Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-10 / 160. szám
1980. július 10., csütörtök Bucsai bizonyíték A fű is termés A bucsai Űj Barázda Termelőszövetkezet a megye második, legkedvezőtlenebb termőhelyi adottságokkal rendelkező közös gazdasága. A múlt súlyos örökséget hagyott az „új életet” kezdőkre. A községben a háború után 800 hektáron törték fel a legelőt... A szövetkezet területének 35 százaléka ma is rét, legelő. — Ez a tsz második legnagyobb ágazata. A hat vagy annál is több évtizedet megélt nyugdíjasok nyaranta, amikor bemutatjuk nekik a határt, ugyancsak rácsodálkoznak a szépen zöldellő, bő termést adó rétre. Valamikor nyáron a legelőkön kiégett a fű, zöldet csak elvétve találhatott a szem — magyarázza Nyakó István, a tsz elnöke. Az elmondottakat bizonyítja, hogy ma már a nagy tömegű széna betakarítása okozza a legtöbb gondot. A hektáronkénti 40 mázsás termés nem számít ritkaságnak. Az olyan esős időben pedig, mint amilyen most járja, különösen oda kell figyelni. — Ennek ellenére jelentős mennyiségű széna ment tönkre az alázúduló esőtől. Még így is 80 vagonnyit kazlasz- tunk be jó minőségben ... — hallottuk. Persze, nemcsak jó időre, de több, jobb berendezésre lenne szükség a korszerűbb rét- és legelőgazdálkodáshoz. — Mindig a legolcsóbb és a legésszerűbb kapcsolatát kerestük, amikor arról volt szó, mire fordítsuk a pénzt — jegyzi meg az elnök. E gondolkodásmód megértéséhez persze jobban kell ismerni a körülményeket. A közös gazdaság az előbb már említett kedvezőtlen adottságok ellenére sem volt veszteséges az elmúlt csaknem másfél évtizedben. 1966-ban szanálták utoljára a szövetkezetét. Állami támogatással álltak talpra. A szigorú szükséggazdálkodás hozta meg az eredményt. Az utóbbi években már 10 millió forintos nyereséghez szoktak a bucsai szövetkezők. Mindez természetesen nem azt jelentette, hogy az 1960- as évek közepétől zökkenő- mentes volt a gazdálkodás: 1970-ben például rendkívül nehéz időszakot éltek át. Abban az évben 30-an mondtak búcsút a szövetkezetnek. A bucsai emberek szorgalma, amelyről történetek is keringenek, végül is rendet teremtett. Hogy miféle történetek? Közülük csak egyet, de talán a legjellemzőbbet mondta el Nyakó István. — Néhány éve már annak, hogy az egyik gépcsoportvezetőnk a mienknél sokkal jobb adottságú tsz-be ment dolgozni. Amikor hosszú idő múlva újra találkoztunk, megjegyezte; jó lenne ott is a bucsai emberekkel dolgozni. Alapvető változást tagadhatatlanul az 1974-ben kezdődött és 1979-ben befejeződött komplex melioráció hozott a szövetkezet életében. Az összes területre, 4200 hektárra kiterjedő munkálatok lépcsőzetes befejezésével párhuzamosan egyre biztonságosabbá vált a termelés. A termésátlagok a szántóföldeken és a réteken is csaknem megduplázódtak. Ilyen helyzetben egyre biztosabbnak látszik, hogy a 37 millió forintba került melioráció 5 év alatt megtérül. A szövetkezetben összehasonlító számításokat is végeztek. Nem volt nehéz megállapítani, hogy a gabona- termesztés jövedelmezőbb, mint a rét- és legelőgazdálkodás. Akkor meg miért nem törték fel már rég azt az 1300 hektárt is? A válasz minden bizonnyal nem okoz különösebb meglepetést; a talaj összetétele ezen a területen kétségessé tenné a ga- gonatermesztés eredményességét. Ezért újratelepítették tehát gyeppel a legelő túlnyomó többségét, s kezdtek a rét- és legelőgazdálkodás sokoldalú, intenzív kiterjesztéséhez. A műtrágyával kezelt, egész évben zöldellő legelőkön az Üj Barázda Tsz-ben is a hasznosítás legésszerűbb formáit honosítják meg. Ez pedig az állattartás. A lege- i lök olcsó, nagy mennyiségű takarmányt biztosítanak. Így azután nem csoda, ha a két állattenyésztési ágazat, a juh- és szarvasmarha-tenyésztés nyereséges. A juhászat gyors ütemben fejlődött az elmúlt években. 1977—78- ban az anyaállomány a duplájára, 3100-ra nőtt. A szarvasmarha-tenyésztés fejlesztését is elkezdték már. Üj 480 férőhelyes tehenészeti telep épül. A beruházás befejezését követően az állományt a duplájára növelik. Mindkét ágazatban a legolcsóbb tartási módot, a legeltetést honosították meg. * Az állatokat villanypásztorok vi- gvázzák, így még kevesebb munkaerőre van szükség. A rétek és legelők felújítása végül is így kapta meg végső értelmét, s válik az egész egy zárt termelési rendszerré. Amikor a rétek és legelők felújítása befejeződött, a szövetkezetben válaszút előtt álltak. Mi legyen a sorrend? Tovább növeljék a rétek fűhozamát, és ehhez sok pénzért korszerű betakarító, feldolgozó gépeket vásároljanak — egyoldalúvá téve ezzel a termelést —, vagy pedig előbb a hasznosítás feltételeinek megteremtésével törődjenek. Hosszú mérlegelés után végül az utóbbit választották. Kepenyes János Békési táj Fotó: Martin Gábor Milyen a mi „tehenünk ff Egy nehéz félév után a kötöttárugyárban Furcsa állat a szent tehén. Bántani nem szabad, tejet, húst nem ad, haszna tehát nem sok van. Igaz, törődni sem nagyon törődnek vele, él, ahogy tud. Moldova György új, a textiliparról szóló riportkönyvének „A szent tehén” a címe. A magyar textilipar eszerint tehát ... A következtetést vonja le mindenki maga! Megyénkről nem sok szó esik a könyvben. Csak a békéscsabai kötőszakembereket említi néhányszor, no meg Szajbély Mihályt, a BÉKÖT igazgatóját, akinek most nagy feladata rendbe tenni a Halasi Kötöttárugyár szénáját is. Nézzük tehát meg: milyen a mi tehenünk? Mint a könyvben Míg a kávét várjuk, a kötöttárugyár főkönyvelőjének, Lovas Imrének a szobájában csörren a telefon, egy női hang kérdez valamit, majd a főkönyvelő sorolja: — írja azt, hogy a késedelmes szállítások miatt nem volt fonalunk. Egyszer ezért késtünk, azután meg kevés lett a belga által küldött anyag... Igen, feladtuk az utánrendelési, de az meg a vámnál feküdt másfél hétig... Persze, hogy nem vette át, három hónapot késtünk vele! Mikor letette a telefont, megkérdezte: — Ugye, mintha a könyvet olvasná? Szerencsére a helyzet most már nem olyan vészes, de azért az első félévben ... — Hagyjuk most az első félévet, nézzük meg ezt az egy esetet. — Jó, nézzük. Az elmúlt év végén már látszott, hogy baj lesz. Olyan fonalhiányunk volt, hogy nem is emlékszünk hasonlóra. Az 1979- et még kihúztuk valahogy, de januárra jóformán egy deka sem maradt. Ez a belga vevőnk a harmadik negyedévben jelentkezett. Akkor már látszott, hogy nem lesz fonal, mégis megkötöttük a szerződést. Most mondhatná, hogy ez kalandorság volt, de mi nem csak a csodában bíztunk. Igyekeztünk devizahiteles konstrukcióban beszerezni a fonalat. Nem sikerült időre. A vége az lett, hogy az alapanyagot, amit mór a múlt évben le kellett volna gyártani, csak március, áprilisban tudtuk megcsinálni. Elkezdtük a konfekcionálást, és akkor meg kiderült: kevés lett az a szövött textília, amit a vevő küldött a termékhez. Az utánrendelés valamiért fennakadt a vámon, egyszóval: lekéstük a legutolsó határidőt is — két nappal. Most vagy óriási engedményt adunk, vagy visszavesszük az egészet. Mi az utóbbit választottuk. S mibe került mindez? — Viszonylag nem sokba. 3500 darabról van szó, az egész értéke úgy 300 ezer forint lehet. Ehhez jön még a szállítás. Majd értékesítjük az árut belföldön. Próba szerencse A fenti, kicsit részletesebben is megnézett, balul sikerült vállalkozást elintézhetnénk azzal, hogy az üzlet mindig kockázatos, előfordul az ilyesmi. Csakhogy az első félévben ez nem egyedi eset volt. Nézzük a tényeket: A kötöttárugyárnak kellett volna 600 tonna finom pamutfonal. Mivel ez az anyag importcikk, kaptak belőle 300 tonnára ígéretet, de ennek is csak 75 százalékát volt szabad az év elején felhasználni. Ténylegesen kaptak viszont január vége felé 45 tonnát, majd február végén 50 tonnát. Devizahiteles konstrukcióban 50 tonnát igényeltek. Ebből januárban 12 tonna, majd áprilisban 30 tonna érkezett meg. Ha nem lehet minden igényt kielégíteni, rangsorolni kell. Világos, hogy a régi, nagy vevők álltak az élen, először az ő megrendeléseiket teljesítették. Utána jött a többi, köztük az említett belga partner. Bár tudták, hogy késnek, próba szerencse alapon legyártották a megrendelést, hátha átveszik. Jó néhányszor ez előfordult, most nem. Tudják, amit kell No de hogyan juthattunk el idáig? Ügy, hogy a beszerzés és az értékesítés teljesen elszakadt egymástól. — Mi ismerjük vevőink igényét — mondja Lovas Imre. — Tudjuk, hogy miből mennyit tudunk eladni nekik, és így megkötjük a szerződéseket. A teljesítéshez fonal kell, ami viszont egy teljesen más- csatornán jut el hozzánk. A beszerzőknek, amikor tárgyalnak, fogalmuk sincs arról, hogy mi, esetleg pár hónappal később, mit akarunk eladni, így aztán vagy találkozunk vagy nem. De ez csak az egyik gond. A másik, hogy a hazai fonalgyártók az új szabályozó- rendszer miatt március végéig csak az exportnak voltak érdekeltek. Világos, az exportár alapján szabhatták meg a hazai árakat. Most már adnak belföldre is, de közben a kötöttárugyár jó néhány partnert elvesztett, és kiesett 30—40 millió forintnyi termelés. Mi lesz most? Beteg a „tehenünk”? A főkönyvelő határozottan cálfolja: — Nem, itt még nem tartunk. Egy kicsit legyengültünk, nem mondom, de mi talpra állunk. Most már van £onal, és kidolgoztuk a terveket, hogyan hozhatjuk be az eddigi kiesést. Igyekszünk visszaszerezni az elveszett piacokat is, vagy újakat keresni. Ez persze nagyon nehéz lesz, kedvezőtlen a piaci helyzet. Nem sokkal jobb a hazai helyzet sem. Várható, hogy az USA vállalatai is élnek a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény adta lehetőségekkel, és textilipari termékeikkel is megjelennek Magyarországon. Ez azért okoz gondot, mert az ottani termelékenység 4-6-szorosa a jelenlegi hazainak. Egyszóval csak haladékot kapott a kötöttárugyár? Most még talpra áll valahogy, de néhány év múlva győz a konkurrencia? . A helyzet nehéz, de egyáltalán nem reménytelen. Az valószínű, hogy jó néhány kötöttárut gyártó hazai üzem elvérzik, de a BÉKÖT-nek jók az esélyei. Olyasmit tudnak. amit jtthon kevesen: ismerik az amerikai és a kanadai piacot, van tehát terjeszkedési lehetőségük. És nemcsak tudják, hogy mai piaci helyzetben kizárólag a minőséget lehet exportálni, hanem képesek is ennek megfelelően dolgozni. Ez a biztosíték ahhoz, hogy a mi „tehenünk” a jövőben is egészséges, hasznot hozó maradjon ! Lónyai László % ■■■■■■■■■■■■■■■■■ Hazánk, Kelet-Európa Q A nemzetté válás nyelvi szakasza A polgári nemzet kialakulásának folyamatában Közép- és Kelet-Európábán a nyelvi-kulturális tényezőnek jóval fontosabb szerep jutott, mint kontinensünk nyugati részén. Nem véletlen, hogy Herder és a német romantikusok nemzetfogalma (amely az anyanyelvre, a sajátos kultúrára, a népköltészetre helyezte a hangsúlyt) sok követőre talált térségünkben. Fontos politikai kérdés lett a nyelv; írók, tudósok (főleg történészek és néprajzosok) munkája politikai következményekkel járt, a kulturális és irodalmi élet folyamatai nagy jelentőséggel bírtak a nemzetté válás szempontjából. Természetesen, a társadalmi viszonyoktól sem független, hiszenjaz egységes irodalmi nyelv, a polgári kulturális élet megteremtése közben kevesebb akadályt kellett legyűrni a viszonylag polgárosult német államokban, cseh tartományokban, mint például a balkáni szláv népek körében. A polgári fejlődés, az idegen államkeret fölidézte a nyelvi-kulturális asszimiláció, a „nemzethalál” veszélyét. Mindenütt középpontba került az egységes nemzeti nyelv kérdése. A XVIII. század végétől szinte az egész XIX. századon keresztül tart a térség népeinél a nyelvújítás mozgalma. Az egész etnikumot átsugárzó korszerű közvetítő eszközre, anyanyelvre volt szükség, amely alkalmas lehetett a társadalmi kommunikációra éppúgy, mint szépirodalom és tudomány művelésére. Könnyebb volt ott megteremteni a modern nemzeti nyelvet, ahol az egységes irodalmi nyelvnek már voltak hagyományai. A nyelvi változatok melletti döntés nemcsak a nyelvjárások „fölötti” köz- nyelv elfogadását jelentette; a választásnak komoly politikai konzekvenciái lettek. 1843-ban a szlovákok a közép-szlovák nyelven alapuló, L. Stúr által kialakított normát fogadták el, ami véglegessé tette a cseh és a szlovák nemzetté válás külön útját. A horvátok és a szerbek olyan dialektust fogadtak el közösen alapul, amely a két rokon délszláv nyelv majdnem egybeeső változata, úgyhogy mindmáig a két népnek közös az irodalmi nyelve. A szlovénok viszont saját, a horváttól eltérő nyelvi forma kialakítása mellett döntöttek. Ehhez persze magyarázatul hozzá kell tenni, hogy a nyelvi különülés és egységesülés kérdései másként vetődnek föl az egymáshoz igen közel álló szláv népek, illetve a más-más nyelvcsaládhoz tartozó népek között. A nemzeti célok megfogalmazása és az érettük indított harc Közép- és Kelet- Európában a romantika korára esett. így még erősebb hangsúlyt kaptak a nemzeti sajátosságok a kor irodalmában, mint Nyugat-Európá- ban. A múlt kultusza, a történelem és a népi kultúra iránti érdeklődés szorosan kapcsolódott a nemzeti ideológiához. A romantika eszméi hatékonyan szolgálták a nemzetté válás céljait. A nemzeti romantika nagy írói, költői máig ható érvénnyel a közép- és keleteurópai népek identitásának szimbólumai. A lengyel Mic- kiewicz, a szlovák L’udovít Stúr, a magyar Vörösmarty, a román Vasile Alecsandri, a szlovén Preáeren irodalmi teljesítményét nehéz volna elválasztani a nemzeti tudat kialakításában végzett munkájától. S a költők maguk is gyakran vállaltak szerepet közvetlenül a politikában, hogy csak Hriszto Botev és Petőfi harctéri halálát említsük. Ahogy mindegyik népnek voltak nyelvújító Kazin- czyjai, úgy voltak népdalgyűjtő Erdélyi Jánosai is. És nemcsak nálunk szorgalmazták a nemzeti múlt föltárását. Sorra megjelentek a romantikus történelemszemlélet túlzásai is, a múltba vetített vágyképek nemzeti nagyságról, dicső ősök példáiról, akik a jelen harcaihoz adhattak segítséget. Ahogy a reformkor magyarja Attila király, a hun—magyar rokonság délibábjait szemlélte, úgy tekintett a szlovák a Nagymorva Birodalomra; a román a dák-római folytonosság ködképét dédelgette. Az irodalom vállalta az eszményített hősök megfestését, az újabb közép- és kelet-európai irodalom a nemzetre nevelés jegyében született. Közép- és Kelet-Európa népei a múltban is bonyolult etnikai sakktáblát alkotva éltek együtt és egymás mellett. Ezért a nyelvi-kulturális mozgalmak gyakran ugyanabban a városban fejlődtek- bontakoztak, egymás közvetlen szomszédságában alkottak a különböző nemzetiségű írók és tudósok. Az is előfordult, hogy diákkorukban együtt tanultak ugyanabban az iskolában. A Habsburg- birodalomban Bécs például egy rövid időre a magyar felvilágosodás irodalmának is a központja volt, de jelentős szerepet játszott a császárváros a szláv népek kultúrájában is. A reformkori Pest-Buda a magyaron kívül még három-négy népnek- volt kulturális központja. S a nyelvi-kulturális mozgalmak első szakaszában még nem volt szégyen kapcsolatot tartani a másik nemzeti mozgalom képviselőivel. A régi Magyarországon sokáig járta az a szokás például, hogy más nyelvű iskolába küldték néhány évre a diákat. Jókait például német szóra — Pozsonyba, a szlovák Stúrt magyarra — Győrbe. A nyelvi mozgalmakban azonban csakhamar fölülkerekedett a türelmetlenség a nemzetté válás időszaka magával hozta a más nyelvűekkel szembeni ingerültséget is. Mivel a nemzeti célok Közép- és Kelet-Európábán gyakran keresztezték egymást, a nyelvi mozgalmak — az erőseb- beké éppúgy, mint a hátrányban levőké — a kizárólagosságot, az egynyelvűséget is fölvették nyíltan vagy burkoltan céljaik közé. Az asszimiláció, a nyelvváltás is a célok közé került. Elsősorban éppen a politikai-állami és etnikai terület különbözősége miatt. A nyelvi türelmetlenség negatív öröksége előítéletek formájában rakódott le az itt élő népek tudatában. Kiss Gy. Csaba (Folytatjuk)
