Békés Megyei Népújság, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-04 / 2. szám
1980. január 4., péntek NÉPÚJSÁG Eredményesen működik az egészségügyi szolgálat A városi tanács intézményeként tevékenykedő Közegészségügyi Járványügyi Szolgálathoz (KJSZ) két orvos, öt ellenőr, öt egészségőr és két ügyviteli alkalmazott tartozik. A korábbi átszervezés után sem alakult ki azonban a teljes létszám, ugyanis egy felügyelői és egy ellenőri állás betöltetlen maradt. Dr. Weisz Katalin állami közegészségügyi-járványügyi felügyelő a tanács egyik testületi ülésére készített beszámolójában a személyi ellátottság hiányosságából fakadó gondokra mutat rá. A KJSZ működése egyébként Szarvason kívül kiterjed a járás 8 településére. Tavaly a gyógyszer, a vegyszer, a munka- és védőruha beszerzésére fordítható ösz- szeg (72 000 forint) kevésnek bizonyult, s ezért a jövőben legalább 15 ezer forinttal szükséges növelni a költség- vetést. A szolgálat dolgozói munkaterv alapján a működési szabályzatban rögzített feladatokat látják el, és ezek magukba foglalják a település-, a gyermek- és ifjúság-, a munka-, az élelmezésegészségügyi, valamint a járványügyi szakágakat. Például az ivóvíz- és ételminták vizsgálatához jelentős segítséget ad a Békés megyei KÖJÁL laboratóriuma. Bebizonyosodott, hogy Szarvason és a járásban található kutak vizének fluorid-ion tartalma nem éri el a kívánt' értéket. Vagy például: a szippantott szennyvizek elhelyezése körül is bizonyos nehézségek merültekf fel. Gyomán — Endrődön viszont most épül ki a szarvasihoz hasonló szennyvíztisztító rendszer. Békésszentand- ráson fertőzés miatt 6 napon át szüneteltetni kellett az ivóvíz-szolgáltatást... A munka- és az élelmezésegészségügy területén az ellenőrök szintén felfedeztek hiányosságokat — annak ellenére, hogy az egyes termelő egységekben igyekeznek alkalmazni a megfelelő védőberendezéseket és felszereléseket. A foglalkozási megbetegedések okait minden esetben kivizsgálják, és hasonló rendszerességgel ellenőrzi a KJSZ a közétkeztetéssel foglalkozó üzemeket, beleértve az idénykonyhákat is. A vizsgálatokkal és gyors intézkedésekkel sikerült gátat vetni a helyenként fellépő vérhas, rózsahimlő, fültő- mirigy-gyulladás járványoknak. Nagy intenzitással folytatódott az elmúlt évben a tetvesség terjedését megakadályozó küzdelem. Míg 1978- ban 131, 1979-ben már csak 41 személyt kellett ilyen ok miatt nyilvántartani a járásban. A beszámoló további része többek között a tanácsi és nem tanácsi szervekkel fenntartott kapcsolatot, a mellékletek pedig az 1978—79-es ellenőrzésekre, fertőző megbetegedésekre vonatkozó, pontos kimutatásokat és egyéb adatokat ismertetik. A számlálóbiztos többször is csönget Amint arról korábban már az összes hírközlő szervek beszámoltak, január 2-án országszerte megkezdődött a népszámlálás, felszabadulásunk óta a 4. Az ebben részt vevők, számlálóbiztosok és felülvizsgálók jó előre tájékoztatást kaptak a lebonyolítás rendjéről, ám az időjárás sok helyen keresztül húzta a számításokat. Ugyanis a hófúvás különösen a külterületeket, a tanyavilágot érintette kedvezőtlenül, ahol éppen emiatt újra előkerültek a szánkók, lovaskocsik és terepjáró autók, hogy a számlálóbiztosok mindenhová eljussanak. Hogyan történik a nép- számlálás? Erre igyekeztünk választ kapni, amikor Gyulán elkísértük útjára dr. Nádassy Rudolfné számláló- biztost, a 061-es számlálókörzetbe. A szám azt jelenti, hogy ez a Kuznyeck-lakó- telep panelből épült háza. — Értesítette a lakókat, hogy ma jön? — A házfelügyelőnek szóltam, hogy kérje meg a lakókat, akik tehetik, maradjanak otthon. Kuznyeck-lakótelep 13. földszint, 1-es lakás. A csengetésre ősz hajú nénike nyit ajtót. Szegedi Lajosné Dá- nyi Tóth Franciska. A szobában ülünk le. Előkerülnek az űrlapok, sorban hangzanak el a kérdések. A nénike mindegyiket megtoldja valamilyen személyes emlékkel. Aprócska falu Tököl. Az autós közömbösen gurul el a földszintes házak között. Csak akkor kapja fel a fejét, amikor a kétember-ma- gasságú, dupla kerítéshez ér. A bezártság szimbóluma jó ideig követi az országutat, míg felbukkan a fél emeletes, dupla kapu, tetején jókora betűkkel: Fiatalkorúak börtöne és fegyháza. Az egyenruhás őrök alapos szemrevételezés után teszik szabaddá a bejáratot. Feltárul az ország egyedülálló intézménye. Három műszakban A széles járda mentén gondozott, még zöldellő park húzódik. Jobbra terpeszkedik a komor börtönkórház, távolabb az ebédlő lapostetejű épülete. Szemben, a futballpályán rövid- nadrágos, izmos fiúk sípszóra, szaporán szedik a lábukat. Ez a börtön futballcsapata. Gépzakatolás zaja közeledik. Az épület, ahonnan a hangok kiszűrődnek, a Zrínyi Nyomda részlege. A gépek körül sürgölődő, szürke munkaruhás, rövidre nyírt hajú fiúk lopva pillantanak a belépő után. — Három műszakban 130 fiatal dolgozik a nyomdában — mondja Kardos Gyula, aki 20 éve parancsnokolja az intézményt. — A többieket a Dunai Vegyesipari Vállalat, a Csepel Autógyár, a lányokat pedig a Kontakta foglalkoztatja. A szorgalommal nincs baj. Sőt, előfordult, hogy az egyik gyárból küldöttség jött hozzánk: mondjam meg a gyerekeknek, ne dolgozzanak annyit, mert megemelik a normát. Betűk és barakkok A nyomda mögött hosszú, kulcsra zárt bejáratú épületek húzódnak. Itt laknak a fiúk. A folyosó végi ablakból szűrődő fényben ajtók sora bukkan fel. Belépünk az elsőn. — Vigyázz! — nyomja meg erélyesen a vezényszót D. Dániel szobaparancsnok. A fiúk katonásan felsorakoznak, s csak külön kérésbe lazítanak. Az emeletes vaságyakon feszesre húzott a lepedő, a pokróc. Középen szekrény terpeszkedik, apró fiókjain a tulajdonos neve áll. Az ablak alatt, amelyből az előző barakkra látni, két szék támaszkodik. Az éjjeli szekrénykén családi fotók, néhány könyv. „Monte Christo grófja” — betűzöm a kopott borítót. — Szoktál olvasni? — lépek egy vékony, szemeit szemérmesen lesütő fiú felé. — Néha — pirul el. — Még nehezen megy — nyögi ki később. Az 520, büntetését töltő fiatalból 36 analfabéta. Az általános iskola 8 osztályát mindössze 50 százalékuk fejezte be. — Itt lehetőségük van a tanulásra, művelődésre — mutat Balezer József százados, általános parancsnokhelyettes az előttünk magasodó könyvtár- és iskolaépületre. — A börtön neve’őinek 90 százaléka pedagógusi diplomával rendelkezik. A büntetettek közül jelenleg 208-an végzik az általános iskolát, 28-an a gimnáziumot. Húszán járnak hegesztő tanfolyamra, 29-en nyomdaipari tanfolyamra, a betonipari szakmát pedig 18-an tanulják. Az önművelést könyvek, újságok, folyóiratok, tévé, rádió, ismeretterjesztő előadások, szakkörök, vetélkedők biztosítják. A többezerkötetes könyvtár polcain két fiú keresgél. Képeskönyvet emelnek ki, lapozgatják, majd kuncogni kezdenek. Az asztalnál valaki elmélyülten olvas' Egy név villan fel a borítóról: Sztanyiszlavszkij. Mari, a betörő Átvágunk az udvar négyszögén. Az egyik ablakból női nevetés csilingel. Megyünk a hang után. A hosz- szú teremben jókora ablakok mellett széles munkapadok sorakoznak. Az elektromos alkatrészek halmai közül kék köpenyes, fiatal nők bukkannak fel. — Mennyi készül el naponta? — lépek egyikükhöz. Barátságos vállrándítással válaszol. Keze közben szorgalmasan jár. K. Mari szép lány. Gyakran nevet, ilyenkor kivillannak szabályos, fehér fogai. Néha megigazítja a vászonkendő alól ki- rakoncátlankodó fürtjeit. — Látogatnak a szüleid? — faggatódzom tovább. — Persze. Meg a testvérem is. Négyen vagyunk, két fiú, két lány — válik hirtelen közlékennyé. — Mit szóltak? ... — Hát — húzza el kislá- nyosan — nem örültek. Én vagyok az első „ilyen” a családban. Egy évet kaptam. — Miért? Húzódozik, majd mégis kivágja: Betörtem — és felnevet. Alig múlt 17 éves. A 35 pedagógusból álló nevelői szolgálat 3 csoportban tevékenykedik: nevelési, oktatási, kulturális és pszichológiai feladatokat lát él. Az „újonc” 30 napig a kötelező magatartási szabályokat sajátítja el. Minden fiatalról nevelési terv készül. A szabadulás .előtt felkészítik a „kinti” életre, ahol utógondozást kap, pártfogók egyengetik az útját. *8* Elgondolkodva lépkedek a kijárat felé. Hirtelen felzúg egy motor, busz gördül az udvarra. Az egyenruhás fiúk fegyelmezetten leszállnak, majd kettes sorokban, csendesen elindulnak az ebédlő felé. Vége a műszaknak. A kapu bezárul. Visszanézek. A benti világ elveszett a rácsok mögött. Gubucz Katalin — Igen, kétszobás ez a lakás, de nem szeretek itt lakni. Huszonhárom évig éltünk a Városház utcában, életveszélyessé vált, el kellett onnán jönni, így kerültünk ide. 1905-ben születtem, özvegy vagyok már 35 éve. Egyedül élek a lányommal, ő is özvegy. Neki is van egy lánya. — Nemzetisége? — Magyar volt nekem minden ivadékom. Nem beszélek én más nyelven. Négy elemi iskolát jártam, meg négy polgárit. Nincs nekem szakképzettségem, egész életemben a főzés, sütés volt rám bízva. A mai napig is. Dolgoztam én a harisnyagyárban, meg a törvényszéken, a büfében. Hogy mi a szakképzettségem? Igen, az jó lesz, hogy betanított munkás. Mert sok mindenre betanítottak engem a harmincas években. A lányom a sütőiparnál dolgozik, könyvelő, 1929-ben született. Nem tud ő sem más nyelven. Aztán csak elkészül az űrlap, hálálkodva kísér ki a néni. — Legalább egy kicsit elbeszélgettünk, rossz itt mindig egyedül lenni a négy fal között, nekem már azaz orvosság, ha az unokáim meglátogatnak. Debrecenben laknak, most jönni akartak az ünnepekre, de tudják, amióta volt az a lökösházi baleset, mindig rettegek, vajon szerencsésen megérkez- nek-e. Vártam, vártam késő estig, itt ültem az ablak előtt, hogy mikor jönnek. Rettenetesen aggódtam. Felettünk lakik egy mérnök úr. Felkopogtattam hozzá. — Nem tenné meg, hogy elmenne a buszpályaudvarra az unokák elé? Nagyon rendes ember, már lefekvéshez készülődött, de belebújt a nadrágjába-és menni akart, hogy engem megnyugtasson. Szerencsére nem kellett elindulni, akkor kopogtattak a gyerekek. Mondaná még a néni, de hát így soha nem készülne el a ház lakóiról az összeírás. A II. emelet 7. számú iakás következik. Nagy Gáspár Já- nosné lakik itt a fiával. A konyhában ülünk le. A fiatalember kávét főz, cigarettával kínálja a számlálóbiztost. Termetes asszony a házigazda. — Megfogadtuk szilveszterkor, hagy én nem dohányzóm, a fiam meg, hát hogy is mondjam, nem megy be a kocsmába. Ó bezzeg most még többet is szív, hogy engem idegesítsen. De én megállóm, amit fogadtam, csak ő is tartsa meg. A fiatalember kis összehajtogatott újságdarabot hoz ki, mutatja örömmel, hogy az idén talán több szociális segélyt fog kapni, mint eddig. Ugyanis szociális gondozott, súlyos betegségen esett át gyermekkorában, azóta gyakran van rosszul, görcsökben fetreng, olyankor a mama szalad át a szomszédokhoz segítségért. — Mondták, hogy miért nem vittem intézetbe? Még így is jobb, mintha egyedül maradnék idehaza. El vagyunk mi szépen ketten. A férjem MÁV-felvigyázó volt, a fényesi tanyákon teljesített szolgálatot. Az hiszem szak- alkalmazottnak lehet mondani, mert ő kezelte a pénztárat is, indította útnak a szerelvényeket. A szomszédban is szerencsénk volt a II. emelet 6. szám alatt. Szilágyi Péterné, a napközi otthonos konyha dolgozója még a tavalyi szabadságát tölti. A kislányával vannak ketten. S amíg hangzanak a kérdések és a válaszok, csengetnek, a kislány szalad ajtót nyitni, s bejön a szomszédasszony. — Katikám, adj már egy kis tüzet — mondja, s látszik rajta, hogy egy kis beszélgetésre ugrott át. Aztán újabb szomszédasz- szony érkezik. Tóth Eszter. Egy emelettel feljebb lakik, de ha már itt van, akkor az ő adatai is felkerülnek a kérdőívre. Szegedi Lajosné: Nem szeretek itt lakni, nagyon egyedül vagyok Kép, szöveg: Béla Ottó — Ügy számoltam, hogy egy nap alatt 8—10 lakással végzek. Szerencsés helyzetben vagyok, mert itt lakom a szomszéd házban, ezen a lakótelepen. Nem kell mesz- szire menni, de az is igaz, hogy egy-egy helyre kétszer- háromszor is be kell csengessek, ha valakit otthon akarok találni. Én ráérek egész nap, nincs állandó munkahelyem, de azt hiszem, leginkább az esti órákban érdemes jönni. Ilyenkor általában mindig van valaki odahaza. Megbeszéltük a tanácsnál, hogy kétnaponként bemegyünk és megbeszéljük az esetleges problémákat, mert mindössze két tájékoztatón vettünk részt, de ez szerintem nem volt elég. Előfordulnak olyan különleges esetek is, amelyekre a megoldást én nem tudom. Azt hiszem két hét alatt végzek ezzel a munkával. Rózsaszínű köd Ital, italozás. Alkohol, alkoholizmus. Megannyi baj, tragédia okozója. Családok ezrei bomlanak fel emiatt szerte az országban. Mindez a palackból kiszabadított „rontás”, a szesz miatt. Van-e remény a gyógyulásra? o Kedves... elvtárs! A férjem állandóan iszik és iszik. Hónapok óta nem jár be a munkahelyére. Hol szabadságon, hol betegállományban van. Amikor itthon tartózkodik, előveszi a félliteres pálinkásüveget, s addig nem mozdul mellőle, amíg egy cseppet lát benne. Aztán fogja magát és a kocsmákat járja. Van úgy, hogy napokig felénk se néz. Ilyenkor biztosan az utcán, az árokban alszik, onnan megy dolgozni, ha egyáltalán rászánja magát. Majdnem elfelejtettem: három gyerekünk van, a legidősebb fiú ötödikes. Volt már alkoholelvonó kezelésen is, de semmit sem használt. Sőt, fenyeget, ha jelentem valahol, kiirtja az egész családot. Ügy érzem magam, mint akit útonállók támadtak meg. Élni szeretnék! Látná ezeket a gyerekeket, teli vannak életkedvvel. Miért van az, hogy rettegnek az apjuktól, a puszta látása is rémületbe ejti őket, hiszen csak a verésre tudnak emlékezni. Sírok, zokogok, a könnyeimmel írok most is. Nagyisten, milyen nyomorultak vagyunk! Félek, nagyon félek ... o Rohadt hely ez, szerkesztő úr! Még magának se kívánom, pedig nem kedvelem a firkászokat. Tudja, azért jó, hogy elbeszélget velem valaki, így kötetlenül, csendesen. Amióta itt vagyok, sokat gondolkozom az életemen. Nékem kellett az ital, higyje el. Amikor megjelent a rózsaszínű köd, kitűnően éreztem magam. Erős és elszánt voltam. Józanul mindig azon töprengtem: mindenki lenéz a termetem miatt. Ugyan, ki ad egy nyesz- lett macskának a véleményére?! A feleségem? Nem szólt az szegény, csak nézett a két nagy szemével. Ütöttem, igen! Értse meg: nem voltam eszemnél. Akármit is mondanak rólam, a munkámat szerettem. Csavarogtam, persze, hogy elmaradoztam a végén. Állandóan ugrattak: mi az, nem mersz velünk jönni a kocsmába, talán félsz az asszonytól? Biztosan azt hiszi, hogy most védekezem, mint a sarokba szorított vad. Nyert, maguknak mindig igazuk van, ha papolni kell. De azért sem adom fel! A dokik, a nevelők rendesek hozzám. Igaz, az istennek se akartam ide jönni. Az biztos: aligha leánynevelő intézetbe kerültem. Esténként a gyerekek fényképét nézegetem. A legnagyobb fiam rendszeresen küldi a leveleket. Itt van a legutóbbi, olvassa ... o Apu! Anyuval és a testvéreimmel a karácsonyra készülünk. Az iskolában is megkérdezték: én mit szeretnék az ünnepekre. Bevallom neked, nem mertem megszólalni. Sokan magnót, lemezjátszót kértek. Megbeszéltük otthon: mindnyájan cipőt és meleg sálat kapunk. Ügy várom már a havat, tudod, ott a ház végén jókat lehet csúszkálni a jégen. Apu, te miért nem írsz sűrűbben levelet? Anyu azt mondja, hogy néhány hónap múlva hazajössz a kórházból. Gyere is, mert rossz így nélküled. Nem haragszom rád, amiért annyiszor megvertél, ez nálad betegség. Tudom én ezt, kár búslakodnod miatta. Irtó klassz osztálytársaim vannak, sohase csúfolnak miattad. Sokat tudnék még írni, de késő délután van, és tanulnom is kell. Szerencsére nemsokára itt a téli vakáció. Képzeld, lesz karácsonyfánk! Neked is vettünk valamit, de nem árulom el, anyu haragudna érte. Majd elküldjük csomagban. Ezzel zárom soraimat, sokszor csókol szerető kisfiad ... Széttört sorok, elsüllyedt boldogság. Vajon, össze lehet-e még ragasztani, a felszínre hozni a megropgáló- dott hajót? Súlyos kérdések, amelyek őszinte feleletre várnak. Kimondva, vagy kimondatlanul: reménykedjünk. Seres Sándor
