Békés Megyei Népújság, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-26 / 252. szám

1980. október 26-, vasárnap Kitekintés Velence süllyed vagy sem? Velence fő látványossága, a Szent Márk székesegyház. A nyári verőfényben semmi nem emlékeztet veszélyre értő egyetért, hogy a legfon­tosabb a város további süly- lyedésének megakadályozása. A szárazföldről kiépített víz­vezetékrendszer megállíthat­ja a talajvíz további csök­kentését, az árapály pusztí­tását megakadályozó zsilip­„Látogasson Velencébe!” hirdetik az idegenforgalmi irodák, méltán dicsérve a la- gunaváros valóban kivételes szépségét, egyedi hangulatát, utolérhetetlen látnivalóit. Sajnos, azt a tanácsot is sokszor hallhatjuk, hogy uta­zási tervünket igyekezzünk gyorsan valóra váltani, mert az „Adria gyöngye” rohamo­san pusztul. Lassan másfél évtizede már, hogy meghúzták a vész­harangot a tengerre épült észak-olasz város fölött. 1966-ban történt meg elő­ször, hogy az „aqua altá”- nak (magas víznek) nevezett tengerár a csatornákon vé­gighömpölyögve elöntötte a világhírű Szent Márk teret. A víz csak órákkal később vonult vissza, s a szennyes ár okozta pusztulás figyel­meztetett: a tenger, amely évszázadokig biztosította Ve­lence fejlődését és gazdago­dását — most fennmaradását veszélyezteti. A vizsgálatok kiderítették, hogy a „tenge­rek királynője” lassan (éven­te néhány milliméterrel) süllyed, elsősorban azért, mert a szárazföldi előváro­sokban, Mestrében és Marg- herában megtelepedett ipari üzemek vízszükségletüket a tengerfenék alól szivattyúz­zák ki. így csökkent a talaj­víz szintje, és süllyed maga a talaj is, egyre magasabb­ra emelkedik a dagály. A ki­kötő növekvő forgalma, a csatornák mélyítése szintén károsnak bizonyult: házak ezrei állnak már lakhatatla­nul. vizesen. Omlanak a fa­V híres velencei gondolák. A szelíden ringató tenger, a vá­ros létcleme egyben ellenség is lak, megoldatlan a csatorná­zás. A közeli olajfinomító és vegyi üzemek víz- és lég- szennyezése erősen rongálja a pótolhatatlan műemléke­ket, freskókat, szobrokat. Velence veszélyeztetettsé­ge nemzetközi segélytervek sorát indította el. Az UNES­CO” részvételével jó néhány mentőakciót dolgoztak ki, a különböző programok s a római parlament által ho­zott intézkedések hatékony­ságát viszont erősen rontja az olasz közigazgatás nehéz­kessége. Abban minden szak­rendszer viszont változatla­nul csak papíron létező el­képzelés. Az üzemek kitele­pítését egyrészt az ipari kö­rök torpedózzák meg, más­részt a foglalkoztatottsági helyzet romlásától való féle­lem. (Az egészségtelen, kor­szerűtlen lakásokból amúgy- is nagy az elköltözés: Velen­ce lakossága az elmúlt 30 évben 175 ezerről 90 ezerre csökkent.) A paloták, műkin­csek helyreállítása vontatot­tan halad: egyelőre csak né- hánnyal végeztek, miközben a kevésbé kiemelkedők — s kevésbé szem előtt levők — tovább pusztulnak. Ez az „acqua alta”: bokáig vízben a Szent Márk téren Mégis, az utóbbi időben több, túlzott optimizmust su­gárzó hírt lehetett olvasni. A francia Le Monde — a Ve­lencei Hidrográfiai Intézetre hivatkozva — azt jelentette, hogy a süllyedés teljesen megállt. A londoni Econo- mist pedig a minap legalább száz évre tolta ki a város re­mélhető élettartamát, azt ál­lítva, hogy az évi süllyedés mindössze egy milliméterre csökkent, s hogy ezért a kis vízemelkedésért is csak a sarki jég olvadása a felelős. Erre szokták azt mondani: bárcsak igazuk lenne! Egy biztos, a világ minden mű­vészetet szerető embere ab­ban reménykedik, hogy a vá­ros leromlása, ha vissza nem is fordítható, legalább meg­állítható; s színes plakátok évtizedek múlva is csábít­hatják Velencébe a turistá­kat. Az „Adria királynőjé­nek” pusztulása, mondta az egyik nemzetközi segélybi­zottság elnöke, „az évszázad iegnagyobb bűnténye lenne a művészetek ellen”. (szegő) Érdekességek Tudomány — technika Napóleon betegségéről Szállítás konténerben Napóleon döntő ütközetet vesztett Waterloo-nál 1815- ben. Az utókor hadtörténé­szei a császár súlyos hadve­zetési hibáira mutatnak rá, Cartwright például a Water­looi bizonytalan vezetést Na­póleon egészségi állapotára vezeti vissza. Pontos képet fest Napóleon anamnéziséről, betegségeiről. Milyen betegségekben szen­vedett Napóleon? Húszéves kora óta aranyérbántalmak kínozták. Veséje sem volt rendben. Az első vizelési za­varok 27 éves korában lép­tek fel nála. Borogyinónál 1812-ben két napot vesztegelt vesegörcsök miatt. Moszkvá­ba egy vereséggel felérő győ­zelem után vonult be, vize­lési zavarokkal küszködve, betegen, fáradtan. A császár körülbelül 40 éves volt, amikor a Fröh- lich-kór tünetei mutatkoztak nála. Ez a kór a hipofízis- mirigy működésének zava­raira vezethető vissza. Elhí­zott, különösen hasra és csí­pőre, pufók babaarcával nem volt valami férfias jelenség. És még egy biztos jel a Fröhlich-kórra: ettől az idő­től fogva kifejezetten untat­ták a nők. Fiatalabb korá­ban nem volt ellensége a női nemnek. Negyvenes éveiben elmélázó, gondolataiban el­kalandozó emberré vált, pe­dig valamikor borotvaként fogott az agya. A boncolás során gyomorrák mellett a nemi mirigyek sorvadását ta­pasztalták Napóleonnál. A Waterlooi ütközet előéj- szakáján Napóleont heves aranyérfájdalmak kínozták. Nem tudott aludni, csak haj­nal felé szenderedett el. 1815. június 17-én, a döntő napon, a császár csak 8 órákor kelt fel. A napfelkelte 4 óra 15 perckor volt. Végzetes „lus­taság” egy ilyen napon. Mi­után átvette a kommandót, akkor is bizonytalannak mu­tatkozott, késlekedve adott ki parancsokat. A Waterlooi csa­tavesztés uralmának végét, egyben az európai történe­lem egy korszakának a lezá­rását jelentette. Kevés találmány gyakorolt olyan forradalmi hatást a fu­varozás fejlődésére, mint a konténer. A nagy szállítólá­dák száma a világon ma már meghaladja a kétmilli­ót, pedig alig negyedszázada, hogy az USA-ban elkészítet­ték az első mintapéldányo­kat. Az Európába egy évti­zedes késéssel eljutott kon- ténerizálási folyamatnak len­dületet adott, hogy 1968-ban véget vetettek a méretek te­rületén uralkodó zűrzavar­nak, s nemzetközi szabvá­nyokat alkottak, amelyek alapjául a 20 láb (körülbelül 6 méter) hosszúságú konté­neregységet (TEU) tették meg. A szállítóládák népsze­rűségének jellemzésére egy adat: az említett kétmillió konténert tavaly harminc- milliószor mozgatták meg a kikötőkben és pályaudvaro­kon. Ehhez persze speciális, mindenekelőtt gyors és biz­tonságos működésű teher- emelő-szerkezetekre is szük­ség volt, amelyekkel az el­múlt negyedszázad során ugyancsak ellátták a fonto­sabb be-, ki- és átrakodó- helyeket. Ami a jövőt illeti, a szak­emberek még sok lehetősé­get látnak a konténerek to­vábbi elterjedése számára. A konténerizálási forradalom kiteljesedéséhez hozzájárul­hat, hogy a hagyományos acélkonténer mellett olyan korszerű — összecsukható, hőszigetelt stb. — típusokat is kifejlesztettek, amelyek je­lentősen kiterjesztik a kon­ténerekben szállítható áruk körét. Mint már szó volt róla, az első konténereket az USA-ban állították elő. Ez­után viszont Európa lett a konténergyártás fellegvára. (Franciaország, Anglia és az NSZK révén.) Jelenleg a Tá­vol-Keleten van a konténer­előállítás súlypontja, Japán­ban és Dél-Koreában. Nem árt tudni, hogy a hazai ipar­nak is keresett exportcikke a konténer (Magyar Hajó- és Darugyár). Képünkön egy speciális, nagy kapacitású, önjáró kon­ténerdarut láthatunk, amint éppen ráemeli az ugyancsak különleges kialakítású teher­autóra a 20 láb hosszú szál­lítóládát. A 40 tonna teher­bírású, angol gyártmányú da­ru járósebessége 10 km óra, emelési sebessége pedig 7 méter percenként. (KS) Egészség — higiénia A dohányosok esélye — harmincszoros Az egészségügyi világnap ez évi jelmondata — Dohány­zás vagy egészség — válasz- szón ! — már ismertté vált. És talán egyértelműen kitű­nik belőle az a cél is, hogy e választás elé a még egész­séges ember kerüljön! Már a magzat károsodhat a dohányzás ártalmaitól. Ismeretes, hogy a dohányzó nők között gyakran fordul­nak elő terhességgel kapcso­latos problémák, például a dohányzás mértékének növe­kedésével arányosan emel­kedik a koraszülések száma. Szoptatáskor pedig a cse­csemő az anyatejjel is ma­gába szívja ,a dohányfüst káros égéstermékeit. Statisztikai adatok igazol­ják a szomorú tényt, hogy az iskolások rossz példák hatására — és nem utolsó­sorban feltűnési vágyból — egyre fiatalabb korban kez­denek dohányozni. Pedig ez — éppen a serdülőkor bio­lógiai sajátosságai miatt — egészséges felnőtté válásu­kat igen hátrányosan befo­lyásolja. A fiatalok kedvelt időtöl- tésp a sportolás. A dohány­füstben levő káros vegyüle- tek •— például a szénmo- noxid — rontják a szervezet oxigénfelvevő képességét, aminek következtében csök­ken a szervezet fizikai telje­sítőképessége, így a sporttel­jesítmény is. Nem véletlen, hogy az élsportolók között igen kevés dohányost talá­lunk! A hosszú ideig tartó füst­ártalom ismert következmé­nye a légutak idült hurutja. A dohányos ember reggelen­te krákogva-köhögve, köp­ködve ébred. Az üdült hu­rut a nyálkahártya fokoza­tos pusztulását okozza és igen nehezen gyógyítható. A fizikai teljesítőképesség csökkenésében fontos szere­pe van a tüdőtágulásnak. Ez a légzőfelszín csökkenésével jár, és nehezíti az oxigénfel­vételt. Bár nemcsak a do­hányzás okozza, de dohá­nyosok között lényegesen gyakoribb. Az élet derekán levő erős dohányosok 95 százaléka szenved ebben a betegségben A tüdőrák talán a legis­mertebb,, és egyben a legsú­lyosabb betegség, melyhez „hozzásegíthet” a dohány­zás. Mint számos kórkép, ez is több okra vezethető visz- sza, de ezek közül az egyik legfontosabb a dohányzás! Szakértők felmérései szerint: a dohányosok esélye e be­tegségre közel 30-szorosa a nemdohányzókénak. A szív és ,az érrendszer megbetegedéseiben — példá­ul a szívinforktus létrejötté­ben, a láb verőérszűkületé­nek kialakulásában — lé­nyeges tényező a dohány­zás. Az emésztőrendszer is ká­rosodhat. A pipázók ajak- rákj.a régóta ismeretes. Gya­kori dohányospanasz az émelygés, a hányinger. Az erősebb dohányosoknak ál­talában idült gyomorhurut­juk van. és csökken az étvá­gyuk. Manapság sokat beszélünk a környezet-szennyeződésről. Talán a levegő az, amelynek szennyeződésével szemben legvédtelenebb az egyén, hiszen erre folyamatosan és nagy mennyiségben van szükség. A gyárak, ipartele­pek kéményei által ontott füsttel szemben valóban te­hetetlen — e probléma megoldása a környezetvéde­lem, a társadalom egészé­nek feladata. Amit az egyén tehet — sőt. tennie kellene — az az, hogy dohányzásával nem já­rul hozzá a levegőszennye­zéshez. Különösen zárt tér­ben, és mások rovására — nem! A dohányfüstös kör­nyezetben ugyanis a passzív dohányzás révén a nemdo­hányzók szervezetébe is je­lentős füstmennyiség jut. Nyilvánvaló tény. hogy bi­zonyos ártalmak ellen nehe­zebben, mások ellen köny- nyebben védekezhetünk. A dohányzás a legveszélyesebb — egyben legkönnyebben el­kerülhető, „kivédése” csak rajtunk múlik!

Next

/
Oldalképek
Tartalom