Békés Megyei Népújság, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-13 / 36. szám

1980. február 13., szerda A gyulai művésztelep kiáljítása Budapesten Február 8-án nyílt meg Budapesten a „Bartók ’32” Galériában a gyulai mű­vésztelep kiállítása. A kiál­lító művészek — az 1960-as évek közepétől — minden nyáron több hetet töltenek együtt, szigorú, következetes alkotó munkával. A művésztelep a hivatá­sos és az amatőr művészek közös együttműködésére épít (vezetője Tóth Tibor). Tagjai az ország több ré­széről, a fővárosból és Bé­kés megyéből valók. Közös gondok, gondolatok, problé­mák foglalkoztatják őket, és mindnyájukra jellemző — a szűkebb és tágabb környe­zetükben élő emberek sorsa, kapcsolata vagy magánya a művészetük ihletője. Meg kell mondanunk, hogy a megye városaiban működő művésztelepek közül a gyu­lai a legrégebben, legegyen­letesebben, a legkövetkezete­sebben dolgozó (magas szin­ten), és leginkább a helyhez kötődő közösség. A kiállítóteremben A megnyitón Balogh Gyula: Ablakok tü­körrel. A jelen belevész a múlt homályos, kopott, fénytelen illúziójába. Albrecht Júlia: Király és királyné. Esendő (?) törpék egy elegáns (?), hatalmas (?) trónon. Tömpe Emőke: Kiskapu (kerámia). Valójában hatal­mas, egykor polgári jólétet sugárzó „díszes” kapu, ahonnan ki igen, de be nem lehetett menni. Vagy mégis? Szakáll Ágnes és Lakatos J. Péter hasonlóan magas színvonalon mozgó műveik­kel igazolták tehetségüket. A kiállítás bizonyította a csoport szellemi és szakmai érettségét, eddig elért ered­ményét. Hogyan tovább? — A választ nekik kell meg­keresniük. Voilmuth Frigyes Família bár — Fehérlófia — Akvaristák klubja — Az özvegy Karnyóné... Mi újság a Barnevál művelődési házban? A megyeszékhely „ipari kerületeként” emlegetik az ötödiket, azaz Jaminát. Saj­nos, ennek ellenére ez a vá­ros leglassabban fejlődő, a szolgáltatásokban is a leg­kevésbé ellátott területe, no­ha a lakosság egynegyede él itt. Hasonló mondható el a közművelődési ellátottság vonatkozásában is. Két, üze­mi, szakszervezeti fenntar­tású művelődési háza erejé­hez képest területi jelleggel is tevékenykedik. Az egyik a baromfifeldolgozó vállalat József Attila Művelődési Háza, amelyet sok száz ez­res költséggel az elmúlt év végén újított fel, szépített meg a vállalat. Ebben a hónapban is több olyan programot szerveznek a „Barnevál”-ban, amely új­donságával akár megyei ér­deklődésre is számot tartó. A decemberi első kísérleti ren­dezvény után bizonyára megint telt ház lesz a 22-i, péntek esti „Família bár”- ban. Az Országos Szórakoz­tatózenei Központ megyei kirendeltségével közösen szervezett programra első­sorban a huszon-harminc- éveseket, családosokat vár­ják. A cél a színvonalas szó­rakoztatás, amelynek kere­tében megyénk szórakoztató művészei, zenekarai kapnak itt fellépési lehetőséget. A mostani est vendége lesz Nagyidai István, a Jókai Színház tagja, aki sanzono­kat ad elő, valamint Antal Sándor, akinek szereplése a meglepetést szolgálja. Be­mutatkozik a Family zene­kar is, valamint a művelő­dési ház JASZI elnevezésű amatőr színjátszó együttese a Vidám koldusok című farsangi etűdjével. A közön­ség megismerkedhet a Csaba bár műsorának szereplőivel is, így Hollai bűvész pro­Felvételünk még az ősszel, a megyei minősítő versenyen készült. A JASZI Vámos Miklós: A létra című tár­sadalmi szatíráját mutatta be Fotó: Gál Edit dukciójával. A kísérőzene­kar a házban próbáló Dzsu- vox együttes lesz. A prog­ram este 6 órakor kezdődik. A „Família bár” márciusi alkalmára Lászlai Ernő gi­tárost és Pintér Gyula szín­művészt hívták meg. Aki ek­kor is vendége lesz a bár­nak, néhány eredeti, izgal­mas játékot is tanulhat majd. Február 26-án, kedden délután 3 órakor a Békés megyei Jókai Színház által korábban már bemutatott lírai játék mai fonákságokra átdolgozott parafázisát lát­hatja a közönség Fehérlófia címmel, Boros Lajos és Vas János szerzőpárostól, a KISZ Központi Művészegyüttesé­nek előadásában. A szatiri­kus politikai játékban az egyik szerző, a polbeatzenész Boros Lajos, valamint Bene­dek Miklós színművész is közreműködik. Az előadás házigazdája a szocialista brigádklub és a nyugdíjas­klub lesz. Az említett két nagysza­bású rendezvény mellett a kiscsoportokban is rendsze­res, érdekes munka folyik. A JASZI, azaz a József At­tila Színpad névadójuk szü­letésének 75. évfordulójára, ünnepi műsorral készülnek. Néhány amatőr színjátszó önálló előadói esten is dol­gozik. A távolabbi célok kö­zött szerepel Csokonai híres színdarabjának, Az özvegy Karnyóné és a két szelebur- diak színpadra állítása is. A következő hónap elején a vállalati művelődési házban alakul meg a Díszmadárte­nyésztők Országos Egyesüle­tének Békés megyei akva­rista szakcsoportja. A dísz­haltenyésztést kedvelők ezen­túl itt tartják foglalkozásai­kat. Ezt megelőzően a követ­kező hét végén kétnapos ga­lambkiállítást rendeznek. Az igen népszerű kézi­munkaszakkör — amely csü­törtökönként Tóth lstvánné vezetésével tartja foglalko­zásait — tagjai most a Bé­kés megyei, a népművészet számára is igen értékes min­tákkal ismerkednek. Az év­ad elején kétkedéssel foga­dott gitárszakkörben már csaknem húszán — a legfia- talabbaktól az idősebbekig — tanulják a szép hangsze­ren a zenét. Természetesen az idézett „területi jelleg” mellett mégis a legfontosabb a vál­lalat mintegy ezer dolgozó­jának művelődési, szórako­zási igényeinek kielégítése. Ennek szellemében állítja össze a ház vezetősége a he­ti és havi programjait. N. L. Indiában „jártunk” Már említettük, hogy tevé­kenységük a valósághoz, a jelenhez kapcsolódik. Erre azért is érdemes felhívni a figyelmet, mert a képzőmű­vészet néhány műfaja ettől messze elszakadt. (Formai­lag haladó akar maradni jó néhány mű, de ez a forma szellemtelenséget, ürességet Lakatos J. Péter: „Fogas, ka báttai” takar.) A művésztelep együttese sajátos formát vá­lasztott gondolatai közlésé­re — a valóság ábrázolásá­ra, magát a valóságot. (Ez manapság ritka, a magyar filmművészet él ezzel az esz­közzel és nem is eredmény­telenül!) A „törékeny” fel­iratú szemetes papírdobozba belehajigált egész darab va­jas kenyerek — a valóság. (Marosvári György: Vajas kenyér.) Sokkol a kép, job­ban, mintha eredetiben lát­nánk. (Vagy észre sem ven­nénk?) A képeknek magatartásuk van. Fanyar, kesernyés, il­lúziómentes, penészillatú. Nem az öregség, ódonság, elmúlás nosztalgiája. Egy­szerűen a konkrét ténye. A tárgyak nem a múzeumba kerülnek. (Marosvári György: Emlékkonzerv.) Ezek a ké­pek szigorúak önmagukhoz és szigorúak a nézőkhöz. Székelyhídi Attila: Nád­házi András című képén nem a mesebeli hőst látjuk, sokkal inkább — az embert. Bábfesztivál a tv-ben Tizenhárom részes műsor- sorozatban ötvenöt bábcso­port részvételével rendezik meg a gyermekbábmozgalom ötödik televíziós fesztiválját. A sorozat húsvét vasárnap­tól hetenként kerül képer­nyőre. A világon szinte egyedül­álló létszámmal dicsekedhet a bábozás a magyar gyer­mekek körében: az ország­ban több mint nyolcszáz cso­portban — az óvodásoktól az általános iskola felső kor­osztályáig — tízezernél több gyermek kapcsolódott be a mozgalomba. Albrecht Júlia: „Király és királyné” Fotó: Gál Edit SZÍNHÁZ, MOZI 1980. február 13-án, szerdán délután 15.30 órakor Gádoroson: HAMPIP, CSIRÖ ES A TÖBBIEK * * * Békési Bástya: 4 órakor: Ko- esubej, 6 órakor: Pantaleon és a hölgyvendégek, 8 órakor: Dráma a vadászaton. Békéscsabai Sza­badság: de. 10 órakor: A dervis lerombolja Párizst, 4, 6 és 8 óra­kor: A madarak is, a méhek is.. . Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: A vad hattyúk, fél 8 órakor: A nagy balhé. Gyulai Erkel: fél 6 órakor: Hüvelyk Matyi, fél 8 órakor: Holttest a Temzéből. Gyulai Petőfi: 3 és 5 órakor: Az asszony, aki énekel, 7 órakor: Az ártatlan. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: A fekete fülű fehér Bim I„ II. rész, fél 8 órakor: Bizalmi állásban. Adva van egy szabad este, aránylag kellemes idő, s egy program Békéscsabán, a TIT Értelmiségi Klubjában. Mi a teendő ilyenkor? öltözés, in­dulás — csak eddig esik ne­hezünkre — kis séta a jó le­vegőn, s már ott is va­gyunk ... Sökan döntöttek hasonlóan, hiszen legalább ötvenen várjuk az előadót, dr. Katona Imrét, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docensét. Megérkezik. Grin Igor, a Munkácsy Mihály Múzeum néprajzi osztályá­nak vezetője bemutatja, az­tán kezdődik a „kirándulás”. Indiába megyünk, ahol az előadó háromhónapos nép­rajzi tanulmányúton volt. A kevés történeti bevezető, az akkori, 1973-as politikai helyzet lefestése után, nagy­jából megismerjük az útvo­nalat, amerre — ha képze­letben is — körülnézünk. Ti­zennégy egyetemi hely, 17 műemlékhely, 34 falu és négy törzsi település, me­lyet a három hónap alatt végigjárt dr. Katona Imre. Csoda hát, ha a bőség zava­rával küszködik? S akkor még az ország területeinek, népességének, vallási árnya­latainak sokféleségét nem is említette ... Szóval csak ámulunk a szóáradattól. Megismerjük a kasztok rendszerét — mintegy 24 ez­ret tartanak számon —, amely meghatározza nem­csak tagjainak hovatartozá­sát, de munkájukat, s még életmódját, viselkedését is. A szigorú szabályok megtartá­sát kasztbíróság vigyázza. S e hovatartozás meghatározza a vallást is, amelynek oda­adó hívei. Később egy zarándokúton vagyunk, s megtekintjük Buddha lábnyomát, s a gu­rut, aki fejét hóna alatt vi­szi haza, hogy ott tisztes­séggel eltemesse ... Ízelítőt kapunk India fantasztikusan gazdag folklórkincséből is. A különös, bonyolult jel­rendszerből, amely ismerőjé­nek elárulja, hogy egy ruhá­zat, s a hozzávaló díszek vi­selője leány vagy asszony, van-e gyermeke, vagy sem és így tovább ... S a tánc, amelyet 12 évig tanulnak. Miközben járják, halkan — néha hangosan — elmondják, mit ábrázol a mozgás, a kü­lönös mimika, s az 500-fajta kézmozdulat... Ha lehet, még teljesebbé teszi a szóbeli előadást az a képsorozat, melyet kivetíte­nek számunkra. Rizsaratás, tigrisfűből készült házak, kókuszdiót áruló asszony, aki (átszámolva) 4 forintért adja portékáját, a szállítás, s a főzés hogyanját — amely esténként füstfelhőbe bur­kolja az egész hatalmas or­szágot, mind-mind így, ké­pen ismerjük meg. Szekeret nemigen — csak kordét — vasekét egyet, kaszát egyál­talán nem látott a kutató ottjárta alkalmával. S ami némi derültséget vált ki a résztvevőkből, részeggel csu­pán egy faluban, katolikus faluban találkozott. A többi vallás tiltja az ittasságot... Különös, más világ ez a kas- míri ház csodás pompájától, a végtelen elmaradottságig minden elvonul előttünk. A különös hindu templom, amely inkább méhkasra em­lékeztet, mint épületre, töb­beket ámulatba ejt. És a Gangesz folyó partján a ti­tokzatos Tadzs-Mahal... A képzelet játékát, amint egy törzsi hosszú ház vará­zsos szertartását szemléljük, a magnóról felhangzó va­rázsló mondóka teszi teljes­sé, amelyet fiú születésére mondanak. Szinte látjuk, amint az egyik varázsló a ház középoszlopának támasz­kodva kezében kakassal mondja a monoton rigmust, s vele szemben a másik alá­festi mindezt. S aztán egy férfiszólóéneket hallunk, amint épp azt adja hírül, hogy faluja artézi vizet ka­pott. A legszebb talán az a búcsúdal, amelyet a haza készülő magyar kutatónak énekelt el egy csengőén tisz­ta hangú nő... Hogy minél többet meg­tudjunk, dr. Katona Imre né­hány dalt is lefordít a mi nyelvünkre. „Mint a lián, a fa körül csavarodik, úgy csa­varodtál reám...” éneklik valahol Dél-Indiában egy fa- ' luban a szerelemről, a 40 fo­kos hőségtől csurgó veríték­kel. Eltelt az idő. Lassan véget kell érjen a kalandos utazás, még néhány kérdés az ottho­ni kutatómunkáról, s arról, hogy európai ember hogyan viseli el az Indiában honos éghajlatot... Aztán elindu­lunk hazafelé. Az előadás tetszett, percig sem unatkoz­tunk, ám hogy mégis kissé keserű szájízzel lépegetünk az utcán, oka van, s ez közel sem az előadót vagy a ren­dezőket érinti. A hallgatóság körében talán négy fiatal arc tűnt fel. Miért? Hiszen a ti­nédzser, s a középkorosztály egyaránt ugyanúgy rácsodál­kozott volna a témára, a ve­tített képekre, s a távoli nép felcsendülő dalaira, mint mi, akik ott voltunk ... Nagy Ágnes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom