Békés Megyei Népújság, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-14 / 11. szám

1981. január 14., szerda A nagycsoport gyerekfilmet néz ¥ „Állami” gyerekek között Fotó: Gál Edit Felnőtt- és ifjúsági hangversenyek megyénkben Már leszedték a karácsony­fa díszeit, cukorkáit az ele* ki nevelőotthonban, de az ünnep varázsa még nem tűnt el teljesen. A 80 kis­ember az új játékok bűvö­letében él, amelyeket jórészt a patronáló brigádok aján­dékoztak nekik. Kisautók, nagy babák, logikai játékok járnak kézről kézre, hisz nemcsak a „tulajdonos” játszhat velük. Télen ritkábban lehet ki­menni az udvari játszótérre, ahol a KRESZ-park, a hinta, a kisautó most elárvultán áll. Ilyenkor tévét néznek, báboznak, rajzolgatnak, vagy valamilyen közös játékot játszanak a kicsinyek, s ha jól viselkednek, mesét olvas az óvó néni. Nagylánynak nagy baba Fotó: Gál Edit „Megjött Barbapapa, megérkezett...” o Így kezdődik és végződik az a holland rajzfilmsorozat, amelyet az utóbbi időben vasárnaponként este lehet látni a tévé Esti meséjében. A legutóbbi Barbapapa-epi- zódban arról volt szó, hogy a mindent ellepő, a fákat és a madarakat, azaz a természe­tet megsemmisítő lakótelep­építkezés ellen lépett fel a Barba-család, új otthont va­rázsolva a madaraknak, ját­szóteret építve a betonren­getegből kiszorult gyerekek­nek. Ekkor jutott eszembe, hogy milyen nagyszerű lenne, ha ez a mese is néhány napra- hétre valósággá válna; ha a nyúlós-változó testű népes Barba-család egy-egy tagja státust kaphatna a mi la­kásépítkezéseinkért felelős hivatalokban. Elképzeltem, hogy egy ilyen Barbidunak semmi sem lehetetlen, s amit ők akarnak, ahhoz még be­ruházási keretösszeg sem kell, sőt: talán még így len­ne olcsóbb. De mindenesetre emberibb. De arra is rá kel­lett döbbennem, hogy azért vannak, és nem is kevesen olyanok, akik ilyen Barbidu- ésszel gondolkoznak. Akik a kényszer szülte lakótelepe­ket humánussá, nemcsak fi­zikai értelemben lakhatóvá szeretnék tenni. Bizonyára nagyon szapora ez a Barba-család. És biztos vagyok abban is, hogy előbb- utóbb ők lesznek többen. Leginkább miértünk. S ak­kor már bizonyára nemcsak a gyermekeknek és nekem lesznek kedvenceim a Bar- biduk... — silá — Ismét képernyőn a Tv galériája Nyolcévi szünet után szer­dán — január 14-én —. ma este ismét jelentkezik a te­levízió képzőművészeti isme­retterjesztő sorozata, a Tv galériája. Az elsősorban fia­tal művészeket bemutató adások sorában a nézők ez­úttal Pér éli Zsuzsa gobelin­művész munkásságával is­merkedhetnek meg; alkotá­sai ezt követően csütörtöktől — egy hónapon át — a Vi­gadó galériában láthatók. A gobelinbemutatót köve­tően Lóránt Zsuzsa szob­rászművész • fafaragásait és színes kerámiáit, majd Föl­di Péter festményeit tekint­hetik meg a nézők, s utána a Vigadó látogatói. A tv-adá- sokban D. Fehér Zsuzsa mű­vészettörténész beszélget a fiatal alkotókkal. Hangversenyben gazdag hónap lesz a január. A so­rozat tegnap kezdődött. A békéscsabai ifjúsági házban (képünkön) és Gádoroson lé­pett fel a KISZ Központi Művészegyüttes rajkózeneka­ra. Ma délelőtt 9 órától Fü­zesgyarmaton, déltől Vész­tőn, holnap 10 órától Gyu­lán, 13 órától Mezőberény- ben, délután 5-től pedig Ke- vermesen mutatkoznak be az ifjúsági bérleti hangverse­nyek 3. évfolyamos hallgatói­nak. A verbunkos zenérői s a népies műdalról Rázga Jó­zsef tart rriűsorismertetőt. A zenekedvelő felnőttek részére ,az Országos Filhar­mónia Orosházán rendez hangversenyt ma, 14-én este 7 órától. Fellép a Filharmó­nia fúvósötös, közreműködik Miklós György zongorán. Műsoron Haydn B-dúr fú­vósötöse, Schubert Téma va­riációkkal, Lajtha Homma- ges I—II—III és Poulenc Sextett című műve. Ezzel a műsorral várják a békéscsa­bai Jókai Színházban hol­nap, 15-én este fél 8-tól az érdeklődőket, a megyeszék­hely 3. bérletes hangver­senyére. Műsorismertetőt mindkét helyen Juhász Előd tart. De térjünk vissza az ifjú­sági bérleti hangversenyek­re. A 4. évfolyamos fiatalok a bécsi klasszikusok zeneka­ri muzsikájával ismerkedhet­nek a Gyulai kamarazenekar segítségével, Herbály András vezényletével. Műsorukon A néprajztudomány számára különlegesen értékes, százéves­nél régibb székely „festékes” szőttessel gyarapodott a szek­szárdi Béri Balogh Ádám Mú­zeum gyűjteménye. Dunkel Le­helné, lengyel! iparművész fe­dezte fel a bukovinai András- falváról Totna megyébe telepe­dett egyik családnál. A gyapjú- szőttest halotti térítőként hasz­közreműködik ifj. Fasang Árpád zongorán. Előadásu­kat január I9-én Békéscsa­bán és Tótkomlóson, 20-án Qyomán és Dévaványán. 21- én pedig Dombegyházán és Eleken hallhatják az ifjú ze­nebarátok. Az első évfolyamos hallga­tók a fúvós hangszerekkel ismerkednek e hónapban. Január 20-án délelőtt 9 óra­kor Battonyán, fél 12-kor Üjkígyóson, 21-én Békéscsa­bán az ifjúsági házban és a téglagyárban, 22-én Gyulán és Csorváson, 23-án pedig Endrődön és Szeghalmon tart számukra előadást a Ma­gyar fúvósötös. Az olasz, francia és a spa­nyol zenével a 2. évfolya­mos ifjú zenebarátok ismer­kednek január 26-a és 30-a között. A műsorban Belo- horszky Sára énekel, közre­működik Kiss Vilmos Péter hegedűn, Szendrey-Karper László gitáron és Miklós György zongorán. Ismerte­tőt Varga Károly tart. Végül a középiskolásoknak szóló előadást érdemes meg­említeni. Január 26-a és 31-e között az olasz, francia és spanyol zenéből ad ízelítőt a gyulai Erkel kórus Gyo­mén, Békéscsabán, Batto­nyán és Sarkadon. A műsor­ban — melyen Varga Ká­roly mond ismertetőt — Kiss Vilmos Péter hegedűn, Szendrey-Karper László gi­táron és Miklós György zon­gorán működik közre. nálták, s az nemezedékröl nem­zedékre öröklődött. A szélein fekete csíkos, természetes színű gyapjúalapot úgynevezett „kicsi virágos” színes mintákkal lát­ták el, közepén sötétebb fakó sávval. A szekszárdi múzeum már sok „festékest” gyűjtött össze, de közöttük is páratlan ritkaságnak számít az új szerzemény. Bőven akad mosnivaló Mutassuk meg, mit kaptunk! r Értékes székely „festékes” Mül MŰSOROK KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Világablak. 8.56: Beszélni nehéz. 9.08: XX. századi szerzők mű­veiből. 9.38: Kis magyar néprajz. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Válaszolunk hallgatóink­nak. 10.50: Az Olasz vonósnégyes ját­szik. 11.40: A Magyar Rádió esztrád- zenekarát Gyulai Gaál Já­nos vezényli. 12.35: Házunk tája. 12.50: Operaslágerek. 13.20: Dzsesszmelódiák. 14.20: Bende Zsolt énekel. 14.30: Kagylózene. 15.10: Ravel: Nemes és érzelmes kerlngők. 15.28: MR 10—14. 16.08: Muzeális nótafelvételeink­ből. 16.23: Csendes Don. I. rész. 17.07: Bérverseny. 17.32: Beethoven: Esz-dúr trió. Op. 70. 18.05: Kritikusok fóruma. 19.15: Gondolat. 20.00: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 20.41: Puccini: Manón Lescaut. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Az operaközvetítés folyta­tása. Közben: 22.53: Késő este. Előítéleteink. 23.03: Az operaközvetítés folyta­tása. 23.26: Szimfonikus zene. 0.10: A Közalkalmazottak Szak- szervezete és a Könnyű­ipari Minisztérium Bartók kórusa énekel. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Palló Imre nótafelvételei­ből. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: Lehár Ferenc saját müveit vezényli, a zürichi Tanhal- le zenekar élén. 10.00: Zenedélelőtt. 11.30: A Szabó család. 12.33: Tánczenei koktél. 13.20: Miről tudjon a munkás? 13.30: Színes szőttes. 14.00: Kettőtől négyig . . . 16.00: Mindenki Iskolája. 16.40: Benatzky és Nedbal ope­rettjeiből. 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Daloló, muzsikáló tájak. 19.13: Egy férfi és egy nő. 19.25: Téli aratás. 19.45: A beat kedvelőinek. 20.33: 139-660. 22.30: Könnyűzene Vukán György szerzeményeiből. 23.15: Eidherr és Rodgers művei­ből. III. MŰSOR 9.00: Szerelem, szexualitás. 9.30: Begányi Ferenc operaáriá­kat énekel. 10.00: A kamarazene kedvelői­nek. 10.43: Oj dzsesszfelvételeinkből. 11.05: Találkozásom a népzené­vel. 11.57: Szimfonikus zene. 14.00: Magyar Irodalmi Arckép- csarnok. 14.19: Kamarazene. 15.10: Aida. 16.10: Üj magyar zene a Rádió­ban a közönség és a kriti­kusok 1980. évi díjáért. xn/5. rész. 16.53: öt földrész zenéje. 17.00: Jelentős parányok. 17.30: Magnóról magnóra. 18.15: Oj kamarazene-felvétele­inkből. 19.05: James King operaáriákat énekel. 19.37: A Magyar Rádin és Tele­vízió szimfonikus zeneka­ra játszik. 20.47: Békés nap. Belga költők versel. 21.17: Andrej Korszakov és Mi­hail Muntyan hangverse­nye a prágai tavaszon. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Népszerű klasszikus mű­vek. 17.15: Farmer és nyakkendő. If­júsági magazinműsor. Szerkesztő: Gulyás Ferenc. 17.45: Beatparádé. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: A tegnap slágereiből éne­kel Tom Jones. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. TV.‘ BUDAPEST I. MŰSOR 8.30: Tévétoma. (ism.) 8.35: Iskolatévé. Angol nyelv. (Középisk. IV. oszt.) 9.30: Magyar irodalom. (Ált. isk. 1—4. oszt.) (f.-f.) 9.50: Delta, (ism., f.-f.) 10.15: Sándor Mátyás, (ism.) 11.15: „A költészet fája éle­tem . . . ” VI/4. rész. (ism.) 15.40: Iskolatévé. Magyar iroda­lom. (ism., f.-f.) 16.15: Gólyavári esték. 16.55: Hírek, (f.-f.) 17.00: Üdvözlet Pestnek. Ziehrer- dallamok. (ism.) 17.15: Tévébörze, (f.-f.) 17.25: A nyelv világa. _(f.-f.) 18.10: Reklám, (f.-f.) 18.15: Az idő (nálunk is) pénz! (f.-f.) 18.50: Tí7 perc ifjúság, (f.-f.) 19.00: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. (f.-f.) 19.05: Reklám, (f.-f.) 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. (f.-f.) 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kisfilmek a nagyvilágból. Tájak, népek, piacok. A madridi bolhapiac. 20.25: A repülő ausztráliai. 20.40: A Niagaránál. 21.05: Fele-Köztársaság. Helyszíni útmutatók Koreáról. 21.55: A tv gal riája. Peréi: Zsu­zsa gobelinművész. 22.35: Tv-híradó 3. II. MOSOK 20.00: A búcsú. NSZK film. (f.-f.) 21.35: Tv-híradó 2. 21.55: Tudósklub ’81. (f.-f.) BUKAREST 16.05: Iskola tévé. 16.30: Német nyelvoktatás. 16.50: Kórusok. 17.20: Miskolc. Riportfilm. 17.50: Zeneszó. 18.20: Nyelvművelés. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Gazdasági figyelő. 19.45: Lányok, asszonyok. 20.35: Szeget szeggel. (2. rész.) 22.05: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: A madárijesztő. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Amatőr stúdió. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 20.00: Aktuális szerda. 21.15: Dokumentumműsor. 22.40: Szórakoztató zene. II. MŰSOR 18.45: Művelődési műsor. 19.15: Kis koncert. 19.55: Ma este. 20.00: Szomorú emlékezés. Angol tv-dráma. 21.15: Huszonnégy óra. 21.35: Válogatás az iskolatelevi- zió műsorából. 21.55: A horvát régészeti emlé­kek múzeuma. 22.05: Mese az aranyról. SZfNHÁZ JANOSEK IGAZSÁGOT TESZ Békéscsabán 15 órakor, Mici Mackó-bérlet. SZERELEM Mezőkovácsházán 19 órakor. MOZI Békési Bástya: 4 és 6 órakor: Egy kis indián, 8 órakor: Film­klub. Békéscsabai Szabadság: de. 10, 4 és 6 órakor: Pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni, 8 órakor: Kés a vízben. Békéscsabai Terv: Mondd, hogy mindent megteszel értem! Gyulai Erkel: Hazatérés. Gyulai Petőfi: 3 és 5 órakor: A kis postáslány, 7 órakor: Felka­vart víz. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: Szibériáda I., II. rész, fél 8 órakor: A keselyű három napja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom