Békés Megyei Népújság, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-03 / 1. szám
I 1980. január 3., csütörtök Téli esték falun A köd maga sem tudja le- szálljon-e, aztán szelíden rátámaszkodik a házak falára, végigsimítja az ablakok üvegét, amint bekukkant, a szobákba, s a meg-meglóduló szél nógatásának engedve végleg odébbáll. Száraz hideg van. Az utak sara is megdermed, s elnéptelenednek a kisdombegyházi utcák. Egy középkorú asszonyt még úton talál a leszálló este. Szabó Mihályné hazafelé igyekszik, bevásárolni volt. „Hátha beállítanak a gyere„Ne higyje azért, hogy minden este ilyen csendes.. * kék, vagy érkezhet más vendég is. legyen mivel megkínálnom.” Gondosan becsukja maga mögött a kertkaput, leveri a cipőjére tapadt sarat, s belép az előszobába. Lepakolja csomagjait, leteszi télikabátját, s hamar elpakol, közben hangosan köszön, hogy tudják, megérkezett, s vendéget is hozott... Idősebb Szabó Mihály, a férje, benn a meleg szobában olvassa az újságot. A két öreg: a gazda édesanyja Mari néni és élete társa, K. Kovács János is előkerül a mozgásra. Kisborjúztak — így mondják a kártyajátékot — még egy keveset lefekvés előtt. Mert ők korán, már hat, fél hét körül ágyba bújnak ... — Hamar sötétedik, mit csináljunk mi már akkor — néz kérdőn az öreg Mari nénire. — Nappal még el- szöszmötölünk ezt-azt, este aztán hamar húz az ágy. Régen nem így volt, igaz-e? — legyint —, akkor volt dolog este is. Augusztus körül leszedtük a dohányt, az megszáradt, januártól lehetett csomózni. Csináltuk azt tízig, tizenegyig, bebáláztuk, úgy vitték el. Ment az énék, a mesélés egész este. Összejöttek az uraság emberei, s úgy dolgoztak együtt. A fiatalok inkább nótázni szerettek, az idősek meg mesét hallgatni. Volt köztük egy mesekirály, az Űj János, ő még ma is él. Úgy tudott ez az ember mesélni, mint senki más a környéken. Mondtuk is neki, ő csak üljön középre, s mondja, dolgoznia nem is kellett. Mari néni csak fészkelő- dik, mondaná már ő is. Szeret emlékezni, fia arcán jól látni, százszor hallotta már a régi történetet: — Mi Kovácsházán voltunk cselédek. Ha végeztünk a ház körül, este fódozgattunk. No meg kézimunkáztunk, az volt csak a szórakozás. Meg pénzt is hozott a házhoz... Nálam jöttek össze az első és a harmadik szomszédasszonyék, mert nekem volt egyedül 11-es lámpám. Felültünk az asztalra vagy a fakanapéra, kinek hol jutott hely, s ment közben a beszéd. Később, mikor ötvenegyben beléptem a tsz-be, otthon répát, cirkot meg kukoricát tartottam, jószág is akadt bőven, főzni is kellett. Ha végeztünk a munkával, ösz- szejártunk kártyázni. Vicces asszony voltam én — kuncog ki ráncai mögül —, volt egy harmadik szomszéd, a Péter bácsi, neki kiabáltam be egyszer: Viszi a kutya a fejét! Meg is ijedt, hogy milyen jószágot kaphatott el, aztán jött rá, hogy a sajátját vitte. Nevetnek. Teljes az egyetértés ebben a házban a három generáció között. Mert három korosztály él itt, Szabóék fia is ide hozta az asz- szonyt, csak most a „nász- asszonyék” gyengélkednék, átköltöztek hát segíteni. A legifjabb — a másfél éves — Szabó Mihályról is szó esik, mire arcuk ellágyul: hiányzik a csöppség... — Így telik el szépen, lassacskán a tél — összegzi kezét széttárva Szabóné. — El- tévézgetünk, elolvasgatunk esténként, csak a fiamék mennek ide-oda, ha itthon vannak. Ne higyje azért, hogy minden este ilyen csendes, hiszen nyáron bizony kiülnek még az asszonyok itt az utcán a kispadra! Széket fonnak, közben megy a tere- fere. amíg csak be nem esteledik. De hát ilyenkor erre is hideg van, jobb itt a meleg kályha mellett, szépen, nyugodtan megvárni a lefekvésidőt. * Bedő Pálékhoz könnyen jutottam be a nyitott kapuajtón, s a nagy sötétségben csak az udvar végén álló nyárikonyhából szűrődött ki némi fény. A háziak éppen a rádió hangját is túllicitálva pöröltek egymással. Az okot később Bedőné, Julis néni adja elő, már nevetve. — Hát, mit csináljak, ha a téeszben s°k a megbetegedés, s annyian hiányoznak! Valakinek csak etetni kell a jószágokat! így volt ez karácsonykor, és így lesz most szilveszterkor is... Az embernek ez nem tetszett — néz rá megenyhült pillantásokkal. — De az se igazság, hogy mindig neked kell ugrani! — mondja valamivel csendesebb hangon az esti teafőzéshez készülődve Pali bácsi. Hogy ne zavarjuk e fontos munkában, felmegyünk a szép, kétszobás házba. A karácsonyba alatt még ott hever a házigazda ajándéka. — Jé! Ügy látszik — csodálkozik el Julis néni is —, megfelejtkezett az emberem róla... A modern bútorokkal berendezett tévészobában jóleső meleget áraszt ,az olajkályha. Jókedvem csak tetézi, hogy Julis néni hálás riportalanynak bizonyul. — Mikor épült a házunk? Hát, 1948 óta, ahogy idekerültem, folyamatosan. Évtizedeken át alakítgattuk, változtattuk, s tán hat éve lett véglegesen kész. Melletünk, a sarkon, az a szép ház a fiamé. De a lányom se lakik messze. Ott két unoka van. Mondogatja is a vejem a kisebbnek: — Micsoda dolog az, hogy folyton a nagymamánál vagy! — De én nagyon szeretek foglalkozni velük. Aztán a munkára terelődik a szó. Hamar kiderül: ebben a házban ismeretlen fogalom az unalom. Pali bácsit, bár nyugdíjas, nyáron a kert, télen pedig a 26 hízónak való foglalja le. — Mindennap ötkor kelek. A Petőfi Tsz-ben dolgozom, hattól tizenegyig és déli egytől négyig tartó munkaidőben. Délben hazasietek, rendet csinálok, és megfőzöm az ebédet. Téli esték? Van ám itt mindig mit tenni! S a házi munka mellett két társadalmi megbízatásom is van. A helyi Vöröskereszt titkára vagyok 1963 óta, s az ellen- forradalom óta nőfelelős. Az előbbiről akárhányszor lemondok, sose fogadják el. Most, aztán hamarosan nyugdíjba megyek, de egy ideig ezt a két tisztségemet megtartom. No, hát ezért a sok szaladgálásért pöröl az ember. A munkáról a kedvtelésekre, a szabad időre terelődik a szó. — Nemrég voltunk Dombegyházán színházban. Az Arany embert láttuk. Volt velünk a tsz-ből olyan is, aki idős létére életében először látott színházat. Jó kis falu ez. Igaz. inkább azasz- szonyók járnak össze. Meg- hányják-vetik a falu dolgait — teszi hozzá nevetve. — Aztán van ám nálunk egy híres kézimunkaszakkör is! Dr. Illés Károlyné vezeti. Már gyermekszakkörünk is működik. Ügy van ez, hogy csak úgy tudok tévézni, ha közben jár a kezem. Nézze csak! — vesz elő egy hatalmas, bonyolult díszítésű térítőt. — Most ezt csinálom esténként. Nem bírok én egy percet se munka nélkül ülni... Nemrég nagy boldogság ért — mondja, miközben a vitrinből elővesz egy szép, míves iparművészeti dobozt. Kitüntetés kerül elő belőle. — Majdnem sírtam, amikor 1979. április 4-én, a dombegyházi tanácsnál átad„Hamar sötétedik, mit csináljunk mi már akkor?” Fotó: Gál Edit ták. Ha kapok ötezer forintot, annak se örültem, volna így — mutat a Településfejlesztő Társadalmi Munkáért című kitüntető éremre. — Mondtam is, ha meghalok, ezt tegyék a koporsómba — hatódik meg még a gondolattól is. Juliska néni — bár az embert nem tudja elmozdítani otthonról —, világot járt asz- szonynak számít. Szinte minden környező szocialista országba ellátogatott már. Élete mozgalmasan telik. Nevetve legyint az általam említett hagyományos, nyugodt, falusi esték gondolatára is... N. A. — B. S. E. HBB-koncert Békéscsabán Milyen zene kell az új közönségnek? Mick Jagger és a Rolling Stones együttes ma már klasszikusnak számít, akárcsak a Beatles, a T. Rex, vagy éppen Elvis Presley, Jennis Joplin, Jimmy Hend- rix és társaik, a legkiválóbbak közül. Hamar szökött fel csillagzatuk a lehető legmagasabb siker-egekre. Aztán — kinek így, kinek még tragikusabban, vagy botrányosabban — lassan és hirtelen le is hanyatlott. Énekük, zenéjük megmaradt a lemezek é$ magnófelvételek konzervjeiben. És az akkori koncertközönség emlékezetében. Azóta egy újabb fiatal nemzedék került abba az életkori helyzetbe, hogy szükségét érzi: valamilyen sajátos formájú és tartalmú zenére lenne szüksége. A diszkón túl, azt kiegészítve, annál többet nyerve. A stílusok, kifejezésjegyek zűrzavarában egyetlen egy van, amelyik még mindig tartja magát, tehát számíthat arra, hogy az új közönség a híve lesz. Ez pedig a pop. Bár e három betű által jelzett fogalom és gyakorlat mögött annyi minden meghúzódik, annyi együttes és eladó veszi magára, hogy egységes valamiről nem is beszélhetünk. Ebbe még a reneszánszát élő nosztalgiahullám nagyjai, az ő előadói stílusuk is belefér. A rágógumizene, a keményrock szélsőségessége, a lézeres-ködös hipszterek önimádata egyaránt. Nos, a nosztalgiahullám. Amelynek életre kelése onnan származtatható, ahonnan minden retrográd felélesztés: egy folyamatból kimaradt egy korosztály. Később rájött, hogy az, utólag mégis kell. Ebben az esetben talán azért, mert nem volt más, jobb, az igényeket mélységében is kielégítő. (Csak a diszkó, amely mindössze szórakoztató; technikai formája pedig mindinkább az elidegenedés ördögét szolgálja.) A hazai együttesek „nagy öregjei” a saját, jól kitaposott útjukat járják. A tíz— tizenöt évvel ezelőtti közönségük is velük öregszik. Megújítási törekvésük is azért a közönségért van. Űjabbakkal alig gyarapszik. Főképpen tartalmi vonatkozásokban. De vannak, egyre jobban és többen vannak az újak. Nos, ők — zömükben, de nem kizárólagosan ! — ismét visszanyúlnak a régihez, a pop valamelyik kipróbált vállfájához, stílusához. Ezt el kell fogadnunk, övéké az új közönség, a mai tizenévesék. A Dinamité, a V. Moto-Rocké'; az Űj Skorpióé, a Piramisé. Régi, nagyon és kevésbé jó zenészek új társulataié. És az alig mint egyéves történetű HBB-é, azaz a december 30-án este Békéscsabán önálló koncertet adó Hobo Blues Bandé. Érdekes és zeneileg is izgalmas hangversenynek volt részese az a több mint félezer csabai és környékbeli fiatal, aki ezen az évbúcsúztató hangulatú estén eljött a téglagyári művelődési házba. A HBB nyíltan, hazug csengésű világrengető álideológiák kóholása nélkül vallja mások után szabadon: Éz csak rock and roll, de azért én szeretem. Ez csak Rolling Stones újraélve, de azért mi ezt szeretjük. De mi is, a közönség. Tizenévesek és majdnem harmincasok. Akik csak hallomásból és a slágermúzeumból ismerik a „gördülő köveket”, s azok is, akik kortársai voltak az úttörő „bandának”. A Hobo valamennyi száma valamilyen megoldásában a blues stílusjegyeit viseli. A hatvanas évek elejének zenei értékeit idézik föl. Néha parödisztikusan, máskor pontosan, hűségesen. Ez vonatkozik a hangszerelésre, a felállásra, az énekes Jaggeres mozgására, az előadás alig- koreografáltságára. Az egész koncertre. Még talán anosz- talgikusság következtében létrejött hangulatra is. Amit a közönség saját magának akar előállítani. A számok közötti átmeneteket — Póka Egon basszus- gitáros szerint — olyan szövegekkel próbálja Deák Gyula énekes összekötni, amely a máról, a mának, az új kö- ' zönségnek szól. Szép az elmélet, jó a szándék. A gyakorlati kivitelezés azonban inkább a „volt”-at idézi: a néha obszcén malacságokat is szóló énekes ezeket a dolgokat a hatvanas évek végén is mondhatta volna, sőt: akkor sem vette volna komolyan senki sem. Egyszerűen azért, mert nem lehet, és nem szabad odafigyelni. Any- nyira általánosak, semmit- mondóan közönségesek és gyökértelenek. De valahol azért kell ez oda. A csabai téglagyári művelődési ház lassan a város második ifjúsági ház lesz. Egy hónappal ezelőtt a Dinamit játszott itt, s erre az évre is több neves hazai együttes koncertjét tervezik. A város többi közművelődési intézménye nemigen vállalkozik hasonlóra. Aligha lehet megmagyarázni, miért. A téglagyári tapasztalatok szerint szükségesek, kellőek ezek a hangversenyek. Sőt: a művelődési háznak még kifizetődő is ... (Nemesi) Forgatják az Adáshibát A Televízióban megkezdték Szakonyi Károly színpadon már nagy sikert aratott szatirikus darabjának, az Adáshibának tv-forgatását. A rendező Ruszt József a felvételek szünetében a következőket mondta a darabról: — Az Adáshibát nem té- vésítettük, mindössze ezúttal is arra vállalkozunk, hogy megismertessük az országot egy kitűnő szatírával, amely helyet kap az elmúlt harminc év drámatermésének legjobbjai között. — A darabot annak idején Kecskeméten már rendezte ... — Igen, és lényegében ugyanazt csinálom meg, amit kilenc évvel ezelőtt. Azt az előadást nagyon szerettem, bár volt néhány része a bemutatónak, amivel elégedetlen voltam. — Ennyi év után vajon nem vesztette el aktualitását az Adáshiba? — Furcsa módon ez a darab ma aktuálisabb, mint tíz évvel ezelőtt volt. Egyáltalán nem öregedett. Mindazok a társadalmi jelenségek, amelyek a magyar valóságban tapasztalhatók voltak a színdarab első bemutatásának idején, ma is megtalálhatók. Tehát az emberi befeléfor- dulás, minden szociális jelenség iránti közöny, amelyeket az utóbbi időben magam is társadalmi valóságként érzékelek. Az Adáshiba éppen ennek a jelenségnek karikatúrája, tragikomikus ábrázolása. — Hogyan látja ma a rendező ezt a játékot? — Bármennyit is kacagtam rajta kilenc évvel ezelőtt, valójában most is elkeserít a darab mondandója, hiszen csak a felszínen kedélyes hangvételű, mögötte azonban tragédia rejtőzik. — Kik játszanak a darabban? — A régi nagy sikerű pesti előadás szereplői közül senki. A Vígszínház előadásával különben is nehéz lenne megküzdeni. Mégis úgy érzem: Tolnay Klári, Pataky Jenő, Schütz Ila, Balázs Péter, Trokán Péter, Kézdy György és Hőgye Zsuzsa szerepeltetése telitalálat. Szémann Béla KÉPERNYŐ Aki ezt választotta... Jó lenne tudni, hányán hallgattak a televízió óvatoskodó ajánlására: a szilveszteri műsorösszeállításukat az egyes programon kizárólag azoknak szánták, akiknek nem jutott más elfoglaltság erre az évbúcsúztató éjszakára. Bizonyára nem kevesen tartották bekapcsolva a készüléket. S közülük remélhetően sokan oda-odafi- gyeltek arra a sok mindenre, amit jól-rosszui összeboronált a műsorszerkesztőség. Már az első pillanatban — hét óra tájban — volt egy olyan érzésünk, hogy: na, most. most a tévé valóban igyekszik. Jó és érdekes, változatos ég szórakoztató percek következnek. Ezt a hitet még Komlós János unalmasra sikeredett, a szokottnál ötlettelenebb A hónap műsora sem olthatta ki belőlünk. Sas József dalos útinformja végeredményben a hagyományos számainak egyik felmelegítése volt. Más témára áthangszerelve. Jobban, „szilveszterebbül” hatott Gálvölgyi János és Mi- kó István külföldi ötletek alapján készített zenés kínszínháza. Könnyed, néha még szórakoztató is volt. Azok jártak jól, akik az ezt követő perceket" használták fel a vacsorázásra, az 1979-es saját élmények felemlítésére, hiszen a képernyőn nem történt semmi különösebb. De Alfonzé Világ- színházának három darabja megkívánta a figyelmet. Egyéni ízű, veretes komédiá- zása az est egyik legértékesebb része volt. Valami szenzáció is kell egy ilyen monstre összeállításba. így aztán Prasanna Roas indiai ámyjátékos panoptikumát kaptuk, amely érdekes is, egzotikus is talán, csak miért éppen most került bemutatásra? Hiszen figyelmünk összpontosítása nélkül nem értékelhettük, s azt nem lehet megkívánni ezen az éjszakán. Mai napig nem lehet tudni, hogy az öt dudás egy csárdában öt kiváló színészszereplője mitől dudás, miért öt, s hol a csárda. Jelképesen és valóságosan is. Igazi vegyesvágottá sikerült ez a műsorszám, néha még nevetni is lehetett. Főképpen azoknak, akik csak a ma élő komédiázókat ismerik, tehát nekik minden vicc, minden gegg új. A rengeteg zenés rész legtökéletesebb műsorszáma a Diszkó, diszkó, diszkó ... című paródiasorozat volt. Még azt a véleményt is megkockáztatom, hogy néha az eredetinél is jobb. Különösen Harsányi Gábor, valamint a Csala Zsuzsa—Mányay Zsuzsa kettős tetszett, mert amit csináltak, a paródia, az előadói karikatúra tökéletessége volt. Vitray Tamás és Antal Imre sakkozását, gondolom, kevesen figyelték már. Ütött az óra. Az óévvel együtt ez a műsor is elmúlt. Ami ösz- szességében a „JÓ” osztályzatot is kaphatja. A néző önző szigora úgysem engedné meg a jeles rendűséget. (N. L.) SZÍNHÁZ, mozi 1980. Január 3-án, csütörtökön, Orosházán, 19.00 órakor: INTERJÜ BUENOS AIRESBEN * * * Békési Bástya: 4 és 7 órakor: A Jó, a Rossz és a Csúf. I., II. rész. Békéscsabai Építők Kultúr- otthona: 5 órakor: Szegény gazdagok — 7 órakor: Hajtóvadászat. Békéscsabai Szabadság: de. 10 és du. 4 órakor: Detektív két tűz között — 6 és 8 órakor: Pantaleon és a hölgyvendégek. Békéscsabai Terv: A vasálarcos férfi. Gyulai Erkel: Koldus és királyfi. Gyulai Petőfi: 3 órakor: A vad hattyúk — 5 és 7 órakor: Konvoj. Orosházi Béke: 5 órakor: Az inkák kincsé — 7 órakor: Ragadozó madarak. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: Égig érő fű — fél 6 órakor: A nyomorultak. I., n. rész. Szarvasi Táncsics: Magánvélemény.
