Békés Megyei Népújság, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-23 / 275. szám

1980. november 23-, vasárnap NÉPÚJSÁG Barátaink életéből Szocialista gazdasági mechanizmusok Ö szocialista gazdaság fejlődése jelentős eredményeket tudhat magáénak. Ezeket az ered­ményeket — természetes módon — a szocialista tár­sadalom nem készen kapta, hanem ellentmondások, tár­sadalmi feszültségek, törté­nelmi kitérők1 és áldozatok útján vívta ki magának. Az ellentmondások, a különbö­ző alternatívák keresése, megmutatkoznak a szocialis­ta gazdaság működését tár­gyaló elméleti vitákban is. Ezek1 a viták lényegében egyidősek magával a szo­cializmussal. Kiindulópont­jukul a marxizmus klasszi­kusainak, Marxnak és En- gelsnek a szocialista gazda­ságról vallott nézetei szol­gálnak. Marx a szocialista gazda­ságot a tőkés anarchiától megszabadított tervszerű tár­sadalmi termelésként írta le. Felfogása szerint a tőkés árutermelés megszüntetése jelenti a szocialista tervgaz­daság működésének, az osz- tályantagonizmusok felszá­molásának, a társadalmi egyenlőségnek, a politikai állam elhalásának a társa­dalmi feltételét. Ebből kö­vetkezően a tőkés magántu­lajdon kisajátításának az aktusában látta annak a társadalmi cselekvési prog­ramnak az első láncszemét, amely véghezviszi az ugrást a tőkés gazdaságból a szo­cialista gazdaságba. Ezt a marxi programot tette magáévá a Lenin ve­zette bolsevik párt. 1917- ben, a forradalom győzelme után arra törekedtek, hogy egy erősen centralizált, a magántulajdon minden for­máját kizáró, felülről irá­nyított naturálgazdaságot hozzanak létre. Elképzelésük szerint az áru- és pénzviszo­nyok gyors felszámolásával, a termelés és elosztás köz­vetlen központi (vagyis ál­lami) szervezésével megva­lósítható az ugrás a kom­munizmusba. Az így kiala­kított gazdasági rendszer volt a hadikommunizmus. Meg kell jegyeznünk, hogy ezt a gazdaságpolitikát nem­csak a marxi tradícióhoz va­ló ragaszkodás, hanem az akkori gazdasági és politikai helyzet is indokolta. A pol­gárháború szükségessé tette a termelésnek, és különösen az elosztásnak a rendkívül erős centralizálását. Ugyan­akkor azonban a hadikom­munizmus gazdasági rend­szerének tartósabb működé­se súlyos ellentmondásokat hozott a felszínre. Kiderült, hogy a hadi- kommunizmus gazdaságpoli­tikája a termelés visszaesé­sét eredményezi, a formális centralizáció a valóságban a termelés dezorganizálódását hozza, magával, az áru- és pénzviszonyok adminisztra­tív korlátozása lehetetlenné teszi a termelés megszerve­zését, s ugyanakkor egy központilag nem ellenőrzött és virágzó feketepiac kiala­kulásához vezet. A felgyü­lemlő gazdasági és társadal­mi feszültségek azután, pél­dául a kronstadti lázadás­ban, politikai formában is megnyilvánultak. Bebizonyo­sodott, hogy illúzió az az el­képzelés, amely lehetséges­nek tartja az ugrást a kom­munizmusba. E következtetést Lenin fo­galmazta meg, s tette egy­ben az új gazdaságpolitika (a NÉP) kidolgozásának alapjává. Lenin világosan felismerte, hogy a tőkés ma­gántulajdon kisajátítása, a szocialista köztulajdon létre­hozása nem eredményezheti a gazdaság tervszerű irányítá­sát akkor, ha az állam a pénz és a piac adminisztra­tív eszközökkel való felszá­molását tűzi k'i célul. A gaz­dasági fejlődés nem az áru­viszonyok ellenében, hanem csak azok révén haladhat előre. Ez egyben annak a felismerését is jelenti, hogy az adott viszonyok között el­válik egymástól, nem esik közvetlenül egybe az egyéni és a társadalmi érdek, a ma­gán. és közérdek. Ez utóbbi tehát nem érvényesíthető az előbbi ellenében, hanem csak annak elismerésén keresztül. A húszas évek végén, a harmincas évek elején azon­ban a szovjet gazdaság letért a NÉP által kijelölt útról. A tőkés országok gyűrűjében létező Szovjetunió számára létfontosságú érdekként je­lent meg a korszerű hadi­potenciál és az ezt megala­pozó ipar gyorsított ütemű létrehozása. Az erőltetett iparosítás a gazdasági erő­források centralizálását, és adott ipari termelési kapa­citások kiépítésére való for­dítását jelentette. Mindez pedig általában is feltételezi a társadalmi . többlettermék elvonását a termelőktől, a mezőgazdaság növekedésé­nek, az életszínvonal emel­kedésének korlátozását az egyoldalú iparfejlesztés ér­dekében. A társadalmi több­letterméknek ez a központo­sítása és újraelosztása pedig a társadalmi termelés külön­böző területei közötti egyen­lő cserének, vagyis az áru­csere törvényének a felfüg­gesztését követeli meg. A Szovjetunió, amikor az iparosításnak erre az útjára lépett, az oroszországi tár­sadalmi fejlődés relatív el­maradottságát kívánta le­küzdeni ; néhány nemzedék vállára téve ennek terheit. Az iparosítást szorgalmazó gazdaságpolitika, az exten- zív gazdasági növekedést szolgáló gazdasági szervezet tehát nem a szocializmus ál­talános fejlődési törvényé­ből következett. Kialakulá­sát különös történeti feltéte­lek1, vagyis az oroszországi relatív elmaradottság talajá­ról induló szocialista fejlő­dés magyarázza. A korszak elmélete azon­ban e gazdaságpolitikát és gazdasági mechanizmust, mint a szocializmus általá­nos törvényét, egyetlen le­hetséges gazdasági berendez­kedését mutatta be. Ilyen ál­talános modellként került alkalmazásra az 50-es évek­ben Magyarországon is. Mármost a gazdaságfejlődés­nek ez az útja valóban rö­vid idő alatt komoly ered­ményeket produkált. Ugyan­akkor azonban a 60-as évek­től kezdve egyre erősebben jelentkeztek azok á belső el­lentmondások, amelyeket ez az erősen központosított, a piaci mechanizmust jelentős mértékben korlátozó gazda­sági szervezet hordozott ma­gában. Ahogyan ugyanis egyre inkább kimerültek az extenzív növekedés lehető­ségei, nyilvánvalóvá vált, hpgy a gazdasági növekedés forrása csakis a hatékony­ság javulása lehet. A haté­konyság pedig csak akkor érvényesülhet, ha a terme­lő egységek racionálisan gazdálkodnak a termelés té­nyezőivel, az eszközökkel, a nyersanyaggal, és végül, de nem utolsósorban a munka­erővel. De a termelőegysé­gek racionális gazdálkodása nem biztosítható központi utasítások révén — ez csak gazdasági kényszer eredmé­nye lehet. A termelőegysé­gek gazdasági kényszer alá helyezése pedig az árszabá­lyozó piac működtetését te­szi szükségessé. A 60-as évektől kezdődő­en ezért újra meg újra meg­fogalmazódik a szocialista gazdasági szervezet átalakí­tásának a szükségessége, olyan gazdaságpolitika, gaz­dasági mechanizmus létre­hozásának1 igénye, amely ké­pes megvalósítani a közpon­ti irányítás és a vállalati rugalmas gazdasági önálló­ság, az arányos fejlődés és megfelelő ütemű gazdasági növekedés szempontjainak az összekapcsolását a hoszú távú tervezés és az árszabá­lyozó piaci mechanizmus egybehangolt működtetésé­nek az alapján. Ezek a gazdaságpolitikai törekvések érvényesülnek a Szovjetunióban és a többi szocialista országban végre­hajtott gazdasági reformok­ban. A gazdasági mechaniz­mus tökéletesítése, a köz­ponti célok hatékony megva­lósítását szolgáló eszköz- rendszer kialakításának kér­dései, az anyagi ösztönzés, a piaci mechanizmus helye a gazdaságban — ezek a prob­lémák jelennek meg mind a gazdaságpolitikában, mind a szocialista gazdaságról foly­tatott elméleti vitákban. E viták egyik csomópontja' a központi irányítás, a gaz­daság tervszerű megszerve­zésének kérdései körül ala­kult ki. A vitázó felek egyet­értenek abban, hogy a szo­cialista gazdaság éppen a politika megnövekedett moz­gástere, az államnak a gaz­daságba való széles körű be­avatkozása révén rendelke­zik a gazdasági fejlődésnek a kapitalizmust meghaladó lehetőségével. Vannak olyan nézetek, amelyek a gazda­sági folyamatok központi szabályozását a gazdasági döntések centralizálásával, a vállalati tevékenység utasí­tások révén történő irányí­tásával tartják csupán elér­hetőnek. Ez az álláspont ön­maga igazolásául egyrészt a gazdasági növekedés eddig elért eredményeire, másrészt a már bevezetett gazdasági reformok nem kielégítő eredményeire hivatkozik. Ezzel a felfogással szem­ben a gazdasági mechaniz­mus további reformját sür­gető vélemény arra hívja fel a figyelmet, hogy a gazda­sági döntések decentralizá­lása, a vállalati önállóság növelése, a piaci mechaniz­mus hatókörének kiterjesz­tése nem korlátozza, hanem elősegíti a központi célok ér­vényesülését, vagyis a gaz­dasági folyamatok központi szabályozását. Miért? Egy­szerűen azért, mert az álla­mi gazdaságpolitika rendel­kezik azokkal a gazdasági, pénzügyi eszközökkel, ame­lyek révén az önálló válla­lati gazdasági döntések irá­nyát a vállalat gazdasági fel­tételeinek a befolyásolása révén a gazdasági optimum irányába terelheti. hogy a megvalósuló reformok az eredeti szándékot eleddig csak részben igazolják? Ez kétségtelenül igaz, de az ok — mondják a reform hívei — nem magában a refor­mot bevezető döntésben rej­lik. A gazdasági eszközök révén megvalósuló indirekt szabályozás nem önmagában eredménytelen, hanem ab­ban az intézményi struktú­rában fejt ki a vártnál gyengébb hatást, amely még nem igazodott az új gazda­sági törekvésekhez, és az ál­lami szervek indokoltnál gyakoribb gyámkodása ké­pes kivonni termelőegysége­ket a gazdasági kényszer ér­vényesülése alól. A megol­dás tehát a reformok követ­kezetes véghezvitele lehet csupán. Mindez olyan fel­ismerés, amely mindinkább a tényleges gazdaságpolitika sajátjává válik, s amely a szocialista gazdaság hatéko­nyabb működését szolgálva valamennyiünk érdekét va­lósítja meg. Gedeon Péter Éléstár az árvizek földjén Régi gond Csehszlovákiá­ban, hogy az ország önellátó legyen gabonából. Északi szomszédunk szűkében van a mezőgazdaságilag haszno­sítható területnek. Európá­ban a legkevesebb, mindösz- sze 0,36 hektár mezőgazda- sági föld jut egy lakosra, így aztán ma már szinte nagyítóval keresik ,a kalá­szosok termelésére alkalmas vidéket, s nem kímélik a pénzt a földek megjavításá­ra. Ma a 190 ezer hektáros kelet-szlovákiai síkság van napirenden. A mi Bodrog-közünkkel határos terület évszázadok óta az árvizek földje. Az­előtt tavasszal, amikor a Kárpátok olvadt hava lezú­dult a Latorca, az Ondava és ,az Ung, a falvak tucat­jait öntötte el, a síkság át­hatolhatatlan tóvá változott. A pusztulás képe szinte me­netrendszerűen éledt itt fel. A nyári esőzés idején még a malária is felütötte a fe­jét. Az irattárakban őrzött feljegyzések szerint az ár­vizek évente mintegy két­ezer falusi házat, 30—40 ki­lométer utat mostak el. de az emberek kenyerét, a ter­mést sem kímélték. Húsz esztendeje hatalmas földgyaluk, markológépek jelentek meg a zempléni tá­jon és mintegy 25 millió köbméter föld kitermelésé­vel megépült a zempléni víztároló a hozzákapcsolódó 23 kilométer hosszúságú mesterséges csatornával, két és fél milliárd koronába ke­rült. Az új „folyóra” hat szivattyúállomást telepítet­tek, ezek gondoskodtak a termőföldeket elárasztó víz átemeléséről a tározóba. A síkság folyóit sűrű csatorna- hálózattal vették körül, amely mintegy 45 ezer hek­tárt véd az árvíztől, s majd 100 ezer hektárt a ta­lajvíztől. A nagyszabású talajjavítás és az öntözőművek megépí­tésével három évtized alatt megkétszereződött a síkság termése. Ma Kelet-Szlová- kiából származik az ország gabonájának egyötöde. A hetvenes évek második fe­lében Csehszlovákia e „vé­gén” 300 ezer tonna gaboná­val, 90 ezer tonna kukoricá­val és-200 ezer tonna burgo­nyával többet termeltek, mint az évtized első felé­ben. A fejlődés a magyar nem­zetiségű lakosság életviszo­nyait is javította. Csak a legutóbbi esztendőkben 3,5 milliárd koronával többet vásároltak a kelet-szlová­kiaiak. Jelenleg a mély, melorizá- ciós barázdák utolsó száz­métereit ássák a gépek a folyó ötéves tervre kisza­bott kvantumból. És a jövő? A kelet-szlovákiai síkságon a tőketerebesi (Trebisov), a nagymihályi (Michalovec) és a varannói (Vranov) járás területén 23 és fél ezer hek­tár földet javítanak meg, 110 ezer hektárt tesznek ön- tözhetővé Komornik Ferenc Géppuskatűz és fegyvercsempészet A banditák vallomása Bár a különösen szeszé­lyes .Ung szabályozása már 1820-ban elkezdődött, az 1950-es évekig nem sikerült elhárítani a veszélyforrást. A síkság rendszeres mező- gazdasági hasznosítása las­san haladt. Koreai NDK Faművészet Fa — a mívesség nyers­anyaga — bőven található a Koreai Népi Demokrati­kus Köztársaságban, ősidők óta ebből készítik a szebb­nél szebb ajándék- és dísz­tárgyakat. A hjangszani népművésze­ti műhelyben több mint har­mincféle művészi tárgyat ké­szítenek, amelyek fából fa- ragottak, vagy fára festet­tek. Hjangszan a környék öt híres hegyének, a Mjoh- jang-szannak a tövében te­rül el. Az itt faragott, festett dísz- és használati tárgyak anyaga legtöbbször nyír, fehér nyír, cseresznyefa, bo­róka. A tárgyak és fakéreg­ből való díszítésük megőrzi a fa eredeti színét, a fára festett tájak pedig a Mjoh- jang vidékét idézik. Dom­borművekkel, véséssel, mo­zaik- és más díszítőelemek­kel teszik változatossá a fá­ból készült cigarettadobozo­kat, hamutartókat, díszes kis mozsarakat, fűszertartókat, ősi formájú korsókat, vagy a fába égetik tájak, virágok, állatok* képét. A díszítések sokszor színesek. (BUDA- PRESS—KCNA) A repülőút Vietnam és Kambodzsa között még né­hány hónappal ezelőtt, is nyomasztó volt — írják a térséget bebarangoló tudó­sítók. A haimuszínű föld, a víz alatt levő rizsföldek, az összeszabdalt gátak ha­lott vidékről árulkodtak és Polt Pót bandáinak rémtet­teiről tanúskodtak. A mai utazók már derű­sebb képet látnak. A kihalt pusztaságban mind gyak­rabban fedezhető fel az ember keze nyoma. A fal­vak körül kizöldültek a rizsföldek. A gátak újjá­épültek. Az emberek pedig — már akik túlélték a rémuralmat — visszatértek otthonukba Az élet lassan normalizá­lódik — írnánk szívesen a közhelyszerű formulát, ám Kambodzsában ez nem ilyen egyszerű. Ahol a minden­napi élelem megszerzése változatlanul az első számú gond. ott a normalizálódás­nak más értelme van. Ahol a külföldről érkező’ élelmi­szersegély elosztása a kor­mány jelentős erőit leköti, ott a mindennapi munka olykor hőstetté nő. Ám még ez a sajátos kambodzsai normalizálódás sem tetszik Pe’kingnek. A kínai fővárosban mindent elkövetnek, hogy megnehe­zítsék a kambodzsaiak éle­tét. Elsősorban Pol Pót se­regének maradványait sze­retnék összefoldozni. Leg­alább annyira, hogy az a thai határon potenciális erő­vé válhasson. Segítségükre van a thaiföldi haderő, amely rendszeres provoká­ciókkal igyekszik fönntarta­ni a határtérségben a fe­szültséget. Repülőgépeik mélyen berepülnek kam­bodzsai területre, s gép­puskázzák a határt, s a fal­vakat. Pekingből özönlik a fegyver és a hadianyag a Thaiföldön működő kiképző- táborokba, ahol a harcokban elfásult kambodzsai mene­külteket belekényszerítik a testvérháborúba. Mindez a bangkoki hatalom jóváha­gyásával, sőt támogatásával történik. A thai kormány többszöri indítvány ellenére sem hajlandó tárgyalóasz­talhoz ülni a népi Kam­bodzsa képviselőivel. Pedig Thaiföldnek előbb-utóbb rá kell jönnie, hogy Pol Pót is- tápolásával bukott ügyet tá­mogat. Bizonyíték erre a nemzetközi Vöröskereszt és az UNICEF bejelentése: a két szervezet beszünteti Thaiföld keleti határán a menekülttáborok segélye­zését. Az Egyesült Államok azonban, mint már annyi­szor, ismét Q „nagylelkű jó­tevő” szerepében tűnik fel. Speciális alapot hoz létre a táborlakók élelmezésére. Ez a lépés nyilvánvalóan arra szolgál, hogy fennmaradjon a jelenlegi, áldatlan álla­pot. A napokban Phnom Penh- ben bíróság elé állították Pol Pót elfogott banditáinak egy csoportját. Egyenként több száz ember meggyilkolásá­ért felelősek. Néhányükat reakciós szervezkedés vádja is terheli: meg akarták dön­teni a demokratikus népha­talmat Kambodzsában. Az egyik csoport parancsnoka elismerte, hogy embereinek kiképzésében kínai tisztek működtek közre, s hogy a fegyverek, amelyeket honfi­társaikra kellett volna emel­niük, Pekingből érkeztek. (-S-) Szovjet kamionok a világ országútjain A legkülönfélébb árukat szállítják a testvéri szocia­lista országokba, valamint Svájcba, Finnországba, az NSZK-ba, Olaszországba, Franciaországba, Ausztriá­ba, Belgiumba és más álla­mokba. A megalakulása óta egyre növekvő tekintéllyel rendel­kező Szovtranszavto Fuvaro­zási Vállalat jelentős mér­tékben járul hozzá a Szov­jetunió és más országok kö­zötti külkereskedelmi kap­csolatok további fejlődésé­hez és erősödéséhez. A gépkocsival történő szál­lítás legfőbb előnye, hogy a gyártó cégtől a megrende­lőig gyorsan és átrakodás nélkül lehet eljuttatni a kü­lönböző árukat. A Szovtransz­avto feladatai közé tarto­zik az országon áthaladó tranzitforgalom lebonyolítá­sa is. Sok munkája volt a válla­latnak az olimpiával kap­csolatban. A különböző or­szágokból építőanyagokat, elektromos berendezéseket és más árukat kellett szállíta­niuk az olimpiai stadionok építkezéseihez. Az utasszállítást a válla­lat Ikarus-autóbuszokkal old­ja meg. Egyik legjobb részlegük’ a Szovavto-Brjanszk, ahonnan rendszeresen indulnak gép­kocsik a KGST-tagországok- ba, valamint Franciaország­ba, Dániába és más orszá­gokba. (APN—KS)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom