Békés Megyei Népújság, 1980. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-03 / 181. szám
1980. augusztus 3., vasárnap ■HHiiUCfiM Barátaink életéből Vietnam Szívósak, akár a bambusz Hazai alapanyagból gyártják a telefonkészülékeket a hanoi posta üzemében Fél évtizede már, hogy véget ért az amerikaiak vietnami háborúja. Hogy él azóta a vietnami nép? A béke egyelőre törékeny. Vietnam a „harmincéves háború” ótg átélt egy rövid, véres agressziót: a kínaiak támadása újabb fájdalmas veszteségeket okozott. S alighogy felocsúdott a nép, ismét a frontra kényszerült: segítségével kergették "■el Kambodzsából Pol Potékat. S akkor még nem említettük a hoák lázadását és tömeges távozását, a tájfun és az özönvízszerű esőzés, a földrengés, majd a szárazság pusztítását. Sem az egyik, sem a másik esemény nem lényegtelen. A kínaiak aknamunkája — a hoákon keresztül — Vietnam kereskedelmét veszélyeztette. A természeti csapások a rizsföldeken okoztak mérhetetlen károkat, az ellátásban komoly nehézségeket. Ilyen körülmények között a gazdasági talpraállás folyamatát bizony szerény eredmények jelzik. Nem mintha a forradalmi lendület alábbhagyott volna. Csakhogy az objektív feltételek nem kedveztek a szaporább léptekre szabott elképzeléseknek. Jelentős átcsoportosításokra kényszerült a vezetés: a kínai provokációk, a pol potisták elleni hadviselés miatt a békés építőmunkára a tervezettnél kisebb energia jutott. Mostanában természetesen mind sűrűbben emlegetik Vietnamban a gazdaságpolitika teendőit. Bár az ellátás korántsem mondható zavartalannak, a lapokban már a múlt év ősze óta rendszeresen vissza-vissza térő téma az életszínvonal javítása, a jelenleginél nagyobb választék teremtése. Az a kérdés persze egészen mást jelent Vietnamban, mint a világ bármely más pontján. A háború alatt felnőtt nemzedékek számára csak a legszükségesebb cikkek beszerzése jelentette az igényt. Hosszú idő után a közelmúltban esett szó az életszínvonal emelése szempontjából oly fontos ágazatokról, a mező- gazdaságról, valamint a köny- nyű-, az élelmiszeripar és az építőipar fejlesztéséről. Napjainkban a rizstermelésben néhol mór a legkorszerűbb termelési eljárást honosították meg. Ha a természeti erők nem húzzák keresztül a számítást, a legfontosabb élelem, a rizsellátás gondjai hamarosan megoldódnak. Pótolták a több száz ezer hektáros kaucsukültet- vények „foghíjait”, amelyek a háború szörnyű emlékeit idézték. Fontos politikai kérdés volt a déli országrészben a munkanélküliség felszámolása. A háborút követő hónapokban délen legalább hárommillióra becsülték az állás nélkül tengődök számát. A vietnami politikusok azonban már akkor hangoztatták: a társadalmi szerkezet lehetővé tenné a déli országrészben akár kilencmillió ember munkába állítását is. Most, fél évtized múltán másféle gondok is foglalkoztatják Vietnamot. Hiba lenne elhallgatni, hogy újfajta problémák keletkeznek. De mostanában — nyilván szimbolikus értelemben — egyre gyakrabban emlegetik Vietnamban, kedvenc növényük, a bambusz szívósságát, igénytelenségét. Ez a hajlékony, de igen erős nád bármely talajban gyorsan gyökeret ereszt, és naponta 10 —15 centimétert nő. Érthető, hogy Vietnamot sokan éppen a bambuszhoz hasonlítják. Seres Attila A Thong Nhat-i szövetkezeti műhelyben gyártják a díszes rafia falvédőket Thai Binh tartományban a háborúban kiégetett föld rekultiválásához kerékpáron szállítják a dúsított termőtalajt (Fotó: VNA — MTI — KS) Románia változatlan ütemben fejleszti villanymozdonygyártását. Az ország vasútvonalainak egyelőre csak egyötöde villamosított, de ez a fejlődés iránya. A Bukarest—Brassó vonalon már villanyvonat fut, az új, hazai gyártmányú, 5100 kW-os villany mozdonnyal, a craiovai Electroputere Művek gyártmányával. Maximális sebessége: 160 km/óra (B. J.) AWWW*WW*VWWVWWWV%WVWW%VWVWW%%VV*%W%%WVV%%VVWWWVVWW*V%^ NDK : gazdasági problémák Mit jelent egy százalék megtakarítás? Hagyományok és tűzoltóság „Csapatjáték” — szótárral Sok szó esik az integrációról, hatalmas lehetőségeiről, kevesebb a hozzá vezető rögös útról. Az integráció legkifizetődőbb módszerei közé tartozik a közös vállalkozás, közös gyártás. Ez már, természetesen, feltételezi a legtökéletesebb, olajozottan futó együttműködést, „csapatjátékot”. De mi történik akkor, ha a két „csapat”, azaz két ország „szabályai” nem egyformák? Azok az építőink tudnának erről beszélni, akik már beleütköztek más állam szabványaiba. El ne feledjük ugyanis, hogy az elektromos, a gáz-, a vízvezeték szabványait minden országban rég kidolgozták már, s ezek a szabványok nem feltétlenül (esetleg még véletlenül sem) egyformák, viszont például a tűzoltóság feltétlenül ragaszkodik hozzájuk. Miért is lennének egyformák, amikor a helyi körülményekhez alkalmazkodnak? Nem új probléma ez, s a KGST egyik nagy gondja. A hivatalos meghatározás szerint „a szabványosítás közös megoldását megkívánja a fűtőanyag- és a nyersanyagelőállítás, az energiaszolgáltatás, az ipari termelés szakosítása és kooperációja. E nélkül, a cserélhetőség, a csatlakoztathatóság nélkül nem oldható meg a kooperáció, a biztonság, nem garantálható a minőség.” Éppen ezért a KGST-országok 18 év alatt mintegy 8000 szabványt fogadtak el a kohászatban, a vegy- és gépiparban, az elektrotechnikában, a mérés- és a biztonságtechnikában, s az építőiparban. Meglepő mindez? Talán még meglepőbb, hogy a szavaink ^em egyformák. Természetesen nem a bolgár, a cseh, a lengyel, a magyar, a német, az orosz, a román, a spanyol, a szlovák, a vietnami szavakra gondolunk, hiszen ez természetes. Azokat a jó tolmács nyelvtanilag pontosan fordítja. Csakhogy a pontosan fordítható fogalmaknak más-más nyelvben esetleg egészen más az értelmük. Az egymástól eltérő hagyományok nyomán, a közös politikai, tárgyalási nyelv mellett — az első évtizedek tanulságai alapján — most alakítják ki a közös közgazdasági nyelvezetet. Moszkvában, a Kalinyin sugárúti toronyházban, • készül a „KGST-szótár”, s vele együtt hoznak közös nevezőre tíz- és. tízezernyi szempontot a mértékegységektől, a statisztika módszerein át a nemzeti adottságokig. (firon) Az NDK a föld tíz iparilag legfejlettebb országa közé tartozik, bár nyersanyagban — csakúgy, mint hazánk — meglehetősen szegény. Ásványi kincsei: a barnaszén, a kő- és kálisó, némi kőolaj és földgáz, kevés nem fémes ásvány és kis értékű vasérc. Éppen ezért nyersanyag-szükségletének mintegy 60 százalékát importálni kénytelen. Az ország külkereskedelmi mérlegét sújtja, hogy az általa exportált készáruk ára lényegesen kisebb mértékben emelkedett, mint a nyersanyagoké. Emiatt sokkal többet kell kivinnie, hogy a nyersanyagimportot fedezhesse. 1978-ban például, 1970-hez viszonyítva, azonos mennyiségű nyersolajért háromszor annyi gépet, a kávéért kétszer annyi teherautót, a bőrökért és prémekért ugyancsak kétszer any- nyi elektromotort kellett exportálnia, mint korábban. Ez arra kényszeríti, hogy maximálisan takarékoskodjék az anyaggal, és a kivitel biztosítására minőségileg a legmagasabb értékű árukat állítsa elő. Az árváltozások és a növekvő nemzetközi verseny arra is kényszerítik, hogy lehetőség szerint csak gazdaságosan eladható árukat dobjon piacra. Ehhez járul még, hogy a hazai nyersanyag-kitermelési viszonyok — például a barnaszén esetében — rosszabbodtak. Mindez szükségessé teszi a szigorú takarékosságot az energiahordozókkal, nyersanyagokkal és hulladékokkal. A hulladékok és másodtermékek felhasználása fokozott jelentőségre tett szert, nemcsak annak gazdasági kihatásai, hanem a hatékony környezetvédelem érdekében is. A cél, hogy 1980 végére a nyersanyag-felhasználásban 25 százalékról 30 százalékra emeljék a hulladékok és másodtermékek felhasználását. Az NDK népgazdaságában az anyagköltségek az összes termelési költség 60 százalékát teszik ki, sőt egyes iparágakban ez az arány a 80 százalékot is eléri. 1960-ban ez az arány még csak kb. 47 százalékos volt. 1976-ban az anyagfelhasználás első ízben lépte túl a 200 milliárd márkás határt: s ez az összeg tízszerese az NDK alapítási évében, 1949-ben felhasznált anyag értékének. Az ország ipara jelenleg naponta kereken 1 milliárd márka nyersanyagot használ fel. Így minden megtakarított százaléknak évről évre nő a jelentősége. Egy százalék anyagmegtakarítás 1970-ben 1,6, 1977- ben 2,2, 1978-ban 2,6 milliárd márka nyereséget jelent a népgazdaságnak. Egy százalék hengereltacél-megtaka- rítás 50 ezer hűtőszekrényhez, 20 ezer mosógéphez, 20 ezer motorkerékpárhoz, 10 ezer teherautóhoz szükséges acélmennyiséget tesz ki. Egy százalék cellulóz megtakarítása kereken 25 ezer tonna újságpapír, 1 százalék fatakarékosság 22 millió márka értékű bútorlemez előállítását teszi lehetővé. Egy százalék cement 6300 lakáshoz szükséges cement megtakarítását jelenti. Az ipar energiafelhasználásának 1 százalékos megtakarítása 420— 430 ezer háztartás áramszükségletét fedezné. A megtakarított 2,6 milliárd márka nyereség több mint 3 milliárd márka értékű áru előállítását tenné lehetővé — a tengerjáró hajóktól a mosógépekig. Mindez arra mutat, hogy a takarékosság kifizetődik. Gáti István Lengyelország flz új mezőgazdasági nyugdíjtörvény hatásai Két évvel ezelőtt hozták azt az új törvényt Lengyel- országban, amelynek értelmében nyugdíjat kapnak azok az idős magángazdák és családtagjaik, akik to- vábbművelésre örököseinek vagy állami gazdaságoknak adják át földjeiket. Az új szabályozás teljes körűen ez év közepétől lép életbe. A törvény eddigi részleges alkalmazásának tapasztalatai nagyon biztatóak. A lengyel szejm két évvel ezelőtt döntését széles körű vita előzte meg. A törvény- alkotókat az a cél vezette, hogy a társadalom többi rétegéhez hasonló szociális biztonságot teremtsenek az idős földművelők számára, elősegítsék a termelés növelését, emeljék a mezőgazdasági munka rangját a fiatalok körében. Az elaprózott parcellákon tevékenykedő „mik- rogazdaságok” helyett életképes árutermelő, specializált kisgazdaságok létrejöttét kívánták ezzel támogatni. Napjainkban 166 000 ilyen nyugdíjat állapították meg, amelyek átlagértéke — az állami szektorban tapasztalthoz hasonló — közel 2300 zloty. A nyugdíj fejében átadott földek nagyobb része a természetes örökösök tulajdonába került. A tavalyi 110 ezer esetből 65 százalékban a fiú, a lány vagy más közeli rokon lett a földek új birtokosa. A lengyel ag- ro-közgazdasági intézet felmérései szerint ez kedvező jelenség, mert a tapasztalatok szerint a fiatal gazdák a tulajdonukba került terület növelését tervezik, és 5 —10 százalékkal emelik a gazdaságok produktivitását. A távlati elképzelések szerint 1980—85 között a jelenleg magánkézben levő mezőgazdasági termőterület 40 százaléka cseréi majd gazdát. Természetes, hogy ilyen nagy területet az állami gazdaságok nem tudnának átvenni, bár szerepüket ez semmiben sem csökkenti. Az új törvénnyel együtt a lengyel mezőgazdaságban bekövetkező kedvező változásokban nagy szerepe van a Lengyel Egyesült Munkáspártnak a Lengyel Egyesült Parasztpárttal közösen folytatott következetes agrárpolitikájának is. Ez mipden mezőgazdasági dolgozó számára biztosítja a saját és népgazdasági érdekeit szolgáló tevékenység feltételeit. (BUDAPRESS — INTERPRESS)
