Békés Megyei Népújság, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-25 / 251. szám
1980. október 25., szombat Egy anyának két leánya A népművészet elhivatottjai Fotó: Gál Edit Kiállításról vegyes érzelmekkel Szánalommal figyeltem azt a pókot, amely néhány festmény előtt szorgalmasan szövögette hálóját. Nem tudhatta, hogy munkája hiábavaló. Ugyanis a Pedagógusok Szakszervezete Békés megyei bizottsága által rendezett képzőművészeti kiállítás a Kner Nyomdában Békéscsabán, jóformán „villámkiállításnak” nevezhető. Hiszen a több mint 30 megyebeli pedagógus képzőművészeti alkotásait felvonultató kiállítás sajnos, mindössze másfél - héten át tartott nyitva. Igen, lassan már múlt időben szólhatunk róla, mert október 26-án bontják is a kiállítást... A Pedagógus Szakszervezet immár hagyománnyá vált kezdeményezése ez alkalommal is bizonyította: érdemes, sőt szükséges évente legalább egyszer fórumot biztosítani a képzőművészetet nemcsak okító, hanem a gyakorlatban is művelő pedagógusoknak. Még akkor is, ha egyenetlen szívónál ú kiállítás kerekedik ki belőle, ahogyan ez a mostanival történt. S az is tagadhatatlan — talán a nem kellően megfontolt szelekció miatt? — a kiállítás zsúfoltsága megnehezítette a műélvezetet. Mégis, bizonyára többekben felvetődött az a kérdés is: — Csak eny- nyi képzőművészeti alkotást teremtő pedagógus lenne megyénkben? . Bár ellentmondásosnak látszik e két egymást követő megállapítás, de a megoldás valahol a kettő között rejtőzik. Mert úgy vélem, a több alkotótól, de egytől viszont kevesebb produktum bemutatása még hitelesebb kérész tmetszetet adhatott volna pedagógus képzőművészeinkről. Az pedig, hogy 4-5 kivételtől eltekintve csak keveseket ismernek még a rendszeres tárlatlátogatók is, az valahol a törődés hiányát jelzi. Hiszen a már „befutottak” — Romvári Etelka, Várko- nyi János, Bartóky József, Lonovics László, Sülé István és a Meskó—Póka házaspár — mellett jó néhány nagyobb odafigyelést érdemlő tehetség is jelentkezett. S ha már a hiányosságokkal kezdtük, folytassuk az erényekkel. Elsősorban elismerésre méltó a kiállításon felfedezhető kifejezési módok sokszínűsége, a technikai megoldások gazdagsága. Még akkor is, ha ezerSzép szó címmel új irodalmi műsor sugárzását • kezdi meg a közeljövőben a televízió. A kéthavonta sorra kerülő, mintegy 70 perces program, amelynek címét József Attila folyóiratának fejlécéről választották, olyan szép- irodalmi és kritikai összeállítással jelentkezik, amely értékes alkotások bemutatása mellett az irodalmi élet különböző jelenségeivel is foglalkozik. A Szép szó számaiban egyaránt szerepelnek novellák, versek, egyfelvonásos darabok, valamint beszélgetések és viták. Teret kapnak fiatal írók és költők, bemutatnak olyan írásos, illetve tárgyi emlékeket, amelyeket nemzetközi, illetve nemzeti örökségként tart számon az irodalom. A műsorban olyan művekkel is megismerkedhetnek a nézők, amelyeket arcú világunk a vártnál szűkösebben tükröződött. El- töprengtem azon is; miért van, hogy a festmények zöme a leegyszerűsített valóság, a tökéletes nyugalom, a békesség vágyát sugallja? A válasz egyszerű. A pedagógus hivatás állandóan forrongó, változó világában természetes a táj nyugalma, a biztonság, az archimedesi pontok utáni vágyakozás. S talán nem véletlen, hogy éppen ennek a közös vágynak a képzőművészeti megfogalmazása révén vált az amúgy meglehetősen heterogén összetételű, színvonalú kiállítás egységessé és szimpatikussá. B. Sajti Emese még sehol sem láthattak- hallhattak, vagy amelyek éppen a Szép szó számára készültek. A folyóirat szerkesztő bizottságának tagjai: Ba- ranyi Ferenc, Bata Imre és Koczkás Sándor. Az október 28-án, kedden, az 1-es csatornán induló műsort József Attila Csak az olvassa ... című verse nyitja Cserhalmi György tolmácsolásában. Az adásban látható majd Szakonyi Károly Három dobás hat forint című novellafilmje, amelynek főszereplői Páger Antal. Tábori Nóra és Csikós Rózsi. Hajnóczy Péter írását Kézdy György mondja el, Weöres Sándor verseit pedig többek között Dunai Tamás, Balázs Péter, Tímár Béla, Szacsvay László és Benedek Miklós. Az összeállítás meghívott beszélgetőpartnere Karinthy Ferenc és Vas István. Mondják, az alma nem esik messze a fájától. Így van ez a békési Lukács család esetében is. Lukács Lászlóné két lányt nevelt lel, s mint valamikor őt az édesanyja, úgy, olyan gyengéd szeretettel irányítgatta lányait a hímzés, a kézi- munkázás szeretetére... — Akárhogy nem volt pénz, azért egy kis pamutot mindig vett az édesanyám. Lett volna mit segíteni, dolgozni is, de ő csak egyre azt mondogatta „Csináljad, já- nyom!”, s engem ha kézi- munkázásról volt szó, nem sokat kellett biztatni. Máig is, ha van egy szabad percem, fogok hozzá. A mintát magam rajzolgatom, a motívumok csak úgy jönnek a kezemre. Sokat elfogadtak már zsűrizésen is ... Nemrég épült fel a házuk. Az udvaron még nagy a munka utáni összevisszaság, de a folyosón már szép sorjában kiakasztotta a színpompás kézimunkákat. Talán a csodálatot véli leolvasni az arcunkról, hamar nekilát: fiókokat húz ki, szekrényajtókat nyitogat, s hozza a kész munkákat halomra. Ez a nagyobb lányé, ez a kisebbé, amazt meg ő készítette, lapozgat a halomból. — Van már vagy 8 éve, hogy kézimunkaszakkör kezdődött Csabán. Nosza, összeálltunk öten: a lányaim, két békési asszony meg én,s átjártunk a foglalkozásokra. Megízleltük a közös munkálkodás örömét. Elhatároztam, itt a Borozsgyánon is lesz í szakkör. Így aztán 1974-ben házról házra járva megbeszéltük az asszonyokkal, ösz- széjövünk hetente a Hunyadi téren . A másikat, a Gyöngyvirág szakkört Eszter kezdte. Mikor elment tanulni, átvette Irénkém. Az idén megint váltottak, most Irén utazott, és Eszter marad itthon, szombaton lesz az esküvője — lágyulnak meg a vonásai. Sóhajt. Addig még nagyon sok dolog van hátra. Rendbe hozni a lakást, aztán készülni a lakodalomra ... S a kézimunkákat is fel akarja tenni. Függöny, terítő, falvédő, párna — sorolja — ajaj... — Minden szobát más tájegység kézimunkáival díszítünk fel. Az előtér kalocsai lesz, nálunk békési minták, és így tovább ... Akkor látnák a lakást, nem most, ebben a felfordulásban! — mondja zavartan. . Az általa vezetett szakkörről a helyi művelődési központban sok jót hallottam: „Tán ott van a legjobb közösségi szellem.” Sokfelé kirándulnak, jártak már Budapesten, Miskolctapolcán, Fotó: Gál Edit Mezőkovácsházán, Nyíregyházán, Lillafüreden, Aggteleken ... S hógy miből? Nos, ezt is a maguk módján oldják meg. Kézimunkákat készítenek, aztán teadélutánt rendeznek a városban működő szakköröknek, s tombolán sorsolják ki munkáikat. így aztán futja a kirándulásra. Az összejövetelek is jó hangulatban telnek... — Én úgy vagyok vele, hogy előbb kifigyelem, mit szeretnek, mire van hajlamuk. Aszerint aztán a sütésfőzést, a virággondozást vagy a lakás berendezését hozom föl a beszélgetések témájául. És még valamit. Én még egyszer sem mondtam senkinek, hogy bontson ki valamit. Csak annyit kérek, egy sarkot csináljon aszerint, ahogy én mondom. Aztán maga rájön, hogy az a szebb, s már fejti is fel, amit másképp csinált... Élvezettel mesél az együtt töltött időről, az érdekes előadásokról, s az asszonyokról, akik ha jól esik, akár este fél 11-ig is a kézimunkát bújják. Az útiélményekből is soká fogy ki: — Mikor Pesten voltunk, az egyik néni egyre csak ámuldozott, hogy milyen nagy a korona. Aztán megértettük, miért. „Nekünk 30 koronánk is volt, de az mind egész kicsi...” — mondta. Jót nevetünk. Kezdeti za- vartsága már teljesen feloldódott. Tervezget, hogy ha túl lesznek mindenen, ha az építkezésnek is vége, megint élhet kedvtelésének, kézimunkázhat kedvére. Addig meg kell elégednie a heti egy délutánnal, mert az asszonyokat, azokat most sem hagyja, hiszen „olyan nagyon lelkesek...” Nagy Ágnes r Uj irodalmi műsor a televízióban MOZI Luxusbordély Párizsban Kétségtelen, hogy a zsúfolásig telt mozi közönsége a cím hallatán némi pornográfiába hajló szexfilmet remélt. S hogy a várt „izgalmak” elmaradása miatt mégsem csalódott senki, az csakis a film magas művészi színvonalának köszönhető. A forgatókönyv írója, Albert Kantoff valós tényekre — a bordély egykori ma- dámjának, Fabienne Jamet „A 122-es” című regényére — támaszkodhatott. Az egzotikus, minden igényt kielégítő bordélytház, az „One Two Two” a két világháború közötti időben fontos politikai döntések hadszíntere volt. Ott nyugodtan találkozhattak a francia politikai élet neves személyiségei, kormányok, sőt, országok sorsát döntve el, de a műintézmény biztonságos fedezéket nyújtott a nemzetközi gengszterélet vezéralakjainak is. A film rendezője, Christian Gion a fasizálódó Európáról, az akkori francia politikai életről, s a hamarosan lángba boruló világról ad izgalmas látleletet úgy, hogy közben a Párizs meghódítására érkező két fiatal, Fabienne és Paul páratlanul gyors karrierjén, beteljesületlen szerelmén át emberközelbe is hozza történelmünk e szégyenletes korszakát. A filmben időnként felbukkanó furfangos szeretkezések képsorai az emberi gyarlóságok kacagásra ingerlő leleplezései csupán. Általa a rendező a francia társadalom krémjének életéről, moráljáról alkot csipkelődő- megbocsátó kórképet. A film magja nem a diszkrét magánszobákban játszódik, hanem a szalonban. Ahol a második világháború kirobbanásával gyökeresen megváltozik az élet. A rádió kerül a középpontba: új meg új hírekkel bombázva az összegyűlt társaságot. S eközben kiderül, hogy az örömlányok hazafisága tisztább, mélyebbről jövő a haza sorsát irányító politikusokénál. A film zamatát az adja, hogy a történelem viharai egy abszolút védettnek tűnő, különleges világon keresztül zúgnak át. Mégpedig ragyogó díszletek, ragyogó nők, luxus vágyak luxus kielégítése közben. S mi több: hazugságmentesen. Az operatőr művészi munkájának csúcsa a film talán legszebb, utolsó jelenetének fényképezése, amelyben a De Gaulle tábornok csapatához igyekvő Paul (Francis Huster) elbúcsúzik szerelmétől, Fabienne- től (Nicole Calfan). A rendező erénye pedig: úgy tud nagyot markolni, hogy ennek ellenére kitűnő arányérzékkel minden lényegesről szól. b. S. E. MŰI MŰSOROK KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55:4X4 — játék. 10.05: Az új magyar zene hónapja. 11.03: örömök kertjében. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva . .. 12.48: Évszázadok mesterművei. 13.30: Festőiskolák nyomában. 14.00: Éremgyüjtők között. 14.10: Holnap közvetítjük. 14.30: A talajok tápanyag-utánpótlása. 15.05: Üj Zenei Újság. 16.00: 168 óra. 17.30: Mozart: D-dúr divertimento. 18.45: A Rádiószínház bemutatója. 19.51: Színes népi muzsika. 20.40: Gluck: Iphigenia Aulisban. 22.42: A kamarazene kedvelőinek. 23.38: Az Állami Orosz Énekkar énekel. 0.13: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Sebestyén Márta népdalokat énekel, Mandel Róbert tekerölanton játszik. 8.20: Tíz pere külpolitika. 8.33: Zeller operettjeiből. 9.15: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.30: Hogy tetszik lenni? 10.44: Fúvószenekari hangverseny a pécsi Ságvári Művelődési Központban. II. 40: Fiataloknak! 12.33: jó ebédhez szól a nóta. 13.30: Éneklő Ifjúság. 14.00: Harminc perc rock. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Szinészportré: Jávor Pál. 14.58: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. I. rész. 15.25: Soha többé iskola. 16.01: Pophullám. 17.00: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. II. rész. 17.50: Fenntartott hely — az elmúlt hetek legsikeresebb műsorai számára. 19.15: Osváth Júlia és Svéd Sándor operettdalokat énekel. 19.45: Magnóról — magnóra. 20.38: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 21.35: Népdalcsokor. 22.30: Újdonságainkból. 23.10: Slágermúzeum. III. MŰSOR 7.30: A miskolci stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. 8.08: Nemzetközi kapcsolatok a XX. században. 8.38: Zenekari muzsika. 9.30: Szerelmi kettősök operákból. 10.03: „ ... étel az asszony kezében.” 10.08: Josef Suk hegedül, Alfred Holecek és Julius Katchen zongorázik. 11.05: Zenekari muzsika. 12.40: Shirley Verrett felvételeiből. 13.07: A dzsessz történetéből. 13.47: Reneszánsz kórusmuzsika. 14.09: Két balettszvit. 15.30: Harminc perc beat. 16.00: Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galéria barokk kiállítási termét. 17.00: Kincses Veronika és Gregor József operafelvételeiből. 17.30: Kritikusok fóruma. 17.40: Slágerlista. 18.15: Kovács Lóránt fuvolázik, Sebestyén János csembalózik. 19.05: Hangfelvételek felsőfokon. 20.39: Szombat esti diszkó. 21.39: Schubert: a-moll vonósnégyes. 22.15: Rózsaméz. 22.44: Az új magyar zene hónapja. SZOLNOKI STÚDIÓ 9.00: Hétvégi kaleidoszkóp. Szerkesztő: Dalocsa István. (Hírek, tudósítások az Alföld mai napjáról. URH- val útközben. Piaci séta. Sport, kulturális események. Lapszemle. Időjáráskilátások.) 9.30: Donna Summer énekel. 9.50: Ujjé, a búcsúban __! Rip orter: Cseh Éva. 10.20—10.30: Tréfás zenebonák. TV, BUDAPEST. I. MŰSOR 8.10: Tévétorna, (ism.) 8.15: Iskolatévé: Világnézet, (f.-f.) 8.55: A dohányzásról, (f.-f.) 9.35: Pulzus, (ism.) 10.15: Új Scotland Yard. Csavargók. (ism., f.-f.) 11.05: Reklám. 11.10: A tenger titkai. , NSZK filmsorozat, (ism., f.-f.) 12.00: Játék a betűkkel. (ism., f.-f.) 14.05: Raphael világa. Spanyol zenés film. (ism.) 15.20: Csak gyerekeknek! 1. Bádogszív. 2. Csiburaska úttörő lesz. 15.45: Az emberiség hajnala. Olasz filmsorozat, (ism.) 16.35: Hírek, (f.-f.) 16.40: Főzőcske — de okosan, (ism.) 17.05: Reklám, (f.-f.) 17.10: A kengyelfutó gyalogkakukk legújabb kalandjai. 17.30: Shakespeare — ma. 17.50: Reklám, (f.-f.) 17.55: Kapcsoljuk Varsót. 18.40: Reklám, (f.-f.) 18.50: Egymillió fontos hangjegy. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers — mindenkinek. 20.05: Cowboyháború. Amerikai westernfilm. 22.00: Romantikus sportgimnasztika EB. 23.00: Tv-híradó 3. 23.10: Bécaud Quecben. Zenés film. II. MŰSOR 17.40: Reklám, (f.-f.) 17.50: Vakáción a Mézga család. Magyar rajzfilmsorozat, (ism.) 18.15: illetlenek. Tévéfilm. (ism.) 19.30: Tv-híradó. 20.00: vers — mindenkinek. 20.05: A mi Csehovunk. Alpári történetek sok tanulsággal. Közben: 21.20: Tv-hiradó 2. BUKAREST 9.00: A Garda Lorca c. olasz film ism. 12.00: Mozaikműsor. Kultúra, művészet, sport. 17.35: A hét politikai eseményei. 17.50: Esti mese. 18.00: Tv-hiradó. 18.50: Tv-enciklopédia. 19.35: Folytatásos film. A felfüggesztettek. 2. rész. 20.35: Varietéműsor. 21.15:, Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 13.55: Labdarúgás: Partizán— Olimpija. (közv.) 16.00: Tv-naptár. 16.10: Gyermekműsor. 17.10: Kosárlabda: Partizán— Bosna. (közv.) 18.45: Tv-kabaré. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 20.00: Férjek — amerikai film. 22.15: Szombat este (az opatijai fesztivál). II. MŰSOR 17.15: Hét tv-nap. 17.45: Tudomány. 18.35: Népi muzsika. 19.00: Válogatás. 19.55: Divat az önök számára. 21.00: Huszonnégy óra. 21.10: Tv-tárca. 21.40: Sportszombat. SZÍNHÁZ BOLHABÁL Felnőttoktatás előadása, 15 órakor. BOLHABÁL Bajor Gizi-bérlet, 19 órakor. MOZI Békési Bástya: 4 órakor: Ulza- na, 6 és 8 órakor: Félek. Békéscsabai Építők Kultúrotthona: 5 órakor: A kétbalkezes és az örömlány, 7 órakor: Csúfak és gonoszak. Békéscsabai Szabadság: de. 10 órakor: Kalózok Jamaicában, 3 órakor: Filmklub, 6 és 8 órakor: Luxusbordély Párizsban. Békéscsabai Terv: Ász- ja. Gyulai Erkel: Szandakan 8. Gyulai Petőfi: 3 órakor: A kis gömböc, 5 és 7 órakor: Keresztül a Nagy Vízválasztón. Orosházi Béke: 5 órakor: Pokoli torony I., II. rész. Orosházi Partizán: Csontváry.