Békés Megyei Népújság, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-23 / 18. szám
1980. január 23., szerda A megoldás kulcsa? A befektetett energia tartósan csekély megtérülése mindig talány volt számomra. Olyan érzést keltett bennem, mintha az erőfeszítések, a befektetett munka egy rostán folynának keresztül víz gyanánt. Vagy túl borúlátó lennék a felnőttek általános iskolai oktatásának ügyében ? Megerősítésnek gyorsan a Békés megyei Statisztikai Évkönyvhöz menekültem. Hiába. Erről nem szól a „fáma”. S gyorsan tegyem hozzá: sajnos. Hiszen meggyőződésem, hogy ez a kérdés nem tekinthető perifériális, vagy „nemtudok- róla” kérdésnek. S a rejtély érthetetlenségéhez az is hozzátartozik, hogy van nekünk egy tankötelezettségi törvényünk is. Apait az elkészített statisztikák jórészt megvalósított tényként könyvelnek el. De valahol mégis csak megtörténik az oktatásból ilyen-olyan indokkal kimaradók „újratermelődése”! De nézzünk egy konkrét esetet. Szeghalmon a napokban tárgyalta a nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága a felnőttoktatást. Az ott szereplő statisztika szerint a nagyközségben, míg az 1973/74-es tanévben száznégy felnőttet iskoláztak be, addig ez az 1979/80-as tanévre már csak egy 10 fős csoportra csökkent. A tamás- kodók bizonyára azzal érvelnének; örüljünk annak, hogy az elmúlt esztendők alatt ilyen jelentős mértékben csökkent az adott településen a 8 osztályt el nem végzettek száma. Igen ám, csakhogy az általános iskola igazgatója, Bálint József szerint, a 160 órás oktatás keretében február hónapban végző csoport után a felmérések időszakában újabb 50 dolgozó részvételét jelezték. S hogy mégsem indult januárban újabb osztály? Az nem a beiskolázandók nemlétéből, hanem elmaradásából következik. Valami tehát nincs rendjén. Pedig az iskola vállalta és vállalja azt is, hogy az üzemekben, azaz a lehető legelőnyösebb formában készíti fel a dolgozókat az osztályozó vizsgákra. Ezzel a lehetőséggel Szeghalmon eredményesen éltek például a Sárréti Tejüzemnél, aa állami gazdaságnál, vagy a Kö- VIZIG-nél. Sőt, a helyi vállalatok, üzemek egy része még jelentős ösztönzők bevetésével is igyekeznek továbbtanulásra kapacitálni dolgozóikat: órabéremeléssel, jutalommal, tankönyvvásáriási kedvezménnyel, sőt, évenként egyszer a legjobbakat még külföldi utazással is jutalmazzák ! Persze, az igyekezetnek van egy kevésbé látványos oldala is. Mégpedig: a munkaadók ugyan elkészítik a belső adatok ismeretében a beiskolázandó felnőttek névsorát — nagy nekikészülő- désre, tervezésre buzdítva ezzel az iskolát —, de a jelzett létszámnak előfordul, hogy csak egy-két százaléka jelenik meg. (Vajon az előrejelzés anélkül történik, hogy elbeszélgetnének a továbbtanulásra kapacitált dolgozókkal? Nem tudom. Persze, az is lehet, hogy a rábeszélések ellenére történik így minden.) Tudom, a több műszakban dolgozó üzemek, vállalatok esetében nem könnyű ennek a plusz feladatnak eleget tenni. S az is érthető, hogy felnőtt fejjel, munka mellett tanulni nem túl vonzó. S ha már az okokat vesz- szük számba, még az a merész feltevés is ide illik: vajon „érdeke-e” egyáltalán a dolgozónak, mondjuk egy segédmunkásnak, az általános iskolai bizonyítvány megszerzése? Hiszen köztudott dolog, hogy anyagmozgatóként jóval többet is kereshet, mint egy szakmunkás. A tény pedig az, hogy a jövőben továbbra is szükség lesz — a gépesítettség hiánya miatt —, a nagyobb szellemi tőkét nem igénylő segédmunkára. S ha mindezt a vállalatok szemszögéből nézzük? Vajon a feszített követelményrendszer és szabályozórengeteg mellett igazán jó szívvel tudják-e inspirálni dolgozóikat a kötelezően kiadandó tanulmányi és vizsgaszabadságokkal járó tanulásra? Megannyi kemény kérdőjel. És mégis! Tudomásul kell vennünk azt, hogy társadalmunk nem nagyzolás- ból, vagy kivagyiságból szorgalmazza az alapműveltség általános megszerzését. Hiszen jóformán az unalom határáig ismételgetjük azt, hogy kizárólag jól kvalifikált szakemberekkel lehetünk képesek az előttünk álló gazdasági feladatok meg-, oldására. Ahhoz pedig, hogy ezt elérje valaki, tetszik, nem tetszik: kötelező az alapok, az általános iskola nyújtotta tudás megszerzése! Szeghalmon öt esztendő alatt 231 felnőtt szerezte meg a 8 osztály elvégzését tanúsító bizonyítványt. Elismerésre méltó szám. Még akkor is, ha a következő tervidőszakra még csak ezután „térképezik fel” a beiskolázandó felnőtteket. Mert pontos tények ismerete nélkül — lehet, hogy csak nekem megy nehezen? —, de nagyon nehéz viszonyítani. Azaz megállapítani, hogy egy adott szám mikor tekinthető eredménynek, ill. eredménytelenségnek. Az iskola sokat tehet, de nem mindenható. Legalábbis a felnőttkénzésben. Azaz, a megoldás kulcsát mégis valahol ott kell keresni. Mert a dolgozók iskolájában padot koptató felnőttek között szép számmal találkozhatunk fiatal arcokkal. Akik már — képletesen szólva — saját termésnek tekinthetők. S a késői „gyümölcsérés” nem jó sem a gyümölcsnek, sem a „termelőnek”. Következésképpen — a népgazdaságnak sem. Ezért hiszem, hogy inkább az iskolaköteles korra kell minden lehető energiát összpontosítanunk. De nemcsak az iskoláknak! Mert a korai lemorzsolódások mögött többnyire szociális, ritkábban egyéni, családi problémák húzódnak meg. S ebben kell segítenie az iskolákat nemcsak a tanácsoknak, de a problémás családok környezetében élő embereknek is! B. Sajti Emese Új könyvek 1802-ben Kis János, a dö- mölki lelkész egy ismeretlen sömjéni földesúr három versét küldi meg barátjának, Kazinczynak Széphalomba. Kazinczy magasztalással ír a fiatal „ömledező” tehetségről, sőt, ígéri, hogy barátainak is elküldi verseit. Hamarosan élénk levelezés indult meg Széphalom és Sömjén közt, gondolnók, de ennek Kazinczy levelezésében nyoma sincs. Csupán egy ma már teljesen ismeretlen galíciai irodalombarát, Cse- hy József lelkendezik, s szavalja dagadó mellel a Magyarokhoz című versét, s írja: „Be hatalmas költő az a Berzsenyi”. Mert az első három beküldött vers között szerepelt a Romlásnak indult hajdan erős Magyar! kezdetű klasszikus költemény is. Németh László mondja híres Berzsenyi-monográfiájában 1937-ben: „A fiatal Berzsenyi nem verseket írt, hanem mindig egész líráját írta.” Berzsenyi világmindenséget idéző képeivel, hatalmas, utolérhetetlen nyelvi erejével példaképévé vált költői nemzedékek egész sorának, Vörösmartytól Nagy Lászlóig és Csoóri Sándorig, ösz- szes műveinek kritikai kiadását költői műveinek publikálásával kezdte meg az Akadémiai Kiadó. A versvázlatok, variánsok, s a bőséges jegyzetapparátus vaskos, s ugyanakkor izgalmas kötetté teszi az új vállalkozás első darabját. Bosszantó hiba, a kötethez is méltatlan, hogy a fülszöveg összetéveszti a költő születésének és halálának évszámát; ,,... 1976-ban B. halálának 200 éves évfordulóján...” — holott a költő születésének, illetve halálának évszáma: 1776—1836. Legjobb Berzsenyi-szakértőnk és filológusunk (több Berzsenyikiadás gondozója) Merényi Oszkár nyilván csak a könyvtestben megjelenteket* gondozta ... Pálóczi Horváth Ádám nevét jószerével csak népdalgyűjteménye őrizte meg az utókor számára. Pedig kortársai, barátai örök hírnevet jósoltak neki, nemcsak költői, dalírói tevékenységéért. Színes, szeretetre méltó egyéniség volt, foglalkozására nézve földmérő, ügyvéd, gazdálkodó és író. Költészete, magyarsága előtt versben tisztelgett Berzsenyi, Kazinczy, Virág Benedek. Csokonai pedig egy Ádám- napi köszöntőversében emi- gyen: „Érdemeid századokká csinálták életed”. Műveinek jó része kéziratban maradt, s tevékenységét is ellentmondásosan ítélte meg az utókor. Leghíresebb munkája, Ö és új mintegy ötödfélszáz énekek ki magam csinálmányja, ki másé című dal- gyűjteménye, mely kéziratos maradt. Első s egyben kritikai kiadása 1953-ban volt — azóta semmi. Róla írtak, tőle alig jelent meg valami. Most a Magyar Helikon impozáns kötetben adta ki ezt a 479 versszöveget és 357 dallamot tartalmazó gyűjteményt. A versszövegek közel fele Pálóczi saját szerzeménye, mert nemcsak gyűjtötte a régi népi dallamokat, szövegeket, népi szólásokat, hanem rögtön hasznosította is azokat. A gyűjtemény rengeteg olyan dallamot őrzött meg nemzeti kultúránk számára, melyek csak itt maradtak fenn. A kötet gondozói, szerkesztői: Katona Tamás, Küllős Imola, a zenei rész gondozója pedig Domokos Mária. Pálóczinál a népdal és a saját szerzeményű nem válik el oly élesen, ahol hiányokat észlelt, kiegészítette. Ilyen típusú az Én vagyok a halászlegény kezdetű, melynek különböző szöveg- és dallamváltozatai ma is élnek. Nemcsak misz- sziót teljesített e kötet kiadásával a Helikon, hanem jó szokásához híven szép, ízléses könyvvel is megajándékozta olvasóit. Énekes po- ézis címet kapott a kötet, mely vászon- és nylkötésű változatban is kapható. Hasonló, bár ősibb és folklorisztikusabb az Európa Kiadó ugyancsak szép kiállítású kötete a Hozott isten, holdacska című válogatós. Bereczki Gábor munkája. Urálon inneni nyelvrokonaink ősi, pogánykori kultúr- kincse kel életre legnevesebb műfordítóink jóvoltából. A finnugor varázsigék, imádságok. siratok átélhető közelségbe hozzák nyelvrokonaink ősi hitvilágát, melynek minden sorában nemcsak a költészet gyönyörködtető ereje hat, hanem a kimondott szó varázslatos ereje, bája és gyötrelme is. „Mas ennek a , az íze is”... Csigatészta-készítés a telekgerendási szlovák klubban — Szaladj, Bandikám, hozzál még 20 tojást Bodásék- tól! Ügy látom, nem elég, annyian vagyunk. — Erzsiké néni. kié lesz ez a sok csigatészta? — Tessék már adni nekem abból a deszkából, hadd, készítsek rajta én is csigát! Óriási helyiség a telekgerendási művelődési ház Az egyik sarokban Hajdu- né, Potocskáné, Vargáné, s a többiek gyúrják, nyújtják a tésztát, szép kerekre, simára. Gyorsan járó kezekkel szeletelik csíkokra, majd kockára vágják, s mehet a csigakészítőkhöz. Mondják is a tészta receptjét: „Vizet egy csöppet sem szabad beletenni, csak 1 kilogramm liszthez 10 tojást! Így lesz szép a tésztája, tiszta a levese. Érdekes, készítő szerszámot is. a „brdó”-t, ahogy ők mondják. Ez valamikor a szövőszék egyik eleme volt, jó formájú mintázatot ad a tésztának. Az asztal végéről valaki hatalmasra sodort csigákat hoz egy tányérban, nevetve magyarázzák: „A menyasszonynak, s a vőlegénynek főztek régen ilyet a levesébe. Ennél az óriási csigánál se mindegy, hogy előre, vagy hátra sodorva készítik, mert mindenképpen más az íze. Hát, sok huncutság fűződik ehhez a lakodalmi szokáshoz is!” — Rázendítenek a citerá- sok. Szelcsány Gyuri bácsi pengeti a legszélén. Jó 20 éve segíti már a kultúrát a faluban, azóta gondnok és mozigépész a művelődési házban. Az asszonyok, lányok magyarul, szlovákul éneklik a szép népdalokat, de elég „nagy a zsinat” — mint a citerások mondják. „Jó így együtt lenni — magyaráz egy 30 év körüli fiatalasszony. — Nem sok szórakozásunk volt eddig, hiszen mi már nem járunk a diszkóba, a faluból is nehezen mozdulunk ki. Itt meg találkozunk, beszélgetünk, havonta még ismeretterjesztő előadást is hallgatunk.” A tévé szegedi körzeti stúdiója forgatott már filmet a disznótorozásokról. Februárban Szegedre hívták Potocs- káékat, hogy mutassák be a cigánykakészítést. Ez a mostani hagyományélesztő csigakészítés is nagyon jól sikeCiteramuzsika mellett haladósabb a munka nagyterme. Egész hosszában terített asztalok, s mellettük fürge kézzel ügyeskedő, tésztát pödörítő asszonyok sora. A másik oldalon a férfiak telepedtek le, s erőteljesen folyik a kártyacsata. Ramsliznak. Ősi szokás szerint már a legapróbbak is ott sündörögnek a nagyok körül, a lányok az asszonyokat figyelik, a fiúk meg a férfiakhoz húzódnak. Vannak itt most legalább százan, és még mindig jönnek a szlovák klub, s a nőklub tagjai. Varga Andrásné a szlovák klub vezetője Telekgerendáson. Fiatal asszony, mégis szinte az egész falu a keze alatt nőtt fel. Az óvoda alapításától itt neveli a gyerekeket, vezető óvónő. Szüksége is van az ember ismeretére, a pedagógiai tudásra, hiszen csak így tudja összefogni az egyre bővülő jó közösséget, a szlovák klubot. Mutatja nemrégiben készült fotójukat is: „Ennyien vagyunk a pávakörben” — mondja büszkén. Három nemzedék a képen, anyák, nagyanyák és unokáik. „De nemcsak ennyiből áll a szlovák klub. citerásaink is vannak, és egyre több fiatal jön közénk!” hogy a más formájú tészta, mind másféle ízt ad a levesnek, ha ugyanabból az alapból készül is! Más annak a színe, az íze!” Fehér kötényes kislányok hordják a kockatésztát az asztalokhoz. Néhány idősebb asszony'elhozta a régi csigaPaicikaval sodorják a tésztát Fotó: Gál Edit rült. Főpróba volt a hétfő esti, mert közös elhatározással egy hónap múlva újra összeülnek. Házasodik két klubtagjuk: Hindii Mihály, a Vörös Csillag Tsz kőművese, s Hajdú Mihály, az állami gazdaság festője. Az ő lakodalmukra készül majd a finom házi csigatészta. Bede Zsóka SZÍNHÁZ, MOZI 19110. január 23-án. szerdán délután 13.00 órakor Békéscsabán: HAMPIP, CSIKÓ ÉS A TÖBBIEK Hamupipőke-bérlet 1980. január 23-án, szerdán este 19.30 órakor Békéscsabán: AZ OKSZAGOS FILHARMÓNIA HANGVERSENYE 1980. január 23-án, szerdán este 19.30 órakor Nagyszénáson: MANDRAGORA * * * Békési Bástya: 4 és 6 órakor: Folytassa Kleo! 8 órakor: Filmklub. Békéscsabai Szabadság: minden előadáson: Hair. Békéscsabai Terv: Sebességláz. Gyulai Erkel: Sugarlandi hajtóvadászat. Gyulai Petőfi: 3 órakor: Gulliver, csak 5 órakor: Pokoli torony I„ II. Orosházi Partizán: Bizalom. Az asszonyok dolgoznak, a férfiak kártyáznak