Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-11 / 59. szám
SPORT SPORT SPORT Továbbra is gyengélkedik a Gyulai SE RÖVIDEN LABDARÚGÁS. Az NB I 19. fordulójából vasárnapra halasztott Vasas—Diósgyőr találkozón a fővárosiak nyertek 2—1 (1—0)-ra. Ezzel a Vasas jobb gólkülönbségével feljött a második helyre a táblázaton. HONVÉD SZABÖ L. SE— GYULAI SE 2—1 (0—1) Labdarúgó NB II. Mezőtúr, 2000 néző. V: Tóth L. Honvéd Szabó L. SE: Boros — Pribék, Papp I., Dávid, Mohácsi — Fodor, Cserháti (Nagy 81. p.), Czikora — Homonnai, Hágelmann (He- rédi 55. p.). Szilágyi. Edző: Bencsik Gyula. GYSE: Szabó — Novák, Csorba, Fele- gyi, Otott — Zámbori, Molnár, Szabó A. (Kuti 67. p.), Steigerwald — Tóth II., Gulyás. Edző: Szűcs Mihály. 20. perc: Steigerwald végzett el szabadrúgást, a magasan szálló labdára Boros és Zámbori ugrott fel. A gyulai játékos lökte a kapust, majd a hálóba helyezte a labdát, 0—1. 55. perc: Czikora végzett el szabadrúgást, a kapu elé ívelt labdáját Cserháti fejjel helyezte a hálóba, 1—1. 59. perc: Ismét Czikora végezte el a szabadrúgást. Kapu elé lőtt labdáját a védők elvétették, és Szilágyi egyből a kapuba vágta, 2—1. A védekező vendégcsapat az első támadásából gólt ért el. Szünetig a hazai csapatnak több gólhelyzete akadt, de egyet sem tudtak értékesíteni. Szünet után négy perc alatt fordították maguk javára a mérkőzést a honvédcsapat játékosai. Jók: Papp I., Dávid, Fodor, ill. Szabó, Csorba, Zámbori, Tóth II. Sindel Imre HONVÉD PAPP J. SE— OROSHÁZA 1—1 (1—0) Labdarúgó NB II. Hejő- csaba, 500 néző. V: Király. H. Papp J. SE: Elekes — Fodor, Farkas T., Konrád, Makszim — Bodolai, Gregor, Czerva — Kvaszta (Kerek 75. p.), Tokár, Répási (Farkas I. 54. p.). Edző: Vágó György. Orosháza: Nyárádi — Gulyás, Plástyik, Debreczeni, Verbőczi — Kökény, Szegi, Czifra — Lovas, Rozsán (Friderikusz 46. p.), Fritz. Edző: Kleibán Antal. 32. perc: Kvaszta a jobb oldalról a kapu elé gurított, és a teljesen fedezetlenül hagyott Bodolai öt méterről a tehetetlen kapus mellett a hálóba lőtt, 1—0. 79. perc: Lovas jó labdát tálalt Fritz elé, aki néhány méteren keresztül vezette a labdát, majd a kifutó Elekes mellett nyolc méterről a kapu bal oldalába gurított, 1—1. Az első félidőben ritkán kerültek veszélybe, a kapuk, jobbára a két 16-os között folyt a játék. A hazaiak azonban enyhe fölényüket gólra tudták váltani. A szünet után az orosháziak kezdeményeztek többet, de a Papp J. SE ellentámadásai bizonyultak veszélyesebbnek. A találkozó küzdelmes volt, helyenként az iramra sem lehetett panasz, a színvonal viszont csak a közepest érte el. Az ' eredmény igazságos. Jók: Fodor, Farkas T., Bodolai, ill- Plástyik, Gulyás, Friderikusz, Fritz. Kolodzey Tamás BCS. TASK—SZARVASI FSSC 0—0 Labdarúgó NB II. Békéscsaba, 1500 néző. V: Palik (7). TASK: Oláh 6 — Luko- viczki 6, Nemes 6, Dinya 5, Jegyinák 5 — Erős 6, Rózsa 5, (Nagy, 82. p.—), Kovács 6 — Somogyi 5, Magyar 5, Soós 5. Edző: Szita László. Szarvas: Pocsai 7 — Kajtár 5, Szőke 6, Talapa 4, (55. p. Brakszatórisz, 5), Filyó 4 — Petykó 6, Kóczián 5, Bánáti 4 (80. p. B. Tóth, —) — Ta- bár 5, Paulik 5, Durucskó 7. Edző: Burázs György. A csabaiak lendültek támadásba. A 10. percben Magyar kitört, kissé kisodródva 10 méterről lőtt, Pocsai kiütötte a labdát, és Somogyi gyengén emelt a kapus kezébe. A másik oldalon Bánáti elől Lukoviczki és Oláh közös erővel az alapvonalon túlra hárított. Négy perccel később Petykót Dinya az utolsó pillanatban szerelte sokat ígérő helyzetben. Többet támadtak a vendégek. MŰKORCSOLYA. Az NSZK-beli Dortmundban ma reggel a férfi iskolagyakorlatokkal kezdődik a műkorcsolyázó- és jégtánc-világbajnokság. Mint közismert, ezen a versenyen fejezi be pályafutását a Regőczy Krisztina—Sallai András jégtánckettős. A VB-n ott lesz a Remport—Nagy duó is, remélhetőleg egy idővel méltó utódai lesznek Regő- czyéknek. & Szünet után, a 48. percben Magyar kapáslövését Pocsai ügyes mozdulattal szögletre ütötte. Állandósult a hazaiak fölénye. Az 50. percben Kovács elől a kapu torkában mentettek a védők, majd az ötödik csabai szöglet után Erős nagy erejű lövését Pocsai a felső léc segítségével a kapu mögé ütötte. A 65. percben Brakszatórisz fordulásból leadott lövését Oláh jó érzékkel szögletre hárította. A 75. percben Erős lövése kerülte el a bal felső sarkot. A 87. percben Nemes sárga lapos figyelmeztetést kapott Durucskó buktatásáért. Közvetlenül a befejezés előtt Petykó 100 százalékos gólhelyzetben hibázott. A két csapat találkozója — a hagyományokhoz képest — nem volt megyei rangadó. A játék szépségéből a nézők igen keveset láthattak, mindkét együttes sok hibával játszott. Az első 45 percben a szarvasiak voltak inkább fölényben, de adódó helyzeteiket elhibázták. Szünet után nagy lendülettel küzdött a hazai csapat, kilenc szöglet jelezte fölényüket. A szerencsével azonban ők is hadilábon álltak. A látottak alapján a közepes iramú, alacsony színvonalú mérkőzésen az eredmény valós. Uhrin János További eredmények: D. Kinizsi—Lehel SC 3—0, Kazincbarcika—Asztalos SE 0—1, Szolnok— MVSC 1—0, Hódmezővásárhely— Balassagyarmat 4—0, Eger—Ózd 1—1, Nyíregyháza—DUSE 3—0, Gyöngyös—Olefin SC 2—0. A Keleti csoport állása: CSELGÁNCS. Szép magyar sikerrel fejeződött be Pécsett a Hungária Kupa nemzetközi verseny, hiszen a pont- és éremtáblázaton a magyarok bizonyultak a.leg- jobbnak. A legértékesebb győzelmet az abszolút kategóriában Ozsvát András szerezte. «4 av RÖPLABDA. Voorburgban a női röplabda KEK-döntőn a Bp. Vasas Izzó veretlenül lett első. A női BEK-ben a NIM együttese a harmadik helyen végzett. ílí LABDARÚGÁS. Szerdán Zalaegerszegen az NDK olimpiai válogatottjával játszik a magyar olimpiai csapat. A keretben a békéscsabai Pásztor is készül. ;!í Vív TORNA. Biztos magyar győzelemmel fejeződött be Londonban a Nagy-Britannia —Magyarország női válogatott viadal. Az eredmény 185,95:183,25. Egyéniben Al- mási lett az első, Kalmár Zsuzsa holtversenyben az 5. helyet szerezte meg. & KÉZILABDA. Honvéd Szondi SE—Bcs. Előre Sp. 25—21. MNK, férfimérkőzés. Női vidékbajnoki mérkőzésen: Tatabánya—Bcs. Előre Sp. 25— 13, Bcs. Előre Sp.—Bakony Vegyész 19—19. gA 1. Nyíregyháza 24 16 6 2 53-16 38 2. Szolnok 24 12 4 8 42-28 28 3. HMSE 24 9 10 5 27-13 28 4. Eger 24 10 8 6 34-28 28 5. Gyöngyös 24 10 6 8 28-35 26 6. Szarvas 24 10 5 9 27-24 25 7. Lehel SC 24 8 9 7 28-29 25 8. Szabó L. SE 24 9 6 9 31-26 24 9. Gyula 24 10 4 10 34-32 24 10. Olefin 24 9 6 9 27-30 24 11. K.-barcika 24 8 7 9 41-36 23 12. ózd 24 8 7 9 35-40 23 13. MVSC 24 7 8 9 33-37 22 14. Bcs. TASK 24 8 6 10 25-29 22 15. DÚSÉ 24 8 6 10 24-33 22 16. Orosháza 24 7 7 10 30-35 21 17. B.-gyarmat 24 8 5 11 20-31 21 18. Asztalos SE 24 8 3 13 32-43 19 19. Papp SE 24 7 5 12 30-42 19 20. D. Kinizsi 24 7 4 13 30-44 18 Tartalékbajnokságért: Bcs. Előre Spartacus—Pécsi VSK 0—0. Labdarúgó NB I , tartalékcsoport. Békéscsaba, 2000 néző. V: Köböl. Békéscsaba: Tasnádi (Hanyecz) —Deák (Lip- ták), Pásztor I., Szakái, Németi (Győrfi L.) — Fehér, Laczó, Kurucz — Lipták J., Pogács, Oláh. Edző: Papp László. PVSK: Győri — Nagy, Hosszú, Jurin, Hámori — Herbszt (Kerner), Gajág (Jokl), Bódog — Kresz, Stájer, Baumhalczer. Edző: dr. Dunai János. Jók: Hanyecz, Pásztor I., Szakái, ill. Győri, Nagy, Jurin. (Sztoján János) Jelenet az újkígyóson lejátszott Gerendás—Battonya (3—1) mérkőzésről. Támadnak a világos mezes gerendásiak: Gál viszi fel a labdát, balról Pusztai kíséri az akciót Fotó: Béla Ottó Most Békés vesztett pontot Úgy látszik, minden forduló hoz változást a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság élén. Az elmúlt vasárnap a szeghalmiak vesztettek pontot, most viszont a Békési Egyetértés Spartacus, s ezzel Ismét a sárréti gárda került az élre. A sereghajtók közül csak a sarkadiak nem szereztek pontot, és ez azt jelenti, nem sokat változott a helyzet a táblázaton. Sajnos több sárga lapos figyelmeztetésről és kiállításról Is hírt adtak tudósítóink, így megint lesz dolga a fegyelmi bizottságnak. Jó lényé, ha a csapatok háza táján is többet tennének a fegyelmi helyzet javításáért, mert mi lesz így a várhatóan izgalmas bajnoki hajrában? Kondoros—Tótkomlós 4—0 (3— 0). Kondoros, 200 néző. V:Tom- bor. Kondoros: Dián 8 — Opa- uszki 4 (Kósa, 1), Majoros 7, Viszkok 7, Czesznak 7 — Szabó 8, Zöldi 7, Nagy 7 — Flliplnyi 7, Juhos 8, Klcska 7 (Ladnyik, 7). Edző: Zahorán György. Tótkomlós: Bordás 5 — Bocskár 6, Csilek 5, BugyinsZki 5, Lom- janszki 5 (Hász, 5) — Karasz 7, Fodor 6 (Szűcs, —), Tetljak 4 — Kvasznovszki 4, Arató 5, Varga 4. Mb. edző: Mataisz István. A hazai csapat az első félidő 25. percében már 3—0-ra vezetett. Kiállítva: Kósa. G: Juhos 2, Szabó 2 (egyet Il-esből). (Sztvorecz János) Gyoma—Békés 1—1 (0—0). Gyo- ma, 700 néző. V: Lenhait. Gyoma: Neibort 7 — Síké 5, Szilágyi 1, Ágoston 6, Tímár 6 — Hornok P. 1, Varjú H. 6 (Szabó, —), Hornok L. 7 — Jamb- ricska 6 (Szendrei, —), Máté 7, Varjú I. 6. Edző: Lukács Sándor. Békés: Borbély 6 — Gon- da 6, Csicsely 7, Ács 6, Balogh 7 — Papp 6, Balázs 4, Nagy 5 — Pataki 6, Kiss 5, Vágási 6. Edző: Nagy Mihály. Kiállítva: Hornok P. dulakodásért, Szilágyi a játékvezető megsértéséért. Jó iramú, változatos mérkőzésen a lelkesen küzdő gyomai csapat létszámhátrányban is közelebb állt a győzelemhez. G: Máté, ill. Csicsely (11-esből). (Szabados Ferenc) Békésszentandrás—H. Szalvai SE l—l (0—0). Békésszentandrás, 300 néző. V: Czenczik. Békésszentandrás: Csik I. 7 — Lakatos 5, Nagypál 6 (Fazekas, —), Paraszt 6 (Ambrus, —), Győri 7 — Csik II. 5, Virágh I. 8, Tóth 5 — Bencsik 5, Virágh II. 6. Horváth 6. Edző: Tóth János. H. Szalvai SE: Pálinkás 7 — Viczián 7, Reinhart 7, Szél 6, Argyelán 6 — Cirle 5 (Megyesi, —) Volentér 5, Hegedűs 6 — Szpisják 7, Nagy 7 (Szujő, —). Szalka 6. Edző: Sebestyén János. Mindkét oldalon kihagyott gólhelyzetek jellemezték a találkozót, a hazaiak 11-est is hibáztak és csak a hajrában tudtak egyenliteni. (Mrena Mihály) Gerendás—Battonya 3—1 (2—0). Újkígyós, 320 néző. V: Toldi. Gerendás: Sütő 7 — Fabisz 8. Gál 8, Tárnyik 8 (Pribránszki, —), Pusztai 8 — Hürkecz 7, Toncsenka 7, Szkaliczki 8 — Kátai 7, Tóth 6, Faragó 7 (Sal- ka,—). Edző: Szabó László. Battonya: Lung 5 — Barta 7, Le- hoczki 4, serfőző 4, Dohányos 5 — Kócsó 5 (Hajdara,- 4), Juhász 6, Szitás 6 (Kovács, 4) —•, Boár 5, Komár 5, Kiss 5. Edző: Cziráki József. G: Szkaliczki 2, Faragó, ill. Hürkecz (öngól). (Kocziszky András) Füzesgyarmat—Mezőberény 2—1 (2—0). Mezőberény, 400 néző. V: Medgyesi. Füzesgyarmat: Köleséri 7 — Kristóf 7, Zolnai 8, Kurucz 7, Z. Nagy 7 — BenTOTÓ A totó 10. heti telitalálata: 2, 1, x, x, x, 1, 1, 1, 1, x, 1, 1, 2, 1. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 10. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 16 darab, nyereményük egyenként 132 672 forint; ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 2 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 809 553 forint; 12 találatos szelvény 473 darab, nyereményük egyenként 2992 forint; 11 találatos szelvény 5061 darab, nyereményük egyenként 280 forint; a 10 találatos szelvények száma 29 727 darab, ezekre egyenként 71 forintot fizetnek. (MTI) csik 7, Gábriel 6 (Budai, —) Nagy 6 — Varga 8, Csák 6, Takács 6. Edző: Zolnai Pál. Mezőberény: Takács 6 — Bánfalvi 6, Petrics 6, Varnyu 6, Hancsák 7 — Harmati J. 6 (Bánhegyei, 6), Túrái 8 (Rafael, 6), Wagner 7 — Bátor! 7, Ökrös 6, Harmati L. 8. Edző: Nagy István. Az utolsó percben Hancsák 11-est hagyott ki. G: Varga 2, ill. ökrös. (dr. Makai Gyula) Nagyszénás—Endréd 2—0 (0—0). Nagyszénás, 700 néző. V: Molnár L. Nagyszénás: Pajkó 8 — Burázs 6, Szabovik 7, Csapó 6, Békési 6 — Zábrák 7, Zsákai 6 (Zalán, 6), Nagy L. 6 — Szűcs 6, Czimrák 6 (Sípos, 6), Zahorecz 6. Edző: Linka József. Endrőd: Czinanó 8 — Sági 5, Vári 6, Kurilla 5, Bán 4 — Pintér 5, Dinya 5, Sánta 6 — Pelyva (Rácz, 5), Rafael 6 (Kovács, —), Ivanovics 5. Edző: Majoros György. Közepes iramú mérkőzésen számos helyzetet hagyott kihasználatlanul a hazai gárda. G: Zsákai, Sípos. (Szabó Árpád) Mezőhegyes—Sarkad 3—2 (2—1). Mezőhegyes, 400 néző. V: Deák. Mezőhegyes: Kaiser 6 — Sopsics 6, Nagygyörgy 5, Borók 5 (Pálhidai, —), Nagy 5 — Kertmegi 5, Csordás J. 1 — Köteles 5 — Kószó 4 (Ács, 5), Csordás S. 6, Gál 5. Edző: Kató János. Sarkad: Triffa 5 (Márta, 6) — Tóth 4, Kádár 6, Ungor 5, Nyúzó 5 — Szatmári 5 (Papp, 4), Szabó 4, Török 6 — Csizmadia 5, Kiss 5, Kesztyűs 5. Edző: Vasvári Péter. Durvaságokkal tarkított, alacsony színvonalú mérkőzés. Kiállítva: Csordás J. G: Csordás J., Csordás S., Kertmegi, ill. Kiss (11- esből), Papp. (Liker Lajos) Szeghalom—Medgyesbodzás 2— 1 (0—1). Szeghalom, 400 néző. V: Simon F. Szeghalom: Kölesén 7 — Balázs 7, Szabó 6, Jónás 7, Alberti 7 — Kovács I. 6, Kun 7 (Horváth, 6), Tar II. 6 — Petróczki 6, Szombati 6, Bernét 6 (Kovács II. 6). Edző: Far- kasinszki András. Medgyesbodzás: Lajos 7 — Oláh 6, Dobó 7, Urda 6, Báli 6 — Laczó 5 (Oláh, 5), Sánta 7, Ács 6 — Deák 6, Ogrincs 6, Sódar 5 (Kovács, 6). Edző: Budáesik Tibor. A nagy mezőnyfölényben játszó hazaiak sok gólhelyzetet kihagytak, könnyelműsködtek, s csak a 87. percben lőtt góllal nyertek. G: Tar II., Szombati, ill. Deák. (Papp Gyula) Gádoros—Medgyesegy háza 3— 3 (1—1). Gádoros, 200 néző. Igazságos a döntetlen. G: Garai 2, Szőke, ill. Smidt (11-esből), Szabó, Marsi. Ifjúságiak: Békésszentandrás —H. Szalvai SE 1—3, Gádoros— Medgyesegyháza 5—1, Kondoros —Tótkomlós 1—1, Gerendás— Battonya 4—0, Szeghalom—Medgyesbodzás 16—0, Gyoma—Békés 3—1, Nagyszénás—Endrőd 4— 0, _Mezőberény—Füzesgyarmat 2—2, Mezőhegyes—Sarkad 4—1. Serdülők: Békésszentandrás— H. Szalvai SE 0—7, Gádoros— Medgyesegyháza 0—0, Kondoros —Tótkomlós 0—2, Gerendás— Battonya 0—5, Szeghalom—Medgyesbodzás 11—0, Gyoma—Békés 4—1, Nagyszénás—Endrőd 0—2, Mezőberény—Füzesgyarmat 11—0, Mezőhegyes—Sarkad 8—0. A MEGYEI I. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Szeghalom 20 14 4 2 46-18 32 2. Békés 20 13 6 1 40-23 32 3. Nagyszénás 20 12 3 5 36-17 27 4. M.-hegyes 20 10 4 6 27-23 24 5. Gerendás 20 7 9 4 23-16 23 6. M.-bodzás 20 9 4 7 31-25 22 7. M.-berény 20 7 7 6 31-19 21 8. Gyoma 20 7 7 6 25-25 21 9. M.-egyh. 20 8 4 8 34-39 20 10. Battonya 20 8 3 9 22-32 19 11. F.-gyarmat 20 6 5 9 20-33 17 12. Bszt.-andr. 20 5 6 9 22-28 16 13. Tótkomlós 20 5 6 9 17-28 16 14. Gádoros X 20 5 6 9 23-27 15 15. Endrőd 20 5 5 10 29-37 15 16. Kondoros x 20 5 5 10 18-25 14 17. Sarkad 20 6 2 12 24-36 14 18. H. Szalvai 20 2 6 12 15-32 10 x = egy büntetőpont-levonás TELEVÍZIÓ- ÉS RÁDIÓMŰSOR TELEVÍZIÓ BUDAPEST, I. műsor: 8.00 Tévétorna. 8.05—10.20 Iskolatévé. 10.20 Óvodások filmműsora. 12.10 Iskolatévé. 14.40—16.25 Iskolatévé. 16.30 Kaland Constancával. NDK-film. 17.40 Reklám. 17.45 Sakk-matt. 18.05 Mindenki iskolája, (f.-f.) 18.35 öt év az életemből, (f.-f.) 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. (f.-f.) 19.30 Tv-híradó. 20.00 Napóleon és a szerelem. IX/4. rész: Georgina. 20.55 Reklámújság. 21.05 Fiatalok órája. 22.05 Lehet-e győzni? Beszélgetés a Harcmodor című filmről, (f.-f.) 22.25 Tv-hiradó 3. II. műsor: 20.00 Zenés terefere. 20.45 Kamerával hetedhét országon át. (ism.) 21.05 Tv-híradó 2. 21.25 Szent színpad. BUKAREST: 9.00 Iskolatelevlzió. 10.00 Folytatásos film. Dallas. Az Ewing olajtársaság, (ism.) 15.05 Iskolatelevízió. 15.50 A szocialista országokból. 16.15 Úttörőévkönyv. 16.35 Ének és zene. 16.55 A mezőgazdasági dolgozóknak. 17.50 Esti mese. 18.00 Tv-hiradó. 18.25 Tv-ankét. 18.50 Színházi est. Goethe: Gőzt von Berlichingen. 20.10 Ritmus és melódia. 20.35 Tv-hiradó. BELGRAD, I. műsor: 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 Akarni kell, merni kell. 18.15 Könyvek és eszmék. 18.45 Hagyományok. 19.15 Rajzfilm. 19.27 Ma este bemutatjuk. 20.00 Aktualitások. 20.55 Mexikó. II. műsor: 17.30 Kis koncert. 18.45 A rajzfilmfesztivál elé. 19.00 Ausztrália vadonjában. 20.00 Szórakoztató zene. 20.50 Huszonnégy óra. 21.10 A vörös kakas kukorékol. 22.00 Koszorú. KOSSUTH RÁDIÓ Állandó műsor: (hétköznap) 4.45 és 6.45 Szót kérek! 5.20 Tudósítói jelentések. 5.40 Falurádió. 6.20 és 7.20 Reklám. 7.19 Körzeti időjárás. 7.30 Reggeli párbeszéd. — 8.05 Műsorismertetés, utána: A mai nap kulturális programjából (vasárnap 6.45-kor) — 12.00 Déli Krónika (Utána hétfőtől péntekig: Ki nyer ma?) — 18.15 Hol volt, hol nem volt — 18.30 Esti magazin. Hirek, időjárásjelentés: 4.30-tól 7.00-ig félóránként, majd 8.00, 10.00, 12.00, 15.00, 17.00, 18.30, 22.00, 24.00 (szombaton éjjel 1.00-kor is). Vasárnap: 6.00, majd 8.00-tól ua. mint hétköznap. Kb. 8.20 A mai nap kulturális programjából. 8.27 Csak egyetlen földünk van. 8.57 Verbunkosok, nóták. 9.44 Zenés képeskönyv. 10.05 MR 10-14 10.35 Zubar Andzsáparidze operaáriákat énekel. 10.53 A zeneirodarom remekműveiből. 11.43 Ragtime. 12.35 Törvénykönyv. 12.50 A Rádió Dalszínháza. 14.35 Giovanni Gab- rieli: Sonata Pian’e Forte. 14.41 Arcképek a lengyel irodalomból. 15.10 A Magyár Néphadsereg Művészegyüttesének énekkara énekel. 15.28 Nyitnikék. 16.05 Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezét. 17.07 Fiatalok Stúdiója. 17.32 Hegyközi lakodalmas. 17.45 A Szabó család. 18.15 Hol volt, hol nem volt. . . 19.15 Mindenki zeneiskolája. 20.04 Gazdasági minifórum. 20.44 Nóták. 21.05 Tudomány és gyakorlat. 21.35 Operaáriák. 22.20 Tiz perc külpolitika. 22.30 Madrigálok. 22.50 Meditáció. 23.00 Zenekari muzsika. 0.10 Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ Állandó műsor: (hétköznap) 4.25—7.59 Reggeli zenés műsor. (Közben: 5.55 és 6.55 Torna. 6.45 Könyvajánlat. 7.35 Körzeti időjárásjelentés.) — 10.50 Torna — 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. Hírek, időjárásjelentés: 4.30- tól 8.30-ig félóránként, majd 10.30-tól 20.30-ig kétóránként, ezután 23.00 és 24.00. Vasárnap: 8.00, 10.30, 14.30. majd ua. mint hétköznap. 8.05 Szabó Miklós operettfelvételeiből. 8.20 Tíz perc külpolitika. 8.33 Társalgó. 10.33 Zenedél- előtt. 12.33 Melódiakoktél. 13.30 Éneklő Ifjúság. 14.00 Kettőtől hatig .. . 18.00 Tip-top parádé. 18.33 Beszélni nehéz. 18.45 Könnyűzenei olimpia. 19.15 Osztályrészem. 19.20 Radioaktivitás és genetika. 19.30 Csak fiataloknak! 20.33 Magyar remekírók. 21.06 „Százhangú orgona.” Népzenei hangverseny. 22.17 A tegnap slágereiből. 23.15 Zenés játékokból. SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00 Hírek. 17.05 Pár perc dzsessz. Eugen Cicero zongorázik. 17.15 Üt- törőhíradó. Szerkesztő: László Márta. 17.30 Új kórusfelvételeinkből. A kecskeméti Kodály iskola énekkarának műsora. 17.40 Mitől kiváló egy szövetkezet? Braun Ágoston írása. 17.50 Ének- együttesek felvételeiből. Közben üzemi lapszemle. 18.00 Alföldi krónika. 18.15 A Rubettes együttes játszik. 18.26—18.30 Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Bocskár János. Szerkesztőség: Békéscsaba Ff: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpás! Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetői díj egy hónapra 30 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszéki Pál INDEX: 25054 ISSN 0133—0055