Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-08 / 57. szám

NÉPÚJSÁG 1980. március 8., szombat A családi életre nevelésről A családi életre nevelés tudatos megszervezésének igényét a Minisztertanács 1040/1973. sz. határozata fo­galmazza meg: ......az ifjúság körében sem mennyiségben, sem mi­nőségben nem eléggé elterjedtek azok a biológiai, egész­ségügyi, etikai és morális ismeretek, amelyek elengedhe­tetlenek a harmonikus, kívánatos emberi kapcsolatok, a kiegyensúlyozott családi élet megteremtéséhez.” S zocializmust építő társa­dalmunkban a család is át­alakulóban van sok vonat­kozásban, a család régi jel­lemző sajátosságai megvál­toztak. A ma gyermekének már természetes a családokban uralkodó szeretet, kiegyensú­lyozottság, mely őt körülve­szi és segíti. A családi szer­kezet minőségét, légkörét alapvetően a szülők hatá­rozzák meg. A gyermek megszületése a biztos ala­pokon nyugvó házasságban is több gondot jelent, me­lyet közösen a feleségnek és a férjnek kell megoldani. A család tagjai közötti viszony bonyolult, de na­gyon lényeges a felnövekvő gyermek szempontjából. Társadalmunknak alapvető érdeke, hogy a családok sta­bilitása tartós legyen. Ugyanakkor a családon be­lüli egyensúly gyakran vál­tozik, mert azt belső és kül­ső tényezők is befolyásol­ják. A családi életre “nevelés­nek két alapvető területét emeljük ki: az egyik a csa­ládi környezet, a másik az iskola. Az ilyen irányú mun­ka intenzitását az is szük­ségessé tette, hogy a csalá­di élet kiegyensúlyozottsága a jó társadalmi közérzet fon­tos feltétele. Ugyanakkor a családi életre nevelést — mint folyamatot — nem vá­laszthatjuk el a nevelés töb­bi területétől sem. A családi életre nevelés célja: felkészíteni a felnö­vekvő nemzedéket a bol­dog és harmonikus családi életre, a házastársi és szülői feladatok maradéktalan el­látására, ezeken túl az egészséges és felelősségteljes nemi magatartásra. Ennek megvalósulása a teljes neve­lési folyamatban képzelhető el, mert a kisgyermekkortól a felnőtté válásig tart. A családi életre nevelés saját­ságos feladata olyan isme­retek nyújtása a család és a társadalom viszonyáról, a szocialista család jellemzői­ről, a családmodellről, mely­nek ismerete a mai fiatal számára nélkülözhetetlen ahhoz, hogy felnőtté válva rendezett és boldog családi szerkezetet tudjon létrehoz­ni. E feladat végrehajtásának a családban kell kezdődnie, majd az iskola is alapvetően részt vállal e nevelőmun­kából. Ahhoz, hogy fiataljaink si­keresen tudjanak családot alapítani, ismerniük kell az önkéntes párválasztáson ala­puló, demokratikus szelle­mű szocialista családmo- dellt. Ennek lényege, hogy a család a nevelésnek ma is a legjobb, pótolhatatlan elemi egysége. Alapvető fontosságú a családnak a népesség után­pótlását biztosító szerepe is. A család ezen funkciója so­rán mintegy szabályozza a családtagok nemi kapcsola­tát. Így a családi életre ne­velés másik fontos területe a nemi nevelés, melynek so­rán a gyermekekben foko­zatosan kialakul a helyes nemi tudat, megtanulják a nemükhöz rendelt szerepe­ket, más szóval: elsajátítják azokat a viselkedési mintá­kat, melyeket a nemüknek megfelelően a társadalom elvár tőlük. A nemi szerep speciálisan és tipikusan em ­beri személyiségtényező! A nemi viselkedés „eltanulása” kisgyermekkorban nem tu­datos általában, hanem na­gyon egyszerű, spontán, a szülő-gyermek közötti érint­kezési módokban lezajló fo­lyamat. Az iskolai osztályfőnöki órákon hallanak fiataljaink a két nem kapcsolatáról, a szerelemről, mint a fiatalt érdeklő és érintő emócióról. Fontos a nevelés során tu­datosítanunk, hogy a szere­lem kölcsönösségen alapuló mély érzelmi kötődés a másik neműhöz, melyben alapvető a bizalom, a tisz­Dér Endre: Születésnap Halkan, de határozott han­gon utasítottam a felesége­met — amúgy építésvezető- sen —, hagyjon magamra az anyámmal. Az anyám nem értette, miért, s intett is a kezével: — Ne! — Majd föltett egy tánclemezt a le­mezjátszóra. A feleségem maradt, s#t, biztatni kezdte anyámat: — Anyuka, egy táncot ezen a szép napon! Anyám nem kérette ma­gát, nem kérdezte meg, mi­ért szép ez a mai nap, a ze­ne ütemére rángani kezdett. A rángás mintha a bal lába kisujjábói indult volna, s végighaladt az egész testen, vergődve, dacosan és meg­adón, majd, amikor a fej­hez ért, kissé elernyedt a test, s valami méla fájda­lom, befeléforduló .önfeladás lett látható anyám vonása­in. Aztán, hátrafeszített láb­ujjai hegyére állva, kihívó, kéjes-álmodozó tekintetet vetett az ajtón belépő apám felé. Apámat pillanatra megri­asztotta anya táncadta ön­kívülete; különösen, amikor lépésekben vonaglott apám felé, s mintha eltört volna derékban, alsóteste kígyósze- rűen mozgott, felsőteste büszkén-tapintatosan rin­gott. — Remekül táncolsz, mint mindig — szól anyámra apám; és, mint aki tévedés­ből van csupán jelen, ki­osont az ajtón. ­Feleségem, mintha az időt akarná megrövidíteni, azon­nal előszedte táskájából a különböző édességet anyám születésnapjára, és számta­lan, vidám szóval idézte föl a múltat, amihez őneki sem­mi köze sem lehetett.. Ezért én azonnal előléptem, és én is ajándékot nyomtam anyám kezébe, azt a cetlit, amelyre köszöntő verset má­soltam le vállalati lapból (a vers Sándor nevű villanysze­relő barátom egyik verse volt, amelyet nagyon ránk- illőnek találtam). Anyám még mindig az el­múlt pillanatban élt, amikor a tánc által, feloldhatta ma­gát ... Nagylelkűen felhatal­mazott: — Olvasd fel hangosan! Én belekezdtem: „Anyámnak Kilencszer szültél kilenc csodás gyermeket de volt-e szabad perced teneked?...” A verset csaknem betéve mondtam, anyám mosoly­gott, de a szeme a messze távolba révedt, a múltba, a gyerekkoromba, amikor úgy éreztem magam a közelében, A Televízióból jelentjük : Alekszej Tolsztoj fantasztikus regénye képernyőn telet, a figyelmesség a másik iránt. A szerelmi érzés fo­kozza, fejleszti a fiatal bele­élőképességét. A fiatal azonban nemcsak :,tárgya” a nevelésnek, hi­szen egyéni törekvései, aka­rata, elképzelése van a vi­lágról, így a neki szimpati­kus partnerről ^s, tehát a nemi magatartás sem korlá­tozható csupán a szülő­gyermek, tanuló-tanár kap­csolatra. A családon belüli nevelés — így a nemi neve­lés is — nemcsak az anya feladata. A társadalmat a gyermek számára az anya­apa képviseli, e zártabb ke­reten belül tanulja meg be­csülni és tisztelni a másik nemet. A helyes irányba ható nemi nevelés a család­ban alapozódik meg, melyet a későbbiekben az iskolán túl, a tágabb szociális kör­nyezet hatása is befolyásol. A családi életre nevelés igen jelentősnek mondható témaköre a szülői hivatásra nevelés. Ha a felnövekvő fiatalja­inkat korszerűen kívánjuk felkészíteni jövendő családi életükre, ebből a nevelő- munkából nem hiányozhat a majdan születendő gyermek felelősséggel történő gondo­zására, nevelésére történő útbaigazítás sem. A ma még sok helyen meglevő spontán nevelést fel kell váltania a tudatos nevelésnek. A szülőknek is szükségük van a neveléssel kapcsolatos konkrét isme­retekre. Mindenekelőtt azt kell tudatosítani fiatalja­inkban, hogy a gyermek egészséges testi és lelki fej­lődéséhez elengedhetetlenül szükséges mind az anya, mind az apa nevelőtevé­kenysége. A családon belül tudato­san nevelt, érzelmi bizton­ságban élő gyermek köny- nyebben képes beilleszkedni más közösségekbe, (óvoda, iskola), mert kialakul ben­ne olyan kapcsolatteremtési képesség, mely számára nél­külözhetetlen. Amint az elmondottakból is kiderül, a családi életre nevelés komplex jellegű te­vékenység. Egyaránt fontos, hogy mind a családi környe­zet. mind az iskola a maga lehetőségeivel minél széle­sebb körben adjon segítséget a fiataloknak, annak érde­kében, hogy boldog, kiegyen­súlyozott felnőttek és szü­lők lehessenek. Dr. Varga István főiskolai adjunktus Alekszej Tolsztoj fantasz­tikus regénye hamarosan képernyőre kerül. — Ismét újabb televíziós­mesét forgatok — mondja az elektronikus tv-mesejátékok ismert szerzője, rendezője, Rajnai András. — Mint min­den alkalommal, ezúttal is azt az abszolút jellegű tv-té- mát kutattam fel, amelyet a saját műfajomnak megfele­lően feldolgozhatok a televi-/ ziózás eszközeivel. Ebbe a mese műfajba nagyon jól beilleszkednek a legkülönbö­zőbb korszakok, világok vagy stílusok, éppen így az Aelita is létjogosultságot nyerhet. — Mennyiben fantasztikus történet, ez? — Tolsztoj 1922-ben írta meg az Aelitát, amelynek mindmáig érvényes a mon­dandója. Tudományos-fan­tasztikus regény ugyan, de a televíziós játékban csupán annyi fantasztikus elemet dolgozok fel, amennyire fel­tétlenül szükség van. Alek­szej Tolsztoj kezdetben nem értette az októberi forradal- / mát, és külföldre távozott. Csak ott kint jött rá, hogy ha a földünkön nem lenné­nek új világot, új korszako­kat teremtő, tisztító hatású forradalmak, akkor nem fej­lődhetne tovább ,a világ, ha­nem elsorvadna, elpusztulna. — Hol játszódik az Aelita, és mi a témája? — Nem sokkal a nagy vál­tozások, a forradalom után történik mindez a Szovjet­unióban, ahol Lösz mérnök elkészít egy űrhajót. S miu­tán tudomására jut, hogy rá. diójeleket fogtak fel a Mars bolygóról, úgy véli, ott is embereknek kel; élniük. Űr­hajójával a Marsra indul, de nem egyedül, előbb hirdetés útján ütitársat keres, és meg is találja Guszev vöröskato­na személyében. Mindez a huszadik század romantiká­ját fogalmazza meg szá­munkra. Lösz mérnök (Szo- kolay Ottó) az álmodozó hu­szadik század Don Quijote- je, kísérője Guszev vöröska­tona (Bencze Ferenc) méltán tekinthető a kor Sancho Panza-jának. Olyan atomhá­ború által sújtott bolygóra érkeznek, ahol a túlélők földalatti csarnokokban lak­va vegetálnak. S bár húsz­ezer év kultúráját tudják maguk mögött, már nem menthetők meg a jövő szá­mára, még a jövevények lel­kesedése ellenére sem. — Kicsoda Aelita? — Mars-lakó asszony, maj­dan Lösz mérnök szerelme. Van még egy másik nőalakja is a regénynek. Iha, a jóval realisztikusabb gondolkodású asszony, vöröskatonánk pár­ja. Mindkét női főszerepre eredetileg külföldi színésznő­ket kértünk fel, azonban a szovjet színésznőt, aki Aeli­tát játszotta volna, autóbal­eset érte, így szerepét, Moór Mariann vette át. A másik női szerepet pedig Ladik Ka­talin, újvidéki költőnő, aki egyúttal kitűnő színésznő is, játssza el. — A rendező mennyire ra­gaszkodik az eredeti műhöz? — Természetesen megtar­tom az eredeti történetet, de nem adaptációt készítek a könyvből. A jellemek, a fi­gurák eredetiek, és ahol az lehetséges, az eredeti szöve­get is felhasználom, de ez utóbbit nem érzem magam­ra nézve kötelezőnek. Nincs szándékomban „lefotózni” az Aelitát, lényegesnek a gon­dolati részt tartom. Szémann Béla hogy nagy dolgok történnek körülöttem, amelyek őt és engem kötnek össze.. Öt most saját énje kötötte le. — Engem a tánc éltet! — vágott a szavamba, és a cet­lin a félbeszakított verset úgy nézte, mint egy feljegy­zést, amely gondolatokat rög­zít ugyan, de csak később tér majd vissza hozzá. — Londonban járok ilyenkor gondolatban, látom a hippi­ket, amint engem, csakis en­gem bámulnak, meg Afriká­ban is járok ilyenkor, nége­rekkel táncolok, s azt . képze­lem, senki nem tudja úgy csinálni, mint én ... — Senki — ismételte apám, aki megint az ajtóból figyelt bennünket. Anya szeméből könnyzá­por eredt; elmosta arcáról a derűt. Nem akartuk észre­venni ezt a kedélyhullám­zást, benne is ott élt a vágy, hogy kiszabaduljon az ide­geiben keresztül-kasul, né­mán és bután eluralkodó, idegen és megmagyarázha­tatlan nosztalgiából, kivette a még mindig a kezemben tartott cetlit, s többször el­olvasta a rámásolt verset. Meg szerette volna mondani apának, mennyire máskép­pen képzelte el mellette az életét, milyen másképpen akarta nevelni a gyerekeit, taníttatni akarta mindegyi­ket, iskolába járatni őket, de apa semmibe nem egyezett bele. „Válasszon magának mindegyik egy-egy szakmát” — ismételte naponta —, „többre mennek vele, mint a diplomával. Vajon mire vit­tem én a gyógyszerészdokto­ri címemmel?” — Semmire — intett a fe­jével anya —, mégis, ha mi taníttatjuk őket szerelőnek, ácsnak, kőművesnek, hegesz­tőnek, és nem hagyunk min­dent az államra, most körü­löttünk lennének, összetarta­nának, nem idegenül és né­mán figyelnék egymást. Apa, aki a legközönségesebb jognak a könnyel kicsikart jogot tartja, azt hangoztatta, hogy mi mindannyian egy kalibában élünk, bármily sokfelé vetett is bennünket a munka. — Tudomásom szerint — fordult apa a feleségem felé —, maga tud angolul. Leg­alábbis érti az angol nyel­vet, ugye? A továbbiakban angolul szólt a feleségemhez, anyát és engem kirekesztve a tár­salgásból; elnyújtózkodtak lélekben, és borzongtak at­tól a titkos és bizalmas él­vezettől, amely csak a tanult embereknek adatik meg. A feleségemnek, aki magyar— angol szakos tanárnő, arról beszélt (második éve inten­zíven tanulok angolul, tehát megértettem nagyjából), hogy eredetiben kellenefor­gatnia Shakespeare-t', Miltont és a máj prózásokat. Az an­gol költők versei gondolat- gazdagok; ők külső, feszes modoruk ellenére mélyen ér­ző emberek. A franciák ugyan lelkesebbek, de az an­golok bölcsebbek... — fej­tegette. — A fiam, persze, azt hi­szi, én nem értek a művé­szethez, csak ő, meg a má­sik nyolc fiam. Tudósok ők a munkájukban, elismerem, de tőlem, meg az anyjuktól örökölték a készségüket, a fogékonyságukat a képző- művészethez, a zenéhez, a filozófiához. Az imént hal­lottam az egyik versedet szavalni — fordult felém. — Nem a áajátom. Anyá­nak másoltam ki a születés­napjára. Jó füled van, ha meghallottad az ajtó mögül. — Mert jó volt a vers. Volt benne valami a végte­lenből, az általánosból és az egyediből egyaránt. Szerin­tem ez a lényege minden műalkotásnak. S ha még hozzávesszük, hogy egyszerű is, megvan a harmadik eré­nye. Mivel a legegyszerűbb dolgok is összetettek. De azt majd megvitatjuk egy má­sik alkalommal. Sajnálom, hogy lélekben is megöreged­tem. Nem tudnék én soha ilyen verset faragni ... — Mondtam már, hogy úgy másoltam! — Pedig ez kellene anyád­nak! A líra! Nem nézett rám az apám, egész este a feleségemnek magyarázott ékesszólóan, enyhe pózzal. — Az a forrongó szeretet- éhség, amivel anyátok a mindennapjait sorozatban éli le, megdöbbentő! — Itt meg­biccentette fejét anyám előtt, és kiment a szobából. Kifejezhetetlen izgalmat él­tem át pillanatok alatt, és’ mint amikor verespecsenyé- set játszottunk a testvéreim­mel gyerekkoromban, felsó­hajtva az örömtől, hogy az első vagy az ötödik kézcsa­pás nem talált, úgy dobtam ki magamból az egyik lelki terhet a másik után, átölel­tem anyát, s körülhordtam a szobában, ö megnyomkodta az állványozásban kifejlesz­tett muszklimat: — Hogy te milyen erős vagy! i Boldogok voltunk. MOZI r Elve vagy halva! Mintha filmrendezőink is kezdepének hallgatni a kö­zönség szavára. Hiszen nem kell már a nézőnek a csak moralizáló, csak lélekbúvár­kodó, csak tanítani-okítani akaró film. Inkább olyanra vált jegyet az ember, amely szórakoztat, meg is nevettet, talán meg is ríkat. Mert az, hogy „szórakoztató”, nem jelenti azt, hogy alacsonyabb rendű, művészieden. Sőt: igazán csak azt fogadhatjuk el a szórakoztatás címkéjé­vel, amely értékeiben és mondandójában sokak szá­mára élményt nyújtóan szín­vonalas. Legyen az komédia, western, bűnügyi film, vagy éppen történelmi kaland­film. Mint például Rényi Ta­más: Élve vagy halva! cí­mű színes alkotása, amelyet ezekben a napokban vetíte­nek megyénk mozijai. Történelmi kalandfilm, méghozzá hazánk történel­mének azon szakaszából, amelyet a kutatók igazán csak jelenünkben próbálnak feltárni: az 1848—49-es sza­badságharc leverését követő évek eseményeiből egy alig ismertet ragadott ki témául a rendező és Zimre Péter forgatókönyvíró. 1852-ben Magyarországra látogat „Ö Királyi és Apostoli Fensége”, azaz Ferenc József. A hírre megszökik ausztriai börtöné­ből a szabadságharc legen­dás kormánybiztosa, Nosz- lopi Gáspár, hogy elfogja az uralkodót, majd aláírassa vele a magyar függetlenségi nyilatkozatot. A terv — hi­szen tudjuk — nem sikerül. A megtorlás sem marad el. Ebben a filmben is hetes a szerencsésnek hitt szám. A hét szamuráj és a hét mesterlövész mintájára Nosz- lopi „alakulata” is héttagú. Szervezkednek, Ha kell, a császári zsandároknál is ke- gyetlenebbül, hidegvérűb- ben gyilkolnak, megtorol­nak. Fanatikusan. Máskép­pen nem lehet terrorista cselekményt kitervelni, el­követni. Persze, így a csá­száriak leszámolása úgy tet­szik ki a történetből, mint jogos önvédelem. Furcsa, kétségtelenül. Lehet, hogy a film készítőinek éppen az volt a szándéka, hogy de- heroizálja, „hősetlenítse” Noszlopit és társait? S vajon miért, minek? Erre sincs felelet. Marad a másfélórás lovashapsza, lövöldözés, né­ha még izgalmasnak is tűnő kalandfilm. Sőt: már-már azon kapjuk magunkat, hogy szórakozunk. Ha nem is a legjobban. De ezt már Garas Dezsőnek, Djoko Rosich-nak, Vadász Zoltánnak,' Tordy Gézának, Cserhalmi György­nek és Noszlopi szerepében Balázsovits Lajosnak kö­szönjük. Na meg Szabó Gá­bor operatőrnek a kitűnő felvételeket, amely azért va­lamivel jobb, színhűbb nyersanyagot is megérdemelt volna. (Nemesi) SZÍNHÁZ, M0Z< nciiiz.ctK.ozi nőnap □ □ Békési Bástya: Oké, spanyo­lok! Békéscsabai Építők Kultúr- otthona: 5 órakor: Pokoli to­rony. I., II. rész. Békéscsabai Szabadság: de. 10 órakor: A vad hattyúk — 4 órakor: Piedone Afrikában — 6 és 8 órakor: Akiket a forró szenvedély he­vít. Békéscsabai Terv: Sokat akar a szarka. Gyulai Er­kel: fél 6 órakor: A hegyi bar­lang titka. — fél 8 órakor: Egy egészen kicsi polgár. Gyu­lai Petőfi: 3 órakor: A javítha­tatlan — 5 és 7 órakor: Asszony férj nélkül. Orosházi Béke: őszi szonáta. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: Az ezüst tó kin­cse. — fél 6 és fél 8 órakor: Skalpvadászok;

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom