Békés Megyei Népújság, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-10 / 263. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! Katonai díszszemle, ünnepi felvonulás Moszkvában Nagyszabású katonai dísz­szemlével, ünnepi felvonu­lással köszöntötte a szovjet főváros a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hat­vanharmadik évfordulóját. A hatalmas Szovjetunió min­den városában, községében megünnepelték ezt a napot, mindenütt felvonultak a dolgozók. A munkában elért sikerekkel, az ötéves terv feladatainak végrehajtásával emlékeztek meg a jubileum­ról. Az ünnepi díszbe öltözött Moszkvában a reggeli órák­ban megindult a felvonulók menete a Vörös tér felé. A téren és a hozzávezető út­vonalakon felsorakoztak a moszkvai helyőrségnek a szemlén részt vevő alakula­tai, a gyalog felvonulók és a gépesített egységek. A Vörös teret a Szovjet­unió és a szövetséges köztár­saságok címerei, zászlói, a Szovjetunió Kommunista Pártját, a szovjet államot, a párt közelgő, huszonhatodik kongresszusát üdvözlő fel­iratok díszítették. Lenin mauzóleumával szemben, a GUM Áruház épületére he­lyezték el a forradalom ve­zérének hatalmas arcképét. Röviddel tíz óra előtt fog­lalták el helyüket a mauzó­leum mellvédjén az SZKP és a szovjet állam vezetői, élükön Leonyid Brezsnyev- vei, az SZKP KB főtitkárá­val, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökével. Ugyancsak a meuzóleumról tekintette meg a díszszemlét és a dolgozók felvonulását Mengisztu Halié Mariam, az Etióp Dolgozók Pártjának megszervezésére alakult bi­zottság vb-elnöke, az etiópiai ideiglenes katonai kormány­zótanács elnöke, aki hivata­los, baráti látogatáson tar­tózkodik a Szovjetunióban. Velük együtt a mauzóleum­ról figyelték a szemlét a szovjet hadsereg és hadiflot­ta magas rangú parancsno­kai. A szemlét Dmitrij Usztyi- nov marsall, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere fogadta. Usztyinov marsall gépko­csiról egymás után üdvözöl­te a felsorakozott egysége­ket, majd a mauzóleum mell­védjéről beszédet mondott. Az SZK Központi Bizottsá­ga és a szovjet kormány ne­vében üdvözölte a szemle és a felvonulás résztvevőit, a meghívott vendégeket, hang­súlyozta: az Októberi For­radalom idei évfordulójá­nak különleges jelentőséget ad az a tény, hogy az ün­nepre az SZKP huszonhato­dik kongresszusa küszöbén kerül sor. A szovjet nép szo­rosan tömörül szeretett kommunista pártja köré, al­kotó erővel, energiával el­telve készül a kongresszus­ra. — A kommunista párt és a szovjet állam, a szocializ­mus testvéri országaival együtt következetes harcot folytat a béke, a népek biz­tonsága biztosításáért, a nemzetközi enyhülés megőr­zéséért és elmélyítéséért, a fegyverkezési verseny meg­szüntetéséért. A nemzetközi politika békeszerető irány­vonalával szemben ott van­nak azonban az elnyomás, a militarizmus, az agresszió erői, szembenáll ezzel az iránnyal az amerikai impe­rializmus, a NATO agresszív tömörülésének tevékenysége. A béke ellenségeinek pró­bálkozásai azt követelik tő­lünk, hogy legyünk állandó­an éberek, erősítsük a szov­jet állam védelmi képességét azért, hogy meghiúsítsuk az imperializmusnak a katonai fölény megszerzésére irá­nyuló kísérleteit. A szovjet fegyveres erők éberen őr­ködnek a Nagy Október vív­mányai felett. Minden szük­séges eszköz rendelkezésre áll ahhoz, hogy bármilyen agresszorra megsemmisítő csapást mérjenek — han­goztatta a többi között Dmit­rij Usztyinov. A honvédelmi miniszter szavaira a felsorakozott ala­kulatok dörgő hurrával vá­laszoltak. Felhangzott a Szovjetunió ■ himnusza, dísz- sortűz remegtette meg a le­vegőt, majd megkezdődött az egységek felvonulása. A moszkvai katonai zeneiskola dobosai és harsonásai mö­gött a hagyományoknak megfelelően a Frunze Kató-. nai Akadémia tisztjei, a szovjet hadsereg jövendő magas rangú parancsnokai nyitották meg a díszszemlét. A katonai akadémiák dísz­egységeinek fegyelmezett menetét nagy' tetszéssel fo­gadták a téren jelenlevő vendégek. Díszmenetben vonultak el a Vörös téren a haditenge­részet, a légideszant-egysé- gek, a határőr-tisztiiskolá- sok, a tengerészgyalogság, a belső karhatalom egységei, a katonai középiskolák, a Szuvorov és a Nahimov is­kola növendékei. A gyalog felvonuló alakulatok sorát ugyancsak sok évtizedes hagyomány szerint az OSZSZSZK Legfelsőbb Ta­nácsáról elnevezett össz- fegyvernemi tisztiiskola nö­vendékeinek fegyelmezett menete zárta be. • Nagy benyomást tett a je­lenlevőkre a gépesített ala­kulatok díszfelvonulása. A Kalinyinről elnevezett ta- manyi gárdahadosztály gép­kocsizó lövészei a legkülön­bözőbb típusú korszerű pán­célozott szállító harcjármű­veken érkeztek a Vörös tér­re — a lánctalpas és gumi­kerekes járműveket irányí­tott harckocsi-elhárító raké­tákkal és könnyű lövegekkel is felszerelték. Ugyancsak harcjárműveken érkeztek á mauzóleum elé a légideszant- egységek katonái is: ezeket a járműveket a katonákkal egy időben repülőgépekről lehet ejtőernyővel a földre juttatni. Impozáns látványt nyújtottak a kantemirovkai gárdahadosztály hatalmas harckocsijai. Ezután érkez­tek a térre a vontatott tüzér­egységek különböző típusai lövegei, aknavetői, az önjáró lövegek, a korszerű sorozat­vetők, a légvédelmi rakéták. Ez utóbbiak sorában felvo­nult egy új típusú szállító- jármű is, amelyben a raké­ták mellett helyt kapott a tűz vezetéséhez szükséges irányítóberendezés is. Ez­után különböző típusú föld­föld rakéták következtek a gépesített alakulatok felvo­nulásának befejezéseként. Mint már több év óta, ezút­tal sem vettek részt a dísz­szemlén a hadászati rakéta­csapatok egységei. A negyvenöt perces, fe­gyelmezett, erőt sugárzó ka­tonai díszszemlét az ezerta­gú katonai zenekar elvonu­lása zárta be. Negyed órán át a fiatalo­ké volt a Vörös tér. A kü­lönböző színű téli sportöltö­zékben felvonuló moszkvai fiatalok az Októberi Forra­dalom hatvanharmadik év­fordulóját köszöntő felirato­kat, Marx, Engels és Lenin képmását hozták magukkal- Valóságos vörös zászlóerdőbe öltözött a hatalmas tér, a fiatalok éltették a pártot, a szovjet államot, s a maguk­kal hozott feliratokon be­számoltak a most véget érő ötéves terv eredményeiről. Nagy taps fogadta a moszk­vai olimpián aranyérmet nyert szovjet sportolók cso­portját, őket ifjú sportoló lányok vették körül, az olimpiai karikákkal. A moszkvai úttörők kép­viselői virágcsokrokkal kö­szöntötték a párt és az ál­lam vezetőit, a fiatalok fel­vonulásának végén. A térre kilenc oszlopban érkeztek a moszkvai dolgo­zók küldöttei. A szovjet fő­város üzemeinek, intézmé­nyeinek képviselői maguk­kal hozták munkájuk ered­ményének jelképeit, táblái­kon beszámoltak sikereikről, ígéretet tettek arra, hogy méltó módon köszöntik a párt huszonhatodik kong­resszusát. Több százezer moszkvai jött el erre a fel­vonulásra, hogy megemlé­kezzenek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hat­vanharmadik évfordulójáról, tanúságot adjon arról, hogy a forradalom eszméi a szov­jet nép mai alkotó munká­jában élnek tovább. Díszszemlét rendeztek no­vember 7-én minden szövet­ségi köztársasági főváros­ban, és számos más város­ban is. Leningrádban a bal­ti flotta hajói az ünnepre befutottak a Névára, hogy a forradalom hajójával, az Aurorával együtt köszöntsék az évfordulót. A délutáni órákban or­szágszerte megkezdődtek a népünnepélyek, az ünnepi műsorok. A szovjet nép vi­dáman, derűsen köszöntötte a jubileumot. Ünnepélyes zászlólevonás Befejeződött a Vasutasok Szakszervezetének X. kongresszusa Szombaton délelőtt ünne­pélyes külsőségek között, ka­tonai tiszteletadással levon­ták a Magyar Népköztársa­ság állami zászlaját, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 63. évfordulójá­nak tiszteletére lengett az árbocon. A gellérthegyi Felszabadu­lási Emlékműnél ugyancsak katonai tiszteletadással von­ták le a magyar nemzeti lo­bogót és a munkásmozgalom vörös zászlaját. Ahol évente több mint kétmillió csirkét hizlalnak meg, ott minden fillér számít, amit egy kilogramm hús előállításánál megtakaríthatnak. Medgyesbodzáson már felépítettek egy „energiatakarékos” baromfiólat. De hogyan tovább? Erről szól írásunk az 5. oldalon Fotó: Veress Erzsi A kongresszus Koszorús Ferenc főtitkár vitaösszefog­lalója után elfogadta a kö­vetkező évek munkájához útmutatást adó határozatot, valamint a munkaverseny, az üzemi demokrácia, a bérpo­litika, a lakáselosztás, az üdültetés továbbfejlesztése érdekében megfogalmazott ajánlásokat a magyar szak- szervezetek kongresszusára. Több mint 140 000 aktív és 50 000 nyugdíjas szervezett vasutas 243 képviselőjének és a meghívott vendégeknek részvételével szombaton megkezdődött a Vasutasok Szakszervezetének X. kong­resszusa Dunakeszin, a gyár­telepi József Attila Művelő­dési Központban. A tanács­kozáson megjelent Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, Pul­lat Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter és Só­lyom Ferenc, a SZOT titká­ra. A MÁV, a GYSEV és az Utasellátó Vállalat ötéves munkáját értékelő írásos je­lentésekhez fűzött szóbeli ki­egészítésében Koszorús Fe­renc főtitkár elsősorban a vasút gazdasági és mozgalmi tennivalóiról beszélt. A főtitkár beszámolt arról, hogy az elmúlt öt évben a szakszervezet közreműködé­sével örvendetesen javult a vasutasok helyzete, jövedel­mük az előző kongresszus ha­tározatának megfelelően szá­mottevően növekedett. Emö­gött azonban, mint szóvá tet­te, az átlagosnál nehezebb munkakörülmények, a ked­vezőtlenebb munkabeosztás elismerése mellett, jelentős túlmunka is van. Éppen ezért a szakszervezet fontos fel­adatának tekinti az elért színvonal tartását, de oly módon, hogy a vasutasok — főleg a forgalmi és a vonta­tószolgálat, az utazó sze­mélyzet, a rendező-pályaud­vari dolgozók — túlterhelése folyamatosan csökkenjen. A beszámolókat követő vi­tában felszólalt Óvári Miklós is, aki a Központi Bizottság nevében köszöntötte a vas­utas-szakszervezet legfelsőbb fórumának résztvevőit, és el­ismeréssel szólt arról, hogy a vasutasok nehéz körülmé­nyek között is becsülettel tel­jesítik a gazdasági életben nélkülözhetetlen feladatai­kat. A továbbiakban a szak- szervezeti mozgalom hagyo­mányaival, eredményeivel foglalkozott, azt hangsúlyoz­ta, hogy pártunk továbbra is számít a szakszervezetek ön­álló kezdeményező, felelős­ségteljes munkájára, amely­hez minden támogatást meg­ad. Szólt a szakszervezetek érdekvédelmi tevékenységé­nek fontosságáról. Szocialista viszonyaink között — mon­dotta — az egyes ember csak a közösségben boldogulhat, ezért a szakszervezeteknek jól kell ellátniuk a szorosan összefüggő kettős érdekvé­delmi feladatokat, amelyek közé — éppen a közösség ér­dekében — odatartozik a dol­gozók képzése, művelődésé­nek elősegítése, tudatának formálása is. Vasárnap vitával folytató­dott a kongresszus. . A felszólalások egyik köz­ponti témája a munkaver- seny-mozgalom volt. Többen hangsúlyozták, hogy a mun­kaverseny céljainak kijelölé­sénél ne az idejét múlt bá­zisadatokat, a vasúttól füg­getlen körülményeket is ma­gában foglaló szállítási ter­veket, hanem a fuvarpiac évközi változásait, a leg­fontosabb helyi tennivalókat vegyék figyelembe. Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter a köz­lekedéspolitikai koncepcióból a vasútra háruló feladatok­ról szólt. Hangsúlyozta: a munka minőségének javítá­sában elengedhetetlen az egyes szolgálati ágak együtt­működése. Többen megfogalmazták azt az igényt, hogy a szak- szervezet határozottabban lépjen fel a tisztességes mun­kakörülményekért, az eddi­gieknél törődjön többet a dolgozók egyéni érdekeivel, gondjaival, a vasutasok kez­deményezéseivel. Javasolták, a vasúti szervezet korszerű­sítésével felszabaduló mun­kaerő átcsoportosítását. Til­takoztak viszont az olyan takarékossági törekvések el­len — amelyre nemegyszer volt már példa —, hogy a legfontosabb munkakörök­ben sem vesznek fel új dol­gozókat. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkal­mából felavatták a Fűzfői Nitrokémia új ftálsavanhidrid- üzemét. Az évi tizenötezer tonna kapacitású üzem átadásával megteremtették a műanyaglágyítók hazai gyártásának teljes alapanyagbázisát (MTI-fotó — Rózsás Sándor felvétele — KS) A Vasutasok Szakszerveze­tének X. kongresszusa a ve­zető testületek és tisztségvi­selők megválasztásával feje­ződött be. A szakszervezet elnökévé ismét Gyócsi Jenőt, főtitkárává Koszorús Feren­cet, titkárává Tolnai Ildikót és Szemők Bélát választot­I ták. NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS 0 MEGYEI TANÁCS LAPJA 1980. NOVEMBER 10., HÉTFŐ Ára: 1,20 forint XXXV. ÉVFOLYAM, 263. SZÁM /

Next

/
Oldalképek
Tartalom