Békés Megyei Népújság, 1980. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-19 / 142. szám

1980. június 19., csütörtök NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT Marosvölgyi Károly a Bcs. Előre Sp. vezető edzője Csak Budavári foglalkozik a távozás gondolatával Mint ismeretes, Ondrik István az 1979/80. labdarúgó­idény befejezése előtt két fordulóval már közölte: nem újítja meg az idény végén lejáró szerződését. Az NB I-es labdarúgócsa­pat vezető edzője — mint azt Kádi Károly, a klub ügyve­zető elnöke tegnap közölte — Marosvölgyi Károly lesz. Az előzetes tárgyalások során más nevek is szóba kerül­tek, a megállapodás azonban nem jött létre. így az egye­sület elnökségének az a ko­rábbi határozata érvényesül, amely szerint lehetőleg helyi illetőségű, ilyen tekintetben ismerettel rendelkező edző irányítsa a csapat szakmai munkáját. Marosvölgyi Ká­roly az utóbbi két évben pá­lyaedzőként dolgozott a szak­osztálynál, ezt megelőzően az ifjúsági csapatnál tevékeny­kedett a 39 éves szakedző, akivel kétéves szerződést köt­nek. Megtudtuk, hogy a játé­kosállományban nem lesznek lényeges változások, viszont az egyesület — elsősorban csatárposztokra — szeretne új játékosokat igazolni. A ta­valyi keretből Rabcsák, Ha- nyecz, Királyvári, Kerekes, Láza, Zsömbörgi, 'Zsíros, Kő­halmi, Pásztor, Csepregi, Ma­gyar, Hódi, Vágási, Kurucz, Steigerwald, Budavári alkot­ja azt a névsort, akikkel to­vábbra is szerződést kíván­nak kötni. A felsoroltak kö­zül egyedül Budavári foglal­kozik a távozás gondolatá­val. A 20-as keret további két, tervek szerinti tagja, a honvédségtől leszerelt, leg­utóbb a Bp. Honvédban sze­repelt Melis Béla, továbbá Maján Mihály. A végleges névsor az átigazolások ered­ményétől függ. A játékosok július 6-ig sza­badságukat töltik, ezt köve­tően kezdődik meg a felké­szülés az új évadra, a jelen­legi elképzelések szerint Bé­késcsabán vagy környékbeli helyszínen. Egyébként a sportegyesület elnöksége jú­nius 26-i ülésén tárgyalja a labdarúgó-szakosztály tevé­kenységét, és dönt aktuális kérdésekben. Közönségszavazás: 1. Láza Láza János Az Előre Spartacus agitá- j ciós és propagandabizottsá­gának a tavaszi labdarúgó­idényben érdekes kezdemé­nyezése volt, hogy a nézők a : hazai bajnoki mérkőzések j után szavazhattak a játéko­sok teljesítményére. A vég- ü ső sorrend kialakításánál • azok jöhettek szóba, akik ; legalább hat alkalommal sze­repeltek, és legkevesebb 25 percet töltöttek a pályán. A ; szavazólap — amely egyben a mérkőzések beharangozó- ; jául is szolgált — nemcsak a ■ szurkolók többségének tét- I szését nyerte el, hanem más helyütt, így például Pécsett I is elismerésre talált! Végül a következő sorrend alakult ki a játékosok kö- i zött: 1. Láza 6,66 (ő nyerte el a klub által felajánlott \ moszkvai olimpiai utazást), 2. ) Kőhalmi 6,26, 3. Pásztor 6,06, jj 4. Kerekes 6,01, 5. Zsíros 5,99, j 6. Vágási 5,76, 7. Budavári > 5,70, 8. Zsömbörgi 5,15. ♦ Az utolsó fordulókban há- < rom jubilánsa volt a lila-fe- ! héreknek. A PMSC elleni mérkőzésen Láza 175., a Sál- : gótarján elleni találkozón j Királyvári a 150., Budavári ' pedig a 100. alkalommal ját- j szott az NB I-ben. II hét legjobbjai LABDARÚGÁS A megyei I. osztályú lab­darúgó-bajnokság záró for­dulójának válogatottja: A csapat: Lung (Battonya) — Iványi (Gádoros), Guru- czi (Füzesgyarmat), Kovács I. (Szeghalom), Dohányos (Battonya) — Wagner (Me- zőberény), Sebők (Gádoros), Csik (Gádoros) — Szabó (Medgyesegyháza), Ökrös (Mezőberény), Rékasi (Gá­doros). B csapat: Kozári (Szegha­lom) — Fodor (Tótkomlós), Garai (Gádoros), Szitás (Bat­tonya), Birkás (Gádoros) — Rávai (Gádoros), Juhász (Battonya), Takács (Füzes­gyarmat) — Bátori (Mező­berény), Sipos (Nagyszénás), Zsombok (Szeghalom). TAR II. A GÓLKIRÁLY Az 1979—80-as megyei I. j osztályú labdarúgó-bajnokság ] góllövőlistájának (élme- j zőny) végeredménye: 1. Tar II. (Szeghalom) 25, 2. Ökrös (Mezőberény) 23, 3. Pataki ! (Békés) 21, 4—5. Horváth (Békésszentandrás), Szabó ! (Medgyesegyháza) 19—19, 6 ? —10. Kerepeczki (Békés), ’ Szűcs (Nagyszénás), Máté í (Gyoma), Smidt (Medgyes- ! egyháza), Kiss (Sarkad) 16— 16, 11. Kvasznovszki (Tót- * komlós) 15, 12. Zahorecz (Nagyszénás) 12, 13. Pejva : (Endrőd) 11, 14—15. Kátai (Gerendás), Szombati (Szeg- j halom) 10—10, 16—24. Zsom- \ bök (Szeghalom), Kiss G. (Battonya), Sipos (Nagyszé­nás), Skaliczki (Gerendás), Harmati L. (Mezőberény), Hornok L. (Gyoma), Török ‘ (Sarkad), Nagy (H. Szalvai), j Szőke (Gádoros), Moravszki (Endrőd) 9—9 góllal. Az olimpiai láng útja Athéntől Moszkváig Athént, az első újkori olimpiai játé­kok városát, körülbelül 5000 kilomé­ter választja el a XXII. nyári játékok színhelyé­től, Moszkvá­tól, s így aligha véletlen, hogy a júni­us 19-én — egy hónappal a moszkvai megnyitó ünnep­ség előtt — útnak induló sta­fétában közel 5000 sportoló vesz részt. Mielőtt a mammutváltó útjára indulna, csütörtökön az ősidők és az újkor olim­piai központjában megren­dezik a hagyományos tiszte­letadást és ünnepséget: pon­tosan 12 órakor a Héra templom melletti oltónál pa­rabolatükörrel lobbantja fel a fáklyát Maria Moszkoliv színésznő, aki 1964-tői látja el ezt a feladatot. Ezt köve­tően egy athéni sportoló, Georges Gikas emeli magas­ba az olimpiai szimbólumot, akitől a görögök 110 m-es gátfutó ‘ bajnoka, Nikolas Evripidou veszi majd át a fáklyát. Görögország földjén hét napig 1170 férfi és nő váltja majd egymást, a sta­féta június 25-én éri el a görög—bolgár határt. Min­den érintett görög városban rövid ünnepséget rendeznek, amelyen részt vesznek a há­zigazdákon kívül a szovjet olimpiai bizottság képvise­lői is. A díszceremóniák al­kalmából elhangzik majd a görög, a szovjet és az olim­piai himnusz. Bulgáriában nemcsak fu­tók — szám szerint 672-en —, hanem kerékpárosok (237-en) és lovasok (16-an) alkotják a román határ felé vezető úton ,a stafétát. Ro­mániába átlépve 593 büszke sportember gondjára bízzák a fáklya továbbvitelét, 67 román városban láthatják majd a staféta résztvevőit, s július 