Békés Megyei Népújság, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-22 / 299. szám

1979. december 22., szombat Magánépítők, közérdekek Miről ír a Fáklya? Csúcs (áru) forgalom Ne hagyjuk az utolsó pillanatra a vásárlást! Az én házam, az én vá­ram. — Ki ne ismerné ezt a mondást? Amikor 1960-ban kezdetét vette az első 15 éves lakás- építési program, az volt a cél, hogy a megépülő 1 mil­lió lakásnak egyharmada készüljön csak magánerőből — a többi az állam dolga. Nos, 1975-re az arány meg­fordult. A magánerő ugyan­is nem azonos a házilagos kivitelezéssel. Magánerős­nek számít a statisztikában minden olyan építkezés, amelyet nem teljes egészé­ben finanszíroznak állami forrásból. Így az OTP, vagy a munkahely beruházásában, szervezésében épített lakások ugyanúgy magánerősek, mint az OTP-kölcsönnel, vagy anélkül épített családi há­zak. Az állami — célcsopor­tos — lakásokat értelemsze­rűen az állami építőipar ké­szíti, míg a magánerőből épülőknek csak egy töredé­ke jut az állami kivitelezők­re. A nagyobb hányadon a szövetkezeti építők, a kisipa­rosok és a házilagos kivitele­zők (kontárok, fusizók, ro­konok, barátok) osztoznak. A magánépítők körét szű­kítsük most azokra, akik csa­ládi házra — vagy elvétve az ennél gazdaságosabb sor-, illetve láncházra — vágy­nak, és nézzük meg, hogy az ő érdekeik mikor, mennyire esnek egybe a köz érdekével. Ha valaki magára vállal­ja a lakásigényének megol­dását, ezzel már önmagában csökkentette az államtól la­kást várók számát. Viszonzá­sul az állam — az OTP köz- beiktatásával — hitellel siet az építtető (a valóságnak jobban megfelelő, közhasz­nú szóhasználattal: az épí­tő) segítségére. A hitel ösz- szege aszerint változik, hogy az állam mennyire ítéli korszerűnek az építeni kí­vánt lakástípust. Legkisebb hitel — az építési költségek legfeljebb 50 százaléka — a családi házra jár. Ennél magasabb hitel nyújtható a kisebb telekigényű sor-, lánc- és átriumházakra. Ezeknél az építési költségek 70 százalékát előlegezi az állam, és a visszafizetési ha­táridő, valamint a kamat is itt a legkedvezőbb. A helyi tanács természeti adottságai­tól és anyagi lehetőségeitől függően közműves telkekkel segítheti az építőket. nálás miatt olcsóbb lesz a fuvar is. Tehát ismét talál­kozik a köz- és a magánér­dek. Az utánjárás megosztá­sa sajnos nem utolsó szem­pont. A mennyiségi hiány mellett az anyagok idő- és térbeli egyenetlen elosztása is bosszantó. Ha kapható ce­ment, akkor a TÜZÉP-tele- peken jószerivel nem tudják hol tárolni, ha pedig nincs, akkor a harmadik határba kell érte menni. Ezt kiküszö­bölendő, köt a TÜZÉP az építőkkel anyagbiztosítási szerződést. Ebben vállalja, hogy a beépítés sorrendjében szállítja a szükséges anyago­kat. Az építők tapasztalatai mégis azt mutatják, hogy er­re csak nagyon labilis prog­ram építhető, és jobb előre megvásárolni mindent. Ha a családi ház építési költségeiből levonunk 10 százalékot a tervezésre, köz­műbekötésre, az anyagok megszerzésének olajozottab- bá tételére, akkor a mara­dék három — többé-kevésbé egyenlő — részre osztható. Az első harmad az anyag ára, a második a fuvardíj, míg a harmadik a munka­bér. Ebből kiderül az is, hogy a szűkös kivitelezői kí­nálat mellett a költségek is a házilagos kivitelezést szor­galmazzák. Így aztán csak a feltétlenül szakértelmet igénylő munkákhoz fogad az építő szakembert, a többit igyekszik ügyes kezű bará­tokkal, ismerősökkel, roko­nokkal együtt elvégezni. Ezt megkönnyíti a kölcsönző vál­lalat, amely méltányos díj ellenébe rendelkezésre