Békés Megyei Népújság, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-28 / 253. szám

1980. október 28., kedd KHHUFTtltj Nagyon családszerető ember vagyok, de nem volt mind­egy: hány szájat kell etet­nem, Volt egy lányunk, mi ketten és az anyám. Nagyon fájt, amikor néma szemjá­tékkal mutattuk egymásnak: „alszik a kenyér” ... — Természetes volt az egymás mellett élés — szól közbe az öregasszony. — Nagy családban nőttem fel, tudtam, mi a kötelesség. Bi­zony, ha mi nem tartunk össze jóban, rosszban, még több keserű napot, hónapot, évet tudhatunk magunk mö­gött. Beszélgetés közben régi okmányok, fényképek kerül­nek elő. Cirkalmas betűkkel kiállított iparigazolvány, kelt 1921-ben. „Rohony György kellően bejelentette, hogy Kondoros község terü­letén papucsos ipart szándé­kozik űzni, amit kellékekkel igazolt. így ezen ipar űzésé- re jogosult. így... A.23/921. számunk alatt iparlajstro­munkba bejegyeztük...” Körbélyegző 1922-ből, amely arról tanúskodik: Ro­hony Györgyöt Kondoroson az ipartestület bőrszakosz­tálya elnökévé választották. Ezek szerint hamar „meg­tört a jég”, gyorsan beillesz­kedett az új környezetébe. Ma is nagyon szeretik, ő mindenki Gyuri bácsija, a feleség pedig Juliska nénije. Elnézegetem « családi örökségből maradt százéves­nél öregebb kerek suszter­széket, a hagyományos szer­számokkal telerakott — pó­diumra állított — suszter­asztalt, a sok szegtői szúetté- nek látszó kaptafáik tömke­legét. Eszembe jut: ha ezek a szerszámok beszélni tud­nának, egy regényt diktál­nának magnóra a két ember küzdelmes, de mégis nagyon szép, sok örömben gazdag 60 éves életútjáról. A gyé­mántlakodalmasak csende­sen, öregesen beszélnek, ha­juk galambősz, rózsapiros arcukra az üvegajtón át be­ragyog a kései napsugár... Ary Róza Hagyomány már, hogy a Belkereskedelmi Minisztéri­um, a Fogyasztási Szövetke­zetek Országos Tanácsa és a KPVDSZ Országos Elnöksé­ge kétévenként megrendezi az állami és szövetkezeti bol- ti pénztárosok országos ver­senyét. így történt ez a múlt ■héten is, amikor négy napig az állami kereskedelem 28, a szövetkezeti kereskedelem 25 csapatának 346 pénztárosa állt rajthoz Budapesten, a KPVDSZ Eötvös utcai szék­házéban a területi és orszá­gos versenyen. A versenysorozat pénteken délután a KPVDSZ köz­pontjának kongresszusi ter­mében ünnepélyes díjkiosz- Bcszédhiba gyógyítása plasztikai műtéttel tással fejeződött be. Lauthan (MTI-fotó — Csikós Gábor felvétele — KS) Ferenc belkereskedelmi mi­niszterhelyettes itt adta át az ANKER és RATUS típusú pénztárgépeken csapatban és egyéni teljesítményben ki­emelkedő eredményt, illetve helyezést elért versenyzők­nek a díjakat. Ezen az országos sereg­szemlén megyénk fogyasztási szövetkezeteit öt ÁFÉSZ tíz bolti pénztárosa képviselte, figyelmet érdemlő ered­ménnyel. Táth Jánosné, a Sarkad és Vidéke ÁFÉSZ versenyzője ugyanis a RA­TUS gépkategóriában indult, az élélmiszerszakma vidéki pénztárosainak területi ver­senyén legjobbnak bizonyult. Kiemelkedő eredménnyel megszerezte a vidék bajno­ka címet. Szintén ebben a kategóriában Balog Józsefné, Balról Balog Józsefné, az iparcikkszakma országos verse­nyének második helyezettje. Jobbról Táth Jánosné, az élel­miszerszakma vidéki területi versenyének bajnoka a Mezőberény és Vidéke ÁFÉSZ pénztárosa a 9. he­lyen végzett. Ö azonban a verseny utolsó napján az iparcikkszakma országos versenyén is indult. Ebben a rendkívül kemény hajrában Balog Józsefné az ország második legjobb iparcikkes pénztárosának bizonyult. Az élelmiszerszakma terü­leti versenyén — RATUS gépkategóriában indulva — a Békés megyei szövetkezeti pénztárosok I. csapata ötö­dik, a II. csapat pedig a nyolcadik lett. Viszont az élelmiszerszakma pénztáro­sainak országos döntőjében megyénk szövetkezeti pénz­tárosai a tisztes IV. helyen végeztek. Kép, szöveg: Balkus Imre Kongresszusi számvetés: Növekvő orvoslétszám — kevés a gyógyszerész Sokan úgy tartják, hogy a statisztika, az összehason­lító, elemző adatok böngé­szése nehéz olvasmány. Az adatok mögé pillantó, értő szem azonban lényeges tár­sadalmi összefüggésekre lel­het. Az egészségügyben dol­gozók szakszervezeti kong­resszusa nemcsak a statiszti­ka érdekességéről tett bi­zonyosságot a minap, hanem a mögötte levő társadalmi valóság izgalmas kérdéseiről is szólt. KÉTSZER ANNYI EGÉSZSÉGÜGYI Kevés olyan réteg akad ma hazánkban, amelyik lét­szám tekintetében az egész­ségügyhöz hasonlóan gyara­podott volna, öt éve mint­egy 174 ezren — orvosok, gyógyszerészek, egészség- ügyi szakdolgozók — tevé­kenykedtek' a kórházakban, rendelőintézetekben, gyógy­szertárakban. Ma a szá­muk meghaladja a 197 ezret (s e szám a nyugdíjasokat nem is foglalja magába, pedig a 27 ezres tábor te­kintélyes hányada orvostól ápolónőig, formálisan ne­vezhető csak nyugdíjasnak, a gyógyítást, ápolást alkal­manként még sok évig szív­vel, hivatástudattal végzik1). Érdekes és tanulságos, ha az összes foglalkoztatotthoz mérjük az egészségügyi dol­gozók arányát; a fejlődés és egészségügyi kultúra ez utóbbi adatok mércéjében legtöbbször nemzetközi ösz- szehasonlításul is szolgál. 1960-ban, tehát kereken két évtizede, sünikor az összes foglalkoztatottak száma 4 millió 735 ezer volt, köztük csupán 96 ezer egészségügyi dolgozót tartottak számon. Az arány alakulása jelenleg: az 5 millió 68 ezer foglal­koztatott egészségére 197 ezren vigyáznak. Erősen ér­zékelhető a gyarapodás az orvosok számának emelkedé­sében. Két évtized alatt 15 600-ról 29 100-ra gyarapo­dott az orvoslétszám. A gyógyszerészeké ezzel ellen­tétben már csak1 mintegy 600 fővel nőtt, jelezve a pálya hátrányos társadalmi hely- jzetét. Százezernél több — a í korábbinak éppen a kétsze­rese! — az egészségügyi szakdolgozó, nővértől asz- szisztensig. Nem ilyen biztató a terü­leti megoszlást jelző adatsor. Három megyében, Pest, Sza­bolcs és Békés területén csak 14—13, illetve 15 or­vos jut 10 ezer lakosra, szemben a bőségesen ellátott Hajdú-Biharral, 24 orvos 10 ezer főre, Baranyával, ahol ez a szám húsz. NŐK TÖBBSÉGBEN A munkaerőigény furcsa­ságaiból érdemes néhányat megemlíteni. Az • orvoslét­szám alakulása meredeken felfelé ívelő grafikonnal áb­rázolható, szemben a lakos­Nem félek a doktor nénitől... (MTI-fotó — Kovács Sándor felvétele — KS) ság növekedésének viszony­lagos állandóságával, a nyugdíjas korú népesség számának rohamos gyarapo­dása viszont jelzi a gondo­zási, ápolási, sőt betegség- megelőző munka iránti gya­rapodó igényt. Ami gond: jelenleg az egészségügyben 77 százalékos a nők aránya, és ez — a gyest figyelembe véve —, főleg az ápolónők és más szakdolgozók között teszi tartóssá a létszámgon­dokat. Töprengésre késztet az is, hogy a 29—34 éves or­vosok körében a többség nő, az orvostanhallgatók kö­zött pedig csaknem 60 száza­lékos a lányok aránya. Ez utal az orvosi pálya bizonyos fokú elnőiesedésé­re, és hátrányos következ­ményeire. Az egészségügyben fog­lalkoztatott fizikai dolgozók körében a fiatalabb korosz­tályok — a 19—30 év kö­rüliek — létszáma máris alacsonyabb a kívánatosnál, sőt tovább csökken. Márpe­dig a betegágyak mellé, a betegszállításhoz kell a fia­tal erő, és nem pótol min­dent a középkorúak, az idő­sek áldozatkészsége. Ha­sonló tendenciákat rögzít a szolgálati idők megoszlása is: az egészségügyben dol­gozók nagy-nagy többsége 15—25 éve tevékenykedik a pályán, és lényegesen ala­csonyabb azoknak a száma, akik néhány éve vagy egy évtizede szolgálják az egész­ség védelmét, a gyógyítást. TÖBB MINT 90 AGY Hihetnénk', hogy a meg­előzéssel és a gyógyítással foglalkozók egészségeseb­bek, kevesebb körükben a betegállományban levők száma. A feltételezés nem helytálló. A gyógyszerészek körében az átlagosnál ma­gasabb az influenzás meg­betegedés (szakmai árta­lom!), a veszélyeztetett ter­hesség pedig főleg a nővé­rek, és az altatóorvosok kö­rében, valamint az intenzív osztályokon gyakoribb az országos átlagnál. „Gyógy­szerészbetegség” az adatok tanúsága szerint többféle légúti megbetegedés, sőt egynémely idegrendszeri ár­talom is. A kongresszusi mérlegelés témája volt — és a további fejlődéshez is biztató sza­vakat kapott — az intéz­ményhálózat gyarapodása is. Több mint 7 ezer új gyógy­intézeti ágy létesült az el­múlt öt év alatt: ezzel a 10 ezer lakosra jutó ágyszám a korábbi 85-ről 90 fölé növekedett. Különösen szá­mottevő a fejlődés e tekin­tetben Bács-Kiskun, Pest és Somogy megyében. íme: szerény mérleg az egészségügy megtett útjáról, az utóbbi öt év fejlődéséről, a gondokról. A fejlesztést már ezeknek az adatoknak ismeretében tervezik. Várkonyi Margit Volt egyszer egy suszterlegény Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy suszterle­gény, akit még a századfor­duló előtt Rohony György néven írtak be az anya­könyvbe Szarvason. Apja és nagyapja híres papucskészí­tő mester volt. így természe­tesen a legifjabb Rohony is a hagyományos családi szak­mát választotta. A dinasztia harmadik leszármazottja immáron háromnegyed év­százada ül a suszterszékben, s a közelmúltban ünnepelte házasságkötésének 60. évfor­dulóját. Az idős házaspárt a gyémántlakodalom alkalmá­ból kerestük fel kondorosi otthonukban. Jellegzetes, széles tornácos parasztház. Az udvaron ha­talmas fürtök illatoznak a szőlőtőkéken, lejjebb tyúkok kapirgálnak a veteményes kert téli álomra készülő ágyásain. A tiszta szoba ma is földpadlós, rpngyszőnyeg- gel takarva, a XX. század elejére jellemző hálószoba- bútorral, a falakon családi képekkel és rengeteg virág­gal. A pitvarban — amelyet szobaként használnak, bú­bos kemence,- festett hajó­padló, öreg bútorok, térítők és patikatisztaság A műhely egyben a konyha is, itt éli életét hosszú idő óta Rohony György és neje. Hőgye Ju­liska. Hogy itt élnek, a szó legnemesebb értelmében igaz: itt süt-főz, mos-vasai a ház asszonya, de itt ül jóma­ga is a kerek székben, hogy férjurának segítsen a mun­kájában. Mert bizony az úgy igaz, hogy a 84 éves Rohony bácsi még ma is nagy szere­tettel készíti az új lábbelit és javítgatja a régieket. — Én Szarvason születtem, a feleségem Pitvaroson — magyarázza a korát szelle­mileg, fizikálisán meghazud­toló, örök vidám és nagyon fürge járású Rohony György. — Itt csak negyedszázada élünk, akkor vettük ezt a kis házat, se ajtaja, se abla­ka nem volt, pokrócok véd­tek bennünket a szél és eső ellen. De aztán lassacskán rendbehoztuk. Nagyon szere­tünk itt élni csendben, bé­kességben. Juliska néni a múltra em­lékezve ölbe ejti összekulcsolt kezét, csendben elerednek a könnyei: — Ügy igaz, sok jót és rosszat, megél az ember 60 év alatt. Mi az urammal mindig megértettük egymást, ez volt a szerencse. De ki hinné azt el nekem, hogy csak jó volt? Mert azt úgy tessék elfogadni, hogy a leg­szebb szerelmet is megkese­ríti olykor a nagy szegény­ség, a kínzó éhség és a te­hetetlen düh... — Nagyon küzdelmes éle­tünk volt, rossz korban szü­lettünk — veszi át a szót Gyuri bácsi. — Én valósá­gos szerelmese voltam a szakmának. Kilenc éves ko­romban készítettem önálló­an az első gyermekpapucsot, anyám egy koronáért adta el és inget vett rajta nekem. Tizenegy éves koromban le­szerződtem inasnak és 15 évesen már segéd voltam. Aztán jött az első világhábo­rú, katonasággal és négyévi fogsággal. A mindig mosolygós öreg­ember percekig némán ül, tekintetén gondfelhő suhan át. — Szarvasról Kondorosra költöztem, mert itt élt a fe­leségem népes családja. Tí­zen voltak testvérek. Megnő­sültem, kiváltottam az ipart. Nem néztek rám jó szemmel a községben, hiszen bőrös szakmában 13-an dolgoztunk, jött a kenyéririgység. De én nem hagytam magam. Jól tudtam, hogy bármennyit dolgozom, csak papucskészí­tésből nem élek meg. Kita­nultam a csizmadia mester­séget is. Mindenféle munkát elvállaltam. Nyáron elszer­ződtem arató_ és cséplő­munkásnak. Itt is ki kellett vívnom a megbecsülést. „Mit akar ez a csizmadia a búzaföldön” — mondták fölényesen. De amikor a gazda meglátta, hogy a csizmadia milyen ren­det vág, a következő nyárra is meghívott aratni. Bandá­ban kaszáltam, iparoshoz méltóan fehér ingben, feke­te mellényben. Csépléskor etettem ja gépet és tettem, amit a gépész mondott. Hej, te jó isten!... De sok keserves évet megéltünk. Sokszor kértem kölcsön ke- nyémekvalót, mert üres volt a kamra. Igenám. de azt vissza is kellett adni. A feleségem megtanulta a szakmát, mellettem ült hete­ken át éjjel nappal, jött a vásárba árulni a portékát. Gyakran előfordult a gazda­sági válság éveiben, hogy egy pár lábbelit nem tud­tunk eladni, de a fuvart és a helypénzt meg kellett fi­zetni. Szülői és ifjúkori fényké­peket mutat, s alig hallható­an folytatja: Azokban az ínséges évek­ben három évig apám és anyám élt velünk. Apám ha-. lála után az özvegy anyám még újabb 20 esztendeig. Megyénk szövetkezeti pénztárosai területi és országos versenyen A Rohony házaspár a gyé­mántlakodalmon

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom