Békés Megyei Népújság, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-21 / 43. szám

1980. február 21,, csütörtök {JH3SSS3 A magyar tudomány arcképcsarnokából Tüdős Ferenc akadémikus A „Self-made man” angol kifejezés erőltetett fordítása: „Magacsinálta ember”. Pon­tosabban csak körülírni le­het: olyan ember, aki a ma­ga erejéből, emberségéből ér el messziről indulva nagyon magasra. Ha valakire, akkor Tüdős Ferenc akadémikus­ra mindez elmondható. „Iga­zolásul” néhány részlet élet­rajzából : 1931-ben, Szuhakállón szü­letett, egy Albert-telepi bá­nyász gyermekeként. Szüle­tésekor édesapja a válság miatt munka nélkül maradt, tehát a nélkülözést már szinte veleszületett tény-, ként ismerte meg. Tanítói javasolták szüleinek: ,a jó eszű kisfiú tanuljon tovább. Miskolcon járt középiskolá­ba, ott fordult az érdeklődé­se végképp a kémia felé: egyik iskolatársának édes­apja vegyész volt, és néha megengedte, hogy laborató­riumában felkeressék a gye­rekek. 14 éves korában már tudta: vegyész akar lenni. Amikor a felszabadulás után, 1949-ben ,a középisko­láit elvégezte, és egyetemre jelentkezett, majdnem meg­tréfálta a sors. Miskolci diák létére a Budapesti Műegye­temen próbálkozott a ve­gyészkaron, kiváló felvételi eredménnyel. De mert, nem volt diákszálló, közölték ve­le: Miskolcra veszik fel ko­hásznak. Fellebbezett, — hiába ... Végül is baráti se­gítség, összeköttetés révén került csak, kitűnő felvételi­je ellenére, a szegedi egye­tem természettudományi ka­rának vegyészkarára. 1953- ban végzett Szegeden, tanul­mányi érdeméremmel. A borsodi bányászgyerek, a miskolci, majd szegedi diák 1953-ban, jó eredményei elismeréséül Leningrádban, szovjet aspirantúrára került. Ott, is bizonyított: 1956 de­cemberében megvédett kan­didátusi értekezése, amely a műgumigyártás technológiá­jának egyik részkérdésével foglalkozott, annyira jól si­került, hogy javasolták: en­nek alapján soron kívül pá­lyázza meg a tudományok doktora fokozatot! A lehetőséget azonban nem használta ki. Hogy miért? 1957 januárja volt. Itthon, az ellenforradalom után szétzilálódott tudományos élet várta. A Központi Ké­miai Kutató Intézetbe került tudományos munkatársnak. Sokkal fontosabb feladatai voltak, mint a doktori érte­kezés soron kívüli védése. Előbb az ehhez szükséges kutatási körülményeket kel­lett biztosítania, majd cso­portvezető lett, a hozzátar­tozó még fiatalabb kutató­kat is segíteni kellett, így végül 1964-ben jutott el a nagydoktori fokozat meg­szerzéséig. Ezt is, mint kan­didátusi értekezését, Lenin­grádban védte meg, a Tech­nológiai Intézetben, a téma­kör is hasonló volt, de ter­mészetesen magasabb fokon feldolgozva. 1970-ben választották meg a Magyar Tudományos Aka­démia levelező tagjává. Székfoglalójának témája a „ferro-gyök” elmélet volt, amelyet ő dolgozott ki. En­nek — persze, nagyon le­egyszerűsített — lényege, hogy a műanyagkémiában alkalmazott polimerizáció során, (ilyenkor „ötvöződik” a kiindulási anyag sok mo­lekulája egy óriásmolekulá­vá) az úgynevezett Maxwell —Boltzmann energia elosz­lási görbe segítségével mu­tatható ki: egy adott anyag- mennyiségben mekkora há­nyadot képviselnek a na­gyobb energiatartalmú, ezért könnyebben reagáló moleku­lák. Ha a kémiai reakció hőtermelő, akkor a képződő gyökök e görbét ,a magasabb energiatartalmú részecskék irányába „tolják el”, és a reakciósebesség növekszik, mert több a reakcióképes molekula. A Központi Kémiai Kuta­tó Intézetben végzett mun­kája során „jegyezte el ma­gát” hosszú távra a műanyag­kémiával. 1960-tól a makro- molekuláris kémiai osztály vezetője, emellett 1973-tól az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetemen a kémiai techno­lógiai tanszék vezetője is. A tudományos közéletben elfoglalt súlyát jelzi, hogy tagja a Tudományos Minősí­tő Bizottságnak, az Akadé­mián pedig ,a kémiai osz­tály makromolekuláris ké­miai bizottságának elnöke. A nemzetközi tudományos közéletben is tisztelik, „jegy­zik”, alapításától szerkesztő bizottsági tagja ,a European Polimer Journalnak és több más, amerikai, európai vagy KGST-szakfolyóiratnak. Államunk többször is el­ismerte munkásságát: előbb Munka Érdemrend ezüst fo­kozattal, majd 1978-ban munkatársaival, Kelen Ti­borral és Földes Pétemével együtt Állami Díjjal tüntet­ték ki, a műanyagkémia te­rén elért eredményeiért. Amikor aktuális kutatási témájára kerülne sor, a bő­ség zavarával küszködünk: melyiket is vegyük előre? A Chinoinnal karöltve végzett vizsgálatokat, ,a biológiailag aktív polimerekkel kapcso­latban, a ciklodextrint (több szőlőcukor-molekulából fel­épített, koszorú formájú, nagy molekulájú vegyület, amelybe mintegy „csomagol­ni lehet” más anyagokat, molekulákat, így a szerve­zetbe bejuttatandó gyógy­szereket). Az ún. intermedie­rek kutatásában elért ered­ményeket-e, vagy a petrol­kémiai kutatásokat? Sokat és sok irányban dolgozik, kutat, nem pihen az Állami Díj „babérain”. És Tüdős Ferenc, a magán­ember? Mindenekelőtt a családról beszél: felesége szintén kuta­tóvegyész, mi több, három lánya közül kettő máris va­lamilyen vonatkozásban kö­veti a pályán: a legidősebb biológia—kémia szakos egye­temista, a középső pedig fel­vételire készül a vegyész­karra. Benne inkább meg­vannak az apa kutatási te­rülete iránti vonzalmak ... Hobbi, időtöltés? Mi sem természetesebb, mint hogy a bő humorérzékű, mindig cselekvéskész tudósnak eb­ből is többféle van. Az egyik az elektronika, egyenáramú­tól 500 megahertzig sokféle készüléket barkácsolt már otthon. Szenvedélye a tele- vízió-távvétel, a monoszkóp­vadászat, nyáridőben fogott már 3 ezer kilométerről su­gárzó arab adót. is. De ha kell, asztalos és lakatos szakmunkásnak sem utolsó. Nemrég építkeztek, családi házat, az ilyen munkára nem kellett mestert fogadnia, el­végezte maga. Általában, mint mondja: inkább az al­kotó’ mint a javító munkát szereti. Nem tagadja meg indulását, indíttatását: a tu­domány magas színvonalú képviselője, az egykori bá­nyászgyerek örömet talál a fizikai munkában is, ma is. Mert így teljes ember! SZ. J. I. A Kaláka, Kozák és a gyerekek... — Szépen összejöttek. — Igen, már vannak vagy kétszázan. — Akkor kezdhetik? — Lehet... A párbeszéd a békéscsabai ifjúsági és úttörőház nagy­termének bejáratánál hang­zott el február 19-én, ked­den délután 4 óra körül. A rendezők behajtották az aj­tót, többen bizonyára mór nem jönnek ... Benn már mindenki el­foglalta a helyét, a színpa­don otthonos összevisszaság — a reflektorfényben —, hangszerek várják jelenésü­ket. Aztán „befut” a Kaláka együttes is. Köszöntés, be­mutatkozás: elmarad. Beve­zetőül egy kedves francia vers a Pelikánról, s Jo- nathánról, a kapitányról. A nézőtéren hetedikes, nyolca- Fotó: Gál Edit dikos gyerekek, hálásak a nekik való zenéért. Ez jól kezdődik... Kozák Andrást is izgatott örömmel fogadják, szavait néma csend kíséri — egy ideig. Később, mert a zene­karral váltják egymást, mór hátul bizony hangos nem­tetszés-nyilvánítás is hallik a széksorok közül. No, nem az előadás minőségével van itt baj, hiszen meggyőző, szép művészi tolmácsolásban van részünk. Ám biztos, hogy ezek a gyerekek József At­tila* Ódáját — s sorolhatnám tovább az előadott versek zömét — nem értő füllel fi­gyelik. Még Radnóti csodá­latos szerelmi lírájára is éretlennek bizonyulnak akis nézők, s ez nein az ő hibá­juk ... A zenekarra visszatérve: a Weöres-vers bejött, s bejött Ladányi Zsébdala is. Ám emellett sajnos bejött egy ki­fulladás, melyről e „náthás” időszakban bizonyára nem tehet az előadó sem. Sőt, ta­lán javára is vált e kis kényszerszünet a műsornak, hiszen míg az együttes érin­tett tagja köhécselt, volt le­hetőség csöppet lazítani, vi- háncolni a kissé hosszúra nyúlt előadás alatt. Egyszóval: nem tudni ki hibájából, valahogy nem Jött össze ez a délutáni műsor. Este, a felnőttelőadáson bi­zonyára sikerrel szerepelt a Kaláka és Kozák, hisz a délutáni műsort is inkább felnőtteknek kellett volna cí­mezni. még ha a kezdési időpont korai volt is ... N. Á. Bemutató napközis foglalkozás — de kinek? Február 2-án vette kezde­tét Békéscsabán a Padrah Lajos Általános Iskolában a pedagógiai hónap. A prog­ram egyrészt a szakmai munkaközösségek foglalko­zásaiból, másrészt nyílt na­pok szervezéséből állt. A na­pokban egy napközis fog­lalkozásra látogattunk el, amelyen sajnos egy szülő sem vett részt... A tapasztalat, mint az is­kolákban általában, itt is az, hogy az alsó tagozatos gye­rekek szülei még élénken ér­deklődnék csemetéik iskolá­ban töltött ideje, a gyerekek s persze a pedagógusok munkája iránt. A nagyob­bak, a felső tagozatosok szü­lei már kevésbé kísérik fi­gyelemmel az iskolai életet, holott a serdülőiéiben levő diákok legalább annyi vagy még több odafigyelést érde­melnek, már csak életkori sajátosságaik, s az ebből fa­kadó problémák miatt is. De térjünk vissza a hétfő délutánra, amikor bekopog­tattunk Mészáros János ta­nár bemutató napközis fog­lalkozására. Az osztályban — mert a gyerekek csaknem egész napjukat tanteremben töltik, hiszen külön napkö­zis terem nincsen — hato­dikos gyerekek vannak. A sorok foghíjasak, a társaság­nak közel fele megbetege­dett. No, de sebaj, ez egy cseppet sem zavarja őket a kötetlen beszélgetésben, ame­lyet a vezető tanárral foly­tatnak. A közlekedésről van szó, hogy létezik szárazföl­di, légi és vízi, meg hogy melyik mennyire szerve­zett ... A gyerekek, különö­sen a fiúk, élvezik a dol­got, bár szemléltetés — saj­nos — nincs, csupán néhány hivatkozás a tévé egy-egy műsorára... No, de sebaj, az egyik gyerek büszkén emeli a kezét, ő már repült is. Aztán készséggel ecseteli az út élményeit. Aztán elkezdődik a dél­után neheze, a másnapra történő felkészülés. A táb­lára osztályonként felkerül­nek a feladatok, ki Szovjet­unió fekvéséről, ki pedig Csák Máté kiskirályságából készül. Mások füzetük fölé hajolva „matekoznak”. A vendégekkel — mert a bemutató foglalkozáson részt vesz Németh Józsefné igaz­gatóhelyettes és Belicza Ilo­na, a „b-sek” osztályfőnöke is — cseppet sem törődve, kezüket nyújtják, ha elké­szültek. Vida Sanyi most a várnál szebben mondja el a történelmet. Koszta Zsolti ügyesen olvas a térképről. Kocziha Gabit néhány perc­re elkérte a nagymamája, s most, hogy visszatért, fél­hangosan buzgólkodik, hogy bepótolja a hiányzást. Szor­galmas kislány... Lassan mindenki készen van, jólesik az uzsonna, az ízes bukta, s a játék, míg hazaengedik őket. N. Á. Mielőtt zúzdába kerülnének Miért nincs Mozgó Világ, Életünk, Napjaink? Tucatnál több irodalmi fo­lyóiratunk közül gyakran nem kaphatjuk meg az ép­pen kedvünkre valót. Külö­nösen vidéken, és egyre rit­kábban fordul elő, hogy a nyomda lenne a ludas eb­ben. A regionális feladatok­kal (is) rendelkező lapok többségét még mindig nem terjeszti a posta országosan, de megfeledkeznek olykor a Mozgó Világgal kapcsolat­ban vállalt kötelezettségeik­ről is (mondjuk a Központi Hírlapirodánál). Mondhatnák azt is, hogy akinek kell a Mozgó Világ, az fizessen elő rá! Igen ám, csakhogy Magyarországon (de feltehetően máshol is) a folyóirat-terjesztésben szá­molni kéne azzal a tény­nyel, hogy az olvasók ren­delkeznek bizonyos szoká­sokkal, beidegződésekkel, so­kan véletlenszerűen jutnak hozzá egy-egy irodalmi fo­lyóirathoz. Egy, legfeljebb két lapban (rendszerint az Űj írásban, Kortársban) kö­vetik az előfizetők a mai magyar irodalom fejlődési folyamatát. Nyoma sincs valami szelektáló érdeklő­désnek, amellyel az olvasó a folyóirat-kultúra egészéből választaná ki az érdeklődé­sének megfelelőt. Vagy ta­lán mégis van? Mindeneset­re a Mozgó Világ méltán kerülhetne az említett la­pok közé, de ehhez nem len­ne szabad tétlenül nézni, miként kerülnek több tízezer forintos ívösszköltség ellené­re százával zúzdába az ol­vasót elkerülő folyóiratok. Lehet, hogy a postának bátrabban kéne hozzáállni a terjesztő munkához? Vagy olyan nagy a kockázat? ... Ennek azonban főleg a vi­déken megjelenő, színvona­las folyóiratok (Életünk, Napjaink) szerkesztői lehet­nek a megmondhatói. E la­pokat ugyanis a legtöbb vi­déki városban jelentkezésük — tehát évek, évtizedek — óta nem lehet utcai árusok­nál kapni. Tízezrek, százezrek, milli­ók ... Vajon meddig marad ez így? Zana Zoltán HANG­SZÓRÓ „Emberfeletti” — avagy mit bír ki az ember? Szeretem a vérbő vagy in­kább a „mondanivalóbő” vi­tákat a rádióban. S azt is, mikor hozzáértő, okos em­berek fejtik ki véleményüket egy-egy kérdésről. S legin­kább azt szeretem, ha ezt a problémakört — hogy diva­tos szóval éljek — úgy vá­lasztják meg, hogy az min­denkit, bárkit érdekeljen, s úgy világítanak rá e kérdé­sekre, hogy azt értse a kí­vülálló, a hallgató is... Igaz, előfordulhat, hogy nekem is lenne hozzáfűznivalóm, vé­leményem, vagy netán aggá­lyom, s ennek adott esetben nemigen lehetséges hangot adni, hacsak nem sok idő elteltével, levélben, s akkor még mindig nem biztos, hogy valóban oda jut, aho­vá kéne, s az sem biztos, hogy válaszolnak rá... Ennyit általában. S hogy miről jutott eszembe mind­ez? Vasárnap, ebéd után — 13 óra 40 perckor — a Kos­suth adón sugározták az „Emberfeletti” — avagy mit bír ki az ember? című so­rozat második részét. Erdei Grünwald Mihály műsorá­nak alcíme sokat elárul — ezért is kerestem meg idő­ben az állomást —: „Beszél­getés és illusztrációk tűrő­képességünkről”. Az első részt már elszalasztottam — bánom —, s talán ha konk­rétan tudjuk, miről lesz szó e másodikban, még többen ráfigyelünk, meghallgatjuk. Mert kit ne érdekelne a ha­lálfélelem, s az életösztön kérdése, s az e témákban el­beszélgető pszichológus és pszichiáter véleménye? (Most hirtelen eszembe ju­tott egy vésztői tanácsülés, ahol idős bácsika kért szót. Elmondta, egy szem jogos pa­naszát, kérdezett valamit, s mondókáját ezzel zárta: — A korábban felvetett kér­désben nem vagyok szakem­ber, § mivel nem értek hoz­zá, nem is szaporítom to­vább a szót!” Ennyi. S ez az egy mondat is milyen tanul­ságos ...) Nos, a rádióbeszélgetés résztvevői szakemberek vol­tak olyannyira, hogy úgy fűzték egybe a szavakat, hogy csak annyit mondtak, amenniyre akkor, s ott szük­ség volt... Az első pillanat­ban rövidnek tűnő húsz percbe így belefért mindaz, amelyet e témában felhoz­hattak. Az, hogy a halál le­hetőségével nő az életösz­tön, s furcsa módon ennek fordítottja is igaz, tehát, hogy aki túlságosan zakla­tott életet él, lehet, hogy idő­vel nyugalomvágya a „szer­vetlen élet határát súrolja.” S szóba került az öngyilko­sok életösztönük legyőzéséért vívott harca... S a figye­lem elterelésének kérdése, amely még a fájdalom érze­tét is csökkentheti... S most izgatottan várom a sorozat következő részét, amely arra keres majd vá­laszt, mit bír ki az ember idegrendszere? Gondolják, ki­bírom (várni) ? Nagy Ágnes SZlNHÍZ, MOZI 1980. február 21-én, csütörtö­kön. 19.00 órakor, Gyulán: UNALMIA 1980. február 21-én, csütörtö­kön, 19.00 órakor, Békéscsabán: OLYMPIA Vörösmarty-bérlet. * * * Békési Bástya: 4 órakor: Égig érő fű — 6 és 8 órakor: Dráma a tengerparton. Békés­csabai Építők Kultúrotthona: 5 órakor: Méreggel — 7 órakor: Az erőd. Békéscsabai Szabad­ság: de. 10 órakor: Gulliver — 4, 6 és 8 órakor: Skalpvadászok. Békéscsabai Terv: útközben. Gyulai Erkel: A skarlát betű. Gyulai Petőfi: Fedora. Orosházi Béke: 3 órakor: Fuss utánam, hogy elkapjalak — 7 órakor: Li­dércnyomás. Orosházi Partizán: Hair. Szarvasi Táncsics: Nálunk csend volt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom