Békés Megyei Népújság, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-10 / 8. szám
1981. január 10., szombat „Mi hittünk abban, hogy az HB l-be kerülünk” Az orosházi birkózók új esztendeje 1980. november 17-én a Népsport tudósította a sport- kedvelőket a II. osztályú szabadfogású csb döntő végeredményéről: 1. Haladás VSE, 2. Orosházi MTK, 3. Csepel Autó. A hír azt is jelentette: az orosházi birkózók ebben az évben NB I- ben szerepelhetnek. Az elmúlit év végén 1981. feladatairól beszélgettünk az OMTK irodájában Bogdánffy Csaba sportköri elnök, Horváth Mihály csapatkapitány és Horváth László vezető edző társaságában. A beszélgetést a már említett Népsport-cikk zárómondataival kezdtük: „Az Orosházi MTK legénysége viszont igazolta, hogy a Viharsarokban igazi táptalaja van a birkózásnak. Bekerültek az NB l-be, s ez nyilván a lelkesedést is fokozza, és a feltételek alakulására is hatással lesz." Tiszántúli fellegvár Bogdánffy Csaba: — Hát igen ... Hét év után újra I. osztályú szakosztállyal büszkélkedhetünk. Jóleső érzés, hogy a Tiszántúl birkózósportjának egyik fellegváraként emlegetnek bennünket. Bátran mondhatom . tehát, nemcsak helyi érdek, hogy megtartsuk csapatunkat az NB I-ben. (A megyei TSH- határozattal szinkronban az ötéves terv végére „A” kategóriás szakosztállyá szeretnék fejleszteni a birkózócsapatot.) Persze gondjaink is vannak ... Mindenekelőtt az „edzőterem". A Thék E. utcában egy szűk, kis befogadóképességű termünk van, amelynek mellékhelyiségei elavultak/ Itt kell megoldani az utánpótlás (több mint 100 gyerek!) és a felnőttek edzésmunkáját. Ez korkategóriákként heti 5-5 alkalmat jelent. Nincs szauna, ami nélkül a versenysúly „hozása" ma már elképzelhetetlen. Főfoglalkozású edzőnk sincs. A felnőtteket Horváth László irányítja, a sportiskolásokat Károlyfalvi Elemér szakágvezető (segítői Deme János. Kiss István) mindannyian mellékfoglal- kozásúak. Ez is megoldandó feladat 1981-re. Nem volt könnyű elhitetni Horváth Mihály csapatkapitány: — A csb-döntő? Évek óta közel voltunk az NB I-hez. Nemegyszer csak a győzelmi arány miatt nem sikerült feljebb lépni. Nagyon akartuk ezt a sikert.. . Gürcöltünk, izzadtunk — de a legnagyobb fáradtság közben is mindig volt, aki közbekacsintott, jókedvre, bizakodásra hangolt mindannyiunkat. Mi hittünk abban, hogy NB I-be kerülnük. Lehet, hogy mások kevésbé. Akkor már tudtuk: nem bukhatunk el. Szép év volt az 1980-as. Március, április hónapban az olimpiai kerettel dolgoztam, segítve a felkészülést. Aztán különös öröm volt „csendestársként” örülni a moszkvai sikernek. És végül mi is NB I-be jutottunk. Csakugyan szép volt ez az év ... Harváth László edző: — 1980 januárjában vettem át a felnőttcsapatot. Egy célunk volt kezdettől fogva: az NB I-be kerülés. Nem volt köny- nyű elhitetni, hogy a rossz körülmények ellenére is — feljutunk! Hiányos felszerelések, elhanyagolt edzőterem? Meg kellett értetni, hogy nem a körülmények, hanem az eredmények teszik a birkózót sportemberré! Július végétől Gyopároson edzettünk az alapozó időszakban. Ekkorra már erősödött a csapategység, érződött az elszántság, hogy a feljutás nem illúzió. Jöttek a nehézségek: megőrizni ezt az elszántságot, megoldani a sokasodó munkahelyi problémákat. A megújhodott szakosztályvezetés — dr. Zilahi Lajos vezetésével — nagyon sokat segített. Már visszavonult versenyzők jöttek segíteni, ha kellett, versenyezni, hogy sikerüljön, amit elhatároztunk. Bokor Sándor például 64,5 kg-ról fogyasztott le 57 kilóra (!). A selejtezőkön és a döntők során minden mérkőzését megnyerte Deme János és Horváth Mihály. Egyszer vesztett mindössze Hegedűs Tibor, akik még juniorversenyző ... De minden versenyző tudása legjavát adta, dicséretes győzni- akarás jellemezte az egész csapatot. Sfrva-nevetve ünnepeltek A győzelem pillanatát nehéz elfelejteni. Az egész csapat egy kupacban sírva-ne- vetve ünnepelt. Most aztán tovább. Három-négy súlycsoportban erősítésre van szükség, javítani kell az elavult körülményeket — a többi rajtunk múlik! ' ♦ Eddig a tavalyi beszélgetés. És azóta? Az OMTK igazolt versenyzője már Koós Lajos (57 kg) a H. Szondi SE-től (korábban Orosházán birkózott), és Mészáros (90 kg) a Bp. Honvédtől. Előrehaladott tárgyalások folynak még két első osztályú versenyzővel. A létesítmények? Történtek kisebb felújítások, de mindenképpen tervezik egy nagyobb rekonstrukció elvégzését. A birkózók csendben készülődnek. Rajtuk nem múlhat az NB I sikere. Varga Zoltán Az OMTK most már NB I-es birkózói. Hátsó sor: balról jobbra: Felföldi, Berta, Csizmadia, Horváth M„ Horváth L. (edző), Hegedűs T. Középső sor: Vincze, Jeszenszky, Iványi, Deme. Elöl: Gajdács, Hegedűs P„ Bokor, Keresztes, Pusztai Kosárlabda A kosárlabda úttörőolimpia megyei területi döntőjének második csoportjában is befejeződtek az első forduló mérkőzései. A fiúknál és a lányoknál egyaránt a Békési 3. számú Általános Iskola áll az első helyen. A lányok esetében ez annál inkább is érdekes, hiszen 1974 óta most kapcsolódtak be először a kosárlabda-küzdelmekbe. Eredmények: Fiúk: Békés 3. sz. Ált. Isk,—Gyula 2. sz. Ált. Isk. 104:39, Gyula 2. sz. Ált. Isk—Mezőberény 2. sz. Ált Isk. 98:2, Mezőberény 2. sz. Ált Isk.—Békés 3. sz. Ált. Isk. 10:107. Lányok: Mezőberény 2. sz. Ált. Isk.—Békéscsaba 1. sz. Ált. Isk. 31:20, Békéscsaba 3. sz. Ált. Isk.—Békéscsaba 1. sz. Ált. Isk. 43:42: Békés 3. sz. Ált. Isk.—Békéscsaba 3. sz. Ált Isk. 107:26, Békéscsaba 3. sz. Ált. Isk.—Mezőberény 2. sz. Ált. Isk. 14:24, Mezőberény 2. sz. Ált. Isk.— Békés 3. sz. Ált. Isk. 14:34, Békés 3. sz. Ált. Isk.—Békéscsaba 1. sz. Ált. Isk. 101:41. Röviden • A Magyar Ökölvívó-szövetség elnökségének döntése szerint az általános iskolákban szakkörök létrehozását kel) szorgalmazni. Ennek értelmében az idei esztendőtől egy új korcsoportot hoznak létre, a 13—14 évesek részére. • A Békési Testnevelési és Sportfelügyelőség és a városi labdarúgó-szövetség játékvezető bizottsága játékvezetői tanfolyamot szervez, január-februárban, amelynek időtartama négy hét. A tanfolyam díjtalan, s- jelentkezni lehet a városi sportfelügyelőség címén: Békés, Petőfi u. 2. • Január 7-én megalakult az új Békés megyei Természetbarát-szövetség, amelynek elnöki tisztét Lukács Zoltán tölti be, a főtitkár pedig Varga Judit. A szövetség tagjai: Tóth Anna. dr. Némedi Endre, Szák Kocsis Pál, Antovszki Mihály, Priskin János és Gyurkó Dániel. • Az 1981. évi, XXIV. Békés megyei Népújság Teremkézilabda Kupára január 12- ig lehet nevezni a Békés megyei Kézilabda-szakszövetség címén: Békéscsaba, Kórház utca 4. A küzdelmek az eredeti kiírástól eltérően február 1-én kezdődnek. • Élménybeszámoló. Január 13-án, kedden este fél 7-kor élménybeszámolót rendeznek Orosházán, a Petőfi Művelődési Központban. A szurkolók az Orosházán alapozó Ferencváros vezető edzőjével, Novák Dezsővel és Szűcs Lajos edzővel találkozhatnak. • Pénteken az MLSZ-ben 34, fiatalokkal foglalkozó labdarúgó-vezetőt és -szakembert jutalmaztak emlékplakettel és oklevéllel az utánpótlásnevelésben kifejtett hosszú és sikeres tevékenységükért. Sportműsor SZOMBAT Asztalitenisz. Megyei serdülő- (fiú, leány) bajnokság. Békéscsaba, konzervgyár, 15.00. Kosárlabda. NB II, női. Szarvasi FSSC—Eger. Szarvas. 16.00. NB II, férfi. Szarvasi FSSC—Kazincbarcika. Szarvas. 14.30. VASÁRUNAP Asztalitenisz. Megyei felnőtt- (férfi, női) bajnokság. Békéscsaba, konzervgyár, 9.00. Labdarúgás. Labdarúgó Téli Kupa-mérkőzések. Mezőkovács- háza, gimnázium tornaterme. 8.00 órától. Vívás. Országos III. osztályú minősítő kardverseny. Békéscsaba, 10. sz. általános iskola tornaterme. 9.00. 11 megye új egyesülete: Békési Sport Egyesület Jó péhány esztendővel ezelőtt a Békés megyei Test- nevelési és Sporthivatal kidolgozott egy koncepciót, miszerint megyénk öt városában egy-egy kiemelt sportegyesületbe koncentrálva folyna a minőségi sportélet. Napjainkban jól ismert, hogy milyen eredményeket ér el a Békéscsabai Előre Spartacus, a Gyulai SE, a Szarvasi FSSC vagy a legrövidebb múltra visszatekintő Orosházi MTK, Mindezeddig e négy városunkban jött létre az anyagi, szellemi és tárgyi feltételek koncentrálódása után egy-egy, ma már mondhatni úgy, országosan is nagy tekintélyt elérő sportcentrum. A folyamat utolsó állomásaként, tegnap este Békésen is kimondták az igent, miszerint a város három egyesülete — a Békési Egyetértés Spartacus, a MEDOSZ, a MEZŐGÉP Vasas — továbbá a Muronyi MEDOSZ egyesült. így létrejött megyénk ötödik egységes, kiemelt városi sportegyesülete. Ennek új neve Békési Sport Egyesület (BSE). A kiemelt városi SE így a mai naptól hét szakosztályt működtet. Ezek közül ma a legerősebbnek mondható a B kategóriás ökölvívó-szakosztály, amely egyben talán a legfiatalabb múltra tekint vissza. Ám e rövid idő alatt országos bajnokot és helyezetteket nevelt, mint például Karácsony Károly, aki Papp László bizalmát élvezve tagja az országos felnőtt és juniorválogatottnak is. A kajak-kenu-szakosztály jelenleg C kategóriás besorolást élvez, de az új egyesület vezetésének elképzelése szerint ennek további erősítése, és mindinkább a minőségi sport felé javulása a fő célkitűzés. Ez érthető, hiszen Békésen ehhez minden „vízlehetőség” adott, és nemrégiben megvalósult régi álmuk: birtokukba vehették a sportolók a csónakházat. Cselgáncsszakosztályuk D kategóriás. Labdarúgóik a megyei első osztályban szerepelnek, s célkitűzésük, hogy az első hat között végezzenek, hiszen csak ez esetben jogosultak a körzeti bajnokságban való indulásra. Kézilabda-szakosztályuk az NB II-ben második helyen végzett tavaly, s nem sok hiányzott ahhoz, hogy egy osztállyal feljebb lépjenek. Az öt szakosztály mellett további kettő működését is fontosnak tartják, így sakkozóik és asztaliteniszezőik is teret kapnak a megfelelő működéshez. Rövid távú elképzelések szerint e hét szakosztály további kettővel bővülne. Eddig nem sok lehetőségük volt a fiataloknak az atlétika űzésére, ám a testnevelési és sporthivatal támogatásával még az idén létre szeretnék hozni a szakosztály alapjait. S egy másik sportág, amelynek létrejöttében az idén bíznak, ez a sport: az úszás. Békésen jelentős múltra tekint vissza a kosárlabdázók tevékenysége, ők a jövőben is az ÁFÉSZ SE színeiben versenyeznek az NB II-ben. A Start Ipari Szövetkezet súlyemelő-szakosztályát megtartja. Természetesen ahhoz, hogy létrejöjjön ilyen széles alapokon nyugvó, több szakosztályból álló sportegyesület, nagyon sok mindennek kellett történnie az elmúlt évben. Ez időszak alatt a sport- mozgalom sokat fejlődött, azonban a széttagoltság miatt nem érte el a kellő szintet. Éppen ezért született az elhatározás, amelyet a város politikai, társadalmi, gazdasági vezetői, a sportvezetők értékeltek, és egy előkészítő bizottság javaslata alapján megtárgyaltak, majd állást foglaltak az egységes, összevont sportegyesület kialakítására. A tegnapi küldöttközgyűlés kimondta az egyesülést, és egy tizenhárom tagú elnökséget választottak. Az új egyesület társadalmi elnöke Balogh László, az Egyetértés Tsz elnöke. Az ügyvezető elnök tisztjét Vágási László tölti be. Természetesen mindehhez szükséges egy erős bázisháttér is. Hogy csak a legfontosabbakat említsük az erkölcsi támogatáson kívül, jelentős anyagi dotációval támogatja a BSE-t az Egyetértés Tsz, a Hidasháti A. G., a Viharsarok Tsz, a városi tanács, s majd minden más ipari üzem is. A megyei test- nevelési és sporthivatal anyagi támogatásával együtt, az idei esztendőnek 1,7 millió forintos költségvetéssel vághatnak neki. Az irányítást négyen képviselik, továbbá egy főfoglalkozású és 17 másodállású, illetve mellékfoglalkozású edző segíti. Mindez tulajdonképpen 320 sportolót érint. Az edzéseket a sportolók továbbra is az iskolai tornatermekben és a város kezelésében levő nyitott sport- létesítményben folytatják. Egyébként ez utóbbiban jelentős korszerűsítés folyik, amelynek anyagi fedezetét a bázisvállalatok vállalták magukra. J. P. Caracasban busz ország' 42 fiatal teniszezője részvételével megkezdődtek a nemzetkijzi torna küzdelmei. A magyarok közül az egyesben ifjabb Gulyá§ István 6:0, 6:3 arányú vereségével búcsúzott. legyőzője a''japán Hiroito volt. Párosban az örökös bajnok fia Zentaival az oldalán vigasztalódhatott, mert a mexikói Sanchez, Ruiz duóval szembeni 6:2, 3:6, 7:5-ös győzelmükkel továbbjutottak. Zentai a második fordulóban pályára léphetett az egyesek sorozatában, és bravúros, 7:6, 6:3 arányú győzelemmel jutott tovább a mexikói Ruiz ellenében. Mini VB Nagy a csalódottság Argentínában amiatt, hogy nem jutott a válogatott a döntőbe. A Brazília—NSZK sorsdöntő mérkőzésen pedig mindenki a nyugatnémetek győzelmét várta, Menotti szövetségi kapitánnyal az élen. Menotti aztán kijelentette: „Ügy érzem, becsülettel helytállt a csapat, és azzal a megnyugvással utazunk haza, hogy mi mindent megtettünk, az NSZK válogatottja sajnos nem mindent ...” Már csütörtökön megkezdődött a népvándorlás a döntő színhelyére, a Centenario stadionba. Rengetegen a pénztárak mellett táboroztak le, hogy esetleg még jegyhez jussanak, az éjszakát a földön alva töltötték pokrócokba takarózva. Vannak olyanok is. akik láthatóan már nem is mennek haza, hogy az elsők legyenek a kapunyitáskor. Focifarsang Miskolcon A II. évébe lépett miskolci városi sportcsarnok idei első nagyszabású rendezvénye a január 23. és 25. között lezajló „focifarsang” nemzetközi teremlabdarúgó-torna lesz. A háron> napon — immár kilencdik alkalommal — serdülő-, női és öregfiúcsapatok mérik össze erejüket. A serdülők tornáján a Vasas, a Ferencváros, a Diósgyőr, az MVSC és az Olefin mellett a lengyel Rzeszow, a csehszlovák Bardejov és a jugoszláviai Su- botica gárdája küzd meg egymással. A női mezőnyt a München, a Subotica, valamint a két magyar élcsapat, a Renova és a Femina alkotja. Az öregfiútornán Magyarország és Csehszlovákia válogatottja, továbbá Subotica és Miskolc csapata játszik. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Bé’fés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpást Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2 A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.