Békés Megyei Népújság, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-30 / 125. szám

1980. május 30., péntek

Kádár János a budapesti választási nagygyűlésen

(Folytatás az l. oldalról)

mondott. Az egyikük, Osz- lánszkiné elvtársnő arról szólt, hogy harminc évP ismeri Angyalföldet. Most nem tudom örüljek vagy sajnáljam, de én hosszabb ideje ismerem Angyalföldet, mert nyolcéves koromban lettem Hungária körúti lakos — a mai Róbert Károly körutat is úgy hívták akkor —, s bizony ennek már 60 éve. Emlékszem, hogy ifjú koromban, felnőtt emberként sokszor, s a közelmúlt években is megfordultam Angyalföldön. Amikor először jártam itt, habár mint kisgyerek, de már sokat láttam. Akkor másfajta Angyalfölddel találkoztam. A gyerekek mezítláb jártak, éhesek, rongyosak voltak. A felnőtt emberek egy részének, munkaképes, családos, dolgozni akaró embereknek nem volt munkájuk. Itt állt a Váci úton a Schlick-Nicholson- gyár is, — .amely előtt is sok nyomorult ember ácsorgóit munka nélkül. A cigarettavégeket lesték a járda szélén, hogy rágyújthassanak

Akkor ha az utcán ment valaki, pontosan meg lehetett mondani, mi a foglalkozása, a társadalmi állása, és milyen az anyagi helyzete. A munkásembert messziről fel lehetett ismerni. A tisztviselőt is: bár a legtöbb otthon nélkülözött, de a társadalmi norma miatt neki muszáj volt gallért és nyakkendőt felvenni, ha az utcá- ra ment. A vagyonos embert nem ismerték fel, mert az nem szokott mutatkozni azon a tájon, (derültség)

Amikor azt mondjuk, hogy nálunk szocialista társadalmi rend van, akkor kijelentjük: a kapitalista múltat végképp, örökre eltemettük. (taps) A régi világ elmúlt. Ma az öltözék alapján nem lehet megmondani, kinek mi a foglalkozása. Még kevésbé a gyermekekről, hogy mi a szüleik foglalkozása. Ez is a mi rendszerünk — egyik vívmánya.

A munkáshatalom, a néphatalom a mi társadalmi rendszerünk, s ha időnként kritikus szemmel tekintünk intézményeire, akkor azt is meg kell érteni, hogy a felszabadult népnek, a munkásosztálynak nem volt tapasztalata a kormányzásban, a gazdasági munka irányításában, mert azelőtt mások irányítottak. A tandíjat meg kellett fizetni. De a munkásosztály megtanulta, hogyan kell az országot vezetni, a gazdasági munkát irányítani, a kultúrát építeni, hogyan kell a pedagógiával, az egészségüggyel és sok egyébbel foglalkozni.

Akkoriban a régi világnak a hatalomból kicsöppent emberei kárörvendve nézték a munkásosztályt, s azt mondták: „ezek nem értenek semmihez, hogyan fogják az országot vezetni”. S bár akkor még romokban hevert az ország, de népünk megmutatta, hogy tud élni a hatalommal, s megteremtette a szocialista rendet.

Elvtársak! A politika legfőbb tényezőjét, a hatalmat illetően pártunknak és • a Hazafias Népfrontnak van választási programja. Ha a felhívásban ezt így talán nem is írtuk ki, de programunk az, hogy tovább erősítjük a munkásosztály, a nép hatalmát, szocialista rendszerünket. A választóktól azt kérjük: ezt a hatalmat támasszák alá ismét, ország-világ előtt látható módon szavazataikkal június 8-án! (taps.)

A megválasztandó ország- gyűlés mint legfőbb törvényhozó szervünk határoz alkotmányos rendünkről, alkotja törvényeinket, megszabja, hogy a magyar állampolgárok milyen törvényes keretek között éljenek. A tanácsoktól is sok tekintetben függ az emberek mindennapi élete. Az a sok, látszólag apró kis ügy, amit a

tanácsokban intéznek, jórészt meghatározza az emberek közérzetét, hangulatát, talán még a rendszerhez való viszonyát is. Mert néha még a rossz vízcsapért is a rendszert szidják, (derültség)

Nekünk elkötelezett képviselőket kell választanunk, olyanokat, akik a Hazafias Népfront programját megvalósítva híven szolgálják népünket, a szocializmust.

Az elkötelezett emberek is többfélék: vannak közöttük párttagok és pártonkí- vüliek; vannak munkások, szövetkezeti parasztok, mezőgazdasági, és közlekedési dolgozók, pedagógusok,

egészségügyi és más alkalmazottak. Művészek, tudósok, irodalmárok. És ,a szocializmusnak vannak támogatói a legkülönbözőbb hit- felekezetek egyházi férfiai között is. De mindenkinek másfajta kötelmei vannak. Állami, társadalmi testüle- teinkben kellő számban vannak párttagok és pártonkí- vüliek is. A képviselő- és tanácstag-jelöltek nagy többsége pártonkívüli, mint ahogy a lakosság többsége is az. A mi rendszerünkben mindenki hű lehet saját világnézetéhez, élhet bármilyen hivatásnak. De, aki képviselői és tanácstagi minőségében a szocializmust építő magyar nép szolgálatára vállalkozik, annak elkötelezettnek kell lennie. Nagyjából ismerem a jelölteket, s mondhatom, elkötelezettek, bizalommal lehet rájuk szavazni. Most nem magam mellett agitálok, de saját választókörzetemben ezt mégis el kell mondanom. (derültség, taps)

A választás — számadás. Természetes, hogy a párt, a Hazafias Népfront és azoknak minden képviselője számadással is tartozik a népnek.

Teljes számadásra itt nem vállalkozom, de ez nem is szükséges. 35 évvel ezelőtt szabadultunk fel, de amíg az elemi dolgokat a helyükre igazítottuk és végül is eldőlt, hogy kinek a javára kell az országot újjáépíteni, erre ráment egy pár esztendő. De azután hozzákezdtünk ,a szocialista társadalom építéséhez, s ha harminc évet nézünk, akkor a pártnak, a Hazafias Népfrontnak van mit mondania megváltozott életünkről.

A munkásosztály hatalmát megvédtük és tovább szilárdítottuk. Befejeztük szocialista társadalmi rendünk alapjainak lerakását, és továbbfejlesztettük a szocialista társadalmi rendet. Hazánk a felszabadulás előtt elmaradott, félfeudális, agrárjellegű ország volt. 35 év alatt modern iparral és mezőgazdasággal, megfelelő közlekedéssel és egyéb termelő berendezéssel ellátott közepesen fejlett ipari országgá vált. Megvan^ a reményünk és a lehetőségünk, hogy Magyarországot céltudatosan, egy irányba és megfelelően dolgozva, belátható időn belül az iparilag fejlett országok soráb,a emeljük. Ez a mi számadásunk.

Harminc év alatt a nemzeti jövedelem ötszörösére növekedett, az ipar ma kilencszer annyit gyárt, a mezőgazdaság körülbelül 10 százalékkal kisebb területen, fele annyi dolgozóval kétszer annyit termel, mint 30 évvel ezelőtt. Szállításunk teljesítménye hétszeresére növekedett, és ezt az összehasonlítást hosszan lehetne tovább folytatni.

Választási programunk az, hogy hazánk tovább gyarapodjék, fejlesszük tovább a társadalmi rendszerünk gazdasági alapjait, amelyekből valójában minden érték ered, ami nélkül nem tudunk létezni.

Három évtizedre visszatekintve azt is elmondhatjuk, hogy növekedett népünk műveltsége is. Ez idő alatt a nyolcosztályos általános iskolát, illetve a vele egyenértékű iskolát végzett emberek száma megháromszorozódott, s most már a felnőtt korosztály 58 százalékát teszi ki. A középiskolát végzettek száma ugyancsak háromszorosára nőtt, és ez ma a felnőtt lakosság 18 százaléka. A főiskolát és egyetemet végzettek száma ma szintén háromszor akkora, mint 30 éve, és most már meghaladja a felnőtt lakosság 5 százalékát. Ez óriási fejlődés. A könyvek példányszáma 4,5-szeresére, a szakképzett dolgozók száma körülbelül háromszorosára nőtt, és elérte az 1 millió 300 ezer főt. Itt nemcsak a szakmunkásokat említettem, mert most már a ■ mezőgazdaságban is sok szakképzett dolgozó tevékenykedik. A munkásosztály 44 százaléka már szakképzett, akik között nem kevés az érettségizett. Mindez mutatja, hogy ezen a téren is óriási a fejlődés. Választási programunk az, hogy a műveltségnek és a szakképzettségnek töretlenül és gyorsan tovább kell növekednie, mert enélkül nem oldhatjuk meg feladatainkat.

Az életszínvonalról szólva is csak azt mondhatom, amit a politikai rendszerünkről, a népgazdaságról mondtam: vannak még megoldandó feladataink, szociális problémáink, amelyeket nem vehetünk le a napirendről, ilyenek a kisgyermeket nevelő anyák vagy az idős, nehezen élő, alacsony összegű nyugdíjasok és hasonlók problémái, a fiatal, házasulni akaró emberek lakásgondjai. Ezeket napirenden is fogjuk tartani, s lehetőségeinkhez képest a legközelebbi években is megteszünk mindent a gondok enyhítésére.

De hát az életszínvonalról szólva nemcsak gondokat sorolhatunk fel, hiszen biztosítottuk az életszínvonal alapját, a teljes foglalkoztatottságot A mai nemzedék nagy része nem tudja eléggé becsülni ezt a vívmányt. Akik valaha láttak munka- nélküliséget, tudják, mi az. A dolgozó embernek nincs más létalapja, mint, hogy dolgozhat, és megkeresheti a mindennapi betevő falatját, gondoskodni tud a gyerekeiről. Mindez párosul azzal is — amit én nagyon fontosnak tartok —, hogy véleményünk szerint nálunk tisztes a bér, nem rossz a közellátás, s azt is számításba kell venni, hogy az utóbbi öt. évben másfél millió ember költözött az országban új lakásba. ötszáztízezren vásároltak személygépkocsit. Évente több, mint ötmillió magyar állampolgár utazott külföldre. Ezek a számok nagyon sokat mondanak az életszínvonalról!

Budapesten is sok fontos változás történt az utóbbi öt évben. Felépült 80 ezer lakás. A metróvonalak hosz- sza megkétszereződött, pedig szinte minden métere sok millió forintba kerül. Kilencszáz új iskolai tanterem készült el. Az óvodákban a korosztály 85 százalékának jut hely és ezzel lassan megközelítjük a szükséges befogadóképességet. Az idén megkezdődik a gyógyítás a 800 ágyas dél-pesti kórházban, s ez figyelemre méltó javulást hoz majd a fővárosi és a környékbeli egészségügyi ellátásban. Sok más fontos létesítmény is épült, és épült Budapesten, ezen belül Angyalföldön. A kedvező változás a városrész külsején is látszik A sok egyéb között, — a hajógyár segítségével — munkáslakásokkal is gyarapodott a kerület.

A Magyar Hajó- és Darugyár kilencezres kollektívája számottevő tényező Angyalföldön, és fontos szerepe van az egész népgazdaságban. Néhány évvel ezelőtt nagyon bonyolult helyzet állott itt elő. Keresniük kellett a kiutat, a kialakítandó gyártmányszerkezetet. Az erről folytatott beszélgetésekre néhány évvel ezelőtt és tavaly engem is meghívtak. És most megállapíthatjuk: jelentős és jó változások történtek itt a vezetők, a dolgozó kollektíva erőfeszítésével, a kormány, és más illetékes központi szervek segítségével. Sikeresen megváltoztatták a termék- szerkezetet, korszerű, jó gyártmányokat — konténereket, úszódarukat, kazánokat — állítanak elő, és más intézkedéseket is tettek a gazdálkodás javítására. Ez jó dolog, örülünk neki.

Gratulálok ahhoz az elismerő oklevélhez, amelyet a korábbi nehéz évek után, a fejlődés bizonyítékaként a gyár az idén is megkapott. Ez már az ötödik ilyen elismerő okmány az utóbbi években, de ezt különösen meg kell becsülni, mert most mindenkinek nehezebb feltételek között kell dolgoznia. Élve az alkalommal megköszönöm és szívből vi- szonzom a gyár dolgozóinak jókívánságait és jó egészséget, sok sikert kívánok a gyári kollektíva valamennyi tagjának, (taps)

Az országban végbement fejlődésben nagy szerepet töltött és tölt be a Magyar Szocialista Munkáspárt, az országgyűlés, a kormány, a tanácsok rendszere, mert a párt iránymutatása, a kormány feladatmegjelölései és egyéb intézkedések nélkül nem lehetne dolgozni, előrehaladni. Maga az alkotás, a történelemformálás azonban az egész nép műve! Mindaz az eredmény, amit Angyalföldön, Budapesten, az országban elértek, az a gyár, Angyalföld, Budapest, az ország dolgozóinak, népünk szellemi és kétkezi munkájának köszönhető. Ezt az eredményt tovább gyarapítani — ez a mi szándékunk! A választás napján is fejezzük ki, hogy az ország népe támogatja ezt a törekvést.

Munkánk az életszínvonalat illetően is arra irányul, hogy megvédjük, megszilárdítsuk az elért eredményeket. A feladat: a feszítő szociális kérdéseket menet közben megoldani, s megteremteni az életszínvonal további emelkedésének anyagi feltételeit. Mert nekünk változatlanul az a programunk, hogy a szocialista társadalom építésének együtt kell járnia a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelkedésével. Mindig is ez volt a politikánk, most is ezzel lépünk a választók elé, és kérjük támogatásukat. Néha elhangzik az is: hogy a szocializmus építésének a dolgozók életszínvonala állandó emelésével kell együttjámia. Az ilyen megfogalmazás ellen én mindig tiltakoztam, hiszen ez nem lehetséges. Fontos viszont a rendszeres életszínvonal-emelés, s e szabályhoz az is hozzátartozik, hogy csak azt oszthatjuk el, amit megtermeltünk'.

Kedves Elvtársnők,

Elvtársak!

Feladataink nehezebbekké váltak. De aki figyelemmel követte a párt XII. kongresszusának átfogó helyzet- értékelését, az meggyőződhetett róla, hogy mi optimistán ítéljük meg népgazdaságunk jövőjét. Igaz, hogy a fejlődés ütemét most egy kicsit mérsékelnünk kellett, de ezt is felhasználva, hatékonyabban kell dolgoznunk. Most a minőségi munka időszakát éljük minden tekintetben, még a politikai munkában is. Minderről egy politikai anekdota jut eszembe. Egy japán és egy magyar tengerjáró halászhajóról van szó. A két hajó teljesítménynormái ugyanazok, az emberek képességei sem rosszabbak az egyiken, mint a másikon, a japán hajósok mégis több halat fognak. Miért van ez így? A japán erre azt mondja: „Egyszerű, mi felhúzzuk a hálót, és ha üres, újra és újra leengedjük, a magyarok pedig ilyenkor értekezletet tartanak.” (nagy derültség) Hát ezért mondom, hogy talán a vezető, az irányító munkát is javítani kell, beleértve a legfelső vezetést is. Céltudatos, állhatatos, szilárd vezetés szükséges. A dolgozók részéről is még fegyelmezettebb és odaadóbb munka kell, mint amilyen eddig volt. Á mi népünk sokat szenvedett a régi rendszerben, sokat nélkülözött az új világ születésének időszakában is. Infláció volt, háborús romokat kellett eltakarítani, és a néphatalom gyakorlásában sem volt tapasztalatunk. Egyesek mégis valahogy előbb tanulták meg a jogokat, azt, hogy mi jár nekik, és csak fél füllel hallották meg a kötelezettségeket. E tekintetben is van még változta tnivalónk.

A megfelelő teljesítményt kivétel nélkül mindenkitől meg kell követelnünk. De azt erkölcsileg és anyagilag jobban meg is kell becsülnünk, mint ahogy eddig tettük. És ennek együtt kell járnia azzal is, hogy az élősdiséget fel kell számolni, fel kell lépni azok ellen, akik helyzetünk nehézségeivel visszaélve, manipulációkkal igyekeznek előnyökhöz jutni.

Nálunk is vannak — ha elenyésző számban is — rablók, tolvajok, sikkasztok. Ezekkel az emberekkel a bűnüldözés, az igazságszolgáltatás foglalkozik, amely rendesen, tisztességesen elvégzi munkáját, szembeszáll az ilyen fajta társadalomellenes elemekkel.

Nagyobb számban vannak olyanok, akiket a rendőrség meg az ügyészség nem tud rajtakapni. Az ingyenélőkről és az élősdiekről van itt szó, akik miatt mérgelődik, sőt, sokszor dühöng a tisztességesen dolgozó ember. Ezek az ingyenélők úgy fogják fel a szocializmust, mint egy utazást, amelyen ők a potyautasok, nem vették meg a jegyüket, vagy elfelejtették kifizetni, s úgy ülnek a helyükön, mintha a bérlet a zsebükben volna. Holott bérlete itt senkinek sincs, őnekik a legkevésbé. Társadalmi, közösségi feladat, hogy környezetük tudtukra adja: a szocializmusban senki sem lehet potyautas. Mindenkinek eleget kell tennie elemi kötelezettségeinek !

A jövőt, illetően elmondhatjuk, ráléptünk — s itt a vezetést meg a vezetetteket egyarán értem — a helyes útra. Munkánk már a múlt esztendőben is határozottan jó irányba változott, s ez az idén folytatódik, ezen az úton kell járnunk tovább. Máris vannak eredményei ennek a munkának, annak, hogy egy kicsit komolyabban és szigorúbban vettünk olyan feladatokat, mint például a nemzetközi fizetési mérleg javítása az energia- és anyagtakarékosság, a helyes munkaerő-gazdálkodás. Már tavaly javult, a nemzetközi kereskedelmi mérlegünk, és az idén is mutatkoznak már bizonyos eredmények. Ez év első négy hónapjában — a tavalyi hasonló időszakhoz képest — behozatalunk 2 százalékkal csökkent, kivitelünk pedig 6 százalékkal növekedett. Ez nagyon fontos a kereskedelmi mérleg alakulása szempontjából. Javult — de természetesen még tovább javítható — a munkaerőhelyzet. A munkát szervező embereknek meg kell érteniük, hogy nincs több munkaerő, a technikai és a műszaki színvonalat kell fejleszteni, s a munka- szervezést javítani, örvendetes, hogy javult, az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés munkája. Az építőipar az idén az első négy hónapban — ésszerűbb és jobb munkával — 7 százalékkal több lakást adott át, mint ameny- nyit korábban, az első év hasonló időszakában.

Az ellátás kielégítő, annak ellenére, hogy olykor ez vagy az hiányzik. De hát ha az időjárás miatt nincs any- nyi szántóföldi zöldség, akkor az, amit a fólia alatt termesztenek, drágább. A pénzt egy kissé jobban meg kell számolni, de a pénzért lehet vásárolni, mert általában elfogadható az ellátás szánvonala.

Nálunk már évtizedek óta szabály: csak annyi — és nem több — bér és jövedelem juthat a lakossághoz, amennyihez árufedezetet tudunk -biztosítani. Minden normálisan gondolkodó ember megérti: öncsalás — mondhatni, népcsalás — lenne, ha megtömnénk az emberek zsebét pézzel, de azzal semmit sem tudnának kezdeni. Ezért mondhatjuk, hogy nálunk a jelenlegi viszonyok —• gazdasági lehetőségeink, életszínvonalunk, szociális helyzetünk — elfogadhatók. Mi most szocialista elveink jobb érvényesítéséért, rendszerünk szocialista vonásainak erősítéséért, a fejlett

(Folytatás a 3. oldalon)