Békés Megyei Népújság, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-13 / 86. szám
o IglJsUMM•SZÜLŐFÖLDÜNKII múzeumalapító Juhász Balázs _^980;_április__13il_^asárnap_ Az orosházi Szántó Kovács János Múzeum történetéről szóló kisebb-nagyobb írások szerzőjének nevét mindig megemlítik, mint aki elhintette Orosházán a múzeumi műveltség magját. Mit tudunk gazdag életpályájáról, a szakadatlanul gyűjtő, kutató és komoly anyagi áldozatokat hozó emberről? * * * Juhász Balázs nem volt törzsökös orosházi. Kiskunfélegyházán született 1874. június 7-én, néhány holdas törekvő kun parasztember legkisebb gyermekeként. Az öt életben maradt testvér közül egyedül ő volt az, aki elemi iskoláinak befejezése után tanulhatott. Húszéves, mikor a kiskunfélegyházi tanítóképző intézetben tanítói oklevejet szerzett. Bár meglehetősen szűkös anyagi körülmények között élt, beiratkozott és el is végezte a hároméves Budapesti Polgári Iskolai Tanítóképző nyelv- és történettudományi szakát. Pesti főiskolai évei alatt 1896-ban az ország ezredéves fennállását ünnepelte. A millenniumi hangulat kicsit a múlt felé vonzotta a figyelő szemeket. Juhász Balázs ezekben a későbbi pályáját döntően meghatározó időkben rendszeresen látogatta a fővárosi kiállításokat, érdeklődéssel tekintett a Magyar Nemzeti Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum már akkor is gazdag anyagára. Tanulmányai befejezése után rövid ideig Alsónéme- di, Aszód, majd Székesfehérvár voltak tanári munkájának állomásai, míg 1901. november 12-én Orosházára került. A szülőhelyéhez hasonló jellegű alföldi településnek ekkor 21500 lakosa, a fiú és lány polgári iskolának alig évtizedes múltja és háromszáz tanulója volt. Ahogy Orosházának nem volt sok évszázados történelme, ugyanúgy nem volt itt hagyománya a múzeumi életnek sem. Ügy tűnik, Juhász Balázs sem tudott rövid idő alatt eredményt elérni. Tanított szorgalmasan, és a kétezer kötetes ifjúsági könyvtár őre lett. Előadásokat, felolvasásokat tartott, ismerkedett környezetével. az orosházi emberekkel. Harmincéves korában feleségül vette Bulla Sándor községi mérnök lányát, Szidóniát. Megtelepedett Orosházán. * * * Nem tudjuk, milyen szerepe volt abban, hogy 1907- ben Sulyok Ede elhalt édesapja kb. háromszáz különböző darabból álló pénzgyűjteményét az iskolának adta. Az bizonyos, hogy ez nagyot lendített a gyűjteményen, majd Thury Gyula ezredes műgyűjteményének egy része került gondozásába. Pártolta a művészetet. Egy újságcikkből arról értesülhetünk, hogy 1910-ben Toder Gyula orosházi tanártársa képkiállításán egyik legjobb vevő volt: három festményt vásárolt. 1911-ben az orosházi Székács József-szobor intéző bizottságának tagja lett, amely a háború miatt később soha meg nem valósult. A gyűjtemény első nagy virágkora az 1913/14-es tanév. Ekkor még nem múzeumról, hanem az intézet „néprajzi gyűjteményének és történeti szertárának” gyarapításáról esik szó. Az első világháború kitörésétől kezdve tanítványai segítségével céltudatosan gyűjtötte a háború emlékeit. Sok munkát vállalt magára, őt is kezdték megismerni. A polgári fiúiskola mellett a lányoknál, majd a ke- reskedőtanoncoknál, az ipa- rostanoncoknál, később a felső mezőgazdasági iskolában is tanított. Bővülő ismeretségét kamatoztatta gyűjtemény gyarapító munkájában. Kiemelkedő képességei ritka pedagógiai adottságokkal párosultak. Egykori növendékei emlékeznek arra, hogy szinte minden órára bevitt valamit a gyűjteményből, új szerzeményekből, szemléletesebbé téve a tanórákat. Népszerű tanár volt, szerették a gyerekek. Általában közöttük töltötte a szünetekét, és beszélgetett velük. Nemegyszer emlegette olyan idős emberekkel való találkozását, akik ismerték Petőfi Sándort. Az évek teltek, a gyűjtemény folyton gyarapodott. Juhász Balázs is arra készült, hogy sok éves munkáját bemutassa Orosháza népének. 1923-ban már azt olvashatjuk, hogy a „régiséggyűjtemény leltározása most van folyamatban”. * * * Végre, 1927. április 10-én megnyílt az „orosházi múzeum” — amint az évkönyv és a helyi sajtó írta. Nemcsak magának, hanem környezetének is örömöt szerzett ezzel. Juhász Balázs egy hétig — míg a húsvéti szünet tartott — büszkén kalauzolta a helybeli és vidéki látogatókat is birodalmában, a szertárban és a két múzeumnak berendezett tanteremben. A szünetnek azonban vége lett, és a padok visszakerültek eredeti helyükre. A gondosan tisztogatott és feliratozott gyűjtemény egy része a szertárban maradt, másik részét a folyosókon helyezték el, és bizony jutott belőle még a padlásra is. A teljes gyűjteményről Balás Béla leírta, hogy a régészeti anyag igen gazdag: a csiszolatlan kőkorszaktól kezdve a honfoglalás koráig minden időszakot képviselt. Különösen a téglagyáraknál folyó munkálatoknál került elő sok értékes lelet. A numizmatikai gyűjteményben a római pénzektől a legújabbkori magyar és külföldi érmekig és papírpénzekig rengeteg ritkaságot láthattak az érdeklődők. A legrangosabb és leggazdagabb a háborús gyűjtemény volt: fegyverek, katonai ruházat és felszerelés, kitüntetések, háborús fényképek, korabeli újságpéldányok, az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság faliragaszai és egyéb dokumentumai gyűltek össze szép számmal. Jelentős helyet foglaltak el a gyűjteményben a néprajzi anyagok is. A sokféle népi használati tárgy: kerámia, fafaragás, textil stb. színessé tették a kiállítást. Még kéziratok is akadtak, és nem is akármilyenek: Jókai Mór egy regényének töredéke, az orosházi Székács József ev. püspök beszédének kézirata, melyet Berzsenyi Dániel niklai síremlékének felavatásakor mondott el, de volt Mikszáth Kálmán és Petőfi István által írt levél is. * * * A szakma jeles képviselői elismerték, sőt biztatták a további munkára. Budapesten élő gyermekeinek (dr. Gálócsyné Juhász Szidónia és dr. Juhász Balázs) közlése szerint a szintén kiskunfélegyházi születésű szegedi múzeum igazgatóval, Móra Ferenccel és a szentesi múzeumigazgató Csallány Gáborral tartott szoros szakmai és baráti kapcsolatot. Többször találkoztak, figyelemmel kísérték egymás munkáját, és ásatásait is megnézték. Az állomány gyarapodott, újabb polcokra volt szükség. 500 pengő segélyt kért a tanácstól, amelyet nagy nehezen megkapott. 1929 májusában bejelentette a községi elöljáróságnak, hogy a múzeumot átadja az államnak azzal a kikötéssel, hogy az Orosházáról soha el nem vihető. Még ebben az évben hosszú és eredményes munkásságára való tekintettel a kultúrminiszter előterjesztésére megkapta a polgári iskolai igazgató címet. 1930 tavaszán azt a kérést terjesztette elő, hogy az építendő új községházában biztosítsanak elegendő helyet a múzeumnak. A kérést — azzal az indokkal, hogy ez jelentősen megnövelné az építési költségeket — elutasították. Biztatták, hogy majd a régi községháza néhány szobájában lesz a múzeum. (Mi már tudjuk, hogy a városi tanács új épülete ezt követően csak harminc év után valósult meg.) Gyűjteménye sorsának megnyugtató elrendezését már nem érte meg. 1930 decemberében, a karácsonyi szünetben az esti órákig foglalatoskodott szeretett gyűjteményével. A fűtetlen szertárban meghűlt, tüdőgyulladást kapott, és december 25- én váratlanul meghalt. A mű tulajdonképpen elkészült, de gazda nélkül maradt. Tanár kollégái és utódai őrizték az összeszedegetett anyagot, a gyárapítást azonban kevéssé szorgalmazták. Az 1939—40-es évkönyv szerint: „2-3 teremben rendszeresen' kiállítva a gyűjteménytár kis városi múzeumot pótolhatna” — írták, de ennek megvalósítása elmaradt. A gyűjtemény egy része a második világháborús évek tárolási nehézségei következtében elpusztult. A felszabadulást követően 1945 januárjában Schwarcz János személyében egy olyan orosházi műpártoló akadt, aki szép házát felajánlotta a múzeum céljaira. Juhász Balázs értékes gyűjteményének maradványa ide került, megalapítva ezzel a mai orosházi múzeumot. Sitkéi József és Nagy Gyula voltak azok, akik pedagógusi munkájuk mellett sokat dolgoztak ez időben, és gondozták, gyarapították a múzeum anyagát. Nagy Gyula 1950- től függetlenített vezető lett. * * * Juhász Balázs életében a múzeumi munka vált a magasrendű szervedéllyé. Az ő és Schwarcz János emlékét idézi a múzeum falán 1969- ben elhelyezett tábla. Tanítványai voltak az orosházi képtár megalapítója: Boldizsár István, az alakuló helyi sportmúzeum létrehozói: Fehér J. István és Flór László, az újságíró, helytörténész, Szabó Pál, a róla többször megemlékező közoktatásügyi, majd népművelődésügyi miniszter és Kossuth-díjas író, Darvas József is. 1971-től a Petőfi Művelődési Központ gyűjtőklubja vette fel Juhász Balázs nevét, azzal a céllal, hogy a környék kulturális értéket képviselő tárgyait, dokumentumait ösz- szegyűjtsék, és a névadó tevékenységének szellemében az utókornak megőrizzék. Koszorús Oszkár (A kép archív felvétel) Szabolcs-Szatmár II. Nyíregyházától autóval jó félórányi járásra fekszik a 700 éves Nyírbátor. Az alig pár éve várossá fejlődött község a Báthoriak ősi fészke volt. De megfordult itt Martinuzzi Fráter György, Tinódi Lantos Sebestyén, Lorántffy Zsuzsanna, Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc is. A Báthoriak a településről (a hajdani Bátor faluról) nevezték el magukat. Nemzedékeik három és fél évszázadon keresztül uralták és alakították a várost és környékét. Nagy műveltségük, Mátyás király udvarával, mint szellemi központtal fenntartott kapcsolatuk maradandó értékek szülőjévé vált. Ezek sorában- a legrangosabb a város fölötti dombon magasodó református templom. Ez a XV. század utolsó évtizedeiben, a Báthori család temetkezési helyéül épített remekmű, hazánk egyetlen eredeti szépségében fennmaradt gótikus temploma. A sírokra a templomban ma már csupán Báthori István erdélyi vajda márvány sírlapja és Báthori Gábor üres szarkofágja emlékeztet. A kriptákat, miként nem egy királyunk sírboltját, Eötvös József, Kinizsi Pál és mások sírját a századok során többször feldúlták, a holttesteket meggyalázták. Szomorú kísérőjelensége ez történelmünknek. A bejárati ajtó fölött eredeti szépségében látható a Báthori család sárkányos címere. A sárkány minden bizonnyal a kenyérmezei csatában a török sárkány ellen hősiesen harcolp Báthori István érdemeire emlékeztetőül került a címerbe. A fenevad a jeles karrierjéről a mondavilág is megteremtette a maga magyarázatát. Eszerint Báthori Gábor nagy erejű ember hírében állott. Olyan izmos volt, hogy egy csikót tégla módjára hajított át a nagytemplom tetején. Felesége azonban mást szeretetett, és Báthori Gábort minden áron el akarta pusztíttatni. Az idő tájt járt híre annak, hogy Vállaj község mellett egy sárkány rejtőzik. Elküldte az asszony a férjét, hajtsa elő a hétfejét, mert látni szeretné. Abban reménykedett, hogy majd odavész. Báthori azonban nem pusztult el. Megverekedett a sárkánnyal férfiasán, s mivel egy jól kimért ütéstől az csak elkábult, de nem múlt ki, dühében hazahajtotta az udvarba. Amikor az asszony meglátta, gutaütést kapott és meghalt. Ekkor Báthori megölte a fenevadat. A monda szerint e hősiesség emlékére került a címerbe a sárkány. Mielőtt elbúcsúznánk' a templomtól, csodáljuk meg fő értékét, a csipkét idéző gyönyörű, sejtszerű hálóboltozatot, nézzük meg a mellette álló XVII. századi régy fiatornyos harangtornyot, amely a maga nemé- 'ben hazánkban a legnagyobb és legjelentősebb. Végezetül időzzünk el pár percig Kiss István Tinódi Lantos Sebestyént idéző szobránál. Visz- szapillantva pedig döntsük el igaza volt e Apafi Mihály erdélyi fejedelem krónikásának, amikor leírta: „Voltam ... a bátori templomban, melynél szebb templomot soha életemben nem láttam, nem is hiszem, hogy nagy darab földön csiná- lásra nézve mássa legyen.” A város másik nevezetessége a minorita templom és kolostor. A templomban a szószék1 és az oltárok a magyar barokk fafaragás legértékesebb darabjai közé tartoznak. Közöttük külön figyelmet érdemel a megjelenésében szenvedélyes Krucsay-oltár. Rajta Krisztus meghurcolásának drámai útja játszódik le. Külön nyo- matékot ad az egyes jeleneteknek és elmélyíti az oltárt szemlélő ember gondolatait a mellékalakok kevert öltözéke. Magyar népi, római, török-, labancruhák és arcok kavarognak jól megszerkesztett egységben a hatalmas, faragott képen. A kolostorban ma múzeum van. Legbecsesebben őrzött tárgyai a református templom reneszánsz stalluma (kegyúri ülőpad), Báthori István lengyel király aláírásával ellátott eredeti adománylevél, Báthori Gábor kardja és Madách Imre íróasztala. A múzeum dr. Szalontai Barnabás állami díjas igazgató szervező és tudományos munkája eredményeként született. Talán megengedhető, ha az útra hívogató tollforgató személyes élményekkel is előhozakodik. Alig pár héttel ezelőtt zárás • előtt egy órával estem be a múzeumba. A tárgyakkal egyetlen vendégként ismerkedő látogatót ilyenkor hamar szóra bírják. így ismerkedtem meg a múzeumalapító igazgatóval, aki szűkebb hazám nevének hallatán egy forró feketére, hivatali szobájába invitált. Hamar kiderült, Békés megye nagy barátja. Számon tartja, hogy Nyírbátor Békéssel együtt lett város, nem felejtette el, hogy az eleki Nyisztor Györggyel együtt kapta meg az Állami Díjat, megmutatta a Békés megyei művelődésügyi szakemberek két évvel ezelőtti tapasztalatcseréjén tett vendégkönyvi bejegyzést, ismeri és dicséri a megyénkben folyó múzeumi munkát. Jócskán rátelepedtünk az időre. Beszélgettünk a művészetekről, közte a nép művészetéről, a történelemről, a tudományokról és ezek kölcsönhatásáról, valamint a politikáról. Hogy miként jutottunk el a múzeummá lett kolostor múltjától a nyugodt béke vagy hidegháborús hisztéria alternatívájának megvitatásáig, ma sem tudom. így utólag azonban oly különösnek tűnik a nemzetközi helyzet megvitatása egy, az ország peremén fekvő kisváros múzeumának évszázados falai között, ahol sokkal inkább illenék a múltról és annak kutatásairól szót ejteni. Néha a hihetetlennek tetsző elmélkedések is lehetnek természetesek. Ott, akkor, Nyírbátorban nagyon is azok voltak, hiszen a szép béke nem csupán a jövőhöz kell, bár legfőképpen ahhoz, hanem a múlt még teljesebb feltárásához, megismeréséhez is. Visszacsöppenve a jelenbe, az igazgató azzal bocsátott útra, hogy nyáron a zenei napok idején egy református templombeli hangversenyre még vissza kell térni a városba. (á. z.) A minorita templom belseje
