Békés Megyei Népújság, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-11 / 84. szám

1980. április 11., péntek Az egyetlen elfogadható cél Nyereségessé tenni a gazdálkodást a Szarvasi állami Gazdaságban „Ki mint vet, úgy arat” — mondjuk, amikor az ösz- szegzés szándékával tekintünk vissza munkánk eredmé­nyére, hibáira. Tagadhatatlan, temérdek bölcselet, ta­pasztalat zsúfolódott össze ebben az egyetlen mondatban. Es mégis: leegyszerűsített alkalmazása a gyakorlatban csak a legritkább esetben vezethet a valóság feltárásá­hoz. Mi több, egy egész kollektívát megítélni e módszer alapján már több mint felületesség. Sokoldalú elemzésre, mélyreható vizsgálatra van szük­ség ahhoz, hogy egy-egy konkrét eset kapcsán tévedése­ket, sikeres tetteket, találó, tömör mondatokkal fejez­zünk ki. Az esetek többségében se értelme, se haszna az effajta leegyszerűsítésnek. Már csak azért sem, mert mint majd látni fogjuk, ez a Szarvasi Állami Gazdaság esetéiben sem segítené az annyira óhajtott kibontakozást. Szomorú tényként köny­velhető vélhető el, hogy a 9 ezer 400 hektár szántót mű­velő gazdaság tavaly csak­nem 5 millió forint veszte­séggel zárta az évet. Az oko­kat „hivatalosan” keresők és maguk a dolgozók is igye­keztek csokorba szedni vala­mennyi számba vehető hiá­nyosságot. Ha a sorrendet illetően megoszlottak, meg­oszlanak is a vélemények, szinte mindenütt tudomásul vették, hogy a termelés évek óta szinte változatlan szer­kezete, az irányítómunka, a szervezés színvonala, a mun­ka minősége és esetenként a kedvezőtlen időjárás szin­te végzetszerűen vezetett a múlt év végi állapotokhoz. Még konkrétabbá téve, egyes növényekre vonatkoz­tatva, a vizsgálódást megál­lapítható, hogy például a 2200 hektáron termesztett rizs az alacsony termésátlag miatt csak a veszteség mér­tékét növelhette. Míg a IV. ötéves tervben a hektáron­kénti termésátlag 2,5 tonna volt, és mindenki joggal szá­mított arra, hogy a követke­ző tervciklusban megközelí­ti a 3 tonnát, tavaly alig 1,6 tonnát takarítottak be egy hektárról. A rizstermelés visszaesése már az V. ötéves terv első éveiben elkezdődött. Akkor azonban a magyarázatot el­sősorban a munka minősé­gében, a kedvezőtlen időjá­rásban jelölték meg. Ma már viszont nyilvánvaló: a kor­szerűtlen telepeken, 15—20 éve egyetlen kultúrával hasznosított földeken elkép­zelhetetlen a termelés tar­tós növelése. ♦ A rizstermelés visszaesése azonban önmagában még nem vezetett volna veszte­séghez, ha nem kellett vol­na szembenézniük a „vélet­lenek” sorozatával. Persze ez csak akkor igaz, ha vélet­lennek tekintjük azt, hogy a rossz időjárás miatt 0,8 ton­nával kevesebb búza ter­mett, mint egy évvel koráb­ban, ha véletlennek tekint­jük, hogy éppen erre az idő­szakra esett a tehénállomány brucellózismentesítésének be­fejező szakasza. Ráadásul a rizshántoló — az alacsony termés miatt — kevesebb nyereséget állított elő. A felsoroltak végül is ak­kora terhet jelentettek, amekkorát egy kedvezőbb vi­szonyok között gazdálkodó egység is csak nehezen vi­selhetett volna el zökkenő nélkül. Kiszámították; ha a felsoroltak közül csak az egyik szerepelne más előjel­lel, nem lett volna vesztesé­ges az állami gazdaság. De nem így történt! S ezért — talán joggal, talán nem — minden magyarázat mosako­dásnak tűnik. Mert az elért eredmény valamilyen for­mában kritikája az irányító, a szervező, a gépek és be­rendezések melletti munká­nak is. Hátha éppen az ilyen jellegű mulasztások miatt „úsztak” el a milliók?! Ez­zel alighanem tisztában van­nak a szarvasiak is, azok, akik most az egymásra mu­togatás helyett, eddigi mun­kájuk, tevékenységük kriti­káját is megtették vagy leg­alábbis többségében elfogad­ják azt. Segítségükre lesz majd az a vizsgálat, amelyet az idén az állami gazdaságok orszá­gos felügyeleti szerve folytat a gazdaságban. Az elemzés célja nem elsősorban a fele­lősség megállapítása, hanem az, hogy milyen módszerek­kel, a termelés szerkezeté­nek milyen változásaival le­het már 1980-ban nyeresé­gessé tenni a gazdálkodást. ♦ Ennek a munkának az eredménye ma még nem is­mert. A Szarvasi Állami Tangazdaság egész tevékeny­ségében azonban döntő vál­tozást hozhat az a tény, hogy az év elején egyesült a Ti­szántúli Meliorációs Válla­lattal, a gazdaság igazgatója Mészáros István lett, aki ko­rábban éppen a TMV tevé­kenységének első számú irá­nyítója volt, s egyben a szarvasi körzet országgyűlé­si képviselője. — A vetésszerkezet átala­kítását — ez a munka még tavaly elkezdődött — az idén tovább folytatjuk. A rizs vetésterületét jelentősen csökkentjük, a napraforgó területét 600-ról 1200 hektár­ra növeljük. A még jobb ta­karmánygazdálkodásra — a gazdaságban. 4 ezer szarvas- marhát tartanak — a koráb­binál nagyobb területet kü­lönítünk el legeltetésre. Egész gazdálkodásunk köz­ponti kérdése, hogy megta­láljuk a ráfordítások helyes arányait. A két vállalat egye­sítésétől pedig azt várjuk, hogy a meliorációs munkák­ra létrehozott géppark az eddiginél jobban szolgálja a környék és a megye talaj­rendezési programjának meg­valósulását. Ezért az üzemek részvételével egyszerű gaz­dasági társaság létrehozásán fáradozunk — összegzi vé­leményét az igazgató. Az állami gazdaságnak — amely sokoldalú tevékenysé­get folytat — vágóhídja, fes­tő- és gépüzeme is van, ered­ményre csak az ott dolgozók összefogásával lesz képes. — Az eddigieknél nagyobb szerepet szánunk a munká­sok véleményének a dönté­sek előkészítésekor, öröm­mel tapasztaltam, hogy a rossz év után sem zárkóz­nak el a munkások, a szo­cialista brigádok, a tömeg­szervezetek kezdeményezőek — mondta Mészáros István. ♦ „Ki mint vet, úgy arat.” — A Szarvasi Állami Tan­gazdaságban azt remélik, hogy jövőre, akik továbbra is ragaszkodnak a leegysze­rűsített ítéletekhez, más elő­jellel fogalmazzák meg majd ezt a véleményüket. Szövetkezet a dolgozóiért Az Orosházi Vas-, Mű- anyagipari Szövetkezet ve­zetősége az Orosháza város Tanácsa Végrehajtó Bizott­ságának mai, pénteki ülésén számol be ,a szövetkezet te­vékenységéről, a7. üzemben dolgozók élet- és munkakö­rülményeiről. Ez az üzem Orosháza szövetkezeti ipará­nak jeles képviselője, hiszen az ágazat termelési értéké­nek csaknem 45 százalékát itt állítják elő, s az orosházi ipari szövetkezet által ex­portált termékek 63 százalé­ka is itt készül. Tudott do­log az is, hogy műanyagr feldolgozó gépeket KGST- szakosodás alapján gyárta­nak a szövetkezetiek. Az alatt a 8 esztendő alatt, amíg