Békés Megyei Népújság, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-22 / 248. szám
BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG 1 MEGYEI PÜRTBIZOnSÚG ES D MEGYEI TBNÚCS LOPID 1980. OKTÓBER 22., SZERDA Ára: 1,20 forint XXXV. ÉVFOLYAM, 248. SZÁM Az első tanácsválasztás Magyarországon E mlékezetes nap 1950. október 22-e a szocialista államépítés történetében: ekkor választották meg először hazánkban a helyi és a területi tanácsokat. Gyökeresen új közigazgatási szervezetek jöttek létre az ország minden részén. Történelmünkben első ízben a város és a falu dolgozói által közvetlenül választott, visz- szahívható, a népnek felelős küdöttekből álló tanácsok alakultak, amelyek az államhatalom és. az államigazgatás egységes rendszerét alkották. Az idősebb generáció jól emlékszik még a hajdan volt közhivatalokra, ahová lúdbőrös háttal mentek a település polgárai. Az emberekbe évtizedeken át beívódott, hogy a hatóságtól félni kell. Ezt a beidegzést igyekeztek mindörökre száműzni a tanácsok első tiszviselői, alkalmazottai, akik maguk is a dolgozók közül kerültek az íróasztalok mögé. És a népből választották azokat is, akik a lakosság érdekképviseletével felruházott testületekben kaptak megtisztelő megbízatást. A néphatalom új szervei, a tanácsházak mindenki előtt nyitva állnak. Kezdetben jó ideig szokás maradt, hogy reggeltől estig bárki felkereshette a község, a város hivatalát. Az élet, a társadalmi, gazdasági fejlődés azonban újabb változásokat követelt. Sürgette például azt, hogy az állampolgároknak még több szavuk, még közvetlenebb beleszólási lehetőségük legyen a közügyek intézésébe, lakóterületük alakításába. Ezért az első tanácstörvényt (1950.) módosító második törvényerejű szabályozás (1954.) a többi között előírta, hogy a tanács tagjait ezentúl választókerületenként kell megválasztani. Korábban ugyanis a lakosság küldötteit csoportosan, lajstromokkal hagyták jóvá, adott területen az összes választók az összes tanácstaggal voltak kapcsolatban, s így nehezebben alakult ki közvetlen kapcsolat, közvetlen érdekképviselet. Kezdetben a tanácsokat a kisebb falvakban is megszervezték, ezzej is kifejezésre juttatva, hogy az állam közei került az emberekhez. Ám ezek gyakran csak 2-3 fős hivatalok voltak, a hatósági munka többségét a járási székhelyeken intézték. Az önálló gazdálkodás is az elaprózott erők egyesítését sürgette. Községegyesítések, közös tanácsok létrehozása jelezte a fejlődést. Igaz ugyan, hogy egyes aprófalvakból „kiköltözött” a hivatal. De így vált lehetővé nagyobb létszámú, szakképzett apparátusok foglalkoztatása, s kerülhetett jó néhány hatósági ügy intézése a járásoktól a helyiekhez. S ahogy múltak az évek, úgy növekedtek a tanácsokkal szemben támasztott követelmények'. Az 1971-ben jogerőre emelt harmadik tanácstörvény már nemcsak államigazgatási, népképviseleti szerepüket hangsúlyozta, hanem önkormányzati jellegüket is. Az önkormányzat nyilvánvaló következménye a helyiek nagyobb önállósága, felelőssége, elsőként is a gondjaikra bízott pénzzel való szabadabb, önállóbb gazdálkodás, önkormányzat persze az is, hogy a tanácsok maguk dönthetnek a települések, a területük fejlesztéséről. Például arról, hogy hol, milyen ellátó intézményeket hozzanak létre, s mindehhez mozgósíthatják az üzemeket is. Az önkormányzati szerep fejeződik ki a máig is érvényes törvény sarkalatos tételében: a község a város, a megye fejlesztésének, a lakosság ellátásának minden fontos ügyében kizárólag a választók küldötteit tömörítő testület, azaz a tanács döntsön. Kétségtelen, hogy egyre több csatornán jut el a tanácsokhoz az állampolgárok véleménye, javaslata. Ezek többségét a tanácsülések döntései tükrözik. Törvény írja elő azt is, hogy a falvakban minden egyes tanács székhelyén gyűlést kell tartani a lakosság véleményének, a megismerésére, hogy a szakemberek, „első kézből” értesüljenek a gondokról. így kaphat a tanács sokoldalú képet a tervező munkához, így bontakozik ki a lakosság tenniakarása is. Az emberek jól tudják: nem teljesülhet minden kívánság máról holnapra, minden egyes forintnak előre megszabott helye van. De ha nyíltan és alaposan tájékoztatják őket, akkor egyetértés lesz a tanácsok és a választók között. Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt hét évben 20 milliárd forint értékű társadalmi munkát vállaltak és teljesítettek országszerte a lakóhelyi és az üzemi kollektívák. H arminc esztendő alatt nagyot változott, fejlődött a tanácsok belső élete is. Ezt azoknak is el kell ismerniük, akik — olykor joggal — berzenkednek a még fellelhető bürokratikus magatartás, a nehézkes ügyintézés miatt. A városokban és a nagyobb falvakban ügyfélszolgálati irodák segítik az ügyfeleket felvilágosítással, az egyszerűbb ügyek azonnali elintézésével. Mind több modem gép gyorsítja az adminisztrációt. Mikrofilmek, elektromos író-, sokszorosító gépek, üzenetrögzítő készülékek könnyítik a napi munkát. És a fejlődés nem áll meg: az államigazgatásba is betört a számítástechnika, „adatbank” gyűjti a lakossággal, az üzemekkel, a vállalatokkal kapcsolatos, az ügyek intézéséhez szükséges információkat. — Hogy gyorsabbá, zökkenőmentesebbé váljon ügyeink intézése ... Palkó Sándor Tanácskozás a kereskedelmi társadalmi ellenőrzésről A kereskedelem legfontosabb feladata, hogy megőrizze és megszilárdítsa a lakosság áruellátásának jelenlegi színvonalát, a vásárló kifogástalan minőségű áruhoz jusson, és semmilyen szempontból ne károsodjon — erre hívták fel a figyelmet a kereskedelmi társadalmi ellenőrök keddi tanácskozásán, ahol az ellenőrzés tapasztalatait és feladatait vitatták meg. A SZOT-ban tartott értekezleten Lauthán Ferenc belkereskedelmi miniszterhelyettes és Duschek Lajosné, a SZOT titkára egyaránt megállapította, hogy a több mint tízezer kereskedelmi társadalmi ellenőr munkája az utóbbi időben hatásosabbá vált. Az árakkal, a minőséggel, egy-egy olcsóbb termék eltűnésével kapcsolatban egész sor hibára hívták fel a figyelmet. Jelzéseik nyomán sok intézkedés is történt. Különösen hasznos az a kezdeményezés, hogy a belkereskedelem termelőket keres hiányzó cikkek gyártására. Az idén ilyen módon sikerült mintegy hatvan hiányzó cikkre gyártót találni. Gyakran a boltok túlzott óvatossága teremt hiányokat. Különösen szombati napokon fordult elő, hogy a boltvezetők óvatosságból a szükségesnél kevesebb árut rendelnek, ezért jóval záróra előtt elfogy a kenyér, a tej vagy egyéb áru. A termékek minőségével sincs minden rendben. Ezt szemlélteti, hogy az idén az iparvállalatok csaknem 50 százalékkal több kötbért fizettek a kereskedelemnek, mint az előző esztendőkben. Ez azt is jelzi, hogy az áru minőségéért mindenekelőtt a gyártó vállalat felelős, az áru körültekintő átvétele és a jó minőség megőrzése azonban a kereskedelem feladata. A miniszterhelyettes elmondta, hogy a belkereskedelmi irányító és ellenőrző szervek nagy figyelemmel kísérik a társadalmi ellenőrök jelzéseit, a legutóbbi időben a társadalmi ellenőrök jelzéseire az állami szervek is széleskörűen vizsgálták egyebek között a zöldség- és gyümölcsellátás helyzetét és az iskolaszerek forgalmazását, s ahol fennakadást tapasztaltak, intézkedtek. A legegyszerűbbnek tűnő hibák is tömegeket érinthetnek, ezért továbbra is elengedhetetlen a társadalmi ellenőrök munkája. Duschek Lajosné az áruk kifogástalan minőségének fontos követelményére hívta fel a figyelmet. Mint mondotta, itt különösen fontos az ösztönzés és az ellenőrzés, s ehhez az is hozzá tartozik, hogy a minőségrontásnak legyen erkölcsi és anyagi következménye. Mint mondotta, a jó minőség pénzbe kerül, a legtöbbet azonban a rossz minőségű árura fizeti rá a népgazdaság, a vállalat és a fogyasztó egyaránt. A szakszervezetek nagy gonddal ügyelnek arra, hogy a lakosság mindig hozzájusson a napi cikkekhez, s örvendetesnek tartják, hogy az arra illetékes állami szervek is erre törekednek. A hiánycikk-lista csökkentésére tett intézkedéseket tovább kell folytatni. A vitában több társadalmi ellenőr azt szorgalmazta, hogy nyújtsanak számukra lehetőséget szakismereteik bővítésére. Elhangzottak olyan javaslatok is, hogy szakosítsák a társadalmi ellenőrök munkáját, mert így hozzáértőbben fel tudják tárni egy-egy szakterület hibáit. Többen elmondták, hogy a vásárlóktól is nagyobb segítséget várnak. Ha a_pénz- tárnál a társadalmi ellenőr a számla túlméretezését teszi szóvá, a pénztárnál várakozók az ellenőrnek címzett nem ritkán epés megjegyzéseik helyett az érdekükben fellépő társadalmi ellenőrt támogassák. A tótkomlósi Haladás Tsz-ben csőtörővei aratják és kézzel fosztják a hibridkukorica-vetőmagnak termelt csöveket. A nagymama tanítja unokáját, hogyan kell kézbe venni és lehúzni a csuhét a csőről. A kukoricafosztásról szóló írásunk lapunk 5. oldalán található Nagykamarás Dél-Békés megyei tsz-szövetségi elnökségi ülés Érdemi hozzászólások és őszinte viták színhelye volt tegnap, kedden a nagyka- marási Ságvári Termelőszövetkezet. A Dél-Békés megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének elnökségi ‘ülésén a házigazda termelőszövetkezet gazdálkodását vitatták meg. A szövetség felmérést készített a tsz helyzetéről és ajánlásokat, tett a fennálló problémák megoldására. Az elnökségi ülés résztvevői — közöttük Nyíri Béla, a TOT főtitkár-helyettese — megállapították, hogy a szövetségi szint alatt gazdálkodó mezőgazdasági üzem fő gondját, a több mint ezer hektárt elborító belvizet, csak a következő ötéves terv végén lehet orvosolni. Addig ,a tsz feladata a jelenlegi adottságok maximális kihasználása, a jövedelmező ágazat fejlesztése lehetőségeinek határáig. Az elnökségi ülés megtárgyalta a gyermekgondozási segélyen levő nők helyzetét a termelőszövetkezetekben. A szövetségben csak kevés kivétellel — 3 kismama — nem veszik igénybe ,a gyes által nyújtott lehetőségeket. A segélyen levő kismamák igen nagy számban intenzív háztáji tevékenységet folytatnak, amihez a termelőszövetkezetek sok segítséget adnak. Probléma, hogy a gyesen levő nők a fiatalabb korosztályhoz tartoznak, ám ennek ellenére jelentős számban szakképzetlenek. Ezért mind a szövetkezetek, mind az egyének érdeke az lenne, hogy a 3 év alatt valamilyen szakirányú képzésben részt vegyenek. Ezek az érdekek még igen kevés számú gazdaságban találkoztak. A tanácskozás harmadik napirendi pontja a termelő- szövetkezetekben folyó belső ellenőrzési munka és a szövetség ellenőrző tevékenységének értékelése. Megállapították. hogy az ellenőrzési iroda jól végzi hasznos munkáját, vizsgálja n tsz-ek működésének és gazdálkodásának törvényességét, a nép- gazdasági érdekekkel összhangban álló termelését és a közös vagyonának megőrzését, folyamatos gyarapítását. Az elnökségi ülés bejelentésekkel zárult. Vfzi úton olcsóbb A Közlekedéstudományi Egyesület szervezésében kedden Kelet- és Nyugat-Euró- pa hét országából érkeztek szakemberek, továbbá a hazai külkereskedelem és szállítmányozás, a közlekedés és a hajóipari képviselőinek részvételével megkezdődött a Duna—tengerhajózás fejlesztését szolgáló kétnapos nemzetközi kollokvium a Technika Házában. A tanácskozás első napján Kovács István, a KPM hajózási főosztályvezetője, a MAHART vezérigazgatója a Duna—tengerhajózás közlekedéspolitikai jelentőségéről, a folyam-, tengerhajózás szélesítésének lehetőségeiről, s az ezzel kapcsolatos hazai és nemzetközi teendőkről tartott előadást. A kétnapos tanácskozáson ezenkívül még nyolc előadás alapján vitatják meg a du- na—tengeri szállítás műszaki-gazdasági, szervezési kérdéseit, legkorszerűbb módszereit a hajózás hazai és külföldi szakemberei Világviszonylatban is az egyik legmodernebb technológiával dolgozó mükorund- és szemcsegyártó üzemet adtak át Mosonmagyaróváron, a timföld- és mükorundgyárban. Az új létesítmény évente tizennyolcezer tonna mükorund gyártására alkalmas. Az anyagot kiváló hőállcsága folytán kemencék betétanyagául használják. Rendkívüli keménysége miatt csiszolóanyagokat is készítenek belőle. Képünk az új üzemcsarnok egy részét mutatja (MTI-fotó: Matusz Károly felvétele — KS)