Békés Megyei Népújság, 1980. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-21 / 144. szám

_____________ 1980. június 21., szombat ^

Üzem Medgyesegyházán

Ahol pörkölik, csomagolják a földimogyorót

Medgyesegyháza valamikor a földimogyoró-termesztésről volt nevezetes. Az 1960-as években azonban a fóliás paprikatermesztés került előtérbe, ami nagyobb haszonnal járt. A mogyorópörkölés .azonban maradt, sőt, időközben fejlődött is. Igaz, már nem medgyesegy- házi, hanem egyiptomi, szu- dáni, brazíliai, indiai, vietnami, valamint szovjetunióbeli mogyorót pörkölnek és csomagolnak, mégpedig a Déligyümölcs Nagykereskedelmi Vállalat megrendelésére.

— Itt is, ott is jó, csak naponta legyen meg a 100 forint.

Horváth Mihályné másként vélekedik:

— Az üzemben jobb. Ez a kinti 10—12 órás munkaidőhöz képest szinte csak fél műszaknak tűnik. Ott, amíg a nap le nem nyugszik, dolgozunk. Pláne, ha a területet kimérik.

Horváth Pálné egyetért vele:

— Hát persze, hogy jobb itt. Délután hamarabb érek haza. Két gyerekem van,

— Én is üdültem a Balatonnál, igen kedvezményes áron — folytatja Tassy La- josné.

Mások is mondanák még, amikor László Erzsébet megszólal :

— Van lehetőség a nyaralásra, nem panaszkodhatunk — állapítja meg.

— Akkor tehát minden rendben van? — kérdezem az asszonyoktól, lányoktól.

Különös panasz nincs, azt azonban nem szeretik, ha naponta nem éri el a keresetük a 100 forintot. Amiatt is bosszankodnak, hogy a

Fotó: Veress Erzsi

Az üzem gazdája a med- gyesegyházi Haladás Tsz. Az itt dolgozó asszonyoknak, akik valamennyien tsz-tagok, mindennap van munkájuk. Vagy az üzemben, vagy kint a földeken. Ahogy éppen szükséges.

Naponta 100 forint

A délelőtti műszakban Kürti Gyuláné az egyik csapat vezetője. Ahogy mondják, első az egyenlők között, ö tájékoztat:

— Az egész csapat teljesítménye alapján számolják el a bérünket. Személyenként, mindnyájan egyformán keresünk.

— Jó így? Aki nem igyekszik, ahelyett másnak kell hajtania...

— Szalagban dolgozunk, mindenki iparkodik Máskülönben állna a mérlegelés és a ragasztás.

— Hol jobb, az üzemben, vagy kint a földön?

A kérdésre Herczeg Zoltánná válaszol:

otthon vár a rengeteg munka.

Kiss Tamásné is megszólal:

— Munka, munka ... Otthon fólia és gyerekek ...

— És disznó, teszi hozzá

Tassy Lajosné, akaratlanul is nagy derültséget keltve a felsorolásnak e furcsára sikerült sorrendjével. Szabadkozik is mindjárt: — Azért

mondtam, mert mi csak disznót hizlalunk, fóliánk nincs.

, i

Fejlesztik az üzemet

— Mindig munka és munka... Pihenésre nem jut idejük? — érdeklődöm.

Ismét Horváth Mihályné válaszol:

— Lehet nyaralni. Az én férjem darálós a tsz-ben, és a jó munkája elismeréséül jugoszláviai jutalomutazásban részesült.

— Én Hévízen voltam — mondja Kürti Gyuláné.

csomagolásra használt műanyag zacskó elég gyakran összeragad. Így .nehéz normára dolgozni.

Az ebédet a tsz konyhájáról kihordják, már van rendes étkezde is az üzemben. Az idén átalakítják a munkatermeket, nagyobb teljesítményű pörkölőt állítanak majd üzembe, új készáruraktárt létesítenek. Mintegy 30 százalékkal növelik ,a termelést, ami kisebb létszám- emeléssel is jár.

Megtérülő befektetés

A fejlesztésre vonatkozóan Mochnács János üzemvezető ad tájékoztatást. Megkérdezem azonban tőle:

— Megtérül a tsz-nek az az összeg, amit erre a célra fordít?

— Gondolom, igen. Eddig évente több mint félmillió forint tiszta nyereséget tettünk a közösség asztalára. A fejlesztés után még növelhető lesz a nyereség.

Pásztor Béla

*#+#############################++#+##########################*########***##*;

Munkavédelmi

Ikiállitás

Különleges — elemekből összeszerelhető — bútorcsalád készült el a székesfehérvári és a szekszárdi bútoripari vállalatok együttműködésében. A több színben gyártott bútorokat SZOT-üdülők részére készítik

(MTI-fotó: Szabó Imre felvétele — KS)

Pénteken a Kertészeti Egyetem munkavédelmi kiállítást nyitott. Mintegy 30 mező- és erdőgazdálkodási, valamint vízügyi védőfelszerelést mutatnak be. Egy részük új konstrukció. A MÉM műszaki intézetében fejlesztették ki a zajszintmérő berendezéseket, amelyekkel az élelmiszer-termelésben használt gépeket ellenőrizhetik. Egyúttal egész sor zajcsökkentő készüléket is kiállítanak, egyebek között egy szállítható fülkét, amelyben magas zajszintű üzemek kezelő személyzete foglal helyet. Nagy érdeklődést keltettek a különféle növényvédelmi munkaruhák, egyebek között az a védősisak, amelyben túlnyomás van, és így kívülről nem juthat be a vegyi anyagok gőze, pora.

Békési kosarasok

Az egyik legősibb, megyénkre jellemző mesterség a kosárfonás, régebbi nevén a kaskötés. A Körösök menti füzesek már az elmúlt évszázadokban is gazdag alapanyagot kínáltak e foglalkozás művelőinek, s így az országban vidékünkön alakulhatott ki e szakma fellegvára.

A korabeli dokumentumok gazdag múltról tanúskodnak. Az első írásos feljegyzések az 1700-as évekből valók, az akkori Békés számadó könyvéből. Igazolható a szakma múltja az 1834-ből származó megyeszékhelyi céhkönyvből is. Fél évszázaddal később pedig a korabeli hírlapíró arról tudósíthatott, hogy 1895. július 11-én, egyelőre ideiglenes helyén megnyitotta kapuit a tanulni vágyók előtt a Békési Állami Kosárfonó Iskola.

A századfordulót követően, 1905-ben felépült az új, korszerű iskola, amely manapság az 1050 dolgozót foglalkoztató Erdőgazdasági Fűzés Kosáripari Vállalat Békési Kosárgyárának központja.

Napjainkra pedig megváltozott e mesterség is. A kosárgyár termékeinek igen jó piaca van, áruik eljutnak mind az öt kontinensre, ahol állják a versenyt más országok' hasonló portékáival.

— Termékeink csaknem teljesen a tőkés országokba kerülnek, cikkeink keresettek Nyugaton, ezért jó áron tudjuk értékesíteni munkáinkat — mondja Nagy Mihály gyárvezető, s amíg a fiókjában a kimutatások után kutat, a szoba falán, stílusosan elhelyezett fonott gyümölcskosarakba helyezett kis zászlók összeállításának logikáját próbálom megfejteni.

— A középen a nemzetiszínű zászlóhoz legközelebb levő országok zászlói a legnagyobb vásárlókat jelképezik. A magyar színektől jobbra a francia, balra pedig az NSZK zászlaja látható. E két ország együttesen termelésünknek csaknem háromnegyed részét leköti. Utána következnek a többiek. Most készítjük a kuvaiti zászlót — folytatja a gyárvezető, majd a bemutatóterembe invitál. Itt az idén gyártott, csaknem 500- féle termék látható. Legtöbbet a vegyes kosárfélékből készítenek, aztán következnek a ruhakosarak, fonott fűzbútorok, a mózeskosarak, s az utazókosarak zárják a sort. Az idén ezekből a termékekből 138 millió forint árbevételhez jut a vállalat, a népgazdaságnak ennek az összegnek megfelelő valutát állít elő a kosárgyár. Persze az igények termékeik iránt ennél lényegesen nagyobbak.

*

Furcsa alakú kosarak sorakoznak egymás mellett. A legfelső polcon a tengerparti mozgóárus kosara áll: közepén hat üdítős palacknak, a szélén poharaknak van hely. Aztán következnek a palackkiöntők, s végül számomra furcsa, hosszú kosarak zárják a sort. Kísérőm nyomban mondja is, miközben egy papírkosárra emlékeztető kosarat vesz kézbe:

— A franciák ezt a típust kenyérkosárnak, a svédek esernyőtartónak vásárolják — miközben egy újabb kosárra mutat: — A belgák ezt a típust kirakatkosárnak használják, az NSZK-ban piknikkosárként szolgál. A lapos kosarakat Hollandiában és Belgiumban vágott virág szállítására, a finnek ugyanezt a, típust tűzifa szállítására használják.

— Milyen az alapanyagellátásuk?

— Megoldódott. Évente mintegy ezer vagon zöldvesszőt termelünk, s ennek 60 százalékát mi is dolgozzuk fel. A többit az ország húsz kis szövetkezetének értékesítjük. A termelésben az utóbbi években könnyebbséget jelentett a gépesítés, a feldolgozást viszont nem lehet, sőt nem is szabad gépesíteni, ugyanis éppen a kézi munka és a természetes anyag adja termékeink értékét — válaszol a gyárvezető, miközben a fonott bútorokat mustrálgatom. Gyönyörűek. A fotelek szinte

csalogatják az embert, hogy üljön le. Az egyikben megpihenek. Kényelmes ülőalkalmatosság.

— Ügyesek a formatervezőik — jegyzem meg.

— Nincsenek formatervezőink — hallom meglepődve a választ. — Termékeinket az úgymond névtelen kosárfonók tervezik, aztán az ő alapötleteiket módosítjuk a piaci igényeknek, a vevő kívánságának megfelelően. Egy időben foglalkoztattunk formatervezőket, a piacokon viszont termékeik iránt a közömbösség mutatkozott, ezekre rendelést nem kaptunk.

' *

A hatalmas raktárban több vagonnyi fűzfavessző kévébe kötve, nagyság és szín szerint, különválasztva sorakozik. A sarokban kis előkészítő műhelyben különféle alkatrészeket készítenek. Innen a feldolgozó helyre kerülnek az anyagok, ahol felhasználás előtt két-három napig betonkádban áztatják.

— A fűzben az ember a természet minden szépségét felfedezi. Harmonikus vonalak alakíthatók ki kézzel, s nem sablonos a kosárfonók' munkája. Ez a mesterség művészet... — vallja Kiss Szűcs Lajos telepvezető, aki 1937-től dolgozik a szakmában. Igaza van. A kosárfonók munkáit látva, valóban valahol már művészet ez a szakma. Gulyás László kosárfonót munka közben nézve, egyre erősödik bennem ez a megállapítás. Bámulatos kézügyességgel, a szemem előtt készül a vékony szálakból egy ruháskosár.

— Huszonnégy év alatt megtanulja az ember a szakmát — szólal meg úgy, hogy nem is nézi mit csinál, mégis minden szál vessző oda kerül, ahová kell. Forgatja a kosarat, miközben szinte szertartásosan minden szerszámot kézbe vesz. Csak egy-egy mozdulat az árral, egy vágás a borotvaéles késsel és metszőollóval, végül következik a verővas. — Műszakonként átlagosan hat kosarat fonok, ha jó az anyag, hetet készítek. A pénzünk is megvan, havonta összejön úgy 5 ezer forint.

A szomszédos munkateremben szennyesruhakosa- rakat fonnak. Látszólag teljesen egyformák, de ha jobban szemügyre veszi az ember, kisebb eltérést fedez fel rajtuk. A holland megrendelő másképp kéri, mint ahogyan a belga igényli.

— Ez a kis változás a munkadíjban még szembetűnőbb: az egyikre 38 forint, a másikra 10-zel több pénz jut — magyarázza Tyukodi István, aki maga is 19 éve kosárfonó. — Az új termékek jobban fizetnek'...

A gyár vezetőitől később megtudtam, hogy a vállalatnál az éves bérfejlesztést az új termékek árába beépítik.

— Kevés a fiatal... —

jegyzem meg.

— Azt mondják, el lehet ebben fáradni — feleli tréfásan Durkó László, aki több mint negyedszázadot töltött a szakmában, majd a munka nehezéről beszélgetünk: a vessző igénybe veszi a kosárfonók' ujjait, tenyerét, bizony estére elfárad a kezük.

— Próbálja meg — biztat Durkó László, majd mondja és mutatja: csak így szépen, takarosán kell görbít- getni a vesszőt. Megpróbáltam. Az a fránya vessző egy istenért sem akart engedelmeskedni, mindenütt hajlott, csak éppen ott nem, ahol kellett volna, s ráadásul állandóan az ujjamra tekere- dett.

— Nem megy! — adtam fel.

— Sokat kell gyakorolni — mondják búcsúzáskor.

*

Az udvaron egy kamion áll, készáruval megrakva, a kapunál pedig fűzvesszővel érkezik egy teherautó, hogy azután ebből a boszorkányos kézügyességű kosárfonók a mai kornak és ízlésnek megfelelő kosarakat, fonott bútorokat, tálcákat készítsenek.

Szekeres András

Rugalmasabbak lettek az építők

Rugalmas vállalkozáspolitikával és olcsó útalapok előállításával igyekeznek a megváltozott népgazdasági igények ellenére is kihasználni a nagy értékű gépeket az Űtépítő Tröszt vállalatai.

A hetvenes években a forgalom rohamos növekedése nagy teherbírású, korszerű aszfaltburkolatok építésére ösztönözte, az útépítőket, ezért a tröszt tizennégy vállalata három esztendő alatt megháromszorozta aszfalttermelését. A kis teljesítményű gépeket felváltották az óránként hatvan—száz tonna aszfaltot adó keverőtelepek, és világszínvonalú bedolgozó gépláncokat is vásároltak. A fejlesztéssel megteremtették a nagyüzemi útépítés technikai feltételeit. Jellemző erre az időszakra, hogy 1978-ban például a vállalatok 4,7 millió tonna aszfaltot termeltek, az építtetők igénye viszont a hatmillió tonnát is elérte. Azonban már ekkor látható volt, hogy a népgazdaság teherbíró képessége nem teszi lehetővé a nagyszabású program eredeti terveknek megfelelő végrehajtását. Ezért tavaly a tröszt 4,1 millió tonnára csökkentette az aszfalttermelést, és — a jövőre gondolva — a mélyépítési munkák gépesítését szorgalmazta.

Az idei évvel új helyzet elé kerültek az. útépítő vállalatok. Az aszfaltozás iránti igények — amint az várható volt — megcsappantak. Ugyanakkor, az új árrendszer szigorú követelményei szerint aszfaltelőállítással csak akkor érhető el a korábbival legalább azonos mértékű nyereség, ha csaknem ötven százalékkal növelik a gépkihasználás intenzitását.

Elsősorban a mukalehető- ségek rugalmas feltárásában következett be gyökeres változás. Az előnyös monopolhelyzet megszüntetésével ma már a kisebb megrendelésekre sem mondanak nemet a vállalatok, így például ipari üzemek és termelőszövetkezetek részére is készítenek útburkolatot. Néhány nagyobb városban — a többi között Győrött és Debrecenben — átvállalják a tanácsi útfenntartó vállalatoktól a pályafelújításokat.

Széles körű kutatások eredményeként az ipari körzetekben fellelhető anyagokat és bizonyos gyártási melléktermékeket — mint például a kohósalakot, a pernyét vagy a homokos kavicsot — beépítik az aszfaltburkolatba. Ezzel a hagyományos aszfaltnál lényegesen olcsóbb, mégis megfelelő minőségű útalapokat állítanak elő, melyek iránt máris nagy a piaci érdeklődés.