Békés Megyei Népújság, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-23 / 275. szám
o1980. november 23., vasarnap Miről ír a Magyar Hét? A Magyar Hét (az Országos Idegenforgalmi Hivatal lapja) legújabb — orosz, cseh-. szlovák, lengyel, szerb-horvát és román — kiadásai tudósítanak az első országos idegenforgalmi konferenciáról. Az orosz nyelvű lap bemutatja a hosszú évek óta Magyarországon élő és alkotó Jelene Koszova szobrászművésznőt, hírt ad a NOSZF évfordulója alkalmából felavatott néhány beruházásról; interjút közöl dr. Juhász Ádám nehézipari államtitkárral és Elbert Jánossal, a Magyar Színházi Intézet igazgatójával, műfordítóval, A cseh és szlovák kiadás interjút közöl a szakszervezeti bizalmiak megnövekedett szerepéről, és bepillantást nyújt a magyar nyelv történetébe. A Magyar Hét lengyel nyelvű száma riportot közöl Balássy Péterrel, a lengyel irodalom fordítójával; bemutatja a. Gel- lért strand- és termálfürdőt, valamint a Bazilikát. A szerb-horvát Magyar Hét köszönti Jugoszlávia felszabadulásának 36. évfordulóját; tájékoztat Zala megyében a kishatárforgalom fejlődésé, ről és távlatairól; a magyar és jugoszláv kenderipari együttműködésről; a jégesők elleni rakétás védekezés hatékonyságáról. A román nyelvű kiadásban a magyar—román irodalmi kapcsolatokról ; a szakszervezetek érdekképviseleti tevékenységéről olvashat a Magyarországra látogató külföldi vendég. Szlovák mesejáték decemberben Udvaros Béla rendező Jánosikról és az előadás előkészületeiről Az akkori tizenévesek ma már huszonévesek, és az is lehet, hogy akik 1970. decemberében megtapsolták a Békés megyei Jókai Színház gyermekszínházának első előadását, a Hamupipőkét, most, 1980. december 2-án gyermekeiket viszik el a „Jánosik igazságot tesz” békéscsabai premierjére. Egy- . szóval: tízéves a gyermekszínház, mely egy-egy produkciójával országos sikert aratott, milliók láthatták a televízióban is. Egy évtized ugyan nem túlságosan nagy idő, arra mindenesetre jó, hogy megsúlyozzák: meddig jutottak céljaik megvalósításában ? Az összegezésből kitűnik, hogy a gyermekszínház az évek során magyar, szovjet, német és bolgár mesejátékokat tűzött műsorára, és most, a jubileumot Jaroslav Vysusil: Jánosik igazságot tesz című szlovák mesejátékkal szeretné emlékezetessé tenni. Az előadás rendezője, Udvaros Béla hónapok óta készül a bemutatóra. — Pozsonyból kilenc darabot kaptunk, a kilencedik volt a sorban a „Janosikova odmena”, ami magyarul azt jelenti: Jánosik jutalma. A címet azért változtattuk Jánosik igazságot tesz-re, hogy teljesen világos legyen: ez a nagy hírű szlovák betyár, igazi népi hős, mindig a szegények igazsága mellé állt, mindig értük küzdött. Bába Iván, a Magyar Rádió munkatársa készítette a műfordítást, azt hiszem, kitűnően ültette át magyarra Jánosik kalandos, izgalmas, álruhás, humoros, igazságtevő történetét. Az előkészületek közben a rendezőt a békéscsabai szlovák általános iskola és gimnázium tanárai is segítették, elsősorban Gulyás Erzsébet és Sutyinszki János. — Nélkülük nehezen jutottam volna egyről-kettőre, külön ki kell emelnem szívélyességüket, ahogyan beavattak a szlovák irodalom és folklór titkaiba. Rengeteg zenei anyaggal elláttak, szakkönyvek fejezeteit fordították le, így aztán olyan betekintést nyerhettem a szlovák népi kultúra világába, mely feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy a Jánosik-dara- bot környezethűen, a szlovák néphagyományoknak megfelelően rendezhessem meg. A díszletek és a jelmezek tervezését Makai Péter, az Állami Operaház tervezője vállalta. Békéscsabán jártakor felkerestük és órákat töltöttünk a szlovák tájházban, mely ritka, szép élményt nyújtott mindkettőnknek. A szereposztás méltó a jubileumhoz, méltó ahhoz, hogy Békésben, ahol nagy számú szlovák nemzetiség él, jó előadásban kerüljön színre az első szlovák mesedarab. — Így van. Jánosik népi Fesd a szépségeket! A gyermeki képzelet és az alkotói képzelet közé akár egyenlőségjelet is lehet tenni. Bárki megyőződhet róla, ha egy kislány, vagy egy kisfiú kezébe rajz-, vagy festőeszközöket és egy ív papírt ad. De ugyanakkor dőreség lenne azt hinni, hogy minden jól rajzolófestő gyerekből majdan művész lesz... Több születhet ebből: a szépet befogadni és értékelni tudó, még teljesebb életre képes fiatal és felnőtt válhat ezekből a „mázoló” srácokból. A csabai kisdobos képzőművészszakkör nevét a világ más országaiban is ismerik; nemzetközi és világ- versenyeken vesznek részt a szakkörben heti egy-két órát önfeledt rajzolással festege- téssel töltő kisiskolások. A megyeszékhely lakói — szülők, ismerősök, idegenek — az évenként megrendezett városi gyermekrajz-kiállítá- son ismerkedhetnek meg az újabb és újabb művekkel, alkotóikkal. Évről évre egyre többen jelentkeznek az ifjúsági és úttörőház legfelső emeletén működő szakkörbe. A szeptemberben kezdődő évadra több mint hetvenen iratkoztak be. Ezért is választották két részre a legkisebbek képzőművészkörét. A „második rész” vezetését Tóth Ernő festőművész vette át. — Tanár bácsi, én ezzel készen vagyok! — tör át az asztalon, padlón, falon munkálkodó gyerekseregen egy boglyas hajú, pöttömnyi fiú. A nagy ív papíron pasztell- rajz. Világos színek, lendületes rajz, „egyéni stílusú” árnyékolás. Egy tájkép. Ser- dón Péter dicséretet kap, főképpen az „egyéni stílusú” árnyékolás kitalálásáért, amely valóban mozgalmasabbá teszi a rajzot. A gyerek- nyi méretű kartonlapok egyikén Bucsi László és Tóth László, a 2-es számú iskola 4/a-sai közösen dolgoznak. — Az a sárga ott, a lézerfény. Ott jön az űrhajó! — magyarázzák a szakkörvezetőnek a temperával készített, még nedves, éppen kész közös alkotást. Tóth Ernő ismét dicsér, a két Laci valóban megérdemli. Üjabb kiáltások: én is, én is, mi is elkészítettük a rajzot! „Nem vagyok pedagógus, de úgy érzem, megértem a gyerekeket, és ők is engem. Vágréti Jánossal, aki már nagyon sok éve vezeti a szakkört, és akivel „feleztünk”, úgy szoktuk mondani: nagyon kimerítő néha ez a két-két óra, de utána mégis megfiatalodottnak érezzük magunkat. Nagyon kellemes érzés! Ez a szakkör valahogy arra is jó, hogy a tanítási órák izgalmait, feszültségét itt levezessék a gyerekek. A padban nyugodtan kell ülni. Itt valahogy minden más, * azt hiszem. Jól érzik magukat, * szabadon alkothatnak. A rajzóra mégiscsak más ...” A kisdobosszakkör tagjai ezekben a hetekben több országos és nemzetközi pályázatra, kiállításra is készülnek. így a moszkvaira is, amelynek témája a kozmosz meghódítása, a világűrkutatás. A mai foglalkozáson ezért is választották ezt a legtöbben. Nemcsak a fiúk, a lányok is. „Azt szeretném elérni, hogy minden sallangtól mentesen, képzeletük szerint fessenek, és rajzoljanak. Nem is tanítani, hanem csak tanácsokat adni, néha egy-egy Az alkotás pillanatai Fotó: Gál Edit Tóth Ernő és három szakköri tag . mondattal vezetni kell a gyerekeket. Sajnos, szűkösen vagyunk. Hiába látszik hatalmasnak ez a terem, húsz- harminc srác a rajzszékkel, táblával csak szorongani tud. így aztán nem csoda, ha munka közben egyik a másik rajzára lép, véletlenül. De hát nincsen szívünk senkit sem elküldeni. Tehetség? Nem, itt csak rajzoló gyerek van. Van, amikor neki, máskor meg másnak sikerül valami jobban. Számomra élményt jelentenek ezek a kedd délutánok itt, a szakkörben.” Letelik a csoport ideje, az előtérben már a következő gyülekezik. Belép Vágréti János is. Folyamatosan kicserélődik a népes „alkotósereg”. „Tanár bácsi, jövő kedden akkor meg tetszik mondani, hogy mikorra kell elkészíteni ezeket a rajzokat, hogy el ne késsenek a pályázatról?! — kérdezi magabiztosan egy vaskos fiú. Megnyugtató választ kap, majd búcsúzik: „Akkor jó! Csóóóókolom!” A sarokban két srác meghúzódik a rajzszékek között. Már az első foglalkozáson is itt voltak. Látszik rajtuk, hogy maradni szeretnének a következő két órára is. A két szakkörvezető összenéz, elmosolyodnak, és nem szólnak semmit. Nemesi László hőssé emelt alakját Kátó Sándor alakítja, Adamcsik főbetyár Horányi László, a betyárok Hodu József és Szilvási Csaba lesznek. A szegény parasztgazdát, Martint Géczi József kapta, felesége Bajka Bea, a nagy- anyó Mátyás Jolán, a kis Ondrikot pedig — kettős szereposztásban — a Békéscsabai 9. sz. Általános Iskola tanulói, Galbicsek Karcsi és Bugyi Zsolt játsszák. A gazdag kupec Székely Tamás, a felesége Joó Katalin, a két darabont Gyurcsek Sándor és Basa István. Az előadás zenei anyagát Holpert János szerezte, és szerkesztette, eredeti szlovák népdalok, és más zenei anyagok felhasználásával. Érdekes lesz az előadást indító, balladisztikus hangulatú ének, melyben Horányi László, Adamcsik alakítója elmeséli Jánosik történetét, megidézi az időt, amikor a betyárvilág Szlovákiában is virágkorát élte... A finálé szintén tartogat meglepetést, a szereplők fergeteges népi táncot járnak. Ennek a koreográfusa Bőm Miklós, a Balassi együttes művészeti vezetője. — Öröm lenne számunkra — mondta még a rendező —, ha a befejező tánc és ének után elismerő taps fogadná a nagy szeretettel és figyelemmel színpadra állított szlovák mesejátékunkat. Az igazság győz Jánosikkal, aki olyan a szlovákok számára, mint nekünk Rózsa Sándor, vagy a többi híresnevezetes betyár. Akiről lelkesülten éneklik ma is a szlovák falvakban: Jánosik tűzön-vízen jár, / A betyárok élén, ' Reszkessetek ti nagyurak’ / Fenn a vármegyénél .. A premier tehát Békéscsabán, december 2-án, első tájelőadás Orosházán, december 4-én, a második Tótkomlóson, december 5-én lesz. Sass Ervin Zenei krónika A békéscsabai szimfonikusok hangversenye Több mint féléves szüzíet után lépett fel újra önálló műsorral a megyeszékhelyen a Békéscsabai szimfonikus zenekar. Változatosan szerkesztett műsoruk gerincét egy romantikus nyitány (Mendelssohn: Hebridák) és egy modem mű (Martos: Rondó kamarazenekarra) mellett két kedvelt klasszikus mű képezte: Mozart A-dúr hegedűversenye (K. 219) és Haydn G-dúr szimfóniája (No. 88.). Sok hangverseny íratlan dramaturgiája ezúttal is érvényesült: a bemelegítésnek számító nyitány után az együttes — Martos Lászlóval az élen — a legvégén, a Haydn-szimfó- niában nyújtotta a legjobbat, közben pedig — másmás szempontokból — kevésbé sikerült az előadás. Mozart egyik legszebb hegedűversenyét Kiss András — egy-két apró technikai megingástól eltekintve — kiválóan tolmácsolta. Biztos hang, árnyalatos tónus jellemezte játékát; határozott, kétség nélküli biztonsága a formálásban mind a gyors, mind a lassú részekben kidomborodott. A szólistának az a törekvése, hogy se a túl édes-negédes rokokó, se a túl merev tárgyilagosság felé ne „vigye el” Mozartot, stílushű produkciót eredményezett. Hogy a hegedűverseny mégsem lehetett igazán nagy élmény, annak az az oka, hogy a zenekari hangzás nem volt minden tekintetben megoldott, ehhez a műhöz illően simulékony és olajozott. A fafúvók nem szóltak eléggé egységesen, a basszus-szólamok — csaknem az egész hangverseny során — kissé erőtlenek, határozatlanok maradtak. A határozott, de gazdagon árnyalt vonóskari hangzás, ami mindig az együttes fő erénye volt — s amit tavaly decemberi hangversenyük kapcsán is dicsértünk — főleg a piánókban és lassúkban nem érvényesült. A versenymű harmadik tétele vidámabb, lendületesebben táncos is lehetett volna. Szünet után, két klasszikus mű között a Martos-rondó teremtett érdekes hangulati kontrasztot. A mű, melyet az együttes a nyári veszprémi kamarazenekari fesztiválon mutatott be, még nem kiforrott, de figyelemreméltó alkotás: az egyik leghagyományosabb rondó-formát ötvözi megannyi ízig-vérig modern zenei, zenekari effektussal. E megoldások sokfélesége időnként szertelenségbe csap át, a hatások kipróbálása még helyenként öncélúnak tűnik, ez azonban nem változtat azon, hogy a fiatal zeneszerző-karmester műve hibáival együtt is koncepciózus, ötletes, és nagyon szép pillanatai vannak. A szünet előtti hegedűverseny viszonylagos középszerűségéért a záró Haydn- szimfónia kárpótolt igazán. Haydnnak' ebben a végtelenül egyszerű, ám egyúttal furfangosan kimódolt és szellemes művében a békéscsabai együttes legjobb erényeit csillogtatta. Tömören, össze- fogottan szóltak a hegedűszólamok is, az előadás lendületes és egyúttal részletgazdag volt, a karmester biztos kézzel irányította az előzőleg —■ látnivalóan — aprólékosan kidolgozott, és értelmezett megvalósítást. Igen jól oldották meg a második és a harmadik tételt, különösen az utóbbinak, a menüettnek a fugátokkal díszített, dudanótás középrészét. A bravúros negyedik tételt, amelyben benne van az idős bécsi mester minden tudása, fortélya — a közönség vas- tapsára —, meg kellett ismételni. A szimfónia előadása annyira sikerült, olyan színvonalon mozgott, hogy további kemény munkára, nagy vállalkozásokra kell ösztönzést adnia az együttesnek. A műsorismertető tisztében Máriássy István, a zeneműkiadó lektora mutatkozott be a csabai közönségnek; csak szünet után tucfiá feledtetni a hallgatóság korábbi, kedvelt házigazdáit, Fasang Árpádot és Juhász Elődöt. Varga János Közönség-rendező találkozó a BÉKÖT-ben Ügy sajnálom, hogy nem tudtam akkor frissiben papírra vetni ezt a cikket, amint véget ért a Békéscsabai Kötöttárugyárban az a közönség-rendező találkozó, melyen a Megyei Művelődési Központ és a Békés megyei Moziüzemi Vállalat jóvoltából Magyar József filmrendezőt látták vendégül. Talán könnyebb lett volna az élményt visszaadni... Az élményt, melyet ez a szerda délután jelentett nekünk, akik ott lehettünk. Bátran írom mindezt többes számban, hiszen a levetített kisfilmek, a „Csak az aréna?” és a „0/9-es jelentés” igazi sikert arattak. Tulajdonképpen ez nem jelentett meglepetést, hiszen Magyar József filmjei, tudjuk, rólunk, s egyben hozzánk szólnak, s úgy hiszem, sikerének éppen ez egyik titka. A másik, a visszásságok érzékeny kitapintása, s visszaadásának mikéntje: a szatíra torz tükre, mely előtt hol elképedve, hol jókat kacagva nézzük önmagunkat. Aztán a film lepereg, s mi ottmaradunk kétségeinkkel, olykor bosszankodunk is, hogy miért van így? Miért nem teszünk ellene? Nos, most lehetőségünk nyílt kitálalni ez aggályokat. Odatenni az alkotó elé fogásonként, s lassan észrevettük, hogy szavainkkal, hétköznapjaink példáival az imént lepergetett kisfilmek mondandóját húzzuk alá. Az első kérdés még kissé bátortalan, halk szavú volt, aztán meglepő aktivitással lendült bele csaknem mindenki. Idézgetjük a „Csak az aréna?” jeleneteit. Az orvos nyilatkozatát, hogy „ez a nép nem mozog”. Hogy a sport tagozatos osztály 80 százaléka állt fel a kérdésre, ki nem tud úszni. Hogy a sport egyre inkább elveszti örömszerző szerepét. Hogy azok, akik a labdarúgó-mérkőzés közönségéből megszólaltak, csak nézői és korántsem művelői a testmozgásnak ... Arról nem beszélve, hogy számukra nem létezik más, csak ez, mert „kell az aréna, minél nagyobb, annál jobb”. Aztán felállt egy fiatalasszony, és megkapó őszinteséggel kifakadt: — ... akkor én mit csináljak, ha le akarok adni két kilót? Évente egyszer van egy sportnap, hogy milyen, arról most ne beszéljünk ... Aztán van itt egy pálya, ami le van zárva. A kulcs nem tudom kinél van. Akkor én hol .sportoljak ? ... A biztató mosoly? Vagy a rendező közvetlensége tette? Lényeg, hogy véget nem érő beszélgetés alakult ki. Különösen az első filmről. A másodiknak levetített, a „0/9-es jelentés” talán kevésbé sikerült, talán magán hordozza — ha mégoly aktuális máig is —, hogy régebbi alkotás... Mindenesetre ahhoz kevesebben szóltak hozzá. Végül olyan témák is felmerültek, mint az alkotó közéleti felelőssége, vagy mint a közönség és a film kapcsolata ... S itt hadd idézzük Magyar Józsefet: „A dolgozóról szóljon a film, mondják, ám ez fele az ügynek. A dolgozónak is keli hogy szóljon. A hiba ott van, hogy nem fordítunk elég gondot arra, hogy olyanformában közvetítsünk, hogy az gyönyörködtessen. önmagunk megvalósítása a cél? Igen. Ám megőrizve a mondanivaló értékét, formailag úgy kell közvetíteni, hogy az többek számára megfeleljen. Jégszobrászat a miénk. Amint egy film elkészül, olvadni kezd. Nem a jegy ára, a 10 forint érdekes, nem az hiányzik, hanem a néző, akihez beszélnék...” Aztán szóba került még, hogy vendégünk mintegy 28 fesztiváldíjat nyert már alkotásaival, s hogy ez évben megkapta a Magyar Népköz- társaság Érdemes Művésze kitüntető címet... Elfutott az idő, nemsoká a MEZÖGÉP-ben kellett lennie, ott is találkozott közönségével. Még egy feladat volt hátra, néhány sort írni a brigádnaplókba. Mert voltak vagy 20-an, akik nagy hirtelenjében elétették naplójukat kollektívájuk nevében — általában 2-3 ember jött egy-egy brigádból. Közben a sorokban sajnálkozás, „De kár, hogy vége”, „Jót beszélgettünk”. Kár. Ám szerencsére volt folytatás, este a televízióban a Fiatalok órájában láthattuk a ráadást: a „Milyen a világ” című kisfilmjét... És újfent meggyőződhettünk róla, néha érdemes magyar filmet nézni, és sokszor érdemes Magyar-filmet nézni. N. A.
