Békés Megyei Népújság, 1980. december (35. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-13 / 292. szám

NÉPÚJSÁG 1980. december 13-, szombat o Tanácskozik a magyar szakszervezetek XXIV. kongresszusa A magyar szakszervezetek kongresszusának résztvevői ' (Fotó: MTI — KS) (Folytatás az 1. oldalról) korántsem alakultak át „ál­lami szervezetekké”. A szo­cialista államot és a szak- szervezeteket a célok alap­vető azonossága köti össze, de gyakorlati funkcióik má­sok. A szocialista állam nem ellenőrzi a szakszervezetek tevékenységét, viszont az ál­lam tevékenysége a tömegek ellenőrzésé alatt áll. Ebben a társadalmi ellenőrzésben a szakszervezetek is részt vesz­nek. Az állami és a szakszerve­zeti szervek valamennyi szinten egyenrangú partne­rek. Alá- és fölérendeltségi viszony nincs közöttük. Fel­adatuk együttműködni az együttes célért, és segíteni egymást. A szakszervezetek tevé­kenységének alapkérdése az érdekképviseleti, az érdekvé­delmi és a gazdaságsegítő te­vékenység egysége. Ma a legtöbb nehézség az érdek- képviseleti és érdekvédelmi tevékenység érvényesítésében jelentkezik. Miben jelentkezik ez a ne­hézség? Abban, hogy érdek- képviseleti tevékenységünk gyakorlása eddig lényegében á szakszervezeti vezető tes­tületekre hárult, ök alakí­tották ki a szakszervezetek véleményét a kormány, a kü­lönböző állami szervek el­képzeléseivel kapcsolatban. Ez a gyakorlat eddig megfe­lelt, de most tovább kell lépnünk; következetesen fi­gyelembe kell venni a köz­vetlen demokrácia adta lehe­tőségeket is. A szakszervezeti vezető testületeknek véleményük ki­alakítása előtt minden fon­tosabb kérdésben ki kell kérniük a tagság, a bizalmi­ak, a bizalmitestületek véle­ményét. Most lesz erre egy nagyon jó alkalom. Dönteni kell az ötnapos munkahét bevezetéséről. Mindenképpen az a helyes, hogy ennek részleteit a kü­lönböző munkaterületeken maguk az érintettek — tehát a vasasok, a pedagógusok, a • kereskedelmi dolgozók — vi­tassák meg, és mondjanak véleményt, mielőtt megtörté­nik a döntés. A munkásosztály számára az érdekvédelmi funkció ad­ja ma is a szakszervezetek történelmi igazoltságát. Enél- kül a szocializmusban sem szakszervezet a szakszerve­zet. A szakszervezetek képe­sek arra, hogy a társadalom­ban létező érdek- és nézet különbségeket felszínre hoz­zák. A szakszervezeti mozga­lomnak a maga eszközeivel szolgálnia kell, és szolgál is a társadalmi haladást segítő minden ésszerű intézkedést. De a társadalmi érdekek ér­vényesítése nem szoríthatja háttérbe a jogos szakmai és más csoportérdekek intézmé­nyes kifejezését, az egyéni, vagy közvetlen napi érdekek és jogok védelmét, mert ez­zel előbb-utóbb maga a tár­sadalmi érdek, a távlati ér­dek, a közös ügy érvényesü­lése kerülne veszélybe. Tevékenységünknek ez a széles körű értékelése, a ten­nivalók együttes mérlegelé­se lehetővé teszi, hogy itt a kongresszuson az ajánlások­ban szereplő kérdéseknek ne a részleteivel, hanem főbb összefüggéseivel foglalkoz­zunk. Ugyanakkor az egész szakszervezeti mozgalomnak le kell vonni belőlük néhány következtetést is: — Mindenekelőtt azt, hogy a választások során ismét érezhető volt, milyen nagy mértékben van jelen és hat életünkben a dolgozók fele­lősségérzete, kötelességtuda­ta, önmaguk és a társadalom sorsának alakulása iránt. — Fontos következtetés, hogy a dolgozók látják és értik: minden eddigi ered­ményünk csak kemény és következetes munka alapján jöhet létre. Jövőbeni mun­kánk eredményességét is jó­részt abban látják, mennyire tudunk szabad utat biztosíta­ni a tenniakarásnak, hogy ne elégedjünk meg a középsze­rűséggel, jobban vegyük ész­re a valós emberi értékeket, és jobban becsüljük meg a közösségért tenni akaró és a közösségért cselekvő embere­ket. — Nem talajtalan követe­léseket támasztottak, hanem — a dolgozók felelősségével — reálisan megfogalmazták azt, amit elvárnak önmaguk- tól és mindenkitől. Azt he­lyezték előtérbe, ami előre viszi a dolgozók, a társada­lom ügyét. — Az ajánlások bizonyít­ják, hogy a dolgozók csak­úgy, mint a szakszervezetek, belülről és cselekvőén, nem pedig kívülről és tétlenül né­zik az eseményeket. Gazdaságpolitikánk és ál­talában céljaink realizálásá­nak alapvető feltétele, hogy sikerül-e minden erőt össze­fognunk a végrehajtás érde­kében, sikerül-e elfogadtat­ni a célokat és cselekedni ér­tük. Eddigi eredményeink eléré­sében a szocialista munka­mozgalmaknak- nagy szerepe volt. A dolgozó embernek a szocializmus iránti elkötele­zettsége öltött benne konkrét formát. Elvtársak! A dolgozók tenniakarása teljes mélységben csak a de­mokráciával, a műveltséggel, a hozzáértéssel szoros egy­ségben bontakozhat ki. Sok nehézség fakad abból, hogy ezt még nem mindenütt is­mertük fel. Sohasem fogunk egyről a kettőre jutni, ha egymástól elválasztva, elkü­lönítve egyszer segítjük a gazdálkodást, másszor neve­lünk, vagy éppen a demokra­tizmust gyakoroljuk. Szakíta­ni kell ezzel a szemlélettel és gyakorlattal. A demokrácia jelszava he­lyes, önmagában is jelentős. De félrevezet, ha a tömegek­nek valójában nem ad módot arra, hogy saját vállalatuk­nál a gazdálkodás, az elosz­tás alapkérdéseit érdemben tudják vitatni, és ha a viták leszűkülnek kisebb jelentősé­gű problémákra. A VI. ötéves terv előkészí­tésében a szakszervezetek részt vettek. A tervben meg­jelölt életszínvonal-intézke­déseket reálisnak és igazsá­gosnak tartjuk. Reálisnak, mert nem tűznek ki többet, mint amennyire megvan a lehetőség. Igazságosnak, mert oda juttatják a rendelkezés­re álló anyagi eszközöket, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Ha a gazdálkodásban töb­bet érünk el a tervezettnél, senkinek ne legyen kétsége, hogy ezt a többletet is meg­felelő módon elosztjuk. A tervben célként tűztük ki: — növeljük a reáljövedel­met és a fogyasztást, fenn­tartjuk a teljes foglalkozta­tottságot; — emelni és fejleszteni akarjuk az alacsony nyugdí­jak összegét, illetve a gyer­mekgondozási segélyt; — tovább akarjuk bővíteni a bölcsődei, az óvodai és az általános iskolai hálózatot; — könnyíteni akarjuk a fiatalok lakáshoz jutását, és keressük a megoldást ahhoz, hogy a fiatal értelmiségi dol­gozókat bekapcsoljuk a la­kásépítési akciókba; — a családi pótlék emelé­sével segíteni szándékozunk a nagy családosoknak; — jelentős intézkedéseket teszünk az egészségügy fej­lesztéséért, a szolgáltatások javításáért, az áruellátás színvonalának megőrzéséért, sőt, javításáért. Mit fejeznek ki ezek a szándékaink? — Társadalmunk humani­tását; — azt, hogy életünknek a legégetőbb gondjain szándé­kozunk enyhíteni; — e szándékok megvalósí­tása erősíti a létbiztonságot; — még tovább szorítják vissza a nem munkából szár­mazó jövedelemszerzés lehe­tőségét; — ugyanakkor hangsúlyoz­zuk, hogy növekedni fog azoknak a reálbére, akiknél ezt a végzett munka indokol­ja. Mindezért terveink talál­koznak a dolgozók igazságér- zétével. Ezért tartják a szak­szervezetek is reálisnak és igazságosnak a VI. ötéves tervben foglalt célkitűzése­ket. A mai világgazdasági helyzetben értéke és tekin­télye van az olyan szándé­koknak és terveknek, ha egy ország vállalkozik arra, hogy meglevő eredményeit megőr­zi, sőt, több tekintetben to­vább is fejleszti. Ma már bevonult gyakor­latunkba az árak rendszeres emelkedése. Ez nekünk, szakszervezeteknek külön gondot jelent. Volt idő, ami­kor az volt a véleményünk, hogy szocialista viszonyok között az árakat nem szabad emelni. Ez az álláspont — ma már látjuk — tarthatat­lan. \ Az életnek megvan a maga realitása. Nekünk is tudomá­sul kellett venni azt, hogy az árak nálunk sem marad­hatnak mozdulatlanok, a ter­melési költségek növekedése miatt. Ez, jól tudjuk, gondot okoz. Például olyan gondot, hogy az árak emelkedése az átlagnál súlyosabban érint egyes dolgozó rétegeket, csa­ládokat és egyéneket. Mit lehet tenni ? Az árak stabilitásához visszatérni nem lehet. Ezt hosszú távon is tu­domásul kell venni, és szá­molni kell vele az életszín­vonal-politikában, mint té­nyezővel. Ezért úgy véljük, a kormánnyal együtt nagyon gondosan kell arra ügyel­nünk, hogy az áremelkedések ne okozzanak nehézséget életszínvonal-politikánk meg­valósításában. Az állami szervek minden árintézkedés indokoltságát, szükségességét és hatását sokszorosan mérlegeljék, az­az „százszor mérjünk, mi­előtt egyszer döntünk”. Ez arra is kötelezi az állami szerveket, hogy mielőtt dön­tenek az árak emelkedéséről, gondosan elemezzék a terme­lési költségek alakulását, nö­vekedésük indokoltságát, mert ez befolyásolja a fo­gyasztói árakat. Ugyanakko" tovább kell szigorítani az állami szervek árellenőrző * tevékenységét, meg kell akadályozni a visz- szaéléseket, a nemtörődömsé- séget, a hanyag munkát. Mozgalmunk számára gon­dot okoz az is, hogy az ár­emelkedések hatásainak az ellensúlyozására nem készül­tünk fel. A fogyasztói ár­emelkedések hatása ellen ma még szocialista viszonyok kö­zött sincs más eszköz, mint a béremelés, amely a mun­kásmozgalomnak szinte eeyetlen eszköze száz év óta. Úgy véljük, hogy ebbe nem kell beletörődnünk. Találni kell más eszközöket is. Ehhez szükséges elemezni, hogy a dolgozó emberek jö­vedelmét milyen kiadások milyen arányban terhelik. A szakszervezetek számára úgy tűnik például, hogy a lakás- fenntartás terhei hazánkban a jövedelmekhez mérten ma­gasak. A kiadások gondos elemzése szükséges életszín­vonal-politikánk pontosabb, részletesebb körvonalazásá­hoz. Ez lehetőséget adna az életszínvonal összetevőinek egymáshoz viszonyított har­monikusabb alakításához.- A szakszervezeti munka nagyobb fokú társadalmasí­tására van szükség. Ehhez jól kidolgozott elképzelések, valamint hatékony és átte­kinthető információrendszer kell. És természetesen kis létszámú, de magasan kép­zett apparátus. Kevesebb pa­pirosmunka, és olyan szerve­zeti demokrácia, ahol a tiszt­ségviselők látják, hogy mun­kájukra, véleményükre és ta­pasztalataikra valóban szük­ség van. Most a bizalmiak, főbizal­miak és helyetteseik adják aktíváik többségét, mintegy 70 százalékát. A szakszerve­zeti mozgalom csak akkor képes hivatásának megfelel­ni, ha tevékenységét át- meg átszövi a dolgozókkal, a tö­megekkel kialakított és éb­ren tartott állandó kapcso­lat. A bizalmiak mozgalmunk első számú aktivistái. Felelős politikai tényezők. Joggal ér­demelték ki és élvezik dol­gozótársaik megbecsülését, bizalmát. Valamennyi szak- szervezeti tisztségviselő kö­zül ők ismerik legmélyebben, legalaposabban a munkahelyi viszonyokat, a helyi feladato­kat és dolgozótársaikat is, hiszen közöttük élnek, velük együtt dolgoznak. ­A tagságnak jobban kell ismernie azt, amit érte, ne­vében a szakszervezeti szer­vek és aktivisták tesznek. Ezen az alapon érzi magáé­nak és sajátjának a szak­szervezetet. Ha mindig meg­értésre. támogatásra, véde­lemre talál, és mindig egye­nes választ, magyarázatot kap kérdéseire, aggályaira. Tisztelt Kongresszus! A magyar szakszervezetek elveiket és legszebb hagyo­mányaikat követve vesznek részt a nemzetközi szak- szervezeti mozgalomban. Szolidárisak minden olyan szakszervezettel, amely a dolgozók érdekeit szolgálja, és arra törekszenek, hogy a nemzetközi szakszervezeti mozgalomban tovább erő­södjenek és váljanak ural­kodóvá a sokoldalú kapcso­latok. egymás tisztelete, megbecsülése és a közös feladatokért érzett felelős­ség alapján. Ennek megfele­lően nemzetközi tevékenysé­günknek lényegében két fő iránya van. Az egyik a két­oldalú kapcsolatok erősítése, a másik a Szakszervezeti Világszövetségben kifejtett tevékenységünk. Napjainkban nagy érdek­lődés kíséri a sajnálatos lengyelországi eseményeket. Hogy ott mi történt, azt mindannyian tudjuk. Az események indítékainak föl­tárása és elemzése nem a mi feladatunk. A magyar szakszervezetek szolidárisak a szocialista Lengyelország­gal, p lengyel dolgozókkal. Reméljük és hisszük, hogy a szocializmus vívmányait Lengyelországban a párt, a kormány, a szakszervezetek, o dolgozók meg tudják vé­deni és megtalálják a kibon­takozáshoz vezető utat Mé­lyen hisszük azt is. hogy ugyanakkor levonják a ta­nulságokat azokból a hibás módszerekből, amelyek ezt a helyzetet előidézték, lesz energiájuk •> hibák meg­szüntetéséhez, a szocialista építőmunka folytatásához. Lesz erejük szembeszállni minden olyan szándékkal, amely a szocialista rendszer ellen irányul. Hazánk és a szakszerveze­tek életében egyaránt je­lentős időszakot, zárunk. Az elmúlt öt esztendőben to­vább növekedtek eredmé­nyeink. Újabb lépéseket tet­tünk előre. Ugyanakkor gon­dokban sem volt, szűkmarkú ez az időszak. De mindezzel együtt érdemes szétnéznünk az országban. Van mit lát­nunk, tapasztalnunk. Lát­juk, hogyan épült hazánk, gyarapodott népünk. Gazda­gabbak. érettebbek lettünk. Ugyanakkor nehézségek is jelentkeztek az energiavál­ság, p nemzetközi piac és sok egyéb tényező hatása­ként. Ezek saját gyöngesé- geinkre, de erőinkre is rá­mutattak. Arra, hogy van tudás, van képesség és aka­rat népünkben, hogy úrrá legyünk gondjainkon. Ahová eljutottunk, oda munkánkkal jutottunk el A munka mindig központi kér­dés volt számunkra, de a jö­vő minden eddiginél job­ban középpontba állítja és életünk egészét meghatáro­zó tényezővé teszi. Az „élet anyját” tiszteljük a munká­ban, amelytől minden eddi­gi és „jövendő győzelmünk” ered. Célunk változatlan: a szo­cializmus építése! Olyap élet megteremtésén munkál­kodunk, amelyért a munkás- mozgalom és n magyar nép legjobbjai a múltban is és ma is küzdöttek. Jelentős eredményeket értünk el — ezeket kell és érdemes meg­őrizni, megvédeni és tovább gyarapítani. Gáspár Sándor nagy taps­sal fogadott beszéde után az elnök bejelentette, hogy a számvizsgáló bizottság nem kíván szóbeli kiegészítést fűzni a bizottság korábban kiküldött írásos jelentéséhez. Az elnök javaslatára a kongresszus úgy döntött, hogy a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsa és a szám- vizsgáló bizottság jelentését, továbbá a határozatterveze­tet, valamint a szakszerve­zetek alapszabályának mó­dosítására előterjesztett ja­vaslatot együttesen vitatja meg. A vitában elsőként Tokodi Géza (Lenin Kohászati Mű­vek) beszélt a bizalmi testü­letek munkájáról. Mészáros István (Oroszlány) a bá­nyászunka növekvő vonzere­jét hangsúlyozta. Vas János (KPVDSZ-főtitkár) kifejtette a kereskedelem társadalmi jelentősége növekszik. Ibra­him. Zakaria, a Szakszerveze­ti Világszövetség megbízott főtitkára a 190 millió szer­vezett dolgozót tömörítő SZVSZ üdvözletét tolmácsol­ta a kongresszusnak. Koval- csik Mária (Heves megye) a bizalmiak felelősségéről szá­molt be. Szabó Attila (Tisza Cipőgyár) a bőr- és bőrfel­dolgozó iparban dolgozó nők helyzetével foglalkozott. Szűcs Zoltán (a MÁV vezér- igazgatója) szólt a vasúti munka továbbfejlesztéséről. Szabó Endre (a Közalkalma­zottak Szakszervezetének fő­titkárhelyettese) hangsú­lyozta : a szakszervezetnek fontos feladata a közigazga­tás társadalmi segítése. Alekszej Ivanovics Sibajev, a szovjet szakszervezetek köz­ponti tanácsának elnöke tol­mácsolta a szovjet dolgozók, a szovjet szakszervezetek üdvözletét, jókívánságait, s kifejezte meggyőződését, hogy Magyarországon a szakszer­vezetek méltóan járulnak hozzá a fejlett szocializmus építéséhez. Nagy Ferenc (Kő­bányai Gyórgyszerárugyár) a műszaki-gazdasági értelmi­ség helyzetével foglalkozott. Balogh Károlyné (az ÉDOSZ főtitkára) a szakszervezeti együvétartozásról szólt. Pa- róczai Mária (szövőnő) a munkahelyi szakszervezeti testületek tevékenységét ér­értékelte többek közöttt. Trethon Ferenc munkaügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a társadalmi termelés haté­konyságának növelése a kor­mány és a szakszervezetek közös és alapvető törekvése. Kóbor József (Baranya me­gye) beszélt a hazai egész­ségügy fejlődéséről, mai hely­zetéről, kiemelve az egész­ségügy legégetőbb gondjait. Micsuch László, a MEDOSZ titkára az érdekvédelmi te­vékenységet elemezte. Tréfás György, a debreceni Csoko- nay Színház magánénekese hangsúlyozta a művészetek tanító, világnézetformáló sze­repét szocialista társada­lmunkban. Jámbor Miklós, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának vezető titkára az állami és a szakszervezeti szervek együttműködéséről szólt. Mesterházi Ernő, a Csemege Kereskedelmi Vál­lalat üzletvezetője a fogyasz­tói árváltozások végrehajtá­sának tapasztalatairól be­szélt. Roberto Priéto, a La­tin-amerikai Dolgozók Szak- szervezetei Állandó Egység­kongresszusa Végrehajtó Bi­zottságának titkára felszóla­lásában kifejezte, hogy a ma­gyar szakszervezetekkel ki­alakult barátság, testvéri együttműködés szálai tovább erősödnek a kongresszuson való részvételükkel. Karel Hoffmann, a Csehszlovák Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke hangsú­lyozta, hogy a csehszlovák dolgozók nagy figyelemmel kísérik a szocialista magyar társadalom fejlődését, amely­ben mind nagyobb részt vál­lalnak a szakgzervezetek. Georges Séguy, a Francia Ál­talános Munkásszövetség, a CGT főtitkára átadta a kongresszusnak a legnagyobb frarfeia szakszervezet üdvöz­letét. Albin Szyszka, a Len­gyel Ágazati Szakszervezetek Koordinációs Bizottságának elnöke kifejtette: tudatában vagyunk 'annak, hogy mély politikai, gazdasági és társa­dalmi válságot élünk át, hogy a tudatos célokkal rendelke­ző dolgozó nép képes legyőz­ni minden nehézséget, és rá­vezetni az országot a ki­egyensúlyozott szocialista fej­lődés útjára. Blaise Robei, a Munka Világszövetségének képviselője arról beszélt, hogy a bonyolultabbá váló nemzetközi helyzetben szo­rosabbra kell zárni a szak- szervezetek sorait. Moise Tchatat, az Afrikai Szakszer­vezeti Egységszervezet gaz­dasági vezetője az afrikai munkásosztály őszinte és testvéri üdvözletét tolmácsol­ta. Biri Sándorné, a Szom­bathelyi Vasútigazgatóság csoportvezetője elsősorban arról az ellentmondásról be­szélt, hogy míg egyes terüle­teken munkaerőfölösleg van, addig a népgazdaság más fontos területein hiányzik a munkáskéz. Voksán József, a Pedagógusok Szakszervezeté­nek főtitkára a magyar köz­oktatásnak az elmúlt évtize­dekben megtett sikeres útjá­ról, a műveltségnek, és az iskola tekintélyének fontos­ságáról beszélt. Ondrejovics Károlyné, az Athenaeum Nyomda szb-titkára a szak­mai utánpótlás kérdéseivel foglalkozott. Ezzel befejezte első napi munkáját a kongresszus. A tanácskozást szombaton fél 9 órakor folytatják.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom