Békés Megyei Népújság, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-10 / 34. szám
1980. február 10., vasárnap KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET „Új bibliát írok” Darvas József ifjúkori költői törekvéseiről Aligha van író, aki pályáját ne költői próbálkozásokkal kezdte volna, még ha ezek a próbálkozások csak kis titkos, belső használatú füzetkékbe, noteszekbe kerültek is, s a nyilvánosság igénylése nélküli, de dédelgetett szülemények voltak, melyeket az ígéretből kiteljesedett alkotóvá lett írójuk vagy vállalt, vagy egyszer volt saját magát megmosolyogva, kvázi lemondott róluk, maga is elfelejtette. Miért lenne kivétel az ifjúkori versírás buzgalma alól éppen Darvas József? Költeményeivel az olvasó- közönség — egy-egy szórványos megjelenéstől eltekintve — nem találkozhatott ugyan, s arról nincs tudomásunk, hogy szándékában lett volna innen-onnan ösz- szekeresgélni őket, beszélni Ez a megrendelőív, melyet Darvas ismerőseinek, barátainak is szétküldött, Kiskunfélegyházán, a Feuer Nyomdában készült. Valószínűleg itt nyomtatták volna a könyvet is. Szerencsés véletlen, hogy a körlevél kiegészítéseképpen egyik ifjúkori szerelméhez, az orosházi B. Sárihoz írt levele részeként megmaradt Darvasnak a kötethez szánt utóhangja, mely már fontos utalás tartalmi vonatkozásokban, hisz a levélben is így vezeti be írója: „... Leírom a letiltott kötet utóhangját, az sűrítve tartalmazza egész fiatal, lázongó életem célját: — Látjátok: mutató ez a könyv rövid tizenkilenc évem terméséből. Látjátok: még gyerek vagyok, nem vagyok még megállapodott ember, hiszen rövid életem kevés valósággal csapott az arcomba — de látjátok: én meg tudom érezni milliók keresztjét, legalább tudok zokogni milliók őrült arányú kriptája előtt, ha már vigasztalásra nem nyílhat szám. Látjátok: én tudok és akarok lenni a kisemmizettek, a kenyértelenek, az el- panamázott életűek acéliz- mú, lángoló vérű harcosa, és figyeljetek csak rám: én még föl fogom húzni a magyar égre a héroszok nagyszerű lángolását.” Egy ezt követő levélben további írói terveiről beszél, arról egyebek között, hogy Elszegődöttek címmel él benne egy regény, de egyelőre nem tud írni, nincs meg a kellő nyugalma. Ennek okát is megírja: „ ... pénteken rendkívüli konferencia lesz az ügyemben, valószínűleg akkor fogok esküdözni égre-földre. Különben majd megírom magának, akarom, hogy mindent tudjon, ami velem történik.” A megrendítő, válságos napok — sőt hónapok — leghitelesebb krónikáját, lélektani drámáját adják ezek a levelek, melyek a legintimebb, legbizalmasabb, legőszintébb hangon íródtak B. azonban sokszor beszélt róluk, különösen olyankor, ha írói pályájának indulásáról kérdezték, faggatták. Ennek a pályának a „megválasztásában” ugyanis meghatározóan kényszerítő tényezőként voltak jelen korai versei, melyek élete megvívandó küzdelmei sorában talán az első sorsdöntő csatának okául szolgáltak. Nevezetesen arról a fegyelmi eljárásról van szó, melyet Kiskunfélegyházán, a tanítóképzőben folytattak le vele szemben 1932. tavaszán, amikor Üj bibliát írok címmel jelent volna meg első kötete. Becses értékű dokumentumot közöl a tervezett kötet megjelenésének előkészítésével kapcsolatoson Ba- ta Imre, az Üj Aurora 1974- ben megjelent 3. számában: Sárihoz, aki így jellemzi őket: „szerelmes levelek, Darvas módra.” Egyik, áprilisban kelt levelében — ígéretének megfelelően — így számol be fegyelmi ügyéről és a vele járó lelkiállapotáról: „A fegyelmi ügyem befejeződött ! Befejeződött, mégpedig egy olyan aktussal, ami agyonzúzott bennem minden eddigi célt, minden fanatizmust, minden szent hitet életem nagyszerű elhivatottságában. A tanári konferencia két választási lehetőséget adott: vagy megesküszöm, hogy többé olyan „szélsőséges” dolgokat egész tanítói működésem alatt nem írok, vagy most elhagyom a képzőt és megyek, amerre látok, őrült bizonytalanságok elé. Egy órai gondolkodási időt adtak. Gondolja el azt az egy órát. Ügy lázadozott bennem a keserűség, szinte könny marta véresre a szemem, mikor itt álltam életem egyik nagy választása előtt. A józan ész azt diktálta, hogy tegyem le az esküt, hiszen egész jövő életem, nyugalmas pályám agyonvágom, ha nem engedek. És mégis: szerettem volna akkor eldobálni magamtól minden ígért nyugalmat, szerettem volna őszinte, szent vallomást tenni életem örök fensége mellett, szerettem volna fölrúgni minden dogmát, ami köt... És mégis, mégis: egy óra múlva megesküdtem ... Megesküdtem, hogy nem sírok többet a sírókért és éhezőkért, nem engedek lelkemben többet szent zsolozsmát zendülni a robotosé. és mégis-szép élet elé, megesküdtem, hogy fölrúgom eddigi nagy-nagy álmaim, és leszek a „szürkék hegedűse”, véleménytelen, életfakír senki, aki nem mer sírni, ha megmarkolja szívét az élet, és nem mer szívből ujjongani, ha a szent banalitások megpezsdítik benne a vért — mert fél, hogy sírása vagy újjongása esetleg nem fog tetszeni a feljebbvalóknak ... És mégis megesküdtem: mert engem egy egyszerű, öreg, és nagyon- nagyon megfáradt asszony vár, akinek még nem jutott simogatás az élettől, aki kevésszer feküdt le még a holnap mardosó kétségei nélkül. Engem az én anyám vár, és nekem kötelességem őt boldoggá tenni, hiszen minden öröme, reménye bennem van ...” ... Nagyon bánt álmaim szörnyű pusztulása, nagyon fáj első komoly összecsapásom az élettel. Még nem tudom, hogy hogyan lesz, nem tudok reálisan gondolkozni, sokkal frissebb a seb, semmint vígan táncoljak vele, de azt érzem, hogy hiába volt a kényszereskü: a szavak, az érzések, a gondolatok szent forrása végül is előtör minden kényszer alól, és megöntöz sok-sok fájóvá száradt életet.. Témánkat illetően hosszasan idézhetnénk még Darvas leveleiből, de szólnunk kell arról a közegről is, mely az adott körülmények között azt a Darvas Józsefet formálta, akinek megismerésére törekszünk. Lelki alkatának és lelkivilágának az eddigiekkel vázolt — helyesebben: a már ismertetett kiegészítő, árnyaló — vonásai mellett ifjúkori verseinek tartalmát ugyanis olyan tudati tényezők is meghatározzák, melyek az otthonról hozott, természetszerűen beivódotta- kon túl programszerű előkészítését jelentik eljövendő művészi-közéleti jövőjének. Arra a tényre kell tudniillik fontos figyelmet fordítanunk, melyről — mások mellett Székely Béla is beszél A rebellis osztály című írásában (Magyar Nemzet, 1961. november 16.), s e sorok írója is részletesebben szól A város hív (Üj Aurora, 1977/3.) és Darvasnak van egy költeménye (még kéziratban) című dolgozataiban: a képző ifjúságának volt egy haladó A halála után előkerült költemények közül közreadjuk még az Üj magvetőt, melynek eredeti kéziratát szellemű, baloldali beállítottságú csoportja, melynek — iskolatársai egybehangzó véleménye szerint is — a jelenleg Balatonbogláron élő Békés István volt a kiemelkedő tudású, magát forradalmárnak tartó igazi szellemi vezére. A köréje csoportosuló fiatalok közé tartozott Darvas József is, aki életének erről az időszakáról később így vallott: „Az 1931— 32-es esztendő ... elhatározó jelentőségűek voltak az életemben. Ekkor ismerkedtem meg a marxizmussal. Az út — mint akkoriban a legtöbb magamfajtájú fiatal értelmiséginél ... — Adyn, Szabó Dezsőn, Móricz Zsigmondon keresztül vezetett... Még Ady és Szabó Dezső volt a prófétánk, de már Bebelt, Kautskyt, Engelst, Lasalle-t, Marxot olvastuk, titokban; az erdélyi Korunk című marxista folyóirat néhány száma is elkerült hozzánk.” Ennek az intézeten kívüli szellemnek is köszönhette, hogy végzős saját magára így emlékezhetett később: „Mire 1932 nyarán elvégeztem a tanítóképzőt, már marxistának, szocialistának vallottam magam... S amikor, 1932 végén, egy ködös októberi napon, az egykori iskolai zöld faládámban egy anyám- sütötte kenyérrel, azzal az elhatározással, indultam el Budapestre, hogy író leszek, ezt már így fogalmaztam meg magamban: szocialista író.. Pestre kerülése — mint ismeretes — azt követően volt, hogy otthon, Orosházán nem választották meg tanítónak, amibe az új biblia írásának szándéka is jelentősen belejátszott. A fiatal Darvas osztályöntudatának nevezhetjük már ezt az elhatározást, mely Pesten rövidesen az illegális kommunista mozgalomhoz irányítja, s már 1933- ban egy lebukottak elleni vádiratban együtt szerepel a neve Rajk László, Olt Károly, József Attila, s volt félegyházi barátai: Békés István, Székely Béla és Seres Béla, valamint az ugyancsak orosházi E. Kovács Kálmán és még 25 társuk névsorában. A Nyugat 1934-ben a Világosságot! című versét közölte: Békés István őrizte meg, s ajándékozta az orosházi Szántó Kovács Múzeum Darvas-archívumának : Taposom a pusztát: piros csodákkal ébred az élet, sugárba szökik az éji nap bomló feketéje. Virágos a kalap a fejemen s ajkamról zeng új arató ének... Taposom a pusztát: piros barázdák kacagnak felém: előttem a halál ekéje szántja a véres emberrögöket. A szél víg muzsikája lengeti elém \ a Jövőt... a puszta beszél... Taposom a pusztát: kacajom a szél messze viszi szét s hangom a bús rögök felett új hegyibeszéd ... Szórom a magot: az új magvető s új csodákkal riad a nagy mező, ha termő könnyeimmel besírom a pusztát... Szórom a magot... Kacagásom ének lesz új világok boldog emberének ajkán, ha dajkám: a régi, bús világ a teremtő dalt másnak adja át... ...Addig: víg magvető: taposom a pusztát... B. Z. KÖRLEVÉL azokhoz, akik tudnak, és akarnak segíteni egy most induló poétasorsot. Első kötetem most van sajtó alatt, s e körlevél célja az, hogy megkeresse azokat, akik hajlandók meghallgatni egy eddig teljesen ismeretlen író fiatal hangját. A kötet január első napjaiban jelenik meg Új bibliát írok! címen. Tartalma: versek és regényrészletek, ára 2 pengő, mely összeg átvételkor fizetendő. Mivel szeretnénk a kibocsátandó példányszámot hozzávetőlegesen megállapítani, kérjük az alábbi kérdőív kitöltését, és azok visszaküldését december 10-ig erre a címre: Darvas József, Kiskunfélegyháza, Tanítóképző intézet. Tudom, hogy ebben a csődös, bajokkal orgiázó világban nehéz a telkekről elűzni a közömbösség fojtó ködét, de kell, hogy sikerüljön! Kérem ehhez pártfogását. Kiskunfélegyháza, 1931. december 1. Darvas József Rázd le magadról a babonák tömjénes zubbonyát keresd magad körül aki éhbérért örök robotra kényszerít és kalapácshoz kötözi a kezed aki piszkos sikátorok vámpírjává teszi a lányod téged pedig bömbölő ágyúk elé gázok lila ködeibe küld hogy asztalán telve maradjon a pezsgős pohár hogy ágyában föl ne riadjon a pénzeden vett szerető. Nézd! én már szabad vagyok szemem sugarát nem moshatják el sötét mesék meztelen tenyérrel cibálom a tövises tőkét s majd fölmutatom szétmarcangolt kezem Pardi Anna: Túszdráma, utólag Túl rajtad, túl rajtam, túl kötődésen és szakadáson, elfojtott tüzeid túsza voltam élted csalódásaira. Magad elé húztál, hogy védekezz, míg ropogott, múlt és fegyver, és az az örök kiszolgáltatottság, hogy hogyan értessük meg másokkal magunk s a szubjektív-objektívet. > Endrődi Szabó Ernő: Lassan zúzmara hommage a Krúdy lassan zúzmara a szőlőhegy oldalát... ösvény járhatatlan, csúszik, roggyan a láb, hideg eső mossa, fényesíti a présházak falát pincében pezseg a bor merengő szilfák őszi jóízekre — must, csurranó óboros-est, szivarfüstben kéklő ingmell, mosolygó rokolyák, krizantémszemű ablak, vízivárosi szobák ... és tovább — kaszinók, kasszírnők, lányok és madámok: ellengő csodák, kocogó konflis-hajnal, snapszok, kisváros-kandallók, másnap-sör-komák pincében pezseg a bor de már lassan zúzmara ösvény — adieu madam malhereux la vie — köd-országúton fekete delizsánsz ... csak csönd, csönd, erjedő avar nesze ... fehér harang kong ... virrasztó hallgatás ... Kései vallomás K.-nak ' * . Láttalak egy hajnalon a parti szélben: két pillanat közötti végtelen lebegtetett s a hullámverés csipkeöiöne el-eltakart majd ismét fölfedett... ... mígnem egy nap (félrészeg kábulat) újra te lopóztál gondolataimba mint lassú ősz párákkal ködökkel bontakozón sejlett föl képed — a napok hónapok és évek (kudarcok és megveretések) szövedéke mögött képed most úgy tűnt elő oly pillanatnyin mint villanófény ha lobban (s mintha régi fotó talán egy hajdanvolt leányszoba falán) vagy mint ismerős hang ha dalol s én tűnődve fülelek: egyszer rég már hallottam valahol — így derengett föl később is emléked őszben dalban két pohár bor közötti életemben s így fog minden időkben föltámadni ha meg-megérint örök körforgásban a _hiányoddal ballagó sehol... Székelyhídi Attila: Nádházi András
