Békés Megyei Népújság, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-13 / 86. szám

1980. április 13., vasárnap Kitekintés Egyidős az olasz alkotmánnyal... Manapság a színészek nem filmeznek — inkább em­lékirataikon dolgoznak — nyilatkozta nemrég egy nép­szerű amerikai sztár — s íme a bizonyság, hogy mindez így van — Gina Lollobrigida bejelentette, javában ké­szíti pályájának elfogulatlan méltatását, amelyben min­dent úgy mond el, ahogyan az valóban megesett. A mű­nek különleges aktualitást biztosít egy évforduló: az olasz alkotmány életbe lépésének 30. évfordulója. „£n ugyanis egyidős vagyok az alkotmánnyal — hirdeti a még min­dig szép olasz sztár, legalábbis mint színésznő. 30 éve ismernek bennünket, harminc éve tevékenykedünk, és tessék megmondani melyikünk bizonyult ellenállóbbnak?” — Természetesen a kérdés költői. Annál is inkább, mert a humoránál levő Gina gyorsan megjegyzi: „Mig a mai olasz állam egyre szétesőbb, gyengébb — én vigyázok a formámra.” Gina Lollobrigida, aki egy szépészeti intézet tulajdonos­nője, s egyben élő reklámja is — a filmesek elmaradozó meghívásaiért még mindig a fényképezéssel kárpótolja magát. Római Appia-Antica- beli villájában külön házi szentélyben dolgozik egyszer­re két új fotóalbumán is. Az egyik a Fülöp-szigetekről, a másik Maniláról, Fülöp- szigetek fővárosáról tudósít­ja majd a nagyvilágot, s közben, csak úgy mellékesen készíti elő Az én Itáliám, (magyarul is megjelent) al­bumának újabb kiadását. Az eddig tizenkét nyelven köz­zétett olasz-élménygyűjte- mény éppen Japánban lát napvilágot, ahol a nagyobb hatás kedvéért — no meg némi reklámcélzattal meg­építették a híres Fonatana Trevi — csaknem élethű má­solatát, ahol óriási betűk csillogása üdvözli az isteni Ginát... Lollobrigida készséges, han­gulatos riportalany, állít­ja ,a Cine-revue munkatár­sa — csak egyetlen dologról nem hajlandó őszintén be­szélni — a koráról. Bár csak­nem 14 éve egyáltalán nem játszott a filmen, a népsze­rűségi listákon ma is az élen áll. Amerikai diákok szava­zata szerint a legismertebb külföldi színésznő, Indiában ma is a Lollobrigida-filmek vonzzák a legtöbb embert a moziba. Saját hazájában pe­dig Tina Anselmi munkaügyi miniszter után a legismer­tebb női személyiség. „Bár már előtte is filmez­tem”, — mondja —, az iga­zi sikert A kenyér, szerelem és fantázia hozta meg szá­momra. Karrieremet nem a szerencsének, vagy a vélet­lennek köszönhetem — ne­héz munkával értem el si­kereimet, filmről filmre meg kellett küzdenem érte. Silva­na Mangano barátnőmmel egyszerre kezdtem. Emlék­szem, hajnalanta már 6 óra­kor villamosra szálltunk, hogy időre kiérjünk a Far- nesina stúdióba. A végállo­mástól azonban még leg­alább egy kilométernyit kel­lett gyalogolnunk, sokszor szakadó esőben is. És ne fe­ledjék, hogy ráadásul akkor még iskolába is jártam. Dol­goznom is kellett, hogy kifi­zethessem a színiiskolát, meg az énekórákat.” „A Lollobrigida családot mindig vonzotta a művészet. Őseim közt sok volt a festő, sőt akadt egy, aki együtt dolgozott Michelangelóval a Vatikánban. A mi famíliánk­ban vagy művész lett valaki vagy bolond.” Nem lenne hű önmagához, ha nem kísérletezne újabb dolgokkal. Két kisfilmet ren­dezett eddig, az egyiket Fi­del Castróról, s most újabb foglalkoztatja. Perzsiáról, In­diáról szeretne új fotóalbu-' mot összehozni, az idei év végre filmszereppel is meg­ajándékozta: Angliában és Franciaországban játszik majd egy-egy krimiben, de ugyancsak 1980-ban fog hoz­zá egy rég várt nagy szerep megformálásához is: ő lesz a címszereplője A kisvárosi Lady Macbeth című szovjet filmnek, Leszkov híres re­gényét Andrej Koncsalovsz- kij rendezésében viszik film­re — Szibériában készülnek hozzá a külső felvételek, s Gina Lollobrigida partnere előreláthatólag Antony Quinn lesz. A világ minden részében otthonos, mégis visszatér minduntalan Olaszországba. „Büszke vagyok arra, hogy olasznak születtem. Az a hu­manizmus és gazdagság, ami az olaszokat jellemzi, sokkal meghatározóbb, mint ezeregy válság. Ráadásul a válságok múlandók, nem igaz?” Lollobrigidának ismét iga­za van. Nemlaha György Tudomány — technika „Dolgos” helikopterek A helikopterek polgári cé­lokra való alkalmazása nem mai keletű, de nagyobb mér­tékben csak az utóbbi évek­ben kezdték el használni a gazdasági élet, a termelés különböző területein és sze­mélyszállításra is e sokolda­lú légi járműveket. A heli­kopterek ára sokáig több mint háromszorosa volt a hasonló férőhelyszámú, szo­kásos típusú repülőgépeké­nek A korábbiakénál jóval kisebb súlyú hajtóművek kifejlesztésével, a műanya­gok széles körű .alkalmazásá­val és több más újítással, korszerűsítéssel sikerült je­lentősen leszorítani a heli­kopterek árát és üzemkölt­ségét. Nyilván ezáltal lett ki­fizetődő a használatuk, -al­kalmazásuk is. A gyakorlati alkalmazások közül mindenekelőtt azt a felmérhetetlen segítséget kell megemlíteni, amit a helikop­ter a mentés, a betegellátás, a betegszállítás szolgálatában nyújt. A helikopterek úszó­testekkel ellátott típusai ma már a víz felületére is le tudnak ereszkedni. így ten­geri mentést, segítségnyúj­tást is végezhetnek. A nyílt tengerre egyre nagyobb számban telepített blajfúró- platformok talán meg sem lehetnének a helikopterek nyújtotta segítség nélkül, ami mind az anyag-, mind a személyszállításra kitefjed. Az eldugott helyen fekvő, a világtól sokszor csaknem tel­jesen elzárt településekkel való kapcsolattartásnak is nélkülözhetetlen fenntartó­jává vált a helikopter. A nagyfeszültségű távvezetékek építői a szerelési munkáknál és később a7 ellenőrzéseknél veszik jó hasznát a csavar- szárnya« járműveknek. A mezőgazdaság növényvéde­lemre, műtrágyázásra veszi igénybe a helikoptereket, a tűzoltók pedig az oltandó ob­jektumok minden eddiginél jobban való megközelítésére. A rezervátumokban a7. álla­tok felkutatására, nyomon követésére, megfigyelésére is jól bevált a helikopter. Képünkön: a szovjet re­pülőipar egyik legkorsze­rűbb típusa, a MI—6 heli­kopter (KS) Környezetvédelem Lengyelországban A Lengyel Népköztársaság környezetvédelmében egyre nagyobb jelentősége van a nemzetközi együttműködés­nek, különösen a Szovjet­unióval, Csehszlovákiával és az NDK-val folytatott együtt­működésnek. Már több éve működik egy lengyel—szovjet munkacsoport, amely a ha­tár menti vizek védelmével foglalkozik, vagyis a víztisz­taság megóvásával a Balti- tenger körzetében. A mun­kacsoport többek között kö­zös eljárást dolgozott ki arra az esetre, ha a vízben ipari szennyeződések jelentkeznek. Családi körben, fiával Kert — háztáji Egynyári virágok helybe vetése Az egynyári virágok nagy része nem igényel különö­sebb előnevelést, közvetle­nül is elvethetők az ágyak­ba. Erre április-májusban kerül sor, amikor már na­gyobb fagyokra nem szá­míthatunk. A talajt már előzőleg ké­szítsük elő. A tetejét vetés előtt porhanyítsuk meg, le­gyen apró morzsás. A magokat sorokba vagy kisebb csomókba vetjük. A vetés ne legyen túl sűrű, hiszen ezek a növények már itt fognak felnőni. A túl sű­rű vetésen a későbbiekben ritkítással, a ritka vetésen pedig közbepalántázással segíthetünk. A magokat sekélyen ta­karjuk. A vastag takaró- anyag alól a kis növények nem tudnak kicsírázni. A sekély takaróanyagnál pe­dig arra kell ügyelni, hogy ki ne száradjon, mert ez, különösen a csírázó mag­vakra végzetes lehet. Ugyan­is ha a kis csíra elpusztul a szárazság következtében, ak­kor a növény többet nem fog kihajtani. Vetés után nagyon fino­man, permetező rózsájú kan­nával öntözzük be az ágya­kat. Az öntözés ezentúl — az esős napokat kivéve — mindennapi munkánk lesz. A talaj sohasem száradhat ki. Csak csírázás után csök­kentsük a víz mennyiségét, amikor a kis növények már maguktól is képesek vízfel­vételre a mélyebb talajréte­gekből. Ismerkedjünk meg né- hánnyal a helybe vethető egynyáriak közül.-Vágott virágnak is hálás a körömvirág (Calendula). Na­pos helyre ültessük. A ta­lajjal szemben igénytelen. Ha vágjuk a virágját, akkor újabbakat fejleszt, s ez el­tart a fagyokig. A virágok a Utak visszafelé Esténként, mikor félerővel égtek a neoncsövek az Eöt­vös Kollégium folyosóin, a tanulószobában gyakran el­fogott a lelkifurdalás. Va­jon érdemes volt-e a család emberöltőkre visszamenően megszokott foglalkozásait el­hagyva, a gyakorlati élettől olyannyira távol eső pályát választanom? Furcsa volt ez a bűntudat, hiszen egyetem­re kerülésem előtt kívántam ezt az „elszakadást”. Nem az emberektől, akik között fel­nőttem, hanem a bennem motoszkáló hajlamaimnak megfelelően. A lelkifurdalást persze, a tanulmányaim so­rán előforduló, s enyhén szólva sápatag, vérszegény bölcsészeti tárgyak is fokoz­ták. Ügy éreztem, ingyenélő vagyok; míg mások sokkal­ta fontosabb tevékenységet fejtenek ki, én eltartottként merőben haszontalan elmé­letekkel tömöm magam (mint később kiderült, egyik-má­sik tárgyat illetően ez igaz is lett). Az elszakadás veszélye alig néhány egyetemi hónap után már kísérteni kezdett. Ha csak arra figyeltem, hogy az ösztöndíj nyújtotta sze­rény anyagi lehetőségekhez képest is, de követtem a di­ákdivatot, máris észre kel­lett vennem a különbséget az otthoniak és a jómagam öl­tözködése között. Otthon az olcsó konfekcióruhák „di­vatja” uralkodott, én vi­szont — ha árban nem is magasabb —, de hanyagabb eleganciájú viseletekre tér­tem át. Ha volt munkatár­saimmal találkoztam, akik­kel az üzemben egy-két hó­napot együtt dolgoztam, úgy éreztem, szinte kirívónak ta­lálják diákos könnyedsége- • met az öltözködésben. Volt osztálytársaim hozzám ké­pest amúgy is komorabbnak tűntek — pedig csak a fe­lelősségük volt nagyobb, hi­szen nap mint nap precíz gé­peket kezeltek, avagy egye­sek már kisebb üzemrészt irányítottak. A diákévek szükségképpen kitolják az egyéniség kiala­kulását, véglegesedését. Ké­sőbb megritkultak a nosztal­giáim a múlt iránt. Azono­sítottam a belső konfliktu­saimat — én is ugyanazt él­tem át, mint annyian az el­múlt fél emberöltő alatt: az új, hagyományok nélküli ér­telmiségi „születési fájdal­mait”, az „első nemzedék” vívódásait. Mert nem megbánásra van szükség, még csak nem is ar­ra, hogy az ember ne feled­je, honnan jött, hanem arra, hogy tartós kapcsolatot kös­sön az elbocsátó közösséggel, érezze a „hátországát”. Mert nincs árvább állapot a gyö- kértelen értelmiségi létnél. S e tartós kapcsolatot an­nak a legnehezebb kiépíteni, aki igazán huzamos ideig nem is élt együtt természe­tes közösségével. Nekem a nyári konyhalegénykedések, segédmunkáskodások avagy a szereidében töltött idő csak átutazást jelentettek egy-egy új tanévhez. A „hátország” biztosítása látványosan nem megy .— nem elég a poharazgatás a volt barátokkal, a , gyerek­korra avagy a fiatalságra emlékezve. Már csak azért sem, mert a gyerekkori szín­tereket, a teherpályaudvar meg a roncstelep környékét elsodorta az idő, új lakóte­lepek 'épültek a hajdan ga­zos környékre, négysávos fe­lüljáró ível ott, ahol ecetfák lombja zöldellt. Ám legyek bár elméletek­kel, könyvekkel megpakolva más ember, mint a néhai, de a régi szívvel kell az idáig vezető utat minduntalan megtenni és járhatóan tar­tani. Marafkó László sárga színárnyalataiban pom­páznak. A kalárcsi (Clarkia) táp­anyagban gazdagabb talajt igényel. Meghálálja az öntö­zést. Júliustól szeptemberig virágzik, a fehér, narancs, rózsaszín különböző árnya­lataiban. Majd a nyár végét díszí­tik nagy sárga, rozsdabarna virágaikkal az egynyári nap­raforgók (Helinthus annuus). Azt hiszem, ezt a növényt nem kell közelebbről be­mutatni. Régi parasztkertí növény a kohia (Kochia). Az Alföl­dön ma is előszeretettel ül­tetik. A megszáradt kórójá­ból télen seprűt kötnek ezen a vidéken. Különböző ala­kú fajtái közül különösen szépek a gömbváltozatok. Kis sövényeket ültethetünk belőle a kertben, amely ősz­szel szép vörösre színeződik. A magvetés után 9—10 hétre virágzik a borzaskata (Nigella). Virágai általában kék színűek. Termése fel­fújt nagy hólyag, amelyet felhasználhatunk a száraz­kötészetben. Meghálálja az öntözést. A száraz kertrészek tipi­kus képviselője a porcsinró­zsa, vagy kukacvirág (Poru- laca). Ahol jól érzi magát, ott a magját elszórva, min­den évben újra kel. A virá­gai a sötét árnyalatokat és a kéket kivéve, szinte min­den árnyalatban pompáznak, vannak félig telt változatai is. A kúszónövények közé tartozik az ipomea (Ipo- maea). Virágai kékek, fehé­rek, vagy pirosak. A magját elszórva, magától is kikel. Támasztékot igényel, amire gyorsan felkúszik. Meleg, napos helyet és a meszes talajokat kedveli. Dekoratív növény a dísz- paréj (Amaranthus). Napos és fél árnyékos helyeken egyaránt megél. Egy méter magasra is megnő, és hosszú, csüngő virágzatot fejleszt, tarka levelű faja is van. A helybe vethető növé­nyek közé tartoznak az egy­nyári füvek is. A megszárí­tott virágzatukat télen a szárazkötészetben használ­hatjuk. Dr. Fodor Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom