Békés Megyei Népújság, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-13 / 86. szám
1980. április 13., vasárnap Peacock (Tyll Attila) „hivatása” magaslatán Kellemes percek... Koldusopera Emlékezetesen botrányos volt 1930-ban a Koldusopera budapesti bemutatója, tüntetések és letartóztatások kísérték. Az emlék sokáig kísértett, a felszabadulásig jószerivel csak amatőr társulatok tűzték műsorukra Brecht és Weill darabját, természetesen az eredeti művet, s nem a Heltai Jenő megszelídítette, de még úgy is botrányt kavart változatot. Nem véletlen persze — s a szerzők szándéka szerint való —, hogy a feudális kövületekkel terhes, kapitalista Magyar- országon nem volt helye a Koldusoperának kőszínházban, hisz tagadta mindazt, ami az akkori színpadokon honolt. Brecht és Kurt Weill tulajdonképpen nem fedezett fel semmi újat a Koldusoperával, hiszen a mű ősváltozata, John Gay XVIII. századi angol drámaíró vígjátéka is erősen kapitalizmusellenes szellemű volt. A különbségek mégis lényegiek, hiszen a Gay korában épp hogy megindult kapitalista fejlődés még csak — jól körvonalazott ugyan, de mégis — embrionális állapotban mutatta meg azokat a perspektívákat, amelyek a huszadik századra keserű és embertelen valósággá lettek. A hajdani olasz opera tehetséges és leleményes paródiája így Brecht tollán — s Kurt Weill zenéjével — a valóság kényszeréből lett vádirat a kapitalizmus minden esztelensége és nyomorúsága ellen. Brecht éppúgy feje tetejére állítja a világot, mint ahogy Gay tette, s Gay kortársa, az egykori londoni haramiakirály, Jonathan Wild élettörténetét feldolgozó Swift. A londoni alvilág e koncepció szerint lényegében semmivel sem mocskosabb a felső tízezer világánál, az emberi kapcsolatok éppoly bonyolultak, hierarchikusak, tán csak nyersebbek és véresebbek egy csöppet. E két szféra között a hős, Macheath „kapitány” jelenti az összekötő kapcsot; ő az, aki az embertelenség alaptörvényeivel tökéletesen tisztában van, ő az, aki a nyereséget eleganciával, a rablást charmemal párosítva itt is, ott is egyeduralkodó lehet. Tudja, az életet vezérlő igazságot: „Mi egy bankbetörés egy bank alapításához képest? Mi egy ember meggyilkolása egy ember alkalmazásához képest?” Ez az igazság már jelzi — s rögzíti is egyben — a társadalmi „fejlődés” következő, látszólag magasabb, humánusabb, de lényegét tekintve csak módszereiben különböző szintjét. Vannak, akik azt vallják: Brecht és Weill a Koldusoperával voltaképpen megalkotta a modern musicalt. Ha a vélemény túlzó is, any- nyi bizonyos mindenesetre, hogy John Gay darabjának átdolgozásával olyan komplex műfajt teremtettek, amely a Koldusoperát a zenés színházi produkciók sorából politikai felfűtöttsége alapján emeli ki. A játék megírása 6ta eltelt évtizedek alatt természetesen nagyot változott a világ, még áttételesebbé és még nehezebben megfogalmazhatók- ká váltak a tőkés társadalmak ellentmondásai, ezért minden Koldusopera-előadást fenyegeti annak a veszélye, hogy a színen megvalósuló játék a könnyebb ellenállás, a vásári mulatta- tás irányba hajlik. Ezért tűnik merész vállalkozásnak a Jókai Színházé, hiszen a drámát egy most végzett, s színi tapasztalatokban bizonyára még nem gazdag rendezőnek, Kelemen Pálnak kínálta fel rendezői vizsgául. Az előadás maga — az előzetes kétségek dacára — kellemes perceket szerez. Nem fedezhetni fel ugyan benne a mához direkt módon szóló gondolatokat, de tán nem is hiba az erőltetett aktualizálás hiánya. Az, amit a színpadon látunk, átgondolt munkáról tanúskodik, Brecht gondolatainak megértéséről, és nem minden- ároni „brechteskedésről”. Mozgalmas, többnyire a máskülönben szűk és nem kellő mélységű színpadtér, bár e térbeli behatároltság kompromisszumokra is kényszerítette a rendezőt. Különösen a színpad közepére komponált képekben érződik ez, s abban, hogy kevés a hely a koreografált mozgásokra. így a táncok veszítenek mozgalmasságukból — a koreográfia Felkai Eszter munkája —, sokszor merevek, kevéssé találékonyak. Kár érte, mert a songoknak a Brecht-műben is fontos, lényegi szerepük van, megmegakasztják a cselekmény fonalát, el is gondolkodtatnak, de így inkább azon, hogy a szűk térrel bölcsebben gazdálkodva, hatásuk mennyivel erősebb lehetne. A brechti intenciók alapján építette fel a lompos, számító és kíméletlen Jonathan Peacock figuráját Tyll Attila, hol harsányan, hol finoman eljátszva kedélye fordulásának szélsőségeit. Vennes Emmy Pollyja gondosan kimért fokon jut el a naiv rácsodálkozástól a kegyetlenség törvényeibe való beilleszkedésig, s lesz álmodozó fiatal lányból rámenős üzletasszony. A vendég Vár- dai Zoltán Bicska Maxija tökéletes úriember, elegáns, és simulékony, máskor kíméletlen és kemény. Az élet törvényeinek jó ismerője és felhasználója, jó szervező, bár — főként az előadás epizódszereplőinek karikatúrajellege miatt — itt magányosnak tűnik. Dénes Piroska Mrs. Peacockja többnyire a háttérbe húzódik, zsémbelése megbocsátható rossz hangulatnak látszik olykor. S nem igazán veszedelmes nem igazán romlott — így nem is ráébresztő erejű — Lengyel István „Tigris” Brown, a rendőrkapitány szerepében, -ezért inkább eleganciával leplezett korruptságáról értesülünk, s kevésbé arról, hogy mi készteti Bicska Maxi fel- akasztatására. Mindazok, akik az alvilági népséget elevenítik meg — a többi között Felkai Eszter, Gyur- csek Sándor, Rékai Nándor. Barsy Géza vagy Lucyként Geszti Glória — szinte egy- arcú karikatúrafigurát formáznak, leginkább a bohóctréfához közelítve. Vértessy Péter A nevezetes esküvői lakoma izgalmas pillanata (Vennes Emmy és Várdai Zoltán) Fotó: Martin Gábor Circus Nemrég jelent meg a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat 25 éves jubileuma alkalmából a magyar artistaművészet, cirkuszi világ színes, személyes vallomásokkal, történelmi hitelességgel megrajzolt története. A szerzőpáros, Szekeres József és Szilágyi György nem is tagadják, hogy a cirkusz közös szerelmük, s a sok szál, amellyel hozzákötődnek, talán a megszokottól kissé eltérő hangú, „érzelmesebb” könyv megírására ihlette őket. S éppen ez vált erényévé a cirkuszművészet fejezeteit megelevenítő munkájuknak. Nem törekedtek teljességre, de egészen a XIX. század közepétől a fővárosban megfordult vándor artisták, cirkuszi előadások, a Városliget cirkuszainak megalakulásától az 1971-ben kaput nyitó Fővárosi Nagycirkusz megszületéséig vezetik az olvasót. Színes történeteiket az események hű tolmácsolása mellett az egykori cirkuszi előadások plakátjaival, a porond kiemelkedő egyéniségeinek portréival színesítik. A gazdag képanyag az országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Plakáttárából, s az egyik szerző, Szilágyi György magángyűjteményéből származnak. E cirkusztörténeti mű egyébként sok téves nézetet eloszlat e nagyszerű művészettel kapcsolatban. Ahogyan Szekeres József az előszóban megfogalmazta: „Sokszor tapasztaltam e műfaj félreismerését, igazságtalan lebecsülését, de láttam a közönség lelkes érdeklődését, rajongását a szocialista cirkuszművészet iránt... ma is nagyra becsülöm e több ezer éves ősi műfaj rangos képviselőit, barátaimat, mint a modern ember testi eszményeinek „megfogalmazóit", akik napról napra „erejükön felül” varázsolják a nézősereg elé csodálatos produkciójukat.” A Circus című könyv a szerzők szándéka szerint valóban az őt megillető helyre illeszti a magyar cirkuszművészetet. —ssy Sorsok Élet — szikraesőben Mondják, az az igazi mester, aki maga is él-hal a szakmáért, amelyet művel, s amelyet át akar adni. Nos, Lehoczki János kovácsmesternél csupán egy szűk délutánt töltöttünk békéscsabai műhelyében, s ez is elég volt arra, hogy megláttassa velünk, milyen szép, sokrétű a munkája. Nem véletlen, hogy a tanulók nagy része —akik nála sajátították el a szakmát — máig is e mesterséget művelik, ha másképp is, nagyüzemben, téeszben, de elismert kovácsok ... — Amikor bejelentettem, hogy nem akarok továbbtanulni, s az ő szakmáját, a kovácsmesterséget .. választom, az apám majd agyonütött ... Ám én hajthatatlan voltam. Mióta az eszemet tudom, ott lábatlankodtam a tűz körül, bámultam a szétpattanó szikrákat, csoda hát, hogy nem volt máshoz kedvem? Szóval, mikor látta, hogy minden hiába, a kezembe nyomta a bőrkötényt, hogy „indíts a műhelybe!”. Fél évig úgy dolgoztatott, olyan szigorúan fogott, hogy majd beleszakadtam. A ta- noncok feleannyit sem csináltak, mégis csak én voltam a rossz, az ügyetlen ... Aztán lassan, felengedett, s bevallotta, csak azért csinálta mindezt velem, hogy betörjön, vagy inkább megtörjön. Hogy mégsem sikerült, láthatja, itt a példa ... Maga köré mutat, ez az ő birodalma azóta is. Ha van munka, reggel nyolctól délután 4-ig 5-ig eldolgozgat. Ahogy mesél, emlékezik, magyaráz, közben elbabrálgat: hol az ekevason simítja végig a kezét, hol megpiszkálja a kohó tüzét, hogy a lángok vörösre fessék a kormos, fekete falat. Hamar elkészít egy ácskapcsot, csak úgy, a fotózás kedvéért. Az izzó gömbacél nyögve hányja a szikrákat, mintha ijesztgetné a rideg nyugalmat há- borgatót, aztán mégis, engedelmesen meghajol a hatalmas ütések alatt, s már mérges-feketén tűri, hogy a hideg földre dobják, kihűlni... — Tudja, van egy ' olyan mondás, hogy egy kovács nem kovács, két kovács fél kovács, három kovács egy kovács... Ez így igaz. Látja, én már csak az üllő mellé támasztom a két nagy, ráverőkalapácsot, nincs ki felemelje. A húgom fia lakatos, ő beáll néha mellém, s csinálja, nem is akárhogy... De nincs már jövője ennek a szakmának. Régen, mikor Tüzélesztés... Hangversenyek megyénkben Április 14-én, hétfőn este fél 8 órai kezdettel rendezi meg az Országos Filharmónia Békés megyei kirendeltsége azt a szonátaestet, amelyen Lukács Pál brácsa- és Falvay Sándor zongora- művész lép fel Békéscsabán, a Jókai Színházban. A my- soron Hummal Esz-dúr szonátája, Schubert a-moll (Arpeggione) szonátája és Franck A-dúr szonátája szerepel. Műsorismertetőt Juhász Előd tart. Ugyancsak április 14-én, hétfőn este lesz hangverseny Orosházán, a Petőfi Művelődési Központban. A hét órakor kezdődő előadáson Sza- latsy István vezényletével a Szegedi szimfonikus zenekar lép fel. Közreműködik Katona Ágnes zongorán. A műsoron : Vaughan Williams Fantázia egy Tallis-témára, Rachmanyinov Variációk egy Paganini-témára és Csajkovszkij V. szimfónia című műve szerepel. A műsort Meszlényi László ismerteti. „Most ipar csak kisebb munkák akadnak” hintókat készítettünk ... Akkor volt tennivaló bőven. Kiskocsi, nagykocsi, stráfko- csi, gyászkocsi... Most már csak kisebb munkák akadnak. Kerti szerszámok, ez az... Lovat még csak-csak hoznának, de már nemigen vállalok patkói ást. Fiatal embernek való az ... Nem ilyen öregnek, mint én vagyok ... Az állat is válogatja: van, amelyik nyugton áll, de a másik fickándozik, nem lehet bírni vele... Egyébként is, talán ez a legnehezebb ebben a mesterségben, a patkócsinálás, a patkolás ... Hajaj, de sok idő kell ahhoz, hogy egy tanuló odáig eljusson! Mert először is, ott a két hét próbaidő. Addig vagy megszokik, vagy meg- -szökik. Érzék kell ehhez, ha az nincs, jobb, ha más szakma után néz. Előbb csak patkószeget egyenesítget, s ha az jól megy, akkor odaengedem a tűzhöz... Egy ilyen kis univerzális műhelyben mindennek megvan a helye. Amíg azt megtanulja, s megismeri az utolsó kis szerszám nevét is, további fél év telik el. Mire valóban használni tudjam valamire, legalább egy év eltelik... Szóval így van ez. No, és ha itt tanul, s aztán bekerül egy nagyüzembe, akkor azt sem tudja, hol a feje... De így van ez fordítva is ... Persze higgye meg, ami ott készül, nem az igazi... Nézze ezt a patkót, gyárban csinálták... S most nézze meg, én milyet csinálok. Ez ki van csinosítva, nemcsak olyan tessék-lássék verjük rá ... Ácskapocs készül... Fotó: Gál Edit Ahogy beszélget, a tűz hamvadó parázzsá szelídül. Lassan, lassan kihuny a fénye. Már nem a régi, kézi hajtású fújtatóval éleszti, hanem elektromos ventillátorral. S a régi, kiszolgált szerszámok helyett, már ott a gyári hegesztőtrafó, s a villanyköszörű... Így az apáktól, nagyapáktól örökölt szerszámok helyett, okos, új gépeken játszik az újjáéledő tűz vöröses fénye... Nagy Ágnes
