Békés Megyei Népújság, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-29 / 124. szám

Egyszerűbb, hatékonyabb együttműködés Jövedelmező a kistermelői sertéstartás Közvéleményünk nagy fi­gyelemmel kíséri a sertéste­nyésztés és -hizlalás alaku­lását, hiszen a sertéshús fon­tos szerepet, tölt be táplálko­zásunkban. összes húsfo­gyasztásunknak több mint a felét adja, s évről évre nö­vekszik a külpiacokon érté­kesített sertéshús, és az eb­ből készített termékek meny- nyisége is. Március végén a sertésál­lomány mintegy 2%-kal na­gyobb, mint egy évvel ko­rábban volt. Ezen belül a kistermelők tulajdonában le­vő sertések száma változat­lan: a háztáji és kisegítő gazdaságokban március vé­gén 366 ezer kocát tartottak. az Értékesítés biztonságáért Hazánkban ma mintegy 900 ezer család foglalkozik sertéstartással, ők termelik az összes vágósertés több mint felét. Tenyésztői ked­vük kedvező alakulását mu­tatja többek között az is, hogy az utóbbi négy év alatt csaknem megkétszerezték az állami vállalatok részére történő áruértékesítésüket. A termelés és az értékesítés dinamikus fejlődését azok a központi és vállalati intéz­kedések segítették elő, ame­lyek a kistermelői sertéste­nyésztés és -hizlalás terme­lési feltételeinek, takar­mányellátásának, jövedelme­zőségének és az értékesítés biztonságának a javítására irányultak. A hízott sertés felemelt új felvásárlási ára ellenére több tényező kedvezőtlenül érintette a hizlalás jövedel­mezőségét, megnövekedtek az energia, a szállítási és a gön­gyöleg költségei Sok helyütt nem találtak kedvező vissz­hangra azok a szerződési fel­tételek sem, amelyek a szer­ződéses fegyelem és ,a terv- szerűség erősítését szolgálták, mint például az ütemezési felár, előzetes átadási beje­lentés stb. ÖSZTÖNZŐ INTÉZKEDÉSEK Az országosan kedvezőnek tekinthető kép mellett né­hány megyében — így Bács- Kiskun, Szolnok, Heves me­gyékben — a tavalyihoz ké­pest a .kocaállomány csök- kent. Ugyanakkor más me. gyékben — mint például Ba­ranya. Győr-Sopron, Komá­rom, Hajdú-Bihar, Szabolcs- Szatmár megyékben mind az összes sertés, mind ,a kocaál­lomány 5—10 százalékkal növekedett a tavalyi azonos időponthoz képest. A kister­melők sertéshizlalási kedvé­nek jó alakulása hosszú tá­von fontos népgazdasági ér­dek, ezért az egyes területe­ken keletkezett gondok meg­szüntetése kiemelt feladata a helyi igazgasási szerveknek, az érintett vállalatoknak, va­lamint a megyei állatte­nyésztési és takarmányozási felügyelőségeknek. Az elmúlt időszakban több központi intézkedés is tör­tént a sertéstartás ösztönzé­sére. Tavaly decemberben egyszerűsítették a szerződés­hez szükséges nyomtatvá­nyokat. A közelmúltban az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt intézkedett, hogy vál­lalata a kistermelőknél te­kintsen el az átadás határ­idős előrejelzésétől. Válto­zatlanul folytatódik a tör- lesztéses vemheskoca-kihe- lyezési akció, amelynek ke­retében kedvezményesen 25 —30 ezer kocát vásárolhat­nak évente a kistermelők. A gabonaforgalmi és malom­ipari vállalatok megkönnyí­tették a takarmánybeszer­zést, bővítették a választé­kot Így például 1979 végé- ől takarmánykoncentrátumot is értékesítenek, ami lehető­vé teszi a saját szemes ta­karmány felhasználását, ott­honi, házi keverését. Ezzel, száz kilogramm takarmány­ra számítva, 50—70 forintot takaríthatnak meg a kister­melők. Csökkentették a pa­pírzsák árát, és az 50 forin­tos új jutazsák helyett 7 fo­rintért kapják a használt ju­tazsákot a kistermelők. Csak ez az utóbbi intézkedés ön­magában mintegy 40—60 fo­rinttal csökkenti a sertésen- kénti hizlalási költségeket. Május 15-től a kisterme­lőktől felvásárolt hús- és hús jellegű sertések átvételi súlyhatárát 10 kilogrammal felemelték. A jövőben a kis­termelők 95—125 kg-os sú­lyig — nem számítva a több éves szerződéses és más fel­árat — kilogrammonként 30,50 forintért, 125 kilo­gramm felett pedig 28 forin­tért értékesíthetik sertései­ket. Ez utóbbi határ fenn­tartása indokolt, mert a zsír nehezen és kedvezőtlen áron értékesíthető. A nehéz súlyú hizlalás egyébként a terme­lőknek sem kifizetődő, mert romlik a takarmány haszno­sulása. A MÉM-ben még további egyszerűsítéseket és módosí­tásokat terveznek a szerző­dési feltételeken, elsősorban azért, hogy a kistermelők, valamint az állatforgalmi és húsipari vállalatok, illetve szövetkezeti megbízottaik együttműködése közvetle­nebbé, egyszerűbbé és haté­konyabbá váljék. M. M. ZM írsz., sárga, 1500-as Lada eladó. Békéssámson. Dr. Szalon­tal. _______________________________ J ó karban levő 350-es IZS oldal- kocsis motorkerékpár eladó. Békéssámson, Szabadság u. 58. 250-es Jawa, 1981-ig érvényes műszakival, eladó. Orosháza, Birkás Imre-lakótelep 7. B IV/17._______________________■ E pítőbádogosnak ipari tanulót felveszek, vidékről is lehet. Szé­kács Vilmos bádogosmester, Orosháza, Székács József u. 8/A. 200 négyszögöles üdülőtelek el- adö Békésszentandráson, a Kö­rös partján. Érdeklődni: Oros­háza, Deák Ferenc utca 16.______ E ladó Orosháza, Csikós utca 11. és Csorvási út 58. számú ház. Érdeklődni: Csorvási u. 58., du. 4-től. Üveggyárral szemben. Ház eladó, 5630 Békés, Dió u. 12. Eladó Orosháza, Báthori utca 2. számú elkülönített házrész, ugyanott új, világos bútor, da­rabonként is. Érdeklődni: szom­bat, vasárnap.___________________ E lcserélném miskolci, 2 szobás, hideg-meleg vizű, gázfűtéses vagy másfél szobás, összkomfor­tos, nagy loggiás, tanácsi laká­somat gyulai hasonlóra vagy 2 szobás komfortos családi házra, ráfizetéssel. Cím: Miskolc, Zsol- cai kapu 7. II. 2, Baumgartner. Ház eladó 400 négyszögöl terü­lettel, jószágtartásra alkalmas, busz és vasútállomáshoz közel. Érdeklődni: Szijjártó Géza, 5900 Orosháza. Kishegy u. 8,_________ N appa bőrkabátok festését, mindenféle állati bőrök kikészí­tését vállalom. Ifj. Garai László s-zűcsmester. Tótkomlós, Rá­kóczi út 26.______________________ O rosháza, Libapiac tér 2. számú 2 szobás, kertes ház eladó. Nagyboconádi mézpergető, mű­lép, prés és hálószobabútor el­adó. Csanádapáca, Kossuth u. 22, szám, ______________ K erítések, kapuk, keritésbeté- tek, fémszerkezetű ajtók, abla­kok (hungaropán üveghez), lép­csők, terasztetők, korlátok és cgvéb épületlakatos munkák ké­szítése megrendelhető. Vidékre is. Farkas Dezső, Orosháza, Oláh István utca 59.____________ É rettségizett, hivatásos jogosít­vánnyal rendelkező fiatalember clhelyezkedne anyagbeszerző­ként. „Orosházán vagy környé­kén” jeligére az orosházi hirde­tőbe._________________________ U dvari házrész azonnali beköl­tözéssel, két családnak is alkal­mas, eladó. 5600 Békéscsaba, Jó­zsef u. 9.________________________ 8 50-es Fiat alkatrészenként el­adó. Békéscsaba, Pásztor u. 105. 11. em. 7._____________________ Értesíteni a tisztelt autótulajdo­nosokat, hogy műhelyemet jú­nius 2-vel megnyitom Szarvas, I.enin tér 7. szám alatt. Gálát András autószerelő-mester.______ H áz azonnali beköltözéssel el- adó. 5630 Békés, Almos utca 2, Békéscsabai kis ház egyedülálló idős személynek eladó. Cím: ..Öröklakás” jeligén a lapkiadó­ban;_______________________________ S zoba-konyhás ház 200 négy­szögöl telekkel eladó. Sarkad, Damjanich u. 26. sz. alatt. irányár: 85 000,— Ft,____________ M agas áron vásárolok régi de- tektívregényeket. Levélcím: Sze­ged, pf.: 257.____________________ E lektronikus billentyűs hang­szert vennék. Ajánlatokat: „Har- móna nem jó” jeligére a békés­rsabal lapkiadóba._______________ I P frsz. 601-es Trabant eladó. Medgyesegyháza, Kiss Ernő ut­ca 23.____________________________ A rpádhalmán, Szántó Kovács utca 4. számú ház 400 négy­szögöl telekkel beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Orosháza, Csizmadia Sándor út 47._______ Z A frsz. 1200-as Lada eladó. Kardoskút, Petőfi utca 62. APRÓHIRDETÉSEK Kardoskút és Bogárzó között modern tanya eladó 1 hold föld­del. Érdeklődni: Orosháza, Zöld­fa utca 26., esti órákban.______ U F frsz. Wartburg de Luxé 30 ezer kilométerrel eladó. Oros­háza, Csengeri utca 16.__________ T raktorra szerelt szalagfűrész­gépet vennék. Ajánlatot: Szenti János, Orosháza, Könd utca 7. Több éves gyakorlattal, középis­kolai végzettséggel, gyors- és gépiró elhelyezkedne titkárnői állásba. Válaszokat az orosházi hirdetőbe „Június” jeligére ké­rem.___________________________ C E ’ frsz. Velorex friss műszaki­val eladó. Orosháza, Vásárhelyi út 41._____________________________ UG írsz. Wartburg de Luxé 3 éves műszakival eladó. Oroshá­za, Hajnal köz 2. 1/5. posta mel­lett;___________ __ ______ 3 53-as Wartburg de Luxé kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni: mindennap 17 óra után, 5600 Bé­késcsaba, Szabadság tér 20—22. I. 4.______________________________ J ó állapotban levő Dacia eladó. Békés, Drága utca 28A.________ K étszobás utcai különálló ház­részem elcserélném szövetkeze­ti 1 plusz 2 vagy 2 szobás la­kásra. Cím: a békéscsabai lap­kiadóban „VII. emeletig” jel­igém______________________________ E ladó pecsenyesütő-pavilon, la­kás, műhelyfelszerelés külön is. Tótkomlós, Csaba utca 8. Orosházán központi fűtéses ház eladó, vagy OTF-s lakásért el­cserélhető. „Első emeletig" jel- igére az orosházi hirdetőben. Tanya, Békéscsabától 5 km-re, kövesút mellett, beállított, jól jövedelmező kisállattenyésztés­sel, kerttel eladó. Cím: „Tanya” jeligén a békéscsabai lapkiadó­ban;_______ S zállítása alkalfnas kerti trak­tor és 2 db 700-as szalagfűrész- kerék eladó. Békés, Tóth út 11/1. Eladó Orosháza, Thököly utca 39. számú, beköltözhető családi ház.______________________________ 3 5 tagból álló radiátor csövek­kel, kazánnal együtt eladó. Nagyszénás, Béke út 21. B. Ér- deklődnl: mindennap 16 órától. ÍO négyzetméteres száraz parket­ta eladó. Gyula, Szegedi Kis István út 6,______________________ U E frsz. Trabant eladó. Érdek­lődni: 18 óra után. Gyula, Bu­dapest krt. 52. 1/4._______________ S 100-as Skoda eladó. Érdeklőd­ni: Gyula, Budapest krt. 39. m/14., du. 17 óra után. Buda­vári;______________________________ Eladó 2 db nyolcéves heréit ló. Érdeklődni: Békés, Tóth út 18. szám._____________________________ IT frsz. Zasztava eladó. Békés- sámson, Vörös Október út 23, Tanyára keresek idősebb asz- szonyt kisebb besegítésért. „Csa­ládtag” jeligére az orosházi hir­detőben.__________________________ 7 lóerős MIB öntözőmotor, be­tonkeverő gép eladó. Orosháza, Fürdő utca 62.___________________ E ladó Orosháza, Töhötöm utca 6. számú családi ház.______ N agyképernyős Jupiter televí­zió jó állapotban eladó. Oros­háza VIII. kerület, Hosszú utca 66. szám._________________________ 3 szobás ház eladó. Orosháza, Deák Ferenc utca 34. (2 csa­ládnak is alkalmas.)_____________ Üj Babetta, segéd Simson, meg­kímélt 1500-as Zsiguli extrákkal eladó. Orosháza, Arany János utca 12._________________________ UN frsz. fehér Wartburg 1981. november 1-ig érvényes műsza­kival eladó. Csorvás. Gárdonyi út 9. Érdeklődni: egész nap. UD frsz. 601-es Trabant eladó. Orosháza. Nyár utca 13. _________ G yula-Civári, Kodály Zoltán ut­ca 6. számú ház sürgősen eladó. özv. Nagy Béláné.______________ 7 éves kislányom mellé keresek olyan személyt, aki délután 5- től 9-ig felügyelne rá. Ajánla­tot: Orosháza, Hajnal út 18. 1/4. alá kérek.________________________ Nagyboconádi kaptárban 20 méh­család, akác előtt eladó. Csor- vás, Rákóczi út 47, Jantyikné. UT frsz. tolótetős Wartburg megkímélt állapotban eladó. Orosháza, Bajcsy-Zs. út 34, Tanya eladó lebontásra is. Ér­deklődni: Orosháza, Dózsa György út 58.____________________ K is Singer varrógépbe való csónakot spulnival keresek. Orosháza, Előd utca 7. fsz. 2. A Gyomai Ea- és Építőipari Szövetkezet KEVERT BETON ELADÁST VÉGEZ ÉS BETON BÉRKEVERÉST VÁLLAL. 20 km-en belül a betont a bedolgozás helyére szállítja. Napi maximális kapacitás: 50 köbméter. Részletes felvilágosítást a szövetkezet, Gyoma, Kossuth L. u. 61—63. szám alatti főépítésvezetősége ad. A megrendeléseket ugyanerre a címre kérjük küldeni. A Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat az alábbi munkakörökbe vesz fel munkavállalókat: VILLANYSZERELŐ, LAKATOS, KŐMŰVES, FESTŐ SZAKMUNKÁSOKAT, KOCSIKÍSÉRŐT, RAKTÁRI SEGÉDMUNKÁST, GÁZTÜZELÉSŰ (12 atm. nyom.) KAZÁNFŰTŐT, NŐI, FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Értesítjük kedves Utasainkat, hogy irodánk, 1980. július 27—29-ig utazást szervez POZSONY—BÉCS ÚTVONALON. Irányár: 2100,— Ft + zsebpénz + útlevél. Utazás: békéscsabai indítású autóbusszal. JELENTKEZÉS: 1980. június 15-ig. EXPRESS Ifjúsági és Diák Utazási Iroda, Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 29—33. A Békés megyei Tanács 3. sz. Sütőipari Vállalata élelmiszeripari főiskolai végzettséggel FELVÉTELRE KERES TERMELÉSI OSZTÁLYVEZETŐT. Élelmiszeripari főiskola vagy sütőipari technikusi végzettséggel, 15 tonna kapacitású üzeméhez TELEPVEZETŐT. JELENTKEZNI LEHET: a vállalat személyzeti előadójánál. Gyula, Petőfi tér 2. sz. A Békés megyei Vendéglátóipari Vállalathoz felvételre keresünk szarvasi telephelyre, a rövidesen megnyíló Camping Szállóba, TAKARÍTÓKAT, SZOBAASSZONYOKAT, PORTÁSOKAT, FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezni lehet: dr. Bakos Jánosné telepvezetőnél, a Faház étteremben. Fizetés megállapodás szerint. A felvétel 1980. június 10-től kezdődik. 3 éves 1300-as Zsiguli eladó. Orosháza, Ifjúsági ut 3. Erdek­lödni: vasárnap, _________________ s ürgősen eladó 600 négyszögöl üdülőkörzetben levő, málnával betelepített telek a Duna­kanyarban, Kisinoci turistaház­tól 500 méterre. Minden elfogad­ható megoldás érdekel. Irányár 25 ezer Ft. Érdeklődni: minden- nap, Orosháza, Tükör utca 36, Eladó Orosháza, Nagyhegyi út 52. szám alatti telek, beköltözhe­tő 2 szoba-konyhás melléképü­lettel, ugyanott 11 hónapos, törzskönyvezett bernáthegyi hím. Érdeklődni: Ond utca 14. I/L _______ E sernyőjavítást vállalok, vagy megveszem a7 esernyőt. Adam- csákné. Orosháza, Thék Endre utca 5. _____________ C Y frsz. Wartburg de Luxé el­adó. Érdeklődni: Tótkomlós, Széchenyi u. 15. _____________ G yomán vagy Endrődön tanyát vennék, kövesút mellett. Víz, villany szükséges. „Árajánlat” jeügére az orosházi hirdetőbe. Orosháza, Szentetomyai út 9. (Kerektóval szemben), 500 négy­szögölön épült 2 lakásos, köz- ponti fűtéses lakóház eladó. Kitűnő' import vérvonalú szü­lőktől németjuhász kölykök és 15 hónapos szukák, kanok el­adók, részletfizetésre is. Hegyi József, Székkutas VII., 34.______ Z siguli Combi, 2 éves műszaki­val és egy piros mély babako­csi sportrésszel eladó. 5600 Bé­késcsaba, Penza lakótelep ll. H. emelet 10. ____________ Z I-s Trabant Combi, újszerű ál­lapotban eladó. 5500 Gyoma, Ar­pád út 9/1. Kiss._________________ 1 500-as fehér Polski Fiat eladó" Békéscsaba, Szigligeti utca 12. fsz. l.____________________________ E gy nagy növésű szamár és 2 db hasas birka eladó. Békéscsa­ba, Wagner utca folytatása, Jobbra a harmadik tanya.______ H ároméves TS 250-es MZ eladó. Békéscsaba, Fövenyes út 12. IV. emelet 13.______________________ E gy kétszobás, összkomfortos, OTP-s és egy egyszobás össz­komfortos lakást elcserélnék egy háromszobásra vagy kertes házra. Érdeklődni: 6 után. Gyu­la, Budapest krt. 26, II/6.________ 2 50-es Jawa eladó (most műsza­kizott). Érdeklődni: 5600 Békés­csaba, Tölgyfa u. 11. Prekop. (Lencsési út, a körgát után.) Egy db mázsa (3 mázsáig mér) eladó. 5600 Békéscsaba, Lenkey u. 18. szám. Szeghalom, Dózsa György út 27 —31. H. emelet 33. számú egy­szobás lakás kp. plusz OTP-át- vállalással sürgősen eladó. Ér­deklődni: bármikor,_____________ K ét db kecske eladó. 5600 Bé- késcsaba, Kálvin utca 2. Univerzális Hévíz gáz vízmelegí­tő eladó. Érdeklődni: állandó­an. 5600 Békéscsaba, Aradi u. 5. szám. Kettő és fél szobás összkomfor­tos lakás OTP-átvállalással el­adó. 5600 Békéscsaba, Lencsési út 25—27. IV. 24. Garázs hosszabb időre is kiadó. Békéscsaba, Haán Lajos tér 10. alatt. Érdeklődni: Zsibrita And­rás, 5925 Gerendás, Kossuth u. 27. szám. Kétszobás, fürdőszobás, egyéb helyiségekből álló ház eladó. 5630 Békés V„ Lenkey u. 7. szám alatt. Érdeklődni: ugyan­ott. Skoda alkatrészenként eladó. 5600 Békéscsaba I„ Október 6. utca 13. Érdeklődni: mindennap, 17 óra után. Üj Zaporozsec-alkatrészek el­adók. Frolyrt Imre, 5500 Gyoma, Damjanich tér 5.______ I Z frsz. 601-es Trabant eladó. Békéscsaba I„ Pásztor u. 5. fsz. 3. Érdeklődni: 17 órától. Békéscsaba, Szőlő u. 29.. udvari 3 szobás, korszerűsített, levá­lasztott lakás és egy Interlock varrógép, 10x100-as kötőgép el­adó. Tanácsi lakást beszámítok. Hajózás iránt érdeklődők, figye­lem! A Folyamszabályozó és Ka­vicskotró Vállalat felvesz és be­tanít: 1. hajós fedélzeti munka­körbe 8 általánost végzett, úszni tudó dolgozókat, 2. gépházi munkakörbe vasipari szakmun­kás-bizonyítvánnyal rendelkező vagy műszaki szakközépiskolát végzett dolgozókat. Két műsza­kos, heti váltásos munkarend. Munkahéten munkásszállást biz­tosítunk. Jelentkezni lehet: Sze­ged-Tápé, Berettyó u. 2., Buda­pest XIII., Cserhalom u. 2., du­nai kirendeltség. Kocsikísérőket felveszünk. FŰ­SZERT, Orosháza, Gyártelep u. 2. (Bogárzó) Mérlegképes könyvelői végzett­séggel és vállalati gyakorlattal rendelkező belső ellenőrt felvé­telre keres békéscsabai vállalat. Jelentkezés írásban „Ipari1 jel­igére a békéscsabai lapkiadóban. A Békés megyei GMV István malom üzeme állandó munkára felvesz: gabonaőrlemény-minősé- gi ellenőrt, asztalost, bádogost, őrleményrakodókat, vagonürítő­ket, telepőröket. Gyászhír Értesítjük mindazokat a rokonokat, barátokat. - is­merősöket, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, testvérünk, ID. NAGY JÁNOS 83. évében elhunyt. Teme­tése május 36-án, 15.00 óra­kor lesz a békéscsabai Szarvasi úti katolikus te­metőben. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Ezúton mondok köszöne­tét mindazoknak, akik fér­jem, DR. SZÉKELY ANDOR temetésén részt vettek, és együttérzésükkel fájdal­mam igyekeztek enyhíteni. Gyászoló felesége Orosháza, 1980. május hó. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszö­netét mindazoknak a roko­noknak, barátoknak és is­merősöknek, akik szeretett unokatestvérünk, SÁL ISTVANNÉ szül. Abrahám Erzsébet temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, köszönjük a Bé­kés megyei Gabonaforgal­mi és Malomipari Vállalat részéről megjelentek fára­dozását és részvétét. Kü­lön köszönetét mondunk drága halottunk közvetlen munkatársainak, kedves szomszédaiknak, akik ön­zetlen szeretettel vették kö­rül és utolsó útjára elkí­sérték. A Gyepes család Gyula, 1980. május hó. Köszönetnyilvánitás Fájó szívvel mondunk kö­szönetét közelebbi, távo­labbi rokonoknak, jó bará­toknak, jó szomszédoknak, ismerősöknek és mindazok­nak, akik szerették és tisz­telték drága kisfiúnkat, egyetlen testvéremet, IFJ. KONCSEK JÓZSEFET Tragikus hirtelenséggel el­hunyta alkalmából soha el nem múló fájdalmunkban osztoztak, elkísérték utolsó útjára és sírjára a szere­tet virágait elhelyezték. Külön köszönetét mondunk a Volán 8. sz. Vállalat bé­késcsabai vezetőségének, az anyagkönyvelő csoport­nak, az orosházi üzemegy­ség vezetőségének, összes dolgozóinak, volt munka­társainak, a szakszervezeti bizottságnak, a KlSZ-alap- szervezetnek, az ifj úsági brigádnak. Fájdalomtól megtört szülei és testvére Orosháza, 1980. május 20. A DÉGAZ békéscsabai üzemegy­sége, Kétegyházi u. 1919., felvé­telre keres: részmunkaidőre éj­jeliőrt a békéscsabai bázis gáz- cseretelepre (Berényi út), azon­nali belépéssel. Jelentkezni le­het a fenti címen. A Békés megyei Gabonaforgal­mi és Malomipari Vállalat kör­zeti üzeme, Gyula, felvételt hirdet lakatos munkakörbe. Fi­zetés megegyezés szerint. Ked­vezményes ebéd lehetséges. Je­lentkezni lehet hétköznap 8—12 óráig. Gyula, malom, Kiss Er­nő u. 11. szám alatti irodahe­lyiségben. A Békés megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat gyulai üzem­egysége (Sarkad, Illetve Gyula telephellyel) és építési osztálya (változó munkahelyre) villany- szerelőt keres felvételre. Jelent­kezés: Gyula, Nagyváradi u. 54., Illetve Békéscsaba, Dobozi út, Vandhát. A FEKON Ruházati Vállalat orosházi üzeme varrodai mun­kára női dolgozókat keres fel­vételre. Orosháza. Előd utca 1. A Hódmezővásárhelyi Közúti Epftő Vállalat kotró- és henger­gépkezelőket vesz fel. Jelentke­zés: Orosháza, Temető u. 2., Hódmezővásárhely, Felszabadu­lás u. 12—14. A Békéscsabai Állami Gazda­ság felvételre keres szakosított szarvasmarha-telepére Inszeml- nálni tudó szaksegédet. Jelent­kezni lehet a főállatorvosnál, Telekgerendáson. A fiú- és leány-szakmunkásta­nuló diákotthon állást hirdet egy- takarítónő részére. Jelent­kezés a diákotthonban, Békés­csaba, iskolacentrum. Az Orosházi Üveggyár vasúti kocsirendezőket keres felvételre. Bérezés megegyezés -..szerint. Jelentkezni lehet a gyár felvételi irodájában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom