Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-02 / 153. szám
1980. július 2., szerda o Öntözéshez, műtrágyázáshoz Fűre lépni szabad! Művezetők „Gyönyörű, selymes és tömött gyepet csak a ködös Al- bionban lehet látni” — jegyezte meg keserűen egy külhont is megjárt füvészünk, a néhány héttel ezelőtt megrendezett megyei legelőgazdálkodási ankéton. Abban igaza van a gyepek e nemes mesterének, hogy az éghajlati adottság alapvetően befolyásolja a rétek hozamát, csak az a baj, hogy mezőgazdasági szakemberek is kész ténynek tekintik a hazai 1,8 tonna hektáronkénti termést, s nem sokat tesznek azért, hogy ez több legyen. Pedig nagyon sokat lehet, sőt, kell tenni a szakszerű gyepgazdálkodás megteremtéséért. Országosan Egy statisztikai adat szerint az ország jelenlegi gyepterülete 1 millió 307 ezer hektár, s ez bizony nem kevés. Épp ezért nagy luxus erről a hatalmas területről évenként csak az előbb említett 1,3—1,8 tonna szénát betakarítani hektáronként, immár fél évszázada. Az alacsony termésátlagok fő okai elsősorban a szemléletben, s ennek következtében a termesztéstechnológiában és a hasznosítás alapvető hiányaiban keresendők. Tájékozódásképpen íme egykét adat: a mezőgazdaságAz ilyen mechanikus költségáthárító gyakorlat árfelhajtó, az infláció irányába ható erőnek bizonyult. Nem nehéz nyomon követni azt a logikát, miszerint a cserearányromlás kivédhetetlen, a külgazdasági veszteség pó- tolhatalan, ha a drága anyag és energia felhasználásával járó minden költségnövekedés teljes egészében áthárítható a belföldi vevőkre. Lehetett a világpiaci árszintnél drágábban vásárolni és olcsóbban eladni, ha a magyar vevővel megfizettethették azokat a költségeket is, amelyek a gondatlan külkereskedelmi munkából származtak. Az árképzés ezért a termékek túlnyomó többségénél szakított az eddigi kalkulációs elvvel és így a felmerült költségek átháríthatóságának mechanikus gyakorlatával is Az új árrendszer a tőkés világpiaci árakat tekinti alapnak, kiinduban összesen felhasznált műtrágyából 2—3 százalék jut az 1 millió hektáros gyepterületünkre, öntözni pedig évenként változó nagyságban, mindössze 25—85 ezer hektáron öntözünk, de ott sem rendszeresen. A legelőként hasznosított gyepek nagyobb részén tervszerűtlen, szabad legeltetés divik, emiatt a legeltetési veszteség a 30—40 százalékot is eléri. E hozzáértési hiányosságok következtében a „túllegelt”, s főként értékesebb fűfajok legyengültek, kipusztultak, ugyanakkor a gyomnövények tág teret kaptak végleges megtelepedésükhöz. A kaszálóként hasznosított területen általában későn kaszálnak, kényelmesen bevárva, míg a gyepnövényzet alaposan elvénül, ezért az első növedék- nél a minőségi veszteség nagy, a sarjánál pedig a mennyiségi hozam alacsony. II megyében Mindezek hátterében, nyomós okként az önálló gép- Dark hiánya áll, mivel még ott sincs korszerű gyepművelő, betakarító és szénakészítő gép, ahol maga a gyepterület önálló egységként az állattenyésztési ágazathoz tartozik. A betakarított termés mennyiségét, de különösen a minőségét tovább csökkenti a szakszerűtlen tartósílópontnak. Méghozzá úgy, hogy az ár rangsorolja a vállalatokat attól függően, hogy exporthatékonyságuk milyen fokon áll az igényes nemzetközi mércéhez viszonyítva. A világpiac üzenetét jól továbbítják a felhasznált nyersanyagok, energiahordozók új árai. De hogyan „világpiacosították” a késztermékek árát? Az lett volna a radikális megoldás, ha a vállalatokat kötelezik', hogy idehaza is átlagos tőkés piaci exportáron adják el termékeiket. így azonban olyan mértékben kellett volna a késztermékek árszínvonalát csökkenteni, hogy minden harmadik gyár működésképtelenné vált volna. A hazai üzemek nemzetközi mércével mért alacsony hatékonyságának szó szerint meg kell fizetnünk az árát. A vállalatoknak a felzárkózáshoz türelmi időt kellett tás és tárolás. Ez tehát az országos kép... Békés megyében — az itt található 54 ezer hektáros gyepterületen — sem rózsá- sabb a helyzet. Annak ellenére, hogy Szarvason működik az öntözéses kutató intézet, amelynek egyik központi kutatási témája a gyepgazdálkodás. Megyénk 63 mező- gazdasági üzemében végzett az idén gyepszemlét az Állattenyésztési Felügyelőség. A tapasztalatok szerint a telepített gyepek állapota jónak, az ősgyepek gondozása legfeljebb kielégítőnek mondható, és az összkép, amit a Szarvasi ÖKI telepein látottakhoz viszonyítottak, bizony igen elmaradott. A legfontosabb kérdés a fejlesztés során, hogv hova tartozzon a gyepgazdálkodási ágazat? Mivel csak igen kis területű gyep az, amely kizárólag árutermelésre szakosodott, így a gyepgazdálkodás abban az esetben lehet eredményes, ha szorosan összehangolják az állattenyésztési ágazatokkal, igényükkel. Tartozzon valahová, legyen gazdája, aki tenni tud a termesztés technikájának és a hasznosítás feltételeinek biztonságáért. Mit tudna tenni ez a gazda, a gesztor a gyepgazdálkodásért, s milyen eredmények reményében? A legfontosabb feladat a gyepterületek táplálóanyaggazdálkodásának a fejlesztéadni, s a hazai ellátás védelme szintén kompromisz- szumokra késztetett. Mindezekre tekintettel 1980-tól a belföldi árak többnyire meghaladják a tőkés piaci exportárakat, de nem nyújthatnak fedezetet ju külpiaci veszteségek fedezésére. Az ár és az árba épített nyereség megállapításánál határozott különb^get tettek az élenjáró, a közepes és az elmaradott színvonalú munka közt. Minél jövedelmezőbb az export, annál magasabb nyereséget tartalmazhatnak a belföldi értékesítés árai. A többletköltségeket — így például az energiaárak növekedését, vagy a termék korszerűsítésével járó kiadásokat — a termelő csak akkor érvényesítheti a belföldi eladási árakban, ha a külföldi vevő is elismeri, megfizeti azokat. A fokozatosság megkövetelte, hogy jövedelmeket csoportosítsanak át egyik iparágból a másikba. Ez óhatatlanul fékezi a versenyképes termékek gyártását, a ráfizetéses termelés megszüntetését. Sajnos nem mondhatunk még le jelenleg a kevéssé jövedelmező árualapokról, sem az exportban, sem a hazai ellátásban. A támogatások azonban ’— szemben a korábbi gyakorlattal — most előre meghatározott türelmi időre, 4—5 évre szólnak, s addig is fokozatosan csökkennek. A vállalatoknak a türelmi idő alatt rendbe kell hozni gazdálkodásukat, termelési, értékesítési szerkezetüket. se. Elsődlegesként a műtrágyázást kell kiemelni: egy mázsa zöldfű-többlettermé- sért egy kilogramm nitrogén műtrágya hatóanyagot kell felhasználni. Ezt az egyenes arányosságot érdemesnek látszik kiaknázni. Na és az ÖKI? Alkalmazni lehet az ÖKI növénynemesítő munkájának szülötteit, a 11 „Államilag elismert” fajtajelöltet. A gyepnövényfajták választéka tehát kibővült, az ÖKI a legelőtípusú füveknél öntözés nélkül 20—40 tonna zöldtermést ígér egy hektárról, öntözéssel pedig 40—70 tonnát, természetesen a termesztés technológiájának pontos alkalmazásával és betartásával. A konzervátumok .skálájának kiszélesítésére alkalmas füveknél pedig öntözés nélkül 40—60 tonnás hektáronkénti átlagot, öntözéssel 80—120 tonnásat lehet elérni. (A jelenlegi hazai átlag 1,3—1,8 tonna!) Ezek a füvek társítással megközelítik a lucerna tápanyagtartalmát, ezzel együtt a legeltetést — tiprást, rágást — jól tűrik, 40—50 százalékuk a levélanyag, közepes a szemtermésük és a regenerálódási idejük 30—40 nap. Ilyen rendkívülien jó tulajdonságú gyepfajták létezése mellett a gyepgazdálkodás gazdaságos és újszerű technológiájának megteremtése után igazán zsebre érzékeny „haszontalanság” a legelőket, réteket tengődni hagyni. A különböző nyers- és alapanyagok, energiahordozók árai 1980. januárjában, majd áprilisában eltérő módon növekedtek, követve a világpiaci árváltozásokat. A hazai árképzés alapja a mindenkori tőkés piaci beszerzési ár. A hazai termelésű