Békés Megyei Népújság, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-11 / 84. szám

1980. április 11., péntek 75 éve született József Attila „Vagytok: a Ma, vagytok: a Holnap.” — írta Ady End­re a Csák Máté földjén cí­mű költeményében; alig né­hány évvel azután, hogy Jó­zsef Attila megszületett. A jóslat nem egyetlen sze­mélyre, hanem egy egész osztályra vonatkozott. Mégis érdemes elidőzni annál a ténynél, hogy még Ady éle7 tében — József Áron szap­panfőző és Pőcze Borbála mosónő gyermekeként — megszületett az a proletár­fiú, aki méltán lépett Ady örökébe. Aki emberként, for­radalmárként, költőként és gondolkodóként, mindig a teljességet ostromolva, az „emberi felszabadulás” egyik legjelentősebb szószólója lett. József Attilában a kivéte­les érzékenység és a rend­kívüli okosság olyan törté­nelmi időszakban forrt ösz- sze egyetlen megváltó indu­lattá, amikor már — vissza­felé nyomozva az időben — természetesnek hat, hogy va­laki egymás mellé írja ezt a két mondatot a külváro­sokról szólva: „Az egész em­beri világ itt készül. Itt min­den csupa rom”. Abban az Ady megírta környezetben született, ahol álmodott a nyomor”. „Ha már ennyi a kín, világot vált valóra” — hirdette osztály­történelmi küldetéséről Jó­zsef Attila. Gyermekkori há­nyattatása, félárvasága, nél­külözései — nem pusztán egyéni sorsának mozzanatai. „Szerte nézett s nem leié honját a hazában.” Kölcsey sorai a Himnuszból — ak­tualizálva — a dolgozó több­ség életérzését fejezik ki a két világháború közti Ma­gyarországon. József Attila életét önmagában is egyet­len hatalmas metaforának, egyetlen végsőkig sűrített jelképnek érzi a mai utód. Iskolai és költői eszmélke- dése természetszerűleg a bal­oldali mozgalmak és a hábo­rú utáni európai művészeti avantgárd vonzásában törté­nik. Huszonéves korára már érett, saját hangú költő, aki a folklórból, a világköltésze­ti hagyományból, a kortárs modern törekvésekből és a Nyugat vívmányaiból egy­aránt merített. Szinte már indulásakor tu­datosan vallja magát az „ut­ca és a föld fiának”. Föl­vállalt és elkerülhetetlen harcai közepette korán fel­ismeri a küzdelmeibe zsírt ember esendőségét is: „A legutolsó harcos én legyek” — írja tizennyolcévesen. József Attila a haladó polgári eszmék és a marxiz­mus tanulmányozásával, kor­társai között kiemelkedő gondolkodói teljesítményével és szintézisteremtésével, köl­tészeti gyakorlatában is ka­matoztatta fölismeréseit. Köl­tészetének történelmi mély­séglátása — a maga élessé­gében és következetességé­ben — legnagyobb hazai és világirodalmi kortársaihoz viszonyítva is páratlan. ö mutatja ki a legnagyobb meggyőző erővel, versei so­kaságában — a „Retteg a szegénytől a gazdag, s a gaz­dagtól fél a szegény” alap­állásából —, hogy a kizsák­mányolás ténye milyen szük­ségszerűen eltorzítja a sze­mélyiséget, a kizsákmányo­lásnak még a haszonélve­zői körében is. Ezért kell szerinte a munkásosztálynak „az egész emberiségért helyt­állni az örök talajon”, vál­lalni nem csupán a külső, hanem az ember belső fel­szabadításának hosszú folya­matát. Érett fővel megértet­te, hogy az emberben a tör­ténelem fejlődésével is csu­pán „finomul a kín”. De az „aljas, nyomorító hatalmak” megdöntését — épp ennek a felismerésnek a távlatában sürgette. A forradalom várása és jö­vetelének késése mellett, a fasizmus világméretű előre­törését tapasztalhatta. „Az elnyomás csapatban károg, élő szívre, mint dögre száll” — adja meg a félelmetesen pontos képletet koráról. El­méletileg is szembenéz a legkihívóbb kérdésekkel: a történelem törvényszerűsé­gei, nemzet és' osztályharc viszonya, az esztétikum és a politikum kapcsolódásának lehetőségei egyaránt mélyen foglalkoztatták. A nemzetet „közös ihlet”-nek nevezte. Szembeszállt a művészeti ha­tékonyság kérdésének min­den szűkkeblű, lefokozó-gya- korlatias értelmezésével ugyanúgy, mint az öncélúság elvével. „Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virág, ami van, széthull darabokra” — fogalmazza meg a természet és a törté­nelem, a társadalmi fejlődés nagy törvényszerűségét a ma­ga módján, egyetlen metafó- rasor láttató és átgondolásra kényszerítő erejével. A munkásosztály költője — egyúttal a magyar nemzet költője is volt. „Édes hazám, fogadj szívedbe!” — szól fel­lebbezése az igazi nemzeti lelkiismerethez, a politikai szorongatottság és a belső számkivetettség idején. Űj, szocialista internacionaliz­must hirdet meg a Duna tá­ján, a nagy előd, Ady End­re szavaival is egybehangzó­an. S a harcos forradalmár, kora és kortársai kíméletlen bírálója, szenvedve panasz­kodik: „Miért is kell fegy­vert veretni belőled, arany öntudat!” De bízik harcá­nak értelmében, s abban is, hogy az emberiség előtörté­nete véget ér egyszer, eljő a „szabadság békessége”, s „minket is elfelednek lassan lugasok csendes árnyain” — írja megnyugvást, feloldást keresve a jövőben a jelen harcosa. „A világ vagyok: minden, ami volt, van.” József Atti­la költészete intenzív fogla­lata nem csupán a megtör­tént, de minden megtörtén­hető vagy eljöhető időnek is. Jövőidézésének türelmet­lensége egyéni életsorsának tragikussá válásával, szeren­csétlen szerelmeivel, beteg­sége előrehaladásával isnyo- matékot kap. „És testem vé­gül megbetegedett, mert fér­fi vagyok, és nem tudja sen­ki, még magam sem, hogy mennyit szenvedek” — írja önvallomásként egyik töre­dékében. József Attiláról szólva kü­lönösen érvényes az a meg­fogalmazás, hogy az igaz, nagy költészet soha nem a kitalálás, hanem a megtalá­lás művészete. Az ő sorai­ban a tapasztalat törvény- erejűvé emelkedik; számta­lan élethelyzetünkben idéz­zük őt, hogy önmagunkat is jobban megértsük. A boldog és a boldogtalan szerelmes, az élettel most ismerkedő kamasz, vagy a komoly fel­nőtt egyaránt meríthet köl­tészetéből segítséget, bátorí­tást, tanulhat önérzetet, ön­becsülést. Fölényes poétikai eszköztár a lehetővé tette szá­mára, hogy gazdag egyénisé­ge minden élményét és tar­talmi közlendőjét — a szó legnemesebb értelmében — formává alakítsa. Képei, ösz- szevont hasonlatai, váratlan gondolati fordulatai ma már köznyelvünkben is elevenen hatnak, s minden újabb ma­gyar nemzedék újat keresve és újat találva fedezi fel őt magának. Volt idő, amikor József Attilát csak a forradalmi, vagy éppenséggel a szukeb- ben vett mozgalmi versei alapján tartották elsősorban nagy költőnek. Minden kisa­játító elfogultsággal szem­ben, ma is csak azt vallhat­juk: a teljes József Attila a miénk! Elindultak tizenöten... Akinek sikerült Világirodalmi jelentősége mellett (a két világháború közötti szocialista költészet legnagyobbjai sorában a he­lye!) ne feledkezzünk meg arról sem, hogy olyan ma­gyar költőnagyságok kortár­saként emelkedett ki, mint Kassák Lajos, Illyés Gyula, Radnóti Miklós, Szabó Lő­rinc. Több mint négy évtizede bekövetkezett halála után, képletes értelemben, öleljük őt vissza újra és újra a sí­nektől. Ne feledjük ma sem, hogy még életében, kulcs­mondatként hagyta ránk költészetéhez: „Csak az ol­vassa versemet, ki ismeren­gem és szeret”. Becsüljük meg és szeres­sük őt, a hozzá egyedül mél­tó, végletes és gyermeki őszinteséggel! Rózsa Endre Két évvel ezelőtt, egy áp­rilisi napon látogattam meg a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium érettségi előtt álló negyedikeseinek egy csoportját. A népművelői blokkot, ök tizenöten — fiúk és lányok — éltek az­zal a lehetőséggel, hogy harmadikos korukban szak­mát válasszanak, s az érett­ségivel együtt középfokú népművelői képesítést sze­rezzenek. Vagyis továbbta­nulás nélkül, szakképzetten kerüljenek ki a gimnázium­ból. / Heti kilenc órában tanul­ták az elméletet, és ezenkí­vül a művelődési központ különböző rendezvényein gyakorlati munkában ismer­kedtek a szakma fortélyai­val. Élénk, jó képességű fiatalok mind, akik elmond­ták, hogy amikor jelentkez­tek, nem sokat tudtak a népművelésről, alig volt fo­galmuk arról, mi is ez. Az­tán megtetszett nekik, meg­szerették, s most már élet­hivatásnak tekintik. Ahogy újra olvasom a riportot, minden megszólaló diák ki­tért erre, s amit még hozzá­tettek: vajon mit hoz a jö­vő? Szükség lesz-e rájuk, el tudnak-e helyezkedni? — Bár biztattak bennün­ket, hogy lesz állás — hiszen ha nem lenne ránk szükség, nem is indították volna ezt a képzést —, mégsem volt indokolatlan ez az előérze­tünk. Kevesen és sok nehéz­séggel helyezkedtünk el vé­gül is a szakmában, össze­sen négyen, és egyikünk sem azonnal, hanem némi kité­rővel. Szóval nem úgy ala­kultak a dolgok, ahogy kel­lett volna — mondja Hra- bovszki Edit a MÁV Klub- könyvtárban, ahol könyvtá­ros, de emellett besegít a népművelői munkába is. A csoportról beszélgetünk. Az öt fiúból négy képesítő­zött, de ők már akkor is tudták, hogy valójában mást akarnak. Ipari tanulónak mentek. A lányok viszont mind ragaszkodtak a nép­műveléshez, s legtöbbjük rá­termett volt, kár értük1, hogy másra kényszerültek. Pedig küzdöttek, próbálkoztak, de valamit csinálniuk kellett, s oda mentek, ahova lehetett. Ez a mentsvár főleg a posta — Edit is ott dolgozott fél esztendeig —, ahol állandó a létszámhiány. Pesten és vidéken egyaránt. Ám ők is bizakodnak, teljesen nem adták fel a reményt, hogy egyszercsak népművelők le­„Csillagokhoz igazítva” József Attila-est a csabai ifjúsági házban A József Attilát annak idején legjobban értő s tá­mogató Kosztolányiról írták mostanában a kritikusok: jó, hogy a tévé úgy segített, rá emlékezni, ahogy kell: a műveivel. Hasonló dicséret a csabai ifjúsági házról is elmondható, mert kedden, a költészet napjának (majd­nem) előestéjén remek Jó­zsef Attila-műsorral lepte meg a megyeszékhely vers­szerető közönségét, elsősor­ban a diákokat, fiatalokat. Egy muzsikus és egy elő­adóművész segítettek József Attilára emlékezni, szellemét idézni: Sebő Ferenc és Jor­dán Tamás. Kettejük közül a7. utóbbi — a Népszínház fiatal, tehetséges színésze — érdemel nagyobb elismerést, hiszen a szerkesztés az ő feladata volt, és a mintegy hetvenperces program ja­va súlya is az ő vállán nyu­godott. Jordán Tamás mind a szerkesztést, mind az elő­adóművészi feladatokat el­sőrangúan oldotta meg. Az előbbit azért, mert egy ha­talmas életműből adott igen­igen hiteles és jellemző ke­resztmetszetet. Nem hiányoz­ták az elhangzott versek kö­zül a költő fiatalkori, exp­resszionista ihletésű művei, hallottuk úgynevezett nagy verseit és a töredékeknek, játékos szüleményeknek is örülhettünk, amelyek épp úgy jellemzik József Attilát, mint mondjuk a Hazám vagy a Születésnapomra. Külön érdeme a két fiatal művésznek, hogy nem pró­báltak feszes pódiumműsort faragni az előadandó anyag­ból. A verseket, dalokat cí­mek nélkül, egyvégtében, szüntelenül pergőn tolmá­csolták, egy rögtönzött pódi­umra tett asztalnál, mintegy „a költészet kocsmáiban” avagy „egy kávéházi szegle­ten”. Ez tökéletesen illett József Attilához, mert azt su­gallta, amit a költő szeretett volna: hogy verse minden­napi kenyerünk legyen. Ehhez az elképzeléshez szervesen illeszkedett Jordán Tamás eredeti versmondó karaktere, előadóművészi stílusa. A verseket pózoktól, külsőségektől mentesen for­málta meg, csaknem mindig kitűnő, a megértést szolgáló értelmezésben Am mégsem esett abba a hibába, hogy — Sebő Ferenc és Jordán Tamás mint sokan — merevvé, „in­tellektuálisan szárazzá” tet­te volna a sokértelmű, szel­lemesen sokfelé asszociáló képeket, költői anyagot. Ez a versmondás beszédszerű, természetes és lendületes volt — valahol a parlando és a versmondás között —, ám ugyanakkor rengeteg színe is volt, humora s kü­lönös gesztusai. Nem hall­gathatjuk el azonban azt sem, hogy a „nagy” versek, bár értelmezésükre nem le­het panasz, helyenként meg­oldatlanoknak tűntek, mert — mint például a Hazám esetében — az előadás len­dülete és dinamikája imitt- amott túlzottnak bizonyult. Jordán Tamás legszebben a késői versek csendes, suttogó tragikumát tolmácsolta. Akadt igazi előadóművészi bravúrja is: a Nincsem apám előadása egyre feszültebben és keményebben, háromszor egymás után. Erre,. ilyen si­Fotó: Gál Edit kerrel, csak a legtehetsége­sebbek vállalkozhatnak. Sebő Ferenc dalai szeren­csésen oldották a feszültsé­get, teremtettek kellemes, hangulatos ellenpontot. Az élvezetes költői est méltatásához „ellenpontként” végül csak egy „ellen”-vetés kívánkozik. Szívhatta a fo­gát az, aki aznap este Jó­zsef Attila és József Attila közt akart választani, mert a szomszédos Körös-presszó­ban csaknem ugyanakkor a megyei művelődési központ is József Attila-műsort ren­dezett. Mindannyiunk na­gyobb hasznára s épülésére lenne, ha a szervezők is meg. fogadnák a költő intelmét, mellyel az est közönségét út­nak bocsátotta Jordán Ta­más: „Igazi lelkünket, akár­csak ünneplő ruhákat, gon­dosan őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ün­nepekre.” (Varga J.) hetnek. Kár is lenne, mind a hat lányért. — Jó felkészítést kap­tunk. Elméletből és gyakor­latból is. Az utóbbi szeret­tette meg velünk a pályát. És nem csak ízelítő volt; fo­kozatosan adtak egyre na­gyobb és önállóbb feladatot, amin le is mérhettük, mire vagyunk képesek. * * * — Annak idején azt mond­ta, azért tetszik ez a pálya, mert szeret szervezni és egyébként is úgy érzi, nép­művelői alkat. Az élet gya­korlata mit mutat? — Ide könyvtáros kellett, ezt is szívesen csinálom, de főleg az csábított, hogy emellett a szervezésben és rendezésben is dolgozhatok. Szükség is van rá, mert ke­vesen vagyunk1, és sok a munka. Népművelői alkat? Hiszem, hogy van ilyen. Csak most egy kicsit más­ként határozom meg. Akkor azt mondtam: jó és határo­zott fellépés, kapcsolatterem­tő képesség, és szerénység kell a szervezőkészségen kí­vül. Másfél év után hozzá­teszem: bízni az emberek­ben és elviselni a kudarcot is. Tehát kitartás és akarat­erő az újrakezdéshez. És ami még nagyon fontos; ál­landóan képezni magunkat! No, meg a fürgeség, mozgé- BSsnyság az, ami szükséges ehhez a munkához. De hogy eredmények le­gyenek, még ez sem elég. A kezdőnek segítség is kell, hiszen fiatal és tapasztalat­lan. Ö ezt a segítséget maxi­málisan megkapja, lehető­ség, bizalom és hasznos ta­nács formájában Dányi Pál- né igazgatónőtől. Akitől ren­geteget tanult és tanul, és aki annak örül, ha a fiata­lok sikeresek. A könyvtá­ruk kellemes, otthonos, jól fölszerelt. — A könyvtárosságot azért vállaltam el, hogy egy kulturális intézményen be­lül legyek, az csak külön öröm, hogy mást is csinál­hatok. Ilyen volt nemrég egy szovjet delegáció foga­dása. Az összes ezzel kapcso­latos dolgot én intéztem. A megvendégeléstől a műso­rig mindent összeállítani és lebonyolítani; az én felada­tom volt. * * * A kettős munka jól ösz- szefér, sőt kiegészíti egy­mást, hiszen a könyvtárban is emberekkel van dolga, s valójában mi más a köny­vek megszerettetése, s az ol­vasókkal való foglalkozás, ha nem népművelés? Egy jó könyvvel épp olyan örömet lehet szerezni, mint egy jól sikerült zenés vagy irodal­mi esttel, vagy egyéb ren­dezvénnyel. Az a lényeg, hogy élményt nyújtson, és máskor is szívesen jöjjenek. A ház nagy forgalmat bo­nyolít le, benne a könyvtár is, ahol szinte családias a hangulat. — Sok gyermek-, fiatal és nyugdíjas tagunk van. A kettő közötti korosztály ke­vésbé érdeklődik. Talán azért, mert a munka mel­lett még annyi más köti le őket. A gyermekek a legfo­gékonyabbak, és jó érzés tudni, hogy szívesen járnak ide. Olvasgatnak, mesele­mezt hallgatnak és beszél­getnek. Szomorú viszont, ha azt mondja valamelyik, mint a múltkor az egyik kislány: anyukám nem engedi, hogy könyvet vigyek, mert tanul­ni kell. Pedig olyan jó ol­vasni ... Vass Márta SZÍNHÁZ, mozi 1980. április ll-én, pénteken es­te 20.00 órakor Csorváson: OLYMPIA * * * Békési Bástya: 4 és 6 órakor: Négy bandita, tíz álozat, 8 óra­kor: Lidércnyomás. Békéscsabai Építők Kultúrotthona: 5 órakor: Gyorsított eljárás, 7 órakor: A veréb is madár. Békéscsabai Szabadság: de 10 és du. 4 óra­kor: Ahová lépek,' ott fű nem terem, 6 és 8 órakor: Mennyire szerettük egymást! Békéscsabai Terv: Hogyan felejtsük el éle­tünk legnagyobb szerelmét.. . ? Gyulai Erkel: Futárszolgálat. Gyulai Petőfi: Békeidő. Oroshá­zi Béke: A maláji tigris. Oros­házi Partizán: fél 4 órakor: Har­minc lány és Pythagoras, fél 8 órakor: örült nők ketrece. Szarvasi Táncsics: Fábián Bá­lint találkozása Istennel.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom