Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-07 / 56. szám

1980. március 7„ péntek Több a szín a színházi palettán Huszonöt év a könyvekért Bencsik néni,Gádoroson Egy éve múlt, hogy a bé­késcsabai Lékai kollégium­ban a Jókai Színházról be­szélgettünk, érintve a vidé­ki színházak közművelődési feladatát, s a közönség igé­nyeit is. Szó volt ugyanak­kor a filmről is, épp azért, mert fölmerült: van aki színházbérlettel a zsebében inkább moziba megy, mert ott többször lát kiváló al­kotást. Középiskolás diákok mondták el véleményüket, kritikájukat is. Ez utóbbi főleg a műsorra vonatkozott, s a mérleg a szürkeség felé billent. Kevés a maradandó él­ményt nyújtó nagy színházi előadás és színészi alakítás, s ez nyilván összefügg a darabválasztással. Hiszen a Arató Vilmos jó darab — függetlenül a drámán belüli műfajtól, de a témától is — színésznek, rendezőnek nagyobb lehető­ség tudása, tehetsége érvé­nyesítésére. Továbbá. Változatosság kell, mert a közönség sokré­tű, de az egyes ember sem az egyhangúságot kedveli, hanem szélesebb skálát óhajt: klasszikus, modern, vidám és tragikus váltsa egymást. Különösen ott, ahol — mint vidéken majd mindenütt — egyetlen szín­ház áll a közönség szolgála­tában a megyeszékhelyen. A szórakozás és művelődés egyébként sem egymást ki­záró fogalmak. Hogyan jár(j)unk színházba? A kollégium társalgójában mintegy húszán jöttek ösz- sze a vacsora előtti órákban. A tavalyi szóvivők egy ré­sze hiányzott, ők már az egyetemeken vagy munka­helyeken vitatkoznak a szín­házról. Remélhetőleg a ré-. gi szenvedéllyel. Az itt le­vőkből ketten akkor is sar­kítottan fogalmaztak, s vé­leményük egyetértésre talált. Most mégsem Erdős László és Kovács Zsolt kezdi meg a vitát, talán azért, mert szinte észrevétlenül élőbb, maga a színházba járás ke­rül szóba. De nem ok nél­kül, hiszen a több mint há­romszáz fős diákságból szin­te mindenki bérletes, s ter­mészetesen — már csak prak­tikussági okokból is —együtt és egyszerre mennek. — Nagy előnye ennek — mondja Megyeri László má­sodikos tanuló, s hozzá­csatlakozik Szarvas Ákos is többedmagával —, hogy az együtt szerzett élménynek más a hangulati hatása, mint, az egyéninek. És mi­vel ugyanazt az előadást látjuk, a vita is ugyanarról folyik. Meg aztán jobb is így, nagy társaságban. Mintha mindenki ezzel értene egyet, amikor meg­szólal az egyik negyedikes, Arató Vilmos. — Én inkább egyedül sze­retek menni. Miért? A sok ismerős ember — már pedig az iskolatársak azok — ki­zökkent, eltereli a figyelme­met. Sokan, sokféleképpen viselkednek. Magyarul: bo­londozunk, viccelünk stb. A színház viszont komoly do­log. Igazán, ne nevessetek — szól a többiekhez —, ne­kem az első színházi élmény a parlamentihez hasonlított. Olyan ünnepélyesnek érez­tem, s ma sem tudom csak szórakozásnak venni. Vili nagyszénási, első színházi benyomásait az ot­tani kultúrházban szerezte. Sok jó előadást látott, még operát is, az odalátogató társulatoktól. Ha otthon van, ma is elmegy oda, ahol ízlése és színházi szokásai kialakultak. Változatos lett a műsor Az előbbi téma két tá­borra osztotta a társaságot, mert többen Vilit is támo­gatták, akár az öltözködés hangulatformáló erejében, mert ez is fölmerült. Az idei évad , megítélése vi­szont egyöntetű volt. — öt darabot láttunk — kezdte Erdős Laci. —Klasz- szikus zenés komédiát, ro­mantikus, majd felnőtt me­sedarabot, modern, izgal­mas politikai drámát, és... És Molnár Ferencet. Ez így együtt tényleg színessé tette a műsort, és többféle igényt kielégített. A habkönnyűt is, Kovács Zsolt hiszen mi más az Olympia, ha nem torta habbal. Még akkor is, ha ragyogó tech­nikával megírt, és csupa re­mek szerepből álló darab. Persze én is jól szórakoztam rajta. De nekem legjobban az Interjú tetszett, s Tyll Attila alakítása, amely a többieket is magával ragad­ta. Most már mindenki a da­rabokról, a rendezésről, és a játékról beszél. Az Unal- miát szinte fenyegetően fa- lanszterinek érezték, s a rendezés ezt még jobban erősítette. A Mandragorában helyenként túlzásba fúlt a bohóckodás, a legegysége­sebb stílusban játszó szí­nész Gálfy László volt, ő különben mindig jó — álla­pítják meg. Nagyon tetszik Forgács Tibor eddigi bemu­tatkozása. Az Olympia? Kiemelkedő egyéni alakítások, különö­sen Szentirmay Éva és Szé­kely Tamás neve ismétlő­dik. Röpködnek a fél és egész mondatok, de a hosszabb ér­tékelések is. Csak egy fiú hallgat, igaz, figyelmesen. A tavalyi riport így mutatta be. „Aki moziba megy szín­Erdős László Fotó: GE — MG ház helyett, az a dévaványai Kovács Zsolt. Jó tanuló, minden érdekli...” ö pe­dig ezzel kezdte. „Oda me­gyek, ahol jobbat kapok... Az előző szezonban minden színházi előadást megnéz­tem. És egyáltalán nem do­bott föl...” Egyenes beszéd. De mi van most? — Csak az Interjút lát­tam. Ez érdekelt, ezt néztem meg. Tetszett is. A többiből — függetlenül attól, hogy a műsor színességével egyetér­tek— kinéztem magam a cím, az író és az ismertetés alapján. Lehet, hogy kü­lönc vagyok, de szeretek a kedvem szerint élni, s olyas­mit szeszély szerint eldönte­ni, mikor, mit, kivel néz­zek meg. Társaságban vagy külön. Színházban, vagy mo­ziban. Jobbak-e a magyar filmek? Megint a mozihoz jutot­tunk. És nemcsak Zsolt, de a többiek is élénken reagál­nak. Nem csoda, hisz’ a filmnézők zöme az ő korosz­tályukból kerül ki. Van ösz- szehasonlítási alapjuk, ren­geteget látnak. Azt mondják, jobbak lettek a magyar fil­mek. Laci a Minden szer- dán-t dicséri, a többiek szintén, pedig ez kötelező volt, ami nem egy jó aján­lólevél diákoknak. . A tetszés egyik — lénye­ges — oka: közel érezték magukhoz, mivel a fiatal­sághoz szólt. Jónak minősí­tik a Kihajolni veszélyes-t is. Aztán szóba kerül a 80 huszár. És az új Jancsó- filmek is. Meg a régebbiek, és ez egy kis „Jáncsó-vitá- hoz” vezet. Zsolt nem mindent ért, és fogad el belőlük, de szereti, Vili megoldandó rejtvénynek tekinti, Laci pedig egy hosz- szabb út végének, amihez előiskola kell, a filmnyelv értése. Végül azt mondják, a színház ilyen szempontból egyszerűbb, persze mások az eszközei, lehetőségei. A film­hez képest mindkettő keve­sebb, ám a hatás mégis több, nagyobb lehet, mert a színházban élő, eleven, sze­mélyes kapcsolat alakul ki az előadás során. S ezért közvetlenebb a színpad és nézőtér viszonya. Vass Márta Kevés embert hallottam ilyen szeretettel beszélni a könyvről, azaz: a KÖNYV­RŐL. És ilyen adózó tiszte­lettel is, mint ahogyan azt Gádoroson tette Bencsik Im- réné, aki negyed évszázada könyvterjesztő. „1955-ben jöttek ki Oros­házáról, akkor vállaltuk el a könyvességet a férjemmel. Tudom, akkor, az első idők-, ben havonta úgy hetven fo­rintnyi forgalmunk volt.” A megyehatár nyugati szé­lén fekvő község főutcáján áll a ház egy üzlethelyiség­gel. Ma Patyolat-felvevőhely is. Olyan Krúdy-hangulatú boltocska; még gondosan ápolt berendezése is meghitt­séget áraszt. Ha valaki ide belép, meg kell éreznie, itt meghallgatják, törődnek vele, a szavát, óhaját lesik. A súroltdeszkás pult mö­gött áll a hatalmas üveges szekrény. Telis-tele könyv­vel, a legfrissebb kiadásúak- kal. „Húszegynéhány évvel ez­előtt egy Shakespeare-drá- masorozat jelent meg. No, ebből nem fogunk eladni so­kat! — mondták. És mi tör­tént? Elfogyott valamennyi! De ma is ilyen a helyzet. Alig tudok .olyan könyvet kihozni, amit ne vennének meg. Főképpen az életraj­zok, regények, bűnügyi köny­vek keresettek. A sláger a Magyarország története. És a lexikon Hogy olvassák, használják-e vagy csak szek­rénydísznek? Azt hiszem, az azonos gerincű könyvek kö­zül a lexikon az, amit „fo­gyasztani” vesznek. A ta­nácselnök épp úgy, mint a kereskedelemben dolgozók, a téesztagok. Fiatalok is, ter­mészetesen. De őket más is idehozza. A lemezek. Mert azt is árulok. A gyerekeknek a könnyűzenei, az idősebbek­nek a magyar nóta és nép­zenei lemez kell. ' Már-már korlátlanul. Általában a tíz­ezer forintot is meghaladja a havi forgalom.” „Hajtás” nélkül. A törzs­vevőkre alapozva. A bolthelyiségben koráb­ban kölcsönző volt. Aztán lett a Patyolat, amikor Ben­csik néni nyugdíjba vonult. Aztán egyedül maradt. Férje meghalt, önálló családot ala­pító gyermekei az ország más részeibe költöztek. „Hívnak, költözzék hozzá­juk. Néni hagyom itt Gádo­rost. Pedig nem itt szület­tem. Dehát ismerek itt már mindent és mindenkit. És olyan jó érzés, amikor jön­nek a fiaim. Haza. És itt van a könyvespolc is. Még szeretném sokáig csinálni a könyvességet. Amikor el-el- megyek a gyermekeimhez, nem hagyom ki, hogy az ot­tani könyvesboltokat meg ne nézzem, ök hogyan csinál­ják? Mert a könyv nem só, cukor, paprika, amire nap mint nap szüksége van az embernek. Ahhoz általában olyan hangulat kell: na,most megyek, benyitok a boltba, megveszem ezt vagy azt a kötetet. De a vevőre rátuk­málni sem szabad az árut. Nem szabad erőltetni, mert nekem nemcsak egyszer kell a kuncsaft. Hanem, hogy törzsvevőm maradjon. Szinte valamennyien azok, akik ide járnak.” Reggeltől estig, szinte egy­folytában nyitva az ajtó. S ha zárva lenne? A gádoro- siak már tudják: a lakás­csengőt kell megnyomni, s Bencsik néni a vevő rendel­kezésére áll. Ajánlani tudja a könyvet. Érdekesen, figyel­met felkeltően. Szeretettel, érzékkel. Ismeri az embere­ket, ismeri érdeklődésüket is. És hétfőnként Orosházára utazik, az elosztó-ellátó könyvesboltba. „Minden olyan könyvet megkapok, ami csak a rak­tárukban fellelhető. Nagyon sokat segítenek. És szívesen. A könyvnapokon, -heteken a kurrens kiadványokból is tesznek el nekem. A kiszállí­tásban is segítenek. Az egyik fiatal Rákóczitelepen dolgo­zik, ő szokta kihozni Oros­házáról a csomagot. Nagy könnyebbség ez. Nem kell várnia a vevőnek.” De sajnos, az orosházi bolt sem tudja mindig azt adni, amit az olvasók kémek. Hi­ába kellene olyan könyv, ami' az antennaszerelésről szól, nincs raktáron. Hiánycikk az „örök” Egri csillagok épp­úgy, mint Dumas regényei. „A nyugdíjam mellett csi­nálom. Az Orosháza és Vi­déke ÁFÉSZ meghagyta ne­kem ezt a lehetőséget. Száza­lékra csinálom. Szabad időmben? Olvasok. Ismemi kell, hogy mit ajánlhat az ember. Nem tudok mást mondani, csak azt, nagyon szeretem csinálni. És még szeretném, sokáig.” Jó egészséget kívánunk hozzá. Így maradhatnak meg a KÖNYV „végvárai”. Gá­doroson és másutt is. Nemesi László Pleszkán... Gondolatok egy dzsesszkoncert ürügyén Nemrégen, az orosházi dzsesszklub meghívására a Petőfi Művelődési Központ­ban koncertezett Pleszkán Frigyes érdekes felállású triójával: Oláh Ernőd éne­kessel és Gayer Ferenc bő­gőssel. Schiff Andráséra emlékez­tet az akkor még gyermek­zongorista feltűnése a Ki Mit Tud?-ban; briliáns játéka mindenkit tűzbe hozott. Rö­videsen a hazai dzsesszéle- tünk egyik legizgalmasabb jelensége lett, a legifjabb zongorista nemzedék front­vonalában. Jelenleg a Bar­tók Zeneművészeti Szakisko­la dzsessz tanszakát végzi, de már ezüstéremmel tért visz- sza egy nemzetközi rangú dzsesszzongorista-verseny- ről, Lengyelországból. Szá­mos nagy sikerű szólózongo­ra-hangversenyt adott, és ját­szott Deseő Csaba együttesé­ben is. Emellett oszlopos tag­ja a hazai főik együtteseink között különleges színt és eredetiséget képviselő Láma együttesnek is. A dzsessz-trió műsorában gyönyörű „örökzöldek” egyé­ni feldolgozásai változtak lüktető, vérpezsdítő „rythm and blues” témákkal, de hall­hattunk egyéni kompozíció­kat is. Érdekes volt egy LGT-dallam ritmikailag a lehetséges végletekig felszí­tott feldolgozása. A „hivata­los” műsoridőn túl is folyta­tódott a játék, amolyan ba­ráti „örömzenélés” módján, és újabb hangulati tetőpon­tok következtek. A zongora- játék egyre felszabadultabb, könnyedén virtuóz, telis-tele humorral, zenei lelemény­nyel, furfanggal, szikráznak az ötletek .. . Csupa kedves zenei csíny tevés; az énekes Armstrong-paródiáján haho- tázik a közönség, és miköz­ben Ernőd zong®rán kíséri magát, elnézést kérő pillan­tásokat vet Pleszkánra... Aztán újra ő a zongoránál; a közönség kér: egy játékos ragtime motívum, majd egy „tűzről pattant” bugi-vugi imitáció végén újra hatalmas derültség — „leesett”, hogy a Telesport jól ismert szig­náljának a paródiája volt az! Komolyabb feladványoknál sem jött zavarba: két, leg­alább ötvenéves Gershwin- témát gond nélkül egymásba öltött, és a meglepett ínyenc „megrendelő” egy új kom­pozíciót kapott a Liza és a Lady Be Good motívumai­ból összeszőve. Együltében játszott ő Bili Evans, Ray Charles és Oscar Peterson stílusában — az epigonizmus, vagy az ekléktika legcseké­lyebb árnyalata nélkül! Mindannyian éreztük, hogy kivételes tehetséget hallunk, látunk. Kérdezősködtünk, kí­váncsiak voltunk, hogyan ju­tott el idáig Pleszkán Fri­gyes. Oláh Ernőd mesélte a koncert szünetében, hogy Pleszkán kisgyermekkorában az édesapja elvitte Oscar Peterson zongorista budapes­ti koncertjére... A kiváló pedagógus édesapa megadott minden lehetőséget és bizta­tást. Ezek után nem kellett más, csak hogy még egy ki­váló és kivételes pedagógus — Gonda János felfedezze a monori tehetséget. Lám, egy élmény nyomán mennyi új érték fakadhat, és a tudatosult alapélmény mennyi újabb élmény forrá­sa lehet! No, persze legtöb­ben nem lehetünk petersoni léptékű tehetségek, de az él­mény velük közös lehet. Másfelől minden élmény, hétköznapjaink „eldologiaso­dásának” (a fenti példával bizonyítottam) hathatós ol­dószere ... Pleszkán Frigyesnek és ze­nész barátainak pedig kö­szönjük az élményt, és re­mélem, hogy többen része­sülünk belőle, ha legköze­lebb eljönnek: osztozni ben­ne...! Pleskonicg András SZÍNHÁZ, MOZ' 1980. március 7-én, pénteken Békéscsabán, 15.00 érakor: PINCÉRFRAKK UTCAI CICÁK Kinizsi Pál-bérlet. 1980. március 7-én, péntéken Békéscsabán, 19.00 órakor: OLYMPIA Blaha-bériet. * * * Békési Bástya: Oké, spanyo­lok! Békéscsabai Építők Kultúr- otthona: 5 órakor: Pokoli to­rony. I., n. rész. Békéscsabai Szabadság: de. 10 és du. 4 óra­kor: Kezedben a kulcs — 6 és 8 órakor: Akiket a forró szenve­dély hevít. Békéscsabai Terv: Hívj a messzeségbe! Gyulai Er­kel: fél 6 órakor: A hegyi bar­lang titka. — fél 8 órakor: Egy egészen kicsi polgár. — 21.30 órakor: Szelíd motorosok. Gyu­lai Petőfi: 3 órakor: A javítha­tatlan — 5 és 7 órakor: Asszony férj nélkül. Orosházi Béke: őszi szonáta. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: Az ezüst tó kin­cse. — fél 6 és fél 8 órakor: Skalpvadászok. Szarvasi Tán­csics : Lidércnyomás.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom