Békés Megyei Népújság, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-02 / 78. szám

1980. április 2., szerda

o

Engedélyezhetne a festőműhelyben a további munka?

*A Szellőzőművek 3-as sz. (sarkadi) gyáregysége a MEZŐGÉP jogutódaként 1975- ben jött létre. Akkor az éves termelése értékben 30 millió, 1979-ben pedig 170 millió forint volt. A festőkabint tavaly hozták létre, ami azonban már akkor szűknek bizonyult. A munka mintegy 50 százaléka a kabinon kívülre, a festőműhelybe került, ahol a körülmények munkavédelmi szempontból nem kielégítőek. A vegyi oldószer képződő gőze nemcsak ártalmas az egészségre, hanem robbanás- veszélyes is.

Valentinyi Márton, az SZMT munkavédelmi felügyelője már előbb felhívta a vállalat vezetőinek a figyelmét erre a helyzetre és kérte, hogy hozzanak intézkedést a hiányosságOK megszüntetésére. Az ügy elhúzódott, s így kérdésessé vált, hogy engedélyezhető-e a festőműhelyben a további munka.

Az erről való tárgyalás alkalmával dr. Nyitrai Ferenc, a vállalat, műszaki igazgatója elmondta, hogy néhány intézkedés már történt. A termékszerkezet változtatásával és a festés technológiájának korszerűsítésével némileg csökkent a környezeti ártalom. De rövid időn belül jobb megoldásra kerül sor. Ezzel kapcsolatban ígéretet tett arra, hogy április 20-ig kidolgozzák a felületelőkészítés új módszerét. A festőműhelyben vizes alapú festék alkalmazásával megváltoztatják az eddigi technológiát. A vizes alapú festék használata nem okoz ártalmat. Festékköd kialakulhat, aminek elszívásához terv készül. Április 20-ig meg is valósítják az új technológiát és a műhelyben megszüntetik az oldószeres festék használatát.

A felület-előkészítésnél néhány napon belül olyan padozatot alakítanak ki, amiről lefolyik a víz. Ennek elvezetését is megoldják és megpróbálják a mosófolyadékot mással helyettesíteni.

A kivitelezés határidejét június 30-ban határozták meg.

Mindezekkel Valentinyi Márton és Valach Endre, a gyár igazgatója egyetértett.

— Sokba kerülnek az elmondott változtatások? — kérdeztem végül is dr- Nyitrai Ferenctől.

— Nem sokba. Többlet- költség az új felületkezelő folyadék, a festésnél a rácsszerkezet, alatta pedig a7. elszívó berendezés. A vizes oldatú festék használata viszont gazdaságosabb. A felület-előkészítés végleges megoldásához azonban jelentősebb összegre les7. szükség.

Az SZMT munkavédelmi osztálya és a vállalat között megállapodás jött létre. Ha a vállalat teljesíti a kötelezettségét, a festőműhelyben folytatódhat a munka, s nem lesz fennakadás a termelésben.

P. B.

n juhászat fejlesztésének szolgálatában

A Békés megyei Takarmányozási és Állattenyésztési Felügyelőség évek óta nagy gondot fordít a megye juhászaiéinak jó tenyészkosokkal való ellátására. A Teljesítményvizsgáló Állomáson levő törzstenyészetekben a legkiválóbb apaállatok utódai saját teljesítményvizsgálatot követően kerülnek az árutermelő üzemekbe. A felügyelőség rendszeresen ellenőrzi az üzemek sajáttulajdonú kosállományát, s egyúttal felmérik a kosszükségletet is, majd gondoskodnak az igény szerinti kielégítésről.

Békés megye juhásza tai 1977-ben 1564, 1978-ban 1829, tavaly pedig már 2147 tenyésztésre alkalmas kossal rendelkeztek. A kosállomány pótlására nemcsak Békés, hanem a társmegyék üzemeiből is érkezett, igény minősített növendékkos vásárlásra. A megye anyajuhállományának vemhesítésé- hez szükséges apaállatok száma biztosított, miután mintegy 30 százaléka a kosoknak mesterséges termékenyítés útján kerül használatra.

A felügyelőség a jövőben arra törekszik, hogy a. nevelésre kerülő kosok kiválogatásánál a legfontosabb szempont a javító hatású ikerel- letésből származó apaság és a magas súlygyarapodás legyen, s ezáltal az árutermelő juhászatok termelésének növelésére is lehetőség nyílik.

Az idén 1650 kiváló minőségű, jól fejlett növendékkos vár minősítésre és ezt követően értékesítésre.

XXXXXXXXXXJXXXOCCCCC/XXXXXXXXXXXJOCOCXXXXX

Urkúton, hazánk egyetlen mangánbányjtjában az idén száz- harmincötezer-ötszáz tonna nyersércet termelnek ki. A képen: csilléken szállítják az ércet a bánya melletti dúsítóba

(MTI-fotó: Rózsás Sándor felvétele — KS)

Szocialista társadalom — takarékos társadalom

írta: Faluvégi Lajos pénzügyminiszter

Részlet Kádár János elvtárs kongresszusi beszámolójából:

„Bánjunk ésszerűen és takarékosan szellemi és anyagi erőforrásainkkal. A takarékosságnak — amely az okos, ésszerű gazdálkodás követelménye — át keil hatnia egész tevékenységünket, is a gazdálkodás szerves részévé, életünk általános normájává kell válnia.”

A szocialista gazdaságban, amelyben a termelőeszközök társadalmi tulajdonban vannak, s a gazdasági és társadalmi folyamatokat megtervezik, elméletileg könnyebb takarékosan gazdálkodni, mint bármely ezt megelőző társadalmi rendszerben. Mert mindaddig, amíg a takarékosság csak az egyéni vagy a részérdekeket, mégpedig egy viszonylag szűk rétegnek az érdekeit szolgálja, az nem terjed ki mindenre és mindenkire: nem általános, még akkor sem, ha benn az üzemben nagyon szigorú, nagyon takarékos és nagyon ésszerű gazdálkodás folyik is. Társadalmi méretekben ugyanis, ha a profitérdek azt kívánja, pazarlóan bánnak mind az anyagi, mind a szellemi javakkal. A szocialista gazdaságban ellenben eltűnnek azok a részérdekek, amelyek a takarékosság ellen hatnak. Az ország minden gazdagsága a közösségé, a nép tulajdona, ezé^t válik lehetővé — történelmileg először — a társadalmi méretű, tudatos takarékosság.

Ismeretes, hogy építőmunkánk körülményei a hetvenes évek elejétől nagymértékben módosultak. Végérvényesen megszűnt annak lehetősége, hogy gazdaságunkat extenzív módon fejlesszük. Munkaerő-tartalékaink kimerültek, a gazdasági növekedéssel járó eszközszükséglet fokozódott, egyszersmind a hazai és a külföldi piacokon egyaránt megnövekedett a kereslet a korszerű, jó minőségű termelőeszközök és fogyasztási cikkek iránt.

daság, a szaporodó és egyre modernebb lakások és az életszínvonal emelkedése egyaránt növelték az energiaszükségletet. E fokozódó igényeket eddig voltaképp zavartalanul elégítettük ki, de ennek ára volt: az energiatermelő ágazatoknak fejlesztése és az energia- hordozók behozatalának a növelése sok pénzbe került. Az energiaellátás költségei csak az elmúlt három évben is majdnem 30 százalékkal növekedtek.

Nemzetközi összehasonlításokból megállapíthatjuk: takarékos energiagazdálkodással

elérhető, hogy energiaszükségletünk az eddiginél lassúbb ütemben növekedjen. Energiával takarékoskodhatnak a fogyasztók: nemcsak azzal, hogy nem égetik fölöslegesen a villanyt, s nem járatják fölöslegesen a motorokat, a gépeket, hanem azzal is, hogy korszerűsítik a kazánokat és tüzelőberendezéseket, s a szállítási rendszerek ésszerűsítésével mérséklik a közlekedési eszközök energiafelhasználását. A beruházási célok helyes megválasztása szintén nagyon fontos ebből a szempontból, mert az a kívánatos, hogy ne a sok energiát fölemésztő kistermelő, hanem a kevéssé energiaigényes feldolgozó ipari ágazatok fejlesztését helyezzük előtérbe. Megtakarítás kínálkozik az ipari technológiák javításával, mert ha javul a technológiai fegyelem, kevesebb lesz a selejt, s kevesebb energia megy veszendőbe.

Ahhoz, hogy a termelés hatékonyabb legyen, fokoznunk kell a társadalmi munka termelékenységét, s takarékoskodnunk kell a munkaerővel. Ma még itt is jócskán akadnak tartalékok. Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy foglalkoztatni ugyan mindenkit tudunk, de nem mindenki végez képességeinek és képzettségének megfelelő, értékteremtő munkát: munkaidejüknek egy részét sokan kénytelenek haszontalan elfoglaltsággal tölteni. Ezért képzési struktúránkat — a termelés szükségleteihez igazodva és rugalmasan — meg kell változtatnunk, az olykor tapasztalható túlképzést megszüntetve mérsékelnünk kell a szakemberhiányt, s enyhítenünk az átképzés gondjait. Munkaszervezési intézkedésekkel, a teljesítmény szerinti bérezéssel meg kell teremtenünk az alapot ahhoz, hogy eljárhassunk azok ellen, akik fölöttébb sajátos módon „értelmezik” a takarékosságot: munkahelyükön a munkaerejükkel „takarékoskodnak”.

Gazdálkodásunk külső feltételei számunkra kedvezőtlenül változtak. A legfontosabb nyersanyagoknak és energiahordozóknak a fejlődés jelenlegi szakaszában létfontosságú, korszerű műszaki 'fölszereléseknek és berendezéseknek az importára exporttermékeink árához viszonyítva erőteljesen felszökött. A cserearányok romlásából fakadó veszteségek rövid idő alatt nehéz terheket róttak az országra. Megnövekedett kiadásainkat részben csak külső erőforrások felhasználásával, hiteleknek a felvételével sikerült kiegyenlítenünk. Világos azonban, hogy ezek a források nem kiapadhatatlanok. A külgazdasági egyensúly helyreállítása hosszabb távon fontos feladatunk. Ennek csak úgy tehetünk eleget, ha gazdaságunk szerkezetét olyképpen alakítjuk ki, hogy képes legyen exportunkat korszerű és versenybíró termékekkel növelni, miközben megtermelt nemzeti jövedelmünknek egy részét nem szabad belföldön elfogyasztanunk, hanem adósságállományunk csökkentésére kell fordítanunk.

A társadalom közös fogyasztásában, a közfogyasztásban ugyancsak parancsoló szükségszerűség a takarékosság. Noha a társadalmi közös kiadások gyors iramban növekednek, a legfontosabb ellátások színvonala néhány helyen mégis elmarad még a jogos szükséglettől is, és sokszor kell azt tapasztalnunk, hogy a rendelkezésre álló pénz felhasználásában nem ésszerűen, nem takarékosan járnak el. Sokszor túlzott az igazgatási létszám. Sokan pazarló módon költekeznek reprezentáció címén. Közpénzből építenek fel olyan épületeket, amelyeket azután nem tudnak hasznosítani, miközben az iskolákban és a kórházakban nagy a zsúfoltság.

Eljött az ideje annak is, hogy mélyebben és nagyobb időtávlatban átgondoljuk, hogyan tudnánk szervezettebben előnyt nyújtani azoknak a családoknak és fiataloknak, akik a jövőre gondoló beosztással élnek.

A régebbi időszakokhoz képest is viszonylag szűkösebb erőforrásaink csak akkor lesznek elegendők életszínvonalunk fejlesztésére és gazdasági feladataink megvalósítására, ha minden eddiginél ésszerűbben és takarékosabban használjuk fel őket.

Mit jelent tulajdonképpen a takarékosság? Azt jelenti, hogy anyagot, erőt és pénzt csak a legszükségesebb mértékben használjunk fel, mert a fennmaradót más célokra fordíthatjuk, vagy a jövőre tartalékolhatjuk. A takarékosság és a gazdálkodás rokon, sőt mondhatni, lényegileg egyazon fogalmak. Hiszen az ésszerű gazdálkodás — egy kissé leegyszerűsítve — az erőforrások ésszerű elosztását jelenti. A takarékosságon pedig azt értjük, hogy erre vagy arra a célra csak annyit használunk fel bármiből, amennyit okos gazdálkodással mindenképp muszáj, mert így a többit más, új célokra hasznosíthatjuk. így a takarékosság gyarapodásunknak egyik forrása, a pazarlás ellenben' a fejlődésnek egyik akadálya lehet. Ezért kell a társadalom minden szférájában — az állami, a szövetkezeti és a magánszektorban, a közületi és az egyéni háztartásokban — ésszerűen gazdálkodni az anyagokkal, az energiával, a munkaerővel és a pénzzel!

A kormányzatnak elsődleges feladata, hogy megfelelően ösztönözze és támogassa a kívánatos takarékosságot, s erélyesen fellépjen a pazarlók ellen. Azt már tapasztalnunk kellett, hogy ehhez nem elegendők a mégoly okosan megfogalmazott határozatok, felszólítások és kérések sem. A szükség mindenkit rávezet a takarékosságra. A kormányzatnak tehát olyanná kell formálnia az irányítási rendszert, hogy abban a vállalatoknak, intézményeknek elemi érdekük és szükségletük legyen a takarékos gazdálkodás, azaz, hogy jól járjanak, ha takarékoskodnak, de rosszul, ha pazarolnak, egyszóval, hogy az okos gazdálkodás létformájukká váljon.

Lényegbevágó változást jelentett ebből a szempontból az, hogy a vállalatok a tervmutatók teljesítése helyett már több mint tíz éve a minél nagyobb nyereség elérésében érdekeltek. A kisebb költségnek nagyobb nyereséget kell jelentenie, s így a vállalatoknak közvetlenül előnyük származik abból, ha takarékosan gazdálkodnak. Az elmúlt évek tapasztalatai mégis azt mutatják, hogy ez a természetes gondolatmenet sok csorbát szenved még.

Az elmúlt időszak társadalmi és gazdasági folyamatainak elemzése az utóbbi hónapokban, az MSZMP XII. kongresz- szusára készülve, különösen felélénkült. A társadalom színe előtt folyó értékelő munkában az is hangot kapott, hogy milyen tényezők akadályozzák az ésszerű takarékosságot. Kimondták például, hogy az árpolitikában sokszor éppen az indokoltnál alacsonyabb árak ösztönzik a pazarlást. A támogatások csökkentik a szabályozásnak egyébként takarékosságra kényszerítő hatását. Sokszor a vállalatok túlzott centralizáltsága akadályozza, hogy takarékosan szervezzék meg az alkatrészekkel és résztermékekkel való ellátást.

A külgazdaság egyensúlyával kapcsolatos gondjaink szempontjából különösen fontos, hogy mind a kormányzati szervek, mind a vállalatok mindent megtegyenek az importanyagokkal és az importtermékekkel való takarékos gazdálkodás-érdekében. Ebből a kérdéskörből is kiemelkedik az energiatakarékosság problémája. Az elmúlt évtizedek során a fejlődő magyar ipar, a korszerűsödő nagyüzemi mezőgazLakosságunk legjobban azokat a takarékossági módokat ismeri, amelyekkel egyénileg is nap-nap után találkozik a saját háztartásában. Néhány szokásunkat azonban már eszünkbe sem jut felülbírálni, pedig ha jól meggondoljuk, ezekben is sok a pazarlás. Érdekes példáját tapasztalhattuk ennek legutóbb, amikora villamos energia árának fölemelése után kiderült, hogy a lakosság jócskán csökkentette a maga energiafelhasználását. Nyilván azáltal, hogy —. nagyon helyesen — csak ott, és akkor égette a villanyt; és használta az energiát, ahol és amikor arra valóban szüksége volt. Csak egy kicsivel több figyelmet kellett erre fordítani, s máris számottevő népgazdasági előnyökhöz jutottunk. Arról is hoztak már nyilvánosságra adatokat, hogy mennyi kenyeret dobunk ki évente, hogy mennyi vizet pocsékolunk* el, s hogy mennyit fűtünk fölöslegesen. Kívánatos, hogy olyan közvélekedés alakuljon ki, amely elítéli és megakadályozza a pazarlást, a közvagyon herdálását.

Azzal is tisztában kell lennünk, hogy a „takarékosság” nem jár mindig valóságos megtakarítással. Ismeretesek az ötvenes évek takarékossági kampányai, amikor rövidebb ujjat csináltak a kabáthoz. Nemrég hasonlóképp értették félre a takarékosság gondolatát azok, akik az iskolákban gyengébb fényűre cserélték ki a villanykörtéket, mert az kevesebb áramot fogyaszt, s elfelejtették, hogy a gyermekek szemének épsége többet ér az áramnál. Találkozhatunk kevésbé nyilvánvaló és nehezebben megítélhető olyan takarékossági „módszerek”-kel is, amelyek könnyen átbillentenek bennünket a lónak ama bizonyos másik oldalára. Például világszerte elítélik a túlzó és pazarló luxuscsomagolást. Ezt mi is elítéljük, de azért nem szeretnénk, ha a takarékosság ürügyén megint oda jutnánk, hogy az üzletekben az árut csak úgy csupaszon a kezünkbe nyomják, anélkül, hogy egyáltalán becsomagolnák. Kifogásoljuk a túlzott reklámköltségeket is. De azért az sem helyes, ha egy új árucikkről egyáltalán nem tájékoztatják a fogyasztóközönséget, és emiatt nem is tudják eladni. Takarékoskodnunk kell a konvertibilis devizával, de nem annyira, hogy ne vegyünk meg például egy korszerű gépet, amely pedig munkaerőgondjainkat enyhítené, a termelékenységet sokkal megnövelné, s gyorsan „megkeresné” az áfát.

Azt jelenti-e a takarékosság, hogy spártai módon kell élnünk? Nem, egyáltalán nem azt jelenti! De csakis a lehetőségeinkkel összhangban levő életmódnak lehetünk a hívei, hirdetői. Ennek része ma már Magyarországon a két és fél millió tévékészülék, nyolcszázezer magánautó, a több százezer hétvégi ház, az, hogy lakosságunknak a fele külföldön tölti a nyarat, és így tovább. Akad persze, aki úgy gondolkodik, hogy minek takarékoskodjunk, hiszen egyre gazdagabbak vagyunk. Az igaz, hogy a korábbi évtizedekhez mérten gazdagabbak vagyunk, erőforrásaink még sincsenek korlátlan mennyiségben. (Ma már a leggazdagabb országoknak sem.) Ha tehát jobban akarunk élni, sőt még ha csupán eddigi. életszínvonalunkat akarjuk is megőrizni, nem mondhatunk le arról, hogy az erőforrásokkal ésszerűen, takarékosan gazdálkodjunk.

Általában nem az olyan takarékosságot hirdetjük, amely akadályt jelenthet valamilyen józan cél elérésében, hanem az olyant, amelynek révén az eredeti cél kisebb ráfordítással is elérhető, megvalósítható! Ez válik igazán társadalmunk javára, mert gazdagabbá teszi népünket!

\