Békés Megyei Népújság, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-01 / 281. szám
Nehéz voll a talicska.. Nyugdíjas útépítők találkozója 1979. december 1., szombat o Nem mind arany, ami aranykorona A tétel, miszerint rossz földön nehezebb gazdálkodni, mint a jón, aligha kíván tudományos bizonyítást. Hogy a Békés megyei Népi Ellenőrzési Bizottság mégis összehasonlította 11 kedvező körülmények között gazdálkodó termelőszövetkezet termelését 7 kedvezőtlen adottságú közös gazdaságéval, annak más oka volt: nem a kézenfekvő igazságot akarták hosszas vizsgálódás után ismételten feltárni. A termelési adottságokat a korszerű eszközök kihasználását az üzem. ég munkaszervezés helyzetét a hét csoportba sorolt 18 mezőgazdasági üzemben azért vették górcső alá, hogy a különbségek elemzésével találják meg, összegezzék azokat a lehetőségeket, amelyekkel éppen e különbségek növekedésének ütemét lehet csökkenteni. A KFM Békéscsabai Közúti Igazgatósága november 24-én nyugdíjastalálkozót tartott, melyen 100-nál több idős ember vett részt. Az igazgatóság dr. Csanádi György Szocialista Brigádja fogadta őket, szervezett részükre látogatást az orosházi, valamint a békéscsabai üzemmérnökség telepén, s dicséretesen gondoskodott az étkeztetésükről, ellátásukról. Ebéd előtt Boros József igazgató röviden ismertette a megyei úthálózat fejlesztésével és fenntartásával kapcsolatos feladatokat, majd az asztaloknál élénk eszmecsere kezdődött a hallottakról és a két üzemmérnökség telepén látottakról. A beszélgetésekbe magam is bekapcsolódtam, s néhány érdekességet fel is jegyeztem. ♦ Isztin László 1950-ben lett útőr Kétegyházán. A községben lakott, ahonnan naponta járt ki a számára meghatározott 6 kilométeres útszakaszra. Kitűzte az U betűs zászlót, hogy ellenőrzéskor megtalálható legyen. A makadám úton sorra- rendre képződtek a kátyúk. Nagyon sokat, kellett dolgoznia. A talicska nehéz volt, a lapát sem könnyű. Csak 1974- ben került a forgalomtechnikai brigádhoz, majd 1975- ben nyugdíjba ment. Büszke arra, hogy 25 évi és 5 hónapi szolgálati ideje alatt soha sem volt ellene fegyelmi eljárás. — Egyszer — emlékszik vissza — négyen, Durkán Péter, Papp Lajos és Papp Tivadar meg én, arra kaptunk megbízatást, hogy meghatározott időn belül ássunk ki egy hosszú árkot. Hamar elkészültünk vele. Jött az igazgató és kérdezte: „Ki a brigádvezető?” Mondom, én, Isztin László. „Hányán csinálták az árkot?” — érdeklődött tovább. Mi négyen — válaszoltam. Elámult egy kicsit és kijelentette: „A kitűzött 4 ezer forinton felül még 4 ezer forintot kapnak.” Volt öröm. így utólag bevallja, hogy azért nem mindig hajtottak. Sopron nevét számos jelzővel illetik: műemlékváros, üdülőváros, a hűség városa, iskolaváros. Mint iskolaváros az utóbbi 2 évtizedben jelentős tényezővel gazdagodott: itt képezik a felsőfokú szakembereket hazánk egyik leggyorsabban fejlődő iparága, a faipar számára. 1 fejlődő magyar faipar A faipar a felszabadulás után egyike volt azoknak az iparágaknak, amelyeket szinte semmiből kellett felépíteni. A modem faipari termékek — bútorok, ajtók, ablakok, épületszerkezetek stb. — készítéséhez a korszerű alapanyagok gyártását kellett először megvalósítani. Fűrészüzemeink korszerűsítése mellett új termékek előállítást kezdtük meg: a farostlemezekét és a forgácslapokét. A korunkat mindinkább jellemző nyersanyaghiány világszerte az újra termelhető nyersanyagokra irányítja a szakemberek figyelmét, amelyek közül egyik legfontosabb a fa. Ez a tény új impulzusokat adott a fafeldolgozó ipar fejlesztésének. Az európai színvonalú bútorgyárak, forgácslapgyárak és farostlemezgyárak mellett hazánkban épült fel a világ legna— Néha elhatároztuk: most lazsálunk. Tudtuk, hogy mikor lehetett. De amikor kellett, duplán rákapcsoltunk. — És most, nyugdíjban? — Minden héten egy liter törköly... Van miből, mert az idén már leadtam 9 disznót. Most sem henyélek. ♦ Sárközi Lajos 1938-ban Sarkadon kezdte a pályafutását. Az apjának segített, aki útkaparó volt. 1940-ben meghalt az édesapja és ő lépett a helyére. Hat kilométeres makadám út karbantartása volt a feladata. Csak 1951-ben — sok tanulás, majd vizsga után — került gépre, mégpedig egy gőzhengerre. Kilenc év múlva már egy Skoda-hengert vezetett. Nemsokára úgynevezett Fürgére (pótkocsis kis munkagépre) ültették. Végül 5 hetes tanfolyamon megszerezte a képzettséget arra, hogy RS—09-es rakodógépet kezeljen. Ez volt a tetőpont. Tovább nem jutott, mert (5 éve) nyugdíjba ment. — Ütkaparó koromból a rengeteg sárra, a talicskázásra, a kátyúzásra emlékszem leginkább.. Amikor a gőzhengerre kerültem, már „felnéztek” rám a faluban — gondol vissza a régi. időkre. — Derék ember volt Lajos bácsi. Pontosan, lelkiismeretesen dolgozott. Biztos lehettem benne és a feleségében — dicséri őt Nagy Gábor, a sarkadi üzemmérnökség akkori és mostani vezetője. — Hogy, hogy? — nézek rá. — Úgy például — mondja Sárközi Lajos —, hogy éjjel otthon a garázsban állt az RS—09-es. Télen az olajat esténként leengedtem. Haj- ríalban jöttek, hogy menjek azonnal. Anyu a gépnek az olajat, nekem pedig a feketekávét feltette a sparheltra melegedni. Felöltöztem, a kávét megittam, és indultam. — Van még ilyen gép az igazgatóságnál ? — Már nincs. Ami most van, az fél óra alatt felrak gyobb cementkötésű forgácslapgyára. Felsőfokú faipari szakemberképzés A faipar fejlődésének záloga: megfelelő számú, jól képzett szakembergárda. E szakembereket az Erdészeti és Faipari Egyetem Faipari mérnöki karán, 2 szakon képezik ki. A tanulmányi idő a mérnöki szakon 5, az üzemmérnöki szakon 3 év. A hallgatók magasfokú műszaki alapképzésben részesülnek, majd ezt követően szerzik meg a szükséges szakmai ismereteket, és szereznek jártasságot a bútor- gyártásban, ajtó- és ablakgyártásban, fűrészipari termékek gyártásában, lemezipari termékek gyártásában, sportszergyártásban, belső- építészetben és hajóépítésben, azaz a fafeldolgozó ipar minden ágazatában. A tanulmányokhoz sajátos hangulatú hátteret ad a város és festői környezete. A KISZ-szervezet klubházában egyetemi színpad és különböző művészeti szakkörök működnek. Az egyetem sportkörében 11 szakosztály dolgozik, működésüket a sportcsarnok és a sportpályák segítik. A végzett faipari üzemmérnökök és mérnökök a annyit, amihez az RS—09- esnek egy nap is kevés volt — válaszol Nagy Gábor. .♦ Tímár János művezető 1952- ben lett útőr. Jól dolgozott, ezért egy év múlva már útmesteri iskolába küldték. — Amikor útmester lettem az orosházi körzetben, eleinte igen szegényes volt a világ. Az egyik művezető társammal kaptunk egy 3 tonnás gépkocsit anyagszállításra. Az kaparintotta meg, aki tudta — emlékszik vissza, s álmélkodva mondja még: — Amilyen gépjárműveket és felszereléseket ma az orosházi és a békéscsabai üzemmérnökség telepén láttunk, az minden elképzelést felülmúl. — Ma a lapát csak a gépek munkája után a föld vagy a kavics kiigazítására szolgál. Régen lóvontatású hóekékkel meg lapáttal is takarították az utakat, ma a gépek feladata ez a munka. A gépkocsivezetők elvárják, hogy azonnal takarítsuk el a havat. Ha egy kis késés van, már zúgolódnak: „Hát ezért fizetjük az adót?” — ad egy kis ízelítőt a mostani életből Lakner Pál üzemmérnök. Az egyik „legifjabb” nyugdíjas Nádudvari András, aki 1953- tól 1979-ig volt útkaparó, útőr, majd útépítőmunkás is. Tudja, hogy milyen verejtékes munkába és menynyi pénzbe kerül az útépítés, valamint az útfenntartás. Ezért nagyon megütközött azon, amit nemrég Gyula és Sarkad között látott. — Egy személygépkocsi megállt az úton. A vezető hátrament a csomagtartóhoz és kidobált az árokba mindenféle szemetet, papírt, műanyag és vashulladékot. Hát miféle ember az ilyen? — mondja felháborodással. A belvíz miatt megrongálódott házának a helyreállításához sok segítséget kapott a sarkadi üzemmérnökségtől. Volt munkatársai ezzel nagy hálára kötelezték. Kijelenti: — Ha hívnak, én is szívesen megyek majd segíteni. legkülönbözőbb munkaterületeken helyezkedhetnek el. Bútor-, épületasztalos- ipari-, forgácslap-, farostlemez-, gyufa-, parketta-, sportszergyárak, fűrészüzemek és egyéb vállalatok várják a végzett szakembereket. Az üzemi gyakorlat megszerzése után közülük kerülnek ki a kutatómérnökök, valamint a szakma közép- és felsőfokú oktatásában részt vevő pedagógusok is. Egy faipari mérnök - négy álláshely Egy végzett szakember átlagban négy álláshely között válogathat, tehát négyszer annyi szakemberre van szükségük a vállalatoknak, mint ahányan végeznek. Ez érthető is, hiszen a faiparban az üzemi munka mellett szinte mindenhol jelentős műszaki fejlesztés folyik. Az egyetem a végzett mérnökök pályafutását figyelemmel kíséri, számukra mérnöktovábbképző és szakmérnöki tanfolyamokat szervez. Évente több százezer vendég fordul meg Sopronban. Sokan talán nem is tudják, hogy a fejlődő magyar faipar irányító szakemberei e vszép műemlékváros egyetemén készülnek fel választott hivatásukra. A föld minőségénél maradva tagadhatatlan, hogy a termelés, a gazdálkodás eredményességét, legalapvetőbben éppen ez az adottság befolyásolja, s hogy végső soron a befektetések megtérülésében jelentkező eltérések is a földek különböző minőségére vezethetők visz- sza. De tagadhatatlan az is, hogy bár a föld minősége, aranykorona-értéke alapvető befolyásoló tényező, mégsem egyedüli, nem önmagában, s nem véglegesen dönti el, határozza meg a rajta élő közösség sorsát. Ember és föld Egyfelől azért nem, mert a talaj termőképessége változtatható, fokozható, például megfelelő talajerő-gazdálkodással, illetve lényegesen javítható vízrendezéssel, talajjavítással, vagyis mindazzal, amit ma összefoglalóan úgy nevezünk, hogy melioráció. A vizsgált 18 üzemből eddig tízben hajtottak végre valamiféle meliorációs beavatkozást a korábbi esztendőkben, mintegy 27 ezer hektáron. Az üzemi vízrendezések hatása igen eltérő lett. A 27 ezer hektár egyik felén alig-alig, vagy egyáltalán nem mutatható ki jelentős változás az üzemi meliorációkat követően: Nem is mutatható, hiszen a táblán belüli vízelvezetést,.egyáltalán nem oldották meg, az öb- lözeti elv, a komplexitás eZtekben a munkálatokban nem érvényesült, vagyis a jelenleg folyó valóban minden követelménynek megfelelő meliorációval \ szemben az említett beruházások egyáltalán nem változtatták meg a kedvezőtlen körülmények között gazdálkodók adottságait. A másik dolog, amiről az eredményeket meghatározó adottságok sorában beszélnünk kell; a rendelkezésre álló munkaerő. A vizsgálat azt állapította meg, hogy az üzemek mindkét csoportjában nagyjából azonos mértékben csökkent az utóbbi három esztendőben a termelőlétszám, ennek ellenére néhány termelőszövetkezetben még ma is a termelés szerkezetét igazítják a meglevő munkaerőhöz, ahelyett, hogy egy optimális termelésszerkezet igényeinek rendelnék alá a munkaerő-gazdálkodást. Növények és állatok Részletesen vizsgálva a termelés szerkezetét, legelőször az tűnik ki: az utóbbi esztendőkben a vetésszerkezetben már megmutatkozik, hogy a szövetkezeti gazdaságok figyelembe veszik adottságaikat. A löszháton gazdálkodók a két főnövényt, a búzát és a kukoricát felefele arányban termesztik, összefüggésben azzal, hogy ezeken a területeken a kukoricaágazat jövedemezősége az átlagosnál jobban nő. Szemben az előbbiekkel, a rosszabb földeken gazdálkodók nem növelhetik a kukorica vetésterületét a búza rovására, az utóbbi ugyanis még az ágazat jövedelmezőségének csökkenése ellenére is biztosabb jövedelmet ad mint a kukorica. Így van az, hogy itt az arány 75 és 25 százalék a búza javára. Abban mind a két csoport mezőgazdasági üzemei egységesek, hogy a növények többségét rendszerekben termelik/ Ebben a második csoport tsz-ei is megkezdték a felzárkózást, az első csoportbeliekhez. Nincs döntő különbség a tápanyag-visszapótlás mértékében sem. összességében a három évvel ezelőtti hektáronként 321 kilogrammról 345 kilogrammra nőtt a kijuttatott műtrágya-hatóanyag, ezen belül a kettes csoportban ez a szám 259-ről emelkedett 341-re. Sajnos, nem mondható el ez a kedvező változás, a szerves trágyázás esetében egyik csoportra sem. Az adottságokról eredő eltérések legszembetűnőbben a növénytermesztési főágazat jövedelmezőségében jelentkeznek: a löszhátiaknál az 30 százalékkal növekedett három év alatt, míg a szikieknél 38 százalékkal romlott. Az elmúlt esztendőben a 18 üzemben elért 430 millió forintos nyereségnek 88 százalékát könyvelték el a jó földeken gazdálkodó 11 tsz- ben. Igen összetettek az eltérések a két csoport között az állattartásban. Ugyanis míg a kedvezőtlen adottságok között gazdálkodóknál az átlagot jóval meghaladóan nőtt a szarvasmarha- és a baromfiállomány, addig a sertéshizlalásban a telepi rekonstrukció következtében a jobb adottságú szövetkezetekben nőtt a hústermelés, s ezáltal a nyereség is. Végeredményben a főágazat ösz- szes nyereségéből az első csoport üzemei a három évvel ezelőtti 92 százalékkal szemben tavaly már 97 százalékkal részesedtek, dacára annak, hogy az elmúlt esztendőben a második csoport szövetkezeteiben 42 százalékkal volt magasabb az állat- tenyésztésből származó nyereség mint három évvel korábban. Igények és lehetőségek Vég nélkül sorolhatnánk az eltéréseket és különbségeket. Hiszen nem szóltunk még arról, hogy míg az első csoport mezőgazdasági üzemeiben 187 felsőfokú végzettségű szakember dolgozik, addig a túloldalon mindössze 85. S ami még ennél is súlyosabb: az glatt az idő alatt, amíg az üzemek első csoportjánál 61 százalékkal nőtt a fejlesztési alap, a második csoportban 54 százalékot tett ki a csökkenés (!). Ezek után talán már nem is kell külön megjegyezni, hogy az üzemek differenciáltsága tovább növekedett. Ilyen körülmények között aligha vigasz az, hogy a hét gyengébb szövetkezetben jobb a gépek kihasználtsága, mint a másik 11 üzemben, ahol a nagy gépek évi kihasználtsága csökkent, tudniillik a gépesítettség itt elért szintjén nem a gépkihasználtság javítása, hanem az a fő cél, hogy a munkákat optimális időben végezzék el. Ebben egy olyan lehetőség kínálkozik, hogy az üzemek közötti ésszerű átcsoportosítással egyfelől a gépek jobb kihasználását érjék el, másfelől pedig időről időre a gyengébben felszerelteket segítsék ki. Az világos, hogy az adottságokban és lehetőségekben meglevő különbségeket teljesen eltüntetni nem lehet. De az is világos, hogy népgazdaságunknak egyelőre a legrosszabb földön előállítható termékre, értékre is szüksége van. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy le kell mondanunk a különbségek növekedésének mérsékléséről. A Körösök völgyében napirenden levő átfogó melioráció olyan alapvető változásokat hoz, amely a korábbiaknál kedvezőbb körülményeket teremt itt is a természeti adottságok jobb kiaknázásához a fejlesztés fő irányainak meghatározásékor. Ebben ugyanis a vizsgált tsz-ek sem jutottak el még lehetőségeik végső határához — miként azt a Békés megyei Népi Ellenőrzési Bizottság is megállapította. Köváry E. Péter ••■•■•■■■■■■■■■■■■■■•■■•■■■■■■■■■■■■■■•«■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■a Megyénk egyik legnagyobb baromfihúst előállító gazdasága a füzesgyarmati Vörös Csillag Termelőszövetkezet. 1980-ra már négy telepegységben nevelik a broylercsirkét, melyet 46—47 napos korukban 1,4 kg-os átlagsúllyal értékesítenek a baromfifeldolgozó vállalatnak Fotó: Veress Erzsi Pásztor Béla Sopron a faipari mérnökképzés otthona
