Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-06 / 55. szám
1980. március 6., csütörtök iZIjÜlJt-'Tlrö Nyelvtanulás a kétsopronyi óvodában A csend világa ? Köszöntjük a Hallássérültek Szövetségének 25 éves békéscsabai csoportját m 0 0 jl sz 9 0 RÍ r ) Mindenki Köztudott a kisgyermekek fogékonysága a nyelvtanulás iránt. Egyelőre mégis kevés az olyan óvoda, ahol a szép magyar nyelv fejlesztésén, a szókincsbővítésen kívül más nyelven is foglalkoznának az óvónők. A nemzetiségi óvodákban a nemzetiségi családok anyanyelvét szeretnék feléleszteni, a nyelv iránti szeretetet próbálják feltámasztani az apróságokban. Feladatuk, jelentőségük ezért is igen nagy. Nemzetiségi óvodából nemzetiségi iskolába Kétsopronyban sok családban él még a szlovák nyelv. Beszélni már inkább csak az idősebbek beszélik, a gyerekek pedig tanulják az óvodában és az iskolában. Ku- kely János iskolaigazgató örül annak, hogy már az óvodában is két esztendeje elkezdődött a szlovák nyelv- oktatás : — Az iskolaelőkészítő munka is gazdagodott a nyelvtanulással — mondja. — Hozzánk került már ilyen nagycsoport, és 100 százalékos a részvételük az iskolai nyelvtanulásban. Azok is igénylik, akik nem szlovák nemzetiségűek. Sokkal többet tudnak már így a gyerekek, mint azok, akik osak otthon hallották beszélni a nyelvet. Ismerik az alapvető kifejezéseket, sőt, egyszerű mondatok szerkesztésére is képesek. Az óvodát és iskolát a közös igazgatás mellett együttműködési szerződés is összekapcsolja. Az óvónők és a nyelvkutató tanítók nap mint nap megbeszélik a problémáikat. Nagyon szép a kétsopronyi óvoda. A három csoportszobában még érezni a friss festék illatát, a bútorok, játékok egészen újak,, gyermekszemnek roppant csábítóak: — Az tudja csak megbecsülni ezt az értéket igazán, aki olyan rozoga házból érkezett, mint mi — mutat körül Márkus Jánosné vezető óvónő. — Kétszobás ház volt a régi óvoda, nagyon szűkösen voltunk ott. Megjegyeztük a napot, amikor ide jöhettünk; 1979. január 18-át! Dolgozott ezen az óvodán mindenki; a Rákóczi Tsz kivitelezői, a szülők, a HNF-aktivisták, de még a nyugdíjasok is. Cserébe mi felajánlottuk, hogy a 120 százalékos lehetőségig minden gyermeket — felvételi bizottsági döntés nélkül —■ fogadunk az óvodában. A szlovák nyelvtanulás hatására érdekes: az öregek újra gyakrabban használják a nyelvet, a fiatal szülők nem Jeden, dva ... egyéni foglalkozás ismerik, de azt akarják, hogy a gyermekük tanulja .meg! „Kto je to?" Kevesen vannak, sok a beteg a középső csoportban, amikor Kocsis Dezsőné óvó néni szlovák foglalkozásra hívja a gyerekeket. Októberben kezdték a tanulást, de szinte meglepő mennyire értik, s jól válaszolnak a kérdéseire : — Kto je to? — kérdi az óvó néni, s mondják sorban a nevüket. A pedagógia módszertanában ez a kezdés a nyelv indíttatása, a gátlások feloldásának ideje. Ének-' kel, mondókázással színesebb, érdekesebb a foglalkozás. A mai téma: a tisztálkodási eszközök. Gyakorolják a szappan, a törülköző nevét csoportosan, majd egyenként is. Vidám mosollyal szaladgálnak a táblához, amelyen a tisztálkodási szerek ábrája látható. A foglalkozás jó hangulatát még mi, az idegenek sem tudjuk megzavarni. Látjuk, az óvónő gesztikulálva beszél, magyaráz. A foglalkozások feltétele az egynyelvűség. Lehetőleg csak szlovákul kell beszélnie, s így megértetni a gyerekekkel szándékát nem könnyű feladat. Számlálják, szagolják a szappant, játékosan tanulják a kifejezéseket. A figyelem nem lankad, csak mintha a „klapci”-k, a fiúk izgágábbak lennének a lányoknál. A befejező vidám dalos játéknál már ők is teljes odaadással énekelnek. Kocsis Dezsőné nemrégiben még Csehszlovákia állampolgára volt, de kétsopronyi férjet választott, hát ide költözött. Származásával magyarázható szép kiejtése, amelyet óvodásainak átörökít. Ellesett párbeszéd a foglalkozás után Varga Andrásné ' szlovák nemzetiségi szakfelügyelő kísérői voltunk most a két- sopronyi óvodában. Láttuk a foglalkozást, majd az óvónő és felügyelő párbeszédét is hallottuk a foglalkozásról: Szakfelügyelő: — Szépen haladsz a gyerekek nyelvtanításával, s a múltkori hibádon is javítottál. Kötetlenül, játékos formában, a gyerekek érzelmeire hatóan vezetted a foglalkozást. Mi a szülők véleménye a gyerekek fejlődéséről ? Óvónő: A szép magyar nyelv tanulását semmiképpen nem szoríthatja háttérbe a szlovák. Az anyukák mondták, hogy olyan aranyosan gagyarásznak otthon a gyerekek, hogy ők is kedvet kapnak a szlovák beszédhez. Amikor az utcán sétálva egy-egy idősebb nénire, bácsira szlovákul ráköszönnek, látjuk milyen jólesik az öregeknek. Az ünnepeinken rendszeresen bemutatjuk a „tudásunkat”, hiszen a siker nagy ösztönzője a nyelv- tanulásnak. Kossuth doktorék például, mielőtt óvodába jött volna a kislányuk, a szomszéd nénivel taníttatták, ne legyen teljesen készületlen. Szakfelügyelő: Csak a foglalkozáson beszélgetsz szlovákul a gyerekekkel, vagy erre máskor is nyűik lehetőség? Hogyan ápoljátok a nemzetiségi hagyományokat? Óvónő: Játék közben gyakran szlovák dalokat énekelünk, beszélgetünk. A hétfői kis foglalkozásokon pedig előkészítjük a szerdai nagyot, s ekkor is sokat tanulnak. A foglalkozások témája persze a magyar környezetismereté, de mi lassabban haladunk. Az új szavak, mondatmodellek elsajátítása hosszabb időt kíván. Hagyományápolás? A nagymamák szívesen tanítanak bennünket a régi szlovák dalokra, mondókákra, ezeket magnószalagon őrizzük. A faliújságunkon szlovák képsorozatokat helyezünk el, s a szülők itt a tananyagot is elolvashatják. Nagy nevelési eredménynek tartom az egyik kisgyerek fejlődését. Megijedt sze-, gény disznóöléskor, s azóta dadog. A magyarral elég nehezen birkózik, de a szlovák szavak sűrített mássalhangzóit szinte „kilöki” magából. Ilyenkor olyan boldog! Nekünk óvónőknek is szükségünk van a sikerre, s ez biztosan érthető... Bede Zsóka Szegeden, Kaposváron vagy Egerben nem kapják fel fejüket az emberek, ha kézj elekkel beszélgető fiúk- lányok csoportját pillantják meg az utcán. Hozzászoktak ehhez a másfajta kifejezés- módhoz, ugyanis ezekben a városokban — Budapest, Vác, Sopron és Debrecen mellett — végzik általános és szakközépiskolai tanulmányaikat a hallássérült fiatalok. Ám nem csak ezekben a városokban élnek, hiszen iskoláik elvégzése után többnyire hazatelepülnek és választott szakmájuknak megfelelően elhelyezkednék különböző üzemeknél, kt&z- eknél. Általában már fiatalon családot alapítanak — társaikat sokan választják az iskolában — szép, egészséges gyermekeik majdnem mind hallók? Hogyan élnek? Kikerültek abból a környezetből, amelyikben állapotuk nem volt rendellenes vagy figyelemfelkeltő, aho; az osztályok közössége és a missziós hivatást vállaló pedagógusok, nevelők áldozatos munkája és óvó szeretete vette körül őket. Az új helyzetben és környezetben új barátokat és új közösséget kell találni. Értük alakultak meg országszerte a hallássérülteket tömörítő szövetségek a megyeszékhelyeken. Békéscsabán már 1954-ben létrehozták kis társaságukat az itt élő siketnémák és nagyothallók, rendszeres összejöveteleiket a gyógypedagógiai iskolában tartották. Két év múlva hivatalosan is megalakult a Hallássérültek Szövetségének békéscsabai csoportja, helyet az Illéshá- zi u. 3. számú épületben biztosított nekik a város. Az itt rendelkezésükre bocsátott helyiség azonban nedves, sötét, szűk szuterén volt, inkább átmeneti állapotnak tekinthető, mégis 1978-ig volt székhelyük. Jóval előnyösebb, dg korántsem ideális a mai, Petőfi u. 3. szám alatti otthonuk. Kellőképpen csodálkozik a tájékozatlan látogató, amikor megpillantva az épületet kiderül; egyszerre öt intézménynek ad hajlékot. (Jaj annak, aki esőben téved oda, mert a „csupa sár alig-járda” bizony nem nyújt biztonságos megközelítési lehetőséget. A piszkos, bűzös folyosón pedig alig várja, hogy a keresett ajtón belépjen.) A szövetség egyetlen helyiségében harátságos zsúfoltság fogad, a falakon szép szőnyegek, elismerő oklevelek, könyvekkel megrakott könyvespolc és televízió. A hely szűke miatt — lemondva a kényelmesebb berendezésről — az asztalok félrehúzva és egymásra rakva, hogy a pingpongasztal elférjen a kis szoba közepén. Az itt levők életkora igen változatos, itt vannak a húsz éves fiatalok és a majd 80 éves alapítótag is. A hallássérültek szervezetének megyei titkára. Nagy Gyuláné gyógypedagógus elmondta, hogy Békéscsabán kb. 120, Orosházán 150 hallássérültről tudnak. A klubba eljáró törzstagok száma 30 körül van. Tavaly, 1979. májusában országos kulturális és sport találkozót rendezett az országos szövetség Békéscsabán. Vendégeik voltak az ország több részéről, sőt itt volt egy jugoszláv közösség is. A csabai kispályás labdarúgócsapat szépen szerepelt, második helyezést ért el. Pedig edzési lehetőségük kevés van, csupán nyáron, a KISZ-tábor pályáján gyakorolhatnak. Részt vett a seregszemle kulturális bemutatóján a színjátszó szakkör is. Vezetésüket, a megoldhatatlannak tűnő feladatot Gálfi László, a Jókai Színház színművésze vállalta magára. Hogyan? — Azelőtt nekem se volt kapcsolatom hallássérültekkel. Természetesen a kezdeti időszak egymás kölcsönös megértésével telt el, megismertem érzékenységüket, zárt világukat, melybe úgy érzem, befogadtak. Már első találkozásaink alkalmával kiderült, hogy remek humoruk van és irigylésre méltó játékkedvük, így aztán már nem is volt olyan nehéz az indulás. Az első foglalkozásokon kis helyzetgyakorlatokat próbáltunk, és így születtek meg olyan szellemes etűdök, amelyeket beépíthetünk a készülő darabba, amely itt elsősorban képre és mozgásra van tervezve. Éppen ezért választottuk idei bemutatónk darabjául A csodálatos mandarint. Hiszen a cél mindenképpen az, hogy a játék egyformán hasson a hasonló és nem hasonló sorsú nézőre. — Aki pedig nem érez hajlandóságot, a színpadi szerepléshez — folytatja Nagy Gyuláné —, annak hasznos elfoglaltságot nyújt a fotószakkör, vagy a TIT- szervezésű, útiélményekről szóló vetített képes előadás- sorozat. Választék valóban van, mert múzeumlátogatás, vetélkedők és közös ünnepségek szerepelnek még az idei programajánlatban. Időnként saját kiállításokkal ékítik a falat, ilyenkor a fotószakkör mutatja be egész évi tevékenységének eredményét, de a szorgos, kézimunkázó lányok—asszonyok is rendeztek már kiállítást saját munkáikból. Évente egyszer külföldi kirándulásra indulnak, tavaly Romániában jártak, nyáron a Ma- gas-Tátrába készülnek. Vannak persze gondok is, olyanok amelyek túlnőnek az épület és körülményeik elégtelenségén. Sajnos — talán a szülők szemérmessége az oka annak, hogy — viszonylag későn, 5—6 éves korú beszédhibás, vagy hallássérült gyerekkel jelentkeznek a logopédusnál. Pedig minél hamarabb mennék, annál eredményesebben javítható a még nem súlyos beszédhiba, és sokat jelent, ha a hallássérült gyermek idejében kerül megfelelő iskolába. így hamarabb sajátítja el a hangképzést és szájról olvasást, társai mellett pedig közösséget talál, ahol az együttes tanulás, játék, verseny ég vetélkedő sokkal többet tehet személyisége alakulásáért, mint az otthoni, izolált környezet. Hogy az érintettek tudjanak a szövetség létezéséről, vagy fordítva, a szövetség segíthesse a rászorulókat, gondosabb szervezésre és több odafigyelésre lenne szükség, így megtalálhatnák egymást és ezzel a közösen eltöltött idő örömét is. Vagyis nem a csend világát, hanem élénk, jókedvű, kedves társaságot, érdekes programokat és változatos lehetőségeket. Ibos Éva szórakozik ? A rádiós sorozat tizenhetedik adásának címe után nem volt ugyan kérdőjel, de meghallgatva a szombati egy órát, oda kívánkozik. Izgalmas témát választott Gábor László szerkesztő, amikor a magyar filmek legutóbbi pécsi szemléjének vitáin elhangzott felszólalások egy-egy jellemző, továbbgondolásra alkalmas részét vágta össze, arra keresve választ: miért nem szereti a magyar közönség a magyar filmeket? Sok oldalról lehetne elindulni, hogy némiképp pontos választ kapjunk, ez az út egy jegyzet keretében nem használható. Marad tehát néhány kiemelési lehetőség, melyet a jegyzetíró fontosnak talált. Kezdetben megjelent egy Csurka-novella, azzal a címmel, hogy „Miért rosszak a magyar filmek?” Aztán csináltak belőle egy rossz filmet, és utána évről évre még kevesebben mentek moziba, ha magyar filmet vetítettek. Vajon miért? Tény, hogy a magyar film és a magyar közönség kapcsolata mélypontra érkezett. Ezt maga a kulturális miniszter is elmondta a szemle egyik vitájában, megjegyezve, hogy a magyar fűm nemzetközi tekintélye és hazai fogadtatása között szakadék tátong. Tehát itthon rosszak a magyar filmek (néhány kivételnek különös tisztelet), külföldön jók. De egyáltalán alkalmas mérce-e filmjeink külföldi (elsősorban nyugati) fogadtatása arra, hogy érté- kesek-e, vagy csak valamiféle politikai pikantéria miatt „eszik” legtöbbjüket a határokon túl? Ezen is lehetne gondolkozni... Neves kultúrpolitikus említette: a baj általában ott kezdődik, hogy a rendezők többsége (ez a divat, kérem!) csak önmagát akarja megvalósítani, és nem engem, a- nézőt. Más: a közönség életeszményt kíván látni, követhe- tőt, azonosulni szeretne valamivel és valakivel; erről a magyar film gyakran meg- felédkezik. De arról is, hogy csak az szórakoztat (és a szórakoztatás nemcsak vígjátékok, kalandfilmek, krimik dolga), ami hatásos, aminek érzékelhető a cselekménye, ami nem szabdalja szét a jó perceket negyedórás unalmakkal, ami jó értelműén vett profi-dramaturgiával készül. Filmgyártási vezető mondta az egyik vitán és itt a műsorban: kellene már egy látványos, nagy bukás, hogy többen, akiknek kéll, felébredjenek. Hátborzongató kijelentés, amikor köztudott, hogy manapság moziban, színházban ismeretlen fogalom a bukás. Végül a közönség hangja: „Nem vitázni kell, hanem jó filmeket csinálni.” Valahol errefelé található az igazság. A rátaláláshoz sokat adott ez a rádiós óra, szombaton délután. Várjuk a folytatást. Sass Ervin SZÍNHÁZ, MOZI 1980, március 6-án, csütörtökön Békéscsabán, 15.00 órakor: PINCERrtlAKK UTCAI CICÁK Nemecsek-bérlet. * * * Békési Bástya: Oké, spanyolok! Békéscsabai Építők Kultúr- otthona: 5 órakor: Pokoli torony. I., n. rész. Békéscsabai Szabadság: de. 10 és du. 4 órakor: Kezedben a kulcs — 6 és 8 órakor: Akiket a forró szenvedély hevít. Békéscsabai Terv: Hívj a messzeségbe! Gyulai Erkel: fél 6 órakor: A hegyi barlang titka. — fél 8 órakor: Egy egészen kicsi polgár. Gyulai Petőfi: 3 órakor: A javíthatatlan — 5 és 7 órakor: Asszony, férj nélkül. Orosházi Béke: őszi szonáta. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: Az ezüst tó kincse. — fél 6 és fél 8 órakor: Skalpvadászok. Szarvasi Táncsics: Lidércnyomás. A' fiúk figyelmetlenebbek a csoportban Fotó: Gál Edit