és a szocialista t importból származó fa és kőolaj átlagárainak képzésénél azonban minden esetben a tényleges, a tőkés beszerzéseknél alacsonyabb fuvarköltségeket vesszük figyelembe. így a fa és a kőolaj átlagárait bár a tőkés világpiaci árak alapján képezik, a közel-keleti, illetve a nyugati beszerzéseknél kisebb fuvarköltségek terhelik. Végeredményben tehát a felhasználók a kőolajhoz, illetve a fához valamivel olcsóbban jutnak, mintha szükségleteiket kizárólag nyugati forrásokból elégítenék ki. Azért,, hogy az árak és az árarányok el ne évüljenek, folyamatosan, és ne csak a bevezetés időszakában legyenek aktuálisak, a termelői árak lényegében folyamatosan követik a világpiaci változásokat. Az esetlegességeket, az átmeneti hullámzásokat, konjunkturális és spekulációs ármozgásokat természetesen kiszűrik és csak a tartós (általában negyedévi) árváltozásokat érvényesítik. Az ármozgások csillapítására a vállalatok árkockázati alapot létesítenek, így is előfordulhat, hogy egy-egy termék ára nem túl hosszú idő, mondjuk egy év alatt emelkedik és csökken. Mivel a termelői és fogyasztói árak a jövőben együtt mozognak, az ilyen ellentétes irányú ármozgást a lakosság is érzékelni fogja. Kovács József A művezetők az igazgatást képviselik a műhelyekben, de feladataik nincsenek pontosan meghatározva, és keresetük gyakran kisebb, mint a munkásaiké. Túlzás nélkül állítható: ők az ipar mostoha- gyermekei. Az idézet az angol Financial Timesból, való, és egyértelműen jelzi, hogy a művezetőkérdés Angliában — valószínűleg másutt is — éppen olyan gond, mint ná- lünk. Való igaz: időről időre a legrangosabb intézmények, hivatalok és szervezetek foglalkoznak a művezetőkkel, feltehetően abból a felismerésből kiindulva, hogy a munkahelyek hierarchiáján a felelősség „felfelé” fokozatosan növekszik és osztódik, „lefelé” meg csökken. Az „alsó szinteken” egyre nagyobb az ellenőrzés szerepe, s végül létrejön a „túl- ellenőrzött” és minimális felelősséggel dolgozók jelentős rétege. A művezetők feladatait, jog- és hatáskörét legutóbb 1973-ban szabályozta a Minisztertanács (már az is jellemző, hogy ilyen ügyben kormányhatározat születik ...), ám minden paragrafus és rendelet ellenére a művezető többnyire ma sem része a vállalati információs rendszernek. Vagyis — és szépíteni felesleges — a Minisztertanács rendeletét, valamint az ezt követő irányelveket nem hajtották végre. Az ismert — és unalomig ismételgetett — következmény, hogy a „termelés helyi parancsnokai” (ezzel a hangzatos titulussal szokás illetni a művezetőket, nagyon is korlátozott jog- és hatáskörrel parancsnokolhatnak az általuk irányított munkahelyeken. Fegyelmezési jogkörül minimális, a bérek elosztásába alig szólhatnak bele, a munkásfelvételekbe még kevésbé. Túlterheltségük már szállóige: munkájuk negyedét a papírmunka emészti fel, egymást érik az időt rabló és sokszor értelmetlen értekezletek, a nyilvántartási kötelezettség egyre nagyobb súllyal nehezedik rájuk, s mindez még nem elég. Felsorolhatatlanul sok társadalmi megbízatás, szociális tennivaló foglalkoztatja őket, s egyre kevesebb az idejük, energiájuk és lehetőségük a munkahelyek irányítására. Azt már csak mellékesen szokták említeni, hogy a művezetők többnyire úgy „emelkednek” a vezetők közé, hogy közben elveszítik jövedelmük negyedét, ötödét, és jó néhány száz forinttal keresnek kevesebbet, mint a beosztottaik. Mind e gondon kormányrendeletekkel, irányelvekkel és útmutatásokkal segíteni — naiv ábránd. Ha valaki segíthet a művezetők gondjain, ha valahol illetékesek javítani a helyzetükön, akkor azok1 csak is a vállalatok vezetői lehetnek, illetve csak is a vállalat, tehát a művezetők munkáltatója lehet. Ha egyáltalán felismeri, hogy miért is van szüksége a művezetőkre... Sok jó példát ez ügyben nem idézhetek. A Pamutnyomóipari Vállalatnál, a közelmúltban generális intézkedésekkel rendezték a művezetők’ helyzetét, felismerve, hogy e feladat megoldása nem a központi szervekre, hanem a helyi vezetőkre tartozik. Példájukat a textilipar több vállalata is követi. Nemrégiben pedig a Dunai Vasműben is vezérigazgatói rendelkezés született a művezetők feladatairól, felelősségi és hatásköréről. E rendelkezés értelmében, a Dunai Vasmű művezetői a vállalat operatív vezetői közé tartoznak, aminek persze megvannak — meg kell, hogy legyenek — a gyakorlati konzekvenciái is. Továbbá: a művezető feladata az irányítása alá tartozó személyi állomány hatékony foglalkoztatása, illetve, a hatáskörébe tartozó munkaerő- és bérgazdálkodási feladatok ellátása. Ennek értelmében — s a rendelkezésben megfogalmazott elv megvalósítása érdekében — a művezető dönt a beosztottak1 műszak- beosztásáról és munkafeladatairól, dönt a beosztottak béréről, béremeléséről, prémiumfeladatainak meghatározásáról, és nem utolsósorban az irányítása alá tartozó dolgozók fegyelmi büntetéséről és esetleges kártérítési ügyeiről. Meglehet: a témában járatlanok számára mindezek magától, értetődő, természetes, s a vezetői jogkör gyakorlásának elengedhetetlen feltételei. Nálunk, és a művezetők esetében azonban ez korántsem ilyen természetes. Például a fegyelmezés: az általános gyakorlat szerint a művezető csak javasolhatja — de csak nagyon súlyos, és nagyon kirívó fegyelemsértések esetén — a fegyelmi eljárás lefolytatását. Javaslatát aztán vagy elfogadják, vagy nem. Többnyire nem, mert egy „magasabb” szinten már egész másként fest ugyanaz a fegyelemsértés, ami egy műhelyben súlyos bűnnek számít. A Dunai Vasmű vezér- igazgatójának rendelkezése minden rendű és rangú vállalati vezető számára előírja, hogy a művezetőket be kell vonni a döntések előkészítésébe. Ugyanakkor arra figyelmezteti a vezetőket, hogy tartózkodjanak minden olyan beavatkozástól, amely csökkentené a művezetők hatáskörét. És végül: a Dunai Vasmű, a művezetőkkel szembeni nagyobb követelményekkel, a vezetői munka hatékonyságának növelésével összhangban differenciáltan emelte a művezetők bérét. M indez csak néhány részlet a vasmű új — és alig néhány hónapja életbe lépett — művezetői szabályzatából. De talán ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy a Dunai Vasmű megtette az első lépést, és nem is kicsit, annak érdekében, hogy helyreállítsa a művezetők rangját, becsületét. S ha netán más vállalatok követni akarják a vasmű példáját, a dunaújvárosiak, gondolom, nem zárkóznak el a részletesebb felvilágosítástól sem. Vértes Csaba Új rovarirtó a Chinointól A Chemolimpex Külkereskedelmi Vállalat közreműködésével a Chinoin jelentős együttműködési megállapodást kötött az angol Wellcome Foundajion céggel. E szerint az úgynevezett Piretroid rovarirtó szer alapanyagok kooperációs szállításával, vegyipari termékcserével a Chinoin a magyar mezőgazdaságot újfajta és korszerű rovarirtó szerrel látja el, amely hatékonyabb a szokásosnál, ugyanakkor emberre, meleg vérű állatra veszélytelen. A kooperációval a hazai ellátáson túl jelentős exportra is lehetőség nyílik. Kelemen T. Magda Fotó: Veress Erzsi flrdosszié Hz 1980. évi termeiéi árváltozásokról Ahhoz, hogy a gazdasági, társadalmi környezet folyamatosan és kellő intenzitással kikényszerítse a cserearányromlásból származó nemzetijövedelem-veszteségek felszámolását, az ésszerű takarékos, hatékony munkát, a szerkezeti változások meggyorsítását, egyebek közt olyan árrendszerre van szükség, amely csak a vevők által igényelt és elismert költségek felszámítását teszi lehetővé. A vállalatok az eddig érvényes árkalkulációs séma szerint ugyanis eleve minden felmerülő költséget felszámolhattak. Sőt, mivel a nyereséget a kimutatott költségek arányában képezték, azokban az iparágakban, például ahol a divatváltozás miatt a termékcserélődés gyors, még a drágább anyagok felhasználásában is érdekeltek voltak.
