Békés Megyei Népújság, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-30 / 281. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! N E PUJSAG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS 0 MEGYEI TANÁCS LAPJA 1980. NOVEMBER 30., VASÁRNAP Ara; 1,60 forint XXXV. ÉVFOLYAM, 281. SZÁM Szovjet—japán együttműködés Heng Samrin elnök vezetésével elutazott a kambodzsai küldöttség Szombaton elutazott Budapestről Heng Samrin elnök vezetésével a Kambodzsa Megmentésének Nemzeti Egységfrontja és a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács küldöttsége, amely Lázár Györgynek, a Miniszter- tanács elnökének meghívására hivatalos baráti látogatást tett hazánkban. Heng Samrin elnökkel együtt elutazott a kíséretében levő Hun Sen, külügyminiszter, Chan Ven közoktatási miniszter, Chea Soth tervezési és külgazdasági miniszter, Men Chhan mezőgazdasági miniszter, Thong Chan kül- és belkereskedelmi miniszterhelyettes, Chheng Phon tájékoztatási, kulturális és sajtóügyi miniszterhelyettes és Nuth Savoeun, egészségügyi miniszterhelyettes. A Ferihegyi repülőtéren kambodzsai, magyar és vörös zászlók lengtek. Az ünnepélyes búcsúztatásra katonai díszzászlóalj sorakozott fel csapatzászlóval. A búcsúztatáson megjelent Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Púja Frigyes külügyminiszter, Schultheisz Emil egészségügyi miniszter, Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke, továbbá politikai életünk több más vezető személyisége. Ott volt Almási Alfréd, hazánk Phnom Penh-i és Khuon Ran, a Kambodzsai Népköztársaság magyarországi nagykövete, továbbá Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. A díszzászlóalj parancsnoka jelentést tett Heng Sam- rinnak, majd elhangzott a magyar és a kambodzsai himnusz. Heng Samrin Lázár György társaságában ellépett a díszzászlóalj előtt. Heng Samrin és a népi Kambodzsa küldöttségének tagjai szívélyes búcsút vettek a magyar közéleti vezetőktől. Az ünnepélyes aktus a díszzászlóalj díszmenetével fejeződött be, majd a kambodzsai vendégek repülőgépe a magasba emelkedett. A japán export-import bank — a kormány felhatalmazása alapján — 3 milliárd dolláros hitelt nyújt a Szovjetuniónak az Ob-öböl- parti Jamburgtól nyugati irányban lefektetendő föld- gázvezeték építéséhez. ’ A döntésről, amelyet Tokióban hivatalosan is az első jelentős lépésnek minősítenek az Egyesült Államok által kieszközölt japán tilalmi intézkedések megszüntetésében, tájékoztatták a szovjet kormányt, valamint Viktor Ivanov szovjet külkereskedelmi miniszter-helyettest. Ivanov tárgyalásokat folytatott a japán fővárosban és pénteken utazott haza. A hitelnyújtás tényéről szintén értesítették az Egyesült Államok kormányát is A közel-keleti válság kulcsproblémája a palesztin kérdés Az el nem kötelezett országok mozgalma támogatja a hősi és szenvedő palesztin népet — hangoztatta Fidel Castro kubai állam- és kormányfő, az el nem kötelezett országok mozgalma jelenlegi elnöke abban az üzenetében, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez intézett a palesztin néppel való szolidaritás napja alkalmából. Az üzenetet a világszervezet székhelyén Raul Roa Kouri, Kuba ENSZ-kép- viselője ismertette. Üzenetében Fidel Castro rámutatott: a közel-keleti válság kulcsproblémája a palesztin kérdés. Nem lehet igazságos és tartós békét teremteni a térségben a Palesztin Felszabadítási Szervezet részvétele nélkül, a palesztin nép nemzeti jogai és függetlensége elismerésének figyelmen kívül hagyásával. Az el nem kötelezettek mozgalmának elnöke felhívta a figyelmet arra a veszélyre, amelyet a megszállt arab területeken folytatott, és növekvő mértékű izraeli bekebelezési politika idéz elő. Izrael agresszív magatartása nem lenne lehetséges az Egyesült Államok katonai, gazdasági, politikai és diplomáciai támogatása nélkül — fűzte hozzá Fidel Castro. A kialakult helyzet igazolja az el nem kötelezett országok Havannában megtartott hatodik csúcsértekezlete azon határozatának jogosságát, amellyel elítélte a Camp David-i megállapodásokat, és az egyiptomi—izraeli különbékét. Fidel Castro üzenete végén annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a Palesztin Felszabadítási Szervezet, népe élén, meghiúsítja az imperialista és cionista terveket, és győzelmet arat. Nyílt nap a békéscsabai egészségügyi szakközépiskolában Alapítása óta minden évben megrendezi a pályaválasztás előtt álló általános iskolai tanulók számára a nyílt napot ,a Békéscsabai Egészségügyi Szakközépiskola. Az idei nyílt napra egy hét múlva december 7-én, vasárnap 8-tól 12 óráig kerül sor. A korábbi évekhez hasonlóan a nyílt nap alap- gondolata a minél tárgyila- gosabb tájékoztatás az egészségügyi pálya iránt érdeklődő fiataloknak, szüleiknek. tanáraiknak. A tantestület mellett egyre nagyobb feladatokat vállal a nyílt nap programjának tervezésében és lebonyolításában az iskola KISZ- bizottsága és ifjúsági alapszervezete. A tanulók szívesen beszélgetnek az itt folyó munkáról, személyes tapasztalataikról. Lázas igyekezettel készülnek a biológiai-kémiai előadóban, az iskola gyakorló- termeiben sorra kerülő bemutatókra, Egy-egy ápolási, gondozási, elsősegélynyújtási műveletet az érdeklődő résztvevők is kipróbálhatnak. A nyílt napon résztvevő hetedikes és nyolcadikos lányok és fiúk önként jelentkezhetnek majd rövid vetélkedőre. Az egészségügyis lányokból álló zsűri a legjobbaknak jutalmakat, emléktárgyakat ad át. Ez alkalommal lesz az „ősbemutatója” annak a színes rövidfilmnek, amely az iskolában folyó munkáról készült. A korábbi évek tapasztalatai alapján gondoltak azokra is, akik távolabbról, késve érkeznek: az iskoláról szóló tájékoztatót, bemutatókat, a délelőtt folyamán igény szerint többször is megismétlik. Belföldi fogyasztásra darabolják és csomagolják a libát Kunágotán, a Mezőkovácsháza és Vidéke ÁFÉSZ baromfifeldolgozó üzemében Fotó: Veress Erzsi Népi iparművészek országos találkozója Dunaújvárosban nyitották meg szombaton az üzemi amatőr népi iparművészek harmadik országos találkozóját. A kétnapos rendezvényen a mozgalom legjobbjai kiállításon mutatják be alkotásaikat: kétszázharminc amatőr művész töb.b, mint négy- száznegyven munkáját, kerámiákat, bőrtárgyakat, faragott népi bútorokat, hímzéseket, szőtteseket. A dunaújvárosi tárlatra gondos előzsürizéssei választották ki i legjobb alkotásokat a beküldött több mint ezer műből. A találkozót szakmai tanácskozással kötötték egybe. A kiváló minőségű könyvek, a magas műszaki és művészeti színvonal miatt több külföldi kiadó is szívesen dolgoztat a Kner Nyomdával. A nyomda jövőre mintegy 250 kiadványt szállít külföldi megrendelésre. A Mátyás Graduate (képünkön), a remek Corvina 1981-ben több világnyelven is megjelenik. Erről olvashatnak Könyvexportunk sikerei címmel a lap 5. oldalán «píSíit4 A művelődési házak társadalmi vezetőségéről A művelődési intézmények gondjain hivatottak segíteni az 1979. szeptember 30-i határidőre megválasztott társadalmi vezetőségek. A választásokon tehát már jócskán túljutottak, most a tapasztalatok leszűrésén, a további feladatok megbeszélésén a sor. Vajon hogyan látják el munkájukat? Erről és még sok egyéb másról olvasható gondolatébresztő lapunk 6. oldalán. Asszonytartás Hetvenöt éves parasztember. Tanyán él. Kora reggeltől késő estig dolgozik. Társ nélkül, egyedül. Egyedül gondban és munkában. A mellette levő két tanya üres. Az utolsó Mohikán errefelé. A felesége nem akar vele osztozkodni. A nyugdíja viszont kellene. Az egész. Meg akarja támadni a bírósági határozatot... Hetvenöt éves öregember. Beteg persze nem lehet. A jószágot el kell látni. Róla — és még egyébről is — szól az Asszonytartás című tárca a 4. oldalon. Gyulaiak baráti köre Pesten Az élet velejárója: a szűkebb pátria egy idő után sokakat elveszít. Munkájuk révén elszakadnak az egykori környezettől. A szálak persze továbbra is erősek, az érdeklődés éppúgy megmarad a szülőhely iránt. S hogy a kapcsolat még élőbb legyen, keresik a találkozási lehetőséget. A Pesten élő gyulaiak két évvei ezelőtt találták meg, amikor megalakították a Gyulaiak Baráti Körét. Az elmúlt héten — amikor a fürdőváros jelenlegi vezetői is ott voltak — a kör eddigi legjelentősebb rendezvényére került sor a Fővárosi Művelődési Házban. Erről számolunk be a Szülőföldünk rovatban, a 7. oldalon. Mezőgazdasági ifjúsági napok ,.Hogyan kell végrehajtani az E—516-os kombájn vontatását, ha az szükségessé válik?” — a kérdésen csak mosolygott a fiatal mezőgazdasági gépszerelő szakmunkás — a nyáron, aratáskor ugyanis a gyakorlatban találta szembe magát a feladattal. így tehát könnyű dolga volt a mezőgazdasági gépszerelők járási versenyén, amelyet a szeghalmi járási mezőgazdasági -ifjúsági napok keretében rendeztek. A szakmai-politikai vetélkedőről szól riportunk lapunk 11. oldalán, a Minimagazinban.