Békés Megyei Népújság, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-29 / 124. szám
o 1980. május 89., csfitörtök A Kohán-képtár első hangversenyén. Pódiumon a békéscsabai Bartók Béla vegyes kar Fotó: Béla Ottó Lehetne több, ami van... Énekelni nagy, közös öröm Hogyan neveljünk politikára ? A közművelődés egyik legfontosabb területe az emberek világnézeti-politikai nevelése. Milyen formákat, módszereket találnak erre a népművelők? Hogyan keltik fel minél több ember érdeklődését? Erről tartottak szakmai megbeszélést tegnap délelőtt az ifjúsági és úttörőházban a békéscsabai művelődési házak igazgatói. A Megyei Művelődési Központ nemcsak városi, hanem megyei irányító feladatot is ellát. Ezért fontos, hogy példát mutasson abban, hogyan lehet ezt a munkát sokoldalúan megszervezni. A közvetlen politikai nevelés fórumain, az előadásokon, vetélkedőkön, vitákon, tanfolyamokon kívül a szakkörökben és a klubokban is számtalan lehetőség kínálkozik a világnézeti nevelésre. A vasutasklub-könyvtár- ban jól szervezett a felnőtt- oktatás. Főként ezen belül nyílik alkalom a világnézeti nevelésre. A hétvégi ifjúsági rendezvények közönsége is „elcsábítható” egy-egy érdekes társadalmi kérdést taglaló előadásra. Az építőiparban dolgozó munkások politikai műveltségének emeléséért sokat tesz a téglagyári művelődési ház. Szervezett képzésben most 900-an vesznek részt. Művelődési alkalmat biztosítanak a hagyományos őszi vetélkedők és a TIT-tel közösen évente 8—10 alkalommal rendezett tudományosismeretterjesztő előadások. A baromfifeldolgozó vállalat 1100 dolgozójából sokan nem végezték el az általános iskolát. A művelődési ház egyik legfontosabb feladata ezért a felnőttoktatás megszervezése. Az ifjúsági házra speciális feladat hárul: az úttörők és a KlSZ-korosz- tály nevelése. A számtalan program közül érdekesek a városi vezetők és a gyerekek találkozói. Az őszinte beszélgetések, a politikai ismeretek szerzésén kívül aktivitásra, közéleti érdeklődésre szoktatják a fiatalokat. „Csak a fanatizmus tart életet a művészetben” (Emile Zola) Nincs elődje, nem folytat semmiféle hagyományt. Megalakult 1976 szeptemberében, mert néhányan, köztük elsősorban az akkor új békéscsabai zeneiskolai igazgató, Rázga József azt akarta, hogy legyen. Ide most az kívánkozna: „és lön”, közérthetőbben lett, a vegyes kar megalakult, és Bartók Béláról nevezte el magát. Hogy mekkora vállalkozásba fogtak, és hogy a név is mennyire kötelez, az csak később derült ki. Mert ha csak felszínesen szemléljük a dolgokat, akkor a kórus összerázódása, első szereplése, „fesztiválkórussá” minősítése, egyszóval az élete simának tűnik. Pedig dehogy volt az, és most sem az! És még csak nem is a maximalisták oldaláról, szó se róla! Elég, ha jobban szétnézünk a házuk táján, és máris kiderül, rögös az út, amin haladnak, és az út mellett nemegyszer az értetlenség, a szűkkeblű- ség is ledönt egy-egy vastag fatörzset. Keresztben, hogy még nehezebb legyen átkászálódni rajta. Túlságosan szimbolikussá változik így a kép, mondjuk hát ki egyszerűen azt, hogy a békéscsabai Bartók Béla vegyes kar, a város egyik reprezentáns együttese, sokkal előbbre tarthatna, mint ahol tart. Ennek több oka van, a legnagyobb akadályt a támogatására fordítható anyagi eszközök jelentik. Ügy, hogy sokkal több kellene. Közben nincs meg az a sokkal több, és hiába tartoznak* a Megyei Művelődési Központhoz, a központ egyelőre még változatlan elszámolási rendszere nem biztosíthat nagyobb összegeket a számukra, csak amennyit a város ad. Évi 50 ezer forintot. Ebből a tiszteletdíjak után húsz ha marad, most csináltattak a nőknek piros mellényt tízezerért, van még tíz, és az év felénél tartunk. Sokan azt gondolhatnák, hogy minek egy kórusnak pénz, a tiszteletdíjakon kívül? Főként ha már a formaruhájuk is elkészült, és kottákra se kell évente ezreseket kiadni? Igen ám, csakhogy egy amatőr együttes, amilyen ez a vegyes kar is, attól tart össze, akkoralakul igazi művészeti közösséggé, ha rendre bizonyíthatja, mit tud? Hol tart? Hová jutott? Ez a bizonyítás pedig csak pódiumon képzelhető el. vagy színpadon, magyarán : fellépésekkel. Ezekre azonban utazni kell; ha pedig itthon szerveznek hangversenyt, számos más kiadás merül fel, meghívók, műsorok, plakátok, terembér, ha nem a művelődési központban csinálják a hangversenyt, és a többi. A most meglevő tízezerből pedig nem nagyon futja már sem utaztatásra, sem másra. Egyetlen hangversenyre talán, amit karácsony körűire terveznek. Rázga József, a kórus karnagya — elnézést a közhely- szerű szavakért — mégis bizakodó. Bízik abban, hogy akik ebben a kórusban énekelnek, szeretik a zenét, él- nek-halnak a közös éneklés gyönyörű élményeiért. Abban is bízik, hogy megtörik egyszer a jég, és legalább annyit mozoghat, szerepelhet a csabaiakkal is, mint a gyulai Erkel Ferenc vegyes karral, melynek szintén karnagya, és a hazai szerepléseket nem számítva, jártak már az NDK-ban és Olaszországban, Gyula testvérvárosában, Budrióban is ... Idáig tehát már eljutottak. Űjabb utakról, lehetőségekről semmi hír. Arad vagy Zren- janin, a kapcsolatok városai elérhetetlennek tűnnek. Hazai szereplés is ritka, bár legutóbb Szegeden, a zene- művészeti főiskolán rendezett hangversenyen kitűnően szerepeltek, május 23-án pedig Gyulán, együtt az Erkel vegyes karral, a Kohán- képtár első hangversenyén. A tapsból és elismerésből talán több is jutott nekik, mint a gyulaiaknak ... Nemes vetélkedés, mondhatnánk, és ez igaz is. A csabaiak most jól együtt vannak, formálódik a közösségi szellem, bár a karnagy azt szeretné, ha a mintegy negyventagú kórus 60— 80 tagúvá növekedne, mert az elérhető álom: oratórikus műveket bemutatni! Fasang Árpád, a neves zeneesztéta is ezt ajánlotta nekik. Csakhogy ehhez a szólóénekeseken kívül zenekar is kell, és legalább hat-nyolc közös próba. Ez pedig pénzbe kerül, több ezerbe egy-egy! Pénz pedig nincs annyi, mint régebben volt, bár az okos és megfontolt takarékosság nem erre kell hogy tapogatód- zon ... „Nagy gond a munkahelyi kikérés is” — említi közben a karnagy, „Előfordult, hogy egy Lenin-évforduló alkalmából a legmagasabb megyei segítséget kellett igénybe venni, hogy öt dalosunkat elengedjék a fellépésre. Nélkülük nem állhattunk volna ki.” Az is előfordult, hogy a karnagy hozta-vitte kocsiján a dalosokat a munkahelyről a fellépés helyére, és vissza. Mondhatnánk, nem nagy ügy az egész. Mégse mondjuk, mert nagy ügy! Az a régóta emlegetett közművelődési szemlélet hiányának napnál világosabb megnyilvánulása: a kultúra még mindig huszadrangú kérdés néhány munkahelyi vezető számára. Az ellenpélda — véletlenül — éppen gyulai. A húsüzemben van olyan dalos, aki évente tíz (!) fizetett szabadnapot kap, ha énekelni megy. Rázga József azonban, mint említettem, bizakodó. Terveket kovácsol. Szeretné folytatni a pár éve kezdett három város: Békéscsaba, Gyula, Orosháza kórusainak rendszeres találkozóját, a közös hangversenyeket. Három éve, hogy ezeket a dalos-baráti napokat megrendezték, azóta is emlegetik. Lehetséges, hogy újra részt vesznek a Filharmónia ifjú zenebarát hangversenyein, szeretnének közreműködni egy orgonahangversenyen is, akár Csabán, akár másutt, és betanulni Schubert G-dúr miséjét, vonószenekarral, szólistákkal, együtt a gyulai és az orosházi kórussal. Ha minden jól alakul, jövő tavasszal lehetne a premier. „De csak úgy érdemes nekivágni, ha legalább háromnégy helyen bemutathatnánk. Egyetlen hangversenyre áldozni hónapokat, nem éppen lelkesítő. Ha pedig a takarékosságot emlegetjük: az is azt diktálja, hogy ne egy hangversenyre költsünk any- nyi pénzt. Hallják akkor más városokban is, Gyulán, Orosházán kitűnő lehetőségek találhatók ilyen hangversenyekre. Egy sor kérdés, egy csomó kérdőjel, de azért felkiáltójel is akad. Oly sok viszály között is él, énekel a békéscsabai Bartók-kórus. Sass Ervin Régi idők parlamentje 3. Az Országház f^ny- és árnyoldalai Az Országház nemzeti büszkeségünk, de építése idején bizony nem örvendett valami nagy népszerűségnek. Már 1880-ban törvénybe iktatták, hogy „az országgyűlés mindkét házát befogadó állandó országházának a főváros ötödik kerületében levő Tömő téren építése elrendeltetik”. Ezek után nemzetközi pályázatot írtak ki, bár sokan azt követelték, hogy a magyar Parlament épületét csak magyar építészek tervezhessék. A vita úgy oldódott meg, hogy a nemzetközi pályázatot a magyar Steindl Imre nyerte, <5 kapta aztán ’a megbízást, hogy az általa összeállított költségvetésben megállapított 9 millió 546 ezer 653 forint 88 krajcárért, 450 ezer forintnyi jutalomdíjért 1894-ig építse fel az Országházat. Az összesen mintegy tízmillió forintnyi költséget a képviselők meglehetősen soknak találták. Amikor a képviselőház az „Állandó Országház építési tervének jóváhagyásáról és az építés végrehajtásáról” szóló 1884. évi XIX. tc.-t tárgyalta, sorra szólaltak fel a tiltakozó képviselők. Meszlényi Lajos szerint például az épület elkészülte után azt kellene felvésni egy márványtáblára, hogy „épült ... az ország akarata ellenére, építették az adó execu- torok”. Orbán Bajázs arról szólt, hogy mindenünnét „a nyomor iszonytató képe mered” a képviselőkre. És: „Ezen nem segít az, hogy cifra Országházból akarja a kormány nyomorgatni a nemzetet, sőt, az ellentétek hatása által még terhelőbbé teszi”. Jókai Mór, mint kormány- párti, védelmébe vette a tervet, de felhasználta az alkalmat arra, hogy elmondja, milyen hatalmas adót kell fizetnie. „Kérem, nekem az adóm megy annyira, mint egy 1200 holdas birtok tulajdonosáénak és én naponként 12 óra hosszat dolgozom azért, hogy az államnak az adómat fizethessem.” Ha a tízmilliót és az eredetileg egy évtizedre tervezett építési időt sokallták, mit szóltak volna a képviselők ahhoz, ha előre tudják: a költségek végül is 37 és fél 'millió forintot emésztenek fel és 1894 helyett csupán 1902 őszére kerül az épület olyan állapotba, hogy az országgyűlés beköltözhessen. A bajok mindjárt az első kapavágás (1885. október 12.) után kezdődtek, az alapozással. Az épület helyén a városi vízművek kútjai, aknái és csővezetékei nagyon megnehezítették a munkát. 1894- ben az átadás eredeti időpontjában, csupán a bokrétaünnepséget tarthatták meg. Már számolniuk kellett vele, hogy az épület 1896-ig, az ország-világra szólóra tervezett millenniumi ünnepségekig sem lesz kész. Így hát megváltoztatták az eredeti tervet, s gőzerővel hozzáláttak a díszlépcsőház és a kupolacsarnok belső kiképzéséhez, hogy az ünnepséget legalább itt meg lehessen tartani. Ez sikerült is. 1896. június 8-án, a „hódoló felvonulás” napján, amikor 89 törvényhatóság bandériuma vonult a várba, hogy meghajtsa a zászlóit Ferenc József, a szabadságharc vérbe fojtója előtt, már a kupolacsarnokban tarthatták meg az országgyűlés két házának együttes ünnepi ülését. Az igazi megnyitásról, amelyre 1902. október 8-án került sor, hiányzott a király. Az ellenzéki képviselők zajos közbekiáltásokkal tették szóvá az uralkodó tüntető távolmaradását. Egyébként sem volt semmi ünnepélyes az új Országház használatba vételében. A képviselőknek sehogyan sem tetszett, nagyon nehezen barátkoztak meg vele. A Magyar Nemzet című lap az első ülés alkalmából meglehetősen szatirikus hangot ütött meg: „Dacára annak, hogy a Ház tagjainak már több ízben volt módjukban megszemlélni az új hajlékot, a tájékozatlanság általános volt. A ragyogó folyosók valóságos labirintusában negyedórákig keresték egymást, akik egyszer elszakadtak, s a távolságok oly Az Országház építése nagyok, hogy még Széli Kálmán miniszterelnök úr is kedélyes bosszúsággal humorizált ily képpen: ha az összeférhetetlenségi törvény megengedné, valamelyik képviselő nagy joggal kérhetne engedélyt a folyosókon végigrobogó vicinális építésére. A tanácskozóterem, melynek szűk mérete nyomban szembetűnik, teljesen megtelik...” Egy dühös ellenzéki képviselő, Pap Zoltán, aki interpellált, „az új Országház belső díszítése és az ülésterem célszerűtlen volta” tárgyában, mindenben kivetni valót keresett és talált: „A főrendiház üléstermében éppen olyan az elrendezés, mint a képviselőházban. Nevezetesen ott vannak azok a nagy boltíves oszlopok, amelyek a karzatot tartják, közbe pedig van ornamentikának három kis oszlop. Ez tervbe volt véve a képviselőház ülésterménél is, de keresztül vitték a főrendiházban. Ellenben nem vitték keresztül a képviselőházban, mert amikor észrevették, hogy el van szabva; kiszedték az ornamentális oszlopokat, és azok helyére is padokat tettek. De még akkor sem volt elég a hely. Meg kellett szűkíteni az eredetileg 60 cm-ben megállapított ülőhelyeket. Míg az első sorokban megmaradt a 60 cm, a hátsókban 40—50 cm. Aki sovány, az hátra' kerül, felszólalása esetén az oszlopoknak beszélhet, még az elnököt sem látja...” De egyáltalában érdemes volt-e ebben a képviselőházban beszélni? Egy keserű iróniájú kormánypárti képviselő, Barcsay Domonkos, miután végigjárta az új épületet, így foglalta össze a véleményét: — „Van ebben nagyterem, kisterem, ülésterem, kupolaterem ... Van tornác, terasz, torony ... Van keskeny grádics, széles grádics, szűk folyosó, tág folyosó... Van ablak, ajtó, annyi, mint ementáli sajtban a lyuk ... Van itt minden a világon, ami a parlamenthez kell. De hol a parlament?...” (Folytatjuk) Pásztor Imre Kitekintés, szórakozás Ezelőtt három hónappal választottam rádiós jegyzet témájául a Kossuth adón elhangzott Mindenki szórakozik című sorozat akkori adá-t sát. A magyar filmekről esett szó, kemény kritikával illetve legtöbbjét, mert alkotóik rendre elfelejtik (vagy nem is tudják?!), hogy csak az szórakoztat (és a szórakoztatás nemcsak vígjátékok, kalandfilmek, krimik dolga), ami hatásos, aminek érzékelhető a cselekménye, ami nem szabdalja szét a jó perceket negyedórás unalmakkal. Feltehető, hogy aki meghallgatta az akkori műsort, valamiféle véleményt formált arról, és tárgyáról, a magyar filmekről. A sorozat újabb adása az NDK-ba kalauzolta a hallgatót. A szórakozásról, szabad időről vallottak a megérkezettek: munkások, diáklányok, háziasszonyok és hivatalnokok. Még közelebbről arról, hogy mit várnak egy úgynevezett szórakoztató műsortól színházban, előadótermekben vagy rádióban? A válaszok nemegyszer szöges ellentmondásba kerültek egymással, a végső kicsengés azonban úgy érzem, ezúttal is egyértelmű volt: a szórakozás elengedhetetlen időtöltés, mert „a társadalmi újratermelés része”. Persze, ez így túlságosan is tudományosnak tűnik, beszéljünk csak arról, hogy aki nem tud, nem akar, vagy nincs alkalma szórakozni, előbb- utóbb elfárad, szellemileg zárkózott lesz, és elveszíti társadalmi kötődéseit, kapcsolatait. És beszéljünk arról is, hogy szórakoztatni, okos és ügyes programokat szervezni roppant nehéz feladat, és a hozzáértésen kívül ösztönös megérzést kíván. Elég, ha csak néhány mondatot idézünk a beszélgetésekből, azonnal világossá válik, hogy az igények ezer- arcúak. Megkérdezték a riporterek például, hogy „mit várnak a mai estétől?” A válaszok: „kikapcsolódást”, „néhány kellemes órát a színházban”, „változatosságot, vidámságot, szexet”, „sok mókát és táncos kedvű fiúkat”. Tehát mókát, táncot, kellemes szellemi izgalmat, szexet. Hogy ez utóbbiról is beszéltek, minden különösebb álszemérem nélkül, azt hiszem, jellemző a korra, amelyben élünk, és amely egyre kevesebb tabut ismer el a társas élet régióiban is. Megszívlelhető tanácsok. És a tanulság, amit a műsor végén összegeztek, valahogy így szól: a szórakozás pótolhatatlan része a szocialista életmódnak, fejleszti a közösségi érzést, pihentet, kikapcsol, felkészít a holnapokra. (s—n) SZÍNHÁZ, MOZI 1980. május 29-én, csütörtökön Békéscsabán, 15.00 órakor: VARAZSKERINGÖ Németh L. ifj. bérlet. 1980. május 29-én, csütörtökön Gyomán, este 19.30 órakor: SZERELMEM ELEKTRA * * * A Varázskeringő betegség miatt elmaradt május 18-i Csortos- bérleti előadását június 8-án, a május 20-án elmaradt Déryné- bérletl előadását május 30-án este 7 órakor játsszuk le pótlólag. * * * Békési Bástya: Ezüstnyareg. Békéscsabai Építők Kultúrottho- na: NADA csoport. Békéscsabai Kert: Oké, spanyolok. Békéscsabai Szabadság: de. 10 és du. 4 órakor: A medveíókák szigetén — 6 és 8 órakor: Good bye és Ámen. Békéscsabai Terv: Csak fél 6 órakor: Harcmodor. I.i II. rész. Gyulai Erkel: Államérdek. Gyulai Kert: Az amerikai barát. Gyulai Petőfi: 4 órakor: A fekete varázsló ajándék» — 6 és 8 órakor: Földi űrutazás. Orosházi Béke: Won Ton Ton Hollywood megmentő- je. Orosházi Partizán: A nagy álom. Szarvasi Táncsics: Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét... ?