5-én már szovjet földön lesz az olimpiát hir­dető váltó. A határon dísz­ünnepséget rendeznek, s el­sőként Pjotr Bolotnyikov, a szovjet hosszútávfutás egy­kori büszkesége veszi majd kézbe a fáklyát. Nyomában 2280-an vihetik még, s 44 kisebb-nagyobb ünnepségre kerül sor. míg a váltó július 18-án Moszkvá­ba érkezik Itt a szovjet fő­város polgármestere lesz az „átvevő”, aki azonnal meg­osztja a lángot Leningrád, Kijev és Tallinn, tehát a to­vábbi olimpiai színhelyek képviselőivel. Másnap, júli­us 19-én elérkezik a várva várt nap, a helyi idő szerint 16.50 órakor kezdődő nyitó ünnepségre megérkezik a láng a Lenin-stadionba, s az­tán megkezdődhetnek a XXII. nyári olimpiai játé­kok versenyei. Minden jel arra mutatott, hogy a világ televíziónézői „lemaradnak” a június 19-i athéni díszceremóniáról, mert az Eurovízió köteléké­be tartozó görög nemzeti rá­diós és televíziós társaság dolgozói kedden sztrájkba léptek. Mégis lesz kép és hang Athénből, de meglehe­tősen kacskaringós úton-mó- don. Az angol televíziósok csütörtökön a helyszínre ér­keznek, képmagnófelvétele­ket készítenek, amit nyom­ban sugárhajtású gépen Londonba szállítanak. Itt lesz a vágás és a technikai előkészítés, s néhány órával az athéni ünnepség után London sugározza is a fák­lyagyújtást. Úttöröolimpia, Szarvas: Mindkét megyei csapat győzött Változatos, izgalmas mérkőzé­sekkel folytatódott Szarvason a XVI. nyári úttörőolimpia terü­leti kosárlabdadöntője. Kedden a lányoknál szegedi, nyíregyhá­zi és szarvasi győzelem szüle­tett, és hasonlóan alakult dél­után a fiúk küzdelme is. Sze­gedi, nyíregyházi és békési si­ker jellemezte a találkozókat: Nyíregyháza—Debrecen 90:19, Békés—Szolnok 63:38, Szeged— Hódmezővásárhely 81:48. Szerdán délelőtt már papírfor­máról is lehetett beszélni, amely mellesleg nem is borult fel, hi­szen az eredmények így ala­kultak. Lányok: Nyíregyháza— Szolnok 74:53, Debrecen—Mező­berény 70:32. Fiúk: Szeged— Debrecen 49:37, Nyíregyháza— Szolnok 112:25. A Békés megyét a fiúknál képviselő békésiek figyelemre méltó győzelmet arattak, izgal­mas hajrá után 57:54-re nyer­tek Hódmezővásárhely ellen. Egyetlen olyan találkozó volt, amelyen két előző győztes mér­te össze, tudását, Szeged és Szarvas együttese. A rangadó­nak beillő csata nagy izgalmak után 9 pontos hazai győzelmet hozott — 57:48 volt az eredmény a szarvasi lányok javára. Jel­lemző a játékra, hogy az utol­só percben a szegediek kilenc büntetőt hibáztak . . . A versengés még nyílt, bár az eddigi eredmények alapján a nyíregyházi és szarvasi lányok veretlenek, de „keresztbeverés” esetén még a szegediek sem esélytelenek a továbbjutásra. A fiúknál a nyíregyházi és szege­di csapat mellett a békésiek is veretlenek, ennek ellenére ne­héz dolguk lesz a folytatásban, ha tovább akarnak jutni. Már­pedig szeretnének! Egyébként a döntőknek számító találkozók a fiúknál és lányoknál egyaránt péntek délelőttre maradtak. Sz. P. Az Iskolabútor- és Sportszergyár 1980-ban kétszáznegyvenmillió forint értékben, mintegy kétszázötven különböző terméket — sok­féle sportszert is — készít. Ennek tizenöt százalékát külföldön ér­tékesítik (MTI-fotó — KS) Labdarúgó EB Szerdán az olaszországi labdarúgó EB-döntő B cso­portjában is befejeződtek a küzdelmek, Nápoly és Róma volt a találkozók színhelye. Délután Nápolyban az ed­dig csalódást keltett angol és spanyol válogatott mérte össze erejét. Anglia—Spanyolország 2:1 (1:0). Nápoly, 15 000 néző. V: Linemayr (Ausztria). Góllö­vők: Brooking, Woodcock, il­letve Dani (11-esből). Anglia: Clemence — An­derson, Watson, Thompson, Mills — McDermott, Hoddle, Wilkins, Brooking — Kee- gan, Woodcock. Spanyolor­szág: Arconada — Uria, Ale- sanco, Cundi, Gordillo — Saura, Cardenosa, Olmo, Za- mora — Juanito, Santillana. TENISZ A Bcs. Előre Spartacus sé­rülések miatt megtizedelt OB I B-s csapata a hét vé­gén az OSC ellen lépett pá­lyára, idegenben, és 9:0-ás vereséget szenvedett. Vasárnap a bajnokság él­lovasa, a Bp. Honvéd volt a lila-fehérek ellenfele. Az összecsapáson a békéscsabai­ak nem tudtak jelentős el­lenállást tanúsítani, veresé­gük ezúttal is 9:0 volt. Az OB II-ben szereplő fér­ficsapat optimizmussal uta­zott el Berettyóújfalura, és bízott a pontszerzésben. A pályákon azonban a végle­tek harca folyt, a csabaiak­nak semmi sem sikerült. Egyéni mérkőzést csak Vág- réti nyert, míg párost a Je­néi—Kelemen kettős. Így 7:2 lett az összecsapás vég­eredménye. Zrenjaninba utaznak... Sűrített program a cselgáncs csapatbajnokságon A békéscsabai városi TSH szervezésében a Honvéd Szal­vai SE ifjúsági és junior ko­rú cselgáncscsapata június 24. és 25-én Jugoszláviában Zrenjanin dzsúdósaival mér­kőzik. A nemzetközi viada­lon a következők vesznek részt: ifjúsági csapat: Lip­csei, Kiss, Zelenyánszki, Vi- czián, Belleli, Szlancsik L., Szlancsik J., Hovanyecz. Ju­niorcsapat : Lengyel, Dögé, Megyeri, Gajdács, Mizser, Rusznák, BereCzki. * * * A Magyar Cselgáncs Szö­vetség az 1980. évi I. osztá­lyú csapatbajnokság küzdel­meit Budapesten, a Megyeri úti Dózsa cselgáncsteremben rendezte meg, melyen a részt vevő nyolc I. osztályú csapatra nagy feladat há­rult. A korábbiakban meg­szokott csapatbajnokság ren­dezési formájától eltérően nem két napon, hanem egy napon rendezték meg a két fordulót. Ez magától értető­dően maximális terhelést je­lentett a részt vevő együtte­sek versenyzőinek. A szép. számú közönsége nagyon iz­galmas, színvonalas mérkő­zéseket láthatott. A csapatbajnokságot a BHSE nyerte a Bp. Sparta­cus előtt, 3. Ü. Dózsa, 4, Kecskeméti SC, 5. H. Szal­vai, 6. Debreceni Dózsa, 7. Győri Kilián, 8. Szolnoki Ki­lián. Az utolsó két helyen (7., 8.) végzett együttesek ki­estek az I. osztályból. A Bcs. Honvéd Szalvai SE 11 éve szerepel az I. osz­tályban, de elmondható, hogy az idei csapatbajnokság hoz­ta a legeredményesebh mér­kőzéseket, ez a részletes eredményekből is kitűnik. I. forduló: Bp. Spartacus—H. Szalvai 8:6 (a békéscsabaiak kétszer is vezettek a Spar­tacus ellen). II. forduló: H. Szalvai—Győri Kilián 10:4. III. forduló: Ü. Dózsa—H. Szalvai 9:5. IV. forduló: BHSE—H. Szalvai 8:6 (a bé­késcsabaiak 3:3-nál közelebb álltak a győzelemhez. Rad- nai öt ponttal vezetett az utolsó percig Mészáros el­len. A békéscsabai dzsúdós ebben az évben már ötször nyert a BHSE-s Mészáros el­len. Radnai az összecsapás végén lazán indított egy do­bást, melyet Mészáros kont­rázott, visszavágott, és 10 pontot kapott a kontraak­cióért). V. forduló: H. Szal­vai—Szolnoki Kilián 14:0. VI. forduló: H. Szalvai—Deb­receni Dózsa 14:0. VII. for­duló: H. Szalvai—Kecskemé­ti SC 7:7 (a H. Szalvai—KSC összecsapás a nap utolsó mérkőzése volt, amely végül izgalmas összecsapások után i döntetlen lett). Az 5. helyet a következők érték el: Schulhoff, Feigl, Radnai, Sáfián, Sütő, Pet- rovszki, Melis. * * * A Miskolci VSC serdülő­korú dzsúdósok részére rang­soroló versenyt rendezett, melyen 12 klub 195 verseny­zője lépett tatamira. A szal- vaisok eredményei: 44 kg (41 induló) ... 5. Horváth. 52 kg (25) ...3. Kiss. 56 kg (25) ... 3. Csuka. * * * Baján rendezték meg az úttörőkorúak Bácska Kupa küzdelmeit. A viadalon 9 együttes dzsúdósai vettek részt. Az első helyet a Bp. Spartacus cselgáncsozói sze­rezték meg, 2. Tatabánya, 3. Szolnok, 4. H. Szalvai. A békéscsabaiak eredményei: 29 kg (9) ...5. Váradi, Kiss. 38 kg (19) ...2. Farkas, 3. Mitykó. 41 kg (24) ... 5. Csiszár. 45 kg (15) ... .3. Gyebrovszki. 49 kg (7)... 3. Vidovenyecz. +58 kg (7) 1. Dobó ... 3. Zsóri. * * * A Bp. Spartacus ifi I. kor­csoportú rangsorversenyén a 65 kg-osok között (15) Dögé 3. lett, míg Bereczki a +95 kg-osok versenyében (7) szintén bronzérmet szerzett. * * * A Békés megyei TSH ser­dülők részére rutinszerző- versenyt rendezett, melyen 5 klub — Debrecen, Kecske­méti SC, Egri SC, Békési Spartacus, H. Szalvai —ver­senyzői vettek részt. A békéscsabaiak és a győz­tesek: 35 kg (6): 1. Kiss, 2. Máthé, 3. Kiss Á. 40 kg (8): 1. Palik, 2. Galbicsek, 3. Szabó. 44 kg (12): 1. Hor­váth, 2. Szabó. 48 kg (3): 1. Bielik, 2. Hajdú. 52 kg (8): 1. Kiss, 2. Sebestyén, 56 kg (4): 1. Oláh (Debrecen), 2. Csuka. 60 kg (4): 1. Kovács (Debrecen). 64 kg (4): l.Be- rényi (SZEOL AK) ... 3. Tóth. +68 kg (2): 1. Varga (Debrecen). Totótippjeink 1. Pápai T.—Sárvári V. 1 2. Zalaeg. V.—Ajkai B. 1 x 3. Veszprémi V.—Kőszeg 1 4. Kapuvár—Fertőszentmikl. 1 x 5. Nagyigmánd—Mosoni V. x 1 6. Barcsi SC—Kiss J. SE 1 x 7. Táncsics SE—Bonyhádi V. 1 8. Nyergesújf.—in. k. TTVE X 1 9. Szondi SE—Törekvés x I 10. Sülysáp—EMG Sashalom 1 x 11. Csongrád—Szabó L. SE 2 12. Mátész. MTK—Kisv. SE x 13. Záhony—Debreceni V. 1 PÓTMÉRKÖZÉSEK 14. Steinmetz SE— Szekszárdi TAÉV 1 15. Mohács-Véménd— Kaposvári V. 1 16. Szeksz. D.—Pécsi BTC 1 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Szer­kesztőség: Békéscsaba. Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpást Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetői dfj egy hónapra 30 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszék! Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom