Békés Megyei Népújság, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-27 / 22. szám

1980. január 27., vasárnap o ISUsHMM­„Ablakunk az Elbára néz” A napokban levél érke­zett Drezdából. Aki írta — Barna Mária —, az NDK- ban dolgozó Békés megyei fiatalok egyike, öt még a múlt év októberében ismer­tük meg, amikor Békéscsa­bán, az SZMT-székházban összegyűlt lányokat és fiú­kat a különböző szervek kép­viselői hivatalosan is tájé­koztatták az utazással, a külföldi munkavállalással, a kinti életmóddal stb kapcso­latos ismeretekről, és alapo­san felkészítették őket a vár­ható feladatokra. Nos, idéz­zünk a levélből, amelyből hi­telesen kirajzolódik a búcsú­zástól a „honfoglalásig” ter­jedő időszak több epizódja, s az új helyzetből fakadó él­mények, érzések pillanatnyi benyomások sorozata. Azt hiszem, nem szüksé­ges kommentálni a levelet, hiszen a magyar fiatalok kedvező fogadtatásáról, a színvonalas életkörülmé­nyekről szóló beszámoló mindennél jobban kifejezi azt, hogy az NDK vállalatai valóban a kölcsönös bizalom, a jó együttműködés, a gyü­mölcsöző kapcsolatok to­vábbfejlesztése jegyében cse­lekedtek és cselekednek a jövőben is. —y—n * „Az elválás — drága szüléinktől, testvéreinktől, rokona­inktól, kedves ismerőseinktől, munkahelyünktől, s mindazok­tól, akik számunkra jelentettek valamit — borzasztó volt! Bizony vegyes érzelmek töltöttek el, és mindenkiben ott kavargóit a kérdőjelek sokasága. Vajon miként lesz? ... Hogyan fogadnak? ... Milyen lesz a jónak mondott német— magyar kapcsolat, meg mindaz, ami az NDK-ban munkát vállaló magyar fiatalokra vár ... Itt meg kell említenem, hogy a kiutazást megelőzően va­lamennyi érdekelt megye két személlyel képviseltette magát Szegeden, a KISZ-vezetőképző táborban. Vajda Gabriella és én, azon szerencsések közé tartoztunk, akik meghívót kap­tak a KISZ-bizottságtól. A táborban töltött négy nap fe­lejthetetlen marad számunkra. Csak felső fokon lehet szólni az ott végzett munkáról. Örömmel vettük tudomásul, hogy a meghívás nemcsak megtiszteltetés, hanem egyúttal bizalom is az elkövetkező évekre. Ez most beigazolódott. A kiutazó magyar fiatalok a hazaitól eltérő szokásokkal, jogszabályokkal találkozhatnak az NDK-ban, s ezeket min­denkinek tiszteletben kell tartania. Az előírások, a rendele­tek nem ismerete ugyanis nem mentesít a felelősségre vo­nás alól. A vonaton kaptuk kézhez többek között a szolgálati útle­velet. Azt hiszem, a mindenki által kedvelt Gál Sándorné (Osika), a megyei tanács főelőadója is fellélegzett. Befeje­zett egy olyan több hónapos munkafolyamatot, amely teljes odaadást, összpontosítást követelt tőle, s mindezt mosolyogva tudta végigcsinálni. Köszönjük neki, hogy sokat segített a nagy bizonytalanságban... Tizenkét órás utazás után különvonatunk másnap délben érkezett meg Drezdába. Amilyen kegyetlen volt az elválás, most olyan szeretetben, fogadtatásban volt részünk. Az ál-< lomás dugig volt magyar fiatalokkal. Hatalmas transzparen­sekkel, üdvrivalgások közepette fogadtak bennünket. Noha nem ismertük őket, mégis határtalan lelkesedéssel öleltük, csókoltuk egymást, ők, mint édes szülőhazájuk hírnökeit üd­vözöltek minket, mi meg az ismeretlen földön, megtett első bizonytalan lépések egyengetőit láttuk bennük ... Sírtunk, nevettünk, s kavarogtak fejünkben' a gondola­tok. Mindezt a vállalatok vezetői félrevonulva, megértő sze­retettel hagyták; és várták, hogy felfokozott érzelmeink vé­gül is lecsillapodjanak. Ezután megkezdődött az adatok sta­tisztikaszerű egyeztetése. Az állomásról külön jármű szállí­totta el a bőröndjeinket, amelyekből valóságos hegy alakult ki pillanatok alatt. Mi pedig kényelmesen, kézitáskánkat magunkhoz véve, buszra szálltunk. Ebéddel vártak bennün­ket, s ekkor megkóstolhattuk az első német ételspecialitást. Az étkezés után megállapihattuk — ami azóta már több­szörösen beigazolódott —, hogy a németek legalább annyira szeretnek jót és sokat enni, mint mi, magyarok. Ebéd után egy tiszteletkört tettünk a városban, és na­gyon érdekelt: milyen lesz a lakás, ahol élni fogjuk a min­dennapi életet. Végül a busz megállt a Flórián-Geyer Strasse 48. számú ház előtt. Mi a 10 emeletes épület egyik lépcső- házát kaptuk meg. Körülöttünk 10 és 14 emeletes házak ma­gasodnak az Elba partjától mintegy 100 méterre. A környe­zet lenyűgözött mindenkit. Vártuk, milyen lesz az új ottho­nunk. Ezek voltak a leghosszabb percek mindaddig, amíg a II. emeleti 4. sz. lakás ajtaján be nem léptünk. A vélt el­képzelés és a valóság közös nevezőre jutott! Az ámulattól bizony sokáig nem tudtunk megszólalni. Elénk tárult, az a 3 szobás, erkélyes, tágas előszobából, konyhából, fürdőszo­bából álló lakás, amely — valljuk be —még a képzeletün­ket is fölülmúlta. Minden a tisztaság fényében ragyogott; frissen festve, tapétázva, s természetesen berendezve talál­tuk a helyiségeket. Központi fűtés, jól felszerelt konyha (a poharaktól kezdve, az evőeszközön át a fazekakig), a hideg, meleg vízzel ellátott fürdőszoba valamennyiünk kényelmét szolgálja. Mindezért nem kell fizetünk — bármilyen hihetet­lenül hangzik is. A lakások közös helyiségeinek tisztán tar­tásáért, az ágynemű mosásáért a vállalat felelős. A beren­dezési tárgyak megóvásáról a magyar fiatalok gondoskodnak. Cserében ezért — úgynevezett lakástisztántartás jogcímén — még mi kapunk 10-10 márkát havonta. Az „Ottó Schön” Messelektronik nevű vállalatunk művelő­dési intézményeit, sportlétesítményeit, uszodáit azóta már birtokba vettük. Szórakozásra, egyéb társas összejövetelek­re a pince egyik berendezett részében, a klubban nyílik le­hetőség. Mosáshoz, szárításhoz programozott automata gé­peket használunk. Egyszóval kényelmesen elhelyezkedtünk a lakásban, ahonnan gyakran megcsodáljuk a környéket. Ab­lakunk az Elbára néz. Az álomból valóság lett!!! Vállalatunk vezetői eddig is mindent megtettek azért, hogy biztosítsák a jó munkához, és zökkenőmentes beillesz­kedésünkhöz szükséges feltételeket.. * A közönség mindenütt szeretettel és sok-sok taps­sal fogadta műsorukat. A legnagyobb sikere talán an­nak a számnak volt, amely a népszerű szovjet táncdal- énekesnő, Álla Pugacseva révén vált közismertté, és a címe, „Egy király mindent megtehet”. Ez a szám is sze­repelt, mégpedig orosz nyel­ven a Sigma műsorában, s hogy az együttes tagjai is kedvelik ezt, bizonyítja; ma­gyar szöveggel jelenlegi ösz- szeállításukban is szerepel. S hogy mi történt a pen- zai szereplés óta? Hazaérke­zésük után 3—4 nappal már próbát tartottak, készülődve az új szezonra, a Sigma- klubestekre. Teljesen új műsort állítottak össze, a slágerlisták vezető diszkó­számaiból. Így játszanak töb­bet a legújabb Boney M- nagylemez és Donna Summer számaiból. Több saját szer­zeményt is előad az együttes. A Sigma-klubestek — melyek igen népszerűek a megyeszékhely közönsége körében — az idén a szoká­sosnál később, csak február­ban kezdődnek a Körös Szál­ló éttermében. Az első Szig- ma-est február 8-án, a má­sodik február 28-án lesz, ezt követően pedig egészen jú­niusig minden hónap utolsó péntekjén hallhatja a közön­ség Békéscsabán „Sigmáé- kat”. Szállóigék, aforizmák Credulitas damno sólet esse puellis. A hiszékenység ártalmas szokott lenni a lánykáknak. (Ovidius, Heroid, 17, 39) # Crescentem sequitur cura pecuniam. A pénz szaporodásának velejárója a gond. (Horatius, Carm. 3,16,17) * * Crescit audacia experimen- to. A gyakorlat növeli a me­részséget. (Plinius, Epist, 9, 33, 6) (Szabó György: Sötétben tündöklőbb a fény című könyvéből válogattuk az idézett római szállóigéket, aforizmákat.) A sigma a görög ábécé 18. betűje — és egy igen népszerű békéscsabai amatőr együttes neve. „Sigmáék” minősítéséről csak ennyit: 15 éves tevékenységük elis­meréseképpen 1979-ben meg­kapták a „Szocialista Kul­túráért” kitüntetést. Szeptember második felé­ben, a Békés megyei kultu­rális delegáció tagjaként a szovjetunióbeli testvérme­gyében, Penzában járt az együttes, ahol megállták a helyüket. A Penzanszkaja Pravda című lap szerint je­les sikereket értek el, amely­re méltán büszkék az együt­tes tagjai. A penzai szerep­lés nehéz feladat elé állí­totta őket: az ott töltött 10 nap alatt kilencszer léptek fel, kilenc különböző he­lyen. Crescit amor nummi quantum ipsa pecunia crescit. Amilyen mértékbem gya­rapodik a fillér, úgy nő a pénz szeretete. (Iuvenalis 14, 139) Sigma-klub ismét „...fúrtunk, faragtunk, dekoráltunk” Az elmúlt hónapokban jól sikerült programjai révén többször hallatott magáról a mezőkovácsházi ÁFÉSZ if­júsági klubja. A hír azért ér­demel megkülönböztetett fi­gyelmet, mert egy évvel ez­előtt egy fiatal kovácsházi olvasónk levelében még a következőket írta: „Közsé­günkben a fiataloknak na­gyon kevés szórakozási le­hetősége van... nagyon ke­vés rendezvény van, ami le­kötné, illetve igényelné a fiatalság szabad idejét”. A levél nyomán készített ri­portban — amely 1979. feb­ruár 18-án jelent meg a Mi­nimagazinban — szó esett arról is, hogy volt ugyan egy AFÉSZ-es ifjúsági klub, aho­vá szerettek járni a fiatalok, de már az is a múlté. Ilyen előzmények után érthető tehát, hogy érdeklő­déssel figyeltük a kovácshá­zi klubhíreket, majd a kö­zelmúltban felkerestük Hala­si Máriát, a mezőkovácsházi ÁFÉSZ KlSZ-titkárát, aki­vel munkahelyén, a Mozaik Áruház irodájában ültünk le beszélgetni. — A KISZ kezdeményezé­sére alakult ez a klub — meséli Marika —, hivatalos engedélyünk még nincs is, vártuk, hogyan alakulnak a dolgok. Fél éve, úgy július óta beszélhetünk rendszeres klubéletről. Az ÁFÉSZ meg­vette nekünk a mostani épü­letet a bútorbolt udvarában, ahol korábban a KIOSZ volt. így három helyiség birtoká­ba jutottunk. Igazán szeren­csések vagyunk, a szövetke­zet sokat segít a KISZ-nek. Tehát megkaptuk az épüle­tet azzal, hogy a miénk, hoz­zunk ott létre klubot. Nagy lelkesedéssel láttunk mun­kához, fúrtunk, faragtunk, dekoráltunk, kifestettük a szobákat, rendbe hoztuk a régi berendezéseket. Nos, így kezdődött. — Ügy hallottuk, korábban volt egy ÁFÉSZ ifjúsági klub. Azzal mi történt? — Valóban volt, úgy 3-4 éve, egy jó klubunk, de azt az épületet lebontották. Volt ugyan az elmúlt években is egy klubhelyiségünk, de az olyan kicsi, hogy tíznél töb­ben nem jöhettünk össze, ott szórakozni nem lehetett. — Kevés a szórakozási le­hetőség — egy évvel ezelőtt erről panaszkodott levelében egy kovácsházi fiatal. — Igen, tudtam a levélről, mert az írója megkérdezte tőlem, fel merje-e adni. Az­óta sok minden történt. Be­vezették a kultúrházban a diszkót, pillanatnyilag nem tudom mi a helyzet, de ta­valy decemberben minden szombaton szórakozhattak ott a fiatalok. Az az igazság, ha valamit szeretnénk elér­ni, azt meg is tudjuk valósí­tani. Legalábbis itt nálunk ez a helyzet. Nagyon szeret­tünk volna például a klubba egy tévét venni. Hát nem ment könnyen, de végül is sikerült, az ÁFÉSZ hozzáse­gített bennünket, és ebben, gondolom mellettünk szólt, hogy látták a vezetők, jól mennek a dolgok az ifjúsági klubban. — Térjünk is vissza a klub­hoz. Kialakult-e már a „törzs­gárda”, és az eddigi progra­mok közül melyek voltak a legsikeresebbek? — Érdekesen alakult a helyzet. Ügy képzeltük, hogy lesz 15—20 ember, aki rendszeresen jár a klubba, és hozzájuk jönnek még azok, akik alkalmanként látogat­nak el. Ezzel szemben a va­lóság: állandóan változik, mégpedig a programoktól függően a közönség. Persze, vannak úgy 15—20-an, akik mindig eljárnak. A klub egyébként a KISZ keretében működik, programjait beépí­tettük akcióprogramunkba, és anyagilag is a KISZ fi­nanszírozza. A KlSZ-vezető- ségben dolgozó kultúrfele- lőssel a klubvezető, Perlaki Erzsébet egyezteti a terve­ket, programokat. Hogy mik az eddigi legsikeresebb ren­dezvényeink? Jól sikerült a megnyitó; voltunk vagy 70— 80-an, és nemcsak kovácshá­ziak, a környező községek­ből is sokan eljöttek. Itt is­mertettük a tényt, hogy meg­alakult a klub, aztán játékos vetélkedőt rendeztünk, és összeállítottunk egy svéd asztalt, amiről mindenki vá­logathatott kedvére való ételt, édességet. Utána éjfé­lig: diszkó. Nagyon tetszett az az est is, amikor a Jókai Színház öt művésze volt a vendégünk. Remekül sike­rült a Keleti népek szokásai címmel meghirdetett klub­est is, ahol párnákon, sző­nyegeken ültünk, teát főz­tünk, rizsevőversenyt ren­deztünk. — Milyenek az idei tervek? — Most készül a program. Szeretnénk a vidám hangu­latú estek sorát folytatni, úgy tapasztaljuk, hogy ez vonzó, szórakoztató. Tervez­zük például, hogy fiatal művészeket hívunk meg be­mutatkozó estre. A megyei klubtanáccsal szeretnénk fel­venni a kapcsolatot, ők ugyanis kész programokat is tudnak ajánlani. Ügy gon­doltuk, a klub legyen a szó­rakozás, a játék, a kikap­csolódás helye, a „komoly” témákkal pedig a KISZ-en belül foglalkozunk. így volt már előadás többek között Kínáról, Kovácsháza törté­netéről, a KlSZ-taggyűlések- re meghívjuk a gazdasági ve­zetőket. így folytatjuk az idén is. Sok sikert kívánunk! T. I. Úttörők írják Nagy a sürgés-forgás a szarvasi úttörőház előcsar­nokában. Vajon milyen program lesz? Most rendezik az „ügyesség-bátorság” sportversenyt. És már meg is kezdődött. A közönség lelke­sen buzdítja csapatát. Elő­ször a rajokon belül dől el, melyik őrs jut tovább, aztán a négy győztes őrs most már egymás ellen folytatja a ver­senyt. És az eredmény: a legügyesebb, a legbátrabb a 6. b osztály Róka őrse! De a többiek sem veszítettek, hiszen jól szórakoztunk, so­kat mozogtunk. Szilágyi Mária, a szarvasi Dobó Katica Úttörőcsapat tudósítója * * * Szakkörünk, a tótkomlósi szlovák általános iskola mű­vészetbarát szakköre január elején kirándulást szervezett Sopronba. Négy napot töl­töttünk ebben a szép város­ban, és környékén, mi 45-en. Ragyogó téli időnk volt. így megcsodálhattuk a Fertő-tó hatalmas víztükrét, a fertő- rákosi kőfejtő legmagasabb pontjáról tetszett Sopron belvárosa, és alig vártuk, hogy gyalog induljunk a Lő- vérekbe, a kilátóhoz. A szép tiszta időben innen jól lát­tuk az Alpok egyik csúcsát is. Ellátogattunk a fertődi Eszterházy-kastélyba, és Nagycenkre is. Szép kirán­dulás volt, jó rá emlékezni! Kergyó János, szakköri tag

Next

/
Oldalképek
Tartalom