Békés Megyei Népújság, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-30 / 100. szám
1980. április 30., szerda Felhívás elfogadásával ért véget a párizsi találkozó íTelefotót Meghalt Fazekas Imre Fazekas Imre, nyugállományú rendőr főhadnagy, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje és a Magyar Partizán Szövetség tagja, aki 1933 óa volt a párt tagja, 69 éves korában elhunyt. Temetése ma, április 30-án délután 5 órakor lesz a békésszentandrási temetőben AZ MSZMP SZARVASI JÁRÁSI BIZOTTSÁGA, A MAGYAR PARTIZÁN SZÖVETSÉG, BELÜGYMINISZTÉRIUM HÍREK HÍREK HÍREK TELEX * BUDAPEST Shinichi Sugihara, a Japán Császárság budapesti nagykövete kedden fogadást adott rezidenciáján Japán nemzeti ünnepe alkalmából. A fogadáson megjelent politikai, gazdasági és kulturális életünk számos mág képviselője. * GENF Kedden befejeződött a genfi leszerelési bizottság tavaszi ülésszaka. A szocialista országok nevében dr. Gerhard Herder, az NDK nagykövete vonta meg a 12 hetes tanácskozássorozat mérlegét. TEHERAN Két F—14 típusú amerikai harci repülőgép kedden, helyi idő szerint délben tüzet nyitott az iráni haditengerészet egyik, őrjáraton levő repülőgépére az Ománi-öböl felett — közölte a teheráni rádió a hadsereg egyesített főparancsnokság bejelentésére hivatkozva. A közlemény szerint a gépet a Perzsa-öböl közelében levő Bandar Ab- basz légitámaszpontról felszállt négy iráni harci repülőgép kísérte vissza bázisára. * * * Khalkhali ajatollah, az iráni forradalmi bíróságok volt vezetője a Bamdad című lapnak adott nyilatkozatában követelte, hogy a hatóságok kezdjenek tisztogatást a hadsereg vezetésében. Khalkhali szerint az iráni hadsereg súlyos hiányosságaira vall az a tény, hogy amerikai repülőgépek és helikopterek észrevétlenül hatolhattak be Irán légterébe, sőt, rögtönzött repülőteret építhettek ki. * WASHINGTON A szenátus külügyi bizottságának ajánló javaslatára a szenátus ellenszavazat nélkül megerősítette Warren Christopher (képünkön) ügyvezető külügyminiszterré történt kinevezését (Telefotó) * BRÜSSZEL Az Európai Gazdasági Közösség luxembourgi csúcsértekezlete, amelyet az eredeti tervek szerint hétfő délben megegyezéssel akartak befejezni, kudarccal végződött. A kedrre virad<j éjjel Francesco Cossiga olasz miniszterelnök, a tanácskozás elnöke bejelentette a Luxembourgban összegyűlt több mint 700 újságírónak, hogy egyetlen fontos gazdasági napirendi kérdésben sem sikerült megegyezni. Cossiga az EGK szempontjából „drámai helyzetről” beszélt. A francia köztársasági elnök azt is hozzáfűzte, hogy reméli:nem kell még egyszer EGK- csúcsértekezleten ilyen körülmények között részt vennie. * SALVADOR Az egyik amerikai rádió- állomás hétfőn közölte, hogy ismeretlen körülmények között eltűnt salvadori külön- tudósítója. Rene Tamsen eltűnésével kapcsolatban a rádióállomás rámutatott, hogy a kormányerők a szélsőjobboldali csoportokkal együttműködve számos megtorló lépést tettek a Salvadorban dolgozó külföldi újságírók ellen. Az sem ritka eset, hogy a kényelmetlenné vált hazai és külföldi tudósítókat meggyilkolják. (Folytatás az 1. oldalról) — Európában különösen fontos, hogy megtaláljuk az együttműködés lehetőségét a tőkés országokban komoly kormányzati pozíciókkal és jelentős tömegbefolyással rendelkező szocialista, szociáldemokrata pártokkal. — Törekednünk kell a párbeszédre, az egy irányba ható vagy esetleg közös akciók kialakítására mindazokkal a pártokkal, vallási és más szervezetekkel, különféle A fegyverkezési hajsza esztelen fokozódása nyugtalanságotokat váltja ki. Európa népei, joggal vagytok éberek. A rombolás és a halál eszközei, amelyeket oly sűrűn lakott földrészünkön halmoztak fel vagy rászegeztek, nagy veszélyt jelentenek közös sorsunkra. De azt is jó] tudjátok, micsoda szörnyű pazarlást jelentenek ezek a fegyverek, milyen hatalmas mennyiségben vonják el azokat az eszközöket, amelyek elengedhetetlenek a mindennapi szükségletek kielégítéséhez és Európa népeinek és nemzeteinek jövendőbeli fejlődéséhez. Láthatjátok, milyen ártalmasak a békére, az enyhülésre, a kölcsönös bizalomra a háborús pszichózist keltő kampányok, amelyekre az utóbbi időben került sor: ezek arra irányulnak, hogy a világot ismét a hidegháborúba lökjék vissza. Márpedig íme, új nukleáris arzenálok telepítését tervezik Európa szívébe; íme új kísérletekre kerül sor az enyhülés vívmányainak lerombolása érdekében; nyíltan kikezdik a már megkötött egyezményeket, a folyamatban levő tárgyalásokat, a gazdasági, kulturális, sportHazaérkezett Géniből a magyar kormányküldöttség, amely Szita János miniszter- helyettes vezetésével az ENSZ európai gazdasági bizottságának 35. ülésszakán vett részt. Hazaérkezése után Szita János a következőket mondotta az MTI munkatársának az ülésszak tapasztalatairól : — Az európai gazdasági bizottság ez évi ülésszaka a korábbiakhoz képest feszültebb nemzetközi helyzetben zajlott le. Ennek ellenére a tanácskozásokat rendkívül nyugodt légkör, tárgyszerű vita jellemezte, jóllehet a nyugati országok igyekeztek lefékezni a szocialista országok politikai jelentőségű kezdeményezéseit az európai gazdasági együttműködés további kibontakoztatására. — A legnagyobb vita a következő, az energiatémával foglalkozó találkozó előkészítése körül alakult ki. Az e feladat ellátására létrehozott testület munkáját a szocialista országok nem tartották kielégítőnek, tevékenységének gyorsítását sürgették. Ez elől viszont a nyugati országok mereven elzárkóztak, a hangsúlyt az energiakészletekkel kapcsomozgalmakkal, amelyek ugyancsak magukénak érzik a béke ügyét. — Mindannyiunknak azért kell tevékenykednünk, hogy útját álljuk a hidegháború visszatérésének, a világméretű fegyverkezésnek, az agresszív és militarista törekvéseknek. A Magyar Szocialista Munkáspárt minden erejével és lehetőségével ennek érdekében kíván cselekedni — mondotta Gyenes András. és emberi kapcsolatokat. Mindannyian, akik életünket Európa valamely országában építjük, mindent elveszthetünk ennek a veszélyes eszkalációnak a folytatódása esetén. Mindannyian, bárkik is legyünk és bárhol is éljünk Európában, csak nyerhetünk a meglevő problémák tárgyalásos megoldásának keresésével; valamennyien csak nyerhetünk a fegyverzetek és a fegyveres erők csökkentésével, az olyan leszerelés felé történő haladással, amely megfelel a valamennyi állam és nép számára egyenlő és garantált biztonság követelményeinek. Ennek elérésére megvannak az erők. Mi kommunisták békeszerető emberek vagyunk: a leszerelést, a népek közötti együttműködést és barátságot akarjuk. Ezért mondjuk nektek: a béke valamennyiünk ügye és valamennyiünk cselekvése fogja diadalra vinni. — Lépjünk fel az új amerikai rakéták gyártásáról és Európába való telepítéséről szóló NATO-döntés hatálytalanítása vagy végrehajtásának tényleges felfüggesztése érdekében, hogy hatékony tárgyalások kezdődjenek az egyenlőség és a galatos információszolgáltatásra helyezték. Kompromisz- szumként végül is olyan határozat született, hogy az illetékes testület folytassa tevékenységét kijelölt feladatainak ellátására, ideértve tehát a magas szintű energiakonferencia előkészítését is. A közlekedési konferencia előkészítésének megkezdésére viszont a nyugati országok negatív hozzáállása miatt továbbra sincs döntés. — A szocialista országok többségében felgyorsult az új világpiaci fejleményekhez való alkalmazkodás. A nép- gazdasági szerkezet korszerűsítésének gyorsítása, a gazdaság belső és külső egyensúlyának javítására tett erőfeszítések fokozása 1979-ben lassította a nemzeti jövedelem növekedési ütemét. Ehhez a gyenge mezőgazdasági eredmények is hozzájárultak. Az idei tervek mintegy 4 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak. Ennek megvalósításához hozzájárul az a tényező, hogy a gazdasági szerkezet átalakítására a korábbi években létrehozott beruházások kezdik meghozni első gyümölcseiket — fejeződik be Szita János nyilatkozata. rantált biztonság feltételei között a közép-hatótávolságú rakéták kérdéséről. — Törekedjünk a SALT—2 megállapodás mielőbbi ratifikálására és a hadászati fegyverzetek további csökkentésével foglalkozó tárgyalásokra. — Harcolunk azért, hogy döntő haladásra kerüljön sor a bécsi tárgyalásokon, hogy csökkentsék a fegyveres erőket és fegyverzeteket, és támogassunk minden erre irányuló részintézkedést, beleértve atomfegyvermentes övezetek létesítését, az ilyen fegyverek felhasználása elleni biztosítékokat. — Harcoljunk azért, hogy 1980-ban megtartsák a madridi találkozót az európai biztonságról és együttműködésről. Legyen célunk még tovább lépni a helsinki záróokmány valamennyi előírásának minden állam részéről történő alkalmazásában, nevezetesen a politikai enyhülésnek a katonai enyhüléssel való megszilárdításában. — Munkálkodjunk azért, hogy Varsóban sor kerüljön egy európai értekezletre a földrészünkön való katonai enyhülés és leszerelés érdekében. — Követeljük az ENSZ rendkívüli ülésszakán elfogadott határozatok végrehajtását. — Harcoljunk azért, hogy az ily módpn felszabaduló eszközöket a fejlesztésért, az éhség ellen vívott küzdelem előmozdítására fordítsák, amint ezt az el nem kötelezett országok javasolják Ez megfelel az egész emberiség érdekeinek. Igen, a leszerelésért vívott küzdelem ma elsőrendű kérdés. Amikor a békéért és a leszerelésért vívott harcról Van szó, mi, Európa valamennyi országának kommunistái, készen állunk bármely párbeszédre, bármely tárgyalásra, bármely közös akcióra. Azt óhajtjuk, hogy ennek érdekében fogjon ösz- sze minden békeszerető erő. Bármely nemzet fiai legyünk, bárminő is meggyőződésünk, életmódunk, mindenkinek, a kommunistáknak, a szocialistáknak, a szociáldemokratáknak, a keresztényeknek és más vallások híveinek azt mondjuk: „a béke valamennyiünk közös kincse!”. A találkozó színhelyéről kijelentjük, hogy kutatni kívánjuk egy nyitott kezdeményezés megvalósítását, egy olyan kezdeményezését, amely lehetővé teszi a legszélesebb körű párbeszédet. Készek vagyunk a megfelelő formákban a konzultációkra és az eszmecserékre mindazokkal az európai erőkkel, amelyek eltökéltek arra, hogy helsinki szellemében és Madrid távlatában cselekedjenek az enyhülési politika folytatása és a fegyverzetek csökkentéséhez vezető utak felkutatása érdekében földrészünkön. Jóakaratú férfiak és nők, cselekedjünk együtt minden országban és európai méretekben is, az egységben a haladás, a boldogság és a béke ügye lesz a nyertes. Párizs, 1980. április 29. Hibátlan összekapcsolás Észak-Afrlka partjaitól a Volga fölötti térségig tartott a Progressz-^. teherűrhajó összekapcsolása a Szaljut—6 űrállomással. A két kozmikus Jármű ekkora utat tett meg a föld felszíne fölött, amíg az utolsó 300 méteres távolságot Is fokozatosan megszűntette az automatikus irányító és közelítő berendezés. A hibátlan összekapcsolás már a 21. volt az űrállomás történetében: a Progressz teherűrhajókon kívül nyolc expedíció űrhajóját, illetve két üres űrhajót fogadott a Szaljut, két esetben pedig az űrhajósok a hátsó, a hajtómű felöl összekapcsolt űrhajót áthelyezték a „főbejárathoz”, az űrhajó orrrészéhez, az átszállójárathoz. Ma: Katalin napja A Nap kél 5.29 — nyugszik 19.55 órakor A Hold kél 19.58 — nyugszik 5.58 órakor ÉVFORDULÓ Száztíz évvel ezelőtt, 1870. április 30-án született Komáromban, és 78 éves korában, 1948. októberében halt meg az ausztriai Bad Ischl- ben Lehár Ferenc zeneszerző, karmesterElhunyt Czottner Sándor Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy április 27-én, 77 éves korában elhunyt Czottner Sándor, a magyar forradalmi munkásmozgalom régi harcosa, nyugalmazott nehézipari miniszter. Ham- vasztás utáni búcsúztatása május 6-án, kedden 13 órakor lesz a Mező Imre úti temető munkás- mozgalmi panteonjában. Barátai, harcostársai és volt munkatársai 12.30 órától róhatják le kegyeletüket a ravatalnál. MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA, NEHÉZIPARI MINISZTÉRIUM, BÁNYAIPARI DOLGOZOK SZAKSZERVEZETE — JÁRDARAJZVERSENY. A gyulai Mogyoróssy városijárási könyvtár az idén is megrendezi a már hagyományos járdarajzversenyt az általános iskolai tanulók részére. Jelentkezni lehet április 30-án, délután 3 órakor a könyvtárnál. — HORGÁSZATI TILALOM. A munkaszüneti napokkal, összefüggésben a ponty, a márna és a 80 centiméternél rövidebb harcsa horgászati és halászati tilalma május 2-a helyett május 4-én nulla órakor lép életbe és június 13-án 24 óráig tart. A Balatonon viszont változatlanul érvényes a május 20-án záruló általános tilalom, tehát addig semmilyen hal nem fogható. — ZSADÁNYBAN, a községi pártház nagytermében1 május 1- tiszteletére nyílik kiállítás a helyi kézimunkaszakkör munkáiból. A megnyitót követően, amely ma, április 30-án délután 4 órakor lesz, 10 napig tekinthetik meg az érdeklődők a lányok, asszonyok munkáit. — A KÖZELMÚLTBAN sikeres ovi-olimpiát rendeztek a mezőberényi pedagógus KISZ-szervezet óvónői a Petőfi Gimnázium tornatermében. A két óvodából hetven gyerek mérte össze tudását magas- és távolugrásban, kislabdadobásban, futásban- A vetélkedőn szép eredmények születtek, amelyet a 150 felnőtt tapssal jutalmazott. Felhüátvonulások Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, elszórtan zápor, zivatar. Mérsékelt, napközben helyenként megélénkülő északi, északkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5—10, legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. * — SZOBOR A NÉVADÓRÓL. A gyulai Munkácsy Termelőszövetkezet szoboravató ünnepséget rendez április 30-án. Ekkor leplezik le Mladonyiczki Béla szobrászművész alkotását, a szövetkezet névadójának szobrát. — ÜTTÖRÖTÜZOLTÓK VERSENYE. Szarvason a közelmúltban rendezte meg a városi és járási úttörőelnökség, valamint a tűzoltó-parancsnokság a városi-járási úttörőtűzoltó-versenyt, melyen összesen hét csapat vett részt. A fiúk versenyét a hu-' nyai, lányok versenyét pedig a Szarvasi 3-as számú Általános Iskola úttörőtűzoltó szakasza nyerte. — MÁV-KÖZLEMÉNY! A MÁV körzeti üzemfőnöksége tájékoztatja az utazó közönséget, hogy a május 1-i ünnepi forgalomra való tekintettel mentesítő-, személy- és gyorsvonatokat indít. Április 30-án 14 óra 25 perckor indul a 6603/b gyors-, ugyanezen a napon 18 óra 20 perces indulással a 6601 b gyors-, május 3-án 14 óra 25 perckor 6603/b, ugyanezen a napon 18 óra 18 perckor 8301/6601/b gyorsvonat Gyuláról a budapesti Keleti Pályaudvarig közlekedik. Május 3-án 18 óra 20 perckor 6601/b gyorsvonat közlekedik, május 4-én 6 óra 38 perckor 6617/a személyvonat, ugyanezen a napon 6 óra 50 perckor 6607/11. jelzésű gyorsvonat indul. A vonatok Békéscsabáról Budapest Keleti Pályaudvarig közlekednek, és a gyorsvonatokra a helyjegyváltás kötelező. — KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY. A Volán 8-as számú Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy Békéscsabán, április 30-án, a fáklyás felvonulás miatt a helyi járat a terelő útvonalon közlekedik. Emiatt nem érintik a Jókai utca és a Járműbolt elnevezésű megállóhelyet. Forgalomkorlátozás este fél 8 órától este fél 10-ig tart. Május 1-én ,a békéscsabai helyi járatok csak 8 óráig közlekednek a 2-es jelzésű helyi járat kivételével, amely 30 percenkénti indítással a Vasútállomás—Rózsa Ferenc tér között közlekedik. Továbbá gz 5-ös és 6-os jelzésű járatok, melyek egy-egy autóbusszal 15 percenkénti indítással ugyancsak a Rózsa Ferenc térig közlekednek. A 17/A jelzésű autóbusz 15 percenként indul a KISZ- tábortól és a Vilim utcáig közlekedik. Ugyancsak május 1-én 12 órától rendkívüli autóbuszjáratokat közlekedtet a Volán az autóbuszállomástól Póstelek konzervgyárig, szükség szerinti indítással. Innen a városba az utolsó autóbusz este fél 8- kor indul. Ezeken a rendkívüli járatokon nem érvényesek a bérletek, az egyszeri viteldíj 4 forint. A békéért, a leszerelésért Szita János nyilatkozata Kép a tanácskozásról