Békés Megyei Népújság, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-25 / 121. szám

1980. május 25., vasárnap Fiatal tanácstagjelöltek „Ha megválasztanak...” „Ráczékat keresik? A 15. szám 'alatt, az az új ház az övéké, a jobb oldalban! Biz­tosan otthon találják a fia­talasszonyt, mert gyesen van.” — Csanádapácán, a Széchenyi utca elején ezek­kel a szavakkal igazít útba egy idősebb férfi. A fiatalasszony, Ráczné Kocsis Edit éppen főzéshez készülődik. Kezet mos, kar­jára kapja a konyhában lá- batlankodó kislányát, s az utcai szobába tessékel ben­nünket. — Békéscsabán, a közgé­ben végeztem, aztán itthon helyezkedtem el — mutatko­zik be —■, a tanács építőbri­gádjánál adminisztrálok, il­letve most itthon vagyok. Három éve mentem férjhez, a párom a Széchenyi Tsz vasüzemében, ahogyan mi hívjuk a „kopácsolóban” he­gesztő. Rövid önéletrajz, de hi­szen Edit mindössze 22 éves, és a község 14-es választó- kerületében tanácstagjelölt. Kicsit belepirul, amikor er­re terelődik a szó. — Nagyon meglepett a dolog — magyarázza. — Ele­inte nem is tudtam, mitévő legyek. A férjem azt mond­ta, rám bízza, vállalom-e. Végül csak úgy gondoltam, ha már alkalmasnak gon­doltak, vállalom. Persze, ha megválasztanak. A fiatalasszony a jelölő gyűlés óta nyitottabb szem­mel jár-kel. — Itt, az utca túloldalán nincs járda, pedig errefelé nagyon sok idős ember lakik1. Nekik még inkább szüksé­gük van járható gyalogútra. Aztán, ez a földút is ször­nyű — mutat ki az ablakon. — Jó lenne összefogni, és feltölteni, hogy esős időben is járható legyen. Arrafelé, ahol a szüleim laknak, az utcabeliek szépen rendbe hozták az útjukat. — A község gondjait, ter­veit ismeri-e? — Őszintén szólva nem nagyon. Azt tudom, hogy a kultúrház fűtésével baj van, na és régóta húzódik egy új ABC ügye, amit az ÁFÉSZ akar építeni. Az egészség­ügyi ellátásra, itt nálunk, komoly panasz, nem lehet. Szakrendelésre, gyerekgyó­gyászatra viszont Orosházá­ra kell bejárni. Arról a zsú­foltságról jobb nem beszélni! — Ha tanácstagnak vá­lasztják, mivel szeretné kez­deni közéleti ténykedését ? — Ezen még nem .gondol­kodtam. Nem is vagyok já­ratos az ilyen munkában, előbb szeretném megismerni a teendőket. Aztán? Termé­szetesen igyekszem majd jól képviselni a kerület érde­keit. T. I. „Meglepeti a kitüntető bizalom” A Minimagazinnak má­sodszor riportalanya Király­vári Károly. Hat évvel ez­előtt, nyáron, az élvonalba jutott Békéscsabai Előre Spartacus labdarúgócsapatá­nak góllövő csatáraként be­szélt terveiről, vágyairól, s három kívánságáról. Ez utóbbiról emígyen; szerepel­jünk sokáig az NB I-ben, le­gyen saját lakásom, hízzak öt kilót. „Csak az utolsó nem teljesült” — mondja most, miközben tanácstagjelöltként ül újra a szerkesztőségben, egy keskeny széken is ké­nyelmesen helyezkedve. Élsportoló. Labdarúgó, s a futballista szó olvastán ta­lán sokan könnye^ mosolyra fakadnak az olvasók közül. Hát még, ha hozzátesszük — a békéscsabai 7-es számú vá­lasztókörzet tanácstagjelölt­je? Éppenséggel nem meg­szokott, könnyen egymáshoz illő fogalmak manapság, amikor annyi szó éri a fo­cistákat. „Pillanatig sem ta­gadom, nagyon meglepett, amikor szó esett róla: mit szólnék hozzá? Aztán az ju­tott eszembe, ha bizalmat kaptam a jelöltségre, akkor Paks, mint példa szerepel a mindennapi gondolkodás­ban. Ha' védnökségről, ha az ifjúság gazdasági építőmun­kájáról esik szó, ez jut elsők között az eszünkbe. Paks ma hazánk legnagyobb beruhá­zása. 1974-ben kezdték el építeni, s tíz év múltán, 1984-ben ad először áramot. Az első, 100 fős KlSZ-építő- brigádot 1977 végén mozgó­sították, idén tavasszal to­vábbi száz fiatal szakember érkezett megbízólevéllel. A szocialista munkaversenyben kilencven ifjúsági brigád ves2 részt. A több mint négyezer dolgozó fele harminc év alat­ti. A felsorolás önmagáért beszél, csakhogy ezzel még mindig nem tisztáztuk telje­sen a védnökség szó tartal­mát. Egy példa talán ponto­sabban megvilágítja a lénye­get. Egyik megyénk tanácsá­nagyon fontos dolgom lehet: bebizonyíthatom, hogy oly­kor nem minden az előíté­let. Tanácstagnak lenni ko­moly, felelősségteljes megbí­zatás. Másokat képviselni, vi­tázni a szűkebb környeze­tért, tenni a közért, a leg­több. Már a jelölő gyűlés is nak fiataljai elhatározták, hogy munkájukat megkísér­lik felülvizsgálni az ügyfelek szemével. Átnézték az ügy­menetet, sok felesleges állo­más kiiktatására tettek ja­vaslatot, hivatalos szövege­ket fogalmaztak érthetővé, egyszerűbbé, jogsegélyszolgá­latot szerveztek a megye- székhelyen. Saját munkakö­rükben is hatékonyságra tö­rekedtek. Ki is mondták: védnökséget vállalnak a ta­nácsi munka felett. Mindezekből pedig kitű­nik: a védnökség fogalma nem egyszerűen munkaórá­kat, termelési mutatókat, ha­nem új szemléletet, a mun­kához való hozzáállás vál­toztatását jelenti. Kell-e ezt patronálnunk, védnökséget vállalnunk? próbatétel. Csak úgy röp­ködtek a kérdések. Ügy ér­zem, sok múlik azon, meny­nyire sikerül képviselni ma­gasabb fórumokon a válasz­tók ügyes-bajos egyéni, még- inkább másokat is érintő gondjait. Ehhez kapocs a ta­nácstag. De ez még kevés. A javaslatokat nemcsak to­vábbítani kell, hanem a sor­sukat figyelemmel is kísér­ni. Miért akad el például egy javaslat? Egyszóval megpró­bálok eleget tenni a megbí­zatásnak. Igaz, nem ígérni, inkább tenni szeretnék.” Királyvári Károly 28 éves, civilben gépésztechnikus. Ma még a csapat jelenti munká­ját, de, mint mondja, ha 4-5 év múlva otthagyja az aktív játékot, a sportélet más te­rületén szeretne tovább dol­gozni. Most középfokú tan­folyamra jár, később pedig a Testnevelési Főiskola hall­gatója szeretne lenni. Ha pe­dig megfelel a bizalomnak, júniustól azt is bizonyítani: a Hazafias Népfront jelöltje élsportoló is lehet. F. I. Fotó: Veress Erzsi Aligha kérdés. Nem véletle­nül kezdtem azzal, hogy Paks példa. Az ifjúság országépítő példájának kiemelkedő állo­mása. Mint ahogy annak idején az volt Százhalombat­ta vagy Leninváros. Mert nemcsak nagyüzem, új mun­kahely, korszerű technika épült. Város is, lakhely, ott­hon, új élet. A védnökség tehát a világ átalakításáért vállalt felelős­séget jelenti. S nemcsak ál­talában. Mindenkinek ott, ahol él, dolgozik, alkot, aho­vá a feladat rendeli. Hogy mégis mozgalommá gyarapodott a védnökség, azt jelzi: összefogás, az erők kon­centrálása, az érdekek egyez­tetése és feltárása nélkül nem megy. Sokak, a többség példája lehet csak parancsoló kény­szer a tunyáknak, a felülete­seknek, a bizonytalanoknak. Rege Sándor A paksi példa minimagazin Minden kezdet nehéz Legelőször a nagymamám vett elő, mindjárt elsőben karácsony után. Azt mondta, „nahát Pistike, milyen szép üdvözletét írtál.” Mire én büszkén így feleltem: „ugye, mamám”. „De még mennyi­re, akár naplót is írhatnál”, folytatta ő a beszélgetést. S egy szuszra el is ma­gyarázta, hogy a napló olyan, mint egy könyv, csak elő­ször üres. Hogy szépen be­teljen, mindennap írni kell bele. Egy egész életen át. Ha ő is, mármint a nagymamám, ezt tette volna, fütyülne a világra, most csak ki kellene másolni, és egy több kötetes könyv állna készen. Mit könyv! Regény! Hisz min­den élet az, hát még az övé! Így viszont öda az egész, ,mert ki emlékszik pontosan arra, hogy napról napra mi minden történt vele. Ezek után kaptam tőle az első naplót, egy csudaszép, vastag, kemény táblájú fü­zetet, aminek szerfölött meg­örültem. Ám hamarosan ki­sült, ez korai volt. Az első lapra ugyan beírtam a dá­tumot, mert ezzel kell kez­deni; hozzátettem még azt is, hogy az milyen nap, de az­tán kénytelen voltam hosz- szan gondolkozni. Talán túl hosszan is, mert se a napló­val, se a leckével nem let­tem kész. Mikor ez kiderült, anyám a felfedezés izgalmá­ban két pofont leakasztott, amit még az sem enyhített, hogy nem szívesen adta. „Es­küdt ellensége vagyok min­den erőszaknak”, szokta mondani. Csak éppen min­dig a pofon után. Most is. Én pedig addig búsultam, míg rá nem jöttem, hogy in­kább örülnöm kell, mert legalább most már van mit írni a naplóba. Szép lassan le is körmöltem, persze csak röviden, valahogy így. Ma két nagy fülest kaptam. Eny- nyi egyszerre elég is volt. A naplóíráshoz is, mert más­nap már elő sem vettem. A következő évben nagy­apám kezdte a példálódzást: „Micsoda bolond is voltam, hogy semmit az égvilágon nem örökítettem meg. Leg­alább negyvenöt óta vezet­tem volna naplót. Micsoda idők, micsoda emberek, mi­csoda élet! Soha, de soha vissza nem jön. És mindez megíratlan maradt.” Ponto­san ezeket mondta. & olyan szomorúan, hogy azonnal szó nélkül megkerestem a füze­temet. Űjból beírtam a dátumot, és újból elkezdtem gondol­kozni. Már vagy egy jó órá­ja törtem a fejem, de még mindig csak az jutott az eszembe, hogy reggel otthon hagytam a tomazsákot, és ezért egyest kaptam. Hát ezt örökítsem meg?! És pont el­sőnek? Aztán még az tör­tént az osztályban, hogy a Kis Tibi egy levelet írt a Nagy Krisztának, és ez a ta­nító néni kezébe került. Kü­lönben csak a vége volt ér­dekes, mert úgy fejezte be, hogy csolkol Tibi. Amiből az a tanulság, hogy aki nem tud helyesen írni, az mellőz­ze az iskolai levelezést, mert kineveti az egész osztály. No, de hát ez nem az én dolgom, ezt vegye ő be a naplójába. Ha van. Aztán még tovább gondolkoztam. De semmi micsoda idők, mi­csoda emberek, micsoda élet nem jutott eszembe. Én biz­tos az egyikbe sem tarto­zom. Az viszont belémhasí- tott, hogyha sokáig így foly­tatom, megint rossz végem lesz. így ment ez még egy pár­szor, mert apám és anyám is próbálkozott. De én már dör­zsölt voltam. Gondolkozás nélkül, hozzá se fogtam. Tegnap aztán, ahogy a nagy­mamám mondani szokta, mit ad az Isten? Egészen vélet­lenül rájöttem, hogy eddig tévedés áldozata voltam. Ugyanis mindig magamról akartam írni. Szerintem ez érthető is, ha egyszer enyém a napló. Nem így .a Karesz, a bá­tyám, kinek a naplóját nem is kerestem, mégis megtalál­tam. S mivel ebben a sors keze volt, titokban elolvas­tam. És mit láttak szeme­im: ő mindig csak másokról ír. Azok közül is főleg a felnőttekről. Ha én ezt előbb tudom, már hol tarthatnék?! De ami késik, az nem mú­lik és mindjárt hozzá is fogtam volna újból, de nap­ló sehol, mert azt a régi ronda füzetet csak nem le­het annak nevezni! össze­szedtem hát minden fillére­met, és elszaladtam egy iga­zit vásárolni, hogy minél ha­marabb elkezdhessem. Mert tegnap vendégek vol­tak nálunk ... Vass Márta Régi és új diákviccek Matekvizsga. Diákok a fo­lyosón. — Hány vizsgád van még hátra? — Kettő — ma­tematikából. * Furfangos. A professzornál vizsgázik egy hallgató, aki nem készült. A prof látja, és megkönyörül a diákon. Át­engedi — mondja, ha elta­lálja, hány villanykörte van a szobában. A diák számol és 'kimondja: hat. — Téved fiam — jön a megsemmisítő válasz. —Ná­lam is van egy a zsebem­ben, tehát hét. Nagyon saj­nálom. Legközelebb jön a fiú az utóvizsgára és megint nem tud semmit. A professzor felismeri, és ismét felteszi a „mentőkérdést”. A fiú most már óvatos, és azt mondja: hét. — Téved fiam, csak hat, mert nálam most nincsen. — De nálam van — ra­gyog fel a diák szeme, s előhúzza a kabátzsebéből a villanykörtét. Átment. * Furfangos II. A diák a té­telből semmit nem tud, nyög, verejtékezik. A prof meg­sajnálja és egy mentőkérdést tesz fel. — Tudna valamit mondani a vízilappokról? — A diák felélénkültén kezd hadarni: A vizilappok a ví­zen élnek, halászattal fog­lalkoznak, életkörülményei­ket a vízi életmód jellemzi... Negyedórás eszmefuttatás után végül is megkapja az óhajtott kettest. A profesz- szor a következő szavak kí­séretében adja át az in­dexet : — Jó a beszédkészsé­ge kolléga, de azt nem árt, ha megjegyzi; vizilappok nincsenek. * Diákházasság. — Hallom, megnősültél. — Igen, sehogy nem ízlett a menzai koszt. — Na és most? — Most már ízlik. * Furfangos III. Professzor kedvenc mentőkérdése a ki­rúgás előtt. — Kolléga, egy lovag le­esik a várfalról, zörög-e? — Vizsgázó megkönnyeb­bülten: Hát persze. Prof: Sajnálom, elégtelen, mert csobban. Tudniillik a középkorban vizesárok fu­tott körbe a várfal alatt. * Külföldi diák esete. — Jó napot kívánok, a tanársegé­demet keresem. — Mi a ne­ve a gyakorlatvezetőjének? — Sajnos nem tudni... De hát hogy néz ki? — Kis, szemüveges, kopasz ürge. * Kolleginák. — Egy matek kettesért odaadnám a fél üd­vösségemet! — Miért csak a felét? — Mert a másik felébe az aláírás került. * iTízéves találkozó. Valaki­nek a felesége meghagy egy darab húst a tányérján. A férje azonnal rászól: — De fiacskám! Mi annak idején ekkora darab húst magáz­tunk a menzán. Pályázati rejtvény III. Ha a megfelelő betűből kiindulva a sakkjáték futólépésének szabálya szerint olvassátok össze a betűket, Petőfi Sándor egyik versének címét kapjátok eredményűi. A vers elmének első betűje a rejtvénypályázatunk 3. betűje. Most, a harmadik fordulón beküldendő: a Petőfi-vers címe. Kérjük, hogy a megfejtéseket szerda estig postai levelezőlapon küldjétek be, s Írjátok rá: „Minirejtvény”. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtői közül a következő paj­tások nyertek könyvet: Lörincz Erzsébet, Orosháza, Farkas A. u. 4/A; ifj. Budai János, Endréd, Kossuth út 22/1.; Petrovszki Katalin, Gerendás, Tanya 164.; Jánovszki Edit, Békéscsaba III., Scweidel u. 36. és Puskás Gyöngyi, Békéscsaba, Lencséét út 122. A Hl. em, 11. A könyveket postán küldjük el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom