Békés Megyei Népújság, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-29 / 280. szám
1980. november 29., szombat iimwMüici % MOSZKVA Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja a Szovjetunió külügyminisztere pénteken Moszkvában fogadta Charles Percy amerikai szenátort. Az amerikai republikánus politikus hangoztatta, hogy az új elnök megegyezést kíván a fegyverzetkorlátozás kérdéseiről a Szovjetunióval, bár kijelentette, hogy a SALT—2 szerződést, amelyen pedig a jelenlegi elnök, Carter aláírása is ott áll, Reagan kormányzata nem fogja ratifikálásra előterjeszteni, Percy szerint azért, mert a szenátus néni fogadná el azt. * VARSÓ A különböző lengyel társadalmi és szakmai szervezetek az utóbbi napokban a központi állami szervekhez eljuttatott határozatokban foglaltak állást az országban zajló eseményekkel kapcsolatban, hangsúlyozva a nyugodt munkakörülmények szükségességét. Mint a PAP lengyel hírügynökség jelentette, pénteken, a kora reggeli órákban befejeződött a csütörtökön kezdett sztrájk a varsói „Warszawa” fémkombinátban. A sztrájkot a „Szolidaritás” szakszervezet követeléseinek támogatására indították. # RÓMA riw-.f:. ; „Angelo Romanello a nevem, mást nem akarok mondani, köszönöm szépen” — mondta a 13 éves fiú, akit a mentőosztagok 60 órával a pusztító olaszországi földrengés után találtak meg a romok között (Telefotó) * * * Az olasz államtanács péntek délután kiadott hivatalos közleményében megerősítette Pertini köztársasági elnöknek azt a leleplezését, miszerint az elemi csapás sújtotta lakosság megsegítéséről szóló 1970-es törvény végrehajtási utasítása nem készült el- Az államtanács szerint az olasz belügyminisztérium 1980. augusztus 6-án terjesztette az államtanács elé a törvény végrehajtási tervezetét véleményezésre. A végrehajtási utasítás előreláthatólag december 6-ra készül el. # MADRID A madridi találkozó péntek délután ismét bizottságokban folytatta munkáját. Abban a munkabizottságban, amely az államközi kapcsolatokat vezérlő elvek érvényesítésével foglalkozik, felszólalt dr. Földesi István, a magyar küldöttség tagja. A helsinki záróokmány politikai lényegét jelentő elvekről szólva megállapította: a Magyar Népköztársaság különleges jelentőséget tulajdonít az államközi kapcsolatokat szabályozó elveknek, * MILÁNÓ Pénteken reggel immár a második novemberi gyilkosságát követte el Milánóban a „Vörös Brigádok” elnevezésű olasz terrorszervezet. Az áldozat az 54 éves Manfredo Mazzanti, a város közelében fekvő Fáik acélhengermű igazgatója. Éppen munkába indult, amikor az utcán megtámadták. Jugoszlávia nemzeti ünnepén Jugoszlávia nemzeti ünnepe alkalmából a magyar vezetők a következő üdvözlő táviratot küldték a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság vezetőinek: LAZAR MOJSZOV elvtársnak, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága Elnöksége elnökének, CVIJETIN MIJATOVICS elvtársnak, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnöksége elnökének, VESZELIN GYURANOVICS elvtársnak, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Szövetségi Végrehajtó Tanácsa elnökének Belgrád A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa nevében szívélyes üdvözletünket küldjük Önöknek, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnökségének, a Szövetségi Végrehajtó Tanácsnak és a baráti Jugoszlávia népeinek nemzeti ünnepük alkalmából. A magyar nép őszintén örül azoknak az eredményeknek, amelyeket a Jugoszláv Kommunisták Szövetségével Jugoszlávia népei elértek a szocialista építőmunkában, a dolgozók anyagi jólétének és kulturális színvonalának emelésében. Szívből kívánjuk, hogy további sikereket érjenek el az egységes szocialista Jugoszlávia építésében, a társadalmi haladás és a béke javára. Nagyra értékeljük a Magyar Népköztársaság. és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság jó szomszédi, baráti kapcsolatait, amelyek a kölcsönös tisztelet és megbecsülés jegyében, a kipróbált elvek alapján gyümölcsözően fejlődnek. Szilárd meggyőződésünk, hogy pártjaink és kormányaink eredményes együttműködése megfelel szocializmust építő népeink érdekeinek, és jól szolgálja a béke, a nemzetközi biztonság és az együttműködés ügyét. Nemzeti ünnepükön további sikereket kívánunk Önöknek a szocializmus építésében, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság sokoldalú felvirágoztatásában. KÁDÁR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, LÁZÁR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke * * * Apró Antal, az országgyűlés elnöke Dra- goszlav Markovicsnak, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság nemzetgyűlése elnökének küldött üdvözlő táviratot. Ugyancsak táviratban üdvözölte partnerszervezetét a SZOT, a Magyar Partizán Szövetség, az Országos Béketanács és a Magyar Nők Országos Tanácsa. Üdvözlő távirat Olbánia nemzeti ünnepéit A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa üdvözlő táviratot küldött az Albán Szocialista Népköztársaság népi gyűlése elnökségének. AZ ALBÁN SZOCIALISTA NÉPKÖZTÁRSASÁG NÉPI GYŰLÉSE ELNÖKSÉGÉNEK Tirana Albánia felszabadulásának 36. évfordulója, az albán nép nagy nemzeti ünnepe alkalmából üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük az Albán Szocialista Népköztársaság dolgozóinak. A magyar nép nevében sikereket kívánunk Albánia dolgozóinak a szocialista építésben. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ELNÖKI TANÁCSA Heng Samrin látogatása Fejér megyében A kambodzsai küldöttség Heng Samrinnal. a Kambodzsa Megmentésének Nemzeti Egységfrontja és a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács elnökével az élen, pénteken Fejér megyébe látogatott. Elkísérte őket Váncsa Jenő, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Házi Vencel külügyminiszterhelyettes, valamint Khuon Ran, a Kambodzsai Népköztársaság magyarországi nagykövete. A székesfehérvári Vörösmarty Termelőszövetkezetben Takács Imre, az MSZMP Fejér megyei bizottságának első titkára, Závodi Imre, a Fejér megyei Tanács elnöke, valamint a termelőszövetkezet vezetői fogadták a vendégeket, akiket Tőke Ferenc, a közös gazdaság elnöke tájékoztatott a több, mint háromezer háromszáz hektáron gazdálkodó, évi 130—140 millió forint értékű növényi- és állati terméket előállító nagyüzem tevékenységéről, eredményeiről, a szociális ellátásról. A küldöttség tagjai ezt követően megtekintették a gazdaság keltetőüzemét és szarvasmarhatelepét * * * Hun Sen, a Kambodzsai Népköztársaság külügyminisztere pénteken a Duna- Intercontinental Szállóban sajtókonferencián találkozott magyar és külföldi újságírókkal. Bányász Rezső, a külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője nyitotta meg a sajtókonferenciát, majd átadta a szót. a kambodzsai diplomácia vezetőjének. Hun Sen mindenekelőtt meleg szavakkal szólt arról, hogy a Magyarországon hivatalos, baráti látogatáson tartózkodó küldöttséget mindenütt szívélyes, testvéri fogadtatásban részesítették. Kifejezte meggyőződését, hogy a népi Kambodzsa legmagasabb szintű delegációjának első látogatása, ,a magyar vezetőkkel folytatott gyümölcsöző tárgyalásai tovább erősítik a Kambodzsai Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság testvéri kapcsolatait. Képtávirón érkezet! A világűrben kering három utasával a Szojuz—T—3. Képünkön: balról jobbra Kizim parancsnok, Makarov repülőmérnök és Sztrekalov űrkutató a fellövés előtt. Pénteken, a kora esti órákban, alig több mint egy nappal a sikeres baj- konuri rajt után a Szojuz—T—3 űrhajót összekapcsolták a Szaljut űrállomással A Szojuz T—3 szovjet űrhajó a fellövés pillanatában (Telefotó) Ma: Taksony napja A Nap kél 7.09 — nyugszik 15.56 órakor A Hold kél 23.33 — nyugszik 12.40 órakor ÉVFORDULÓ Kilencvenöt evvel ezelőtt, 1885. november 29-én született Esztergomban, és 75 éves korában, 1960-ban halt meg Budapesten Borús Endre kiváló énektanár, karnagy. * — A GYULAI Semmelweis Egészségügyi Iskola nappali tagozatának négy osztályában 132 hallgatót képeznek'. A munka melletti képesítés arányát is évről évre növeli az iskola, az idén szakosító és szaktanfolyamokon 485 felnőtt tanul. Elhunyt dr. Hepp Ferenc Életének 72. évében váratlanul elhunyt dr. Hepp Ferenc címzetes egyetemi tanár, a pszichológiai tudományok kandidátusa, a testnevelési főiskola volt igazgatója, a Magyar Kosárlabda-szövetség elnöke, a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség elnökségének és végrehajtó bizottságának tagja. A békési származású, kiváló pedagógust és sportszakembert a Magyar Olimpiai Bizottság, a testnevelési főiskola és a Magyar Kosárlabdaszövetség saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés. — A BÉKÉSI MALOM Kossuth Szocialista Brigádja november 29-én és 30-án, ma és holnap kommunista műszakot tart, hogy az ünnepekre elegendő liszt álljon a lakosság rendelkezésére. — BÉKÉSCSABÁN, a Megyei Művelődési Központban december I-én, hétfőn este 7 órakor gyűlnek ösz- sze a megyeszékhely irodalomkedvelő. A Szépirodalmi Könyvkiadó és a művelődési központi irodalmi körének összejövetelén Gyurkovics Tibor írót és Belahovszky Pál kritikus látják vendégül. Közreműködik Mélykúti Ilona előadóművész. — MEZÖKOVACSHÁZÁN a Hazafias Népfront béke- és barátság munkabizottsága az elmúlt négy évben több száz rendezvény szervezett. A barátsági és szolidaritási esteken, kiállításokon csaknem 1800-an vettek részt. — VÉSZTŐ négy óvodájába — 370 helyre — összesen 472 gyermeket vettek fel ebben az évben. A 36 óvodáskorú cigánygyermek közül 29-et járatnak rendszeresen az intézménybe a szülők. A zsúfoltság miatt azonban feltétlenül szükséges egy új terem létesítése a tarlódombi óvodában. — PAIS DEZSŐRŐL, a nyelvtudományok nagy magyar művelőjéről neveztek el pénteken általános iskolát szülőhelyén, Zalaegerszegen. A három évvel ezelőtt átadott, jól felszerelt, tanuszodával is rendelkező oktatási intézmény névadó ünnepsége alkalmából neves nyelvtudósok előadásokat tartották Pais Dezső kiemelkedő tudományos és tanári tevékenységéről. Többleié havazás Várható időjárás ma estig: erősen felhős, illetve borult idő. Ma még keleten, délkeleten eső, záporeső, másutt havazás. Holnap többfelé havazás. Megélénkülő, időnként megerősödő északi, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 3, plusz I, de a hóval borított, szélcsendes helyeken mínusz 5 fok körül. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2, plusz 3 fok között. — NAGYKAMARÁSON ma, november 29-én este kerül megrendezésre az ötvenévesek találkozója. Ezen az iskola volt tanulói, a községben élő, és onnan elszármazott nagykamarásiak számolnak be életük' alakulásáról. — BÉKÉSCSABÁN a Munkácsy Mihály Múzeumban november 29-én, ma délelőtt 11 órakor nyílik a Békés megyei Fiatal Alkotók Körének képzőművészeti kiállítása. A kiállítást Pogány Gábor művészettörténész nyitja meg. A fiatal alkotók munkáit 1981. január 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők. — GYULÁN az elmúlt napokban bensőséges ünnepségen négy gyermeke és hét unokája köszöntötte házasságkötésének - 50. évfordulóján Csomós Istvánt és feleségét. Ma, szombaton hasonló eseményre kerül sor, amikor Pálinkás Gábor és felesége ünnepli aranylakodalmát. — BÉKÉSCSABÁN az utóbbi években nőtt a pártoktatásban részt vevő pedagógusok száma. Jelenleg mintegy 750 tanító és tanár részesül valamilyen politikai képzésben, illetve továbbképzésben, és a jövőben még 130 pedagógus beiskolázását tervezik. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 48. heti sorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 26y 49, 62,63, 74 * * * A november havi tárgy- nyeremény-sorsoláson a 47. játékhét szelvényei vesznek részt. — A MEZÖBERÉNYI Aranykalász Termelőszövetkezetben tegnap, november 28-án a hatodik ötéves tervidőszak továbbképzési, személyzeti munkaterveinek előkészítéséről tárgyaltak Békéscsaba és a városkörnyék termelőszövetkezeteinek személyzeti vezetői. — A MÁV békéscsabai körzeti üzemfőnökségén és pályafenntartási főnökségén is megrendezték a Ki minek' mestere? elnevezésű szakmai-politikai vetélkedőt a közelmúltban. A mozgósításban a KISZ-bizottság, a felkészítésben az üzemi közművelődési bizottság segített. A műszaki területen dolgozók közül a mozdonyvezetők, a forgalmi szakszolgálatot teljesítők közül az orosházi fiatalok jeleskedtek. — HALÁLOS BALESET. Végegyháza külterületén egy gőzmozdony elütötte a sínek mellett gyalogosan közlekedő Földi István, 40 éves, rokkantsági nyugdíjas végegyházi lakost. A baleset következtében Földi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A vizsgálatot a rendőrség szakértő bevonásával folytatja. Magyar vezetők üdvözlő távirata