Békés Megyei Népújság, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-10 / 34. szám
Kevés a lány Dombegyházán Tágas pinceklub a dombegyházi fiataloké. Bárpult, zenekari felszerelés, magnó, lemezjátszó, játékok tartoznak a berendezéshez. Igaz, a beatzenekar eszközei már kissé beporosodtak (felbomlott a zenekar), de szerencsére a klub munkájára nem ez a jellemző. Nemrégiben kiváló címre tartotta őket érdemesnek a megyei klubtanács. Hosszú esti autóút vezetett hozzájuk szerdán, amikor foglalkozásukat meglátogattuk. A mai ember és a vallás című előadást hallgatták, s a témát nagy érdeklődéssel fogadták. A pinceklub a művelődési ház része. Láttuk, hogy a több ablak is világos, zajlik a kulturális élet Dombegyházán. Még az esti tévéműsor, a Maigret felügyelő» sem tartotta otthon a kíváncsiskodókat, a jogpropaganda-hónap egyik előadását is most tartották. Itt találtunk rá Gerendeli György kultúrház-igazgatóra, aki tanár, azaz az általános iskola népművelési igazgatóhelyettese. Évekkel ezelőtt vezette már az ifjúsági klubot is. Beszéltünk Korom Évával, a fiatal klubvezetővel, s az egyik klubtaggal, kértük mondják el, mi jó, mi rossz szerintük a klub múltjában, életében ?** Gerendeli György: 1973ban lett készen a pinceklubunk, de azóta nem működik folyamatosan. Az igazi életet 1976-tól számítjuk. Én is voltam klubvezető, világosan láttam az akkori hibáinkat. Szülőfalum Dombegyháza, de pedagógusként jöttem vissza. Másként néztek rám a klubbeli fiatalok,, távolságot éreztek köztük és köztem. Túlságosan pedagógusszemmel irányítottam. Könnyebb lett a helyzet, amikor nálam fiatalabb klubvezetőt találtunk, őt inkább elfogadták. Játékosabbak, kötetlenebbek lettek a foglalkozások. Rájöttem, nem baj, ha kezdetben szakmailag talán nem is olyan felkészült valaki, de a gyerekek közé való, hallgatnak rá. A szakképesítést később is meg lehet szerezni, csak legyen meg a klubvezető rátermettsége. Nehezen szoktak a fiatalok a megfelelően adagolt rendszerességhez és játékossághoz. Nem egyszer a presszóból kellett átcsábítani őket a kötött foglalkozásra, de jöttek, és később itt maradtak. Előfordult, hogyha nem voltam a házban, elmaradt a foglalkozás, ma már nincs ilyen gond. Éva a klubvezetőséggel közösen irányítja az életet, s a program-összeállításban minden klubtag részt vesz. A foglalkozásokon a községi KISZ-vezet ők is itt vannak, egyébként minden klubos tagja az ifjúsági szervezetnek. Közösen vigyázunk a fiatalokra, mert bizony van, akire ügyelni kell. A klubban egyáltalán nincs alkohol, de italos fiatal sem lehet. A heti három foglalkozás idején: szerdán, szombaton és vasárnap, 7 órától vannak itt a gyerekek, diszkóznak, sakkoznak, játszanak. Az igényeik magasak, valódi diszkóhangulatot szeretnének, de ki tudja gyakran megfizetni az igazi jó diszkósokat? Korom Éva: — Mégis hamarosan megkapjuk a háztól a budapesti profi diszkós, Balogh Péter vetített képes műsorát. Több alkalommal magunk rendezzük a diszkót, hozzuk a jó magnószámokat. Rövid ideje, 1978 vége óta vezetem a klubot két társammal. A Petőfi Tsz egyik szerelője, s egy Battonyán tanuló gimis- ta tartozik a vezetőséghez, én pedig előadó vagyok a kultúrházban. TIT-előadáso- kat rendezünk, a kulturális rendezvényekre járunk, sok a kötetlen program, a játék, a vetélkedő. Nyáron társadalmi munkában betonteret építettünk a klubhelyiség elé. Kirándultunk Szegedre, kerékpároztunk a falu környékén. A kisdombegyházi ifjúsági klubbal jó barátságban élünk, levelezünk az Orosházi Üveggyár ifjúsági klubjával. Szerintem azért járnak a fiatalok klubba, mert azt kapják, amit várnak tőle. Eleinte néhány szülő nem akarta elengedni a gyerekét, féltette a „rossz társaságtól”. Meghívtunk egy-két anyukát, lássa, hol tölti idejét a lánya? Elégedetten távozott. Több a fiú, ezért mi, lányok is elég fiús természetűek vagyunk. Szeretjük az asztali focit, a sakkot. Az irodalommal, politikával foglalkozó vetélkedők nem túl népszerűek, de ha játszunk, a kérdések között mindig van ilyen is. Hiszen a célunkat így fogalmazzuk meg: olyan klubtagságot, közösséget alakítsunk, amely a község fiataljait a művelődésre, a tanulásra ösztönzi. Antal Ilona, klubtag: — Klubigazolványunk van, havonta 10 forintot fizetünk. Szeretjük, ha magunk vagyunk, bár egy-egy rendezvényre klubon kívülieket is beengedünk. Aki kéri a felvételét és megérdemli, nyitva áll előtte az ajtónk. Kötött foglalkozásokon 20—25- en vagyunk, de a diszkóban, hetvenen is táncolunk. Sokan eljárnak tanulni a községből, ők csak hét végén jönnek haza. Várjuk a többi programot; hallunk majd a rockzene nagyjairól, vitát rendezünk a családi életről, vetélkedünk. Hogy mit csinálunk a kiváló címmel együtt járó jutalompénzzel? Talán kirándulunk. Majd közösen megbeszéljük. Bede Zsóka Vidám sakkparti a klubban A vesztett meccs, a megnyert vetélkedő, meg a kabalacsoki Hat fiatal és a könyvek — Kérem, mindenekelőtt mutatkozzatok be: — Túriné Kovács Márta vagyok. Tavaly, Szombathelyen végeztem magyar— könyvtár szakon, jelenleg Békéscsabán a megyei könyvtárban dolgozom. Az AGROBER csapatában először a konzulens szerepét töltöttem be, most a rádiós döntő előtt pedig megkértek, versenyezzek velük, örömmel vállaltam. Túriné Sándor Kovács Béláné Márta — Eitel László villamos üzemmérnök vagyok, itt, az AGROBER Békés megyei ki- rendeltségén villamossági tervező beosztásban dolgozom. KISZ-vezetőségi tag vagyok. Igazság szerint focizni akartunk menni, aztán a kispályás meccs helyett a vetélkedőn vettünk részt Lajossal. A fiúk a pályán kikaptak, a vetélkedő fordulóját viszont megnyertük. — Sándor Béláné, Szilvia vagyok, műszaki koordinátor és KISZ-titkár. A dolog úgy kezdődött, hogy minden KISZ-alapszervezetnek kötelező volt egy csapatot benevezni erre a „Könyv és ifjúság” vetélkedőre. Tartottunk egy házi versenyt, s itt döntöttük el, kire számíthatunk a csapatban. — Varga Lajos magasépítési üzemmérnök, itt az AG- ROBER-nél építész tervező vagyok. Szintén KlSZ-veze- tőségi tagnak választottak. És most, valami véletlen folytán, én lettem a csapat- kapitány. — Csákvári Mária műszaki rajzoló. Az eredeti szakmám nyomdász. KISZ-tag vagyok, és nagyon szeretek olvasni. — Kiss József né, Éva a nevem. Gyors- és gépíróként dolgozom itt, tagja' vagyok a KISZ-alapszervezetnek. Most végzem a közgazdasági szakközépiskola 4. osztályát, éppen vizsgázni voltam, azért késtem. ök hatan — az AGROBER Békés megyei kirendeltsége KISZ-szervezetének csapata — képviselik megyénket a „Könyv és ifjúság” címmel meghirdetett műveltségi vetélkedő országos döntőjén, amely a rádió nyilvánossága előtt zajlik a következő hetekben. — A területi, és az azt követő városi versenyre még úgy mentünk el — meséli Szilvia —, hogy játszunk egy jót, nincs veszíteni valónk. Mi magunk is meglepődtünk, hogy a városi versenyen is továbbjutottunk. Nagyon élveztük' egyébként a vetélkedőt, nem volt nehéz, de érdekes, változatos. Annál nehezebbnek bizonyult aztán a Csillebércen megrendezett országos elődöntő, ahol 24 csapat közül a nyolc legjobb juthatott tovább a most kezdődő országos rádiós döntőre. — Az az igazság, hogy elég rövid idő alatt kellett felkészülnünk a csillebércire — veszi át a szót Varga Lajos. — Azt tudtuk, hogy a felszabadulás utáni magyar irodalom lesz a téma, meg is kaptuk a listát, hogy mire készüljünk. 36 regényt és 10 költőt kellett minél alaposabban megismernünk. — Még szerencse — folytatja Szilvia —, hogy Lajosnak eszébe jutott: jó, ha egy-két kritikát is olvasunk mindehhez. A regényeket, verseket elosztottuk egymás között. Persze, jobb lett volna, ha mindenki mindent elCsákvári Eitel Márta László olvas, de erre már nem jutott időnk. A városi és a megyei fordulón egyébként nem csupán a könyvekről kérdeztek, hanem a könyvtárhasználattól az újságcikkírásig sokféle kérdésből, feladatból állították össze a vetélkedőt. — Nagyon izgultok a versenyeken? , — Ki-ki vérmérséklete szerint — válaszol Marika. — Egyébként korántsem volt véletlen, hogy Lajost választottuk csapatkapitánynak. Az izgalmas pillanatokban például ő mentette meg a helyzetet, hidegvérrel, humorral. — Ha nincs ez a vetélkedő — tereli más irányba a beszélgetést Lajos —, ezeknek a könyveknek 90 százalékát nem olvastuk volna. Egy olyan kort ismertünk meg, amiről eléggé keveset tudtunk, és nyomban hadd tegyem hozzá, nagyon jó könyveket voltunk „kénytelenek” kézbe venni. Most igyekszünk minél többet beszélni mindarról, amit olvastunk, mert nem közömbös, hogy a mikrofon előtt, egy-két percben hogyan tudjuk majd lényegretörően, értelmesen elmondani a véleményünket, válaszainkat a kérdésekre. — Igaz is, hogyan készültök a nagy vetélkedőre? — Ismét kaptunk egy listát, ami szerint az 1945 utáni magyar irodalomból 40 regényt és 70 verset kell ismernünk — néz gondterhelten társaira Laci. — Úgy osztottuk el, hogy Éva, Lajos és én készülünk prózából, Marika és Szilvia lírából, Márta pedig mindenből. — Nagyon sok segítséget, támogatást kapunk a munkahelyünktől — említi meg Szilvia. — Személy szerint sokat köszönhetünk Terikének, azaz Eitel Mihályné szakszervezeti titkárunknak, Laci mamájának. Sokszor náluk jövünk össze, és ő gondoskodik rólunk, készíti a meleg szendvicset, izgul értünk. — A könyvtárban is nagyon rendesek — teszi hozzá Marika. — Vargáné, Ilike intézi a fénymásolást, a lista alapján előre előkészítik azokat a köteteket, amikre szükségünk van. — Most már igazán csak rajtunk múlik — sóhajt fel a csapatkapitány. — Február 27-én, a pécsi egyetem aulájában, a rádiós verseny 4. adásában versenyzőnk mi, ellenfelünk a Pécsi Orvostudományi Egyetem csapata lesz. Sportszerű ellenfelek, és nagy fölénnyel nyerték a csillebérci versenyt! Megegyeztünk, bárhogyan sikerül is ez a vetélkedő, nekünk rengeteget jelentett, mi mindenképpen nyertesek vagyunk. — Visszük a kabalánkat is! — nevetnek össze a csapattagok, majd Éva elmagyarázza: — Laci hozott az Varga Kiss Lajos Józsefné NDK-ból a keresztfiának egy halom csokoládét, és ebből felajánlott, még a kezdet kezdetén egyet a csapat legjobbjának. Így szépen, minden forduló után megettünk egyet, és Csillebércre elfogyott — volna! —, de kabalának meghagytuk Pécsre! Sok sikert, és jó étvágyat kívánunk a csokihoz! T. I. Fotó: Veress Erzsi B popvilág egy korszaka volt: Elvis Presley 1955-ben a memphisi Sun stúdió egy kislemezt jelentetett meg, melyet azonban a disc-jockey-k közül — akik akkoriban élet-halál urai voltak a popszakmában — csak egyedül Jim Randié volt hajlandó műsorára tűzni. Óránként négyszer-öt- ször lejátszotta, és nagy meglepetésére a slágerlistákat vezető szentimentális, hazafias, romantikus dalok között ezek a felvételek úgy hatottak, mint a dinamit. Három nappal később Randié fel is hívta az egyik hanglemeztársaságnál dolgozó barátját: „Én nem tudom, hogy mit esznek ezen a lemezen” — kiabálta izgatottan a kagylóba —, „de azután, hogy először lejátszottam, egymás után futnak be a kérések. Nem értem ennek a két nótának a szövegét, de úgy tűnik, a srácoknak ez egyáltalán nem fontos. Olyan hatással van rájuk, mint egy villámcsapás. Én a helyetekben azonnal megvásárolnám minden dalát. Hallgassatok rám, ez a fickó mindenkit hazavág a szakmában, és a legnagyobb szám lesz, amit ez az üzlet valaha is látott”. Randié nem tévedett. A fiatalember — Elvis Presley — egy éven belül fent volt a csúcson. A két világháború között és 1945. után is romantikus balladák, szentimentális dalocskák, szerelmi epekedések szórakoztatták az embereket, kizárólag a felnőtteket. A fiatalok számára ez a zene, az általa közvetített giccsvilág idegen, unalmas volt. Ennek a nemzedéknek már nem volt többé szüksége a gazdasági nehézségek előli menekülést kínáló, szirupos hazugságokra, őket már nem nyomta annyira a háború utáni évek politikai feszültsége. Angliában, Amerikában is feltűntek „az ok nélkül lázadók”, a beatek, a vándorok. Nyugtalanságukat, útkeresésüket, érzéseiket egyelőre csak az a zene fejezte ki, amely a feketék gettóiban volt hallható. Ezek a srácok otthon elforgatták a rádió gombját, és ezeket a hangokat keresték, de egyelőre csak a helyi kis állomásokon hangzottak fel új dallamok. Presley, a nyomorban élő teherautó-sofőr is ezekhez a dalokhoz, az érzéseit, életét tükröző, kifejező bluesokhoz, gospe- lekhez menekült. Gitárt vett, és szabad idejében szívesen játszotta a feketék dalait, melyek közül az egyik — That-s all right mama — első felvételén is elhangzott. Ilyen körülmények között igazán nem csoda, hogy amikor először felhangzott a „hail-hail rock and roll” bűvös jelszava, a fiatalok csapatostul tódultak a rock zászlaja alá, és eg.v új műfaj indult el a világhódító útjára. Szükség volt azonban egy olyan új ideálra is, aki megtestesíti ezt a lázadást, fiatal, jóképű, felkavaró, azonosulási lehetőséget kínál. S akkor jött Presley, a „fekete fehér” az extatikus mozgású, kacsafrizurás új bálvány. Elvis Presley dalai, a rock, néhány év múlva Magyarországra is eljutottak. Az első beatkoncerteken, a házibulikon mindenütt jelent volt ez a zene, s ahogy legújabb nagylemezén Cseh Tamás is énekli: „valami I lőve you so” hozta össze a fiatalokat. Hatása azóta is folyamatos, és csak a legutóbbi két évben Szörényi Levente, Máté Péter, Komár László, Cseh Tamás szentelt dalt. Presley emlékének. Sebők János
