Békés Megyei Népújság, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-14 / 267. szám
1980. november 14., péntek NÉPÚJSÁG TELEX # MOSZKVA Csütörtökön a Kremlben ünnepélyes körülmények között Urho Kaleva Kekkonen finn köztársasági elnöknek átnyújtották a Nemzetközi Lenin Békedíjat. Az arany medált és az oklevelet átnyújtva Nyikolaj Blohin akadémikus, a Nemzetközi Lenin Békedíj Bizottság elnöke hangoztatta: Urho Kekkonen hosszú évek óta munkálkodik a népek közötti együttműködés szélesítése, a fegyverkezési hajsza korlátozása, az enyhülés és a nemzetközi biztonság érdekében. # BÉCS Nyikolaj Taraszov nagykövet, a szovjet küldöttség vezetője csütörtökön a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások 253. teljes ülésén újabb kompromisszumos javaslatot terjesztett elő. A tárgyalásokon közvetlenül részt vevő négy szocialista ország újabb közös javaslatának lényege az, hogy a tervezett első haderőcsökkentési egyezmény megkötésétől számított három évig a tárgyalásokon közvetlenül részt vevő szocialista és nyugati országok — leszámítva természetesen a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat, amelyekre egyedül yonatkozik az első egyezmény — „fagyasszák be” a közép-európai térségben állomásozó haderőik létszámát. # SALVADOR A Salvadorból érkező jelentések szerint a hazafias erők szerdán elfoglalták a fővárostól 15 kilométerre északra fekvő stratégiai fontosságú Apopa települést. Ezzel az akcióval elzárták a La Libertad város felé vezető országutat, és ellenőrzésük alatt tartanak több várost az ország keleti részén, Morazan és San Miguel tartományban. % PEKING A kínai állambiztonsági szervek befejezték a vizsgálatot a pekingi pályaudvaron október 29-én történt robbanás ügyében. A vizsgálat megállapította, hogy előre megtervezett merényletről volt szó, amelyet Vang Cse- kang 30 éves munkás hajtott végre. Az állambiztonsági szervek szerint azért, mert elégedetlen volt helyzetével. Mint emlékezetes, a hatalmas erejű robbanás következtében életét vesztette a merénvlő és nyolc más személy. Nyolcvanegyen megsebesültek. % KAIRÓ Csütörtökön hajnalban egy Kairó melletti légitámaszponton leszállás közben lezuhant az amerikai légierő egyik C—141 típusú óriás szállító-repülőgépe. Kairóban közölték, hogy a gép tizenhárom főnyi amerikai legénysége életét vesztette. A katasztrófa okáról mindösz- sze annyi vált ismeretessé, hogy technikai zavar lépett fel a leszállás során. A C— 141-es egyike volt azoknak a szállító-repülőgépeknek, amelyek az amerikai gyorshadtest 1400 katonáját és felszerelését szállították Egyiptomba, kéthetes közös kiképzési gyakorlatra. # LONDON Harminc év alatt 30 000 üveg bort kóstolt meg Michael Broadbent, mielőtt megírta „A fajborok nagy könyve” című művét. Broadbent nem holmi részeges, hanem hivatásos borszakértő, és az évek során minden egyes megkóstolt borról jegyzeteket készített magának. Ezeket dolgozta most fel könyvében. A szerző — aki szakértőtársai szerint egyedülállóan érzékeny ízlelőszervekkel rendelkezik — a francia borokat tartja a világ legkiválóbbjainak. Nagy János felszólalása Madridban A madridi találkozó általános vitájában csütörtökön felszólalt Nagy János kül- ügyminisztériumi államtitkár, a magyar küldöttség vezetője. Bevezetőben emlékeztetett az előkészítő értekezleten kialakult helyzetre, és arra, hogy nagy erőfeszítésekre volt szükség a találkozó megnyitását lehetővé tevő áthidaló megoldás ki-, munkálásához. — A lehetőség adott a találkozó építő szellemben történő lebonyolítására, és mindent el kell követnünk, hogy éljünk ezzel — mondotta Nagy János. Felhívta a figyelmet az olyan hangvételű megnyilatkozásokra, amelyek már a találkozó eleién negatív irányba akarják terelni a munkát. Ilyenek azok az alaptalan vádaskodások, amelveket különböző ürügyekkel — mint az emberi jogok vagy az Afganisztánnak saját kérésére nyújtott segítség — egyes részt vevő államok ellen intéznek. A történelmi jelentőségű helsinki záróokmányról szólva a magyar küldöttség vezetője megállapította: „A helsinki záróokmány kiállta az elmúlt öt esztendő próbáját. Európa politikai életének szerves része, az aláíró államok közötti kapcsolatok fejlesztésének hosszú távú programja lett. Történelmi értékét az enyhülés lefékeződése, a nemzetközi feszültség elemeinek erősödése kö- zeriette is megőrizte”. Nagy János ismertette, mit tett Magyarország a zá- zóokmány ajánlásainak megfelelően. Emlékeztetett a helsinki záróokmányt aláíró nyugati államokkal az elmúlt években folytatott magas szintű tárgyalásokra, a kétoldalú együttműködést előmozdító egyezményekre és szerződésekre. Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyar- ország az elmúlt évben újabb konkrét javaslatokat nyújtott át számos nyugati államnak annak érdekében, hogy a kétoldalú kapcsolatokat a záróokmány ajánlásainak megfelelően fejlesz- szék, és utalt rá: ennek eredményeként van, ahol fejlődésről adhatunk számot, és van olyan terület, ahol még továbblépésre van szükség. Befejezésül a magyar küldöttség vezetője hangsúlyozta, hogy a tárgyszerű légkörben folytatott, konkrét megállapodásokra törekvő munka révén a madridi találkozó előmozdíthatja az európai biztonsági folyamat fejlődését, a biztonság és együttműködés erősítését. Megnyílt a szocialista internacionálé kongresszusa A spanyol fővárosban csütörtökön délelőtt nyílt meg a szocialista internacionálé XV. kongresszusa (1. képünkön). A tanácskozás napirendjén egyebek között a nemzetközi helyzet, a fegyverzetellenőrzés és a leszerelés kérdései, az úgynevezett észak—déli kapcsolatok szerepelnek. A világméretű fegyverkezési verseny beszüntetésére szólított fel Willy Brandt, a szocialista internacionálé elnöke abban a beszámolóban, amelyet csütörtökön délelőtt tartott Madridban, a szerveÍgy halt meg Steve Biko A dél-afrikai orvosok országos szövetsége csütörtökön hosszú habozás után végre elismerte, hogy Steve Biko fekete ifjúsági vezető három évvel ezelőtt azért halt meg a fajüldöző rendszer börtönében, mert nem részesült megfelelő orvosi ellátásban. Az apartheid-rendszer elleni küzdelemben legendássá vált Biko 1977 szeptemberében a rendőrségi kínvallatás során elszenvedett fejsérülésbe halt bele. A hatóságok viszont azt állították, hogy „az őrizetes véletlenül beverte fejét a falba”. Biko halála annak idején óriási felháborodást váltott ki mind Dél-Afrikában, mind külföldön, s évek óta folyt a vita arról, hogy az orvosok megfelelően vizsgálták-e meg a fiatalembert a sebesülés után. Végül kiderült, hogy a felületes orvosi vizsgálat után az életveszélyes állapotban levő Bikót Port Elisabeth városból átszállították az ország másik végében fekvő Pretoriába, és a kimerítő úttal gyakorlatilag a halálos ítéletét írták alá. A vezető egészségügyi körök a politikai botránnyá vált Biko-ügyben jó ideig a hatóságokat támogatták, de az orvosok tömeges tiltakozásának engedve végül is kétségbevonták a rendőrség állítását, és követelik az érintett orvosok felelősségre vonását is. (Tetei otó) zet 15. kongresszusának megnyitó ülésén. A madridi találkozó problémájáról szólva rámutatott, az európai biztonsági és együttműködési értekezlet mérföldkő volt a kontinens háború utáni történelmében, de természetesen nem tudott mindent mintegy varázsütésre jobbá tenni. A helsinki folyamat azonban természetesen nem független a nemzetközi helyzettől. Ezzel összefüggésben Brandt annak a véleménynek adott hangot, hogy a belgrádi találkozó tapasztalatai alapján most Madridban „mindenek előtt meg kell kísérelni az emberi kapcsolatok konkrét megjavítását”. Végül hangoztatta: lezajlott az amerikai elnökválasztás, nincs többé ok a két nagyhatalom közvetlen tárgyalásainak halogatására. Állóháború és diplomácia A legutóbbi hírügynökségi jelentések szerint az iraki— iráni fronton Abadan városa körül csökkent a harcok hevessége, más szakaszokon pedig csaknem tűzszünéti nyugalom uralkodik. A jelek arra mutatnak, hogy az ellenfelek kifulladtak: Irak erejéből már nem futja, hogy tovább folytassa, vagy mélyítse a háború kezdeti szakaszában indított offenzívá- ját, Irán pedig még nem képes egy ellentámadás megindítására, illetve megszállt területe — mintegy 4 ezer négyzetkilométerről van szó — visszafoglalására. Mindkét fél beásta magát, és berendezkedik a téli időszakra. A világ közvéleményének figyelme így érthetően az áldatlan háború felszámolását célzó diplomáciai erőfeszítésekre tevődött át. Ezeket azonban nagymértékben nehezíti az, hogy a szemben álló felek politikai értelemben is mélyen beásták magukat. Irán eredeti álláspontja : semmiféle tárgyalásra nem hajlandó, amíg az utolsó iraki katona is el nem hagyja területét. Bagdad erre viszont csak akkor hajOlof Palme volt svéd miniszterelnök elfogadta Waldheim ENSZ- főtitkár megbízását a közvetítő kísérletre (Telefoto) I landó, amennyiben Irán lemond a Shatt Al-Arab folyóra támasztott jogáról, valamint a Hormuzi-szorosban levő, s a sah idejében elfoglalt három stratégiai fontosságú, korábban lakatlan, de arabnak tartott kis szigetről. Ha Irán erre nem hajlandó, Irak „a végsőkig folytatja a harcot" — jelentette ki keddi sajtóértekezletén Szad- dam Husszein iraki elnök. Sőt, azt is kilátásba helyezte, hogy ha Irán folytatja a háborút, országa további területi követelésekkel áll elő. örvendetes jel, hogy — először történt! — e feltehetően propagandisztikus célzatú kijelentésre Teherán nem „licitált rá”. Mi több, hivatalosan közölte: az iráni vezetés tisztázni szeretné néhány részletét annak az iraki béketervnek, amelyet az el nem kötelezett országok nevében közvetítő Mal- mierca kubai külügyminiszter a múlt hónapban nyújtott át. Az ötpontos tervezetben Teherán szerint „kétértelműségek” vannak. Ugyanakkor Radzsái iráni miniszterelnök bejelentette: országa beleegyezik abba, hogy ENSZ-küldött látogasson Teheránba a háború kérdésének megvitatására. Waldheim főtitkár Olof Palme volt svéd miniszterelnököt bízta meg a két szemben álló ország közti közvetítéssel. Malmierca kubai külügyminiszter pedig, aki jelenleg Bejrútban Jasszer Arafattal, a PFSZ vezetőjé-' vei tárgyal, minden bizonynyal szintén vállalkozik a „kétértelműségek” tisztázására. Biztató jelek ezek, de egyelőre túl aprók ahhoz, hogy belőlük levonhassuk a következtetést a háború közeli befejezéséről. Pálfi Viktor HÍREK HÍREK HÍREK Ma: Aliz napja A Nap kél 6.48 — nyugszik 16.09 órakor A Hold kél 12.12 — nyugszik 21.51 órakor ÉVFORDULÓ Száznegyven évvel ezelőtt, 1840. november 14-én született, és 86 éves korában, 1926-ban halt meg Claude Monet francia festőművész, az impresszionizmus kimagasló egyénisége és legkövetkezetesebb képviselője, a modern festészet úttörője * ELHUNYT KŐMlVES SÁNDOR Kőmíves Sándor színművész, a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze, a Madách Színház nyugdíjas tagja csütörtökön 83 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetéséről később intézkednek. MADÁCH SZÍNHÁZ — GYULAIAK BUDAPESTEN. A Budapesten élő volt gyulaiak baráti köre november 25-én Gyula város vezetőivel együtt találkozót rendez a Fővárosi Művelődési Házban. A baráti találkozón, ■ amelyen szívesen látják a Gyulát kedvelőket is, neves művészek és a gyulai Körös táncegyüttes adnak műsort. Egyidejűleg gyulai és Gyuláról indult festők alkotásaiból összeállított kiállítást is bemutatnak. — VEVŐK VAGYUNK címmel Szegeden a Bartók Béla Művelődési Központban november 17-én Országos Termeltetési Kiállítás nyílik. A VIDIA kereskedelmi vállalat által szervezet bemutatónak az a célja, hogy a gyakran hiába keresett nagy választékbővítő vas-műszaki és kultúrcikkek gyártására vállalkozókat találjanak az VI. ötéves tervben. — A KPM HÉTFŐTŐL Szarvason három napos továbbképzést rendez Békés és Csongrád megye közületi gépjármű ügyintézői részére „Korszerű gépjármű üzemeltetés kérdései” címmel. A három napos rendezvénysorozaton előadás hangzik el a közlekedési koncepció továbbfejlesztéséről, a közületi gépjárművek üzemeltetésének szabályozásáról, korszerű szállítási technológiákról és a forgalomtechnikai fejlesztésekről. — KISÜZEMEK EXPORTRA. Az V. ötéves tervidőszak kezdete óta az Interag Rt. közreműködésével mintegy 4 millió dollár értékű komplett kisüzemet exportált a szövetkezeti ipar. Elsősorban afrikai országokba szállítottak, ahol 13 ilyen magyar kisüzem működik már. — BÉLYEGARVERÉS. Félmillió forint értékű bélyeg kerül kalapács alá szombaton és vasárnap a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége Székházában sorra- kerülő aukción. Szombat délután az utóbbi 5Ö év, vasárnap délelőtt a korábbi évtizedek bélyegeiből árvereznek. — BÉKÉSCSABAI Baromfi- feldolgozó Vállalat évente 600 ezer vágóbaromfit vásárol fel a hunyai Hunyadi Tsz-től. Ez a közös gazdaság második éve tojójérce előnevelésével is foglalkozik, amelyekből az idén 46 ezret, jövőre több mint 100 ezret helyez ki a nagyszénási baromfitenyésztő szakcsoporthoz. Helyenként köd Várható időjárás ma estig: északnyugat felől felszakadozó felhőzet, már inkább csak keleten elszórtan csapadék. Hajnalban keleten helyenként köd. Sokfelé élénk, a dunántúlon erős északi, északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: mínusz 3—plusz 2, a legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 3—8 fok között. Távolabbi kilátások szombattól keddig: változóan felhős idő várható. Esők főleg az ország északi részein időnként kialakulhatnak. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 4— plusz 1, később mínusz 1— plusz 4 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 5—10 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 20 százalékában várható. * — SEGÍTSÉG AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKNAK. A FORCON békéscsabai Forgácsolószerszám Gyárának Makádi András szocialista brigádja mozgalmat kezdeményezett, hogy a vállalat brigádjai egy napi keresetüket ajánlják fel az árvízkárosultak megsegítésére. Ennek eredményeként 629 dolgozó több mint 79 ezer forintot adott össze és a pénzt befizették az árvízkárosultak csekkszámlájára. — AZ ENDRÖD ÉS VIDÉKE Takarékszövetkezet 6 fióküzletében háromnegyed év alatt 74 százalékkal teljesítettek többet, mint az elmúlt év azonos időszakában. Legjelentősebb a betétállománynövekedés, mely csaknem elérte a 10 millió forintot és náluk a legmagasabb az állat-leadások kifizetése is. — NÉGY TONNA mélyhűtött galuskát készít óránként az a tésztagyártó gépsor, amelynek üzemi próbáit most kezdték meg a győri hűtőházban. A győri üzem évek óta egyedül látja el a hazai kereskedelmet a népszerű termékből és a régi gépekkel már nem tudták kielégíteni a megnövekedett keresletet. — IKERTESTVÉREK TRAGÉDIÁJA. Eltévedt és a mecseki erdőkben lelte halálát két pécsi kisfiú. Az ikrek — az öt éves Orsós János és Orsós Sándor — eltűnését szerdán jelentették szüleik a hatóságnak, s a rendőrség a határőrséget, az erdészet dolgozóit és a lakosságot is bevonta a délutáni órákban elkezdett kutatásba. Az eltűnt gyerekek keresését éjszaka és másnap is folytatták. Csütörtökön, a délutáni órákban már csak a gyermekek holttestét lelték meg. Az ikrek halálának körülményeit a rendőrség szakemberei vizsgálják. — HÜNYÁN, ebben az évben eddig 3 alkalommal szerveztek rákszűrést, melyeken eddig 60-an jelentek meg. A fontos megelőző munka már évek óta tart és csaknem minden nőt megvizsgáltak a községben. — A VOLÁN KÖZLEMÉNYE. Békéscsabán november 15-én, szombaton a Szabadság tér—Bartók Béla út találkozásánál a rendőrfőkapitányság főbejárata előtt szoboravató ünnepség lesz. Ennek időtartama alatt — várhatóan 10.50 órától 11.35 óráig a Szabadság tér, valamint a Bartók Béla út Szabadság tér Munkácsy utca közötti szakaszát a forgalom elől lezárják. Ezért a 3, 10, 7, 17 A helyi járatok a Szabadság tér helyett a Munkácsy utcában állnak meg, illetve onnan indulnak. A 8- as autóbusz mindkét irányban a színház előtt áll meg. A 17-es helyi járat a Kölcsey utca, Bánát utca, Petőfi utca, Tanácsköztársaság útján át közlekedik.