Békés Megyei Népújság, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-24 / 19. szám
Megtörtént esetek I csapatmunka döntött A Budapesti Rendőr-főkapitányság központi ügyeletét március 3-án reggel fél 10 órakor értesítették a mentők arról, hogy a XIII. kerület, Madarász utca 19. földszint 2. számú lakásában holtan találták a 43 éves Füzéry Mártát, aki feltételezhetően gyilkosság áldozata lett. A szóban forgó házat napokkal előbb adták át a beköltözőknek, köztük Füzéry Mártának, a Ganz Kapcsolók és Készülékek Gyára munkásellátási előadójának, aki azonban továbbra is az egyik rokonánál lakott, mert nem volt annyi pénze, hogy másfél szoba összkomfortos otthonát bebútorozza. Mivel rokona nem tudta mire vélni, hogy Márta miért nem adott magáról életjelt 48 óra óta, megkérte a nő bátyját, nézze meg, nem történt-e valami baja a húgának. Az ajtót zárva találta, az egyik felső ablak viszont félig nyitva volt. A házfelügyelőtől tehát létrát kért, s amikor felmászott, csak a sötétítő függönyt kellett elhúznia, hogy belásson. Minden önuralmára szükség volt ahhoz, hogy le ne essen ... Húga ugyanis a nagyobb szoba parkettáján feküdt arccal a mennyezetnek, felső ruházata a nyakáig felgyűrve. Azonnal betörték az ajtót, de a mentőorvos már csak a halált állapíthatta meg. A főkapitányságról érkező helyszíniszemle-bizottság megállapította, hogy a nőt valaki (március 1-én délután vagy este) megfojtotta, a testét pedig tizenhárom helyen összeharapdálta, ami önmagában kéjgyilkosságra utalt. Nem így viszont az, hogy az ismeretlen tettes magával vitte áldozatának személyi igazolványán kívül a karóráját és a pénzét is. Ami azonban most a legtöbbet érő adat volt, s eleve meghatározta a nyomozás irányát, azt már a szemle-, bizottság megérkezésekor szolgáltatták az angyalföldi nyomozótisztek. — Hány szál vatikáni rózsát számlázhatok? Tessék elhinni, nincs ennél gyönyörűbb virág. Jó, akkor 20 tő, ez 600 forintba kerül, áprilisban szállítom, most kérek 200 forint előleget. Ki tudja, vajon pontosan hányszor is hangzottak el ezek a mondatok némi eltéréssel annak a két fiatalembernek a szájából, akik 1978 novemberétől 1979 januárjáig bejárták az egész Tiszántúlt, s eljutottak az ország jó néhány, debreceni lakóhelyüktől távol eső városába, falujába is. Kósa László és Bangó Károly e rövid idő alatt megközelítőleg 130 ezer forint értékű rendelést vettek fel, s 26 ezer forint előleg ütötte a markukat. Az ötlet és a kezdeményezés Kósa László érdeme volt, ő már korábban dolgozott Pomázon, majd Orosházán kertészek mellett, s feladata megrendelések gyűjtése volt. Utóbb azonban Orosházán valami nem stimmelt a könyvelésben, s a kertész kiadta az útját. Ekkor született meg az elhatározás Kósa Lászlóban, hogy önállóan folytatja a munkát. Régebben is felhasználta barátai segítségét, akikkel megosztozott a felvett előleg részére jogosan járó hányadán, most egykori osztálytársával, a hozzá hasonlóan 22 éves Bangó Károllyal látott az új megrendelések gyűjtéséhez. Első lépésként egy nem létező cégnek (Kiss Ernő és társa kertészete) Tudniillik azt, hogy március 1-én hiába várta a házbeliek közül az egyik lakó az építő és elemgyártó ktsz garanciális javításokat végző parkettását, aki — minő véletlen — e napon Füzéry Mártánál dolgozott. Erről a férfiről jó személyleírást adtak a lakók, a lakásban talált konyakos- és sörösüvegek, a cigarettavégek és a mosatlan poharak pedig arról tanúskodtak, hogy Füzéry Mártának vendége volt az ominózus napon. Az egyik nyomozócsoportnak ez a vonal jutott, s aznap délután sikerült megállapítaniuk, hogy a parkettásról kapott személyleírás Magyar Józsefre, az említett szövetkezet egyik újonnan felvett asztalosára illik, akit azért ítélt annak idején 10 év szabadságvesztésre a bíróság, mert megölte az édesanyját, ezt követően pedig más bűncselekményekért kellett a bíróság előtt felelnie. A bűntény helyszínén rögzített ujjnyomtöredékek egyikéről — immár a gyanúsított nevének ismeretében — a bűnügyi nyilvántartó osztály daktiloszkópiai alosztályán most már perceken belül megállapították: az anyagyilkos Magyar József „felejtette” ott a sörösüvegen. Miután Magyarnak nyoma veszett, lakásának ajtaját pedig zárva találták (feleségétől elvált, de továbbra is egy lakásban éltek), tisztes távolságból figyelték, hogy ha hazaérkezik, elfogják. 4-én hajnalban végre kocsi fékezett a ház előtt, amelyből Magyarné szállt ki. Bálból jött, s miként azt tőle megtudták, Magyart március 3-án reggel 7 órakor látta utoljára. A nyomozótisztek jól tudták, hogy a börtöniskolát kijárt Magyar nyilván csak akkor jön haza — már ha ez egyáltalán szándékában áll persze, hiszen sejtenie kellett, hogy a gyilkosság gyanúja hamarosan reá terelődik —, ha meggyőződött a hazatérés veszélytelenségéről, a parancsnok úgy dönMezőkövesden postafiókot nyitott, majd ugyanennek a cégnek cégbélyegzőt készíttetett, s társát, akinek személyi igazolványa tartozás fejében egy ismerősénél maradt zálogban, arcképes igazolvánnyal látta el. Ez szintén több, házi készítésű pecséttel hitelesített okmány volt. Kósa szimpatikus megjelenésű, igen szuggesztív egyéniség, akinek rábeszélő képessége meglehetősen szép hasznot eredményezett. A befolyt összegről már szó esett, s szintén sokat mondó tény, hogy az ügyet vizsgáló soproni városi és járási rendőrkapitányság 240 tanút hallgatott és hallgattatott ki, s az ország 20 rendőrkapitányságával kellett felvennie a kapcsolatot a bűnügy felderítése közben. Talán kissé meglepő, hogyan kerültek a csalók Sopronba, az ország legnyugatibb csücskébe. Kósa egyik ismerőse gépkocsiját szabályszerűen bérelte, ezzel járták a Tiszántúlt, most azonban vonattal érkezett Sopronba, pihenni. Miután fáradalmait kiheverte szállodákban és ismerősöknél, ismét munkához látott, így Bangó Károly, akit időközben meghívott magához, nem találkozhatott már társával. A lebukáshoz Bangó túlzott maga- biztossága vezetett, aki egy határőrsöt is felkeresett rendelésfelvétel céljából. Az tött, hogy a XIX. kerületi kapitányság segítségével a lakást belülről biztosítják, Magyarné hozzájárulásával. 4-én este két fiatal rendőr őrmester látta el ezt a rendkívül fontos és veszélyes feladatot, s nem sokkal fél 11 után érkezett el a cselekvés ideje számukra. Magyar ez idő tájt ért a ház közelébe, s miután úgy találta, hogy tiszta a levegő, felosont. Amikor belépett a lakásba, a veszélyt megérezve máris fordult volna vissza, de erre a mintaszerűen intézkedő rendőrök nem adtak neki lehetőséget. A vizsgálat során Magyar részletesen beszámolt arról, hogy miért ölte meg a nőt. A garanciális javítások közepette melegedtek össze, március 1-én azonban a nő „belegázolt a lelki világába”, s ő rögtön úgy döntött, hogy megfojtja. S hogy miért ha- rapdálta össze? Ez már gyermekkorában is örömmel töltötte el! Amikor végzett vele, kivette a táskájában levő 3000 forintot, s még néhány apróságot, s miután lecsapta a villanyórát, és a lakás valamennyi helyiségében a maximálisra állította a fűtést, távozott. 3-án délután utazott Pécsre, ahol órákon belül nyakára hágott a pénznek. Olyannyira, hogy másnap kénytelen volt bagóért eladni a kabátját, s az érte kapott pénzért váltotta meg Budapestig a vasúti jegyet. Azl, hogy Magyar harap- dálta meg több helyütt Füzéry Mártát, és az általa szívott cigarettavégek maradtak a hamutálcában, a Bűnügyi Technikai Intézet szakértői bizonyították. Az viszont, hogy 1978 szeptemberében Magyar gyújtotta fel Cecén az ottani tsz és az egyik községbeli lakás szalmakazlát, s többször támadt magányosan sétáló nőkre, akikkel erőszakoskodott, az már annak a főhadnagynak köszönhető, aki a vizsgálatot folytatta, s Magyar szavaival élve: szépen szólott hozzá. Martinkó Károly egyik határőr vásárolt is tőle az ígéretes szépségűnek lefestett virágokból, azonban később gyanússá vált előtte a dolog, és értesítette a rendőrséget. A kihallgatás során az elkövetők tagadták a csalás tárgyát, állításuk szerint vásárolt virágokból kívánták a megrendeléseket kielégíteni. Az állítás lehetőségét azonban erősen kétségessé teszi az a tény, hogy az előlegekből befolyt összeget mindig felélték, virágvásárlásokra tehát semmiképpen nem maradt pénzük. Megpróbálkoztak közüle- tektől való rendelésfelvétellel is, ez a' kísérlet azonban kútba esett, mivel az állami és szövetkezeti cégek csak folyószámlára vásárolhatnak, jgy készpénzt semmiképpen sem adhattak az álvirágkertészeknek, akik éppen ezért próbálkoztak meg még Debrecenben OTP- folyószámla nyitásával. Erre nem volt lehetőségük, így tehát beérték azzal, hogy a hivatalok dolgozóitól, mint magánemberektől vettek fel rendeléseket. A megtalált pénztárkönyvek sok mindent elárultak, mert a két csaló precízen könyvelt és pontos feljegyzéseket készített a megrendelésekről. A soproni városi és járási ügyészség Kósa László és Bangó Károly ellen- , magánokirattal elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat. Ocskay Zoltán Népszámlálás A KIS OKOS A férfi összeírta a család minden tagját, s már menni készült, amikor a kislány eléállt: — Bácsi, az én Sári babámat nem írtad föl, pedig ő már karácsonykor is élt. A férfi rámosolygott, majd a játékpolcra nézve egy sima lapot vett elő. — Hozd a babád, és azt a huszárt is a polcról! A kislány oktatóan nézett rá: — Te nem tudod, hogy csak azokat kell felírni, akik újévkor már éltek? A huszárt az öcsikém csak január hetedikén kapta ... ASSZONY VISELI A KALAPOT A népszámláló először a férj adatait írta föl, s a feleség iránt érdeklődött. A férj minden kérdésre gépiesen válaszolt, csak akkor bizonytalanodott el, amikor a feleség foglalkozását kérdezte. — A feleségem ... hm ... őrmester, de ezt ne tessék senkinek se mondani! MAGÁNYOS NÖ Már este volt, amikor az összeíró — fiatal tanár — becsengetett. Csinos, ifjú nő nyitott ajtót. A szokásos kérdések után megkérdezte: — Más nem tartózkodik a lakásban? Mire a nő: — Nem, ittmaradhat éjszakára ... Kurunczi Mária ÉRDEKESSÉGEK MINDENFELŐL KÖVÉR EMBEREK BAJBAN Miért tudnak csak ritkán megszabadulni felesleges kilóiktól azok a kövér emberek, akik elszánták magukat az aszkézisre? Azért mert — Judith Rodln amerikai kutatónő felfedezése szerint — ördögi kör tartja fogva őket: már az ínyenc falatok látásakor vagy szaglásakor nagy adag inzulin szökell a vérükbe — mely gyötrő éhséget vált ki, és ráadásul kedvez a zsírpárnák kialakulásának. A tehetetlenség érzése elől, melyet gyakran fokoznak az újra meg újra meghiúsult fogyókúrák, időnként nagy lakomákba menekülnek. TABLETTASZÜNET FOGHÜZÄSKOR A nők lehetőleg olyan napokon húzassák ki a bölcsességfogukat, amikor nem szedik a fogamzásgátló tablettát, mert a fogamzásgátló tabletták szedése akadályozza a gyógyulási folyamatot ez után a fogorvosi beavatkozás után — állapították meg az amerikai közegészségügyi intézet orvosai Bet- hesda/Marylandben. Figyelmeztetésük azon alapul, hogy megfigyelték összesen 105 nő bölcsességfoga eltávolításának következményeit. Azoknál, akik fogamzásgátló tablettát szedtek, kereken 20 százalékos arányban csonthártyagyulladás lépett fel, azoknál, akik nem szedtek tablettát csak 6 százalékban. Az orvosok arra vezetik visz- sza ezt a komplikációt, hogy a tabletta csökkenti a véralvadást. Ez kedvez az utóvérzéseknek és a csonthártya- jayulladásnak. Az orvosok azt javasolják, hogy a pácienst bölcsességfoga kihúzása előtt mindenesetre figyelmeztessék a komplikációnak erre a lehetőségére. ELEKTRONIKUS ÓRAK VAKOK SZAMARA Svájcban elektronikus kvarcórákat dolgoztak ki a vakok számára. Az óráknak se számlapjuk, se mutatójuk nincsen. Ha az órát bármilyen helyen megérintik, kétfajta hangon búgni kezd, ötpercnyi pontossággal jelezve az órát és a percet. Virágkertészek virág nélkül- HIRDETÉS - REKLÁM - HIRDETÉS Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, jó barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, a vas-, műanyag ISZ vezetőségének és dolgozóinak, a n. sz. ált. iskola T. d osztály tanárainak, tanulóinak, akik jó férjem, felejthetetlen édesapánk, szeretett gyermekünk, GULYÁS ISTVÁN temetésén megjelentek, ravatalára a szeretet virágait elhelyezték, részvétükkel nagy fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Orosháza, 1980. jan. 17. Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, szomszédoknak, akik a szeretett, drága jó férjem, felejthetetlen, édesapánk, nagyapánk . és dédapa, CSÁKI JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára a szeretet virágait elhelyezték, és részvétükkel nagy fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Rákóczitelep, 1980. jan. 12. APRÓHIRDETÉSEK UP-s 124-es Fiat eladó. Orosháza, Községporta 64. __________ 8 0 éves, önellátó néninek üres albérleti szobát keresek Gyulán. „Pontos fizető 5722” jeligére a debreceni hirdetőbe._____________ G erla, Kőgyes 19. számú tanya kövesút mellett eladó. Érdeklődni: Gerla, Kismajor 42., szombaton, vasárnap. Kreiter Zoltánné.________________________________ Kulcsmásolás. Megvárható! Horgászbolt. Élő csalihal kapható! Gyula, Városház 23. Békés V., Dió u. 12. alatti 2 szobás, fürdőszobás ház, tavaszi beköltözéssel eladó. Érdeklödni: egész nap._______________ T rabant-alkatrészek és MIA- Diesel eladó. Orosháza, Csabai utca 57.__________________________ T ovábbtenyésztésre alkalmas kettő db 14 hónapos üszőborjú eladó. Gádoros, Tanya 9. (Vasútállomásnál)_____________________ Tápkockázni való szentesi piacos paprikapalánta elad^ (5000 db). Vigh József, 5662 Csanádapáca, Gorkij u. 6. _____________ 3 00—400 négyszögöl jó minőségű földterületet bérelnék Orosháza város közelében. „Megbízható” jeligére az orosházi hirdetőbe. Üj családi kertes házamat elcserélném OTP-s lakásért -f- ráfi- zetés. Orosháza. Retek utca 29. 8' éves vörös-tarka, 5 hónapos hasas tehén eladó. Tótkomlós, Rákóczi u. 21. 6 éves S 100-as, karambolos elejű Skoda sürgősen, karosz- szériaelemekkel eladó. Ajánlatokat „Lakás miatt” jeligére a lapkiadóba. ______________________ 15 00-as Polski-alkatrészek eladók. Csorvás, Március 15. utca 3.s Szarvason III. kér., tanya 385. sz. alatt családi ház 1 kh földdel eladó. Érdeklődni: Szarvas, Csabai út 23. A Kner Nyomäa felvesz szobafestö-mázolót és takarítónőkéi Jelentkezni lehet: Békéscsaba, Lenin u. 9—21., terv-, munkaügyi osztály. Ház beköltözhetően eladó. Orosháza, Bercsényi 23. Érd.: Csorvás, Bajesy-Zs. 40. ______________ F elújított motorú 601-es Trabant, 1981. júniusig érvényes műszakival eladó. Érd.: Medgyesbodzás, Széchenyi utca 82. Üzemképes UE 28-as Dutra, nagy teherbírású, utánfutóval eladó. Kovács, Békés, Móricz Zsigmond 2,______________________ 4 éves 1200-as Lada eladó. Dr. Szoboszlai Árpád, Eesegfalva, telefon: 20._______. __________ E ladó Fiat 500-as NUOVA, gene- rálozott, most műszakizott. Dr. Bene, 3973 Cigánd.______________ H áz beköltözhetően eladó. Gyula, Pozsonyi u. 1. Érdek- lődni: Békéscsaba, Békési u. 24. Tűzdelésre alkalmas K 3-as paradicsompalánta eladó. Csanád- apáca. Deák 36. Pleskovics. Elcserélném Budapesttől 50 km- re, Nyergesújfalun, Duna-par- ton levő 2 szoba, komfortos, első emeleti, tanácsi lakásomat békéscsabai hasonlóra. Levélcím : Bácsalmási Sándor, Mezőtúr, Damjanich u. 27. 5400_____ E ladó Orosháza, Vécsey utca 13. számú ház, beköltözhetően (szőlőben),________________________ 200 kg-os hízó eladó. 5600 Békéscsaba, Franklin m- 113.__________ M edgyesegyháza, Baross u. 32. alatt 1000 négyszögöl telken családi ház és gazdasági épületek 150 000 Ft-ért, ugyanott kétszer 500 négyszögöl telek 40—40 ezer Ft-ért eladó. Levélcím: Jekkel János, 1119 Budapest XI., Boglárka u. 1.__________________ M egkímélt Lada Combi eladó. Gyula, Városház u. 23. (Kulcsmásoló üzlet.)_______________ 4 08-as Moszkvics bontásra eladó. Nagymágocs, Otopahát u. 4. Czakó. Dísznövénytermesztő szakmunkást vagy szakközépiskolát végzett kertészt keresünk felvételre, csoportvezetői beosztásba. Jelentkezni a városi költségvetési üzem kertészeténél (Kerektó). Orosháza, Szentetornyai út 2. sz. alatt lehet._______________________ A lumíniumöntö-üzcmünkbe ipari szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező szakmunkásokat és betanított munkásokat veszünk fel. öntőszakmunkás-bizonyttvány megszerzéséhez lehetőséget biztosítunk. Jelentkezni lehet Be- tonáru-szakipari és Szolgáltató Vállalat, Gyula, Henyei Miklós u. 13. _________________|__________ A Mezőhegyest Kendergyár villanyszerelő szakmunkást keres felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet reggel 7-től 14-ig a kendergyár irodájában. Városi Költségvetési Üzem, Orosháza PÁLYÁZATOT HIRDET BELSŐ ELLENŐRI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban az üzem igazgatójánál. Követelmény, legalább 3 év szakmai gyakorlat és ipari mérlegképes könyvelői oklevél vagy felsőfokú állam- háztartási szakvizsga. Megnyílik! Megnyílik! Szlovák tájjellegű ABC-kisáruház Értesítjük kedves Vásárlóinkat, hogy Békéscsabán, a IV. kerületben, a Békési út és Földvári u. sarkán f. hó 25-én 11 órakor ünnepélyes keretek között megnyitjuk szlovák tájjellegű ABC-kisáruházunkat, Mindenkit szeretettel várunk a megnyitón.