Békés Megyei Népújság, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-16 / 243. szám
lamuMiM-----------------f l munkapadtól a vezérigazgatóig II. Felaprózott felelősség Fotó: Veress Erzsi Pulóverek, kardigánok, blúzok Békéssámsonból A HÓDIKÖT békéssámsoni üzemegységében kötött pulóvereket, kardigánokat, blúzokat konfekcionálnak. A női, férfi és gyermek kötött termékekből az év első felében 182 ezret varrtak. Hasonló mennyiség készítésére számítanak a második félévben. A konfekcionált kötött áruk nagyobbik felét belföldön értékesítik. J elentős mennyiséget szállít a HÓDIKÖT a szocialista és a tőkés országok piacaira is. A békéssámsoni üzem, ameA túlszabályozott vállalati belső irányítási rendszer nemcsak azért veszteségforrás, mert túl sok szint épül be a végrehajtás és a felelős, egyszemélyi irányító közé, ami feleslegesen és ártalmasán elnyújtja — és persze torzítja is — az információáramlás menetét, késleltetve, zavarva a döntések, intézkedések' megszületését: abból is sok kedvezőtlen jelenség adódik, hogy ez a túlburjánzott mechanizmus (nemcsak „függőlegesen”) vízszintesen is károsan terebélyesedett. Míg korábban a beruházások előkészítésével általában a beruházási vagy a műszaki osztályokon foglalkozott egy-két ember, egyes trösztöknél a beruházási és műszaki főosztályok mellett beruházásokat előkészítő főosztály is létezik. E három főosztály, osztályaikkal, csoportjaikkal egyetemben most együttesen igyekszik1 intézni egy-egy beruházás ügyeit. Csakhogy most már sok idő és energia megy el azzal is, hogy a munkát egymás közt is koordinálniuk kell. Leveleznek, véleményeznek, jelentéseket gyártanak egymásnak is. Sokfelé, a vállalati belső levélforgalom ma már vetekszik a külső levelezés méreteivel. Az említett osztályok — hisz nagyjából közös a feladatuk — egyeztető értekezletek sorával próbálják rendszeresen tisztázni egymás között, hogy ki mit csinál, milyen rendelkezést adott ki, vagy von vissza, ki adott, mire megbízást stb. Minderre persze most már szükség is van, hiszen még e szükségképpen nagyra nőtt belső koordináció mellett is megesik, hogy a végrehajtók a központ egyes főosztályainak ellentmondó intézkedéseivel is birkózni kényszerülnek. (Lám, Parkinson igazsága: a fent említett három főosztály már majdnem teljesen ellátja egymást munkával.) Most mindez nemcsak azért baj, mert így az ügyintézés mindenütt lassúbbá vált, mint akár pár évvel ezelőtt, hanem, mert ez- a „terebélyesedés” magával hozott egy széles körű véleményezési gyakorlatot is. Az egyes főosztályok döntés előtt körbeküldik javaslataikat. így ugyan kétségkívül árnyaltabb döntés születhet, a felelősség azonban mindenképpen megoszlik, elaprózódik. Az említett beruházásokat előkészítő főosztály például döntés előtt egy-egy javaslatát öt főosztálynak küldi el: a beruházási és műszaki főosztály mellett a pénzügyi, a tervezési és a közgazdasági főosztályra is. Ezek után, ha baj van, kit lehet egyértelműen, egyszemélyben felelősségre vonni? Vagy: kit lehet egyértelműen, igazságosan megjutalmazni, ha valami igen jól sikerült. E rendszer tehát valójában megköti a vezetés kezét is: nem tud igazán mélyrehatóan ellenőrizni, nem lát bele, az osztályok működésébe, nem látja tisztán, ki dolgozik, ki nem, mennyi a munka az adott területen és így tovább. Ráadásul ebben a túlméretezett szervezetben, a rendkívül bonyolult fölé- és alárendeltségi viszonyok szövevényében nem is lehet másképp dolgozni, csak bürokratikusán : rengeteg „papírt” gyártva és fogyasztva, kínosan ragaszkodva a rendtartáshoz, a hatáskörökhöz, a központilag jóváhagyott belső ügyrendhez, utasításokhoz. E helyzetben szinte automatikusan kitermelődnek a vállalati érdekkel végső soron összeegyeztethetetlen külön csoportérdekek is. Egy nagyvállalat vidéki telephelyén az egyik laboratóriumba két évvel ezelőtt egy nagy értékű külföldi mérőműszer került. Ennek javításához az országban csak egyetlen ember értett, a berendezés gyártójának megbízottja. Ha a műszer elromlott, akkor, mint általában a vállalatnál valamennyi berendezés javítását, az elrendelt ügyvitel szerint kellett intézni. A laboratórium vezetője írásban kérte a telephely vezetőjét a javítás megrendelésére, ezt a vezető továbbította a központi tmk- nak>. Onnan pár nap múlva leutazott valaki, megnézte, mi a baj, majd ennek alapján a javítást „beütemezték” a nem tervezett javítások közé. Ezután, az egyszerű műszereknél, a javítás két- három hét múlva meg is történt. A szóban forgó speciális műszer javítására viszont a központi tmk korábban már többször is hiába vállalkozott : két-három hónap után végül mindig ki kellett hívni a gyártó cég megbízottját. Ezért, amikor ez a berendezés harmadszor romlott el, kezelője kapta magát, s felhívta a külföldi cég megbízott szakemberét, s ennek nyomán a műszer három nap múlva már újra működött. Közben elindította a belső ügymenetet is, a papírok azonban a vállalaton belül lassabban jöttek-mentek1, mint ahogy az érdemi munka megtörtént. A kezelő fegyelmit kapott. Tudniillik a tmk nyilatkozata után, miszerint a műszert nem tudják megjavítani, a technológiai főosztály engedélye kell ahhoz, hogy a kereskedelmi főosztály a külső javítóval felvegye a kapcsolatot. E rendtartás miatt tartott korábban mindig 90—120 napig az, ami valójában 3 nap alatt elintézhető volt. Ebben az esetben az is meglepő (noha gyakori), hogy a telephely vezetőjének nincs joga a termelés zavartalansága érdekében külső embertől is megrendelni az ilyesfajta javításokat. Nem élvezi az ehhez szükséges bizalmat. De meglepő az is, hogy az adminisztráció egy pillanatig sem gondolt arra, hogy a gyorsan intézkedő kezelő egyáltalában nem felelősségre vonást, hanem dicséretet érdemel azért, mert a korábbi tapasztalatok' alapján, a hosszas leve- lezgetés helyett az egyetlen józan megoldást választotta. Lám: helyenként esetleg nemcsak az hátráltatja az érdemi munkát, hogy a végrehajtás és a döntés közé túl sok lépcső került, hanem, hogy ebben a szervezetben az érdekek is könnyen elkülönülnek egymástól: hiszen itt végül is csupán a javítást engedélyező osztályok’ jogkörén esett csorba, a vállalat pedig jól járt. A fegyelmit mégis megkapta az, aki ésszerűen cselekedett. Rendnek kell lenni. És nemcsak azért, mert az hasznos a vállalatnak, hanem mert ez ad munkát a szervezetnek. Gerencsér Ferenc (Következik: 3. A túlszabályozás délibábjai) lyet 1968-ban egy régi épület átalakításával hoztak létre, fontos szerepet tölt be a községi nők foglalkoztatásában. A mai korszerű követelményeknek azonban már nem felel meg. Ezért a VI. ötéves terv során az üzemet felújítják, és új szociális épületet hoznak létre. A HÓDI- KÖT a tervek készítésére a Szegedi Tervező Vállalatot kérte meg. Így a következő években az üzem 160 dolgozója jobb munkakörülmények közé kerül. Áthelyezés Egy brigádgyűlés jegyzőkönyve Felvétetett: 1980. október 6-án, a b.-i Lenin Tsz baromfinevelő-telepének szociális helyiségében. Jelen vannak: az elnök, az ágazatvezető, a nevelőtelep vezetője, valamint a telep szocialista brigádjának tagjai, gondozók és szerelők. Elnök elvtárs ismerteti a munkahelyi közösség tanácskozásának napirendjét: Első napirendi pont: S.-né ügye. Második napirendi pont: vezetőségi tag beszámolója. Az első napirendi pontban az elnök előadja, hogy a vezetőség megtárgyalta S.-né ügyét. S.-né régi tsz-tag, takarítónőként kezdett a nevelőtelepen dolgozni, aztán lett gondozó. Olyan ólba került, ahoi az elavult berendezések miatt sok a műszaki probléma. Ráadásul meghalt a férje; mindez rossz hatással volt az idegállapotára, és ebből adódóan végképp elmérgesedett a viszony közte és a karbantartó Sz. Pál között. Azt is meg keli állapítani ugyanakkor, hogy S.-né jogosan panaszkodott a szerelőre, aki mostanában nemigen sietett a jelzett hibákat kijavítani. Ebben szerepet játszik az is, hogy Sz. Pál a vezetésváltást megelőzően a régi ágazatvezető „házi sze-^ relőjének” képzelte már magát, s kezdte azt hinni, hogy neki mindent szabad. Őszintén kell szólni arról is, hogy az elmérgesedett helyzet a telepvezetésnek szintén kritikája. Mindenki vonja le a megfelelő következtetést; a tsz-vezetőség pedig úgy döntött, S.-nét családi körülményeire és egészségére tekintettel átirányítja egy másik ólba, könnyebb munkára. Ha pedig a jövőben a rekonsrukció előtt álló telepen meghibásodás adódik, a vezetőnek szóljanak a gondozók, ne a szerelőnek. A vezető adjon utasítást a javításra, és ellenőrizze is azt. A dolgozók ne éljenek vissza azzal, hogy a vezető még nem ismeri a munkaterületet. S.-né helyére egy fiatal férfi áll majd be, ezt mindenki így vegye tudomásul, hiszen itt egy törzsgárda dolgozik, amelyhez nem méltó a marakodás. S.-né kér szót. Azzal kezdi, hogy 73-ban került ide, mint takarítónő, majd 75-ben lett a legrosz- szabb ólban gondozó. Tagja volt a szocialista brigádnak, de amikor Sz. Pál lett itt a szerelő, ki kellett lépnie, mert Sz. Pál kijelentette, hogy addig nem lép a brigádba, amíg S.-né is benne van, akit, ha rajta múlna, a tojótelepre helyezne át. S.- né kijelenti, hogy ő abban az ólban megszokta, megszerette a munkát, onnan el nem megy, neki is van önérzete, már 50 éves, onnan szeretne nyugdíjba menni. Az ágazatvezető: Megjegyzi, hogy a brigádból S.-nét nem zárták ki, ezt különben sem Sz. Pál határozza meg, bár tényleg mondott valami ilyesmit. S.-né viszont túl érzékeny. Igaz, hogy voltak hiányosságok Palinál is, de S.-né mindig veszekedett vele. Ágazati értekezletre pedig soha nem jött el S.-né, és ez az ágazatvezető elvtársnak ugyancsak rosszul esett. Sz. Pál szerelő: Elmondja, hogy ő traktorosként kezdett ebben a téeszben, és soha nem volt brigádtag. A régi ágazatvezető kérte, hogy lépjen be, mert S.-né egy másik gondozónővel együtt ki akar lépni, és akkor kevesen maradnak, nem lesz elég a porttszám. De nem lépett be, mégis minden megmozduláson ott volt a brigáddal, S.-né meg egyszer sem ment sehová. Azt elismeri, hogy néha lazított, de minden olyan munkát megcsinált, amire megkérték, noha nem is volt feladata. Más esetben meg neki kellett kitrágyázni az ólat S.-né helyett, aki otthagyva csapot-papot hazavitette magát azzal, hogy nem bírják az idegei. S.-né: Akkor sem nyugszom bele, hogy elhelyezzenek innen. Mondják meg a munkatársaim, hogy milyen munkaerő voltam! Én mindig jól dolgoztam. Elnök: Maga idegeskedett. Bekapcsolta a gépet akkor is, ha nem kellett, össze-visszatört mindent. Tény, hogy elavultak a berendezések, de most majd új ólat építünk. S.-né: Nagyon jó. A régiben megfeleltem, az újból kihagynak. Különben is, elnök elvtárs, mondja meg! Maga nem lenne ideges, ha egy hétig könyörögne a szerelőnek, hogy javítsa meg a trág, alehúzó ekét, mert nem tud vele dolgozni, és az meg a füle botját sem mozgatná? Elnök: Persze hogy ideges lennék, de a lényeg mégiscsak az, hogy ezt a technológiát rendesen el kell sajátítani. Ezért is indítunk egy tanfolyamot télre, szépen elvégzi, azután visszakerülhet. S.-né: Én 50 éves fejjel már nem fogok tanulni! Ha jó vagyok ahogy eddig voltam, hát jó; ha nem, akkor elmegyek a tsz-ből. Elnök: Nem kell ezt mindjárt így felfogni. Mi mindent megadunk a tanuláshoz, és higgye el, hogy a maga érdekében történt ez a döntés. A telepvezető: Én is sokat beszéltem már Ica nénivel, hogy ez az ő érdekét szolgálja. Ez tulajdonképpen egy kis család. Mindössze 15-en vagyunk. Ügy érzem, Sz. Pál már lépett, jobban dolgozik. Emiatt Ica néninek kár lenne elmenni a tsz-ből. Átmegy a másik ólba, ide férfi munkaerő kell, aki jobban eleget tesz a feladatoknak. így nem lesz konfliktusa a szerelővel sem. S.-né: Akkor mondja a szemembe a szerelő, hogy mit csináltam rosszul. Sz. Pál: Nem nőnek való munka. Ha valaki nem figyel, hamar feltorlódik a trágya, leszakad minden. A másik ólban egy gombnyomás, és kész. Ott könnyebb lesz. Tessék nekem elhinni, Tea néni! S.-né: Csak azt mondd meg, Pali, mikor okoztam én hibát? Sz. Pál: Nagyon sokszor, Ica néni. Mindig túlengedi az ekét, aztán megy panaszkodni, hogy a karbantartás nem jó. Pedig nekünk nagyon sok javítani-, cserélni- valónk van, ami igazán nem könnyű, most, amikor alig van alkatrész. Elnök: Zárjuk le a vitát, ez a döntés. S.-né: De én ebbe nem nyugszom bele! Elmegyek, ha kell a tsz-bői is, pedig 15 évet töltöttem itt. Hiába könyörögtem a szerelőnek, hogy jöjjön javítani, nem hallgatott rám. Elnök: A telepvezetés hibája, ha a dolgok nem mennek rendjén. S.-né: Akkor miért nekem kell elmennem innen? Elnök: Nem erről van szó, maga S.-né nem tudott eleget tenni a követelményeknek. S.-né: Akkor majd másutt keresem az igazam! Elnök: Nézze, S.-né, igazság sokféle van. Azt sem engedhetjük meg, hogy a maga óljában hetente törjön minden. Könnyebb beosztást kap, megnyugszik, ne menjen el a tsz-ből. Maga egyedül van> a maga helyzetében a tsz egy nagy biztonság. S.-né: Engem innen ki akarnak piszkálni! Rám fogják, hogy idegbeteg vagyok. Miért, mert megmondom az igazat ? Elnök: Maga egyedül van, ideges. Nyugodtabb, köny- nyebb munkára van szüksége. S.-né: Adják írásba, hogy mit rontottam el, miért kell elmennem? Telepvezető: Most nem az a lényeg, Ica néni, hogy mit nem csinált jól. Hanem az, hogy könnyíteni szeretnénk a helyzetén, a maga helyére férfi munkaerő kell. Cs.-né kér szót: Szerinte S.-né úgy dolgozott, hogy az egy férfinak is a becsületére válna. S.-né helyében ő nem is vállalná ezt a munkát. Semmi pénzért. Mégis kötelezték rá, hogy ott helyettesítsen, így hát végképp nem érti. Ö nem akart oda menni, mégis odatették, S.-né nem akar onnan eljönni, mégis áthelyezik. ö nem védi az Icát, hiszen neki is van hibája, de arra tanú, hogy a szerelők el-elhanyagolják a munkájukat. Hányszor szólt ő is K. Gyurinak, hogy lyukas az itatócső, mire megjavította. Arról nem is beszélve, hogy jó néhányszor maguk a szerelők kezelték abban az ólban a berendezést, és ők is összetörtek mindent. K. György: Én villanyszerelőnek jöttem ide nyolc hónapja, a vízvezetéket csak társadalmi munkában javítottam. De engem egy gondozó ne utasítgasson, én nem neki vagyok alárendelve! A gondozók szívesen kennek rá dolgokat a szerelőkre, ebből van a feszültség. Itt dolgozunk együtt, de sokszor még az ember köszönését sem fogadják. Cs.-né? Én nem tudtam, hogy az itatócső nem a szerelő feladata. Egyébként a köszönésről beszélhetnénk. K. György: Arról beszéljen inkább, hogy slaggal akarták a ventillátort mosni! Cs.-né: Azelőtt mindig úgy mostuk. Elnök: Zárjuk le, tagtársak! A takarításnak is megvannak a szabályai, és a szerelő is végezhet olyan feladatot, ami nem tartozik szorosan a munkakörébe. A lényeg, hogy a vezetés álljon már a sarkára. S.-né pedig választhat: vagy átmegy a másik ólba itt a nevelőtelepen, vagy ha akarja, dolgozhat a tojótelepen is. S.-né: Kérek egy olyan írást, hogy miért kell innen elmennem. Majd másutt keresem az igazam. A telepvezető: Mi mindent megtettünk magáért, Ica néni, de magának soha semmi nem jó. Elnök: Ez már személyeskedés, fejezzük be. S.-né még ezen a héten megkapja a kért papírt. Most pedig térjünk át a következő napirendre! Tessék. N.-néjé a szó. A második napirendi pontban N.-né vezetőségi tag beszámol a legutóbbi vezetőségi ülésről. Kelt, mint fent. Jegyzőkönyvvezető: Kőváry E. Péter Záradék: október 11-én S.-né kilépett sz-ből.