a Vas-, Műanyagipari Szövetkezet termelése meg­háromszorozódott, exportja pedig a kétszeresére nőtt, dolgozókról való gondosko­dásban, a bérfejlesztésben, igen sokat haladtak előre a a munka- és egészségvéde­lemben, a szakképzésben, oktatásban is. Az elmúlt 5 esztendőben az üzem négy­száz dolgozójából 75-en sze­reztek képesítést állami ok­tatásban, 65-en vettek részt különböző szaktanfolyamo­kon, jelenleg 11-en dolgoz­nak egyetemi, főiskolai okle­véllel, 74-en középiskolai végzettséggel a szövetkezet­ben. Nagy szerepe van az üzem dolgozóinak életében a köz­vetett juttatásoknak, tudni­illik az elmúlt négy év alatt megvalósított több mint 24 százalékos bérfejlesztés elle­nére is — a környező ipari üzemekhez képest — igen alacsony ,a bérszínvonal. A szövetkezet vezetősége üze­mi étkeztetéssel, üdültetéssel, a közművelődés támogatásá­val és egyéb szociális jutta­tásokkal igyekszik az üzemi­ek jogos igényeit kielégíteni, ilyen célokra négy év alatt csaknem másfél millió fo­rintot fordítottak. Alapot képeztek a dolgozók lakás- szerzésének támogatására, s a vizsgált négy évben 25 dolgozónak együttesen egy­millió forintot adtak kamat­mentes kölcsönként, illetve vissza nem térítendő jutta­tásként. A munka- és egészségvé­delemben az Orosházi Vas-, Műanyagipari Szövetkezet, az élenjárók közé tartozik a megye szövetkezeti iparában. Ebben fontos szerepet ját­szik az. hogy a szövetkezet ma már korszerű technoló­giával, korszerű termékeket állít elő, természetesen kor­szerű munkakörülmények közepette, és sikerült meg­szervezniük az üzemorvosi ellátást is. Erre a gondosko­dásra a dolgozók szocialista munkaversenye felel: nap­jainkban a szövetkezetben nyolc brigádban 125-en se­gítik az üzemi célok megva­lósítását többletvállalások teljesítésével lobb építőanyag-ellátásra készült fel a kereskedelem A tavasszal elérkezett az építések szezonja is, amelyre áz építőanyag-kereskedelem is felkészült. Már március közepéig cementből 14 szá­zalékkal, falazóanyagokból 8 százalékkal, csempéből 15 százalékkal, ajtóból és ablak­ból 9 százalékkal több fo­gyott, mint a múlt év .azonos időszakában. Az idei ellátás további kilátásairól Pulai Miklósné, a Belkereskedelmi Minisztérium főosztályveze­tő-helyettese tájékoztatta az MTI munkatársát. Mindenekelőtt a családi ház építkezésekhez, a tata­rozásokhoz, a toldaléképít­kezésekhez, a lakások rend- behozatalához, korszerűsíté­séhez biztosítanak építő­anyagokat. Kibővítik az anyagbiztosítási megállapo­dások rendszerét — tavaly a forgalom 27 százalékát bo­nyolították le ily módon —, amelyben az építkezéshez egyszerre megrendelt anya­gokat a munkafolyamatok sorrendjében, a meghatáro­zott ütemben .adják át a megrendelőnek. Erre az évre a központi előirányzat az építőanyag­forgalom 0,2 százalékos nö­vekedésével számol. Ehhez az építőanyagipar 0,4 száza­lékkal növeli termelését. Ce­mentből 1 millió 850 ezer tonna, falicsempéből 4,1 mil­lió négyzetméter, fenyőfű­részáruból 330 ezer köbmé­ter, azbesztcemet lefolyócső­ből 12 ezer tonna beszerzé­séről gondoskodott a keres­kedelem. Tovább javul a burkoló­anyag, a vasbeton födém­elemek, az azbesztcement­termékek, az építési faanya­gok kínálata. A választékot bővítik a romhányi új kerá­miagyár különféle burkoló­anyagai, jugoszláv import ajtók, ablakok stb., s — mi­után a hazai ipar nem gyárt elegendőt — az ugyancsak külföldről vásárolt tetőfedő­cserép. Kisméretű téglából nem lesz a tavalyinál több, dA bővül a korszerű falazó­anyagok mennyisége és vá­lasztéka, s a vasbetonter­mékek között növekszik az igen kerett előre feszített gerenda aránya. Az ellátást javítják mészhidrát, cement, csempe, lefolyócső és hullám­pala behozatallal is. A szi­gorúbb faanyag-gazdálkodás, s a vele együttjáró gyártási tilalom okoz némi gondot, hiszen megszüntették a ko­rábban kedvelt hajópadló gyártását, pótlására mű­anyag borítót, padlószőnyeget javasol a kereskedelem. Nem gyártanak hazai faházat sem — Csehszlovákiából továbbra is importálnak ugyan, de az korántsem elegendő a7 igé­nyek kielégítésére. A kedvező kilátások elle­nére gondok is adódnak. Jól­lehet jelenleg bőségesen van cement, az utánpótlás üte­mezése a másodig és a har­madik negyedévre kedvezőt­len. A tavalyi tapasztalatok alapján félő, hogy éppen a nyári csúcsforgalomban a szállítási kapacitás akadá­lyozza a telepek feltöltését. Ezért előre fogadnak minden árut, anyagot, amit az ipar és a külkereskedelem kínál — mondotta a minisztérium főosztályvezető-helyettese. Kepenyes János A dányi Magvető Mgtsz kókai tésztaüzemcben nyolcféle tész­tát készítenek. Az üzem évi termelése mintegy harmincöt vagon (MTI-fotó: Király Krisztina felvétele — KS) Ha kellett, ott volt a gáton A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa hazánk fel- szabadulásának 35. évfor­dulója alkalmából Állami Díjat adományozott a Tisza- völgyi Árvízvédelmi Rend­szer fejlesztésében, meg­valósításában végzett ki­emelkedő tevékenységükért: Dávid Béla, vízmesternek, a Felső-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság építésvezetőjé­nek, Gyöngyösi házár mér­nöknek, a Körösvidéki Víz­ügyi Igazgatóság osztályve­zetőjének, dr. Simády Béla mérnöknek, az Alsó-Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatójának, Stéján Már­ton mérnöknek, az Észak­magyarországi Vízügyi Igaz­gatóság igazgatóhelyettesé­nek, Tolnai Kálmán gátőr­nek, a Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság gátbiz­tosának. öntözőtelepek tervezése és építése jelentette legna­gyobb programunkat. Az I950-es évek elején készült el két nagy beruházás — ma is fontos része a megye öntözőrendszerének — a szarvas—kákafoki rendszer, majd Gyomán, a Körösi Ál­lami Gazdaság rizstelepe. Ez­után több beosztásban dol­goztam, 1973-tól pedig az ár­víz- és folyószabályozási osz­tály vezetője vagyok. Szeszé­lyes folyóink vannak. Csak két példa: a Kettős-Körös Doboznál 1952-ben kiszáradt, száraz lábbal át lehetett kelni rajta. 1974-ben pedig olyan magas volt itt a víz­állás, amilyet még soha nem jegyeztünk. Az utóbbi évtizedben a társigazgatóságokkal a tiszai árvízvédelmi rendszer meg­teremtése komplex. össze­A kitüntetettek közül Gyöngyösi Lázár Gyulán él, s a vízügyi igazgatóságnál dolgozik. Először az 1974-es tavaszi árvíznél találkoztam vele. Emlékezetemben még ma is élénken él az akkori kép: viharkabátban, gumi­csizmában személyesen irá­nyította a védekezést a Fe­hér-Körös bal partján, Sza- nazug térségében. Nem ült be a terepjáró gépkocsiba, gyalog ment a védvonalon, a védekezésben részt vevőket ismerősként, barátként kö­szöntötte, bátorította, biz­tatta valamennyit. Az eltelt hat év azután szinte észre­vétlenül elrepült. — Kicsit meglepődtem, amikor március 10-én pos­tán jött a meghívó a Parla­mentbe, a kitüntetés átadá­sára. A több mint három évtizedes vízügyi szolgála­tom legnagyobb elismerése — kezdi az állami díjas mérnök. — Szolgálat?! — Igen, szolgálat! Amikor 1941-ben érettségiztem, a Budapesti Műszaki Egye­temre jelentkeztem. Mérnök szerettem volna lenni. Sok- gyermekes családból szár­maztam, s így vízügyi ösz­töndíjat kaptam, amelynek a neve: „Vízügyi Viszont- szolgálati Ösztöndíj” volt. Ez aztán egyértelműen eldöntöt­te az életemet. — Az egyetem után hova vezetett útja. — Első munkahelyem Hódmezővásárhelyen, a Kul­túrmérnöki Hivatal volt. Közmunkával csatornákat építettünk, lecsapolásokat folytattunk, az itteni mun­kákat irányítottam. Az első igazi nagy feladatot a Tisza mellett a lúdvári öntöző- rendszer kiépítése jelentette. Több mint 400 kubikos dol­gozott itt, — Mióta áll vízügyi szol­gálatban? — A KÖVIZIG jogelődje hat ármentesítő társulat összevonásából 1949. január 1-én alakult, s azóta ezen a munkahelyen dolgozom. Munkámat, életemet a leg­hatalmasabb elemnek, a víznek szenteltem, a megza- bolázására,- megszelídítésé­re törekedtem. Kezdetben az hangolt munkát igényelt, melynek része a Körös-völ­gyi vízrendszer is. A hosszú távú tervezési programok kidolgozása, azok megvaló­sítása biztonságossá tette a térség árvízvédelmét. Az or­szághatár mentén elkészült a lokalizációs töltés, meg­épült az árvízi szükségtáro­zó. Folyik a fővédvonalak előírt szintre való kiépítése, melynek lényege: a száz évenként előforduló árvize­ket is biztonsággal tartsák a gátak. A 340 kilométernyi fővédvonal egyharmadán el­készültünk a munkával, a program szerint az ezred­fordulóra fejezzük be. — A három évtizedes víz­ügyi szolgálatának legna­gyobb élménye és kudarca? — Az 1965-ös dunai ár­víznél Szentendre szigetét védtük. Ahogyan magasí­tottuk a nyúlgátakat, úgy emlekeclett a vízszint is. Egy éjszaka azután kaptuk az utasítást: álljunk le a reménytelennek tűnő véde­kezéssel, az embereket, a gépeket, a tecnikát vigyük a magaspartra, mert értelmet­lennek látszik a munkánk. Még be sem fejeztük a le­vonulást, máris jött az újabb utasítás: teljes erővel folytassuk a védekezést, Csalóköznél átszakadt a töltés, s hajszálnyi remény ismét megcsillant az ered­ményes munkára. Két na­pot szinte megállás nélkül dolgoztunk, végül is siker­rel. Legnagyobb kudarc, egyben pozitív kudarc is, 1974-ben ért, amikor is a Fekete- és a Fehér-Körös árhulláma egybeesett. Át kellett vágnunk a gátat a deltában. A szükségtározót öntötte el a víz, ezzel viszont megmentettünk több telepü­lést és milliárdos értékeket. — Elégedett ember? — Munkámat szeretem. Igaz, az Állami Díjat sze­mély szerint én kaptam, vi­szont úgy érzem, hogy az igazgatóságnak és közvetlen munkatársaimnak is szól ez a magas elismerés. Nélkü­lük, segítségük nélkül, soha nem értem volna el ilyen munkasikereket. Szekeres András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom