Békés Megyei Népújság, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-19 / 246. szám
1980. október 19., vasárnap ...hát ez volt a Popdélutánon! Szombat délután, három óra előtt néhány perccel. Apró, cingár emberke csörtet a bejárathoz. Kivágja az ajtót, szétcsapja maga előtt a lengő egyik szárnyát. Jobbjában nálánál sokkalta nagyobb lila-fehér, összecsavart zászló. Az itt-ott máladozó bőrdzseki, a cipőkanál- feszes fekete farmer illik a szokatlan bothoz: enyhén kihívó modora is középkori vitézhez hasonlítja. Lesz itt valami? — kérdezi, csak úgy. Oda van kiírva! — veti oda egy csuparagyogás kinézetű, a fura szerzethez hasonló korú tinilány. — Még a pontos időbeosztás is! — toldja hozzá. A „zászlós úr" közelebb megy az embermagasságú felirathoz, aminek a végén 19 óra 55 perces befejezés áll. Popdélután — bemzi. Majd jó hangosan kijelenti: — Még visszamegyek a pályára, aztán jövök! Néhányon mosolyognak rajta, s ö elcsörtet. Megszólal a csengő, kezdődik ■ tehát az a bizonyos Popdélután. A Megyei Művelődési Központ elsősorban azért rendezte a KISZ Központi Művész- együttesével közösen a jó hosszúra nyúlt programot, hogy megyénk ifjúsági klubjainak, KlSZ-alapszerveze- teinek ötleteket adjon, milyen rendezvényekkel tehetik színesebbé, érdekesebbé és főleg: vonzóvá önmagukat, programjaikat. Műsorajánló volt, s a megjelentmeghívott klubvezetők, népművelők (bár igen kevesen tettek eleget az invitálásnak!) itt előzetesen műsorokat is leköthettek. De mégis telt, sőt zsúfolt ház volt a békéscsabai ifjúsági és úttörőház nagytermében, és az első emeleti tanácskozóban. S mert a közönség átlagéletkora igencsak alatta maradt a húsznak, mindebből talán azt a következtetést is le lehet vonni, hogy a tinik, a fiatalok egy jelentős részét igenis érdekli mindaz, amit a KISZ művészegyüttese erre a délutánra Békéscsabára „lehozott”. Kóstolónak... Boros Lajos volt a szóvivő. Nem kell őt bemutatni. Sőt, az első színre lépő együttest, a 100 Főik Celsiust sem. Profi szinten, profi minőségben, lelkesen és nagyszerűen játszották ez alkalommal is country-zené- jüket. Sajnos, a második együttes is ennek a műfajnak volt a képviselője. Alig több, mint fél éve alakultak. Nagyon érződött rajtuk a lámpaláz. Erős, bosszantóan erős volt az ellentét. Kis szünet után a Kaszakő elnevezésű, korábbi Ki mit tud?- okról ismert dzsesszegyüttes következett. Az öt zenész közül az ütőhangszereket kezelő Horváth Kornél és Szente Gábor virtuóz játéka nyerte meg a közönség tetszését, vívta ki vastapsát. A ráadás — egy szintén blirrí- rozásra alkalmas — standard dzsesszszám előadása. Mit tesznek a véletlenek? Talán a sikerhez is hozzájárulnak? A Kaszakő a színpadon. Egyszer csak a basszusgitárosnak elszakad a vállszíja. Az utolsó pillanatban megfogja a könyökével a gitárt. Odoasete-botál az erősítőjét tartó székhez. Fölteszi rá a jobb lábát. De máris, a színfalak közül, jő a segítség. A basszusos rázza a fejét: ilyenkor már, szám közben, tényleg nehéz valamit is csinálni szíjügyben. Főleg, ha dzsesszről van szó! S erre „megindul” az erősítő. Kutyanehéz jószág, látszik, amint készül lebukni a székről. A gitáros utánanyúl. S közben játszik, nem esik ki... Hát, kérem, ez is valahogy része volt a Kaszakő fergeteges sikerének. Ha nem is közvetlenül zenei sikerként. A nagyszünet előtt Boros Lajos még részleteket olvasott fel saját szerzeményű, A magyar lombikbébi története című művéből. Hát... ' „Rév Tamás és az Inter- foík bluegrassband következik!” Szintén country-zene, csak egy kicsit furcsán ír- ják-mondják ezt a nevükben. Állítólag a menedzserek miatt, így több a megrendelés. Nagyon „megy” manapság a country... Sem az együttes, sem Rév Tamás nem okozott meglepetést, a tőlük megszokott színvona- lassággal zenéltek. Egy apróság mégis volt. A sötét miatt nem tudom milyen színű hajú leány — ez utóbbit azért lehetett látni — színes lapokat osztogatott. Pontos leírását, címét, engedélyszámát, névsorát, stílusmegjelölését, sőt: árát az együttesnek. A hattagú In- terfolk „ára” egyórás műsorukért (hangsúlyozom: jó, színvonalas, érdekes műsorért !) egyezerötszáz forint, plusz egyéb költségek. Már csak egy kérdésre szeretnék választ kapni« melyik az a kisközségbeli, üzemi ifjúsági klub, amely évente négyszer- ötször ilyen kiadást megengedhet" magának? S ami még furcsább: az 1500 forintot nem is kapja mind kézhez az együttes... A szünetben egy fiatal pár és egy szólógitáros srác szórakoztatta a fiatalokat a tanácsteremben. Sokan hazamentek vacsorázni, kimentek egy félórára levegőzni. Hét óra múlt, amikor kezdődött a második rész, amelyben Boros Lajos mellett az Aggasztó (!) együttessel ismerkedtünk meg, majd ismét üdvözölhettük az uruguay-i Jósé Antonio Tamayot, s hallgathattuk a szombat délutáni-esti műsor utolsó együttesének, a Rollsnak játékát. A közönség elszánt volt, és kitartott. A „zászlós úr” is visszajött zászlaja nélkül. Bár arról nincsen tudomásom, hogy voltak-e verseny- tárgyalások, születtek-e megállapodások. Mégis merem remélni, hogy a felvonultatott együttesekből néhánnyal azért találkozunk majd Békés megyében. Ezerötszázért, többért, kevesebbért, ki tudja? Valahogy azért ez, az ilyen mégis megéri... (Nemesi) Jól megtermett, lapáttenyerű fiatal versenyzőkre számítottam, lévén szó a hentesmesterségről. A helyszínen nyomban beláttam, ma már egyáltalán nem jellemzője ennek a nagy múltú szakmának a tagbaszakadt külső. Persze, nem is hentes és mészáros a foglalkozásuk hivatalos elnevezése, hanem húsipari szakmunkás. A KISZ Békés megyei bizottsága és a Gyulai Húskombinát KlSZ-bi- zottsága október 11-én a húskombinátban rendezte meg a fiatal húsipari szak- és betanított munkások szakmai, politikai vetélkedőjét. Tizenhárom fiatalember állt rajthoz reggel. Már a vége felé tart a gyakorlati verseny a csontozóban. Fehér köpenyben, sapkában, óvatosan tipegünk a csúszós burkolaton. A hatalmas, hideg csarnokban minden fehér, csak a hús vörösük harsányan. „Először levesszük a hátszínt, a lapockát” — Először vagyok ilyen versenyen — támaszkodik a hosszú munkaasztalnak Nagy Tibor, a Gyulai Húskombinát dolgozója, versenyzője. — Mi . volt a feladat? — Az én kategóriámban négy negyed, tehát egy egész marhát kellett kicsontozni. — Ha röviden elsorolná a menetét! — Hogyne. Van egy negyed marha, először levesz- szük a hátszínt, a lapockát, tarját és az oldalast. Na, ezeket utána lehozza a futószalag, és itt kezdődik a tényleges csontozás. Elválasztjuk a húst a csonttól, és a húst is osztályozzuk, különvéve a faggyút, az int. Nagy Tibor — Mindezt mennyi idő alatt? — Száznegyven perc a szintidő. Tibor szakmunkás-bizonyítványán még alig száradt meg a tinta, négy hónapja kapta kézhez. De munkahelye nem ismeretlen számára, itt tanulta a szakmát. S most frissiben próbára is teszi önmagát. — Persze, nem számítok én helyezésre, inkább csak kitapasztalom a dolgokat. Vannak, akik 8—10 éve itt dolgoznak, nagy gyakorlatuk van. Ök az esélyesek. Tenkei Sándor már levetette a munkaruhát, társaival együtt az elméleti verseny színhelyére igyekszik. A folyosón váltunk néhány szót. — A sertéscsontozó kategóriában indultam. Háromszor sikerült már eljutnom az országos versenyre is. Ott a legjobb helyezésem a hatodik hely volt. Tíz éve dolgozom itt — int a csontozó felé. — Nem unalmas mindig csak csontozni? — Hát... A rutin viszont sokat számít, merthogy teljesítménybérben dolgozunk. És az összeszokott jó társaság! Mert nem mindegy ám, milyen a gárda. m Bálint János Amíg a zsűri, élén Dékány Ferenccel, a húskombinát termelési főosztályvezetőjével, minősíti a gyakorlati verseny produktumait, addig a fiúk egy kis tanácskozóteremben pihenik a fáradalmakat, már latolgatják a politikai totó várható kérdéseit, és beszélgetünk. — Mi a haszna egy ilyen versenynek? — kérdezem Matula László technológus üzemmérnököt, a húskombinát KISZ-bizottságának termelési felelősét, a rendezvény házigazdáját. — A haszna nyilvánvaló: pontosság a munkában, és az elméleti ismeretek fel- frissítése. Röviden: szakmai továbbképzésre ösztönöz a versenyre való felkészülés. Emellett lehetőség nyílik a tapasztalatcserére is. — És mi serkenti a fiatalokat a benevezésre? — Anyagiak és erkölcsiek egyaránt. Az első helyezettek jutalma itt 1500 forint. Ami pedig az erkölcsieket illeti, egy ilyen verseny megnyerése tekintélyt, szakmai rangot jelent. Lássunk-halljunk tehát egy szakmai tekintélyt. Bálint János nagy esélyes hírében áll, a marhacsontozó kategóriában többszörös megyei első, és országos versenyeken is jól szerepelt, 1977 őszén a negyedik helyen végzett. Ö is a húskombinátban dolgozik. — A csontozóban dolgozni, az tekintélyt ad. Oda bekerülni rangot jelentett és jelent mostanában újra. Jól képzett a gárda, sok az érettségizett szakmunkás. — Miért mondta, hogy rangot jelentett és jelent újra? — Amikor a húskombinát beindult, nagy létszámra volt szükség, felhígult a társaság, vesztett a rangjából a szakma. De most már feltöltődött, stabil gárda alakult ki. — A napi munka közben is ilyen tempóban dolgoznak? — Furcsa kérdés — nevet össze a többiekkel. — Hétköznap felszabadultabb az ember, nincs az a stressz, mint most a versenyen, hogy jaj, siessek, de a minőségre is nagyon vigyázzak, mert ugye, azt is pontozzák. Ez persze nem azt jelenti ám, hogy máskor a minőség nem számít! A füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz húsüzeméből érkezettek figyelmesen hallgatják gyulai társaikat. — Mi tulajdonképpen tanulni jöttünk — így Hódi Sándor. — összehasonlították a saját munkahelyüket az ittenivel? — össze se lehet hasonlítani — válaszol a másik füzesgyarmati, Laskai Sándor —, nekem nagyon szokatlanok ezek a méretek, az egész termelés. De nagyon érdekel. VkV Megérkezik a zsűri, következik a politikai totó, majd ebéd után az elméleti verseny, szakmai és munkavédelmi kérdésekből. S mindebből kikerekedik a végső eredmény, amely szerint a megyei verseny legjobbja a húskombináti sertésfelvágó kategóriában Tenkei Sándor, a regionálisüzem-kategóriá- ban pedig Simon György, a füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz versenyzője. A marhaki- csontozók közül pedig ezúttal is Bálint János bizonyult a legjobbnak. Sok sikert az országos versenyen! Tóth Ibolya Következik a politikai totó Főt'.” Veress Erzsi
