Békés Megyei Népújság, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-04 / 80. szám
o 1980. április 4., péntek NÉPÚJSÁG Korszerű alkotói módszer Eszmecsere a szocialista realizmusról Olvasóink emlékezhetnek rá, hogy évenként két érdekes művelődéspolitikai nyílt vitát szokott rendezni a Fészek Művészklubban az MSZMP budapesti bizottságának oktatási igazgatósága és a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége. Az idei évadban is megvolt a két eszmecsere, s legyen szabad most az elsőt, a szocialista realizmusról rendezett vitát bővebben ismertetni. A vita bevezetőit a már ismert előadók tartották, mint Fukász György, a filozófiai tudományok doktora, tanszékvezető egyetemi tanár, Hermann István akadémikus, tanszék- vezető egyetemi tanár, Maroth}/ János, a zenetudományok doktora, zenetörténész, Szerdahelyi István kandidátus, esztéta és Tóth Dezső akadémikus, kulturális miniszterhelyettes. Az előadógárda sokszínűsége megmutatkozott a hozzászólásokban is, mert egy-egy művészeti ág példáival sok oldalról közelítették meg ezt a témakört. Mindenesetre Tóth Dezső volt az, aki a szocialista realizmus mai értelmezését — valósággal tézisszerűen — összegezte, az általános helyzetképet az ő gondolatmenetével ismertetem. A szocialista realizmusról szólva a, marxista művészet- elmélet egyik legfontosabb, központi terminusa életképességének megvizsgálására vállalkozunk. Senki előtt nem lehet kétséges, hogy a nagy világtörténelmi folyamat, a munkásmozgalom és a szocializmus száz év alatt átformálta a világot. Nyilvánvalóan minden művészeti ágban voltak olyan törekvések és tendenciák, amelyek ennek a világtörténelmet átformáló munkásmozgalomnak és szocializmusnak a térhódítását tükrözték és segítették. Szocialista realizmus tehát van. Amennyiben alkotókban és művészetélvezőkben bizonyos szkepszis él a szocialista realizmussal szemben, az nem a ténylegesen létező szocialista realizmust illeti, hanem a tévedéseket, a korszerűtlenségeket, amelyek hozzátapadtak a történelem folyamán. A szocialista realizmus ismérveit felsorolva, Tóth Dezső elsőként azt állapította meg, hogy a szocialista realizmus nyitott, változó, mint maga az élet és a művészet. Az olyan értelmezés helyett, amely szerint a szocialista realizmus elsősorban politikai, ideológiai kategória, vegyük tudomásul, hogy esztétikai kategória, amely magában hord társadalmi, erkölcsi, politikai vonásokat. Amennyiben úgy vesszük, hogy a szocialista realizmus a munkásmozgalom és a szocializmus világtörténelmi folyamatához kapcsolódó, azt tükröző, kifejező és segítő művészeti összegezés folyamata, akkor a művészet és a társadalmi folyamat között a kapcsolódási pont a pártosságban van. A pártosság mai nézőpontunk szerint azt jelenti: igent mondunk a szocializmusra, a b'ékére, a neo- kolonializmus, a rasszizmus elleni harcra, tehát a pártosság az emberiségért való felelősségérzet, az emberi kibontakozási lehetőség iránti elkötelezettség, ami csak egy szocialista és kommunista jövő lehet. A pártosság a munkásmozgalommal és a szocializmussal a hetvenes évtizedben áttett és közvetett kapcsolódást jelent, hiszen a hetvenes években a politika szerkezetében is végbement egy átrendeződés. Az életmód, az életforma ma sokkal inkább a politika tárgya már, mint valaha volt, és a politika is sokkalta gazdagabban átszövi az életmódot, az egyes ember életformáját. Mivel a munkás- osztály programja, a szocializmust építő program egyben népi, nemzeti program is, a pártosság osztályhoz kötöttsége is egyre inkább össznépi lett, közeledett a szocialista humanizmus tényezőjéhez is. A korábbi értelmezésben mindig hangsúlyt kapott a társadalom történelmileg konkrét ábrázolásának szükségessége. Ma bizonyos egyetemes emberi problémák mozgatják az emberiséget. A tudományos-technikai forradalom folytán sokkal áttet- tebb, közvetettebb lett az egyes embernek a közösséghez való viszonya, ugyanakkor az egyes ember személyisége és léte is szorosabban függ az egész emberiség lététől. Tehát az egyetemes emberi természet és ennek történelmi konkrét megjelenítése nyomul előtérbe. A művészetnek mindenkor az volt a szerepe, hogy a fennállónak meghaladására ösztönözze az embert. Hangsúlyozni kell a szocialista realizmusnak a társadalomra vonatkozó kritikai jellegét, ugyanakkor reális tudatában lévén eredményeinknek, ez a művészi kritika a korszerűen értelmezett pártosság szellemében sohasem külső kritika. Szokás volt ugyanis beszélni kritikai realizmusról és a szocialista realizmusról, amely nem kritikai. Márpedig a művészet bizonyos értelemben mindig kritikai volt, tehát helyesebb polgári realizmusról és szocialista realizmusról szólni. Sokan úgy vélik, hogy a szocialista realizmus témákhoz kötött. A témacentrikus- ság szűkítése a szocialista realizmusnak. Hiszen még az a nézet is szűkíti, hogy csak a szocialista társadalomban jöhet létre. Igaz, hogy a legnagyobb lehetősége a kibontakozásra itt van, de ha hiszünk a munkásmozgalom és a szocializmus világtörténelmi hivatásában, akkor a szocializmus győzelme előtt is megteremthetik olyan alkotók, mint Nexő, Aragon, Neruda, József Attila; tehát történelmileg és földrajzilag szélesebb körben kibontakozhat a szocialista realista irodalom és művészet. A realizmust mint értéket kell tekintenünk, a szocialista realista alkotásokat a realizmus értékmérőjével kell mérni, és -a stílusnak csak annyi szerepe van, hogy a művész törekedjék az adott ízlésállapotok és a műélvezők befogadókészségének figyelembevételére. Az értékelés a művekben kötődjék, és ne a művön kívüli szempontok alapján történjen. A Vitaindítók arra is felhívták a figyelmet, hogy szükség van a szocialista realizmus szellemében a múltban már létrejött értékes alkotások újrafelfedezésére és újraértékelésére is. A szocialista realizmus általános elveinek alkalmazása függ az egyes műfajoktól is. A társadalmi valóságot di- rektebb módon ábrázoló művészetek (irodalom, képzőművészet) esetében viszonylag pontosabban megfogalmazhatók ennek az alkotói módszernek az elvei, mint például a zene, vagy az építőművészet esetében, vagy például az előadóművészetben. Élénk vita alakult ki a képzőművészek körében hosszú idő óta pejoratív értelemben használt „szoc- reál” stílus tényleges tartalmáról. Tisztázták, hogy ez a szocreál stílus erősen a tematikához és a naturalizmushoz kötött volt, és alapvetően /különbözik az alkotói módszerként felfogott szocialista realizmus elveitől. Korántsem lehet azt mondá- ni, hogy például az olyan kérdéscsomókban, mint a szocialista realizmus és az építőművészet, vagy a zenei interpretáció, a választ igénylő kérdések akár csak részben tisztázódtak volna is, de mint a vitavezető, Fukász György megállapította: valamennyi vitatkozó előtt tisztán áll a szocialista realizmus, mint alkotói módszer. Jelentős volt ebben a vitában az is, hogy sikerült szakítani az ilyen esztétikai viták gyakorlatával: elkerülték az irodalomcentrikus példálódzgatásokat, és az eszmecsere példatárát ez alkalommal főként a képző- és iparművészet, valamint a zene sokkalta elvontabb területei szolgáltatták. A Társadalmi érdek és a művészet társadalmi szerepe címmel rendezett másik eszmecserére a közeljövőben visszatérünk. Varga Imre KÖRÖSTÁJ Rajki József: Traktoros ciót teremtő alkalmazása. Egyre gyakoribb — különösen észre vehető a 70-es évek lapjain — a lobogó drapériák szerkezeti megoldása, például formára, alakzatra „hajtogatása”. Hasonló stilá- ris változás figyelhető meg a betűtípusok alkalmazásánál is. A szöveg terjedelme is csökkent. Míg az itt látható legkorábbi plakátokon a szövegnek csupán információ- hordozó szerepe volt, így elhelyezése is úgy alakult, hogy ne zavarja a képet Ezzel szemben az utóbbi években a motívum stílusához igazodó betűforma is mint kompozíciót alakító elem jelent meg ,a plakátokon. Virágok, színes szalagok, nemzeti lobogók sokasága, a világméretű ünnep jelképeként a földgömbön, vagy egy-egy szimbólummá vált munkaeszköz megjelenítése a legjellegzetesebb motívuma ,a munka ünnepének. A tavasz színessége fogadja a látogatót az emeleten. Aki megnézi a kiállítást, bizonyára sok ismerős plakátot fog találni a Dürer teremben. A plakát az utca művészete, szokták mondani. A jó plakát felhívja magára a figyelmet. Amelyik pedig társai között is erővel hat, minden bizonnyal folytatja maid nagy múltú politikai plakátjaink sorát. I. É. Kiállításról kiállításra Politikai plakátok a gyulai Dürer teremben Hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére politikai plakátokat bemutató kiállítás nyílt. Gyulán, a Dürer teremben. A kiállítás rendezője, dr. Gaál Já- nosné, a Magyar Hirdető plakátarchívumából válogatta az anyagot, 25 év terméséből közel 80 plakátot tár a látogatók elé. A kiállítást Kovács Fe- rencné, az MSZMP Békés megyei archívumvezetője nyitotta meg. Bevezetőjében nem csak a kiállítást méltat-1 ta, hanem végigtekintett a magyar politikai plakátművészet nagy korszakain is. A legátütőbb, magas színvonalú plakátok ,a Tanácsköztársaság idején születtek meg először Magyarországon, melyek „kiemelkedő helyet és megbecsülést szereztek az addig alig értékel} hazai plakátművészetnek”. Legjelesebb művelői között Berény Róbert és Pór Bertalan neve is elhangzott, hiszen ki ne ismerné Berény lendületes, sodró erejű „Fegyverbe! Fegyverbe!” plakátját, melyen a lobogó vörös drapéria lángnyelvként izzik az izmos munkás kezében. „Hazánk legnagyobb történelmi fordulója idején, 1945. táján különleges szerepe volt a plakátnak, a tömegbefolyásolás e sajátos újkori műfajának. Még folyt a harc Budapestért, mikor a keleti területen megjelentek az első plakátok." Természetesen sem ,a tanácsköztársasági, sem a felszabadulási plakátok nem láthatók a kiállításon, hiszen a megmaradt példányok féltett kincsei ,a múzeumoknak, de az 1952-től 1977-ig terjedő 25 évet átfogó bemutató is látványos képet ad a közelmúlt politikai plakátjairól. A kétszintes kiállító teremben a földszinten a felszabadulást és a XII. párt- kongresszust köszöntő plakátok kerültek a falakra, az emeleten pedig a május 1-ét ünneplő lapok láthatók. A kiállított .anyag legkorábbi darabja egy 1952-es felszabadulási plakát, ezt követi néhány még a7. ötvenes és valamivei több a hatvanas évekből. Figurális plakátok, egy vagy több alakosak, a szocialista realizmus igényével. Nem sokkal később, már a hatvanas években lezárul ez a szakasz és előtérbe kerülnek a konstruktívabb megoldások, a piros-fehér- zöld színek önálló kompozíPolner Zoltán: A történelem tigrise Az iszony végrendeletei: széttépett arcok. Én csak a hullamerev egekre emlékszem. Lapul a történelem tigrise az éjben. Ki emlékszik a végrendeletekre? Honnan ez a sikoly szél, ez a Koponyák-hegye honnan? A történelem tigrise vár a bozótban. Véres állati üvöltés reszket a kövekben. Füstölgő sírkövek: Lidice, Dachau, Auschwitz. A történelem tigrise puhán lopakszik. Ki ne emlékezne a széttépett arcokra: gázkamrákban a világot szívünkre hagyták és láttátok a történelem fenevadját. Képeink *. Rajki József szobrászművész két alkotását láthatják olvasóink. A művész Orosházán született 1894-ben. A felszabadulás után Orosháza műtermet ajándékozott Rajki Józsefnek, ahol haláláig, 1963-ig dolgozott. A munkások, parasztok ábrázolása volt fő témája. „Egyszerű emberek között élek Orosházán, akiknek életét, szokásait viszem át agyagfiguráimba” — írta önmagáról. KULTURÁLIS MELLÉKLET
