Békés Megyei Népújság, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-27 / 22. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TflNACS LAPJA 1981. JANUÁR 27., KEDD Ára: 1,40 forint XXXVI. ÉVFOLYAM. 22. SZÁM Befejeződtek a népfront-küldöttértekezletek Fotó: Gál Edit Gyermekrajz-kiállítás Békéscsabán KlSZ-küldöttség Moszkvában Ivan Kapitonov, az SZKP Központi Bizottságának tit­kára tegnap Moszkvában fo­gadta a Magyar Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség küldött­ségét, amely Fejti György­nek, a KISZ KB első titkárá­nak vezetésével a Komszo- mol Központi Bizottságának meghívására tartózkodik a szovjet fővárosban A talál­kozón jelen volt Borisz Pasz- tuhov, a Komszomol KB el­ső titkára, valamint dr. Szű­rös Mátyás, moszkvai ma­gyar nagykövet. A találkozót megelőzően a magyar küldöttség a Kom­szomol Központi Bizottságá­nál tett látogatást. Fejti György és Borisz Pasztuhov áttekintette a két ifjúsági szervezet együttműködésé­nek eredményeit, a soron kö­vetkező feladatokat. Fejti György tájékoztatta a Kom­szomol KB első titkárát ar­ról, hogyan készülnek a ma­gyar fiatalok a KISZ máju­si, X. kongresszusára. Bo­risz Pasztuhov arról beszélt, hogyan vesznek részt a kom- szomolisták az SZKP XXVI. kongresszusának előkészíté­sében. A magyar KISZ-küldöttség délután ifjúsági nagygyűlé­sen vett részt a moszkvai Vlagyimir Iljics Villamos­ipari Gépgyárban. A KISZ küldöttségének tagjai koszorút helyeztek el Vlagyimir Iljics Lenin szob­rán, amelyet a nevét viselő gyár előtt emeltek. Megte­kintették a nagy forradalmi múltú gyár emlékmúzeumát A hét végén befejeződtek a megyei küldöttértekezletek, s ezzel véget ért a Hazafias Népfront közelgő VII. kong­resszusát előkészítő, tavaly október 15-én kezdődött idő­szak, amelynek során több ezer településen választották meg a HNF helyi bizottsá­gait. A falugyűlések, a községi, a városi és megyei küldött- értekezletek jó politikai lég­körben zajlottak. A sok tíz­ezer felszólaló felelősen be­szélt a szocialista építőmun­ka eredményeiről és gondjai­ról, az országos, valamint a helyi feladatokról, tervekről, köztük a társadalmi munka­akciókról, az életmódról és az életkörülményekről, a la­kóhelyi mozgalmi munkáról. Szóba kerültek azok a köz­érdekű észrevételek is, ame­lyek az elmúlt évi tanácsi és országgyűlési képviselői vá­lasztásokat megelőző gyűlé­seken vetődtek fel. A nyílt, őszinte légkörben lezajlott fórumokon az MSZMP XII. kongresszusá­nak határozatait és a nép­front választási felhívásában leírtakat vállalva a megva­lósítás helyi konkrét lehető­ségeit, feladatait elemezve választották meg az idei első negyedévben sorra kerülő VII. kongresszus küldötteit. Minderről a Hazafias Nép­front Országos Tanácsánál tájékoztatták az MTI mun­katársát, s elmondották: a mozgalom munkájához a kö­vetkező fél évtizedre irányt mutató legmagasabb fórumig hátralevő hetekben egy pil­lanatra sem szünetel a mun­ka. A következő napokban az országos titkárság tagjai a megyékbe látogatnak, ahol találkoznak az ott megvá­lasztott kongresszusi küldöt­tekkel. Az eszmecseréken a kong­resszus három vitaanyagá­hoz a küldöttértekezleteken elhangzott vélemények, ész­revételek összegzése mellett szót váltanak majd az or­szágos tanácsnak az elmúlt időszak mozgalmi munkáját mérlegelő írásos jelentéséről is, tehát mindazokról a kér­désekről, amelyek várhatóan a népfront helyi és országos tevékenységét értékelve majd a kongresszuson is szóba ke­rülnek. Ugyanezen idő alatt to­vább folytatódik a serény munka a körzetektől a me­gyékig a már megválasztott testületekben is. Mindenütt összegyűjtik a lakosságnak a választási fórumokon el­hangzott észrevételeit, bírá­latait, javaslatait, és ezeket megküldik az illetékes álla­mi, tanácsi szerveknek. Fi­gyelemmel kísérik az indít­ványok megvalósításának sorsát is. Kiemelkedő teen­dőként országszerte szervezik a megyei, városi, községi te­lepülésfejlesztési tervek tár­sadalmi vitáit, amelyeken a kommunális beruházásokról éppúgy véleményt mondhat­nak a résztvevők, mint ahogy körvonalazhatják elképzelé­seiket a fejlesztési alapokat gyarapító társadalmi mun­káról. A halaszthatatlan teendők sorába tartozik a népfront munkabizottságainak életre hívása, a munkaprogramok előkészítése, tehát azoknak a feltételeknek a megteremté­se, amelyek révén a mozga­lomban a következő időszak­ban is eredményesen mun­kálkodhatnak együtt a kü­lönböző foglalkozású, világ­nézetű és anyanyelvű embe­rek. A küldöttértekezleteken na­gyon sok felszólaló hangsú­lyozta, hogy a népfrontnak többet kell törődnie a házi­asszonyokkal, a gyermekgon­dozási segélyen levő anyák­kal, a pusztákon élő embe­rekkel. Az eddiginél hatha­tósabban kell segítenie azok­nak a fiataloknak, akik ne­hezen találják meg az utat a közéletben, s nem szabad lemondani azokról az ál­lampolgárokról sem, akik ed­dig visszahúzódtak, vagy éppen közömbösek voltak. Az eredményesebb rétegpolitikai tevékenységhez elengedhetet­len a mozgalmi munkamód­szereinek továbbfejlesztése, finomítása, s ezt a feladatot mindenütt a helyi körülmé­nyeknek megfelelően kell megoldani. Várhatóan a mos­tani lendületet, kezdeménye­zőkészséget viszi majd to­vább, erősíti a VII. kong­resszus résztvevőinek mun­kája, s az ott elfogadott ál­lásfoglalások. „Találkozás barátokkal” címmel a berlini Köztársa­sági palotában — az NDK fővárosának legrangosabb kulturális központjában — tegnap este megnyílt a ma­gyar—NDK barátság hete. A két rendező — a palota és a berlini Magyar Kultúra Há­za — e rendezvénysorozattal emlékezik meg a Magyar Népköztársaság kikiáltásá­nak 35. évfordulójáról. A barátsági hét látványos magyar „filmkaleidoszkóp­pal” nyílt meg, amelyen Bó- dy Gábor „Privát történe­lem” című filmje, úti- és rajzfilmek mellett a ma­gyarországi idegenforgalom témái szerepeltek. Közre­működött az esten a „Count­ry Rock” NDK-beli sztár­kettőse, „Peter und Paul” is. A vasárnap estig tartó ün­nepi napok kiemelkedő poli­tikai programja a „Ma­Január 25-én, vasárnap délelőtt 11 órakor gyerekek­kel és felnőttekkel telt meg a békéscsabai Munkácsy Mi­hály Múzeum kiállítóterme. Ekkor rendezte meg ugyanis a 3. városi gyermekrajz-ki­állítás megnyitóünnepségét a múzeum és a városi úttörő- elnökség. Dr. Szemenyei Sándor, az MSZMP városi bizottságának osztályvezetője megnyitó be­szédében többek között be- ' szélt arról, hogy „A kiállítás képeiről tükröződik a csa- pongóan gazdag és teremtő gyermeki képzelet... A vi­lág megismerésének, felfede­zésének bonyolult útján azonban könnyűszerrel ked­vező célra lel a gyermek, ha iránytűeszközül a rajzot, a dalt, a verset választja.” A megnyitót követően Vidó György városi úttörőelnök a A magyar szakszervezetek — a feszültté vált nemzet­közi légkör, az enyhülés fo­lyamatát veszélyeztető irány­zatok felerősödése ellenére — a munkásszolidaritás szel­lemében 1980-ban tovább építették és erősítették kap­csolataikat a külföldi mun­kássággal — állapította meg tegnapi ülésén a SZOT el­nöksége, amely a szakszer­vezetek nemzetközi tevé­kenységével foglalkozott. Az elnökség rámutatott, hogy a háborús veszély el­hárításának, a béke megőr­zésének ügye, az enyhülés gyarország ma” című fó­rum, amelyen — Karl Edu­ard von Schnitzlemek, az NDK tv nemzeti díjas fő­kommentátorának vezetésé­vel — az NDK-ban élő ma­gyar énekesnő, Rafael Már­ta, a magyar diplomaták, új­ságírók és KISZ-vezetők vesznek részt. Kurucz Gyula a magyar irodalom és mu­zsika világával ismerteti meg a barátsági hét vendégeit; Serfőző Anikó magyarul, több NDK-beli művész né­metül ad elő magyar népda­lokat, Sigrid Oehler zongora- művész pedig Bartók-, Ko­dály- és Liszt-művekkel lép fel. A programon szerepel magyar diszkó; és „Ki mit tud Magyarországról” vetél­kedő is. A barátsági hét keretében magyar fotódokumentációs kiállítás és bazár is nyílt a Köztársasági palotában. kiállított 220 alkotás legjobb­jainak készítőit díjazta. így Bánszki Tamás, Samu Gábor, Szollár Gábor, Bucsi László, Remzső Imre, Korcsok Zsolt, Lénárt Imre, Bujdosó Antal, Belanka Csaba, Serbán Pé­ter, Érfalvi Márk, Bodrogkö­zi Rita, Kovács Judit, Bede Adrienn, Kulyka Mónika, Petrovszki Katalin, Qkányi Ágnes, Kovács Tamás, Wag­ner Csaba, Murányi Natália, Varga Helén, Kámon Gyön­gyi, Zsuzsa János, Farkas Mónika, Hrobár Richárd, Vozár Mária, Németh Erika, Fabulya Ildikó, Kanhel And­rea, Szollár Norbert és Maj- tényi Dániel vehette át aján­dékát. Külön díjazták a Ku- lich Gyula Ifjúsági és Űttö- rőház textilfestő szakkörét. A gyermekrajz-kiállítást február 22-ig tekinthetik meg az érdeklődők. eredményeinek megőrzése valamennyi szakszervezeti szerv munkájának előterébe került. Egészében véve a ma­gyar szakszervezetek nem­zetközi tevékenysége ered­ményes volt. Együttműködé­sük a szocialista országok testvérszervezeteivel tartal­masabbá, sokrétűbbé vált. A fejlődő országokban is fokozódott az érdeklődés a magyar szakszervezeték munkája iránt. Számos kül­döttség érkezett ezekből az államokból tanulmányútra. A szolidaritási bélyegakció ad­ta anyagi lehetőséget ered­ményesen használták fel a fejlődő világ szakszervezetei­nek támogatására. Az európai fejlett tőkés or­szágok szakszervezeti vezetői — felismerve a realitásokat és az egyetemes munkásér­dekeket — partnereink ab­ban, hogy az utóbbi két év­tizedben elért együttműkö­dés eredményeit megőrizzük, a párbeszédet folytassuk. A magyar szakszervezetek tevékenyen részt vettek a Belgrádban megtartott szak- szervezeti fejlődési világkon­ferencia előkészítésében és munkájában, s több olyan nemzetközi szakszervezeti ta­lálkozó előkészítésében, amelyre 1981-ben kerül sor. A magyar szakszervezetek továbbra is fontos feladat­nak tartják az enyhülés eredményeinek védelmét, a közös akciókat mindazokkal a szakszervezeti központok­kal, amelyek készek fellépni a fegyverkezési hajsza ellen. Elősegítik a leszerelés gazda­sági és társadalmi összefüg­géseivel foglalkozó világ- konferencia összehívását. Közreműködnek abban, hogy az SZVSZ és a szakmai nem­zetközi szövetségek munkája még eredményesebb legyen. Munkásgyűlés a Gabonaforgalmiban Békéscsabán, a Békés me­gyei Gabonaforgalmi és Ma­lomipari Vállalat kultúrter­mében tegnap délelőtt mun­kásgyűlést tartottak, amelyen elsőként Bordán Mihály, a vállalat igazgatója számolt be az elmúlt öt év munkájá­ról, és a következő tervidő­szak feladatairól, lehetősé­geiről. Az egybegyűlt, mintegy 150 dolgozónak Bordás Mihály elmondta, hogy a vállalat életében az elmúlt öt eszten­dő az eddigi legeredménye­sebb időszaka volt. Az étke­zési gabonából ellátták a la­kosságot, az állattenyésztés fejlesztéséhez pedig gazdag választékú, jó minőségű és elegendő mennyiségű tápta­karmánnyal járultak hozzá. A gabonaneműek felvásár­lása és feldolgozása tekinte­tében is jelentős előrelépés volt az V. ötéves tervidőszak, hiszen az előző öt évehez ké­pest a felvásárolt árumeny- nyiség 206 százalékra emel­kedett, ennek párhuzamá­ban a vállalat nyeresége is több mint 130 százalékkal nőtt. Ehhez a jó eredmény­hez igencsak hozzájárult az 1980-as esztendő kiugró, mintegy 140 millió forintos nyeresége. A vállalat beruházásait hosszú évek óta időben, az előirányzott költségeken be­lül sikerült megvalósítani. A felvásárlás növekedése és a tárolókapacitás közötti össz­hangot — öt év alatt — 100 ezer tonnás raktárbővítéssel teremtették meg. A jövőben, tekintve a termésátlagok nö­vekedését, ismét jelentős fel­adat a tárolók befogadóké­pességének növelése. De ez inkább öröm, mint problé­ma, hiszen a bőség gondja mindig jobb, mint a szűkös esztendőé — tette hozzá Bordás Mihály. A munkásgyűlés a dolgo­zók hozzászólásaival, észre­vételeivel, és azok megvála­szolásával zárult. Bordás Mihály, a vállalat igazgatója beszámol az elmúlt évek eredményeiről Fotó: Veress Erzsi Magyar—NDK barátsági hét Berlinben H szakszervezetek nemzetközi kapcsolatai

Next

/
Oldalképek
Tartalom