Békés Megyei Népújság, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-23 / 19. szám

Hiszek a szerepeimben Beszélgetés Huszti Péterrel Huszti a Hamietben Shaw Pigmalion című színművében Psota Irénnel Egy teljes óra van még hátra a függöny felgördülé- séig, de itt az öltözőben, ahol sor kerül erre a beszél­getésre, gondolatban már bi­zonyára a közelgő fellépés foglalkoztatja a színészt. — Az elmúlt másfél évti­zed alatt, mióta játszom, úgy tapasztaltam, vannak elő­adások, amelyek egyértelmű­en már előre meghatározzák az egész napomat — mondja Huszti Péter. — Olyan nagy- szerepekre gondolok, mint Peer Gynt, Jágó. Hamlet vagy mások. Egyetlen estén- egy teljes élet! Szellemileg és fizikailag erősen igénybe vett. Ma viszont éppen ezért fura helyzetbe kerülve ját­szom a színpadon a Mégis kinek az élete? című darab­ban. Egy ágyhoz kötött, bé­na szobrászt alakítok, s csak a fejem és az arcom vesz részt a játékban, nincsenek mozgások vagy gesztusok. Mégis sokkal jobban kifára­dok, mintha egész idő alatt szaladgálnék. — Lehet-e valamilyen mó­don védekezni, felkészülni az intenzív szerephatások el­len? — Ha csak tehetem, gya­log jövök be a színházba, ez jó órás sétát jelent fellépés előtt és így sokkal inkább koncentrálok a közelgő fel­adatra. — Miként ébredt fel Husz­ti Péterben a színház iránti érdeklődés? — Családomnak nem volt semmiféle kapcsolata a szín­házi világgal. Arra viszont jól emlékszem — pesti szü­letésű vagyok —. a ház kö­rül pokrócos színházi előadá­sokat rendeztünk, én voltam a fő szervezője. Határozot­tabb élményeim voltak már az általános iskolában, sza­valtam ünnepélyeken. S ké­sőbb részt vettem a Rákóczi Gimnázium pezsgő színját­szó életében. Sokáig emle­gették kitűnően sikerült Bánk bán-előadásunkat. Mindezek ellenére orvos akartam lenni. A színház iránti szeretetet belém oltot­ta az édesanyám, kiskorom­tól fogva vitt az előadások­ra. Egyszer aztán váratlanul szakadt fel belőlem: rendező leszek. Jelentkeztem is a fő­ÉRDEKESSÉGEK INGYENES REPÜLÖŰT Akarata elleni légiúton vett részt egy zágrábi repü­lőtéri munkás. Kollégái vé­letlenül egy járat rakodása után bezárták a gép pogy- gyászterébe. A belgrádi le­szállás után a „potyautas” ismét elhagyhatta a gépet. KÖMÜVESKETREC Amikor egy kőműves .a müncheni Messegesellschaft épületében munka után — egy közfalat kellett felhúz­nia — letette a vakolókana­lat, megállapította, hogy szó szerint befalazta saját ma­iskolára, de még a kapuban lebeszélt a rendezésről Vár- konyi Zoltán, aki már látott valahol fellépni. Így kerül­tem az ő színészosztályába, és elmondhatom, sokat kö­szönhetek neki. A pályámat és a színházhoz kötődő vi­szonyomat ő és Ádám Ottó színházigazgató-főrendező határozták meg. — Tizenhat éve színész. Ennyi idő után értékelhető a megtett út? — Lehetséges, hogy töb­bet hiszek a színészetről, mint ami valójában. Színész vagyok, de a pályám külső­ségeivel még ma sem tudok mit kezdeni. Zavarban va­gyok ennyi idő után is. ha valahol rám ismernék. En­nék nem szabadná így len­nie, hiszen az emberek, úgy érzem, szeretnék. Mégis, iga­zán csak a színpadon érzem jól magam. De hát a szí­nésznek a csillagokban kel­gát. Az ajtó, amely az új szobába vezetett, zárva volt. Hogy az ajtót ne kelljen be­törnie és egész napos- mun­kája ne vesszen kárba, a mesterember a tűzoltók se­gítségévei szabadíttatta ki magát egy létrán át. A SZABADSZÄJÜ MARSALL Bassompierre marsall (1579—1646), XIII Lajos hadvezére és diplomatája, érdemei alapján a királyi udvarban is eléggé szabad­szájú, fogalmaink szerint meglehetősen goromba han­got engedhetett meg magá­nak. Így egyszer a királynő jelenlétében kijelentette, hogy kevés olyan asszony lene élnie. A szerepeimet il­letően, mindig izgalmas fel­adatokat kaptam, és sokat. Már főiskolás koromban is itt játszottam a Madách Színházban remek darabok­ban ... A sikert viszont már nem látom ilyen tisztán. Fel­tételezhetően öt-hat olyan szerepem volt. amivel elége­dett lehetek. Igazi bukásban csak egyszer volt részem, rögtön az első fellépéskor, még harmadéves főiskolás­ként. Kudarcok? Ügy fogad­tam őket, ahogy kell. Hiszen egyetlen szezonban sem lehet kétszer egyformán játszani. S ha nem is kaptam vissza­jelzéseket, voltak szerepeim, amelyeket nem sikerült meg­oldanom, olykor kínszenve­dés volt végigjátszanom őket. — És a Hamlet-alákítasa? — A Hamlet egyértelmű­en negatív kritikát kapott. Ám én mégis úgy éreztem, ebben a szerepben végigjár­ván, aki nem szajha! Mire a királynő sértődötten rá­nézett és megkérdezte: „És mi a helyzet velem?” „Fel- ségtek. Madame — biztosí­totta Bassompierre — ,q ki­rálynő.” TÉVES ETIKAI MAGATARTÄS Dublinben a helytelen hi­vatali magatartás miatt szol­gálata alól felmentettek egy anyakönyvvezetőt. Hivatali szobájában a következő mondást függesztette ki: „Az ember tapasztalatlan­ságból nősül, türelmetlen­ségből válik és emlékezőte­hetség hiánya miatt házaso­dik újra.” tam a menyországot és a poklot. — Mérlegre tehető-e nát a színész pályája? — Nekem hinnem kell ab­ban, amikor egy királyt vagy éppen egy hóbortos lovagot, netán egy béna szobrászt ala­kítok. Hinnem kell a figu­rában, amit életre keltek. A klasszikus remekek is csak akkor szólnak hozzám, ha mögöttük ott van az engem nyugtalanító ember figurája. Nos, úgy vélem, minderre már fel lehet fűzni egy szí­nészi pályát. Persze nem dia­dalmenetben. Az eltelt 15 évet folyamatként nézem, amikor is igyekeztem min­den szerepből magam kibá­nyászva megtalálni egyéni­ségemet. Vívódásaim mindig a szerepekből adódtak, ab­ból. hogy mit nem tudok megoldani. — Megismeri önmagát az ember és a színész? — Ez a pálya történetesen olyan, hogy ha figyeljük ön­magunkat, sok olyasmit fel­fedezhetünk, amely megdöb­bent bennünket. Miféle tu­lajdonságok lappanganak lei­künk mélyén! S miután mar jó néhány drámát eljátszot­tam, háromféle halálnemeí szenvedve végig, ha választ­hatnék, csak vígjátékokban, karakterszerepekben lépnék fel. Imádom, ha nevetnek köröttem. Ez annál is érde­kesebb. mert szinte kizáró lag hősszerepeket játszom. A humort isteni adománynak tekintem az életben is, a szí­nészetben is. Engem sok mindenen átsegített. Képes vagyok magam némi öniró­niával figyelni. A drámai szerepek rám sajátos módon visszahatnak. Hetekig, hóna­pokig hordom magamban egyik-másik szörnyű drámai figura mélységeit, és gyötrő­döm minden este. — A felesége is színész. Befolyásolja ez a munkáját? — Rendkívül szemérmes vagyok minden szempontból. Nehezen tanulok, mások előtt semmiképpen nem. Íratlan törvény otthon: nem esik szó a színházról. Ezt meghatá­rozza a napi élet, a gyere­kek. Darabokról, szerepekről, legfeljebb csak utólag be­szélgetünk. — S mi az, ami a színhá­zon túl még leköti maradék energiáit? — Tanítok a főiskolán, színészetet. Tavaly végzett egy osztályom. Rendkívül él­vezem ezt a munkát. Ezen­kívül szeretek úszkálni, utaz­gatni. Turistaként és színész­ként sok helyre eljutottam. Ha tehetem, sokat olvasok, és van néhány dolog, amit meg szeretnék írni. Iromá­nyaim a színházi világ körül forognak. Azokról az embe­rekről szeretnék írni, akik meghatározták a pályám, Pécsi Sándorról, Kiss Manyi­ról és mindazokról, akiket szerettem, mert bár kezdő színész voltam, barátjukká fogadtak. És azokra is gon­dolok, akik itt élnek körü­löttem, és sokat kaptam és kapok tőlük színészként, em­berként egyaránt. Szémann Béla H Gyulai Húskombinát felvesz: békéscsabai és gyulai munkahelyre autószerelőket Jelentkezni lehet: Gyula, Kétegyházi u. 3. szám alatt (felvételi iroda). Az AGROBER Békés megyei kirendeltsége ÉPÜLETGÉPÉSZ- SZERKESZTŐT KERES FELVÉTELRE. JELENTKEZÉS: a tervezési osztályvezetőnél. Békéscsaba, Szabadság tér 7—9. • HIRDETÉS TELEFON: 13-221 • APRÓHIRDETÉSEK < Gyula, Erzsébet u. 23. számú, két család részére is alkalmas ház eladó. Pályaválasztó fiatalok figyelem! Szövetkezetünk előszerződést köt villanyszerelő szakmunkás­tanuló-képzésre 16 évét be nem töltött fiatallal, aki az általános iskolai tanulmányait 1981-ben fejezi be. A tanuló képzést kap: világítás-, erőátviteltechnikai szerelésben, valamint elektro- mérési és szerviztanműhelyben háztartási gépek javításában. Univerzális oktatás! Az oktatás­ban csoportosítást nyer a 25/1977. MüM-rendelet szerint. Kollégiu­mi elhelyezést biztosítunk. Rész­letes felvilágosítást adunk sze­mélyesen és telefonon, valamint levélben is, szülői megkeresésre. Jelentkezés helye: Általános Villamossági Ipari Szövetkezet, 1137 Budapest XIII., Radnóti Miklós u. 19/B. Ügyintéző: Kurz. Telefon: 490-765. Csabaszabadiban tanya eladó. Villany, víz van. Érdeklődni: Tanya 1345. Szeverényi Pál. Külön bejáratú bútor nélküli szoba-konyhás lakás házaspár- nak kiadó. Gyula. Sánc u. 25/A. Négyéves, 1500-as Lada eladó. Békéscsaba, Asztalos János ut­ca 23. 1500-as Polski eladó. Békéscsa­ba, Gyulai út 55. (KÖJÁL-gond- noknál.) _______________________ 3 db gázpalack gáztűzhellyel el­adó. Battonya, Eper u. 17. Te- lefon: 163.________________________ Békésen orvosi rendelőnek, la­kásnak megfelelő, központi fű- téses családi ház készpénzért el­adó. Ajánlatokat ,.Telefon van” jeligére a békéscsabai lapkiadó­ba. Épületanyag (bontott gerendák, szarufák, cseréplécek, deszkák, ajtók, ablakok és tégla) eladó. Érdeklődni: délután és hét vé- gén. Békéscsaba I.. Sás köz 12. Bácskai paprikapalánta, piké- rozható, eladó. Gyula, Mátyás király út 47/A. Takács._________ 1500-as Polski Fiat alkatrészen­ként vagy egyben eladó. Bé­kés, Szőlő u. 4. 1 db 9 hetes* bikaborjú eladó. Békés, Síp u. 5._________________ Á ltalános és középiskolás mate­matika-, fizikakorrepetálást vál­lalok, házhoz megyek. Válaszo­kat: „Fizikus 029 578” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. 5 db 165 SR 13 acélradiál gumi keréktárcsával eladó Zsigulihoz. Gyoma, Vörös Hadsereg u. 11. 5500. Udvari kétszobás, összkomfortos házrész eladó. Békéscsaba, Sze­mere 14. Vágvölgyi. Kétszobás, összkomfortos lakás eladó kp. plusz OTP-átvállalás- sal. Békéscsaba, Lencsés! u. 132. IV. em. 14. szám alatt. Érdek­lődni: a címen, 5 után, vagy Kardoskút, Árpád sor 10. sz. alatt. _______________________ 1200-as Lada eladó. Érdeklődni: Békéscsaba, Kulich-ltp. 21. A Ih. földszint 2. Fiat 127-es új tányér- és kúpke­rék eladó. Szarvas, Somogyi Béla út 34. ZL-es, 1300-as Lada és egy ZO-s 1200-as Lada eladó. Gyula, kór­ház, gazdasági telep. 2 db 24 méteres fólia vasváz, 1 db gázkemence, 1 db 7 lóerős MIB-motor van eladó. Érdeklőd­ni: Gyula, Cselebi u. 3. sz., Tö­rökzugi ______. _______________ E lveszett Gyulán, 10-én dél­előtt folyamán, Kossuth u. 32. szám alól egy boxer kutya. Be­csületes megtaláló értesítsen, jutalomba részesül. Elektromos libatömőgép sürgő­sen eladó. Gyulavári, József A. utca 19/B. Széles. Lakatos- és hegesztőképesítéssel rendelkező 4 fő brigád munkát vállalna. „Megbízható” jeligére a békéscsabai lapkiadóba. Gyula, Wesselényi út 12. alatt, kétlakásos társasház építésére alkalmas telek engedéllyel, kész alappal eladó. Érdeklődni: Gyu­la, Part utca 7. (AFIT Szálló melletti zöldségboltban.) Volga M—21-es, felújított álla­potban, rendszám nélkül, egy­ben vagy alkatrészenként eladó. Érdeklődni bármikor, Gerla, Kuhch Gyula út 34. Garzon gáztűzhely palackkal el­adó. Békéscsaba, Irányi utca 4—6. IH. em. 32. Eladó 7 db 35—40 kg-os süldő. Békéscsaba, Szamuely u. 49. 100—150 kilogrammos hízók ei- adók. Békéscsaba, Szarvasi út 43. szám. Autókarosszérla-javítást, he­gesztést, fényezést, alvázvédel­met, műszaki vizsgára felkészí­tést rövid határidőre vállalok. Kneifel autójavító, Gyula, Apor tér 6. (Német templom mel­lett.) Az AGROSZER Vállalat H. sz. üzemegysége, Békéscsaba, Csorvási út FELVÉTELRE KERES: mg.-i gépszerelőt, géplakatost és raktári kiadót. JELENTKEZNI LEHET: az üzemegység-vezetőnél. Gyászhír Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett fér­jem, édesapám, nagyapám, apósom, MISKUCZA GYÖRGY cipészmester 73 éves korában, Békéscsa­bán elhunyt. Temetése 1981. január 24-én, 12.00 órakor Gyulán, a sarkadi úti nagy-románvárosi te­metőben lesz. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Mindazon rokonoknak, is­merősöknek, jó szomszé­doknak, jó barátoknak, munkatársaknak, akik sze­retett férjem, édesapánk, nagyapánk, ILLICH FERENC temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, részvétükkel soha el nem múló fájdalmunk­ban osztoztak, ezúton mond hálás köszönetét a gyászoló család Gyula, 1981. január hó FELHÍVÁS! A Békéscsaba és Vidéke ÁFÉSZ tagsága részére Szövetkezetünk megkezd­te .a vásárlási visszatérítési könyvek cseréjét. Kérjük, hogy 1981. január 31-ig a lakóhelyükhöz legközelebb eső egységünkben, felvásár­lási helyen vagy szakcso­porttagok a szakcsoportok elnökénél az 1980. évre szó­ló vásárlási könyvet adják le, és ugyanott kapják meg az 1981. évre szóló könyve­ket. Tájékoztatásul közöljük, hogy a visszatérítés összegé­ről szóló utalványt március 20. után a leadás helyén ve­hetik át. ,,B” kategóriás békéscsabai vállalat legalább középfokú végzettséggel rendelkező GONDNOKOT ALKALMAZ. Fizetés megegyezés szerint. J elentkezéseket „Városközpontban” jeligére a békéscsabai lapkiadóba várunk. MIINKARLKDLOM a Gyakorlattal, ipari mérlegképes könyvelői képesítéssel rendelke­ző pénzügyi csoportvezetőt, va­lamint számviteli csoportvezetőt felvesz békéscsabai vállalat. Pá­lyázatot „Csoportvezető” jeligé­re a békéscsabai lapkiadóba ké- rünk. ____________ A Békés megyei Udltőital-lpari Vállalat felvételre keres: érett­ségizett férfit szörpüzem! mun­kakörbe, szakképzett minőségi ellenőrt, ládázót, üzemi takarító­nőt, udvaros segédmunkást, la­katost, autóvillamossági szere­lőt, autószerelőt, villanyszere­lőt és hegesztőt. Jelentkezni az északi Ipartelepen levő (forgá­csolóval szemben) üdítőital-gyár vezetőjénél lehet. A városi tanács költségvetési építőipari üzeme felvételre ke­res bérelszámoló, épületgépész­technikus, villanyszerelő, építő­ipari könnyűgépkezelő, iroda­takarító, ács-, kőműves- és segéd­munkásokat. Jelentkezés: Békés- csaba, KétegyhAzi u. 1. Targoncavezetőt, takarítónőt, éj- jeli- és nappali őrt felveszünk. FŰSZERT, Békéscsaba, forgá- csolő mellett. _______ A zonnali belépéssel takarítónőt felveszünk. Jelentkezni lehet a Vetőmag Vállalat személyzeti előadójánál, Orosháza, Huba ut­ca 51. B és C kategóriájú Jogosítvány­nyal rendelkező gépkocsivezetőt keresünk felvételre. Jelentkezés a Dél-alföldi Tégla- és Cserép- ipari Vállalat gépjárműüzemé­nek vezetőjénél, Békéscsaba, Orosházi út 32,__________________ A z Iskolacentrum, központi konyha, Békéscsaba, Gyulai út 53., pályázatot hirdet belső el­lenőri munkakör betöltésére. Je­lentkezni pályázat útján lehet a fenti címen. Követelmény: fel­sőfokú költségvetési Végzettség és 5 éves költségvetési gyakor­lat_______________________________ Az iskolacentrum, központi konyha, Békéscsaba, Gyulai út 53., két műszakra női dolgozót keres felvételre. Jelentkezni a fenti címen lehet._____________.__ W eimar típusú rakodógépre gépkezelőt azonnali belépéssel felveszünk. MÉH-telep, Szegha- lom, NAdasdi sor._______________ C astor típusú rakodógépre gép­kezelőt azonnali belépéssel fel­veszünk. MEH-telep, Békéscsa­ba, Kétegyházi út.

Next

/
Oldalképek
Tartalom