Békés Megyei Népújság, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-09 / 107. szám

o 1980. május 9., péntek MHSZ-élet Vitorlázóink, ejtőernyőseink egy éve Bár a Magyar Honvédelmi Szövetség Békés megyei Re­pülős és Ejtőernyős Klubjá­nak különböző szakosztályai­ban télen is zajlik az élet, a látványosabb munka a jó idő beköszönte után következik. Már az első napsütés kicsa­logatja a repülőtérre a vi­torlázókat, motorosrepülő­ket és az ejtőernyősöket is. A májusi hónap már az in­tenzív felkészülés jegyében zajlik, hiszen a különböző kisebb-nagyobb versenyek úgymond küszöbön vannak. Az alábbiakban arra igyek­szünk választ keresni, vajon 1980-ban honnan folytatják munkájukat a klub tagjai; másképpen fogalmazva, mi­lyen volt az előző időszak? Az MHSZ feladata kettős. Egyrészt kiemelt helyen sze­repel tevékenységében a ka­tonai pályára történő szer­vezés, az előzetes képzés. Emellett fontos a verseny- sport művelése, mi több, ma­gas szinten tartása. Békés megyében az MHSZ-sport- ágak képviselői ugyanis szép hagyományokkal dicseked­hetnek, s mint a klubvezetés nemrégiben megállapította, tavaly tovább léptek előre a minőségi sport terén. Az ej­tőernyősök közül I. osztá­lyú sportoló minősítést szer­zett Tímár Vince, Ondrejcsik Mihály, Bodor István, Mity- kó András, Kiss István és Mengyán Pál. A Bodor, Ond­rejcsik, Timár összeállítású csapat megnyerte a nemzeti bajnokságot, az egyéni össze­tettben Timár Vince 2. he­lyen végzett, csakúgy, mint az utánpótlás-bajnokságon Gyenge László. Négy I. osz­tályú vitorlázójuk van: Ha­lasi Gábor, Zsíros János, Bo- hács János és Duma János. örvendetesnek tartják, hogy a már „befutottnak” számító versenyzők nyomában sok tehetséges fiatal űzi a sport­ágat. Fontos, hogy a tapasz­taltabbak segítsék a fiatalo­kat, átadják számukra a tud­nivalókat. Ez egyik feltéte­le annak, hogy a sportág utánpótlása is felnőjön fel­adatához a rangos erőpróbá­kon. Az ejtőernyősöknél gon­dot jelentett Bánszki György főoktató kiválása. Március 1. óta Ondrejcsik Mihály vég­zi az ejtőernyős főelőadói te­endőket. A klubnak a békéscsabai ifjúsági házban „kihelyezett’ részlege működik. Ez a fiata­labb klubtagok szórakozási igényeit hivatott kielégíteni, ugyanakkor segíti a honvé­delmi előképzést is. A ko­rábbi évekhez hasonlóan a kezdő ejtőernyősök részére szervezett csoport a 611. sz. Szakmunkásképző Intézetben készült, folytatta tornatermi edzéseit. A 71 vitorlázót (akik kö­zül 13 minősített versenyző) és 34 ejtőernyőst (23-an ver­senyeznek rendszeresen) fog­lalkoztató klub nagy gondot fordít az agitációs és pro­pagandamunkára. Ebben se­gítséget jelentett a kiegészí­tő parancsnokság, amely a politikai foglalkozásokat szervezte és vezette. A film­vetítésekkel színesített elő­adásokat, a szakmai táboro­zások során nagy figyelem kísérte. Hozzájárult a klub­tagok hazafias internaciona­lista neveléséhez, a haza iránt érzett felelősség növe­léséhez. Visszatérve a sportolók munkájához, feltétlenül di­cséret illeti azokat is, akik a technika előkészítésével vál­laltak részt a sikerekből, a földről segítették a levegő­ben levők teljesítményét, a startra állást. Nagyszámú aktivista működött közre a repülőtéren rendezett felké­szítő táborok, versenyek al­kalmával. Mindenekelőtt a szocialista országok motoros műrepülő felkészítő verse­nyén, amely osztatlan elis­merést váltott ki a résztve­vőkből és sportágat irányító országos szervek vezetőiből egyaránt. Végezetül érdemes meg­említeni név szerint is azo­kat, akik az elmúlt időszak­ban a legtöbbet tették az MHSZ repülős- és ejtőer­nyősklubjában az eredmé­nyek érdekében, részint mint sportolók, részint mint tár­sadalmi munkások: Frankó János, Dunai János, Magúra István, Bánszki György, Biró Attila, Kruzsicz György, Ri­gó Géza, Szappanos József, Békési István, Solti Sándor, Duma János, Tomka Lajos, Balázs Árpád, Halasi Gábor, Schöffer Attila, Szabados Zoltán, Urbán Györgyné. Helyzetkép a csb-rajt előtt TENISZ Eredményes esztendőt zár­tak tavaly a békéscsabai te­niszezők. A női csapat be­jutása az OB I B osztályba, valamint a férficsapat ezüst­érme a II. osztályban nem véletlen, hanem a jól vég­zett munka eredménye volt. Az 1980. évi idény viszont nehezebbnek ígérkezik mind­két csapat számára. A női együttes lelkesedé­se és küzdőkészsége még nem egészült ki olyan tech­nikai készséggel és tudással, rutinnal, ami elengedhetetle­nül szükséges az I. osztály második vonalában. A fiatal korukból adódó ilyen hát­rány viszont a másik olda­lon előnyt jelent, mert a női együttes tagjai csak fejlőd­hetnek, s előttük áll a le­hetőség tudásuk fejlesztésé­re, egyre jobb eredmények elérésére. Az idei évadban a csapat feladata: megkapasz­kodás az osztályban, és ha ez sikerül, akkor a követ­kező években már nem le­het probléma, „beérnek” a magasabb osztályban is. Ah­hoz, hogy ez így legyen, szükség van az egyre inten­zívebb edzésmunkára, s mi­nél több egyéni versenyen rajthoz állni, amely nagy­ban elősegíti a rutinszerzést. A női együttes ellenfelei az OB I B-s csapatbajnokság küzdelmei folyamán a kö­vetkezők lesznek: Bp. Hon­véd, OSC, Kecskeméti SC, Szentesi Kinizsi és a Be­rettyóújfalui Kórház SE. A férficsapatnak sem könnyebb a helyzete. Eltá­vozott az együttesből Pintér András, aki a legbiztosabb pontszerző volt. A szövetség­ben egyik évről a másikra módosították a csapatbaj­nokság szabályzatát, és elő­írták, hogy a csb-n kötele­ző játszatni minden találko­zón egy fiatal korú tenisze­zőt is. A klub utánpótlása erre még nem készült fel, a játékosállomány javarészt még serdülő korú, természe­tesen ennek megfelelő já­téktudással. Így bármelyikük szerepel is, beállítása nem pótolhatja azt a felnőtt korú csapattagot, aki helyének át­adására kényszerül az új szabálymódosítás miatt. Eb­ben az esztendőben a szak­vezetés tisztes eredménynek tekintené a csapat bentma- radását is. A férfiegyüttes ellenfelei a következők: Igazságügyi SC. Bp. Kinizsi Húsos, Bp. Tau­rus, Bp. Vízmű, Szegedi Tex­til és a Berettyóújfalui Kór­ház SE. A csapatbajnokság május utolsó hetében kezdődik. SPORT SPORTTELEX Buenos Aires: az argentin labdarúgó-válogatott európai vendégszereplése során első mérkőzését május l’-án, a Wembley-stadionban Anglia ellen játssza. A dél-ameri­kai együttes már a konti­nensre érkezett, a szövetségi kapitány, Luis Cesar Menot- ti és az Argentin Labdarú­gó Szövetség elnöke, Julio Grondona vezetésével. * * * Mönchcngladbach: a Bo­russia Mönchengladbach— Eintracht Frankfurt közötti UEFA Kupa döntő első mér­kőzése két perccel a talál­kozó lefújása előtt dőlt el Kulik góljával a hazai csa­pat javára. * * * Róma: Enzo Bearzot olasz labdarúgó-szövetségi kapitány lemondással fenyegetőzik, ha nem döntenek sürgősen ab­ban a kérdésben hogy a vesz­tegetési botrányok miatt vád alá került válogatott játéko­sok közül kikre számíthat csapatának végső kijelölésé- : nél. Az ügy kivizsgálásának el­ső szakasza egyébként má­jus 14-től 23-ig tart, s ek­kor a kétes eredményekkel végződött mérkőzések hátsó körülményeire igyekeznek fényt deríteni. Hat elsőligás csapatot fenyeget az a ve­szély, hogy jövőre esetleg már a második ligában sze­repel — büntetésből. Május 19: megyei kiválasztó Zajlik a Képes Sport, a Magyar Rádió, az MTV, az MLSZ és a Népsport által szervezett labdarúgó-tehet- ségkutató akció. Áprilisban megtartották a járási-városi kiválasztókat. Volt olyan hely, ahol 16 jelentkező volt, de akadt olyan is, ahol több mint félszáz gyerek kereste fel a meghirdetett időpont­ban a sporttelepet. Ez utóbbi a mezőkovácsházi szervező­ket, elsősorban Bulik Pál já­rási hivatali osztályvezető­helyettest dicséri, mert ná­luk a rossz idő sem tudta megakadályozni az akció si­kerét. A megyei kiválasztót má­jus 19-én, hétfőn Békéscsa­bán 14 órától, a Kórház ut­cai sporttelepen tartják. Er­re nemcsak a helyi tehet­ségkutatón legügyesebbnek bizonyult gyerekek kapnak meghívást, hanem azok is, akik a központi meghirdető szervekhez küldték el ko­rábban jelentkezőlapjukat. Békés megyéből 16 fiatal vehet majd részt az orszá- gos kiválasztón Tatán, ahol már Adidas-dressz és -nad­rág lesz a jutalma a gyere­keknek. CSELGÁNCS A serdülőcsapat-bajnoksá­got a Magyar Cselgáncs-szö­vetség Budapesten, az Ü. Dó­zsa csarnokában rendezte meg. 16 csapat vett részt, az aranyérmet a Bp. Spartacus nyerte, a BHSE és az MVSC előtt A Szalvai SE gárdája 5. lett. Az ötödik helyezést a következők vívták ki: Zsib- rita, Palik, Szabó, Horváth, Sebestyén, Bielik, Kiss, Lesz- kó, Csuka, Kerényi, Tóth. Edző: Román Zoltán. ♦ A Békés megyei TSH a kö­zelmúltban Békéscsabán út­törők részére rutinszerző ver_ senyt rendezett. A viadalon szőnyegre léptek a KSC, a SZEOL AK, a Szolnoki Ki­lián, az Eger sE, a Salgótar­ján és a H. Szalvai SE dzsú- dósai, összesen 103-an. A szalvaisok eredményei: 29 kg (9 induló) 2. Váradi; 32 kg (15) 3. Vince; 35 kg (19) 2. Egresi, 5. Zsilinszki és Vozár; 38 kg (16) 5. Mitykó; 41 kg (13) 2. Kardos; 45 kg (8) 5. Gyebrovszki; 49 kg (7) 3. Vidovenyecz; +58 kg (4) 2. Zsóri, 3. Bozó. ♦ Az ifi MNK 75 kg-ban a 17 induló között Szlancsik János (Honvéd Szalvai SE) ezüstérmes lett. ♦ A Szovjetunióban, Lvov városában 9 ország hadsereg­válogatottja találkozott. A versenyen a szalvais Radnai Csaba 5. helyen végzett a 71 kg-os súlycsoportban. Sportnapok és bemutatók Ezekben a napokban, hetek­ben szerte a megyében rendez- . tek, illetve rendeznek tömeg­sport jellegű találkozókat, be­mutatókat. Jobb oldali képünk Békéscsabán, a Bessenyei utcai sporttelepen rendezett városi Edzett Ifjúságért sportnapon ké­szült, és a női kispályás labda­rúgótorna egyik izgalmas pilla­natát örökítette meg. A sötét me­zes Univerzál csapata a Tégla- és Cserépipari Vállalat gárdájá­val mérkőzött, és 1—0-ra nyert. A három sportágban rendezett tornán mintegy 200-an öltöztek sportmezbe. Legjobban a Tégla- és Cserépipari Vállalat fiataljai szerepeltek. A férfi és női ké­zilabdában, női háromtusában és férfi kispályás labdarúgásban elsők lettek, míg a férfi három­tusában a vasutasok Ságvári Endre brigádja, a női kispályás labdarúgásban pedig az Univer­zál együttese bizonyult a leg­jobbnak. A posteleki majálison több ezren voltak jelen a Bcs. Előre Spartacus legfiatalabb tornászainak (ké­pünk ekkor készült), valamint a lila-fehérek vívóinak és súlyemelőinek, és a Honvéd Szalvai SE csel- gáncsozóinak bemutatóján. Valamennyi ese mény jól népszerűsítette, a sportot, s hisszük, hogy másoknak is kedvet csinált a rendszeres testmozgáshoz Fotó: Béla ottó és Császár Lajos MŰSOR TELEVÍZIÓ BUDAPEST, I. műsor: 8.04 Mű­sorismertetés. 8.05 Tévétorna. 8.10 Iskolatévé. 14.25 Is­kolatévé. 16.23 Műsorismer­tetés. 16.25 Hirek. 16.30 „Ha dalod röppen az égnek . . .” (f.-f.) 17.00 Játék a betűkkel, (f.-f.) 17.25 Mindenki közleke­dik.. . (í.-f.) 17.40 Reklám. 17.45 Dél-alföldi krónika, (f.-f.) 18.15 Reklám. 18.25 öt perc meteoro­lógia. 18.30 Pavlovszk. 19.00 A győzelem napja. 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. (f.-f.) 19.30 Tv- híradó. 20.00 Delta, (f.-f.) 20.20 A Magyar Televízió III. nemzet­közi karmesterversenye. 21.30 A világ lelkiismerete. 22.30 Tv-hír- adó 3. 22.40 Reklám. II. műsor: 19.03 Műsorismer­tetés. 19.05 öt perc meteorológia. 19.10 Mindenki közlekedik . . . (f.-f.) 19.30 Tv-hiradó. 20.00 Maig- ret felügyelő. Kockázatos akció, (f.-f.) 21.15 Tv-híradó 2. 21.35 Reklám. 21.40 Világszínpad. Tal­lózás a nemzetközi színházi élet eseményeiben. BUKAREST: 14.00 Teniszközve­títés. 15.05 Iskolatévé. 15.30 Né­met nyelvű adás. 17.30 Csehszlo­vákiai útikalauz. 17.50 Esti mese. 18.00 Tv-híradó. 18.20 Békés füg­getlenség. 18.45 Ez nem átkelő­hely. Román film. 21.20 Tv-hír­adó. BELGRAD, I. műsor: 17.10 Ma­gyar nyelvű tv-napló. 17.35 Tv- naptár. 17.45 Búzavirág — gyer­mekműsor. 18.15 A fiatalok sza­va. 18.45 Zenei műsor. 19.15 Rajzfilm. 19.27 Ma este bemutat­juk. 20.00 7 plusz 7 — szórakoz­tató zene. 21.00 Edward és Simpson asszony — filmsorozat. 22.15 Dokumentumműsor. II. műsor: 18.45 Aranykor-e az öregség? — dokumentumsorozat. 19.15 Foca: Partizán olimpia — riport. 19.27 Ma este bemutatjuk. 20.00 Vendégszerkesztő. 21.00 Tegnap, ma, holnap. 21.15 Arc­képek. 21.15 Rövidfilm. 22.05 Há­zi mozi: Zord Oklahoma — ame­rikai film. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25 Jó reggelt! 8.20 A mai nap kulturális programjából. 8.27 Készülődés az olaj utáni évekre. 8.37 Bruckner: IV. (Ro­mantikus) szimfónia. 8.42 Nem­zetközi mesefesztivál. 9.53 Lottó- sorsolás. 10.05 Visszapillantó. 10.35 Mintha örökig élnél. 10.40 Larisza Avgyejeva operaáriákat énekel. 11.00 A Budapesti kon­cert fúvószenekar játszik. 11.20 A különös vendég. 12.35 Hétvégi panoráma. 13.57 Kritikusok fóru­ma. 14.07 Kóruspódium. 14.17 A KISZ Központi Művészegyüttes népi zenekara játszik. 14.44 Ma­gyarán szólva . . . 15.10 Bemutat­juk új felvételeinket. 15.26 Do­minó. 16.05 Philip Jones rézfú- vósegyüttese játszik. 16.19 Éle­tünk legszebb napja. 16.49 A győ­zelem napja. 17.10 Réti József Mozart-hangversenyáriákat éne­kel. 17.35 Láttuk, hallottuk. 18.00 Ferencsik János Kodálv-kórus- műveket vezényel. 18.15 Hol volt. hol nem volt. . . 19.15 A Rádiószínház bemutatója. 20.15 Világhírű zongoraművészek. 20.46 Faragó Laura és Martin János népdalokat énekel. Fábián Márta cimbalmozik. 21.10 Látogatás a brnói Janácek Operaházban. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Rádió­színház. 23.15 Brahms: I. szimfó­nia. 0.10 A Földényi-kórus ope­rettfelvételeiből. PETŐFI RÁDIÓ 4.25 Reggeli zenés műsor. 8.05 Az izraelita felekezet negyed­órája. 8.20 Tiz pere külpolitika. 8.33 Slágermúzeum. 9.21 Harminc perc alatt a föld körül. 10.00 Ze- nedélelőtt. 11.45 Tánczenei kok­tél. 12.33 Édes anyanyelvűnk. 12.38 Népi muzsika. 13.15 Nőkről nőknek. 14.00 Kettőtől ötig . . . 17.00 A szépséget csak a szívem­mel érinthetem meg. 17.30 Ötö­dik sebesség. 18.33 Barangolás régi hanglemezek között. 19.10 Magnóról magnóra. 20.00 Régi nóta, híres nóta. 20.33 Bovaryné. 21.26 Offenbach operettdalaiból. 22.00 Most érkezett. . . 22.30 Fá­tyol József klarinétozik, Kovács Árpád népi zenekara játszik. 23.15 A dzsessz a 70-es években. Hl. MŰSOR: 9.00 Iskolarádió. 9.30 A nagykanizsai dzsesszhét- vége felvételeiből. 10.00 „Színe és fonákja.” 11.05 Romantikus mu­zsika. 12.09 Henryk Szeryng és Helmut Walcha Bach-felvételei- ből. 13.07 Bohémélet. 14.10 Meg­tartó varázslat. 14.20 Bartók ka­maraművel — magyar előadó- művészek tolmácsolásában. 15.07 Beethoven-művek. 16.40 Rene­szánsz Kínában? 17.00 Tip-top. parádé. 17.30 Sztravinszkij: A lé­haság útja. 20.50 A progresszív beat híres előadói. 21.30 A ka­marazene kedvelőinek. SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00 Hí­rek — Strauss: Kék Duna kerin- gőjét a Szolnoki szimfonikusok zenekara játssza. 17.15 Grafikon. Gazdaságpolitikai riportmüsor. Szerkesztő: Dalocsa István. 17.45 Délutáni minikoktél. 18.00 Alföl­di krónika. 18.55 Tiszai nótákat, alföldi népdalokat énekel Józsa Ibolya és Bojtor Imre. 18.26— 18.30 Hírösszefoglaló, műsorelö- zetes. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza. BÉKÉS MEGYEI igmum«i Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanáes lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Szerkesztőség: -Békéscsaba. Pf: 111. Munkácsy u. «. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf: 111. Munkácsy u. 1. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpás! Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hfrlapkézbesltő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetői díj egy hónapra 30 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2’A, 5600. Igazgató: Háromszéki Pál INDEX: 25054 ISSN 0133—0055

Next

/
Oldalképek
Tartalom