bo­csátja a szükséges munka­eszközöket. A bérelhető esz­közök köre mára ugyancsak kibővült: többek között zsa­luzóanyag, betonkeverő, ta­pétázógép, festékszóró szere­pel a listán. A tapétázógép napi használata 100 forintba, míg egy heti igénybevétele 500 forintba kerül; egy 230 literes betonkeverő gépnek pedig 230 forint az egy napi bérleti díja. Az építést a beköltözés kö­veti, de a komfortfokozat növelésére — például köz­ponti fűtés beszerelésére — vagy később a felújításra újabb anyagi segítséget kap­hat a tulajdonos. Ugyanis a lakások értékének növelése a közösségnek is érdeke. — németh — Karácsonyt és az új esz­tendőt köszönti a Fáklya de­cember 16-án megjelent 24., ez évi utolsó száma. Belső oldalain közölt érdekes ri­portjai is téli témájúak, így például a Kamcsatka életé­ről . szóló, fiatal geológuso­kat, munkájukat bemutató, vagy a szibériai cédrussal megismertető anyagok. Olvasói levelek, kérések nyomán riportot közöl a lap Mihail Svartyin, 1919-ben Magyarországon küzdött orosz internacionalista életé­ről, aki Kun Béla és Sza­muely Tibor harcostársa volt. Mibe kerül a tél a szovjet népgazdaságnak? — kérdezi címében egy érdekes írás, és válaszol többek között arra is, hogy a Szovjetunió ég­hajlati viszonyai hogyan be­folyásolják a lakástervezők gazdaságossági számításait, elképzeléseit. A mindig nagy vidámsággal járó Télapó­ünnepségről is riport szól. A nemzetközi gyermekév alkalmából megjelent, szov­jet kiadású mesekönyveket mutatja be színes képeken egy következő írás. Jakov Zonisz professzor az allergia leküzdéséhez ad ta­nácsokat cikkében. Prokof- jev Rómeó és^ Júlia című ba­lettjének idei nyári felújítá­sáról, illetve Jurij Grigoro- vics koreográfus munkájáról tudósít a színes képes szín­házi riport. Egy régiségeket gyűjtő fiatalember lakására, érdekes gyűjteménye darab­jai közé kalauzol el egy ké­pes riport. Hagyományosan Fáklya­fotóval, orosznyelV-leckével, rejtvénnyel, filmelőzetessel és a Szovjet Kultúra és Tu­domány Háza programis­mertetőjével zárul a szám. Véget ért az ezüst- és az aranyvasárnap, a boltokban ezekben a napokban tetőzik a vásárlási csúcsforgalom. Sokak szerint nem is hő­emelkedésről, hanem kifeje­zetten felvásárlási lázról van szó. Szenvedélyesen járjuk az áruházakat, az üzleteket, keressük, kutatjuk az aján­déknak valót, sokszor bi­zony nem éppen ünnepi han­gulatban. A keresgélés oly­kor próbára teszi a vérnyo­másunkat, az idegrendsze­rünket. Talán egy kissé el­túlozzuk e szép hagyomány jelentőségét, s erőszakosab­bak vagyunk a kelleténél. Néha úgy teszünk, mintha az életünk függne attól: si­kerül-e szerezni lemezját­szót. Legót, bőrkabátot. S ha vágyunk nem teljesül, ha­ragszunk a világra, az el­adókra, szidjuk a kereske­delmet, elvétve a szállítókat. Eszem ágában sincs vala­kit is lebeszélni a vásárlás­ról, az ajándékozásról. De a meggondolatlan cselekedet visszaüt. Vajon helyes, okos dolog-e az, hogy karácsony­kor, év végén egymást túl­licitálva igyekszünk mindent összevásárolni. Méregdrága luxuscikkek után futkáro- zunk, amikor tudjuk: pénz­tárcánk, a családi költségve­tés később kárát látja. El­feledkezünk arról: az aján­dékozás célja az örömszer­zés, ez pedig aligha van arányban az áruk értékével. Természetesen jó és hasznos lenne minden igényt kielé­gíteni. Amikor nem kapunk irhabundát, színes televíziót, bútort, építőanyagot, joggal háborgunk, de gondolunk-e arra: mi okozza a hiányt. Az okok rendkívül összetettek. Mindenki tudja: tőkés be­hozatali lehetőségeink korlá­tozottak. Akad szervezetlen­ség a termelésben, a forgal­mazásban. Ugyanakkor a la­kosság jól él, van pénze, van mit elköltenie. Meg kell ér­teni viszont: az áruellátás színvonalát az elkövetkezen­dő években mérsékeltebb ütemben tudjuk javítani. Ez természetesen nem azt je­lenti, hogy a reális igénye­ket háttérbe szorítjuk. A cél egyértelmű: kiküszöbölni a szállítási lemaradásokat, az ütemtelenséget, s a lakos­ság ellátásáért az ipart is felelőssé kell tenni. Nincs szándékomban to­vább elemezni az okokat, a miérteket, hiszen ez egy má­sik cikk témája lehet. Ami azonban mindenképpen em­lítést érdemel: a kereskedők helytállása. Ilyenkor, kará­csony táján a pult mögé áll­nak a nyugdíjasok, az iro­disták, a gyesen levő kisma­mák is. Látjuk, tapasztal­juk : kínlódnak, szaladgál­nak az eladók. Immár há­rom teljes hete vasárnapi pihenő nélkül dolgoznak a kereskedők. Nem záráskor mennek haza, hanem jóval később. Reggel egy órával előbb benn vannak, hogy megfelelő készlettel várják a fogyasztókat. Gondoljuk el: a megye 2400 kiskereskedel­mi, vendéglátóipari egysé­geiben 11 ezren dolgoznak, s évente 12 milliárd forint ér­tékű árut értékesítenek. Ak­kor még nem beszéltem a nagykereskedelmi, a szállító- vállalatok dolgozóiról, a sü­tő- és a tejipar munkásairól. Lapunkban is. közöljük az üzletek ünnepi nyitva tartását. Ebből csupán két napot ragadok ki. December 23-án, vasárnap az élelmi­szerboltok, csarnokok és pia­cok reggel 7 órától, délután egy óráig várják a vásárló­kat. December 24-én, hét­főn pedig a tejet, kenyeret és a halat árusító élelmi­szerüzletek, csarnokok és piacok ugyancsak 7—13 órá­in lesznek nyitva. Nos, biz­tos vagyok benne: sokan lesznek olyanok, akik az utolsó órákban keresik fel ezeket az elárusítóhelyeket. Mitsem törődve azzal, hogy az eladók már reggel 6 órá­tól készülnek a vásárlók ro­hamára. Oly sok szó esik manapság a szervezésről. Próbáljuk saját időnket is úgy beosztani, hogy mind­annyian jól járjunk, s nyu­godt, valóban békés legyen a karácsonyunk. — seres — Balassagyarmaton, a Szántó Kovács János Szakközépiskolá­ban évente mintegy hatvanan fejezik be tanulmányaikat. Az iskolában elsősorban a helyi kórház munkaerő-utánpótlását nevelik (MTI-fotó — Király Krisztina felvétele — KS) Az induláshoz tartozik még a tervek készítése, és az anyagok beszerzése. Az Épí­tésügyi Tájékoztatási Köz­pont az egyedi tervek egyti- zedéért — átlagban 800 fo­rintért — kínál típusterve­ket. Ezzel csak annyi az épí­tő dolga, hogy a telkére adaptálja. Az anyagi előny mellett — a több tucatnyi variáns miatt — változato­sak is ezek a házak, éssze­rűen fedik a különböző élet­vitelű és nagyságú családok igényét, az is lényeges szem­pont, hogy a kereskedelem­ben kapható anyagokból áll­nak össze. Ennek ellenére évente a kereken félszáz­ezernyi családi házból mind­össze 5—6 ezer készül az ÉTK fővárosi, pécsi, kapos­vári, debreceni, győri, szege­di, miskolci irodáiban vásá­rolható típustervek alapján. Sajnos még nem áldozott le a sátortetők korszaka, bár az 1973-as III. lakásépítési kon­ferencia után — itt az épí­tészek ugyancsak elítélték a rossz térszervezésű, szemet bántó családi házakat — olyan határozat született, hogy az egyedi terveket en­gedélyezés előtt be kell mu­tatni az építészekből álló zsűrinek. Ez a megoldás azonban felemásra sikerült, mivel ha előbb nem, akkor a fellebbezés után engedélyt kap az építő, ha a terv nem ütközik bele egyetlen egy építési szabályba se. Pedig a környezet és az épület harmonikus kapcsolata nem­csak elvont „városképi szem­pont”, hanem a lakók közér­zetét is befolyásolja. Lépjünk még egyet, kö­vetkezzen az anyagbeszer­zés. Itt újra csak előnyö­sebb helyzetben vannak azok, akik mondjuk sorház, vagy kisebb társasház építé­sébe fogtak, hiszen az után­járás megoszlik az építőtár­sak között, és a jobb kihasz­99 Párizsbór’szökik az ősz Már az elnevezés is vala­miféle gúnyt, előítéletet ta­kar. Békésen évtizedekig, vagy ki tudja mióta csak „Párizsnak, Londonnak” ne­vezték a cigánytelepet. Vala­ki madaraknak titulálta az itt lakókat, törött szárnyú vándoroknak, akiknek csu­pán morzsák jutnak az élet boldogabbik feléből. Legen­dák, hiedelmek keringenek származásukról, tetteikről, ül­döztetésükről. (Ismeritek-e az embert, édes atyámfiai, kinek bőre fekete, foga fehér, haja gön­dör, szeme csillogó, arcza ne­mes, esze éles, szive érzé­keny, keze enyves, lába ván- doros, teste meztelen, egész maga mindenre használható, és semmire sem használta- tlk.) Ezeket írta róluk Vas Ge­reben a Népszerű Naptár­ban, 1845-ben. Persze, azóta sok víz lefolyt a Körösökön, de korántsem oldódott meg minden. Az MSZMP Politi­kai Bizottságának megállapí­tása, miszerint a cigány la­kosság elkülönülésének meg­szüntetésé és beilleszkedése a közösségbe fontos társadalmi ügy. A 2014/1974-es kormány- határozat elrendelte a szociá­lis követelményeknek meg nem felelő telepek felszámo­lását. Az építési kölcsön el­nyeréséhez egyéves folyama­tos munkaviszony szükséges. Nehéz, gondokkal terhes fo­lyamat ez. Megcsontosodott, beszűkült világukból a cigá­nyok sem akarnak könnyen kilépni. „A nevető Magyar- országban” olvashatjuk: (Mi végre teremtette isten a cigányt? — kérdi az egyik paraszt. A másik felel: — A faluvégre!) Három éve riportot készí­tettem a mezőkovácsházi víz­mű építkezésén dolgozó ci­gány szocialista brigádról. Ma is látom az ébenfekete hajú Horváth Istvánt, amint bizonytalanul, de annál na­gyobb örömmel mesélt az életükről. A vállalattól ka­pott 60 ezer forintot, ame­lyet nem kell visszafizetni. Az OTP-tői 80 ezret vett fel és így beköltözhettek a más­fél szobás, fürdőszobával ellá­tott Szabadkai utcai lakásba. A brigádvezető határozottan kijelentette, hogy itt nem le­het kilógni a sorból. Surman László pedig megjegyezte: „Ittasan álltak munkába, s amikor igazolatlan napot kaptak, megsértődtek és to- vábbálltak. Volt olyan is, aki csak követelődzött, de nem dolgozott becsületesen.” Ez évben érdeklődtem utá­nuk. Mondták, hogy felosz­lott a brigád. Ki erre, ki ar­ra ment. Erdős Kamill írta 1959-ben: (Ötszáz évig űzték, kerget­ték és gyilkolták a cigányo­kat ... Kineveltek egy rend­kívül élelmes és agyafúrt emberfajtát, akit az életösz­tön ... csak arra tanít: ho­gyan tarthatom fenn a csa­ládom és önmagam életét, egyik napról a másikra ...) Hiábavaló tehát a harc, a küzdés? Aligha. Lassan, ara­szolva lépegetünk előre. A békési Városi Tanács segít­ségével 1978-ban véglegesen eltűntek a putrik, de a te­lep nem szűnt meg. A város­ban jelenleg 944 cigány él, közülük 105 család már sza­kított a telepi életformával. Az 1970-es belvíz azonban újabb kényszerűséget szült. Bővítették a most már újte­lepnek elkeresztelt részt, ahol 84 egyszobás lakás épült. Megkezdődött a közművesí­tés: valamennyi utcában van járda, villany, közkifolyó. A teljes vízhálózat kiépítése 1980—81-re Várható. Annak ellenére, hogy 26 család ta­nácsi bérlakásban lakik, a szobák zsúfoltak. Van olyan lakás, amelyikben 6-an, 7-en élnek. Ez abból adódik: az elmúlt 15 év alatt a cigá­nyok száma megduplázódott. Otromba megfogalmazás lá­tott napvilágot 1934-ben End­re László tollából: (A cigánygyerekeket men- helyekbe, a felnőtteket mun­katáborokba kellene vinni. A rovott múltú, aljas ösztönök­kel rendelkező és átörököl­hető betegségekben szenvedő kóbor cigányokat magtalaní- tani kellene.) Ami tény: 1978-ban Béké­sen 338 újszülött közül 29 ci­gány volt, amely 8,6 száza­lékos aránynak felel meg. Jellemző, hogy a 15—16 éves lányok élettársi kapcsolatot létesítenek, gyereket szülnek, így a kiskorú leányanya és gyermeke után a szülő kap­ja a családi pótlékot. Ha úgy tetszik, paradoxonnak is fel­fogható: a lakások felsze­reltsége jónak ítélhető. Rep­rezentatív felmérés bizonyít­ja: televízióval 75—80, rá­dióval 80—85, mosógéppel 55 —60, gáztűzhellyel 40 száza­lékuk rendelkezik. Amit vi­szont világosan látni kell: A cigánytelep megszüntetése nem az egyedüli megoldás. A széttelepítés rengeteg ellent­mondással jár. Egyetlen pél­da. A rendelet szerint csak telepi lakással rendelkezők jogosultak kedvezményesen új házat építeni. Anyagi kö­rülményeik pedig nem enge­dik meg. hogy az általános kölcsönfeltételeket teljesít­sék. Mindez hosszú távon is konzerválja állapotukat. So­kan engedély nélkül létesí­tett melléképületekben lak­nak, de a meglevő házakat sem gondozzák megfelelően. Kristóf Attila, a Magyar Nemzet egyik riportjában ír­ta, 1963-ban: ( __ Igaz, hogy a dorozsmai k ocsmában piros csikkal meg­jelölt poharakból ihattak csak a cigányok? — Igaz. De később felülről betiltották ... Nem kényez­tettek el, de én sem innék utánuk. Maga talán Inna?) Megint csak száraz megál­lapítás: Békésen az úgyne­vezett cigánytelepes körzet­nek 1975. óta nincs főfoglal­kozású körzeti orvosa. A he­lyettesítő — a megyei tanács elnökének engedélyével — eredeti fizetésének a 75 szá­zalékát kapja a plusz mun­káért. Hiába hirdetik az ál­lást, évek óta nincs jelent­kező. A gyermekorvosi ellá­tás viszont jó, hiszen 1977 óta lelkiismeretes gyógyítás fo­lyik. A telepen élő 400 gye­reket, a 99 családot a kör­zeti védőnő és az orvos rend­szeresen látogatja. Az egész­ségügyi felvilágosítást a Dan- kó Klubban szervezik, a MENCS-csel és a TIT-tel kö­zösen. Ezekből következtet­hetünk: a cigányok életkö­rülményei javultak. Mégis sok a kérdőjel. Részlet egy olvasói levélből: (Láthatta az utcánk végén a cigányokat, 16 gyerekük van. Képzelje el, mennyi csa­ládi pótlék Jár a családfő­nek. Meg lehet belőle élni, munka nélkül!) A megjegyzés kétségtelenül sarkított, de valós alapjai vannak. Az egészségügyi osz­tály 22 telepen lakónak fo­lyósít rendszeres szociális se­gélyt, 11 személy munkavi­szonya után szociális jára­dékban, családi pótlékban, kiegészítő ellátásban része­sül. Ha ezekhez hozzászá­moljuk a rendkívüli segé­lyek összegét, az átlagos havi „jövedelem” eléri az 1500 fo­rintot, amely több a tsz-já- radékosok juttatásánál. Ezen­kívül sokan kémek rendsze­res szociális járadékot, ami­nek feltétele az 5 éves mun­kaviszony, és az 50 százalé­kos rokkantság. Elgondol­koztató annak a felszólaló­nak a véleménye, aki a TIT 1969-es ankétján a követke­zőket mondta: (Kicsit úgy kezeljük őket, mint a fogyatékos gyereke­ket, akik fokozott gondosko­dást igényelnek. Ezért aztán, aki kitör a cigánysorból, in­kább letagadja a származá­sát.) Ehhez csupán annyit: fel- emelkedésük, elismerésük alapja a munka, a tanulás, a becsületes élet. Ha ez önön- maguk mércéjévé is válik, akkor „Párizsból” is hama­rabb elszökik a felleges ősz. Seres Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom